Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-29 / 201. szám

KÉT HÓNAP HŐSI HARCA h szlovák nemzeti felkelés évMIejáo 1944, nyárutó. Ä távírón »Különösen fontos! Azonnal!-“ jelzéssel jelentés érkezett a magyar vezérkari főnökhöz: »Kassabéla és Kassahámor tér­ségében a - partizánoikat a na­pokban 300, Magyarországról származó katomastzökevény- nyel erősítették meg. A szö­kevények között olyan is van, aki a Don-kanyarból szö­kött át az oroszokhoz. Mint ismerősöket, a magyar—szlo­vák határra osztották be őket. felszerelésük golyószóró és automata puska. Feladatuk a német utánpótlás megakadá­lyozása.« A jelentés ez utóbbiban té­vedett A feladat sokkal na­gyobb volt: Szlovákia felsza­badítása. Akkoriban a fasisz­ta kormánnyal és a háború­val a szlovák bábállamban már csaknem mindenki torkig volt. A pozsonyi Tiso-kiikk hatalma hétről hétre csökkent. A kommunisták vezette, il­legális Szlovák Nemzeti Ta­nács 1944 elejétől közvetlenül tárgyalt a szlovák hadsereg magas rangú tisztjeivel, akik v segítséget ígértek egy kirob­bantandó felkelésihez. Hitelü­ket erősítette, hogy 1943-ban a szlovák gyorshadtest 2000 katonája testületileg ment át a szovjet hadsereghez. A fasiszta Tiso-kormány már tehetetlen volt: 1944 ele­jén az add ig elszórtan operá­ló szlovákiai partizáncsopor­tok már Ü6szeh angol tab ban harcoltak. Augusztus elején a Szlovák Nemzeti Tanács és a szlovák hadsereg képviselője titokban Moszkvába ment, hogy egyeztesse a honi és a külföldi ellenállás akcióprog­ramját. Augusztus derekára K özóp -Szí ováki áhairt a lakos­ság vette kezébe a közigazga­tást A pozsonyi kormány ek­kora ellenállást- saját erejéből '9ár képtelen volt elfojtani: nyíltan a németek támogatá­sát kérte. Augusztus 29-én SS-alakulatok lépték át a ha­tárt. Az ellenállás, vezetői kész tények elé kerülve nem ha-! hozhattak, Zsolnában kirob­bantották a nemzeti felkelést. Napok alatt kezükbe került K üzép-Szlovákia mindem je­lentős városa. A szlovák hely­őrségek szinte mindenütt szembefordultak a közeledő német alakulatokkal. Augusz­tus 30-án a besztercebányai rádió már a felkelők prog­ramját sugározta, szeptember 1-én pedig — mozgósítást hirdetve — bejelentették: is­mét létezik az 1933—39-ben széttiport Csehszlovák Köz­társaság. A felkelésben — becslések szerint — 60 ezren harcoltak. A partizánok serege a kezde­ti 5—6 ezerről 18 ezer főre gyarapodott. A Szovjetunióból megérkezett a 2. csehszlovák ejtőernyős dandár kétezer harcosa, s a partizánok Tri Duby — Három Tölgy —.ne­vű repülőtérre leszállt a Szov­jetunióban szervezett cseh­szlovák vadászrepülő ezred 21 gépe. A szlovák nemzeti fel­kelés a nemzetköziség szép példájává nemesedett: har­coltak a felkelőt!; között cse­hek lengyelek, franciák és szovjet partizánok is. A fel­kelők soraiban ott volt 800 (némely források szerint 3000) magyar is, köztük sok, a Horthy-Kadseregből átszökött katona. Két nap híján két hónapig folyt a harc. A szlovákoknak nehéz fegyverzetük nem volt, mégis ellenálltak 43 ezer né­met katonának, és két páncé­los hadosztálynak. Erejükből még arra is futotta, hogy »hátországukban«, Közép- Szlovákiában megindítsák a demokratikus életet. Kilépett illegalitásából a kommunista párt, megjelentek az újsá­gok, működött a népi köz- igazgatás. Besztercebányán szeptember 17-én a kommu­nisták és a szociáldemokraták kimondták a két párt egyesü­lését Október 15-én Padbre- zován összeült az üzemi bi­zottságok konferenciája, ahol meghirdették az új állam gaz­dasági és szociálpolitikájának elveit A német túlerő elől végűi október 27-én . ürítették ki Besztercebányát s harcolva visszavonultak a' hegyekbe; Innen csaptak, le a megszál­lás hátralevő hónapjaiban a német hadsereg egységeire, amelyeknek azonban még ju­tott erejük és idejük arra, hogy hatvan falut felégesse­nek, s tömegével álljanak bosszút férfiakon és nőkön. Ma, harmincöt*0 év múltán tisztelgünk a szlovák nemzeti felkelés emléke előtt, mely az egyik legnagyobb európai fegyveres akció volt a Wehr­macht arcvonala mögött A munkaerő­. csábításról « A „szomszéd” többet ígér »A szomszédban ráígérnek.« Ez a mondat került a jegy- , zetfüzetembe, amikor a minap r gazdasági vezetőkkel beszél- j getve a munkaerőhelyzet és a , munkaerő-vándorlás kerüli szóba. Egy volt ösztöndíjasuk- j ról beszéltek, akit az üzem i taníttatott, aztán araikor már ) befejezte az iskolát, szerelő 1 lett, s számítottak a munkájá­ra, továbbállt. Vállalta azt is, hogy visszafizeti a taníttatása ! költségeit, de elmegy. Nem , azért, mert nem érezte jói magát a közösségben, hanem mert másutt az itteni fizeté­sére »ráígértek«. Nem ő volt az első, aki elment. — A szomszéd üzem a leg­jobb szakembereinket csábít­ja el — mondták a vezetők. — Ml 12—13 forintos órabért adunk a fiataloknak, ők, ha | átmennek hozzájuk, 2—3 fo­rinttal többet. A szakemberek tehát az egyik helyről elmennek. S ahonnan elmentek, ott mit tudnak csinálni? ' Elcsábítják a szomszédból a szakembereket, szintén a »ráígérős« módszer­rel. Aztán azok visszahívják, és így tovább. Megindul a körforgás, az emberek ván­dorlása. Ez természetesen fe­szültséget teremt üzemen be­lül, bomlasztja a közösséget, lazítja a munkafegyelmet. De véget érhet-e ez egyszer? Rendelet írja elő, hogy ilyen vándorlás esetén az új mun­kahelyen a régi bérért vehe­tik föl a dolgozót Am a gyakorlatban ez másképp van. Hiszen az ilyenfajta munka­erőcsábítást »szentesítették«. Hogyan? A szóban forgó üzem a me­gyei tanács utasítására min­den évben néhány szakmun­kást küld a városi építkezé­sekhez. Ezeknek az emberek­nek a béréről a tanács gon­doskodik, méghozzá nem is szűkmarkúan. Több fizetést kapnak, mint »otthon«. — Most is van olyan szak­munkásunk, akit elfcüldtünk ilyen építkezésre. Már üzent is, hogy nem jön vissza, hi­szen ott jóval többet keres. Munkaerő-csábítás ez is. Persze, mondhatja bárki: az ember oda megy, ahol többet fizetnek. Csakhogy itt nem egy ritka jelenségről, hanem folyamatról van szp. Olyan keringőzés kezdődött, amely­nek nincs vége, mert minden­ki mindenkire ráígér. Tulaj­donképpen árverés, aholszak- muikásokat adnak-vesznek. S kik veszítenek rajta? Termé­szetesen a Vállalatok, de ve­szítenek az. emberek is. Hi­szen nem alakulhat ki jó kö­zösség, s a munkahelyi lég­kör, mint a megfelelő mun kavégzés előfeltétele, sem a legjobb. A vállalatók energiát fecsérelnek arra, hogy túljár­janak a másik eszén, s nem akarják észrevenni, hogy ez­zel az esztelen pazarlással maguknak is ártanak. D. T. Mérlegen kilenc szakcsoport munkája (Tudósítónktól.) A napokban értékeli szak­csoportjainak tevékenységét a karádi áfész. Karúdon, Kis- bárapátiban, Törökkoppány- ban és Baranyán működik mé­hészszakcsoport. Kilencven- egy méhész 2111 méhcsaláddal vállalta, hogy ebben az évben 5.5 vagon mézet szállít az áfész felvásárlóinak. Bár a területen volt méhmérgezés, mégis várható, hogy az év vé­géig 6 vagon mézet vásárol­hatnak fel. A méhészék közös alapja a félév végén 26 ezer forint volt. Munkájuk segíté­séle 330 mázsa méhetető cuk­rot adtak ki 11 forintos, és :’,5Ó mázsát nagykereskedelmi áron. Kaptak a méhészek ezenkívül 40 mázsa Invertcuk- rot is. A méhészeteket a ka­rádi körzetben korszerűsítik, a kaptárakat a legújabb, tí­pusúakra cserélik. Három nyúltenyésztő szak­csoport működik Karúdon. Nágecson és Somogyacsán. 64 nyulász 260 mázsa nyúl szál­lítására kötött szerződést. Az első félévben ennek több mint felét leszállították, úgyhogy a terv teljesítése várható. A szövetkezet ebben az évben 570 tenyásznyulat adott ki 58 ezer forint értékben. Eb­ből a kedvezmény 46 ezer fo­rintot tett ki. A nyúitenyész- tők ennek ellenében vállal­ták, hogy a szaporulatot kizá­rólag a karádi áfész-nek ad­ják el. A nyúltenyésztő szak­csoportok közös alapja a fél­év végén 14 ezer forint volt. A szövetkezet irányításával két . zöldségtermelő szakcso­port működik, összesen 42 tag­gal. A karádiak primőröket, a törökkoppányiak szabadföl­di zöldségfélét termelnek. Mindkét szakcsoport nem­rég alakult. A primőrökből 50 ezer forint ' értékűt vettek meg a felvásárlók. A szabad­földön termelő szakcsoport Törökkoppánvban eddig 10 ezer forint értékűt adott el, de ennél a szakcsoportnál a nagyobb mennyiség az ősz folyamán várható. Mindkét ! szakcsoport elsősorban a he­lyi igények kielégítését tűzte célul. A szövetkezet ebben az évben adott a primőr terme­lőknek 5 darab 20x8,5 méte­res fóliavázat és sátrat 13 ezer forintos kedvezménnyel. Kifogás akad f Tatarozás, hibákkal A szövetkezet vezetőinek véleménye szerint kiemelke- j dő munkát végez a nágocsij és a karádi nyúltenyésztő, i valamint a karádi méhész-J szakcsoport. A zöldségtermelő szakcsoportok gyengéül >en működtek, munkájukhoz na gyobb eogrtséget kell adni. Volt egy képcsarnok Kapos­váron. Aztán mint derült ég­ből a villámcsapás, kiderült, hogy hamarosan leszakad, s a pincében találja, magát. Mit volt mit tenni, megkérték az ingatlankezelőt: hozza helyre a dolgot. Helyre is hozta, bár túllépte a határidőt. A födém azonban ma már szilárd. Igaz, hogy e munkák után a bemutatóterem frissen fest­ve és mázolva is rosszabb ál­lapotban van, mint a tataro­zás megkezdése előtt, de hát nem ez az első eset, amikor az »operáció sikerült, de a beteg meghalt«. A múlt héten lett volna az átadás, ám az IKV és a Kép­csarnok Vállalat szakemberei nemigen tudtak dűlőre jutni. Égbekiáltó hibák ugyan nin­csenek, csupán a fal ázik be. nemrég a mennyezetből eső esett, a faburkolatok még vé­letlenül sem egyező színűéit és még egy sor apróság akad. Azaz a szokásos huzavona alakult ki az átadás körül, így aztán többféle kikötéssel, pótlási, ígérettel, utóbb elvég­zendő munkával átvették a 1 Vaszary-termet a képcsarnok szakemberei, de hogy mikor nyithat ki az üzlet, még bi­zonytalan. Nagy vita sem volt a hi' búk láttán, csupán megegye­zés született arról, hogy nem egyeztek meg a felek. Szinte már természetesnek tartjuk a sok hibaigazítást, utólagos javítást. Augusztus húszadikáig a képcsarnokot át kellett volna adni, és ez nem történt meg. Kifogás, mentegetőzés persze jócskán vari. De hát már megszokott, hogy mindenki mindenre hivatkozhat, ha néni tartotta be ígéretét és a ha­táridőt Még azt is hozzátehetjük mindehhez, hogy az épületet nem egész két éve, télen re­noválták kívülről, most pedig az akkori kedvezőtlen körül­mények közt, rosszul elvégzett munkák miatt újra föl kel­lett állványozni... Sovány vigasz, hogy a kül­ső munkát most igen gyorsan megcsinálták. u v, i Befektetés E gy ellentétpár is állhatna a mai jegyzet elején, mondjuk így: Zári kapuk — nyitóit gondolat. Még talán meg sem kellene magyaráznom, hogy a mon­dat első fele kritikai megjegyzésekre ingerel, a második őszinte lelkesedésre. Van ugyanis, ahol a gondolat még a zárt kapuk mögött poshad, de másutt már n&píénjt keres. kitörve a kényelmes megszokás bűvköréből. Néhány szainc. is mondok majd, de azt hiszem — bármennyire számotte­vőek ezek a gyár, a népgazdaság számára — mégsem a legfontosabbak. Törvényszerű ugyanis, hogy a szellemi le­fektetés nemcsak műveltségben, világlátásban, életmódban és visel/cedéskultúrában, hangulatban, szellemi gazdagságban és emberségben, térül meg, hanem anyagiakban is. Nos hát mindössze negyvenezer forintból — többszörös áttételben — egymillió-kétszázezer forint született, s ezt úgy hívják a gyárban, hogy termelési többlet. Vagyis július 1. és au­gusztus 17. között ennyivel kevesebb új érték jött volna létre, ha nem születik meg a gondolat, ha elmarad a szel­lemi befektetés, amely összesen 8ő0 nap ti8a0 munkaóráját mentette meg a gyárnak. Olvastam egy levelet, pontosan emlékszem rá: május •7-én született. A szakszervezeti bizottsághoz érkezett, ha jól tudom, összesen tíz kaposvári üzembe. A lényege az volt, hogy a Kilián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ — a közművelődés fejlesztése érdekében (!) fel­ajánlotta a segítséget. Ha netán nyári napközi tábort akar létrehozni az üzem, akkor a művelődési intézmény tanító- képzős hallgatókkal, a program összeállításával, különböző jellegű foglalkozások, rendezvények megszervezésével tud segíteni. És várták a választ. Látszólag kicsi, korántsem látványos feladatra vállalkoztak. Pedig úgy gondolom, az ilyesminél jóval egyszerűbb mondjuk egy Ómega-együttes szerződtetése. Csakhogy ebben a kezdeményezésben már megcsillant valami abból, amit korszerű közművelődésnek hívunk, s amelynek csápjai mindig oda nyúlnak, ahol a legjobban, s ahol kettős értelemben is a legnagyobb azük- * ség van rájuk. Az üzemek persze nem rendeztek díszfelvonulást, öröm­tüzeket sem gyújtottak, inkább furcsán, bizonytalankodva húzódtak vissza, több helyről válaszra, sem méltatva a kez­deményezést. Pedig alighanem ők is tudnak az iskolák zárt kapuiról, az óvodák nyári szünetéről. Ha vették volna a fáradságot, rájöhettek volna, hogy hány .dolgozójuk megy emiatt — egyszerre — szabadságra, táppénzre (!), netán még kényszerű fizetés nélküli szabadsága is, hiszen nincs, aki foglalkozzon gyermekével. A termeléskiesés tehát nyil­vánvaló. Egyetlen iskolában működött nyári napközi Ka­posváron! És volt egy úgynevezett »-<íszótábor* is. A szü­lőknek, a gyárnak sem mindegy, hogy milyen, körülmények között töltik a, gyerekek a' napot. Az új azonban mindig nehezen tör utat. Néhol a gondolatokra is tölgyfa kapu zárul. Nemrégiben olvashattak lapunkban egy színes riportot arról, hogy a Finommechanikai Vállalat 3. számú gyárában — és csak ott! — éltek a lehetőséggel. Munkatársunk be­számolt a_ sikeres nyári tábor mozzanatairól. Igaz, ők is más úton indultak el: a hivatalos szerveket hívták volna segítségül. Dé »senkinek sincs joga ahhoz, hogy pedagó­gust jelöljön ki-e, amikor valamennyien megérdemelt nyári »pihenőjüket« töltik. Végül is az egyik iskola segített ve­zetővel, a művelődési intézmény pedig tanító- és. óvónőkép­zés — csupaszfv — lányokkal. A mamák, a nagymamák a * gyárhoz vitték a kicsinyeket, akik azután negyvenen, negy ­venötön együtt utaztak mákrobusszal a sportpályára, az if­júsági házba vagy élménydús kirándulásra aszerint, hogy arra a napra mit ajánlott a 12 oldalas, gazdag pogrom. S zülőkkel beszélgettem. Péter László mondta: »Iga­zán köszönöm, hogy gondoskodtak róla és megszó­laltatták a kisfiámat. Azelőtt hangját sem hallot­tuk, sohasem tudtuk, hogy tanult-e valamit. Most? Mind­két gyerek széles mosollyal jött haza, kifogyhatatlanok vol­tak a mesében, énekeltek, verseket mondtak; szinte nem ismertem rájuk. És mennyi élményt, mennyi kedvességei kaptak!« Egy anyuka arról vallott a záró tábortűznél, hogy sok távirat- és telefonköltséget is megtakarított, mert nem kellett minduntalan vidékről hívni a nagymamát Es mond­ta élményeit Bárány Tibor szakszervezeti titkár, aki befő- , -íá gadója, lendítöje és szervezője volt a kezdeményezésnek ** (mellesleg »gyakorló* apa); dicsérte Lovró Mihály személy­zeti vezető és szinte minden szülő, aki ez idő alatt nyu­godtan dolgozott és egymillió-kétszázezret termelt Jó volt. ; hallgatni őket, s közben figyelni a szerényen a fotel mé­lyébe húzódó, szótlan népművelőiket, akiknek aligha ülhe­tett volna arcukra nagyobb boldogság... Nem, mondok: többet erről, ámbár hozzá tehet ném *ka­ján* vagy talán nem is kaján gondolatomat, miszerint alig­hanem ez az igazi »érdekvédelem* a szakszervezetek szá­mára; így lehet légkört, munkaikedvet hangulatot és kötő­dést teremteni egy gyárban, miközben színvonalas szóra­kozásra, sok-sok okos játékra leap lehetőséget a gyermek: s ha nem is pontosan ezzel, de hasonló gondolatok meg­valósításával lehet valóban a közművelődési törvény szel­lemében tevékenykedni művelődési házainknak, népműve­lőinknek. De föirémlenek bennem a zárt kapuk. Kaposvár 26 is­kolájából mindössze háromba mehettek be nyáron a gye­rekek játszani az udvarra, olvasni esős időben, hangulatos játékokat játszani, vagy labdát rúgni a sportpályákon. Pedig az iskolák nyári »nyitottságára* több éve miniszteri rende­let is született. Ki törődik vele? Mondják, hogy nincs kik­kel biztosítani a felügyeletet Elgondolkodtató. De maradjunk inkább az ifjúsági háznál, ahol sok más és idősebb társ előtt rájöttök, hogy a közművelődést nem lehet, nem szabad azonosítani a látványos rendezvé­nyekkel; hogy a szellemi tőke befektetése —• bémilyen ne­héz és fáradságos a kezdet — talán jobban megtérül, ha ismerjük a befogadót, s ha munkáját, életkörülményeit gondolkodását életmódját és viselkedéskultúráját próbál­juk kifinomult eszközökkel, magas színvonalon alakítaná vagy továbbfejleszteni. Az utóbbi időben sokszor beszélgettem az ifjúsági ház munkásaival,, de kevésszer hallottam tőlük — csak a je­lentésekben olvasom kötelességszerűen leíva — azt a fo­galmat hogy »munkásművelődés*. Inkább tetteket várha­tunk — és várunk is — tőlük, hivatásuk szellemében min­denekelőtt az ifjúság körében. Hallottam, hogy »beépülnek* az üzemekbe; hogy a népművelők az üzemi közművelődési bizottságok tagjai lesznek; hogy máris segítenek a terv­készítésben, a programok, üzemi események megrendezésé ben — módszerekkel, ötletekkel, jó javaslatokkal. Azaz ku­tatják és már-már megtalálták a szellemi tőke igazi helyét B eépülnek? Azt hiszem inkább: bekapcsolódnak te­vékenységükkel a termelési folyamatokba, meg akarják ismerni azokat hogy azután az emberek­kel való kapcsolatuk meghittebb és bensőségesebb legyen a felnőttoktatásban, a szakmai képzésben és akkor is, ha nem ők mennek a gyárba, hanem onnan hívják ismerőseiket ba­rátaikat az új házba, ahol különböző színvonalas rendez­vények várják majd őket Nem mondták, de nem hiszem, hogy csak én érzem: együtt akarnak gondolkodni a mun­kásokkal. És dolgozni: »nem látványosan, dé értékesen*. Nos vát ezt szerettem volna elmondani a nyári nap­közis f ; ürügyén. Nem mindenek fölé emelve a szerep­lőket, án követésükre ösztönözve. jávori ff#<f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom