Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-14 / 189. szám

Öttusa VS Lovas nemzet a magyar Labdarúgó NB Í1. A „szokásos" döntetlen Dr. Török Ferenc szövetségi kapitány (balra) az egyik asz- szó szünetében Horváth Lászlóval beszélget. Ügy látszik, nem véletle­nül tartja a szólás, hogy »lo­vas nemzet a magyar«. Mind­ezt bizonyítani látszik az a tény is, hogy a vasárnap kez­dődött öttusa-világbajnoksá­gon a lovaglást a magyar csapat nyerte meg. Akik néz­ték a televízió közvetítését az első napi eseményekről, azok láthatták, hogy nem is ér­demtelenül ! Huszonhat ország hatvanhét résztvevője kezdte meg a küzdelmeket vasárnap dél­előtt Budapesten. Az ünnepé­lyes megnyitó után az izgal­makban bővelkedő lósorsolás következett. A magyarok közül elsőként Kanosai Tamás szerepelt Ar­rogáns nevű lovával, és ma­ximális pontszámot ért el. Utána a második forduló lo­vait sorsolták: Maracskó a Bíborost, Horváth pedig a Bitangot kapta. Maracskó csak nehezen barátkozott meg a paripájával, lendületes lo­vaglással mégis 1070 pontot »gyűjtött be«. Ekkor már érett a győzelem, de hátra­volt a harmadik magyar, Horváth. Szerencsére itt sem volt baj. Erélyes lovaglással minden akadályon sikeresen túljutott, s a közönség feláll­va tapsolta meg az 1100 pon­tot elérő magyar versenyzőt. A lovaglás végeredménye: Egyéni: 1. Rjabikin szov­jet), 2. Stamovski (csehszlo­vák) 3. Horváth (magyar) 6. Kancsal, ... 17. Maracs­kó. Csapatban: 1. Magyaror­szág 3270 pont, 2. Ausztria 3212, 3. NSZK 3152, 4. Szov­jetunió 3150, 5. USA 3120. Budára költözött tegnap az öttusa világbajnokság, az Üge­tőpálya után a második ver- senyszínhely a NIM Folyondár utcai, még mindig vadonatúj­nak számító impozáns csarno­ka volt. A parkettára szőnyeg- padlót terítettek, hogy a tükör­sima játékfel illetet óvják, s azon 14 pástot helyeztek el,, amelyből 11 volt »forgalom­ban«. , A múlt bajnoki idényben már-már szokásossá vált ide­genbeli döntetlen ezúttal is »bejött«. A Rákóczi erejéből újból döntetlenre futotta Sop­ronban. A csoportban két csa­pat pontveszteség nélkül áll az élen: a Haladás és a Szekszárd. Érdekesség, hogy a Nyugati csoportban egyetlen vendéggyőzelem sem szüleieb de hat találkozó végződött pontosztozkodással. Döntet­lenül végzett ezúttal otthon az Ajka is, mely a múlt hé‘:en olyan ragyogóan szerepelt Ka­posváron. A jövő héten So­mogyba látogató Körmend Tatabányán, a KOMÉP elle­nében maradt alul 3:0 arány­ban. A Keleti csoport élén ? Papp J. SE áll. A sort a Bé­késcsabai TASK és az Űzd zárja pont nélkül. A Közép csoportban a Csepel és a Vác a listavezető. Itt is két pont nélküli gárda zária a tabellát: a BVSC és a János­halma. Soproni SE—Rákóczi 0:0 Sopron, 4000 néző, v.: Bau­er. Sopron: Babos — Tremmel, Drázsnyák, Huber, Lipót — Plavecz (Poor a 46. percben), Horváth L., Horváth G. — Németh II., Németh I., Fe­hér. Edző: Mathesz Imre. Rákóczi: Békéi — Deákvá­ri, Mészáros, Petrák, Duschák — Gulyás, Zentai, Házi — Czabula (Kanyar a 60. perc­ben), Havasi, Marcsők (Fá­bián a 35. percben). Edző: dr. Puskás Lajos. Nagyon gyenge első félidőt láthatott a szép számú sop­roni közönség, jóformán nem is kerültek veszélybe a ka­puk. Nagy küzdelem, ember- ember elleni harc volt a pá­lyán, jobbára a két 16-os kö­zött. Az elején a vendégek még vezettek néhány rajta­ütésszerű támadást, de Mar­osok korai sérülése visszave­tette a Rákóczit. A 29. perc­ben Duschák sárga lapot ka­pott elLenfele lerántásáért. Némileg élénkült a játék Házi hagyott ki nagy helyze­tet, a volt győri Horváth László két lövését pedig a magabiztos Békéi hárította. Fordulás után fél óráig a hazaiak játszottak enyhe fö­lényben, de elképzelés nélkü­li akcióikat változatlanul könnyen rombolta a Rákóczi védelme. Egyetlen esetben ke­rült kritikus helyzetbe a ka­posvári. csapat, amikor köz­vetlenül a második csere után Mészáros megsérült, az alapvonal mögött ápolták, s közben Németh II. egyedül elfutott a jobb oldalon. Bé­kéi messzire kijött eléje, de a beadás két kaposvári védőt kedvezőbb helyzetben talált, mint az üres kapu bevételét megkísérlő Poórt. A 75. perc­ben kifulladt, teljesen szét­esett a hazai csapat. A ruti­nosabb vendégek többször is megszerezhették volna a győztes gólt. Gulyás, később két soproni védő által össze­hozott helyzetből Fábián. majd: Házi lőtt a kapu mellé. Két forduló után a vasár­napi soproni mérkőzés mind­két résztvevője rúgott gól nélkül áll a bajnokságban, és ez mindent elárul össze­csapásukról is. A nagy takti­kai csatában a hazaiak képte­lenek voltak valamire való helyzetet kidolgozni. A ka­posváriak játékára rányomta bélyegét csatársoruk összeté­telének korai változása, de nagyobb higgadtsággal ígv is győzelemmel távozhattak vol­na. Jók: Békéi, Petrók, Zen- tai, illetve Drázsnyák. Mohai Gábor További eredmények: Szek­szárd—Dorog 3:0, Pét—Mo­hács Véménd 3:3, MÁV DAC —Olajbányász 1:1, Bábolna— Komló 2:2, Haladás—Saharia 4:1, KOMÉP—Körmend 3:0, Győri Dózsa—MÁV NTE 2:2. Bakony Vegyész—Tapolca 1:0. Ajka—Várpalota 1:1. A bajnolcság állása: 1. Haladás 2 2 __ __ 1 0-3 \ 2. Szekszárd 2 2 __ __ 5-0 4 3. Mohács Véménd 2 l 1— R-4 3 4. Ajkai Alu. 2 1 1 — 4-1 3 5. Komló 2 1 1 — 5-4 3 6. Győri Dózsa 2 1 1 — 3-2 3 7. Tapolca 2 1 — 1 2-1 2 8. Bakony V. 2 1 — 1 1-1 2 MÁV DAC 2 — 2 — 1-1 2 Várpalota 2 — 2 __ 1-1 2 11. KOMÉP SC 2 1 — 1 4-5 2 Sabaria SE 2 1 — 1 4-5 2 13. Körmend 2 1 — 1 1-3 2 14. MÁV NTE 2 —. 1 1 4-5 1 15. Sopron 2 — 1 1 0-1 1 16. Pét 2 — 1 1 3-5 1 17. N. Olajb. 2 — 1 1 1-3 L 18. Kaposvár 2 — 1 1 0-3 1 19. Bábolna 2 — 1 1 4-8 l 20. Dorog 2 — — 2 1-6 — Ék miág sp-örfje Bruges-ban nemzetközi tor­nán szerepelt a hét végén a Ferencváros labdarúgó­együttese. A zöld-fehérek vasárnap a harmadik helyért a belga Beenschot ellen ját­szottak, és 2:1 arányban győztek. A torna döntőjében az FC Bruges 3:2-re nyert az angol Manchester CitV ellen. A magyar sportdiplomácia sikereként lehet elkönyvelni, hogy a nemzetközi tornaszö­vetség (F1G) Urvári Sándort jelölte ki a közeljövőben Kezdődő mexikói Universiade férfi torira versenyeinek tech­nikai delegátusaként, amely megbízatással együtt jár. hogy a magyar szakember egyben a rangos küzdelmek versenybíróságának elnöke is lesz. Ennél tekintélyesebb sze­repet még nem kapott Urvá­ri Sándor, hasonlóként leg­feljebb tavalyi »misszióját« lehet említeni, amikor a FÍG azzal bízta meg, hogy »tesz­telje« az idei dallasi világ­bajnokság tornaszereit. • • • Huszonhárom ország száz versenyzőjének részvételével nemzetközi teniszviadalra ke­rül sor a közeli napokban Ausztriában, amelynek férfi egyesében a magyar Taróczy Balázs az első számú kiemelt játékos. A második helyen a jugoszláv Franulovicsot, a harmadikon a francia Proisyt emelték ki. « * • Szerdán indul el a len­gyelországi Bydgoszczba, az ifjúsági atlétikai Európa-baj- nokságra a magyar atlétavá­logatott A versenyzői gárdá­ban több éremesélyes atléta készülődik a bizonyításra, így az IBV-győztes gátfutó Szalai József, a hosszútávfutó K. Szabó Gábor, akikhez ha­sonlóan dobogóra pályázhat a 400-as Újhelyi Sándor, a diszkoszvető Németh László, s talán még a 4x400-as férfi váltó is. A válogatott »felé­oldalas«, hiszen csak négy női versenyzőt vonultat fel. 9 * * Befejeződött a junior röp- labdázók Európa-bajnoksága, amelyen végül a Szovjetunió biztosan lett első Bulgária, az NDK. Csehszlovákia, Olaszor­szág és Spanyolország előtt. * * * Jugoszlávia kézilabda válo­gatottja 29:21 (13:13) arány­ban legyőzte Kína csapatát. • * * Nemzetközi tájékozódási futóversenyen a nőknél a magyar Rostás Irén a 5., Ros tás Edit a 7. helyen végzett a 7,9 km-es távon. Az össze­tettben Rostás Irén ugyan csak az 5. helyet harcolta ki. J--------------------------­T aurus ralli Szertefoszló kaposvári álmok A múlt hét végén Nyíregy­házán rajtolt a XVIII. nem­zetközi Taurus ralli, amelyen 11 egyesület 80 nevezője vett részt. A magyarok mellett el­indultak osztrák, olasz, NDK- beli és csehszlovák versenyzők is. Értékelhető eredményt egyé­niben 37-en, csapatban pedig öten érteik el. Nem sikerült a kaposváriaknak sem a ver­seny, hiszen csak két nevezett párosuk ért célba. Ezzel szá­mukra szertefoszlottak az idei országos csapatbajnokság aranyérmes álmai. Az abszolút egyéni győzel­met Renault 5 Alpin gépko­csin a Ferjáncz, dr. Tandari kettős szerezte meg a Bp. Vo­lán színeiben. A csapatver­Somogyi Néplap senyben a Bp. Volán lett az első. A kaposváriak közül a Hi­deg, Bojtay páros 1600-as La­dával a nemzetközi mezőny 4. helyét szerezte meg, amely a magyar bajnokságban a harmadikat jelentette. A Ko­vács, Kiss kettős 1300-as La­dával a nemzetközi abszolút mezőnyben a 8. lett. A magyar bajnokságban ez a 6. helyhez volt elég. Ök kategóriájukban másodikak lettek. Nem ért célba a Borsányi, Szilágyi páros, mivel műszaki hiba miatt föl kellett adniuk a versenyt. A Nagy, Farkas ket­tős a harmadik gyorsasági sza­kaszon kicsúszott a pályáról, ezért nem tudta befejezni a küzdelmet. A Kárpáti, Kampf páros széria Ladája sem vette sikeresen az egyik gyorsasági szakasz kanyarját: a kocsi nekicsúszott a partoldalnak. Szerencsére személyi sérülés nem történt. A mezőnyt 23 csapatra osz­tották. A húsz nemzeti válo­gatott mellett három vegyes- csapatot alakítottak ki. Az 1000 pontot 46 győzelemmel lehetett kiérdemelni. Minden további sikeres asszóért 17 pont járt, s ugyanígy volt »mínuszban« is. Lapzártáig (16. forduló) az egyéniben a csehszlovák Adam került az élre 33 győzelmével, őt a japán Unmo követte (32), majd a nyugatnémet Werner és a francia Bouzou (31—31). Nem panaszkodhattak a ma­gyarok sem, akik közül Kan- csal közelítette a legnagyobb sebességgel az ezer pontot je­lentő 46 győzelmes szintet: a hajrá előtt 30 volt a győzelmei­nek a száma, Mara cakónak 29. Horváthnak 28. Az olimpiai bajnok lengyel Peciak ekkor 27 győzelemig jutott. Elég gyengén ment a szovjeteknek, akik közül a legjobban álló Sztarcsztyin 24 győzelmet szá­molhatott. Megkezdődött a futbalMdésiy A Közép csoport élmező­nye: 1. Csepel 2 2 __ 5-1 2. Vác 2 2 — — 2-0 3. KKFSE 2 1 1 — 7-4 4. Izzó 2 1 1 — 4-1 5. Dunaújv. Ep. 2 1 1 — 3-1 6. Bp. Spart. 2 1 1 — 3-2 A Keleti csoport élmező­nye: 1. Papp J. SE i 2 5-2 2. Debr. Univ. 2 1 1 — 4-2 Eger 2 1 1 — 4-2 4. Nyíregyháza 2 1 1 — 3-1 5. Orosháza 2 1 1 Totó (Kiss Ernő rajza) A 32. játékhét telitalálatos szelvénye a következő: 1, 1, 1, x, 2, 1 . 1, 1. x, 2, 1, x, 1 + 1. A nyeremények: 13 plusz 1 találat 3 753 forint, 13-as 2222 forint, 12-es 100, 11-es 26, míg a 10 találatos szelvény 11 forintot ér. Megyei labdarúgó-bajnokság Nem volt pontosztozkodás A megvei bajnokságban is megkezdődtek a küzdelmek vasárnap délután. Az első for­duló legjellemzőbbje, hogy egyetlen találkozó sem végző­dött döntetlenül. Meglepetés­ben sem volt hiány, hiszen aligha számított volna bárki is arra, hogy a Nagyatád négy gólt rúg Boglárlellen, vagy a Barcs vereséget szenved Ka­ródon. A bajnoki remények­kel rajtoló Siófok hatszor volt eredményes Csurgón, a Tán­csics és a Vasas két-két gó­los előnnyel biztosította ma­gának a bajnoki pontokat. Ki­lenc gól esett Fonyódon, ahol az újonc hazaiak nem kímél­ték a lábodi hálót. Idegenben is nyerni tudott a Kiss J. SE és a Latinca SE. F.nyód—Lábod 7:2 (1:0) Fonyód, 400 néző. V.: Mű­dig. Fonyód: Fenyővári (Csonka) — Kispál (Kadlicskó), Paszér, Lan- dor, Túrái, Vecsera. Kila J., Pin­tér, Kiia Cs., Zámbori, Kató. Ed­ző: Túrái László. Lábod: Pető — Bebics, Kovács, Szekeres, Varga, Csabi, Lebár, Nemos, Gottwald Zákányi (Kovács, Drávecz), Lé- ber. Edző: Tálos József. / végig fölényben játszó hazai csapat sportszerű mér­kőzésen megérdemelt győzel­met aratott. Góllövők: Pintér (2)' Ható/ (2). Túrái (2), Kila J., illetve Lebár (2). Jók: Ve­csera, Pintér, Kila Cs., Ható, illetve Lebár, Nemes. Fonyód ifi—Lábod ifi 4:3 Zákány! Kálmán Karad—Barcs 3:0 (1:0) Karád, 400 néző. V.: Au­man, Karád: Keresztes — Szalai, Ko­máromi 1., Komáromi II., Bara­bás (Takács), Elienberger, Szabd, Hoopár, Buzsáki (Egyed), Lepé­nye, Farsang. Edző: Tschepen György. Barcs: Tóth — Szegedi, Erdeíecz, Fodor, Pintér, Dóczi, Gulyás, Hódosi, Kovács, Bardek, Gölöncsér (Hadaró). Edző: Karsai Tibor. Színvonalas, jó iramú, ke­mény, de sportszerű mérkő­zésen a kapu előtti határozott­ságával megérdemelten nyert a hazai együttes a mezőnyben ügyesen játszó barcsiak ellen. Góllövők: Farsang, Lepenye, Egyed. Jók: Szalai, Barabás, Elienberger, illetve Erdeíecz, Fodor. Barcs ifi—Karád ifi 6:3 Ifj. Schádl Lajos Latinca SE—Tab 3:1 (1:0) Tab, 300 néző. V.: Szabó T. Latinca: MüJlner — Kozma, Kö­vér, Fitt, Bodó, Apró (Guricza), Czuozka, Bosnyák (Basics), Szar­ka, Pasztusics, Födi. Edző: Borsfái Géza. Tab: Kiss — Németh, Vendl, Kurucz, Molnár, Androsovics, Ba­lázs, Gere, Kovács, Kaveczki (Reichert), Berki (Györke). Edző: Puha József. Jó iramú, változatos mérkő­zésen a vendégek határozot­tabban használták ki helyze­teiket. Góilövők: Pasztusics A Vasas (sötét nadrágban) 0:1-ről fordította meg az ered­ményt a Kadarkút ellen. (2). Bosnyák, illetve Kovács (11-esből). Sárga lap: Bos­nyák. Jók: Müllner, Kozma, Fitt, Pasztusics, illetve Ku­rucz, Balázs, Kovács. Rákóczi II. ifi—Tab ifi 2:2 Farkas István Kiss J. SE—Marcali 2:1 (0:1) Marcali, 400 néző. V.: Du- csai. Kiss 3. SE: Edőcs — Répás, Horváth, Vámos, Monoki, Lőjek (Gedai), Kovács, Bencze, Kopcsa, Saauyi, Dómján, Edző: Kétszeri Ferenc. Marcali: Bartha — Pálfi, Babina, Hajdú, Filagics, Lassú, Kovács, Greguss, Ilia, Izsák, Mohr (Luka). Edző: Sándor Imre, Egyenlő erők küzdelméből a szerencsésebb vendégcsapat került ki győztesen az utolsó percben lőtt góllal. Góllövők: Bencze, Gedai, illetve Izsák. Sárga lap: Lőjek. Jók: Hor­váth, Vámos, Kopcsa, illetve Hajdú, Izsák. Bősz Adáni (Folytatás az 5. oldalon)

Next

/
Oldalképek
Tartalom