Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-22 / 195. szám

Új létesítmények

Nemzetiségi találkozó

Háromnyelvű köszöntő fogadta a Szulokban rendezett német és délszláv nemzetiségi találkozó résztvevőit. Az utca forgatagát látványos népviseletbe öltözött fiatalok tarkították. Tíz óra előtt néhány perccel érkezett a községbe Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke, országgyűlési képvise-, lő, és az őt kísérő Varga Péter, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbizottság első titkára, valamint Böhm József, a megyei tanács elnöke. Csima József, a Homokszent- györgyi Községi Közös Tanács elnöke fogadta a vendégeket.

A szabadtéri színpad felől hangulatos zene szólt, a barcsi fúvósok játszottak. Mintegy ezerötszázan foglaltak helyet a nézőtéren, mikor a Himnusz hangjaival megkezdődött a nemzetiségi találkozó. Az elnökségben foglaltak helyet Losonczi Pál, Varga Péter, Réger Antal országgyűlési képviselő, a Magyarországi Német Dolgozók Demokratikus Szövetségének főtitkára, Karagics Mihály, a délszláv szövetség főelőadója. Böhm József, Varga Károly, a Hazafias Népfront megyei titkára és a község, Barcs, a városkörnyék vezetői. Az alkotmánynapi nemzetiségi

találkozón Héger Antal mondott ünnepi beszédet

— Harminc esztendővel ezelőtt, 1949. augusztus 18- án az országgyűlés egyhangú c .havazással elfogadta és törvényre emelte a Magyar Népköztársaság Alkotmányát Történelmi tett volt, jogosan minősíti így a történelem é' a közvélemény. Lényegében az első írott alkotmány ez a magyar állam és társadalom történetében, s mivel az első, a szocializmust emelte

a nemzeti cél, a nemzeti program rangjára — kezdte ünnepi beszédét a Magyarországi Német Dolgozóit Demokratikus Szövetségének főtitkára. Az alkotmány szellemét, tartalmát, megvalósulását elemezve így folytatta ünnepi beszédét: — Rövid és hosszú távú terveink, az 1979. évi célkitűzéseink Is a jobb, színvonalasabb, értelmesebb munkára, a helytállásra ösztönöznek bennünket. Arra van szükség, hogy ne csak az anyagi termelésben, hanem az élet minden területén javítsuk munkánk hatékonyságát.

A szónok ezután német nyelven szólt hallgatóihoz. Beszédének ebben a részében a nemzetiségi oktatás jelentőségéről, a hagyományok ápolásának a fontosságáról beszélt, majd magyarul folytatva a nemzetiségi politika lényegére világított rá. — Az alkotmány a társadalmi és az állami élet minden területén a magyarokkal teljes egyenjogúságot, másrészt sajátos nemzetiségi jogokat is biztosít számunkra. A nemzetiségiektől függ, mennyire élnek sajátos jogaikkal. És hogy ezekkel a jogokkal éljenek, hogy ápolják anyanyelvűket, kultúrájukat, ez nemcsak a nemzetiségek érdeke, hanem közös szocialista hazánk érdeke is — mondta oefejezésül Réger Antal.

Felszólalt magyarul és délszláv anyanyelvén Karagics Mihály, majd népviseletbe öltözött lányok nemzetiszínű szalaggal átkötött új kenyeret nyújtottak át Losonczi Pálnak. A kenyérszegés után kulacs dukált az új termésből készült kenyér megszegőjének.

A nemzetiségi találkozó folklórműsorral folytatódott. Az ecsenyi, a Dráva, a barÜnnep/ö munkások, t&z-iagok

Körülülték a kenyeret

Szombaton délután zsúfolásig megtelt a Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat kultúrterme Siófokon. Munkások, állami gazdasági dolgozók, tisztagok ülték körül a fehér abrosszal terített asztalokat, ünnepi öltözékben, örömfényes arccal. A hagyományos munkás—paraszt találkozón1 — melyet a Hazafias Népfront városi bizottsága rendezett — megjelent Huszti Istvánná, a siófoki pártbizottság titkára is.

Munkásember mondta az ünnepi beszédet: egy fiatal lakatos, Csáti István, a DRW szocialistabrigád-vezetője. ö szegte meg a nemzetiszínű szalaggal átkötött, idei búza- Üsztbőí sütött kenyeret is. A beszéd előtt magyar írók emlékeiből idéztek fiatal verséi prózamondók, akik szerencsére már csak az irodalomból tudják, hogy volt idő, amikor a kenyérhéjat vagy a száraz kenyeret is meg kellett becsülni. A fiatal lakatos is megidézte a múltat ünnepi beszédében, de neki a kenyérről, a mindennapiról a jog is eszébe jutott. Ä »jognak asztala«, amelyet Petőfi.

emlegetett haraggal, hiszen: -haza csak ott van, ahol jog is van-«.

Ünneplős munkások, tsz- tagok ülték körül a piros héjú, illatozó, új kenyeret. FöN idézték a nyarat, a betakarítás izzó napjait, beszélgettek, s közben törtek a kenyérből. Egy-egy pillanatra azt az áhítatot érezték, amelyet őseik, amikor kimondták: kenyér.

Mennyi szorongás, az üres kamrától való rettegés által magasztaltatott föl ez a szó. Az áhítatot ma már csak nyelvünk őrzi. A búzát kenyérnek, a kenyeret mindennapinak, életnek, áldásnak nevezzük. Van kenyerünk. Mindig van. Nemzedékek nőttek fel, akik nem tudják, mit jelent ez a borongás ezó: kenyérgond.

Nem csoda hát, ha az efféle találkozók ünnepélyességét a vidámság váltja föl. Hiszen a fehér kenyér mellé jóféle kolbász, hurka és ital is kerül. Az idősebbek elüldögéltek az asztal mellett, a családról, örömökről, gondokról, tervekről beszélgettek. A fiatalság azonban a zene első hangjaira táncra perdült.

IwcffiKisi*

.ustih

e

si Boróka, a marcali Baglas, és a helyi néptáncegyüttes adott műsort.

Határidő előtt két hónappal készült el az új út Szülök és Barcs között. A tizenegy és fél kilométer hosszú út megépítése halaszthatatlan feladat volt. Mintegy hatvan kilométerrel rövidült meg a távolság Barcs és Szülök között az augusztus 20-án átadott úttal, mely fontos szerepet tölt be a közlekedésben és az áruszállításban is. A KPM Kaposvári Közúti Igazgatóságának vezetője

Széles Péter Losonczi Pálnak jelentette az út elkészültét, majd az Elnöki Tanács elnöke vágta át a nemzetiszínű szalagot. i • '

Ezután Barcson adtak át új létesítményt. Suri Sándor, a Volán 13! sz. Vállalat igazgatója tájékoztatta a vendégeket az új autóbusz-pályaudvarról. A város 10 ezer lakójának- a helyi, valamint a városkörnyék 25 települése mintegy húszezer lakójának a helyközi utazási igényét elégíti ki az új autóbusz-pályaudvar, mely mintegy tizen- négymillió forintba került. A pályaudvar napi forgalma négy-ötezer utas. A Kaposvár—Barcs vasútvonal

megszüntetésével hatezerre emelkedik a naponta utazók száma.

Az új autóbusz-pályaudvaron szépen sorakozó buszok előtt kifeszített piros-fehér- zöld színű szalagot Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára vágta át. A vendégek ezután megtekintették a korszerű létesítményt, mely a jövő igényét is képes lesz kielégíteni. Tíz autóbusz hoz- za-viszi az utasokat a barcsi állomásra, 1980. január 1-én hét új busszal gyarapodik a pályaudvar. Korszerű indítóberendezés segíti az itt dolgozók munkáját, megfelelő az utasok tájékoztatása is, megnyílt uz Utasellátó büféje is.

Barcson délután a Május 1. parkban folytatódott az augusztus 20-i ünnepség. Harmadszor rendezték meg a Dráva menti napokat. Hétfőn délután folklórműsor szórakoztatta a kirándulókat. A somogyi együtteseken kívül két jugoszláviai csoport is bemutatta műsorát. A kirándulók közül sokan már délelőtt eljöttek a parkba, ahol a vendéglátásról is gondoskodtak. A harmadik Dráva menti napok eseménysorozata 28-án a mecseknádasdi német nemzetiségi együttes műsorává!,^ illetve sváb bállal ér véget.

Balatoni hétvége

Két nap ősz

A közelítő őszt idézték az ünnepek. Vasárnap esett, hétfőn borongós volt az idő. Őszi illat és köd lengte be a partot. Még nem búcsúzunk a szezontól (egy jó hát még hátra van), de ez a hétvége már eszünkbe juttatta a szeptemberi, októberi tennivalókat. A diákok az esőverte ablakok mögött az iskolára gondoltak (bizonyára nem nagy lelkesedéssel). A szülők a várható kiadásokra. Akik most vették ki a szabadságukat, le- hangoltan üldögéltek az üdülő társalgójában, a tv előtt. Vajon lesz-e még egyáltalán strandidő, jut-e nekik is egy kis balatoni öröm? De sokan megnyugvással, sőt örömmel gondoltak a közeledő őszre. Azok a gépkocsivezetők például, akik egész nyáron küszködtek (s küszködnek még most is) a forgalomban, s élelmiszert, sört, iparcikket — és sürgős orvosi ellátásra szoruló embert — szállítottak- vagy a bolti eladók, akik hősiesen állják az üdülők rohamait.

Nem lehetett kellemes a

hét végén kempingben lakni. Érthetően csökkent is a sátorlakók száma a múlt vasárnap óta, amikor 17 600-an nyaraltak a táborokban. 19-én már csak 15 ezer; 20-án pedig 12 ezer ember lakott kempingekben a déli parton. A legtöbben a balatonszemesi Vadvirágban és a Hullámban, de még több mint ezren reménykedtek a jobb időben a siófoki Kék Balatonban és a sóstói ifjúsági kempingben is. - Sokan kirándultak. A három napon 78 400 nyaraló utazott a MAHART személyhajóin, a

kompokon pedig 77 ezer utast és 15 400 gépkocsit szállítottak. Az úgynevezett fizetővendég-szobák 80 százalékában még mindig tartózkodott nyaraló, s a Cooptourist- nál körülbelül 400 ezer forintértékű külföldi pénzt váltottak be a vendégek.

A harmadik — idén az utolsó — várdombi vidám vasárnap rendezvényeit Boglár- lellén ezúttal nem a szabad ég alatt tartották, hanem a bogiári művelődési házban. Reggel a mecseki szénbányászok fúvószenekara adott műsort, majd a BM Kaposvár Táncegyüttes szerepelt. Az Állami Bábszínház a Kópé- masék című bábjátékkal kedveskedett a gyerekeknek, este pedig Cserháti Zsuzsa táncdalénekes, valamint az Európa és a Tomsics együttes szerepelt. A kék és a. vörös kápolnában Incze Judit szobrászművész és Würtz Ádám Munkácsy-díjas grafikusművész kiállítását nyitották meg vasárnap. A tárlatot Dohai Ágnes rendezte és Vizy Ottó művészettörténész nyitotta meg. E rangos esemény ünnepélyességét emelte az új Savaria fúvóskvintett színvonalas műsora. A balatonföld- vári üdülőhelyt klubban hétfőn este a Lelle táncegyüttes szerepelt nagy sikerrel.

Tekintettel az ünnepre, a

Balaton-parti üzletek a szokásosnál nagyobb mennyiségű áruval várták a vásárlókat. A legnagyobb forgalom mindenütt szombaton volt. A siófoki vásárcsarnokban az ABCi

í

áruház és a piac augusztus ] 20-án is (délig) nyitva tar-1 tolt.

Nevek változása

A

z anyakönyvekből pontosan kiolvasható, hogy egy- egy újszülöttnek ki volt a névadója, keresztapja, keresztanyja. Az utcák, terek, falvak és különböző települések- névadóit azonban nem tartják nyilván. Igaz. hogy testületek szavaznak és döntenek róluk, de a nevek szellemi atyja ritkán lelhető fel. Így azután korholhatjuk az ifjak névadóit amiatt, hogy ősi, eredendően magyar utóneveinket — ha sokáig tart a divatőrület — lassan elfeledjük, mert helyüket a Roland-ok és Yvette-k, a _ Brigitták és Renáták, a Raymond-ok és Yvonne-ok, a Claudlák és Barbarák váltják föl. De kiket hívjunk »tetemre«, Ha történelmi, földrajzi, ősi vagy nem is annyira ősi, ám világszerte számon tartott helységneveink kerülnek veszélybe? Azt hiszem, a kérdés akkor is jogos, ha még semmi sem omlott össze, ha csupán az első jelek ingerelnek állásfoglalásra. A laikus ember — érzelmektől sem mentes — álláspontját próbálom megfogalmazni; ámbár nem hiszem, hogy ezáltal egyedülálló vélemény lát napvilágot.

Boglárlelle. Ügy tudom, meglehetősen nagy harc előzte meg a két Balaton-parti település »keresztelőjét«. Balaton- bogiár és Balatonlelle patinája, több évtizedes hagyománya, áz őslakosság önérzete került veszélybe. Mielőtt bárki félreértene, elmondom, hogy nem a közigazgatási átszervezés, a települések ésszerű összevonása ellen ágálok. Végtére is a két nagyközség »összenőtt« már, ezért mint önálló egységek megszűntek — egy magasabb, távolabbi cél, a továbbfejlődés érdekében. Kár volna — és oktalanság — vitatni a döntés helyességét. Egy olyan település jött létre, amely ezáltal nagyobb rangot és lehetőséget kapott. A harc a név körül zajlott, és nein is ok nélkül. Az emberek a »Balaton« előtagot hiányolták jóllehet a világhírű tó attól még változatlanul nyaldossa a település partjait. Ott helyben mindkét tanács úgy döntött, hogy Balatonboglár ■ helle legyen az új név, s ezt tanácsi határozatban rögzítették. Így terjesztette föl a megyei tanács vb Is. De Boglárlelle lett belőle, mert valaki Budapesten úgy találta, hogy »nyelvhelyességi szempontból« elfogadhatatlan a javaslat. (Szerintem legföljebb a kötőjelen lehetett volna vitatkozni). A fő kifogásom mégsem ez, hanem a sok mindent figyelmen kívül hagyó, bürokratikus hivatalnokszemlélet, amelynek »érveit« félkézből lehet kontrázni.

Nem titkolom: csupán attól támadt aggodalmam, hogy nálunk néha a rossz példa is vonzó. Legutóbb jeles munkatársam írásából »irtottam ki« azt a részt, miszerint Ba- latonkeresztúr és Balatonmária is hamarosan egy névre hallgat majd. Kíváncsiskodtam: ugyan mire? Senki sem tudta. Csupán arra próbáltam utalni, hogy vagy Keresztúr- mária, vagy Máriakeresztúr lesz a település neve, de ne aggódjam, mert 1980 előtt erre a »keresztelőre« aligha kerül sor. Aggódom. És többek között ez az aggódás adott tollat a kezembe, mert attól tartok: ha így folytatjuk, nem lesz megállás. A történelem folyamán ugyanis sok minden történt a B-alaton-parti és a belső-somogyi községekkel. Kérésemre a megyei levéltár több oldalas visszapillantást, vitathatatlan dokumentumokon alapuló tényeket bocsátott rendelkezésemre. Ezekből az derül ki; hogy a múlt században, s századunk elején meglehetősen nagy kapkodás, megíoiitolatlan »keresztelők« sorozata jellemezte a közéletet Vajon törvényszerű-e. hogy ebben is kövessük — enyhén szólva — nem mindenben követhető elődeinket? Megvallom: féltem a Balatont, féltem az előtagot parti községeink nevében. Az foglalkoztat, hogy vajon az ésszerű, a fejlődésből következő közigazgatási átszervezéssel okvetlenül együtt kell-e járni a földrajzi-történeti okokra visszavezethető településnevek változtatásának? Az a gyanúm, hogy nem.

V

együnk más példákat összeszámoltam: szeretett megyénkben tizenhét község viseli büszkén a »Somogy« előtagot Nem szándékozom felsorolni őket, csak megemlítem Somogyszobot, Somogyudvarhelyt, So- mogyszilt, Somogyaszalót, Somogy gesztit és Somogytúrt, Somogymeggyest vagy Somogytarnócát — Somogyvárról, az egykori megyeszékhelyről nem is szólva. A közigazgatási átszervezés — a fenti példák alapján — »indokolná«, hogy tüntessük el a »Somogyot« Somogyból.

Tovább is mehetünk az »eszmefuttatásban«. Ha jól számoltam, hat olyan település van megyénkben, amelyek nevének előtagjaként a »Kapos«-t viseli. De ha például Kaposújlakot és Balatonújlakot Is megfosztanánk előtagjától, akkor a megyében Is két Újlak maradna; és ki tudja, hány az országban? Azután: végzetes tévedés volna például Khposgyarmatot összetéveszteni Balassagyarmattal, Kaposkeresztúrt Balatonkeresztúrral, Somogyszentpált Por- rogszentpállal vagy Zselicszentpálla, és így tovább. Nem beszélve arról, hogy amikor például I. István király a berény törzseket letelepítette az országban, akkor még sok zavart okozott a »Berény«; később Balatonberény, Pusztaberény, hovasberény, Nagyberény lett belőlük. Az előtagoknak tehát megkülönböztető jelentőségük van. Nemcsak Balaton- földvár létezik, hanem Dunaföldvár, Tiszaföldvár is! És ha nem vigyázunk — közigazgatási átrendezés indokolná! — a »Zselicet« is kiirthatnánk községneveinkből. A jelenlegi felfogásból születhetne, mondjuk, »Kisfaludszenna« vagy »Kislakszentpál«.

Sok emberrel beszéltem. Meggyőződtem arról, hogy nemcsak a múlthoz ragaszkodás vezérli véleményüket. Azt mondta egyikük: »Igazán nem szeretném, ha húsz év múlva csalódás érné a fiamat amiatt, hogy amikor megmondja apja szülőfaluját, azt válaszolnák rá: ne hülyéskedjen, ilyen település nincs is Magyarországon«. A másik vélemény: »Igazán nem akarunk úgy járni, mint az egyszeri ember, aki négy országban járt már. pedig ki sem mozdult a falujából; csak a határok változtak...« S a harmadik: »Mi lenne, ha Kaposvárnak — mivel már rég nincs vára — mondjuk néhány évtized múlva a Régióvára nevet adnák?« Nem maradiság az, ha az emberek ragaszkodnak szülőföldjük nevéhez. E ragaszkodás nem alcadálya, hanem erjesztöje a fejlődésnek...

A »Balatont« féltem községneveinkből. Igaz, hogy az- előtagok nagyrészt a század elején kapcsolódtak Szárszóhoz, Boglárhoz, Szemeshez és a többihez. De így ismerik őket világszerte. S ha — szerencsére — még senkinek sem jutott eszébe »Szentgyörgyberényt«, »Keresztúrmiríát«, »Fo- nyódfenyvest«, »Szemesszárszót« és »Földvárszántódol*

kreálni, akkor — a közvéleményt Ismerve — igen nagy tisztelettel kérem: eszébe ne jusson senkinek!

I

smerem a jogszabályokat Nem kívánnak megfonto latlan butaságokat Azt írják elő: »Figyelemmel kell lenni a történelmi hagyományokra, a földrajzi környezetre, a nyelvhelyességi követelményekre«. Nem kívánunk mást Érzelmi alapon is ragaszkodom helyneveinkhez. Nem fogadom el a »hivatalnokálláspontot«, miszerint »Mi kihalunk; az utódoknak ez már úgysem okoz gondot«. Némi »■megerőszakolással« mondom: nemcsak nyelvében, hanem nemzeti történelmi-földrajzi neveiben is él a nemzet. S amilyen drága, amennyire hagyomány számunkra a gyöngyös főkötő, a buzsáki boszorkányos, a karádi kanász- tánc, annyira kincsünk a településnév is, amelyet senkinek nincs joga erőszakosan megváltoztatni.

Jávori pels