Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-01 / 178. szám

Januártól júliusig » ­Barcs és a városkörnyék sportja Barcs város tanácsának testnevelési es spartféLügyeló- sége ez év januárjától a régi közigazgatási határokkal egy­beeső területen, de új — »Barcs város és városkörnyék« — néven szervezi szakszövet­ségeinek aktív közreműködé­sével sportmozgalmat. A már évek óta folyamatosan mű­ködő szövetségi bajnokságok az Idén bővültek a sport szá­mára fehér foltnak tűnő te­rületek bevonásával, valamint a környéken eddig még nem honos sportág szövetségi baj­nokságba való tömörítésével. Megkülönböztetett figyelmet fordítottak az utánpótlás ne­velésére és versenyeztetésére, melynek új rendszerét ugyan­csak ez év januárjától vezet­ték be. A kezdet biztató. A lelkes társadalmi aktívák be­vonása, a szakszövetségek ki­bővítése fokozatosan meghoz­za a várt eredményt. A test- nevelési és sportfelügyelőség a gyermekév tiszteletére em­lékplakettet alapított, ezt mos­tantól kezdve azok kapják, akik az utánpótlás-nevelés te­rületén a legeredményesebben tevékenykednek. Pozitív vo­nás mutatkozik az egyesületek, valamint a társadalmi és tö­megszervezetek kapcsolatai­ban. E területről csak jó pél­daként említhető a szuloki sportkör és a helyi KISZ- szervezet együttműködése. Nézzük röviden, hogy az egyes sportágakban milyen eredmé­nyek születtek, illetve az el­képzelésekből az első félévben mit sikerült megvalósítani. ATLÉTIKA A váors és városkörnyék minősített szakosztálya a Barcs SC-n belül működik. A 23 igazolt versenyzővel két edző foglalkozik. A múlt évi teljesítményük alapján 17-en kaptak minősítést, közülük öten ifjúsági ezüstjelvényes szintet értek el. Középtávú atlétikai intézkedési terv rög­zíti a tennivalókat, és hatá­rozza meg. az edzésmunkában I ■s£>éc&. A barcsi sportélet fellendítését várják az épülő új sportteleptől. Munkában az alapcsövező gép. a sportkörre háruló feladató-* Ipari Szakmunkásképző vo Lezárult | a labdarúgók átigazolása Július. 31-gyel lezárult a labdarúgók átigazolása. A ZTE-bői jött Havasi után pe­csét került a kapuvédő Békéi kiadatására, melyhez szinte az utolsó pillanatig nem já­rult hozzá a Haladás. Vissza­tért Pécsről a Rákóczi egy­kori neveltje, Biczó, aki ta­nulmányait Baranya székhe­lyén folytatta, és a PMSC igazolt játékosa volt. A fia­tal, tehetséges középpályás az egykori Rákóczi-labdarúgó Biczó István fia. Még tegnap is volt egy nyi­tott kérdés. A kaposváriak szeretnék leigazolni Házit, a Szekszárdi Dózsa jó képessé­gű labdarúgóját, aki már át is költözött Kaposvárra. Sajnos, a szekszárdiak nem adták be­leegyezésüket. Tegnap lap­zárta után tárgyalta az ügyet az MLSZ átigazolási bizottsá­ga, így ma még nem tudunk beszámolni a döntésről. Még egy hír: a Rákóczi szurkolóankétra várja híveit. Csütörtök délután 17 órakora Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat Szántó Imre utcai klubtermében szívesen látnak minden érdeklődőt. A szak­osztály vezetői és az új edző ismerteti elképzeléseit, és vá­laszol a kérdésekre. kát. Ez a terv tartalmazza a sportfelügyelőség kezdemé­nyezését, mely szerint a 8—18 éves korosztályt átfogó kivá­lasztó és versenyeztetési rend­szerben biztosítanak lehető­ségiét a fiataloknak. A tavaszi hatfordulós atlétikai kupa az első félévben 1297 fiatalt von­zott a rajthelyekhez. E soro­zatban kiemelkedő eredmé­nyeikért meg kell említeni a barcsi I. számú általános is­kolát, valamint a babócsai, a vízvári és a lakócsai általános iskolát, a középfokú tanintéze­tek közül pedig a vízügyi és erdészeti szakközépiskolát. Barcs várossá válása nega­tív hatással volt a falusi dol­gozók spartakiádjára. A bar­csiak kényszerű távolmaradá­sával ugyanis nagyon kevés induló sorakozhatott csak fel. Ez sok gondot okoz a sport­felügyelőségnek. ASZTALITENISZ A Barcs városkörnyék asz­talitenisz csapatbajnokságá­ban öt csapat szerepei. A múlt évihez hasonló nagy pár­harc ezúttal elmaradt. A ta­vaszi idény után Darány 4 pont előnnyel áll Babócsa előtt. Az utánpótlás korúak (serdülők) városkörnyéki baj­noksága 23 versenyzőt szólí­tott asztalhoz. A színvonal megnyugtató, és garanciája le­het az előrelépésnek. Vízvár csapatát kell kiemelni, amely méltó ellenfele volt a lakó- csaiaknak. A tavaszi végeredmény 1. Darány 8 S-------61:19 16 2 . Babócsa 3. Heresznye 4. Szülök 8 6 — 2 61S19 12 6 4 — 4 46:34 g g 1 1 6 21:59 3 5. Csokonyavísonta g — 1 7 11:69 1 nultatta fel a legjobb erőket. A tervek között szerepei a rendszeres bajnokság beindí­tása. Az iskolai kézilabdaélet ehhez kellő alapot • teremthet. A kuparendszerű utánpótlás- tornákon 13 csapat jelent meg eddig. LABDARÚGÁS Egy csapat szerepel a me­gyei I. osztályban, a BSC. A területi labdarúgó-bajnokság­ban Kálmáncsa visszalépése után hat együttes játszott hét­ről hétre. A városkörnyék bajnokságában a versenyen kívül induló Istvándival együtt hat csapat szerepelt. A Vízvár—Rinyaújlak verseny- futásból a vízváriak nyolc­pontos előnnyel kerültek ki győztesen. A rinyaújlakiak az ifjúsági bajnokság megnyeré­sével vigasztalódhattak. Az ősszel pont nélkül álló Szü­lök tavaszra megemberelte magát és hat pontot szerzett. Figyelemre méltó fiataljaink szereplése. A sportszerűségi versenyt is a szuiokiak nyer­ték. A felnőtt bajnokság vég­eredménye: 1. vízvár 16 12 1 3 69—30 25 2. Rinyaújlak x 16 g 2 6 39—30 11 3. Heresznye 16 6 4 6 43—41 16 16 7 1 8 35—41 14 16 2 2 12 24—68 6 4. Bélavár x 5. Szülök lstvándi 10 2 1 7 18—41 5 x =■ büntetőpont levonva Az ifjúsági bajnokság vég­eredménye: 1. Rinyaújlak 22, 2. Heresznye 19, 3. Szülök 15, 4. Vízvár 14, 5. Bélavár 7. (lstvándi 8 pontot szerzett.) SAKK Somogyi Néplap Barcs városban is szervez tek asztalitenisz csapatbaj­nokságot. Valójában üzemi bajnokságról van szó, hisz a napközi otthonon kívül a résztvevők valamennyien üze­mi csapatok. Itt az Épgép csa­pata áll az élen két pont előnnyel. A tavaszi végeredmény: 1. ÉPGÉP 6 pont, 2. Költségve­tési üzem 4, 3. Kemikál 2, 4. Napközi. A bajnokságban nem sze­replők vettek részt a téli spartakiád asztalitenisz küz­delmeiben. A lányoknál He­resznye, a férfiaknál Babócsa szereplését kell kiemelni. KÉZILABDA A BSC férfi felnőtt és ifjú­sági csapata a megyei bajnok­ságban szerepel közepes ered­ménnyel. A városkörnyék ké­zilabda-eseményeit a különbö­ző évfordulókra rendezett vil- lámtomák adják. Az Április 4. és a Május 1. kupán ösz- szesen 12 csapat indult. A férfiak versenyében Darány, mig a lányokéban az 525-ös Az idén alakult nieg a vá­rosi szakszövetség, melynek 1 első ténykedései közé tarto- zott a városi és a városkör­nyéki sakkélet fellendítése. Megindult a csapatbajnokság, melyre öt együttes nevezett. A mérkőzéseknek a művelődési központ adott otthont. Az első ízben kiírt bajnokság azt tük­rözi, hogy ma még kiegyen­lítettek az erőviszonyok. Je­lenleg az Épgép csapata vezet a Vörös Csillag Tsz előtt. Jól szerepelnek a vámhivatal sak­kozói. A kisebb települések között jó példaként kell em­líteni ismét csak a szulokia- kat, akik a labdarúgáson és az asztaliteniszen kívül most már a sakkcsapat-bajnokság­ban is részt vesznek. Bizony párját ritkítja, hogy ilyen kis település sportköre három szakosztályt is működtet. Az őszi forduló előtt a fel­készülést szolgálja majd egy egyéni verseny. A sakk csapatbajnokság végeredménye: 1. Épgép 8 pont, 2—3. Vörös Csillag Tsz, Vámhivatal 7—7, 4. Szuiok 5, 5. Költségvetési Üzem 3. A csapatbajnokság eredmé­nyei alapján az egyéni ver­seny élmezőnye így alakult: holtverenyben az élen Halász (Költségvetés) és Baja (Épgép) áll 3—3 'ponttal. Őket 2—2 ponttal követi Takács (Vörös Csillag), Rózsa (Épgép), dr. Kemény, Dibusz (mindkettő Vámhivatal). TÁJFUTÁS Csaknem teljesen új sport­ág Barcson. A szakszövetség bemutatkozásként szervezte meg az egyéni és váltóbajnok­ságot. Eddig négy iskola kap­csolódott be a tájfutók mun­kájába, ami azt igazolja, hogy gyökeret ereszt ez a sportág. A barcsi 2. számú általános iskola és az erdészeti szak­munkásképző máris szép sike­reket könyvelhet el. Az első félévben 125-en jelentek meg a versenyeken. TÖMEGSPORT Mint mindenütt, itt is első­sorban a kispályás labdarúgás áll a tömegsport középpontjá­ban. Növekvő népszerűségére jellemző, hogy az idén a részt vevő csapatok 6záma csaknem megkétszereződött. Tizenegy együttes szerepel a tavaszi—őszi rendszerben le­bonyolított bajnokságban. Ki­lenc fordulót bonyolítottak le eddig, és úgy látszik trón­fosztásra kerül sor ebben az évben. Az eddigi bajnok Epgép jelenleg csak a negye­dik helyen áll. A BSC öreg­fiúk vezetik a tabellát 4 pon­tos előnnyeL A bajnokság állása a IX. forduló után: 1. BSr öregfiúk 7 7 28—8 14 2. UNITECH 7 5 — 2 37—21 10 3. SEFAG 6 4 11 17—9 9 4. Épgép I. 9 pont, 5. Vörös Csillag 8, 6. Kemikál 8, 7. Pedagógusok 4, 8. Tanács 4, 9. Épgép II. 3, 10. Víz­mű 3, 11. DEDÁSZ. A városi természetbarát szövetség gazdag pogramról gondoskodott a túrázóknak. Az év első felében fölkeresték a természet kedvelői Sopront, Mohácsot, Pécset és a Balaton térségében is részt vettek kü­lönböző túrákon. Természete­sen ezek közül nem hiányoz­tak a barcsi ősborókásba ve­zetett kirándulások sem. Az erdei tornapálya gyakran volt hangos a gyerekek zsivajától, akik azt szüleikkel közösen vették birtokukba. A fiatal város másik létesítménye a Május 1. pihenőpark, ahol minden korosztály megtalálja a mozgáslehetőséget. Az Edzett ifjúságért mozga- galom statisztikái az első fél­év után ugyan nem mutatnak lényeges változást a múlt év­hez viszonyítva a különböző sportrendezvények és tömeg­sportnapok száma azonban megnövekedett. A korosztályos versenyeztetési rendszer hatá sa, annak mérhető adatai csak a jövő évre várhatók. A meg­szerzett jelvények (1497) két­harmad része a 8—14 éves korosztályra, mig egyharmad része a 15—26 éves korosz­tályra jut. Ez a két számadat megszabja a további tenniva­lókat. AUGUSZTUS A Nap 4.21 órakor kél és 19.19-kor nyugszik, a Hold 12.36-kor kél éa 23.14 óra kor nyugszik. 1 A várható időjárás: SZERDA Péter Időnként felhősödés, elszórtan zivatarok, záporeső­vel, a Dunántúlon élénkebb délnyugati, déli szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 28—33 fok között lesz. — Baráti találkozót tartot­tak tegnap délután a Csepel Művek kaposvári gyárának kiszes fiataljai 41, a Szovjet­unió különböző köztársaságá­ból érkezett fiatallal. Megvi­tatták a közös tapasztalato­kat, majd a találkozó baráti eszmecserével folytatódott. — Megtalálták a boglárlel- lei Vadvirág kempingoen a második német családot is, ezzel megnyugtatóan végző­dött a veszett macskával tör­tént fertőzéssorozat. Tegnap délután a siófoki kórházban már megkapta az első oltást a drezdai táborban nyaralt két gyerek. A többit majd a boglárlellei kempinghez tar­tozó körzeti orvosi rendelő­ben kapják, öt napon át. — Gyermekműsort tart ma délután 16 órakor Vitai Ildi­kó Boglárlellén, a szabadté­ri színpadon. — Azerbajdzsánból szállít­ják a paradicsomot Kali- nyinba. Az ország északi hi­deg övezetében tekvő test­vérváros négyszáz tonna pa­radicsomot kap nyáron a dé­li köztársaságból. — Keszthelyen, a városi művelődési központban Sza­bó Béla, marcali születésű festőművész kiállítása nyílik meg 5-én. A tárlatot Fodor András József Attila-dijas költő nyitja meg. — Több mint hat és félmii ~ lió forint nyereséget könyvel­het el fél év elteltével a ta­hi áfész. Ez közel 3 millió­val több, mint tavaly ilyen­kor, s biztosítékot ad az év végi 15 millió forint nyere­ség eléréséhez. — Feltételezhetően eldobott cigarettavégtől gyulladt ki a vasúti töltés oldala tegnap Barcs külterületén. A mint­egy 10 négyzetméteres avar­tűz kárt nem okozott. Vízhalál Szombaton Balatonfenyves- nél kajakozás közben a víz­be esett, s noha kimentették, a parton életét vesztette a 32 éves Omelka István. Vasár­nap Fonyód-Bélatelepen a 18 éves Kovács József szenve­dett tragikus vízhalált, fürdés közben. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hyc. Lim (Bp.) 8 360 Trabant Lim. (Győr) 8 057 Trabant Lim. (Bp.) 19 294 Trabant Lim. Spec. (Bp.) 29 460 Trabant Lim. Spec. (Győr) 16 919 Trabant Combi (Bp.) 4 597 Trabant Combi (Győr) 1 638 Wartburg de Luxe (Bp.) 17 660 Wartburg Lim. (Bp.) 14 900 Wartburg de Luxe to). (Bp.) 5 116 Wartburg Lim. tol. (Bp.) 3 151 Wartburg Tour. (Bp.) 6 282 Skoda 105 (Bp.) 6 134 Skoda 105 (Debr.) 3 036 Skoda 106 (Győr) 3 285 Skoda 120 (Bp.) 5 282 Skoda 120 (Debr.) 2 262 Skoda 120 (Győr) 3 208 Lada 1200 (Bp.) 101 350 Lada 1200 (Debr.) 53 913 Lada 1300 (Bp.) 14 314 Lada 1300 (Debr.) 8 891 Lada 1500 (Bp.) 21 736 Lada Combi (Bp.) 13 366 Lada 1600 (Bp.) 3 202 Lada 1600 (Debr.) 1 265 Polski Fiat 126 (Bp.) 18 176 Dácia (Bp.) 13 854 Polski Fiat 1500 (Bp.) 14 734 Zaporozsec (Bp.) 28 899 Moszkvics (Bp.) 4 639 A mai ügyeletes: Izményi Éva Telefon: 11-510, este 8-ig 30 évvei ezelőtt, 1949. augusztus l-én államosí­tották hazánkban a színháza­kat, a kulturális forradalom kibontakozásának fontos ré­szeként. A színházak államosításával kialakították — az általános művelődési politika keretében — a színházpolitikai koncep­ciót is. Ez megszabta és nap­jainkban is megszabja a szín­házak kulturális feladatait, ál­talános eszmei irányvonalát, az ország színházainak szá­mát, a színliáznyitási engedé­lyek feltételeit és a rendszeres állami támogatás, a szubven­ció összegét is. A színházpoli­tika végrehajtásáról a legfel­ső felügyeleti hatósárok (Ma­gyarországon a kiegyezés előtt a Helytartótanács. 1867 után a C cl ügyminisztérium, 1907 -1 öl a Vallás- és Közoktatásügyi, 1949 óta pedig a Népművelési, majd a Művelődésügyi, illetve napjainkban a Kulturális Mi­nisztérium) gondoskodnak. A szocialista színházpolitika a dolgozó nép művelődéséi, nemes szórakozását, s a haladó eszmék művészi formában va­ló közvetítését kívánja szol­gálni. — Oklevelet és einlckpla­kettet nyújtottak át a buda­pesti szovjet nagykövetségen az olimpiai berendezésék szállításában kiválóan közre­működő vállalatok képviste« lőinek és a kiemelkedő mun kát végző szocialista brigá­doknak. Az elismerést a Fi­nommechanikai Vállalat 3. számú kaposvári gyára, illői­vé egy szocialista brigádja is megkapta. — 150 gépet, köztük több nagy érdeklődésre számottar- tó új géptípust lakatnak munka közben a szakembe­rek az idei bábolnai napo­kon. Itt mutatkozik majd be elsőként üzemi körülmények között a Rába új erőgépe, a 250 lóerős Ptába-Sleiger Cou­gar 2. — Kigyulladt a szalmaka­zal tegnap a késő délutáni órákban a szennai tsz terü­letén. A .tűzoltók eloltották a tüzet, a becsült kár mintegy tízezer forint. Vigyázzunk az utakon! Egy gondatlan mozdulat — a Trabant áttért a bal oldal­ra, és a szembe rohanó Ko- bur autóbusznak ütközött. Tegnap délben a 7-es főúton Boglárlellénél halálos bal­eset érte a Trabant vezetőjét, a budapesti Kárpáti István Péterné higiénikust, a mellet­te ülő 25 éves, budapesti dr. Mészáros Jánosnét, valamint a másfél éves Mészáros Pé­tert. Az autóban ült a 22 éves Kárpáti Zsuzsa, aki nyolc na­pon belüli sérüléseket szen­vedett, valamint a másfél éves Kárpáti Attila, aki sú­lyos, életveszélyes sérülések­kel került a siófoki kórházba. — Az övcsatorna vízébe fulladt hétfőn délelőtt Bala- tonfenyves és Imremajor kö­zött Kiss Lajos 53 éves imre- majori éjjeliőr. A vizsgálat még tart. A Kilián György Hiúsági és Úttörő Művelődési Központ és a Tanítóképző Főiskola CANTUS PANNONIG US kamarakórusá­nak mára. a Kisfaludy utcai ál­talános iskola udvarába hirde­tett hangversenye technikai okok miatt elmarad. Hiúsági és úttörő művelődési központ, Ka­posvár. — Értesítjük gázfogyasztóinkat, hogy 1979. augusztus 3-án, pén­teken 12—17 óráig Siófok terü­letén gázszünetet tartunk. KOGAZ Siófoki Kirendeltség*.

Next

/
Oldalképek
Tartalom