Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
Diákok a me Naponta 140 mázsa tiszta ruhát A két és fél hónapnyi nyár a Patyolatnál is csúcsforgalmat okoz. A szezonban nyit- vatartó szállodákból rengeteg mosni való érkezik; ilyenkor naponta 140 mázsa tiszta ruhát szállítanak ki, míg máskor ennek a felét sem. Győrfi Károly a mosoda üzemvezetője elmondta: — Bírjuk a megterhelést, még nem csaptak össze a hullámok a fejünk fölött. Reméljük, ez a nyár is úgy múlik el, hogy nem lesz több mosni való, mint amennyit a gépeink elbírnak. De nemcsak a gépeken múlik: ha diákjaink nem lennének, csődöt mondanánk. Jelenleg húsz középiskolás és egyetemista dolgozik nálunk. Az idén hetvenen töltöttek itt hosszabb-rovidebb időt. Sokszor ismételgetjük magunk között is, hogy a diákok a megmentőink... ' A nagy hőségben, párás levegőben dolgozó fiatalok közül talán Domokos Mária negyedikes közgazdasági szakközép- iskolás a legügyesebb: — Utazni akarok, ahhoz pedig sok pénz kell. Itt jól lehet keresni; az egyik barátnőm szólt, és én jöttem. Egy napom van hátra az egy hónapból, nemsokára fölmarko- Lom a lozsót, és irány a mesz- szeség... Néhány barátommal elhatároztuk, hogy fnegismer- jük Magyarországot. Szombathelyre megyünk kempingbe, ott lesz a bázisunk, azután kirándulgatunk. — Nem volt túl nehéz ez a munka? — Eleinte megviselt a nagy meleg, de már hozzászoktam. Legalább megkóstoltam, hogy milyen az igazi meló. A Patyolat nem kicsinyes: két nap betanulási idő után az állandó munkásokéval egyező bért kapnak a fiatalok. Havonta háromezer forint is összejön így. A diákok elmondták: nem is igen tudják, hogy ki az állandó munkás és ki a nyári vendég. A gépek mellett egyformák, s együtt dolgoznak. Nekik is köszönhetjük, hogy nem növekedett a mosás átfutási ideje a nyári csúcsforgalomban, és a hiba is kevesebb. Készenlét a vasúton Á hétvégeken a vasútállomás jegypénztárai előtt hosz- szú sorok kígyóznak. A meleg idő hatására megkezdődött a csú&'forgalom, amely augusztusban éri el a tetőpontot. A kaposvári vasútállomáson péntektől megerősítették a Balaton:^' induló vonatokat: valamennyi kocsit készenlétbe helyezték. A vasárnap délutánokon külön kocsikat küldenek a partra, hogy az üdülőket zökkenő nélkül vissza tudják szállítani. Hétköznapokon öt hót végén hat vonat megy a Balatonra. A* időjárás természetesen erőben befolyásolja az utazók 6zámát. A főváros felé induló szerelvények tömöttek. A gyermekcsoportok hely- foglalását eddig jól megoldották. • Nincs könnyű dolguk a kalauzoknak, és nincs a kisegítő dolgozóknak sem. Az utazók azonban sokat segíthetnek. Ajánlatos a jegyeket elővételben megvenni. Ezzel elkerülhető a tolongás, az idegeskedés. Naponta több ezer utas fordul még a vasútállomáson. Az előrelátás, a figyelmesség sok bosszúságtól menthet meg bennünket. Mikor születik a trafi kos? hatvanéves a tra- fikosnéni. Megtudtuk ezt tőle többen is, akik reggel betértünk a napi füstölnivalóért, csak azt nem lehetett pontosan megállapítani, hogy tisztes kora miatt panasz- kodik-é, avagy büszke rá. Én azt hiszem, inkább dicsekvés bujkál derűsen kesergő szavaiban, és megértettem elégedettségét, mert ilyen fürge nénivel ritkán találkozik az ember. Megtudtuk hát, hogy hatvanéves, és így van ez rendjén. Továbbvittük néhány saroknyi távolságra a megszokott hangot. De ezen a reggelen máshogy, mint máskor az aznapra kimért kezétcsóko- lom-parc ácsoljon -viszontlátásra monoton emlékeit. A mindennapi szavakat harpar elhul- lajtjuk. Észre sem vesszük és mögöttünk maradnak, nem sokat jelentenek a mindig egyforma szürkeségben. Most hatvan évet vittünk magunkkal, és nem veszítettük el pár pillanat alatt. A néni velünk tartott. Vezetgettük az első lépések idején a kislányt, bókoltunk az ifjú hölgynek, összehunyorítottunk a szép fiatalasszonyt mustrálva, megdicsértük mellette sétálgató pajkos gyerekeit, s köszöntöttük az ifjúkorból v ismert nagymamát'.. Vittük a hatvan évet, mellyel a néni néhány utcahosszra megajándékozott. És majd csak holnap vesszük észre, hogy az előző reggel nem olyan volt, mint a többi. Holnap a néni hatvanéves és egynapos ‘lesz. Így van ez rendjén. És most kezdem érteni, hogy apró gyermekkoromtól mindmáig úgy gondoltam: tra- fikos csak ötven éven felüli néni, vagy bácsi lehet. Sőt: valószínű ők már ötvenévesen trafikosnak születnek. Azt hiszemj ez így van jól. És ha valami fruskával vagy legénnyel találkoznék a trafikban hát leszoknék a dohányzásról. Mert mit is tudna ő olyat mondani, amit érdemes magammal vinni néhány utcahosszra? U P. Ilyen lesz harmadszor Dráva menti napok Harmadszor rendezi meg Barcs város tanácsa, a Hazafias Népfront városi bizottsága és a Móricz Zsigmond Művelődési Központ a Dráva menti napokat: augusztus 11- től 26-ig. Tizenegyedikén délszláv bállal kezdődnek az ünnepi események a — Boróka étteremben — a mohácsi együttes, illetve a síuhopoljei népi zenekar közreműködésével. Vasárnap — tizenkettedikén — a strand szabadtéri színpadán ugyancsak a mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ délszláv együttese tart bemutatót. Tizenhetedikétől harminca- dikáig lesz nyitva a Hősök terei általános iskolában a somogyi képzőművészek kiállítása. Népi énekesek, hangszeres szólisták és együttesek gálaműsorát rendezik meg augusztus 19-én 16 órakor a művelődési központban; ezen somogyi, baranyai és jugoszláviai szereplők lépnek föl. Augusztus 20-án a Május 1. parkerdőben fúvóstérzenét hallanak az érdeklődők. Ugyanitt és ugyanezen a délutánon folklórműsorra is sor kerül: a pécsi Kiszov és a marcali Baglas táncegyüttes, a .barcsi Boróka együttes, a Spisic bukovicai népi együttes a djurdjevaci együttes szerepel. Este a bajai Fórum beatzenekar ad koncertet. Az újabb eseményre — ez lesz egyúttal a zárórendez- vény is a Dráva menti napo- nak — augusztus 26-án 16 órától számíthatunk. Á me- cseknádasdi német nemzetiségi együttes föllépésével a magyar és a délszláv után újabb népi kultúrával ismerkedhetünk majd. Este hét órától sváb bált rendeznek a Boróka étteremben. A színes program, bizonyára, az eddigieknél is több érdeklődőt vonz, Kémény építők Elismerés a kiemelkedő ellenőrzésért Pályázatot hirdetett a TOT A termelőszövetkezeteikben folyó ellenőrzési munka színvonalának javítása fontos üzemi és társadalmi érdek. A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa többoldalú segít* séget ad, hogy a szövetkezetek minél teljesebben megfelelhessenek a belső ellenőrzéssel szemben támasztott követelményeknek. Vizsgálati témajegyzéket módszertani segédletet adtak ki az idén például az általános és átfogó ellenőrzéshez, most pedig az ellenőrzési munka tartalmi fejlesztése érdekében pályázatot hirdettek a szövetkezeti ellenőrző bizottságok tagjai, a belső ellenőrök, valamint a szövetségi ellenőrzési irodák részére. A pályázatra az ez évben befejezett eredeti vizsgálati anyagokat lehet beküldeni. A Leltároznak r a MEH-telepen Több olvasónk észrevétele alapján . fölkerestük a MÉH Vállalat kaposvári kirendeltségét: miért nem veszik át a papírt és az egyéb hulladékot ezekben a napokban? A kirendeltségen elmondták: több szempont figyelem- bevétele után döntöttek úgy, hogy most, nyár derekán, az iskolaév előtt elvégzik a leltározást a telepen. Sajnos, Kaposváron csak egy hejyen tudják — az új telep elkészülte előtt — a papírhulladékot átvenni. Remélik, hogy ezen a héten befejeződik a leltár, s akkor ismét ügyfeleik rendelkezésére állhatnak. .szövetségi ellenőrzési Irodák az átfogó, általános vizsgálati kategóriában az 1979-ben kiadott TOT-útmutató alapján végzett vizsgálati anyagokkal pályázhatnak. A pályázatoknak az intézkedési javaslatokon túl a végrehajtást igazoló okmányokat (vezetőségi hatázat) is tartalmazni kell. A cél* és témavizsgálatok kategóriájában a TOT múlt évben kiadott témajegyzékében szereplő bármelyik vizsgálati anyagot föl lehet dolgozni, ugyancsak kiegészítve az intézkedési javaslattal, illetve a végrehajtást igazoló okmányokkal. Ebben a kategóriában a pályamunkákat nevom'-rer 15-ig, az átfogó és általános vizsgálatok kategóriájában pedig 1979. december 15-ig lehet* beküldeni a TOT ellenőrzési főosztályára. A belső ellenőrzéssel kapcsolatos feladatokat legeredményesebben teljesítő ellenőrző bizottsági tagokat, belső ellenőröket, szövetségi ellenőrzési csoportokat három-háromezer forinttal jutalmazzák. A szövetségi ellenőrzési irodák legjobb átfogó, általános vizsgálati anyagait hat-hatezer forinttal díjazzák. A pályadíjak átadására jövőre, március 31 -én kerül ser. > H tüskevári sorompónál — Ha megérkezik a háromszázadik kocsi, újra felengedem a sorompói (Kiss Ernő rajza) Tiom SÖB9IC Új munkaerő A munkaügyis megkérdi az osztályvezetőt: — Milyen az új titkárnőd? — Piriké? Rosszul gépel, de remek ötletei vannak. — A munkában? — Nem. A helyesírásban. f Mozi Krimit vetítenek. Egyszerre csak a nézőtéren egy fiatal nő így szól a mellette ülő ismeretlen férfihoz: — Vagy békén hagy, vagy elmondom, ki a gyilkos! Kényes becsület — Vádlott, miért hamisította erre az iratra a más aláírását? — Azért, kérem szépem, mert én nagyon vigyázok a saját becsületes nevemre, és nem akartam kompromittálni. .. Edzésen Az edző izgatottan magyaráz a sportolónak: —• Hányszor mondjam már neked, hogy ez hármasugrás?! Ezt a 16 métert három lépéssel kell ugrani, nem pedig egyszerre! Házasság — Tudod, mi újság? Jacques szombaton megházasodott. — Szerelemből vagy pénzért? — A menyasszonyt pénzért vette el, a pénzét pedig szerelemből. „Hanyag” posta •— Ami postánk, sajnos, néha roppant hanyag. — Miből gondolja? — Hát mert a férjem levelezőlapot küldött nekem Philadelphiából, ahová üzleti ügyben utazott, és a postán valamiért chicagói bélyegzőt ütöttek rá! Párbeszéd A férj (amikor késő éjjel hazaér): — Kitalálod, drágám, hol voltam? A feleség: — Kitalálom... De előbb mondd el a magad meséjét! ta MSZMP Somogy megye» Bizottságának lapja. Főszerkesztői JAVOBI BÉLA F6szerkesztő-b.: Paá! László Szerkesztőség: Kaposvár, Lattncs Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. PC. 3L 740L, Telefon: 11-510, 11-511# 11-512. Kiadta a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándo* a. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L 7401. Telefoo: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor# Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a bírlapkézbesítö postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési tífl február l-től egy hónapra 30 Ft, negyedévre 50 Ft, eev évre 360 Ft# Index: 25 967 ISSN 0133—060# Készült a Somosv meeyel Wyom« dai.pari vállalat kaposvári özemé* ben. Kaposvár. Május l. u. 10L Felelős vezetői Farkas Béla Igazgató.’ Kéziratokat nem Őrzőnk meg ét nem küldünk vissz«#