Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-05 / 182. szám
Magyar írók a forradalomban Móricz Zsigmondi r Uj világot- teremtsünk A magyar vidékeken minden száz lakos közül hetvenöt csak földmívelésből él. Némely vármegyében még több. Hajdú megyében hetvenkilenc. Tehát a földmíveseiké az ország és ezt minden földművesnek tudnia kell. “ A földmívesek közt száz lélek közül 54 vagyontalan munkás, vagy gazdasági cseléd, vagy majoros, juhtenyésztő, kertészeti munkás, 49 pedig kisebb-nagyobb vagyonú gazda. A gazdáik közül is öt holdon aluli kisbirtokos 20. Öt és ötven hold között van a másik 20. A hátralévő hatnak nagyob birtoka van öt ven holdnál. Mégpedig száz közül egynek van száz holdja, ezer közül egynek van ötszáz holdja, tízezer gazda közül csak egynek van 1000 holdnál többje. Tehát látnivaló, hogy a Vagyontalanoké az ország fele, minden igazság szerint úgy kell lennie, s a nagybirtokosoké jog szerint az ország tizedrésze. Pedig eddig .úgy volt, hogy a vagyontalanoké nem volt semmi, s a nagybirtokosoké volt az országnak egynegyed- része. EgymiJliónyolcszázezer felnőtt, kereső embernek nem volt ebben az országban földje, ellenben 1439 földbirtokosnak volt összesen 13 millió 678 000 hold földje. Űj világot kell tehát teremteni. Ennek az új világnak olyannak kell lennie, hogy minden emberre jussom any- nyi föld, amennyi juthat. Mindenkinek jusson annyi étel, amennyi a teste tápláláséra elégséges, annyi ruha, ami a teste védésére szükséges, annyi önérzet, amennyi a lelke egészségére elengedhet etlen. Üj világ legyen. Ebben az ríj világban nem szabad alázatos, nyomorult, úrtisztelő szolga lel keknek á csorogni az útfélen, s nem szabad sörte- díszes, puskás, kamásmisi, helyke, parasztlenéző uraknak kucsírozni az út közepén. Soha többet a szegény ember alázattal le ne kapja a kalapját, ha egy úr előtt szerencséje van megállani.^ Az a szegény embe- éppen olyan ember, mint a nagy- birtokos. Emelje fel mindenki a fejét ebben az országban, nézzen föl az égre, szívja tele a tüdejét jó levegővel, s vegye tudomásul, hogy ha megnyílik a tavasz, azzal megnyílik egy új világ. Testvérek vagyunk, s csak most lettünk először emberek. Hadd jöjjön az áldott kikelet, hadd nyíljon ki a mező, a szép tavaszi munka. Hadd jöjjön a munka, most először jön az az idő, mikor mindenki magának fog dolgozni! Ezután nem lesz olyan rettenetes gr-\iag az embereknek egy csoportja, s nem lesz olyan írtóztatóan szegény az emberek tömegének fele. S ami még ennél is fontosabb, senkinek nem lesz joga leköpni a szegényt, a kenyéradó nem fogja megpofozni a munkást, a szolgabíró nem fogja kiebrudalni a panaszost. A kenyéradó szidja le a munkást? Ki ad kenyeret? Ember adhat kenyeret? Tud valami ember, kenyeret szülni? Csak a természet tud kenyeret teremteni. Akit kenyéradó gazdának neveztek eddig, az tulajdonképpen, uzsorás, aki olcsón, egy darab kenyérért vette meg a legdrágábbat, amit ember eladhat: a munkát. S a szolgabíró, a jegyző, a hivatalnok dobja ki a hivatalból a szegény embert? Akár panaszra megy, akár panaszt tesznek ellene? Ezek az urak mind a legszegényebb szegénynépnek a cselédjei. Azért vannak azon a helyen, hogy elintézzék a nép minden ügyét-baját. Ügy igyekezzenek hát, hogy megelégedéssel nézhesse az ember a szorgalmas, becsületes munkájukat. Mindjárt nem fáj úgy a szegénység, ha megaláztatás nem jár vele, nem fáj úgy a betegség, ha gúny és megvetés nem nehezíti a sorsot, nem olyan nehéz az élet, ha mesterséges gazságok nem teszik még százszorta nehezebbé. Megvolt a forradalom, most már ki kell épülni az új világrendnek. Egyenlőségnek, igazságnak, becsületes testvériségnek kell elkövetkezni. Üj világot kell teremtenünk! Móricz és a földkérdés 1918-ban Móricz már régen, •ikeres, ünnepelt és táma- iott író, Ady mellett a haadó irodalom vezéralakja. Jár egy évtizede tudja, s müveiben egyre világosabban, ibrázolja,. hogy a magyar táradalom fejlődésének legna- >yobb akadálya a feudális lagybirtokmendszer, a továbblépés legelső feltétele tehát íz agrárreform; a lakosság íáromnegyedét kitevő parasztság helyzetének megol- lása. És tudja a megoldást s: a parasztnak föld_ kell, iáját föld, amely számara lemcsak kenyér, megélhetés, laitejn esmöejri ingának, jsÉAz. sadalmi nagykorúsodásának jeliképes és valóságos alapja. A kitörő első világháborútól sem a külső győzelmet várta Móricz, hanem a belső keretek széthullását, a társadalmi felemelkedés lehetőségeinek megnyílását a dolgozó rétegek, elsősorban természetesen vérei, a »földmí- ves munkásság" előtt. Háborús novellái világosan láttatták e helyzet érlelődését, a szegénység öntudatra ébredésének folyamatát. A Levél című elbeszélése hőse még csak a fronton hullatott vére ellenszolgáltatásaként formál- jogot az Jeöetóaéeefc-.-.»fi. . .a. it .... re: »Ä szegény ember gyereke éppen olyan jó most az ország sok ellenségét pusztítani, mint akár a grófok, vagy az ügyvéd urak. Nohát, akkor arra is jó lesz a szavazatja, hogy a maga szájíze szerint intézze az ország dolgát". A Szegényemberek című elbeszélés hősével, a huszonhat havi frontszolgálat után hazatérve otthon nyomort, éhséget találó és húsz pengőért gyilkoló katonával pedig már kimondatja a végső bizonyosságot: az uraktól a szegények nem kapnak meg szépszerivel semmit, uraik és szegények egymás mellett békében nem élhetnek: »nem a muszka van a másik oldalon ... hanem.., a gazdagok". Ehhez az írói tisztánlátáshoz képest az 1918-as polgári demokratikus forradalom idején a politizáló, cikkíró Móricz — a külpolitikai helyzet, a polgári forradalom célkitűzései és az agránprole- tariátus igényei közti feloldhatatlannak vélt ellentmondások miatt — visszalépett némileg. A köztársaság kikiáltása és a háború befejezése, az áhított béke első napjainak mámorából való ocsu- dást követő tájékozódás után. (Debrecenbe, Kabára, Kisújszállásra és Balmazújvárosba ment felderítő útra, s itteni tapasztalatait, javaslatait, aggodalmait publikálja riportokban, publicisztikai írásokban, tárcanovellákban) tulajdonképpen jó ideig egyebet sem tett, mint megpróbált közvetíteni az urak és a »földmives munkásság" közt. Nem jelenti ez azt, hogy ne az utóbbiak érdekeivel azonosult volna, hogy ne látta és ne hirdette volna történelmi és emberi igazságukat. Egyértelműen, s Petőfi a Nép nevében című versének fenyegető hangsúlyával fogalmazta meg a földosztás szükségességét. Abban a kérdésben, hogy »ingyen«, vagy pénzbeli megváltás ellenében osszák-e szét a nagybirtokokat, így írt: »... az a pénz, amit érte fizetünk, kié lesz? Azé az úré, akié eddig a főd vöt? Ügy megy firól fira? Akkor mi biztosítjuk a birtokosoknak. hoigy ezután még annyit sem kell dolgozniuk, mint eddig, mert még a bérlőkkel sem kell tárgyalnia, megél a mi zsírunkból. A legszegényebb ember izzadni fog és a szájától húzza el a legjobb falatokat, hogy... fizetni tudja a mai nagyurak- nák a tőkét: hogy azok örökre megtarthassák a hatalmat, a gőgöt, és a zsarnokságot.«. Mégis, ebben az időben születő írásainak legfőbb törekvése, hogy békés megoldást teremtsen, békét szerezzen a birtokosok és a nincstelenek között. Békés megoldást hirdetett, mert a kisantantnak az ország, a nemzet létét fenyegető imperialista területszerző falánkságával a nemzeti egységet vélte szembeszegezhető- nek. A józan ész szülte megoldást kereste, mert feloldhatatlan ellentmondással vélt találkozni: Magyarországon nincs annyi szántóföld, amennyi egyenlő részekre osztva — az igényjogosultaknak megélhetést nyújthatna; ám e makacs ténnyel szemben legalább olyan megkerülhetetlen tény a milliók jogos és csillapíthatatlan föld- igénye. Félt az erőszakos földosztástól, amely szerinte gazdasági és kulturális anarchiához vezethet. Kétség és reménység között hányódott tehát. Ezért is zeng fél olyan gyönyörű, himnikus erővel, mint egy hatalmas, felszabadult sóhaj az 1919 februári földtörvény megszületését ünneplő cikke, az Üj világot teremtsünk. Az igazi megnyugvás azonban a Tanácsköztársaság idején, a csíráikban is hatalmas távlatokat megalapozó eredmények láttán tölti el Mó- riezot. A Nemzeti Színházat először megtöltő proletárközönség értő műélvezete láttáin tudja már: az igazi kultúra befogadására és teremtésére a nép alkalmas. A somogyi termelőszövetkeze- 'i tét járva, a tavaszi munkála- I tok ésszerű szervezettségét, a munkában részt vevő tegnapi cselédek, öntudatos szorgalmát, gazda-tudatát látva, a készülő terveket megismerve, s tapasztalva, hogy azok az élet minden területére, utak, iskolák, egészségügyi intézmények létesítésére, a H falvak villamosítására is kiterjednek, — bizonyosság tölti el, hogy az anarchia és összeomlás helyett itt valóban új világ születik. Somogy Magyarország egészének, a Tanácsköztársaság pedig Európának, a világnak mutat példát arra, hogy milyen teremtőerő lakozik a népben, a szabad közösségben, A somogyi termelőszövetkezetben tapasztaltak életre szóló tapasztalatok voltak Móricz számára. Jóval a Tanácsköztársaság bukása után mondta: » ... a somogyi paraszt csakugyan meg tudta volna csinálni a maga eredeti és kedves egyenlőség világát. Ha a magyarság valaha is dönthetett volna az élete fölött és nem lett volna mindenkor a világpolitikai érdekek ütött-vetett labdája, meg tudta volna teremteni a maga nagy dolgát. Akkor én azt hittem, ehhez a népmeséién nagy dologhoz lát a magyar. Azok a cikkek, amiket én erről az utamról írtam. ... mint a himnuszok ret>ül+ek a magyar nép... ereiéről és nagyságáról". Menyhért Jenő Először vonaton hallottam ezt az elnevezést: csők vári csanakosok. Megnéztem a szótárat, s a szerint a csanak török szó: serleget, kupát, agyagedényt jelent. Aztán megkerestem a térképen Csákvárí- Jól megközelíthető helyen van a Vértes alatt, utak kereszteződésében. Az egyik út a Vértes alatt halad végig északkeletről, Bicskétől délnyugatra a győr— székesfehérvári út felé, a másik erre merőlegesen, a dereka táján szelve át a Vértest északnyugatról, Tata és Oroszlány felől ereszkedik le a faluba, s onnan délkeletre, a Velencei-hegységen át a Velencei-tó keleti végiétől Pusztaszabolcson keresztül Adanynál ér ki a pécsi, 6-os főútra. A falu s határa jórészt síkon, voltaképpen fennsíkon fekszik. Északnyugatról a legváltozatosabb a tája: a Vértes erdei gyönyörű tisztásokkal, igazi túravidék. Arra érdemes nagyobb útra is vállalkozni. A hegység erdei közt balra Gánton át szabadtéri — s részben fedett — múzeumnak meghagyott bauxitbánya területekre, fantasztikus vidékre vezet, jobbra pedig egy gyönyörű elrejtőzött kis faluba, az elnéptelenedett és hétvégiház-vásár- löktól újranépesülő Vérteskozmára. Onnan szép gyalogtúra, át lehet menni a várgesztes! várhoz! Csákvár ősi település. Oklevelekben először az 1230-as években szerepel többször is, amikor Csák Miklós végrendeleteiben más és más fiára testálja át. Anonymusnak, III. Béla király magát meg nem nevező krónikásának történeti munkájában, a Gestában azt írja, hogy Szabolcs vezér unokája, Csák várat emeltetett a Vértes erdőség tövén. A későbbi Képes Krónika már elpusztult várként említi, s hozzáteszi: Csák a nevéről nevezte el Csókvámak. Hogy hol állt e vár, pontosan nem tudjuk. De a Csákok sokáig e vidék urai voltak. S nem soroljuk föl a többi birtokost; köztük főként az enyingi Törökök és a Nyáryak szerepelnek, s utolsók az Esterházyak voltak. Ennél sokkal érdekesebb a falu »városi« múltja, parasztiparos története: nagy céhesközpont, vásáros mezőváros volt Csákvár a XVIII— XIX. században. Csizmadiák, kovácsok, bognárok, ácsok, takácsok, szabók szűrszabók, gombkötők, vargák, szíjgyártók, rézművesek, kötélverők, tobakosok és a »csanakosok" működtek itt Helyesebben: a helyben legtekintélyesebb fazekas céh, amely 1780-ban nyerte jogait, s pecsétjén Ádám-Éva képe szerepelt. A régi fazekasság néhány szép emlékét — köztük mestermunkaként készült díszes edényeket — megnézhetjük a kis falumúzeumban is Csákvár fő utcáján, közel az elágazáshoz. E régi edények látványához csak annyit fűzünk hozzá, hogy a csákvári fazekasság több csoportra oszlott. Az igazi fazekasoknak azokat tartották (vagy inkább ők tartották magukat annak), akik a Vértesből hozott tűzálló angyagból készítették a főző- és sütőedényeket, főleg a fazekakat, lábasokat Fazekaik belül mázasak, kívül mázatianok vagy sárga, barna, zöld mázd függőleges csíkokkal díszítettek. A másik csoport, a tálasoké a Vértesből bevezető út mellett valamivel lejjebb, beljebb lakott, mint a fazekasok. A tálasok »tálföldből", nem tűzálló sárga agyagból tálakat, bögréket köcsögöket tányérokat csináltak. Ezeken kívül voltak még korsósok vagy másképpen — a földolgozott agyag színe után — vörös- edényesek is. ök mázatlan korsót, virágcserepet, csirke- itatót stb. gyártottak. _S végül még néhány kályhás is akadt Még a harmincas évek végén is vagy harminc fazekasa volt Csákvárnak. A felszabadulás után már kis keletje volt áruiknak, pontosabban már másként, másért e így kevesebb árut vett föl a piac — öt mester, illetve műhely maradt. S évek óta szövetkezeti üzemben, a székesfehérvári Universal szövetkezet csákvári fazekas- részlegében Lészül a mai edényféle. N. F. ■ í % v v Lányakt virágokkal és gyümölccsel. Juan Soriano festménye. Ahogy hazafelé ballagott a bevásárlásból, megbotlott valamiben. Lehajolt, fölemelte, és csodálkozva látta, hogy egy lópatkó. — No — dünnyögte az öregember. — Hát ez meg hogy került ide? Állt, patkóval a kezében, és ezen gondolkozott. Közben nézte a szemközti építkezést, hogy hátha fölfedezne egy lovas szekeret. De ott csak az óriásdaruk, markológépek, meg a különböző teherautók kavarták a port. ' — Sokáig volt el — fogadta otthon a menye —, már azt hittem, valami baj érte. — Engem? Mi baj érne? Legföljebb elpatkolok; attól nagyobb esemény már úgyse történhet velem. Egy kicsit elnevetgélt ezen, és a patkóra gondolt, ami ott lapult a zsebében. Aztán mindjárt azon tűnődött, hová dugja. A menye kínosan tisztán tartott* • »Jakkots ... = ahogy ő magában a házgyári dobozlakást nevezte —, tehát nagyon meg kellett választani a helyet. Végül úgy döntött, hogy otthagyja a zsebében. Az lesz a legjobb. Holnap majd egy kicsit kifényesíti, megtisztogatja... .Reggel ahogy fölébredt, első mozdulatával a kabátjáért nyúlt, és a patkót kereste. Nem találta. Hiába kutatta át aztán — egyre gyorsuló szívodobogással — még a nadrágzsebeit is, nem járt eredménnyel. — Lányom — kérdezte később a menyétől —, alkalmasint nem került a kezedbe egy... egy lópatkó? j Ä A, menne először, úgy tett,l mintha nem hallaná. Aztán amikor az öreg már harmadszor szólongatta ezzel, kifakadt: — Nekem maga nem fog mindenféle szemetet fölhurcolni a lakásba. Hogy képzeli?! Tán még a gyerekem szájába is adná! Nem otthon van már! Itt nincs fészer, ahová mindenféle rozsdás vacakot lehet gyűjteni. — A kabátomban volt... — védekezett az öregember —, ki se tettem én azt... — Még nem! De biztosan ki akarta tenni. Ismerem az észjárását. Tiszta szerencse, hogy amikor tettem arrébb a kabátját, észrevettem, hogy valamitől nehéz. Nézem, mi, az, hát az eszem megáll; egy lópatkó! Csak tudnám, mi a fenének hozta föl a lakásba! Az öreg nem felelt; legyintett. Pedig de szeretett volna még beszélni régi lovakról, patkolásról, örökké vele mozduló emlékeiről... De hát kinek?. . Papp Lajos Betakarítás Kis napok? Kén-sárga bolyhú bogáncsok imbolyognak Rőt fény kerengő falevél verődött homlokomnak Este nő sűrű-színtelen dudva az erdők alján Vairangyszagú köd kúszik elő Ül a hegy kevéiy halmán Szorosabbra rántott kötelek hálójában vergődő halak kifogottak és kivetették tátognak Némán jajonganak A tó amelyet lehalásztak belesápad az éjszakába Csillagra vár hogy belehullna Bár tudja mindhiába „Csanakos“ Osá kvá r Tóth-Máthé Miklós A patkó
