Somogyi Néplap, 1979. szeptember (35. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-02 / 205. szám

Barcs múltja ' ésJ®lcn® Snip fekvésű, számos ter­mészeti és gazdasági előnnyel megáldott település Barcs. Van folyója, amely mind a közlekedés, a szállítás, mind a malomipar, mint az élel­miszer-utánpótlás szempont­jából pótolhatatlanul érté­kes, van egyedülálló ősbo­rókása, a környéken tápanya­gokban dús termőtalaj, s jó kiklopsz-kőhajításnyira or­szághatár is, mely az évszá­zadok során legalább annyira volt össizekötő kapocs, mint szétválasztó tényező. Izgal­mas és tanulságos szórakozás tehát annak vizsgálata, mennyire sikerült a község­nek, mezővárosnak, nagyköz­ségnek és ifjú városnak ki­használnia e töméntelen le­hetőséget, amióta halászó, állattenyésztő telepesek né­pesítették be a segesdi ispán- ság e táját. Az elemzés örö­mét most egy szép könyv adja: a Barcsi Városi Ta­nács által finanszírozott, ne­ves szakemberek által írt tanulmánykötet. A szer­kesztő: Bihari Ottó akadémi­kus. Böngészgetése nyilván elsősorban a dél-somogyi lo- 5 kálpatriótáknak szerez majd örömet — ám bárlm haszon­nal forgathatja, aki kíváncsi á históriai események és a gazdasági adottságok, a te­lepülésszerkezet össze füEgé- ' sei re. A könyv e perspekti­vikus látásmód miatt -jóval több holmi öncélú helytörté­neti leckeíeJmond ásnál, előd- igazolgatásnál Igaz, a hét tanulmány színvonala korántsem egyen­letes. Rúzsás Lajos tudomá­nyos osztályvezető, egyetemi támár, a történelemtudomá­nyok doktora például igen precízen elemzi a település Árpád-kori történetét, a vár létrehozásától, a török hó­doltságig, Zrínyi Miklós 1663—64. évi téli hadjáratá­ról azonban talán részlete­sebb kifejtést is lehetővé estettek volna a fennmaradt iratok és tárgyi bizonyíté­kok. Mária királynő hadá­radé-rendeletének 1389-re»da- tálása« feltételezhetően sajtó­hiba. Széchenyi-biitok két­száz esztendejéről, a malom­ipar keletkezéséről, a faipar­ról a vásárokról, a mezővá­rosi létről készített ismerte­tések és a jobbágyi nagycsa­lád megmaradásának okairól ' írott okfejtés tudományos ér­téke ugyancsak alaposan fe­lülmúlja az olvasmányél­mény hatását. Merev Klára kandidátus, tudományos főmunkatárs a kapitalizmus korának gazda­ság- és társadalomtörténeti folyamatait vázolta fel, külö­nös tekintettel az iparosodás­ra, a lakosság szerkezetének változásaira, a bankéletre és a vasúthálózat kialakulására. Hagycwr írók a forradalombors Krúdy Gyula Nem feledkezett meg a szer­ző a századforduló nagy, gyakran véres következmé­nyekkel járó sztrájkharcai­nak ismertetéséről sem. Kár, hogy a kitűnő szakember adósunk maradt annak a részletes és meggyőző ma­gyarázatával, miért rekedt meg Barcs fejlődése száza­dunk első esztendeiben: e részt ezért elsősorban az en­ciklopédikus gazdasági) tény­anyag miatt érdemes olvasni. Szintén hiányérzetet kelt az a szűkszavú levezetés, mely a harmincas évek gazdasági világválságának következmé­nyeivel foglalkozik. Bár a dokumemtumanyag itt is igen gazdag, a szerkesztés és az értelmezés munkája több tö­rődést érdemelt volna. A felszabadulás utáni gaz­dasági fejlődésről, a föld kollektivizálásáról, a nehéz­ipar »betöréséről« Horváth József középiskolai tanár írt igen élvezetes fejezetet Ra­pt János építészmérnök és dr. Iváncsics Imre adjunktus a településfejlesztés krono­lógiája, űrügyén biztos kézzel, nagy hozzáértéssel összegezi az előző fejezetek tartalmát. Mondanivalójuk az urbanizá­cióról mindenkelött a to­vábbi fejlesztés elvi megala­pozására lehet alkalmas. Újvári Jenőnek, a Pécsi Tanárképző Főiskola tanárá­nak művelődéstörténeti tár­gyú tanulmánya még a ran­gos mezőnyből is kiemelkedik precizitásával, logikus vo­nalvezetésével és — ami tu­dományos produktumok közt módfelett ritlta — élvezetes, színes stílusával. Ranek, szubjektív megállapításokban is gazdag ismertetések Eöt-- vös oktatási reformjának kö­vetkezményeiről, az egyházi és állami iskoláik helyzetéről, a tanintézetek felügyeletéért kirobbant csetepatékról, a dalkörök közösségformáló és hazafiúi-honleányi érzelme­ket erősítő hatásáról, él- .jnányszerű beszámoló a haj­danvolt helyi sajtó tevékeny­ségéről, a szocializmus esz­méit terjesztő Úttörő-társa­ságról, a könyvtárakról és az ismeretterjesztésről — íme, a választék. És mindez tárgyi­lagosan, a legcsekélyebb ten- fdenciózusság nélkül. Akár a paraszt párt szabadművelő­dési szervező tevékenységéről essék szó, akár az ötvenes éveik túlkapásairól. Örst Ferenc, a neves író, utószó gyanánt vallomást irt szűkebb pátriájáról. Sok ér­zelemmel, aggódással és re­ménnyel. E szép oldalak vég- kicsengése — Barcs, amely jó negyedszázada még az ér­telmetlen gyanakvás politi­kájának áldozata volt, má­ra két országot összekötő- kapoccsá, afféle »híddá« vált — remélhetőleg évszázadokra érvényes marad. Li. A Szegény gyerekek a szigeten A sziget közepén áll egy sárga, kopott varjúfészek, hideg és rozsdás udvarház, amelyet még manapság is Kastélynak neveznek, mert egykor benne lakott . egy öregember, mikor hercegek voltak Magyarországon. Kastély! nevét árván vi­seli az udvarház, mint kol­dus a medáliát, a herceg egykori termeiben korom le­pi be a falakat, szél búj ósdit játszik, az ablakok és ajtóik rég elkívánkoznak ebből a világból, az udvart benövi a gaz, az erkélyt megette a rozsda, éjjelente' senki sem hallgatja a fülemijét, amely tavaszonként az elhagyott rom körül építi fészkét... (Rendes, Gondterhelt, bajjal, mindennapi élettel álmodó, szegény emberek hallgatják a »kastélyban« a nagy fák melankolikus zúgását, az esti szél ajtó-dörömbölését, a kályhák horgasát, az öklen- dező kísértet lépteit, pki a rozsdás csigalépcsőn felszu­szog, és benéz az ablakon. A szamorgók, maguknak élők, elbújt érzésűéit, a lemondók háza volt évekig pz udvar­ház", az lakott henhe, akinek máshol nem volt helye, ma­gányos helyen vándorlók, visszhangos, szomorú szobák­ban a maguk bánatával fog­lalatoskodás lábujjhegyen járt a méla csend, mint egy kolostor körül. Ezen a tavaszon kinyílt a pókhálós ablak az udvarhá­zon, meghökkent a kapu, a varjúkárogástól életunt ké­mény felfigyelt, a szomor­kásba belevénült nagy fák kibámultak odvas kérgükből, a vijjogó vércse riadtan me­nekült, mintha anyavarjú ül­dözné a fészekrablás után, még tán a rom-fal is nagyot nézett, pedig sok mindent lá­tott ezer esztendő alatt: nyu- lakat, rózsákat, harcos apá­cákat, mogorva szerzeteseket, tilosban. járó szerelmeseket... Víg gyermek-csapat özönlöt- te el az udvarház környékét. Mindennap vígabb, bátrabb, hangosabb gyermekek nőt­tek ki itt a fűből, a tavaszi eső nyomán, mint a réteken a virágok, a fákon a csodá­latos gyöngédségű levelek, a lehelet-üdeségű orgonák. Va­lamely varázslat történt itt; a mesés-könyv megelevene­dett; a kacsalábon forgó vár, amely a rege kék és zöld .kö­dében állott a szegény gyer­mekek képzeletében, megál­lóit; farkas-szakállú híd őr, aki fegyverével a szigetet őrizte, végleg befordult őr­házikójába; a partokról és messziségekből látott szok­nyás, nagy fák fénylő ker- __________t t ek felett borongó, vén há­zalj, visszhangot, hajókürtöt, városi lármát gurgulázva el­nyelő romok, a mesékbe ka­nyargó árnyékos sétautak, a fehérlovacskás omnibuszok, hanyagul ásító pázsitok, fe­hér lócák és székek; megin­dultak ... szárnyaikat kiter­jesztve repültek a vén iák, futott az unatkozó angol- parit, bakikecske módjára szökdécseltek a padok, dö­cögve jöttek a vén romok, gyík-gyorsan siklottak a gyalogutak a pesti szegény gyermekek felé. A gyermek álmodott valamely kedveset éjszaka, amely után kinyúj­totta a kezét. A lelenc, az árva. a pincelakó szegény, az iskola porában elhervadt, külváros füstjében elsápadt gyermek álmában a tündér­kertben járt, és reggelre megtalálta a kertet, nem osont az tova, mire felébredt. A leányocskák körbe áll­nak, és úgy énekelnek, mint­ha a virágok énekelnének a kertben. A fiúk szétszaladnak, mint a tavaszi esővíz.- A szegény gyermeked hangja megtölti a szigetet, mint a május szele színnel és illattal a világot. Ezer­hangú madársereg, ezerszínű pázsit, ezerkedvű élet fakadt a szigeten a régi varjú-káro- gásos, búskomoly andalgású, titokban lépegető tavasz he­lyett. A denevér, amely ta­valy már koradélután bát­ran elindult nesztelen útjára a romladékokból, bevárja a sötétséget. A margitszigeti betegség: a melankólia, amely híven eljön a nedves szigetre, az idén csak mesz- sziről ol dalog, mint egy meg­vert kutya. A szerzetesi csend, a lemondásos alko­nyat, a keserűségbe és meg­vetésbe vonult magányosság elhallgatnak gonosz tücsök- dalaikkal a régi udvarház­ban, amidőn a pázsiton egy sereg kisleány cikázik és csi­csereg, mintha már megjöt­tek volna a fecskék. Pajkos, rongyos kisfiúkegy délután méhkast hoztak kis Stozikocsin az életunt sziget­re, és hangos hajrával fel­borították a vidáman züm­mögő kast. Áz álmoktól a forradalmakig A fényképeiken látható férfiú kissé félrehajtott fej­jel, álmos pillantással tekin­tett ránk. Azaz nem is ránk, hanem távolabbra réved; egy visszahozhatatlanul le­tűnt világba, talán éppen a szomorú. bánatos Nyírbe, amely , zizegő, ezüstlevelű fáival, bús, nedves tájaival, fekete, mozdulatlan tavaival az örökkévalóságot idézi. Vagy mintha az egykori Pest jutna eszébe; lezüllött hír­lapírók, óbudai fogadósnék, jobb sorsról álmodozó .kóris- talányofc, magányos, szótlan budai úriemberek, kupecek, Zsoltok és nábobok világa; az a köddé vált idő, amikor az aranyif jóság még az or­feumba járt, s legendába il­lő pezsgés éjszakákon le­gendás összegéül cseréltek gazdát az úri kaszinók kár­tyaasztalainál. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ilyennek lássuk Krúdy Gyulát: álomvilág ham élő mesemondónak, aki úgy jár kortársai között, mintha csak véletlenül csöppent volna kissé hanyagul és szórakozot­tan a jelenbe, mint aki nem vesz tudomást a napok mú­lásáról, aki még mindig a hajdani Magyarországon él, ahol »valami olyan időt mu­tattak az órák, amilyen ta­lán soha sincs«. Magányos és közönyös úr, akit nem zök­kent ki szemlélődő nyugal­mából a déli harangszó, leg­feljebb arra készteti, hogy egy futó pillantással ellen­A francia festészet remekei Szénakazal Givcrny mellett, Claude Monet festménye a moszkvai Puskin Múzeumban. Botár Attila Temetni ki merészel Mostantól nincs kegyelem, mostantól bukdácsolás csak, Iszkázon tükröket takarnak halottra való vásznak. Foncsormély téli csillagok. Forog fekete ménes: a fénylő-sörényes éj, Holnap szívkamra-sötét lesz Holnap tócsajég ijeszt: akár holt-szemet törnék. Inamban dobogja az út nem a sorsot —: a törvényt hogy vaksi bikahomlokok óráján sose béna szív és kar, bár előbb-utóbb oltott mészben az aréna, hogy jólesne a sírás a gyertya odacsapva, de kényes gyászrezekkel készülődik a banda. Mostantól nincs kegyelem: sírköteles, de élet. Ide-hajlik a végtelen * Hívünkről Icgelészget. őrizze, vajon csapra veri-e a vendéglős a söröshordákat mert tudja, hogy valamire való kocsmaházban illik be­tartani a fontos időpontokat. Ö az, alti nem sajnálja a fá­radságot, hogy az étlap hosz- ezas és elmélyült tanulmá­nyozása után részletesen el­magyarázza a pincérnek, hogy mi a pájsli bárom tit­ka, s hogyan kell elkészíte­ni a tormát a bécsi csont­húshoz, amelynek bizonyos remegő, kocsonyás részeit rá­érős figyelemmel böködi meg villájával, hogy meggyőződ­jön róla: kapható-e még igazi marhahús Pesten. S mindez talán nem is té­vedés, ilyen lehetett a tabá­ni kiskocsmák és felvidéki fogadók vendége. Az író azonban félig le­hunyt, súlyos szemhéjai alól figyelő tekintettel nézi a vi­lágot \a. század végi álidill válsSga, a világháború, a monarchia összeomlása, a forradalmak kora őt is arra készteti, hogy a múlt fan­tomjain merengő utas he­lyett a való világ krónikása legyen. A publicisztika számára az az eszköz, amelynek segítsé­gével a torlódó történelmi események közepette eljut a reális élet íróiiag is igényes ábrázolásáig. Közéleti írá­saiban — Móricz Zsigmon- déhoz hasonlóan — már ko­rán szembetűnik mélységes háborúellenessége: ám ez nem csupán a világméretű pusztítástól való irtózat, tud­ja, hogy a háborúk nem úgy keletkeznek, mint a nyári viharok; a felelősségre vo­nást sürgeti: »Azt hiszik, hogy senkinek sem kell ve­zekelni, méltán megbűnhőd­ni négy esztendő tenger könnyéért, eget hasító fáj­dalmáért, nemzetpusztító po­litikájáért« Hűségesen számol be az őszirózsás forradalom nap­jairól, a kápolnai földosz­tásról, amikor úgy ragyogott a nap a mező felett, mintha sohasem lett volna szomorú tél, s hirdeti, hogy a törté­nelmi változások .még ezzel sem fejeződtek be Magyar- országon. A Tanácsköztársa­ság kikiáltását egyértő örömmel köszönti, Gyalog- úton című írásában így szá­mol le a régi renddel: »Es miért búsulnék az egész el­merült világ után, amelynek fogatairól sár freccsent ka­bátomra, páholyaiból eluta­sítóan fénylett a fülbevaló és a szem, magosán repülő paradicsommadarai legfel­jebb a kalapomat szemetez- ték be: dologtalan elbizako­dottsága, bankár-gazdagsá­ga, seregély-ostobasága, tét­len parfőmje, bágyadt sely­me, aluszékony közömbössé­ge, másvilágból való gőgje, .cudar gúnyja. bitang nemtö­rődömsége, ledér raffináltsá- ga és agyalágyylt röheje: — mniindig csak erre a napra, a maira és a kővetkezőkre,’ a megaláztatásra, a proletár­pofonra látszott várakozni?« Majd másutt így vall hité­ről: »Nem Ítéli félni az új történelemtől, az új Magyar- országtól, a forradalmi szi- lajságú emberi akarások és ideálok robbantásától. Csalt pusztuljon, omoljon, vesszen el a régi világ.« .. .»A nép­nek, sokáig bolomdított, jel­szavaikkal vágóhídra vagy követválasztásokra vitt nép­nek kell először felnyitni a szemét, megmutatni neki a történelmi hazugságokat.« És az események lelkes sumimázata: »Az első forradalomban a bitófa alól menekült meg Magyarország. A második forradalom el­hozta neki a gyönyörűséges emberi életet.« A gyönyörűséges emberi élet egyik szinte mesébe il­lő csodája volt, hogy azon a tavaszon kinyíltak a pókhá­lós ahlakok egy rozsdás, szi­geti udvarházon, amelyet egykor Kastélynak neveztek, mert lakott benne egy öreg­úr, amikor még . hercegek ' voltak Magyarországon. És kik előtt nyílt meg a Kas­tély ablaka-ajtaja a melan­kolikus, titokzatos szigeten ? Azok előtt, - akik addig csak a távoli rakpartról nézeget­hették sóvárogva az ismeret­len birodalmat: proletár­gyerekek víg csapata özönlöt- te el az udvarház környékét. A rendkívüli eseményről Krúdy és Érdekes Újság május elsejei számában ír. Nem keres blickfangos cí­met, ezt írja a tudósítás fö-. lé: Szegény gyerekek a- szi­geten. Tudja: Magyarország ezeréves történelmének egyik Űegblickfangosabb címadója a proletárforradalom, amely­nek szinte minden egyes napján olyan sosem látott, hallott dolgok történnek, amelyek mellett elhalványul­nak a múlt kísértetek Az író lenyűgözve figyeli a szigeten váratlanul felpezs­dülő életet, játékos öröm­mel írja le az utolsó monda­tot: »Pajkos,’ rongyos kisfiúk egy délútán, méhkast hoztak kis kézikocsin az életunt szi­getre, és hangos hajrával felborították a vidáman züm­mögő kast.« S szinte magunk előtt lát­juk, amint a tegnapok köd­lovagjait oly sokszor meg­idéző, borongós tekintetű férfi leteszi kezéből a tollat, s szivarjának kékesszürke füstjébe burkolózva tűnődő mosollyal hallgatja a nehéz álmokat szétfoszlató, felsza­badult gyermeki zsivajgást. Gömöry Albert Sommmplan- «V- «ft* V-7-C'

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom