Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-30 / 202. szám

AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam 202. szám 1979. augusztus 30., csütörtök Kurdisztánbcm folytatódtak a harcok 14. személyt kivégeztek Miközben az iráni Kurdisz- tánban szerdán továbbra is folytatódtak a harcok, Het­esem Szabbaghian belügymi­niszter rádi óbeszédében beje­lentette: megállapodás jött létre arról, hogy az iráni had­sereg rövidesen bevonulhat a kurd felkelők jelenlegi szék­helyére, Mahabadba. Az iráni belügyminiszter bejelentése szerint Mahabad város ■ tanácsának vezetői Te- ■lieránban egyetértésre jutot­tak a központi kormánnyal abban a kérdésben, hogy a hadsereg biztosítsa Mahabad- ban a rendet. A Kurd De­mokrata Párt képviselői ezzel szemben kijelentették, hogy továbbra sem engedik be az iráni hadsereget a városba. Szabbaghian szerint arról is megállapodás született, hogy a Kurd Demokrata Párt tagjait amnesztiában részesítik, ve­zetőit azonban letartóztatják és bíróság elé állítják. A megállapodás alapján á had­sereget a rend helyreállítása után kivonnák a városból és mahabadd lakosokból szervez­nének helyi forradalmi őrsé­get. Szerdára virradóra a kurd felkelők az iraki határ men­tén támadást intéztek a köz­ponti kormány egyik helyőr­sége ellen, ahol egy olyan harckocsizó egység állomáso­zott, amelyet a mahabadi kur- dok ellen akartak bevetni. A Pars iráni hírügynökség je­lentése szerint a felkelők gép­fegyvereket és aknavetőkel vetettek be. A hatórás harc­ban egy katona meghalt, és többen megsebesültek. Kazem Sariat Madari aja- tollah egy teheráni lapnak adott interjújában követelte, hogy vessenek véget a harci cselekményeknek Kurdisz- tánban. Javasolta, hogy az irá­ni Kurdisztán autonómiájáért küzdő kurdok problémáját a központi kormány és a kurd nép által választóit képvi­selők tárgyalásai útján ren­dezzék. Szerdán folytatódtak a ki­végzések Iránban. A Pars hír­ügynökség jelentése szerint további két kurd felkelőt vé­geztek ki a harcokban való részvétel miatt. Tabrizban 14 személyt, köztük két nőt vé­geztek ki börtönlázadás szer­vezésének vádjával. — A következő szovjet űr­repülések időtartama a jelen­leginél is hosszabb lasz — jelentette ki Vlagyimir Lja- hov, az űrrepülés időtartamá­nak világcsúcsát tartó együt­tes parancsnoka Ljahov és társa Valerij Rjumin, a 175 napos űrutazás után a bajko- nuri űrrepülőtér orvosi köz­pontjában pihen és regenerá­lódik. A két űrhajós már csaknem teljesen »-visszaszokott-« a föl­di körülményekhez. Az orvo­sok megállapítása szerint tel­jesen egészségesek, hosszabb ott-tartózkodásukra azért van szükség, hogy minden — több Gáspár Sándor Romániába utazott Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével szer­dán szakszervezeti küldöttség utazott Romániába, a Román Szakszervezetek Általános Szövetsége meghívására A küldöttség elutazásánál a Ke­leti pályaudvaron jelen volt Viktor Bolojan, a Román Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövete is. (MTI) Új gépek a sajiolóban. Felújították a sajtoló­üzemet a Mechanikai Művek Marcali gyáregységében. Tíz új — 25—100 tonna teljesítményű — sajtológépeket állítot­tak be, s mostantól itt készítik az egész vállalat részére a sajtolt alkatrészt. A rekonstrukció 30 millió forintba került. Afganisztán békét akar! Kovács Béla nyilatkozata Mondale megtekintette a tiltott várost minisztere, Csaj Ce-min, a Kínai Népköztársaság was­hingtoni nagykövete és Leo­nard Woodcock, az Egyesült Államok pekingi nagykövete kísérte el. Az amerikai alelnök szer­dán délelőtt megtekintette a tiltott várost és a kínai nagy­falat. napot igénylő — vizsgálatot nyugodt körülmények között végezhessenek el az űrorvo­sok. A két űrhajós újabb sajtó- konferenciáján elmondotta: a “Visszaszokás« nem jelentett számukra különösebb nehéz­séget Ez nyilván annak ered- m ;nye, hogy útjuk első nap­jától kezdve rendszeres fizi­kai edzést végeztek. Egyönte­tű véleményük, hogy ilyen és ehhez hasonló kondicionálás­sal az űrhajósok hosszabb Időtartamú űrutazás után is gond nélkül térhetnek vissza | a Földre. I — Az űrutazások időtarta-1 ma növelhető és növelni is I kell — mondotta érről Rju-I min. A szovjet űrpáros egyéb-. ként annyi időt töltött a vi­lágűrben, amennyi a legked­vezőbb körülmények között egv Föld—Mars—Föld úthoz szükséges. (Persze, ha egy ilyen út megvalósul, akkor nem lehet azt mindig a leg­kedvezőbb időpontban, olyan­kor végrehajtani, amikor a két bolygó a legközelebb áll egymáshoz.) Bár a szovjet űr­kutatás egyelőre nem foglal­kozik a Mars ilyen jellegű vizsgálatával, az űrlaborató­riumokban végzett munka időtartamát a jövőben meg akarják hosszabbítani. Kov&es Béla, az Országos Béketanács főtitkára a kabuli nemzetközi szolidaritási kon­ferencián részt vett magyar békemozgalmi küldöttség ve­zetőjeként — Afganisztán fő­városából hazaérkezve — nyi­latkozatot adott az MTI tudó­sítójának: — Az volt a célja a nem­zetközi konferenciának, hogy a világ haladó erői, a béke­mozgalom nemzetközi szerve­zete és megannyi nemzeti bé- ketanacs küldöttei kinyilvá­nítsák: teljes szolidaritást vállalnak Afganisztán népé­vel és kormányával az ápri­lisi forradalom vívmányainak megvédéséért. A Béke-vllágtanács kezde­ményezésére az afgán béké­éi szolidaritási mozgalom hív­ta össze a konferenciái, amelyre ötven országból, a világ minden részéből 150 országok delegátusai mellett ott voltak Latin-Amerika, Af­rika, Ázsia népeinek képvise­lői, küldöttségek érkeztek In­diából, Sri-Lankából, Török­országból. — Ötezernél több emberrel együtt vettek részt a külföldi küldöttségek a konferenciái megnyitó nagygyűlésen a kabuli egyetem sportcsamo­Ünnepélyes felhívás Súlyos veszély az emberiségre Pekingi városnézéssel kezd­te a szerdai napot a szombat óta hivatalos látogatáson Kí­nában tartózkodó Walter floridaié amerikai aleinök. egyebek között megtekintette a tiltott város látványossága­it. Az amerikai aleinök hétfőn • és kedden összesen 12 órán át tárgyalt Teng Hsziao-ping kínai mániszterelnök-heáyet- tessel. Mondale kedden este vacsorát adott Teng Hsziao- píng és más kínai tiaztésgvi- selők tiszteletére és a vacso rán elhangzott pohárköszöntő- jében kijelentette: látogatása >-az 1980-as évekre lerakta az amerikai—kínai viszony alapjait és valódi tartalommal töltötte meg a normális kap­csolatok fogalmát-«. Teng Hsziao-ping pohárkö­szöntőjében. kifejtette: Monda­le látogatása “-megszilárdítot­ta azt a meggyőződésünket, hogy a két ország baráti kap­csolatai mindaddig a két nép által óhajtott irányban fognak fejlődni, amíg a két fél a dip­lomáciai kapcsolatok létreho­zásáról szóló megállapdásban rögzített elvekkel szigorú összhangban cselekszik és köl­csönösen tiszteletben tartja egymás függetlenségét és szu­verenitását, az egyenjogúság es a kölcsönös előny elvét«. “■Ilyen körülmények között erősödni fog politikai, gazda­sági, kulturális és tudomá­nyos-műszaki téren a két or- or.ág együttműködése« — tet- -,e hozzá a kínai miniszterel­nök-helyettes. Mondale szerdán — helyi idő szerint délután — Pe- kingből a közép-kínai Hszian- ba, a kínai birodalom egykori fővárosába utazott. Mondalet Hszianban Huang- csen, a kínai kulturális ügyek Ünnepélyes felhívással for­dult a Béke-vüágtanács a második világháború kitörése 40. évfordulóján a világ né­peihez: vívják ki a nukleáris fegyver és többi tömegpusztí­tó fegyver gyártásának azon­nali megszüntetését. A tanács ugyanakkor felhívja a nuk­leáris fegyverek birtokában levő államokat, hogy kezdje­nek haladéktalan tárgyaláso­kat a nukleáris és egyéb tö­megpusztító fegyverek eltil­tásáról, és a meglévő készle­tek megsemmisítéséről. A két felhívást abból az alkalomból adják ki, hogy a második vi­lágháború kitörésének 40. évfordulóját, szeptember else­jét, a Bóke-világtanács nem­zetközi békenappá nyilvání­totta. A felhívásokról, a béke vi­lágmozgalom új kezdeménye­zéseiről Romesh Chandra, a BVT elnöke tájékoztatta a sajtó képviselőit szerdán Moszkvában. Elmondotta: szeptember elejétől október végéig, az ENSZ által októ­ber 24—31. Moftit rendezen­dő nemzetközi leszerelési hétig, a világ minden orszá­gában számos megmozdulást tartanak a béke hívei. Eddig már több, mint hetven or­szágból érkeztek tájékoztatói: a különböző rendezvényekről. Romesh Chandra rámuta­tott: a háború megakadályo­zásáért, a leszerelésért vívott küzdelemhez kedvező feltéte­lek vannak. Az új megmoz­dulásokra röviddel a bécsi csúcstalálkozó, a SALT—II. aláírása után kerül sor. — A SALT—II. szerződés, ratifiká­lása esetén, rendkívül nagy lehetőségeket nyit meg a fegyverzet korlátozása, a tényleges leszerelés előtt — mondotta, s rámutatott, hogy á jövő évben kerül sor az európai biztonsági konferen­cia részvevőinek madridi ta­nácskozására. A BVT elnöke ugyanakkor felhívta a figyelmet a béke ellenségeinek, a fokozott fegyverkezés híveinek új. rendkívül veszélyes terveire. Első helyen említette azt az amerikai tervet, hogy gyorsan. mozgó, a világ bármely részén bevethető erőt hoznak létre. — Bár ez elsősorban a Közel- Kelet térségét fenyegeti, egy­úttal súlyos veszélyt jelent minden olyan népre, amely harcol az újgyarmatosítás, az imperializmus ellen. Rendkí­vül veszélyesek azok az érvek is — mondotta —, amelyek a fegyverkezés fokozására, mindenekelőtt új tömegpusztí­tó fegyverek kipróbálására és rendszeresítésére irányulnak. A Pentagon például Pershing —2. típusú, nukleáris robba­nófejjel felszerelt, a Szovjet­unió és a Varsói Szerződés többi tagállamának területére Irányzott rakétáikat akar elhe­lyezni Nyugat-Európa több NATO-tagállamának terüle­tén. Az őszi megmozdulások ezekben az országokban az ilyen tervek ellen irányulnak majd. A sajtóértekezleten, amelyet a Szovjet Békevédelmi Bizott­ság rendezett, részt vett a Bé- ke-világtanács több tagja, szá­mos európai, latin-amerikai, afrikai orezág képviselője. kában, ahol Hafizullah Amin az Afgán Demokratikus Köz­társaság miniszterelnöke mon­dott beszédet- Méltatta min­denekelőtt a földreform je­lentőségét, a nőknek is meg­adott jogokat, és leleplezőleg szólt arról, hogy .egyes iráni és pakisztáni személyek, el­lenforradalmi bandák felfor­gató tevékenysége miatt ke­letkeztek feszültségek az or­szágban. E lelkes hangulatú, több mint 4 órán át tartott gyűlés meggyőzően demons­trálta azt a forradalmi lendü­letet, amelyben most az afgán nép él. — Bőven van tennivaló az ország átalakításában. Nagy munkára vállalkoztak, h'szen — a miniszterelnök szavaival — egy feudális körülmények között élő országot akarnak eljuttatni a szocializmushoz Nem mondják azt, hogy mar- xisták-leninisták, de maguké­vá teszik a tudományos szo­cializmus eszméit, s ezeket akarják megvalósítani sajátos körülmények között. Ezek a körülmények most nagyfokú elmaradottságot, feudális ha­gyományokat — illetve az ezek felszámolására való tö­rekvéseket — jelentenek. A lakosságnak csupán hat szá­zalékát képviseli a munkás­ság. Most 300 ezer hektár földet osztottak ki, többre azért nincs szükség, mert a lakosság nagy része, Körülbe­lül 3 millió ember nomád életet él — a fennsíkokon, a hegytetőkön állattenyésztés­sel foglalkozik, nem hajlandó letelepedni, . megválni eddigi életformái ától. — Afganisztán életének, po­litikai helyzetének sokféle ve- tületévél megismerkedhettünk a szolidaritási találkozón, s utána a delegációk részére szervezett országjáráson. Lát­hattuk a gyakorlatban az if­júsági szövetség, a nőmozga- lam munkáját, amelyről a konferencián Is hangzottak el felszólalások. Meggyőződ­hettünk arról, hogy semmi­ben sem csorbítják a vallás- szabadságot Nyugaton ugyan­is — meg az iszlám országok, főképpen Pakisztán és Irán részéről — azzal próbálják megvádolni az új rendszert, hogy “Afganisztán elárulja 1 az iszlámot annak megszün­tetésére törekszik, s a kom­munisták felszámolják a val­lást«. — Ütünk legfontosabb ta­pasztalataként mondhatom el — hangsúlyozta az Országos Béketanács főtitkára — hogy S az afgán nép teljes mérték­ben támogatja, magáénak ér zi az áprilisi forradalmat, vé delmezi vívmányait Afganisztán — amint a kor­mányfő egyértelműen kifej­tette — nem akar háborút sem Iránnal, 6am Pakisztán­nal és egye den más állam­mal, szomszédos országgal sem akar rossz viszonyba ke­rülni, Békében akarunk élni — hallottuk mindenütt az or­szágban, a szolidaritási konfe­rencián is sokszor megfogai- mazottan az afganisztániak óhaját és törekvését — E törekvéseihez; nemes céljainak megvalósításához ké­ri és a konferenicia egyöntetű állásfoglalása értelmében meg is kapja az afgán nép és kor­mánya a világ haladó erői­nek támogatását a szolidaritás megannyi megnyilvánulásá­vá!. Ezt a fő gondolatot tar­talmazza a nemzetközi esemé­nyen elfogadott kabuli nyilat­kozat is, amelyet egyhangúlag tett magáévá a konferencia minden résztvevője. További dokumentumokat is elfogad­tunk, amelyekben — egyebek között — szolidaritásunkról biztosítottuk a felszabadulá­sukért és nemzeti független­ségükért küzdő afrikai orszá­gokat, Vietnam, Laosz, Kam­bodzsa népét, az el népi kö­telezett országokat. A Konfe­rencia résztvevői felhívással fordultak a világ összes ha­ladó erőihez, hogy fokozzák szolidaritási akcióikat a kö­vetkező hetekben, hónapokban is az afganisztáni nép és kor­mánya iránt. Ugyancsak egy­hangúlag elfogadott üzenetet intéztünjr a komferenioáról a közelgőt havannai csúcsérte­kezlethez és az ENSZ-közgyű- lés őszi ülésszakához, hogy az el nem kötelezettek moz­galma és a világszervezet tag­államai helyezkedjenek szem­be a forradalmi Afganisztán elleni mindennemű támadás sál. — Ami az ország belső hely­zetét, hangulatát illeti, el­mondhatom, hogy jelenleg nyugodt a légkör. Kabul lük­tető életű főváros képét mu­tatja, a forgalom, a kereske delem visszazökkent a nor­mális kerékvágásba. Nincs félelem az emberek­ben, támogatják a kormányt Kétségtelen, hogy nem köny- nyű a jelenlegi helyzet, külső támadás veszélyének elhárítá­sa állandó készenlétet, foko­zott éberséget követel. Hozzá tehetem: ezt az éberséget ta­núsítja Afganisztán jó ügyé­nek támogatására a nemzet­közi béke- és szolidaritási mozgalom is — zárta nyilai» kozatát Kovács Béla, VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Ara: 1,20 Ft Ljahov kijelentette Növefhetfi az űrutazások időtartama

Next

/
Oldalképek
Tartalom