Somogyi Néplap, 1979. augusztus (35. évfolyam, 178-203. szám)

1979-08-15 / 190. szám

Taktikázó friss diplomások Lesz-e orvos vidékre? Európa-szerfe keresik Össznépi vélemény »A napi gyógyítási gyakor­latban lépten-nyomon meg­győződik róla az ember, meny' nyíre hiányaik vidékről az or­vos. Sokszor olyan bajjal hoz­nak a klinikára gyereket, ame­lyet otthon is meggyógyíthat­tak volna. Ha lett volna hoz­zá szakorvos«. A kijelentés a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú gyermek­klinikájának ifjú tanársegéd­jétől ered. Nyomban hozzáte­szi: nem is akad olyan medi­kus, aki kétségbe vonná ezt. Uőt, mondja is, hogy kell vi­dékre az orvos, de nyomban hozzáteszi: miért éppen én? Az idei pályázatok első ta­pasztalatai ugyancsak erről a felfogásról árulkodnak. íme, néhány példa: Bács megye meghirdetett 45 állására 1, a borsodi 65-re 5, a zalai 32-re 3. a vasi 27-re összesen 2 je­lentkező volt. A . többség bu­Nőnek a j követelmények Készülődés az országos mezőgazdasági kiállításra Még egy év választ el ben­nünket a jövőre sorra kerülő Országos Mezőgazdasági és : Élelmiszeripari Kiállítástól, de a mezőgazdasági és élel­mezésügyi miniszter közel­múltban megjelent utasítása értelmében az előkészületek már megkezdődtek. Ennek a kiállításnak a legfőbb célja, hogy bemutassa az ötödik öt­éves terv eredményeit, a ha­todik ötéves terv céljait, szem­léltesse agrárpolitikánk irány­elveit; ismertesse a kiemelke­dő eredményeket elérő üze­mek, gazdaságok, vállalatok együttműködések, kisterme­lők módszereit, és a korábbi­aknál jobban propagálja a hatékonyságnövelő eljáráso­kat, az új tudományos ered­ményeket. Az eredmény- és teljesít- mónybemutatókra 1980. már­cius 1-ig lehet jelentkezni. -A részvétel feltételei hasonlóak ugyan az 1975-ös kiállításéhoz, azonban az utasításból kitű­nik, hogy minden szinten lé­nyegesen nagyobbak a köve­telmények. Jelentkezni lehet a kiállítás­ra az 1975-ös OMÉK-on nem j díjazott műszaki újdonságok- I kai, újításokkal, találmányok- j kai, az 1976. január elseje óta elért kutatási, fejlesztési ered­ményekkel, amelyeknek hasz­nát már a gyakorlat igazolta. A hagyományoknak megfe­lelően a legjobb, leggazdasá­gosabb eredményeket, legki­emelkedőbb teljesítményeket díjazzák. dapesti állást, lehetőleg úgy­nevezett nagy szakmákban — belgyógyászaton, gyermekgyó­gyászaton, sebészeten, szülé­szeten — igyekezett elnyerni. Egy-egy állást — például az épülő dél-pesti kórházban — olykor hetvenen is. Hasonló létszáTpú jelentke­zőre akad példa vidéken is. De egészen más indítékkal. Egy Békés megyei fogorvosi állás tömeges pályázóinak ese­te már tavaly is élénk sajtó- visszhangot keltett. Hasonló furcsaságban az idén sincs hiány. Előfordult, hogy 40— 50-en pályáztak meg egyetlen állást. Félreértés ne essék: az elutasítás biztos tudatában. A fölmentés reményében. Köze­lebbről: a Bács megyei Hartán hirdetett állásra 32 fogorvos jelentkezett. Odamenni azon­ban csak egyetlenegy akart. A többi tehát a kinevezés ve­szélye nélkül pályázhatott. Hogy mi ebben a »-pláne«? Három visszautasított pályá­zattal a tarsolyában elérheti a friss diplomás, amit akart.: fölmenitést a pályázat alól. És akinek van megfelelő anyagi kitartása, képes kivárni az időt, amikor elnyerheti a ki­szemelt állást. Ennek az ügyeskedésnek két tényező kedvez. Az egyik — ez érthető — a jelölt szociális helyze­te. Érthető, ha a fővárosiban végzett családos medikus vi- szolyog feladni lakását, és két gyerekkel, esetleg nem orvos házastársával nyalkába venni az orsizágot. Nem beszélve ar­ról, hogy a vidéki állások kö­zül csak a körzeti és a fog­orvosi beosztás garantál lakást Ez a szempont, a családos helyzet az idén megfelelő — a tanulmányi eredménnyel azonos — értékű lett a rang­sorolásban. A másik tényező — az egyetemi rangsorolás semmi- bevétele. Mert erre is ■ akad példa, olyasmi, hogy az egye­tem által javasolt első három helyett a 15. vagy a 20. hely­re soroltat alkalmazzák. Az igazsághoz tartozik, hogy az idén a rendelet szerint a mun­kahely köteles elfogadhatóan indolkolni, ha nem az első három közül választ Az utóbbi körülmény — amennyiben következetesen érvényesül is — valamelyest helyreállíthatja a pályázati rendszer megtépázott tekinté­lyét. Mert a gyakori kivételek, a protekciógyanús eltérések a szabályoktól könnyen elaltat­ják a kötelességtudatot azok­ban is, akik értve, érezve a társadalmi szükségletet, vidé­ken is szívesen gyógyítanának. L. M. Több éves laboratóriumi kísérleti munka eredménye­képpen nemzetközileg is je­lentős, új nagyipari techno­lógiai eljárás született a Bu­dapesti Műszaki Egyetemen. A Vegyterv megbízásából és szakembereinek közremű­ködésével a mezőgazdasági kémiai technológiai ' tanszék, valamint az általános és ana­litikai tanszék vegyészei olyan módszert munkáltak ki, amely lehetővé teszi a szor- bit néven ismert, vegyület kristályos formában történő előállítását. A most szabadalmat kapott gyártási eljárás iránt idehaza és külföldön egyaránt igen nagy érdeklődés mutatkozik. A Péti Nitrogén Műveknek a szorbit és a hozzá hasonló anyagok kristályosítására megépített kísérleti üzenie alapján a Szovjetunióban üzembe helyeztek egy évi ezer tonna kapacitású, ma­gyar felszerelésekkel ellátott üzemet, s szóba került már egy további üzem felállítása is. A Péti Nitrogén Művek­ben még ebben az évben el­készül egy hasonló teljesít­ményű végleges üzem, s ér­deklődést mutatnak a tech­nológia iránt az NDK-ban, Csehszlovákiában, Jugosz­láviában és az NSZK-ban is. Készül a bársonyfarmer Évi 4,5 millió forint értékű árut állít elő a Somogy Ipari Szövetkezet böhönyei konfek­ciórészlege. 100 darab készül naponta a bársony, tritex nagykamasz farmernadrágból. A kaposvári, a pécsi, a szekszárdi nagykereskedelmi vállalattal van kapcsolatuk. Markos legények A kaposvári nagymalom távolról szemlélve múlt szá­zadi hangulatot idéz. Ha egy hatalmas kéz eltakarná szá­múnk elől az ég felé törő óriási gabonasilókat és a be­járatnál veszteglő modern lisztezállító gépkocsit, egy szempillantás alatt visszatér­ne a múlt. Az épület belsejében nyi­korognak a faeresztékek, a karfák fényesre koptak az örökös használatban: kilenc­ven lépcsőfokon lehet feljutni a negyedik emeletre. Az em­berek hajára, bőrére rátelep­szik a liszt; vékony rétegben befed mindent. A hangok tompán, puhán terjednek, mintha vattával bélelték vol­na ki a helyiségeket. Gépek azért itt is vannak szép számmal, ám azok leg­inkább a molnárnak nyújta­nak könnyebbséget. A lisztes­és a korpászsákokat továbbra is vállra kell venni, mert a gépkocsikba, vagonokba »-nem mászik fel magától egyik sem«. A zsákolok munkáját egyelőre nem lehet teljesen gépesíteni. Legföljebb a csúsz­dák jelentenek számukra né mi könnyebbséget. »Nehéz fiúkra« számítottam lelki alkatiban, testi felépítés­ben egyaránt. Helyette köz­vetlen, barátságos emberek­kel találkoztam, akiken egvál- talán nem látszott, hogy 3 ­T 400 mázsát mozgatnak meg naponta. Hatan vannak, mindannyian fiatalok. A zsá­kolást nem lehet a nyugdíj- korhatárig »büntetlenül« mű­velni. Legföljebb 10—15 év, amit egy ember kibír. Utána előjönnek az izombántalmak. a gerincbetegségek. És nem is a testi erő a legfontosabb Akik itt vannak, jobbára kö­zepes termetűek, vékony test alkatúak; nyoma sincs rajtuk vasiag izomkötegeknek. A malomban szinte min* denki ismeri annak a het- venkedő izomkolosszusnak az esetét, aki a fogával emelt föl egy nyolcvanöt kilós lisz­teszsákot. Egy másik alka­lommal pedig ugyanekkora terhet fogadásból fölvitt a negyedik emeletre. Mégsem tudott megmaradni közöttük, mert a lábai nem bírták az állandó megterhelést. — Itt a kitartás, a szívós­ság a legfontosabb — mondja Győri József. — Ha beáll a rakodóhelyre a gépkocsi vagy a vagon, nincs mese, hajtani keli. Teljesítmény alapján ti­zet nek bennünket. Noha a zsákolás iga.zái nem tartozik a legnépszerűbb foglalkozások közé, oalaposao megnézik az újonnan jelent­kezőket. Azt mondják: egy­két hét alatt elválik, hogyan állja meg a helyét az új em­ber, Nem »-tolnak ki« vele sem az első napokban, sem később, sőt: eleinte a leg­könnyebb helyet kapja. De a többiek állandóan rajta tart­ják a szemüket. Figyelik a hozzáállást. Mert náluk sér­tésszámba megy, ha valaki alapos indok nélkül kihagy egy fordulót. Három évvel ezelőtt az ÉDOSZ javaslatára kivonták a forgalomból a nyolcvané' kilós zsákokat. Azóta csak ötvenkilósakat használnak Azt hihetnénk, mindenki egy öntetű lelkesedéssel fogadta a döntést, hiszen a kisebb súly* könnyebb cipelni.. — Ez igaz — mondják töb­ben is. — Csakhogy többet kell fordulnunk, míg megte­lik a kocsi. Amikor először megjelentünk az ötvenkilós zsákokkal, a pékek még cuk­koltak is bennünet: »-Mi az? Ezután zacskóban hozzátok a lisztet?« Persze ők köny- nyen beszélnek: nekik mind­egy volt, mekkora a zsák. Témát váltunk: az étkezés kerül szóba. A megerőltető fizikai munkát végzők csak úgy tudják megőrizni erejü­ket, ha az átlagosnál többet esznek. Az üzemi koszt mi­nőségére senki sem panasz­kodik, csupán a mennyiséget keveslik. Pedig az üzemi konyhán elébük teszik a tá­lat, mindenki annyit merít belőle, amennyit akar. Csak-1 hogy délig nem lehet kibír­ni egy pohár kakaóval és egy kiflivel; húsz-huszonöt deka felvágott és egy jókora adag kenyér adja a szükséges ka­lóriát. Délután aztán megte,- szi egy könnyebb uzsonna. Borbás József brigádvezető sem eresztett pocakot az alatt a tizenöt év alatt, amíg zsákolással kereste a kenye­rét. 1968-ban könnyebb mun­kára helyezték, azóta raktá­ros, és a fiatalok munkáját irányítja. — Hirtelenjében öt embert is össze tudnék számolni, aki zsákolóként kezdte, és mos+ is nálunk van könnyebb munkakörijén. Van közöttünk portás, árukiadó, irodai alkal­mazott. Nem tettek senkit az utcára, amikor nem bírta to vább a megerőltető munkát. És most is segítenek rajtunk, ahol csak lehet. Aki kéri, be­utalót kap valamelyik gyógy­üdülőbe, sőt a vállalatunk minden évben bérel néhány helyet Harkányban. Az egész­ségünket ugyan nem állít’a helyre teljesen ez sem, de azért egy-egy ilyen kúra utár kevésbé gyötörnek az ízűié tek. A néhány éve épült ’•ak- tárhelyiségben járunk, itt már raklapokon fekszenek a liszteszsákok. Nemsokára be­szereznek néhány tagoncat, s a gépek végzik majd a ne­hezét. Mindent azonban nem lehet gépesíteni. A markos1 legényekre még sokáig szük­ség lesz. Lentivai József 1 T úlságosan nagy öröm nem ért miniket, de a hírt nagy­részt magunknak köszönhettük. A hírt és a következ­ményeit, amelynek — nem titok senki előtt — pénz­tárcánk sínyli, nehogy a zsebek környékén „túlduzzadva” rontsa az elegánsan szabott ruhák vonalát. Szóval áremelés volt Magyarországon. Nem is akármilyen. És ha jól meggon­dolom: nem is elsősorban a ruha alakváltozása idézett elő kü­lönböző gondolatokat. Valami más. És ez a „más” össznépi vé­leményalkotáshoz vezetett. Érdemes megbecsülni! Erről sze­retnék elmondani egyet s mást, hiszen az értékelés szűkszavú volt, nem is lehetett több ennél. Azt mondta, hogy a dol­gozó nép „nagyfokú politikai érettséggel és megértéssel vette tudomásul az árintézkesdéseket”. Így kellett lennie. Tudomá­sul vettük, hiszen bejelentették, bevezették. És — a továbbiak­ból nyilvánvalóan kiderül — politikailag csakugyan érett a mi népünk. Azaz megértette a kényszerű intézkedést. (Bár koráb­ban is megértette volna, hogy minek mi lehet a következmé­nye.) De most sikerült. Ahogy ismerem a közhangulatot, szá­mítottak rá az emberek. Meg is tervezték, hogy mi minden­nek megy föl az ára. De ezúttal — fájdalom — nemcsak a közvélemény „előrelátását” volt kénytelen figyelembe venni a kormányzat, Azt is. És még néhány apróságot”. Ma már mindenki tudja az országban, hogy az árintézkedés nemi „egyedül üdvözítő” a kiegyensúlyozott gazdasághoz vezető úton. Azaz: az árrendezés a gazdasági helyzet megjavításának nem egyedüli és nem fő módszere... De nélkülözhetetlen. .Alapjaiban nem is vitatták. De mondtak véleményt! És erre az össznépi véleményal­kotásra rendkívül büszke — joggal az! — a központi és a me­gyei párt- és állami vezetés. Igényelte, és ad rá. Kérte, és nem hagyja szó nélkül. Kíváncsi volt rá, és elgondolkozott meg­nyilvánulásain. Várta az észrevételeket, s egyik-másik nyoma­iban újabb intézkedésre készül. Képtelenség volna ezt más­képp fölfogni, mint úgy, hogy a vezetők és a vezetettek is jobbítani akarnak! Beszéljünk a tényékről. Az intézkedést megelőző párttag­gyűléseken is és a lakossági véleményekből szintúgy kiderült: az emberek erőteljesen, köntörfalazás nélkül mondták el ész­revételeiket, bíráltok jelenlegi helyzetünk egyes vonásait. A központi és megyei vezetők, testületek jogosnak ítélték a kri­tikai észrevételeket. Ez nem kinyilatkoztatás, hanem az őszin­te figyelem jele. Senki sem kért föl bizonyításra: társadal­munk lényege a bizonyító erő. Bírálták a gazdasági élet gyakorlatát, kritizálták a vezető­ket. Nem véletlenül, de nem is egészen igazságosan mondták: tőlük függ, hogy a munkás hogyan és mennyit dolgozik. Csak én teszem hozzá: nem mindig tőlük! Ugyan már, mit tehet egy gyárigazgató, ha a másik gyár nem szállít alapanyagot? Legföljebb méltatlankodik. De neon mehet el egy másik alapanyaggyártó céghez, mert nincs is, vagy ha van, hát elér­hetetlen. De azért a vezetőkön sok minden áll vagy bukik. A szervezésen, a munkaerő ésszerű foglalkoztatásán és így to­vább. Nem látják rosszul az emberek. Munkaidőben — a pén­zükért — dolgozni akarnak és nem lebzselni. Azaz., ha baj van, akkor vagy a feltételek hiányoznak, vagy az ellenőrzés. Mindkettő gúzsba kötheti a munkáskezet. E lmondták, hogy túl sokat hivatkozunk a nemzetközi hatásra, amely befolyást gyakorol gazdasági életünk­re. Inkább a saját dolgainkról beszéljünk. Bírálták a külkereskedelmet. Nem átallották kifejezésre juttatni, hogy az áremelés nagyságának indokoltságáról nincsenek meggyő­ződve, s hogy a szolgáltatás, a kulturális rendezvények belépő­jegyeinek emelésére bizony nem számítottak. Elfogadták és jogosnak ítélték a kenyér áremelését, és sokallták a húsét, a villanyáramét, a fűtését Legtöbb helyen hozzátették azt is, hogy „kár volt egyszerre”; célszerűbb lett volna folyamato­sabban emelni az árakat. És miért nem tették együt a terme­lői áremeléssel? (Alighanem azért mert „az árrendezésnek múltja, jelene és jövője von.”) És szinte elementriás erővel ve­tődött föl: ha már ilyen árak alakultak ki, akkor legyen na­gyobb a választék, legyen elfogadhatóbb a minőség! Ki vitat­hatná, hogy ez az észrevétel sem suhanhat el a fülek mellett? Ezernyi epizód közül hadd említsek föl egyetlenegyet az . egyik nagyközségünk életéből. A vitán sok észrevétel hangzott el, valaki azt is megjegyezte: ,, hogy an és miből fogunk megél­ni ezután?” A párttitkár „készült”; leleményes és okos volt. „Emberek — mondta —, én ezután is magukkal akarok dol­gozni, nincs okom rá, hogy mást mondjak, mint amit gon­dolok. Megnéztem a boltok forgalmát. Mielőtt bejelentették az árintézkedést, igencsak nagy volt a „húrcolkodás”. Két hét alatt 500 mázsa cukrot, 250 mázsa lisztet, csaknem 100 mázsa sót vásároltak föl a faluban. De bekukkantottam a takarék- szövetkezetbe is. ötvenmilliója van a falunak! Egy fillért se vettek ki belőle. Hát akkor miből vásárolhatták a töméntelen lisztet, sót cukrot? Az a gyanúm, van még tartalék a szalma­zsákban, ládafiában... Az emberek hallgattak, mint akik azt mondják: „Igazsága van.” Hát többek között ilyen a mi éle­tünk. .. De elhangzott az is: „A hibákat magunk halmoztuk föl, nincs erkölcsi alapunk ahhoz, hogy kívülállóként bíráljunk ” És a lakosság többsége nem is „vetemedett” erre. De igenis bírálták azokat a munkahelyeket, ahol a szervezés lazaságai miatt lazsálhatnak a dolgozók. Megemlítették, hogy mikor vonják már be a vállalatoktól a sok üzemanyagot fogyasztó személygépkocsikat, mikor tiltják meg, hogy szeszfőzés miatt vásárolják fel egyesek a cukrot? S megkérdezték: igazságos volt-e 40 forinttal kevesebb jövedelemkiegészítést adni a tesz- tagoknak, amikor negyven forint úgyszólván nem jelent sem­mit, legföljebb indokolatlan ellentéteket szül. Ék őszintén áradt, nyíltan pergett az össznépi véleménynyilvánítás — a politika szellemében. A vezetők örömére, a társadalom hasz­nára. Vannak, akiket jobban érint az intézkedés, vannak aki­ket kevésbé. Az előbbiekért kell tennünk, s tenniük azoknak is, akiket kevésbé érint. Nem örültünk, de a közhangulat alap­jában véve nem volt rossz. Hadd mondjak egy példát. Az ut­casarkon megkérdezte egy férfiú a másiktól: „Tudod-e, milyen áremelés a mostani?” Társa kérdően nézett rá. „Corvin ár­emelés!” „Hogyhogy” kérdezte amaz. „Minden szinten szinte minden” — mondta a másik, és jót derültek. S ezt az élcelő­dést is csak azért merészelem terjeszteni, mert a közhangulat állapotára utal. Nem örültünk, de tudunk viccelődni. S a poli­tikának még sohasem kellett visszavonulót fújnia, ha élcelőd- ni volt kedvük az embereknek. (Éltünk ót már másfajta idő­szakokat is!) Nem akarom ezzel csökkenteni az intézkedések súlyát. Hiszen figyelmeztetőek, kényszerhelyzetben fogantak, s utat mutatók. A kilábalás kulcsa nemcsak az árintézkedések­ben van, és nemcsak közvetlenül a gazdaságban tevékenyke­dőket ösztönzi, kötelezi elmélyültebb munkára. A z össznépi vélemény derűlátásra ad okot, A legna­gyobb lehetőség azonban a gazdálkodás megjavítá­sában, az egyenlősdi felszámolásában, a tisztességes !" .unkában lelhető fel. Jávori Béla *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom