Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)
1979-08-26 / 199. szám
Magyar ink a lorradalontbac Juhász Gyula A munkásotthon homlokára Ki itt belépsz, templomba lépsz be, Szentség a munka és erő, Ez a jövő nagy nemzedéke. Emberi egekbe emelő, A munka, a rend és a béke, Az életünknek lelke ő. Csak az a bitang és hazátlan. Ki here módra él magában! . » Ki itt belépsz, a Jövőbe lépsz be, Mely millióknak ád jogot Vérért, verítékért cserébe. Hogy legyenek mind boldogoki Hogy a gyalázott Ember képe Ragyogjon, mint a nap lobog! S a munka ne legyen robot csak, De himnusza a dolgozóknak! Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt, Ki itt kimégysz, vidd diadallal A mély hitet, vidd szerteszét! Dolgozni föl mind, lankadatlan. Amíg az élet fénye ég! Hirdessük: itt nem boldogul más. Csak aki alkot, aki munkás! n Piros zászlónak a reményt" 1918. február 1-én újabb csapás érte a betegségektől gyötört, kudarcoktól sújtott Juhász Gyulát; a Vallás- és Közoktatási Minisztérium beszüntette tanári fizetésépek folyósítását. A költő, ki az előző évben hosszú ideig kezeltette magát az idegklinikán, s mo6t épp, hogy csak lábadozik, arra kényszerül, hogy íróként, újságíróként keresse meg kenyerét. Mégsem az anyagi szorítás magyarázza elsősorban Juhász verstermő kedvének és publicisztikájának fölívelését. Az Októberi Forradalom győzelme, a legutóbbi hónapok hírei mindjobban éltetik a reményt: most már hamarosan vége kell legyen a négy éve öldöklő háborúnak; s a fórra- dalom-várás is egyre tüzesebb a lelkekben. Juhász Gyula hittel és váratlan energiával veti magát a küzdelmekbe, s a temérdek munka szinte többet ér az orvosságoknál: betegségéről elfeledkezve írja verseit, új világot áhító- pürgető cikkeit a szegedi lapokba- Forradalmi reménykedésének legszebb és legismertebb dokumentuma a Magyar nyár 1918 című költemény, amelyhez cikkek sora csatlakozik. 1918 tavaszától 1919 nyaráig — a várakozástól a bukásig — tart a lázas forradalmi tevékenység időszaka Juhász Gyulánál; munkásságával ekkor előtte jár a haladó magyar irodalom legjobbjainak is. Az életmű egészében is oly jelentős időszakot Péter László, Szeged irodalom- történetének tudós kutatója önálló kötetben dolgozta föl, Juhász Gyula a forradalmakban címmel. Az 1965-ben megjelent monográfia bizonyság arra is, hogy a költő gondolkodásmódja, világlátása hónapról hónapra fejlődött, gazdagodott, ámyalódott, s a Tanácsköztársaság Idején — nem tévedések és fenntartások nélkül ugyan — eljutott a forradalmi gondolat, a proletárhatalom igenléséig. Ezúttal csupán néhány mozzanatot emelünk ki Juhász fáradhatatlan munkásságából, jelezve az utat és irányt, ahogyan A Munkásotthon homlokára című — szintén a legkiemelkedőbbek közé tartozó — verséig érkezett. Juhász Gyula 1918 novemberének végén, a Szabad Lyceum megnyitó előadásán. Petőfi és a forradalom címmel tartott előadást; 1919 újév napján tartott előadásának pedig már ezt adta címül: Petőfi és a kommunizmus. Ez ntöbbi a nemsoMcal tarátabaa indult társadalmi és irodalmi folyóirat, a szegedi Tűz másodok irodalmi estjének műsorába illeszkedett Juhász — többek között Oláh Gábor, Schöpflin Aladár, Bibó Lajos mellett — a lap szorgalmas cikkírói közé tartozott Petőfi öröksége és költészete természetes módon igen fontos része volt a polgári demokratikus és különösen a proletárforradalom időszakának. Számos verse jelent meg