Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-12 / 188. szám

Az avar szomszédság Sírok a löszfalban Fekete Opel gördült az iá­mért kisbársanyi lovaspálya bájáratához. A kocsiból In­gyenes Béla kászálódott ki, a NEBUKJKI Intézet igazgató­ja. A kissé testes férfi orrát megcsapta a lótrágya csípős szaga, s rögtön felébredtek benne a szunnyadó gyerek­kor emlékképei. Látta a nagypapát díszkeretes fotón első világháborús huszár­egyenruhában, s szinte hal­lotta — már a demokratikus rendszerben elért sikerei nyo­mán — rekedtes hangját: — Feltörtél, fiam, mint a huszárfenék... Ez a dicséret akkor hang­zott el, amikor Béluskát, a család kedvencét kinevezték a NEBUK.TKI A díszcserjék elegánsan for­mázták ki a lóalakokat A titkárnő előtt rózsaszínű telefonok sorakoztak, a falon élretört lópofák vigyorogtak, zászlók, érmek, kupák körös­körül a vitrinekben. A hazai lósport fellegváráshoz méltó környezet fogadta Ingyenes Béiát. — Kihez van szerencsém? — érdeklődött kissé flegmán a titkárnő, jelezve, jöttek ide már nagyobb autón is ... — Ingyenes Bélát, a NE­BUKJKI Inézet igazgatóját jelentse be, legyen olyan drága... — Az igazgató elvtárs kül­földi szakemberekkel tár­intézet igaz­I gatójának. Az intézet igen fontos, de nem reklá­Késő avar sír. Lenn, a meredek löszfal alján autók robognak a 61-es úton. Az elsuhanó kocsik ab­lakából csak annyi látszik: apró, színes pontok mozog­nak a dombtetőn. Aki nem sajnálja a fáradságot, meg­áll, jói kiveheti a sírok fölé hajló bronzbama testeket, s katonai sátrakat, amelyeket szinte a földhöz lapít a for­rón tűző nap. Néha — jóval Ezüst fülbevalók a IX. századból. taik. Érdekes, hogy a pogány ritus egyes elemei még más­fél évszázaddal később is to­vább éltek. A sarlós temet­kezésen kívül erre utal a sí­rokban a nyújtott kéz, csak a ' XII. század közepétől kul­csolják keresztény módra össze. De a pogány szokások kisebb nyomai még a XIV— 'XV. századi sírokban is meg­találhatók. bizonyítékokat. László Gyula professzornak a kettős Hon­foglalásról kialakított elmé leiéhez. Ennek lényege, hogy a késő avarok VII. századi betelepülése idején nagy szá­mú magyarság érkezett a Kárpát-medencébe. A máso­dik hullámban, 896-ban érke­zett magyarság nem foglalta el, hanem kiegészítette e ko­rábbi »-magyar-« települése­ket A Kaposvár környéki két temető meglepő közeli szomszédsága lehet a vélet­len műve is, de igazolhatja a régészprofesszor elméletét is. Időben a két temető kö­zött alig van száz év. — Van-e a két népcsoport kapcsolatát bizonyító adatuk? — Ezt az összehasonlító embertani vizsgálatoktól vár­juk. Csupor Tibor XI—XII. századi ametiszt gyöngysor. szürkület után — autók for­dulnak' be a löszfal aljába, testükkel a sötétségbe olvad­va. Olykor a fent lakókkal is próbálnak ingenkedni: »Meg­találtátok már az öreganyá­tok állkapcáját?« A dombtetőn békés kuta­tómunka folyik. Harmadik eve ássák a középkori ma­gyar falu temetőjét. A fölté­telezések szerint Keszi köz­sége állt itt, szemben a szentjakabi apátsággal. Kik laktak ott, hogyan éltek? Er­re keresi a választ munka­társaival Bárdos Edith ré­gész. Eddig 853 sírt táitak föl, az idei július 23-i kezdes óta több mint 90 sírt. Szép számú léletanyag ke­rült elő. Több száz ezüst haj- i« rí kát, ametiszt gyöngyöket, rengeteg halotti obulust ta­láltak. Előkerült hét aranyo­zott, nagygömbös hajtű. va­lamikor a konty leszorításá­ra szolgált. Pártákra is nagy számban akadtak a női sí­rokban. nagyon szépek a megmaradt sárkányos, gyön­gyös, flitteres. rozettás dí­szeik. Két helyen erős po­gány hatást tükröző sarlós temetkezés nyomait találták: a meghalt terhes anyák mel­lé kettétört sarlót — óvó-vé­dő rendeltetéssel — és edény­két raktak a hozzátartozók. Bárdos Edith ezen a nyá­ron szeretné befejezni a te­mető föltárását és megtalálni magát a falut. A tekintélyes leletanyagból azonban már most levonható a középkori életformáról néhány fontos Következtetés Például: milyenek voltak a középkori temetkezési szoká­sok? Erre — az eddigiek szerint — az 1077 és 1623 közti . évekből vannak ada­Somogyi Néplap Ez a falu az átlagosnál fontosabb település lehetett. Kereskedelmi útvonal mel­lett épült, erre mutatnak a pénzleletek. Hiszen a közép­korban — bár használták — korántsem volt a mijíienna- pi életben olyan szerepe a pénznek, mint a későbbi szá­zadokban. Az aranyozott haj­tűk is a falu kiemelkedő fon­tosságát bizonyítják. Ezeket az ötvös remekműveket — a kortárs Dillich szerint — ud­varhölgyek, polgárasszonyok viselték. A néhány XIV. szá­zadi káiyhaszemdarabka is gondolkodóba ejti a kutatót: ezt a kerámiát csak udvar­házakban, nemesi kúriákban használták a középkorban, egyszerű köznépi portákon nem. Az idei munka már-már tudomány szenzációja, hogy a magyar település tőszom­szédságában, attól 60 méter­nyire késő avar sírokat bon­tottak ki a löszből. A szürke, fésűs, hullámvonalas kerá­mia, a IX. századi divatra utaló hurkolt végű hajkar- kák, a temetkezés módja egyértelműen késő avar te­metkezésre utalnak. Ezen a vidéken egykor nagy népes­sége élhetett e titokzatos et­nikumnak, mert nem mesz- sze innen, a taszári őrháznál 200 késő avar sírt tártak föl. Sőt attól északra, Fészerlak- pusztán 1968-tól folytak az ásatások: szintén ugyanilyen kultúrájú temetőt tárt föl Szimonova Eugénia, az MTA Régészeti Inézet munkatársa. Mire következtethetünk a magyar és késő avar sírok­nak e meglepő térbeli közel­ségéből? Egy, a régészetben, történettudományban dúló vitához szállíthatnak újabb M. 'Péntek Imre Eörsi István Állati | »Olyan állati vagy ilyenkor« s nézi a testemet — vérrel telve tűnődöm: angyalnak lenni jó lehet. Angyalnak vagy szeráfnak, ki csak kardját vonja ki, lángpallosa fölállhat, mégsem lesz állati. Szegény állati testem, miközben megfeszül, szemének kék fényétől megszégyenül. Magába visszabújna, boldog, kit ólja véd, de riem bírja nem kérni újra királyi eledelét. »Olyan állati vagy ilyenkor« — de tudom, míg működök: leszek még éteri szellem a kispárnája fölött. Le.gyezgeti a szárnyam, hűvös, mennyei nesz, s átszellemül az ágyban, ha netán állati lesz. mozott tevé­kenységet folytatott. In­gatag pozí­ciójú gazda­sági vezető­ket »erősített meg« abban, hogy »tarta­ni tudják a frontot«. Pon- ______________ t osabbban: ---------------------­m agukat. A képzés igen sokoldalú volt. A tantárgyak közt sze­repelt mindaz, amivel »tar­tósítani« lehetett a jelen gaz­dasági körülmények közt egy »tarthatatlan« vezetőt. A modern vezetéstudomány eredményeitől a pszichoanalí­zisig terjedt a skála. A mód­szerek különösen azóta fino­modtak, mióta a vállalatok »szelekcióját« kezdték emle­getni »ott fönt«. S az érdek­lődés is jelentősen megnőtt az intézmény munkája iránt A bentlakásos tanfolyam vendégházának portáján ál­landóan csegett a telefon. Kvassay Bódog zsilipszerűen zárta el az illetéktelen je­lentkezők előtt az utat. Az intézet legnépszerűbb tantárgyai Az állami hitele* megcsapolása, valamint A tá­mogatások kicsikarásának ezer módja voltak. De ha­sonló érdeklődéssel hallgai- ták az előadást az igazgatók, főkönyvelők, főmérnökök ak­kor is, ha a Lavírozás, lé- becolás című tárgy titkait is­mertette dr. Humbug Elemér, a Szélhámosság tanszék do­cense. A virágzó (és nélkülözhe­tetlen) intézmény igazgatója, Ingyenes Béla most hagyta a gondokat, kikapcsolódni jött a kisbársonyi lovasiskolába, ahol — mint említettük — megütötte orrát a lócitram szaga. És ellenállhatatlan vágy tört rá: nyeregbe pat­tanni, s ügetni árkon-bokron át. A gépkocsivezető, Kanyar Oszkár szolgálatkészen me­redt főnökére. Ilyen vidám­nak csak akkor látta Ingye­nes arcát, amikor A gazdasá­gi csőd eltakarásának módja mérleghamisítás által doktori disszertációját védte. —1 Oszkár! Lovagolni fo­gunk! — ütött a köpcös férfi vállára az igazgató. — Egy lovat akarok! — Ingyenes elvtársi Be ké­ne kukkantani az irodába, ott többet tudnának ... — Igazad van, Oszkár! Az ügetőpályák szélén sze­rény, egyemeletes, kacsalá­bon fongó irodaépület emel­kedett. Körülötte gondosan ápolt, nyírt gyep zöldellt, s fl szakszervezeti ló gyal. Ha sürgős, megvárhat­ja... Ingyenes Béla azonban úgy mosolygott, hogy a titkárnő­nek borsózni kezdett a háta. Aztán előszedte a névjegyét, amelynek arany betűin meg­csúszott az irodába beszűrő­dő napfény. — Nagyon kérem, vigye be ezt... — I-i-igen — mondta a no engedékenyen, és eltűnt _» párnázott ajtó mögött. Pár pillanat múlva ki ro­hant Lovánszky VazúL és magához ölelte Ingyenes Bé­lát. A régi tanítványok majd mindig ilyen kitörő lelkese­déssel fogadták volt tanárai­kat. — Lapossvári elvtárs! — szólt be a hangosba. — Jöj­jön egy pillanatra. Lapossvári kisuhant — Kísérd el a vendégeket, én nem érek rá... Ml pedig elnézünk egy nyugodtabb helyre... — karolta át In- , gyenes vállát Lovánszky. — Ahol beszélgethetünk... A kellemes, hűvö6 présház teraszán üldögéltek néhány percet, s gyönyörködtek s nyavalyodi tó víztükrében. — Térjünk a tárgyra — javasolta Lovánszky. — Tu­dom, hogy elfoglalt ember vagy... — Tudod, szeretnék kijár­ni lovagolni... A testsúlyom, az egészségem ... Szóval, ér­ted ... Kell egy kis mpzgás ebben a korban. — Kedves Bélám! Ne Is folytasd! A legjobb kancát adom alád. Csak a jogalapot hozd... Én azonnal intézke­dem. Tudod, mi állami cég vagyunk, magáncélra nem adhatunk lovat... Biztosan van valami megoldás... Épp nálatok ne lenne... — Rendben van — állt fel Béla. — Néhány nap múlva újból jelentkezem. — A ló miatt ne aggócfj! — kiáltott utána Vazul.' es nyihogó nevetése fölverte a szőlőhegy csendiét. • • * A NEBUKJKI Intézet szakszervezeti bizottsága so­ron következő ülését tartot­ta. Nyalóka Adám, a titkár terjesztette elő a napirendet, című meg­Moliácsi Regös Ferenc: Épülő városrész. .«Sir amikor váratlanul betoppant Ingyenes Béla. — Micsoda megtiszteltetés — emelte magasba papírjait a titkár. A jelenlevők bólin­tottak. — Nem számítót» tunk..; • Ingyenes mosolyogva elhá­rította az udvariaskodást. — Engedjék meg, hegy részt vegyek ülésükön... Rég találkoztunk... S volna egy javaslatom ... Ha majd szót kapok. — De Ingyenes elvtárs! Hogy képzeli... Az öné a szó, máris... — Köszönöm. Nos, arra gondoltam, hogy az Intézet dolgozói keveset mozognak, s nem elég változatos a kö­rünkben ki- alakult sport­élet. A vitor­lás szakosz­tályunk ugyan remekül mű­ködik, a te­niszklub szin­tén. Nem pa­naszkodha­tunk a va­dásztársaság- ra sem. Egy valami hiány­zik: a lósport. Az az ötletem — ................támadt, hogy a szakszer ­vezet vehetne egy lovat a> kifli ársonyi telepen, ott tar­tanánk, már meg is beszel­tem, és ugye nagyszerű ki­kapcsolódási lehetőség nyíl­na... — Ragyogó elgondolás..! — lelkesedett Nyalóka. — Már meg is van véve. Meny­nyi van a pénztárban? — fordult a könyvelőhöz. Kukac Kázmérhoz. — Izé ... — motyogta az idős ember, az intézet leg­régibb bútordarabja —, 145 forint ötven fillér. — S mennyibe kerül az a bizonyos ló? — Csekélység. Hatvanezer. Ingyenes Béla azonban nagyvonalúan mosolygott a kitömi készülő pánikon. — Épp most utaltam át 70 ezer forintot a kulturális alapba. Tudom, hogy néha gondjaik vannak... Azt hi­szem, mindent megbeszél­tünk. * * • Attól kezdve a kisbár^pnyi telepen külön rekeszíben ta­nyázott a »szákszervezeti ló«,. Másképpen Berci. Ingyenes Béla kedvence. Hamarosan azonban be­ütött a krach. Jött a revízió. Összeült a szakszervezeti bizottság. Nyalóka Ádám vitte a szót: — Kedves elvtársak! Nya­kú-ikon a revízió... És Ber­ci. Megoldást kellene talál­nunk. Hatvanezer sok a tö­megsportra. ebbe biztosan belekötnek. Kinek van ötle­te, javaslata? Borvigyázó nyújtotta a ke­zét. — Barátami. Egyetlen meg­oldás van. Bercit fel kell venni a szakszervezetbe. Elképedt csönd fogadta ki­jelentését. Ez még Nyalókának is sok volt. — Hogy gondolja? — A bizonylatot úgy vál­toztatjuk meg, hogy az inté­zet egy kihelyezett munka­társa dolgozik a kisbáx-sonyi telepen. A szakszervezetünk tagja is, természetesen, ls-j tálíós Albert. Vagyis: Berci, így nem köthet bele az atya­úristen sem. R ovid tanakodás után ki- állítették a tagkönyvet, is- vtállót Albert. Beosztás, fize­tés, tagdíj. A könyvet Bor­vigyázó vette magához. A revizorok dicsérettel il­lették az intézetet a rendkí­vül szigorú gazdálkodási fe­gyelemért, melyet a vizsgá­lat folyamán tapasztaltak Később azonban történt egy emlékezetesen kínos ma­lőr. A szakszervezeti bizottság éppen ülésezett, amikor atit-i kárnő, Milcsike rohant be. — Egy ló van itt... — mondta elfúló hangon. — Micsoda? Miféle ló? — A szakszervezeti ló... — És mit akar? — Kétszemélyes beutalót a bálinkéi vállalati üdülőbe. Már dobogtak is az ajtón. Istállós Albert, vagyis Berci rontott .be. — Disznóság — nyerítette teli pofával.— Rendesen fi­zetem a tagdíjat, ennyit iga­zán megérdenilék ... S ott álltak mindannyian,' «zánte -'lóbálvanr.yá meredve,

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom