Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-31 / 203. szám

Péntektől péntekig Gelencsér: új megyei csúcs TENISZ A BogLáriellei SE NB Il-es teniszcsapata Budapesten ven­dégszerepeit a Magyar Nem­zeti Bánik ellen. A mérkőzés az esélyesebb hazaiak győzel­mével ért véget. Magyar Nemzeti Bank— Boglárlelle 6:3 Motocross OB Kaposváron Rangos és kedvelt sport- esemény színhelye lesz a hét végén Kaposvár. Vasárnap a Rangárdombi új pályán bonyo­lítják le az országos moto- " crossbajnokság ötödik, utolsó előtti futamát. A somogyiak figyelme elsősorban a 250- esek futamai felé fordul, hisz Németh Koméi bajnokságá­nak megvédésére készül, s ennek fontos állomása ez a verseny. Ebben a kategóriá­ban jelenleg a kiskunlachftei Czuni vezet, Németh a máso­dik helyen áll. Kettőjük kö­zött dől el a végső győzelem sorsa. Mint ismeretes, Né­meth betegsége miatt nem in­dult Ajkán, s ez hátrányt je­lent számára. A versenysza­bályok szerint azonban a baj­nokság végén a két leggyen­gébb futamot nem veszik fi­gyelembe, tghát akkor eltűnik a kaposvári motoros hátránya. Természetesen a bajnoki cí­mért még meg kell dolgozni. A Hangárdombon Németh ►otthon van«, és az előzetes számítások szerint megnyer­heti ,a versenyt. Igaz, az utol­só fordulóra Czuni lakhelyén, Kiskunlacházán kerül sor, de Németh már ott is győzött el­lene. Mint Csuka Zoltán szak­osztályvezető elmondta, Né­meth kitűnő formában várja a , versenyt, amelyen remélhe­tőleg műszaki hiba sem gá­tolja a jó szereplését. Nagy harc várható a harmadik he- "lyért Nátó és Somogyi között. Jelenleg egy pont választja el őket. Az ötszázasoknál pillanat­nyilag Borka áll az élen, tőle az elsőséget már nem lehet elvenni. Oláh van a második helyen, és meglepetésre egy kevésbé ismert crossozó, *iz ajkai Brunner tanyázik a harmadik helyen. Roírics Ká­roly hetedik a bajnokságban, de a hátralevő fordulókban jó versenyzéssel felküzdheti ma­gát akár az ötödik helyre is. Egyidejűleg II. osztályú meghívásos versenyre is sor kerül, ahol a tehetséges fia­talok egész sora vonul föl. Köztük motorozik a kaposvá­ri Bráz András. Külföldiek ezúttal nem in­dulnak a versenyen, melynek részletes programja így ala­kul. Az ötszázasok első futa­ma lesz tíz órakor, majd a 250-esek első futama követ­kezik. Ezután a másodosztá­lyú meghívásos versenyre ke­rül sor. (Itt csak egy futam lesz.) Ugyanebben a sorrend­ben következnek a második! futamok. A pályán némi mó­dosítást hajtottak végre a rendezők. Ezek közül a leg­érdekesebb, hogy most a ta­vaszival ellenkező irányba motoroznak. Ez nehezebbé te­szi a pályát. Még egy érde­kes bemutatónak lehetnek szemtanúi a nézők. Teherautó- crosst láthatnak egy siófoki és egy fővárosi gépkocsi rész­vételével. . A sporteseményre a Volán buszjáratokat indít az autó- buszállomásról. A gépkocsik­kal érkezők ezúttal Zselickis- lak felől tudnak behajtani. A kislaki labdarúgópályát jelöl­ték ki parkolásra. A gazda­ság felől csak kerékpárral és motorral lehet behajtani. A hivatalos edzés szombaton 15 I órakor lesz. Sporthírek Az Olaszországban túrázó • magyar férfi röplabda-válo­gatott Bescarában és Terid­ben aratott két nagyszerű győ­zelme úján búcsúmérkőzésén 3:0 arányú vereséget szenve­dett Terracinában a világbaj­noki ezüstérmes olasz csapat­tól. Az első játszmát 15:10- ré, a másodikat 15:3, a har­madikat 15:9-re nyerték a vendéglátóik. Ezen az össze­csapása» ezúttal hiányzott a magyar csapat »ásza«, Buzek. • * • NemzeQcőzi pályaavató ver­senyt rendez szeptember 1-én és 2-án Balatonfüreden az osztrák minigolf szövetség. írjunk róla! Gyakran kapunk levelet, amelyben sportbarátok, szur­kolók felhívják a figyelmün­ket egy-egy személyre, sport­körre vagy szakosztályra. Ja­vasolják, hogy írjunk róla. Ez adta azt az ötletet, hogy rendszeresebben helyet ad­junk ezeknek az óhajoknak. Rovatunkban ezentúl havon­ta egyszer az olvasók által javasolt személyről, csapatról,! szakosztályról vagy sportegye­sületről írunk. Kérjük a sport- kedvelőket, hogy írják meg, kiről olvasnának szívesen. Röviden arról is ejtsenek szót, hogy miért esett rá a válasz­tásuk. A beérkezett javaslatfok alapján az arra 'érdemes té­mákat feldolgozzuk. Várjuk olvasóink leveleit. A boríté­kon tüntessék fel: »Írjunk róla«. i A pályaavatás alkalmából sorra kerülő verseny külföldi győztesei balatonfüredi üdü­lésben részesülnek. A két leg­jobb magyar versenyző meg­hívást kap a következő oszt­rák bajnokságra. Gy.: Berkes, Bokor és a Haimath S.—Szilád! páros. ASZTALITENISZ A Budapesti Spartacus há­romnapos asztalitenisz-ver­senyt rendezett serdülőkorú sportolók részére, melyen az ország legjobb utánpótlás-ver- semyzói indultak. A három nap mindegyikén újra sorsol­tak, és a győzelemig játszott a 80 fős mezőny. Szabados Péter, a Rákóczi tehetséges fiatalja szépen szerepelt, ösz- szesen 16 győzelmet aratott, és ezekkel egyszer harmadik, egyszer ötödik, végül nyolca­dik lett. ATLÉTIKA Budapesten, a Népstadion­ban rendezték meg az orszá­gos ifjúsági atlétikai bajnok ságot, melyen a Rákóczi fia­tagjai is részt vettek. Közülük legjobban a magasugró Ge­lencsér András szerepelt, aki 198 cm-es teljesítménnyel — új megyei ifjúsági csúccsal — a 3. helyen végzett. TEKE A Somogy megyei Tekeszö­vetség augusztus 25-én ren­dezte meg Kaposváron a K. Közlekedési SE automata pá­lyáján - az öregfiúk egyéni bajnokságát. A tizenhárom nevező száz vegyes gurítást végzett, pályánként huszon­ötöt. Az idei bajnok Végh Janos, a K. Spartacus ver­senyzője lett A bajnokságon az 1919-ben és a korábbi években szüle­tett versenyzők vehettek részt. Az első öt helyezett: 1. Végh János (K. Spartacus) 430, 2. Németh Tibor 419, 3. Kele­men László 419, 4. Szakály Jóizsef 397 (mindhárom K. Közlekedési SE), 5. dr. Báthy Sándor (K. Spartacus) 394. SAKK A hét végén Flórián Tibor nemzetközi nagymester él­ménybeszámolóval egybekö­tött > sakkszimultánt adott Sió­fokon. Az országos szövetség főtitkára • 18 táblán játszott. Nyolc mérkőzést megnyert, négyet elvesztett, hatot pedig döntetlenül fejezett be. A so­mogyiak közül Ilo6vay (Bog­lárlelle), Szabó Gy. (Siófok) és Gál (Kőröshegy) legyőzte a nagymestert, Azsóth (Bala­tonszárszó), Vidor (Siófok). Fábri (Siófok) pedig döntetle­nül végzett ellene. TÖMEGSPORT Augusztus 25-én Nagyatá­don rendezték meg az egész­ségügyi dolgozók XI. megyei’ sportnapját. Az új versenyki­Szabados Péter írás lehetővé tette, hogy az utóbbi évekhez képest mint­egy 20 százalékkal emelked­jen a résztvevők száma. At­létikában a kaposvári kórház női és a nagyatádi kórház férficsapata végzett az első helyen. Röplabdában a ka­posvári női és a mosdósi tü­dőgyógyintézet íérficsapata győzött. A kispályás labdarú­gást a nagyatádi kórház nyer­te, Kaposvár és Marcali előtt. Sakkban aranyérmes a mar­cali kórház, ezüstérmes a ka­posvári, bronzérmes a nagy­atádi kórház lett. A tollaslab­dát a marcali női, illetve a kaposvári férficsapat nyerte. Teniszben a megye székhely női és fér fi versenyzője vég­zett az első helyen. Asztalite­niszben a Köjál női és Nagy­atád férfi csapata diadalmas­kodott. Az összetett csapatversenyt a kaposvári kórház csapata nyerté Nagyatád és Marcali előtt. LABDARÚGÁS A megyei II. osztályú bal­nokság északi csoportjának állása a 3. forduló után: 1. Táska 3 3 — _ 13- 3 6 2. Tapsony 3 3 — — 12- 5 6 3. Lengyeltóti 3 2 1 — 8- 3 5 4. Zimány 3 2 — 1 10- 6 4 5. Patalom 3 1 2 — 6- 4 4 6. S. MEDOSZ 3 2 «— 1 7- 6 4 7. B. berény 3 1 2 — 4- 3 4 8. Mesztegnyő 3 1 1 1 7- 5 3 9. K. Köziek. 3 1 — 2 9- 7 2 10, ’B.-szárszó 3 1 — 2 7- 9 2 11. Kéthely 3 — 2 1 6- 8 2 12. Somogyvár 3 1 — 2 6-10 2 13. Kőröshegy 3 1 — 2 5-10 2 14. B.-fenyvcs 3 — 1 2 2- 7 1 15. B.-földvár 3 —­1 2 2- 9 1 16. Buzsák 3 — — 3 3-11 — ■— A kaposvári Volán dol­gozói szerezték meg a Volán Tröszt vállalatai között ren­dezett III. Volán-spartakiá- don az összetett verseny el­ső helyét. A női csapat az első, a férfi pedig a negyedik helyen végzett a Szegeden augusztus 25—26-án lebonyo­lított versenyen. Hl Somgyf Néplap' A Magyar Televízió Natura szerkesztősége tizenhárom részes — egyenként harmincper­ces filmsorozatot forgat az »Országos kék túrá«-ról. A tíz főből álló forgatócsoport július 31-én indult a Nagy-Milic csúcsról, gyalog, teljes lúrafelsze»?lésscl az 1983 kilo­méteres távra. Naponta tizenöt kilométert haladva október 15-én érkeznek Velembe. A képen: Elől halad a speciális fordulatszámmérő kerék. A 2,05 ut kerületű kerékkel pontosan meghatározható a túra teljes hossza. A nap 5.00 órakor kél és 18.28-kor nyugszik; AUGUSZTUS a hold !3-35-kor kél, és 23.10 órakor nyugszik. A várható időjárás: PÉNTEK Erika Időnként megnövekvő felhőzet, számottevő rső nélkül. Napközben helyenként megélénkülő, vál­tozó Irányú szél. A válható legmagasabb nappali hőmérséklet ma 19—23 fok között alakul. Távolabbi kilátások szombatól keddig: Túlnyo­móan napos idő, legfeljebb egy-két helyen gyen­ge zápor. A reggeli órákban párásság. A legala­csonyabb hajnali hőmérséklet 10—14 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21—26 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább 5 mm) csapadék az ország területének 10 százalékán várható. A Balaton vizének hőmérséklete 11 órakor Sió­foknál 18 tok volt. 4 — Befejezés előtt állnak megyénkben a nyári taiaj- munkák. A kalászosok beta­karítása. után több mint ki- lencvenkétezer hektár ter­mőföld megművelését kellett elvégezni a megye termelő- szövetkezeteinek és állami gazdaságainak. — Megszűnt a burgonyás­kmyér gyártása Kaposváron is, mert elfogyott a lengyel import burgonyapehely. Elő­reláthatólag november elejé­től viszont ismét kapható lesz a rozsiángos kenyér. — A jövő évi Dráva menti napok előkészítő bizottságá­nak első ülését e hét elején tartották Barcson. A tervek szerint jövőre az összes bar­csi kulturális rendezvényt e napok keretében tartják meg. — A kaposvári zeneiskolá­ban kedden egész nap még beiratkozhatnak azok a volt és új növendékek, akik ed­dig elmulasztották a jelent­kezést. A zeneiskola az idén nem hirdet próbái elvételit. — 200 bikali tenyésznyúl­növendéket ad el a kaposvá­ri áíész nyúltenyésztőinek darabonként 30 forintért az idén. A szövetkezet e nyúl- tenyésztést segítő akcióhoz 250 ezer forint kedvezményt ad. Szauruspekord Nyolcvan tpnnás testsúlyéi nehézkesen vonszolva, tizen­nyolc méternyi magasságban legelte le az őskori fák le­veleit az az óriásgyík, amely­nek a lapockacsontját nem­régiben találta • meg James A. Jensen őslénykutató, az amerikai Colorado államban. A három méteres csontma­radványból következtettek az őslény huszonnégy méternyi hosszára. Jensen már talált egy hasonló »szuperszau- rusz«-t, a legújabb viszont méltán tart igényt az »ultra- szaurusz« névre. — Egy új belga vegyszer a korábbinál hatékonyabban képes lekötni a vizekben az olajszerű szennyező anyago­kat. A készítmény nem tár­tál máz a környező növé­nyekre káros anyagokat, a víz tetején úszva könnyen lehalászható és megsemmi­síthető. — Véget ért a UNESCO zágrábi kongresszusa, ame­lyen 43 ország több mint ezer fiatal művésze, zene- pedagógusa, művelődési szakembere és zenebarát fia­talja vett részt. A kongresz- szus vitafórumán a zenekul­túra demokratizálódásának kérdéseivel foglalkoztak a résztvevők. — Üj kőolajmezőn kezdték meg a kísérleti kitermelést H jrvátországban, Lipovlja- ni közelében. 13 furatból, mintegy 1600 méter mélység­ből termelik ki az olajat. Naponta 35 tonna nyersolaj kerül felszínre. A mai ügyeletes: Luthár Péter Telefon: 11-510, este 8-ig. 70 évvel ezelőtt, 1909. augusztus 31-én szüle­tett Karcagon Böjti Imre hon­véd őrnagy, aki az 1956-os el­lenforradalom áldozataként 1957. január 12-én vesztette életét. Apja kovácsmester volt; ő tizenkét éves korában árván maradt, és gazdaságii cselédként dolgozott. Később alkalmi munkából tartotta fenn magát, majd textilgyár­ba került. 1914-ben behívták katonának, de 1945 tavaszán nyolcvan társával Horvátkim- lén átállt a szovjet csapatok­hoz. Két évig hadifogságban volt, majd 1947-ben hazatért, s azonnal belépett a Magyar > Kommunista Pártba. Később / hivatásos tiszt lett; elvégezte a Zrínyi akadémiát, 1950-ben őrnaggyá léptették elő s a Műszaki Egyetem katonai tan­székének vezetését bízták rá. Tevékenyen részt vett az el­lenforradalom leverésében. Amikor 1937. január 12-én es­te szolgálatteljesítés közben a budapesti Nádor utcában (a mai Münnich Ferenc utcában) egy gyanús személyt igazoltat­ni akart, az pisztolyt rántott, és agyonlőtte. Heifiia után al­ezredessé léptették elő. H-lM------Másfél ezer éves longo« b írd ‘sírok kerültek elő - a Veszprém megyei Kapoicson. Szafner István és felesége házépítés közben aranytár­gyakra bukkant. A helyszín­re hívott múzeológusok gaz­dagon felékszerezett nők síre jait tárták fel. — Os car-díjas alkotás is szerepel a szeptember 13-a és 19-e között Budapesten első ízben megrendezendő holland filmhét tervezett műsorán. A Toldi és a Hori­zont filmszínházban hét, egész estét betöltő játékfil­met, valamint tíz rövidfil­met láthatnak majd a film­barátok. — Mesterséges tavat léte­sítettek a vajdasági Topolya Közelében a Krivaja folyócs­kán. A 250 hektár területű tó 5,5 millió köbméter vizet tárol és 400 hektár termőföld öntözését biztosítja. Pusztító hurrikán Az évszázad egyik legna­gyobb hurrikánja, a David, szerdán 240 kilométeres órán­kénti sebességgel száguldott el a Kis-Antillák két szige­te, Martinique és Dominika között. Jelenleg a Virginia- szigetek és Puerto Rico felé halad. A pusztítás méretei egyelőre nem ismeretesek, mivel a szigetekkel megsza­kadt a telefonösszeköttetés. Egy dominikai amatőr rádiós beszámolója szerint a szige­ten házak dőltek romba. Martinique szigetén pedig áradások pusztítottak. — Üj világrekordot állí­tottak töl a francia alpinis­ták klubja barlangászai _ a föld alatti üregekbe történő alámerülésnél. A délnyugat­franciaországi Trou Madame nevű barlang egy kürtőjében ■.L30 méter mélyen merültek a földfelszín és a kürtőt megtöltő víz alá. — A Kaposvár, Ady Endre ut­cai munkaruházati szaküzlct ♦ ajánlata: védősisak, védőkesz­tyű, esőkabát, gumicsizma, ba­kancs, női szárascipők most nagy választékban kaphatók. (42024) — A Szántód-pusztai Idegen­forgalmi és Kulturális Központ­ban szeptember 2-án, vasárnap kutyavásár és munkakutya­bemutató lesz, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A szeptember l—2-re ugyanott tervezett Országos íj ászbaj nok- ftág elmarad. *2019; Országos kék túra

Next

/
Oldalképek
Tartalom