falragaszokon, versek és cikkek sora idézte szellemét, sorait, példa-érvénnyel idézték a forradalmak fiatal, alakuló irodalmának lelkes poétái. Juhász Gyula már a 48-as hagyományt lankadatlanul ápoló családban, gyerekként lett Petőfi-rajongó — s nyilvánvaló, hogy a Petőfi iránti elmélyült szere- tete, a költő verseinek átélése is jelentékenyen segítette a forradalomhoz való közeledésében. Cikkel, emlékbeszéddel búcsúzott 1919 januárjában és februárjában Juhász az alig pár nppja elhunyt költőtársától, Ady Endrétől. Az egykori priarista diáik, ki világi tanárként oktatott is priarista gimnáziumban, a kegyesrendiek szegedi iskolájának önképzőkörében is tartott előadást Adyról. Ady és Juhász viszonya, kapcsolata, nem volt ellentmondásoktól, viszályoktól mentes, de a költő nagyságát Juhász az elsők közt látta, értette meg, s Ady for- radalmisága is hozzájárulhatott világképének alakulásához: A Tanácsköztársaság kikiáltásának híre március 22-én jutott el Szegedre, s három nappal később Juhász Gyula már közzé is teszi egyik legfontosabb publicisztikai írását, a Forradalmi Kis Kátét. A Káté 15 pontja aláírás nélkül jelent meg a Délmagyarország első oldalán — Péter László tartalmi és stilisztikai jegyek alapján valószínűsítette Juhász szerzőségét. „Milyen a magyarországi proletárdiktatúra?" — teszi fel a kérdést az 5. pont. „A magyarországi proletárdiktatúra békés, vértelen és végső győzelme minden lehetőségével biztató önvédelmi intézkedése a magyar dolgozók összességének, amely a történelem szükségszerű következménye és logikusan kapcsolódik bele abba a diadalmas világforradalomba, amely Európa keletéről 1917 tavaszán elindult és amelyhez fogható eseménye az emberiségnek nem volt eddig a kereszténység elterjedése óta” — hangzik a felelet. Valóban jellemző itt Juhászra a kereszténység és kommunizmus összevetése, a békeszeretet és -féltés, a világforradalom üdvözlése. A Káté utolsó pontja a forradalom jelszavát adja meg: „Rend, müníka, fegyelem § és kitartás a végső győzelemig, amely az emberiség legnagyobb szabadságharcát befejezi, s ezzel megszüntet minden külső és belső szolgaságot és elnyomatást Éljen a proletárok vi- lágfdrradalma!” A forradalmi proletariátus megmozdulása lehetett volna Szegeden a május 1-i felvonulás, erre azonban a francia katonaság megszállta városban nem kerülhetett sor. A Tanácsköztársaság az országban hősiesen tartotta magát, Szegeden azonban májustól már az ellenforradalom az úr. A felvonulás helyett a Berlini körúton épített, egyemeletes Munkásotthon avatásával ünnepel május 1-én a proletariátus. A munka és a munkások otthonát, a „jövő nagy menedékét” július 15-én újra, új ünnepséggel nyitják meg, s itt már elhangzik az ugyanazon a napon újságban is kinyomtatott Juhász Gyula-vers, A Munkásotthonok homlokára. „A munka, a rend és a béke” — írja a költő, s szavai mintha csak a Káté utolsó pontját ismételnék: a forradalom jelszavát a forradalom bukása után is. „Ki itt belépsz, hozd el magaddal Piros zászlónak a reményt" — ez annak a poétának a hitvallása, aki a munkásosztály érdekeivel és világtörténelmi hivatásával végképpen azonosult, s aki — noha a következő esztendőkben mind sötétebb pesz- szimizmusha zuhant — soha nem tagadta meg a forradalmak alatti tetteit és nézeteit. Aki — törvényszerűen és jelképesen — a legnagyobb proletárköltőnek, az induló fiatal József Attilának nyújt kezet. Tarján Tamás Kelemen Lajos Inekei egy leány Két fej. Fernand Leger rajza. Megszalad, a levegőt bekószálja, nyílni a bánat szivemre mászik, de végig a vágyak útján lovagoltat, mert nem is mélabú ez, hanem rangrejtett remény: >barnán rívó 'muzsika. Énekel egy leánj,, két izgékony nelle is a szerelemről zenél, ahogy inge selyme alatt jömbölyög. Az eggyévált hang, a biztatás mégis folyton fogy — r'ia megült a szíven, miért, hogy elménk túl messzi, idegen szállás neki. Nagybajom története Az elmúlt hetekben hagyta el a nyomdát az utóbbi évek figyelemre méltó falumonográfiája, a Nagybajom története. Hosszú évek várakozása, a nagyközség áldozatvállalása előzte meg e rangos kiadvány megjelenését. Mikóczi Alajost 1972-ben bekövetkezett halála megakadályozta, hogy a megkezdett munkája testet öltsön; így hét év múlva — Solymo- si László történésznek és a helyi vezetők ügyszeretetének köszönhető — került asztalunkra a félezer oldalas kötet. A monográfia háromötödében Solymosi László — Mikóczi megkezdett munkáját is kiegészítve — megírta a község feudalizmuskori történetét. Ez a rész a monográfia sava-borsa: a tulajdonképpeni élmény, amely az olvasót hatalmába keríti. Aránylag eddig is sok adatot, részletet ismertünk Nagybajom középkori, feudalizmuskor! múltjábóL Meglepett viszont áz a gazdagság, amellyel Soíymo6i tanulmánya bővelkedik. A legújabb irodalom, a megjelent tanulmányok feldolgozása mellett az országos, valamint a somogyi és a számba vehető vidéki levéltárak legfontosabb forrásait is fölhasználta a szerző. A község és pusztáinak feludalizmuskori fejlődésmenetéről, annak lokális vizsgálatáról írt első fejezet a fiatal történész felkészültségéről, a forrásokban való jártasságáról győzi meg az olvasót. A középkori földrajzi nevek elemzése, illetve történelmi bemutatása a források tükrében, a korábban megjelent, Somogy földrajzi nevei című kötet felhasználása mellett is több új adatra, mozzanatra hívta föl a figyelmet. Abban is megerősíti az olvasót, hogy ezután a más megyében tevékenykedő földrajzinév- gyűjtők nem nélkülözhetik a történ,észek munkáját. Solymosi nagybajomi tanulmánya figyelmeztet rá: milyen lehetőség rejlik a történész és a íöldrajzinév-gyűjtő közös munkájában. A kötet egyik legsikeresebb és legérdekesebD fejezete, a törökkori hódoltság korával foglalkozik. A szerző ezt két évvel korábban a levéltári évkönyvben közölte, s már akkor örömmel olvastuk a nagybajorpiak XVX— XVII. századbeli történetét Megint csak azt tudjuk leírni, hogy a gazdag levéltári források felhasználásával Solymo6i új és részletesebb képet rajzolt meg. Érdeme emellett az is, hogy komplex módon vizsgálódik. A források mélyére, összefüggéseire néz, s végig ügyel rá, hogy a hely és történelmi szemelvények szerepét reálisan ábrázolja. Szemléletes az a kép is, amit Korotna 1556-os ostromáról, visszafoglalásáról rajzolt A végvári harcok embert és vagyont emésztő éveinek bemutatásával Somogy — így Nagybajom — elpusztításáról, elnéptelenedéséről, de nem a kihalásáról ad új képet Mindezeket a megfelelő források, többek között a nagybajomi jobbágyok családneveinek 1466—1725 közötti továbbéléséről készített táblázat segítségével láthatjuk. Nagybajom törökkori életéről, valamint a reformációról —• és Laskai Sándor prédikátorról — is kapunk néhány villanásnyi képet A következő fejezetben a török kiűzése utáni időkről, a földesúri hatalom megerősödéséről, a jobbágy és a földesúr viszonyáról és az ellenreformáció korszakáról olvashatnak az érdeklődők. A terror, amelyet a császári fegyverek árnyékában a község katolikus földesurai képviseltek, egy évszázadra megkeserítette a protestáns jobbágyok életét. Gazdag ké£et kapunk községben végrehajtott XVIII. századi úrbérrendezésről és a későbbi tagosításról is. A község és pusztáinak gazdasági helyzetére u^al, hogy alig hat évMatyikó Sebestyén József Búcsúfia „Fele cukor, fele méz!“ — hogy ragad! Utálkozom, néz a méz: körül döngik a darazsak! Botár Attila Egy kéz kagylója Hazudjunk, mondtuk, játsszuk le legalább az ismerős szobának... A meszelésen hajszolt lovakat látok én — te meg a tengert láttad Az izzó falról falkában az idő csaholt, álmunkra támadt. Ez volt a szerelem? A híres, széttépett éden? Már fél vad árnyak... Egy kéz kagylója: óceán-reggelen, zugaiba koponyámat. A mellettem levő gépnél dolgozott. Ugyanazt a munkát végeztük, s bár nem eyütt, ahhoz mégis elég közel,' hogy egymás gondját- baját észre vehessük. Egyikünk sem volt elégedett. Egyszer aztán meg is mondtam, hegy mit gondolunk. Hamarosan levelet kaptam a személyzeti osztálytól. Elbocsátottak. Megmutattam Savvasnak. Hallgatott. Keveset tudott németül. Szívesen gondolok vissza a gyárban töltött utolsó napomra. Már csak azért is, mert a közelemben volt. Be sem fejezte az evést, már bekapcsolta a gépet, húzott még egy kortyot az üvegből, és máris nekigyúrkőzött. Mert muszá) volt. Pálinkát iszom éhgyomorra. Pedig fáj a gyomrom. » Szúrja a cigarettafüst. Ma én vagyok az első részeg. mondom magamban. Többször lehajolok a sörautomata pénzbedobó-nyíLudwig Fels* Várakozás • Ludwig Fels fiatal nyugatnémet író, elsősorban elbeszéléseket £r társadalmának hétköznapjairól. lásához. Az üres üvegeket meg úgy állítom sorba, hogy a mester is láthassa, amikor körbejár. Savvas mellettem izzadt, de mosolygott. Mindig higgadtnak látszott. Egyszer meg a hőség miatt fürdőnadrágra vetkőzött. És meg kellett magyaráznom neki, hogy ez tilos. Forrt a gépolaj. Izzadságban úszó testtel gyorsan visszabújt átnedvesedett ruhájába. Azt hiszem, egyszer ä kantinban — a végtelen asztalsorok egyikénél, ahol mindenki mindent lenyel —, ott hozta tudomásomra, hogy néha bizony ő is üvölteni szeretne. — Inkább egyél — mondtam neki. — Vagy igyál, van nálam. Ez az üveg... Ha ez üres, mi tele vagyunk, magyaráztam neki németül. Meghívtam. — Gyere velem — mondtam —, megünnepeljük a búcsút. Találkoztunk a kocsmában. Bólintott, mikor végre megértette, hogy miről van szó. Kezet nyújtott, és máris visszafordult a géphez. A gép nem hagyott időt kedveskedésre. Azért párszor még intett nekem. Korábban mentem el. Nem érdekel az egész buli. Nekem már úgyis mindegy. Majd csak találok valami új helyist, és kezdődhet az egész elölről. Az ember kénytelen magát eladni. Anélkül, hogy tulajdonosainak örömét elrontaná. Mit érek vele, ha tudom, hogy másképp is lehetne? Az ember feje tele van szebbnél- szebb gondolatokkal, a keze viszont még mindig a mocsokban turkál... Jár a szemem a kocsmában a pohártól az óráig, gyakrabban, mint máskor. Nem ismerek magamra. A nő a hátsó évűiéiből — afci minden palitól meghagy egy gyereket — szintén itt van. Ugyanabban a gyárban dolgozik. És túl szegény ahhoz, hogy valaha is nemet mondhasson. Most az újság vastag betűs címein nevet. Itt minden további nélkül lehet olvasgatni. A női miatt már merészkednek befele az első külföldiek. Hozzák magukkal az egészséges kultúrát... A nő anyja meg biztos otthon van; vigyáz az unokákra.• Csak jönne már végre Sav- vas! Kölcsönösen vállon veregetnek vagy barátságosan gyomorszájon bokszolhatnánk egymást. Nevethenénk levegő nélkül. A levegő úgyis bűzlik... Várok jóleső hallgatására. Ülni csendben az asztalnál, ét hangulatot teremteni mozdulatokkal. Kezdetben ez a lehető legjobb mód arra, hogy megértsük egymást. A hallgatás közelebb hoz ben nünket. Már egyszerűen képtelen vagyok mindig ugyan- j azokat a szavakat hallani. Semmiféle változást nem hirdetnek. Agyonszajkózzák őket. Társra van szükségem. (Nledzlelsky Katalin fordítása.) tized alatt körülbelül egy- harmadával csökkent a jobbágyok földmennyisége. Szemléletesen mutatja be az ISOOras esztendő bajomi újonclázadását és ennek helyi hatását. A község nevezetes irodalmár személyiségei — Csokonai, Sárközy István és P álóczi Horváth Ádám — bemutatása mellett a korabeli iskolai művelődési helyzetről is l^épet kapunk. Néhány rendkívül érdekes gazdasági momentumra is fölhívta figyelmünket a szerző. Így arra, hogy a XIX. század elején Nagybajom kivételével Somogybán kétvagy háromnyomásos gazdálkodás folyt; viszont itt, a sajátos és ritka négynyomásos módszert alkalmaztak. Az 1848-as polgári forradalom és szabadságharc helyi eseményeivel zárul a kötet első része, amely sok újat, a megye történetéből is számtalan hasznos adalékot nyújtott. A monográfia második részét, az 1850—1970 közötti időszakot Mikóczi Alajos írta; ezt a szerző korai halála miatt — Solymosi László kénytelen volt átdolgozni. Solymosit nehéz helyzetbe hozta az is, hogy Mikóczi tulajdonképpen a kutatásait sem tudta befejezni, sem a rendelkezésére álló kapitalista kori levéltári forrásokat, sem bizonyos évszámok pontosítását nem nézhette át. Elmaradtak a felszabadulás utáni demokratikus pártok alakításának az időpontjai is. A második rész legjobban sikerült fejezete a felszabadu- ás uáni rész, ebből is az, amelyben a szerző benne élt, amelynek részese volt: a nagyközség művelődési, oktatási és társadalmi élete: Sikeresnek mondhatók a helybeli termelőszövetkezetről, a mezőgazdaságról és a község gazdasági, ipari helyzetéről, az államigazgatásról írtak. Amit a könyv olvasója kifogásolhat: mivel hasonló falumonográfiára Nagybajom nem számíthat, sajnálható, hogy Mikóczi adatai, számsorai, táblázatai 1969- ben megrekedtek. Ezt feltétlenül ki kellett volna egészíteni a hetvenes évek derekáig. Ezt a kis munkát a helybeli Lenin Termelőszövetkezet, az áfész, de a többi üzemegység eredményei is kiérdemelték volna. A kötetet gazdag térkép- és képanyag, valamint több visszaemlékezés egészíti ki. Hiányolható, hogy a párt megalakításáról, tevékenységéről nincs visszaemlékezés. Elmaradhatott volna — vagy legföljebb a kötet elejére kívánkozik —.Mikóczi földrajzi függeléke. A kötet fejezeteit több szakember lektorálta. Sajnálatos, hogy helytörténész nincs közöttük, s ennek hiányát különösen a második résznél érezzük. A rágós kötet előszavát a nagybajomi lokálpatrióta, Gy'ergyai Albert professzor írta. A művészi kiállítású könyv a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalatot dicséri. Elismerést érdemelnek a nagyközség párt- és tanácsi vezetői, akiknek fáradozása révén testet öltött ez a rangos, vaskos falumonográfia. A.r i
