Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-01 / 152. szám

\ TERMÁLVÍZ, TOMBOLA, SKANZEN Lotiónyeremények Tartalmas együttlét A hangszóróból zene szól — előbb diszkó a fiataloknak, utóbb nóták az idősebbeknek —• balra a sátortető alatt már osztják a reggelit: virslit mustárral; hátrább néhány bátor vállalkozó a vizet kós­tolgatja. A bejárathoz újabb buszok gördülnek és ömlik, ömlik befelé a vidám, jóked­vű társaság. .. Rendhagyó, mert évtizedek fátyoléba rejtett hagyományt újított fel tegnap a megye né­hány termelőszövetkezete és a budapesti VBKM Transzvill Gyára. Munkás—paraszt ta­lálkozóra hívták meg mind­azokat, akik a termelőszövet­kezeti melléküzemági terme­lés révén kapcsolatba kerültek a fővárosi gyárral. A vidám juniális Ecséry Lászlónak, a vendéglátó buzsáki termelő­— Hasznos az ilyen ese­mény, mert a ituiönoözó üze­mek dolgozói ilt más, oldot­tabb légkörben ismerkedhet­nek meg egymással, egymás eredményeivel, s mivel ben­nünket a somogyi mezőgaz­dasági üzemekhez szakmai kapcsolat is fűz, úgy érezzük, szükséges, hogy ez a kapcsolat minél mélyebb és élőbb le­gyen. % — A gyár nevében szép emléktáblákat nyújtott át az önökkel együttműködő terme­lőszövetkezeteknek. — Versenyt hirdettünk a gyár szocialista brigádjai kö­zött, hogy ki tudja a legszeb­ben elkészíteni az emléklapot.. A győztes munkáját több pél-1 dányban elkészítettük, s el-1 hoztuk magunkkal. Mondha­szövetkézet elnökének üdvöz­lő szavaival vette kezdetét. Több százan találkoztak a csisztapusztai termálfürdőn, amely egy napra a találkozó színhelyévé vált. A vendégek között ott voltak a Galgavöl- gye Termelőszövetkezet dol­gozói, akik korábban az or­szág más részén elindították útjára ezt a kedves hagyo­mányt. Az ő képviseletükben mutatkoztak be a résztvevők­nek a galgavölgyi népi együt­tes tagjai magyar és szlovák táncokkal, dalokkal. A vendéglátók sem marad­tak el a vendégektől, s a bu­zsáki asszonykórus, valamint a táncegyüttes méltó verseny­társa lett a szabadtéri versen­gőknek. A délelőttöt közös ebéd, a buzsáki tájház, a kör­nyék nevezetességeinek meg­tekintése zárta, majd délután az összegyűltek játékos sport- vetélkedőkön mérték össze tóm, hogy ezek a rézlemezek számtalan munkás kezének nyomát őrzik, s tanúskodnak igyekezetükről. — Milyen élményekkel tá­voznak haza? — Erről még korai beszélni, hiszen nincs vége a napnak. De már most is azt mondha­tom, s ha körülnézek itt a fürdőben akkor mások arcá­ról is ezt olvasom, hogy ma­radandó élmény lesz a mai találkozás. Estefelé csendesedtek a programok és az itt-ott fel­hangzó közös éneklésbe üzemtől, lakóhelytől, nemzeti­ségtől függetlenül bekapcsoló­dott az, aki kedvet érzett hoz­zá. Ez maradjon meg emlé­kezetükben, ez a kellemesen oldott, tapasztalatokat hozó J együttlét. B. A. I A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 26. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négy ta­lálata 14 fogadónak volt, nyereményük egyenként 495 176 forint, a három talá- latosok 1400. a két találato- sok 30 forintot érnek. — Huszonnégy konzerv­ipari szakmunkással gyara­podott a Nagyatádi Kon­zervgyár, mert az idén zá­rult tanévben ennyi felnőtt fejezte be tanulmányait az üzemben. — Körülgyalogolta Len­gyelországot Kazimierz No­wak varsói nyugdíjas, a 73 éves férfi a fasizmus felett aratott győzelem harminca­dik évfordulójának tisztele­tére indult a határok men­tén vezető útjára 1975-ben. és most fejezte be kilencezer! kilométeres emléktúráját — Tiidőrüntgen vizsgála­tokról tartott tegnap elő­adást a megye röntgen or­vosainak dr. Erdélyi Mihály professzor a megyei kórház-; ban. L — A Budapesti Madrigál­kórus hangversenyét rende­zik meg holnap este 20 óra-1 kor a szentjakabi romoknál. Vezényel Szekeres Ferenc. — Discóhajók indulnak a balatoni kikötőkből estén-1 ként. Ma 21 órakor Kilián-1 telepről, hétfőn Balatonsze-1 másról, keddien Balatonföld­várról, szerdán pedig Bala- tonszemesről visz muzsikát a | tóra az a hajó, melynek »ze­nei parancsnoka« D. Molnár György. — f Kétéves szakácstanfo- lyam ■ záróvizsgájára került sor a nagyatádi kórházban. A kaposvári Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmun­kásképző Iskola nagyatádi kihelyezett tagozatán 33 fel­nőtt tett eredményes szak­munkásvizsgát. — Olsavszk.v Éva, a Csiky Gergely Színház Kossuth- díjas színművésznője is ní­vódíjat kapott a Magyar Te­levízió elnökétől a Szerel­vény a hátországba című té­véjátékban nyújtott alakítá­sáért. — Gyékényesen találkoztak tegnap a somogyi határőr­községek tanácselnökei, az őrsök parancsnokai és a ha­tárőrkerület képviselői. Ar­ról tanácskoztak, hogyan fo­kozhatják tovább együttmű­ködésüket. — 840 órát dolgoztak kom­munista műszakokban Ka­posvárért, az év első felében a Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárának dolgo­zói. Keresetüket, 62 000 fo­rintot gyermekintézmények, óvodák, bölcsődék fejleszté­sére ajánlották fel. — A hagyományőrző so­mogyi együttesek szerepeltek tegnap Siófokon, a Dél-Ba­latoni Kulturális Központ­ban. Fellépett a szennai Zse­be együttes, és a pogány- szentpéteri csoport. A lictfői ügyeletes: Dán Tibor Telefon: 11-510, este 8-ig. ügyességüket. A vendégek munka közben. megismerkedhettek néhány I környékbeli népművésszel, el- I kelt néhány érdekes tárgy is. Vidám tombola, fürdés a kel­lemes vízben, séta. 'ismerke­dés. zeneszó: a nap minden percére jutott érdekes élmény azoknak, akik akár az ország másik részéből érkeztek is Csisztapusztára. Tálosi István, a Transzvill gyár igazgatója nem először j vesz részt ilyen rendezvé-1 ilyen. A KAPOSVÁRI INGATLANKEZELŐ ÉS KÖZVETÍTŐ VÁLLALAT felvételre keres 1 saját gépkocsival rendelkező kártevőirtót, 3 képesítés nélküli fűtőt (átképzést biztosítunk). Jelentkezni lehet: Kaposvári Ingatlankezelő és Közvetítő Vállalat központjában, Kaposvár, Rákóczi tér 9—11. JI. emelet. (41819) j JÚLIUS A Nap kél — 3.50 — nyugszik 19.45 órakor. A Hold kél — 10.40 — nyugszik 23.21 órakor. 1 VASÁRNAP TIHAMÉR A várható időjárás: Több helyen eső, záporeső, néhány helyen zi­vatar. Megélénkülő, többfelé megerősödő észak­ul ugati, északi szél. A várható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 12—17, a legmagasabb nap­pali hőmérséklet vasárnap általában 22—27 fok között lesz. A Balaton vízének hőmérséklete szombaton Siófoknál 11 órakor 23 fok volt. — Fodor András költői • pályáját rajzolja meg Csűrös I Miklós a Kortársak sorozat most megjelent kötetében. — Megnyíltak a soproni ünnepi hetek. A barlangszín­házban ezúttal Verdi Don Carlosát mutatják be neves külföldi és magyar opera­énekesek közreműködésével. Az első előadást kedden es- | te tartják. — Rendszeresen szerepel a nyári idényben a Balaton déli partján az Állami Báb­színház társulata. Ma Bala- tonmárián, a gyermeküdülő- bEm, hétfőn a leilei Bűzaka- lász üdülőben lépnek föl. — Befejeződött a pécsi körzeti tévéstúdióban annak a filmrögzítő berendezésnek a szerelése, amelynek üzem­be állításával teljessé válik az elektronikus műsorkészítő technika. — A harmónia keresése címmel jelent meg Takáts Gyula új tanulmánykötete a Szépirodalmi Kiadó gondo­zásában. — 982 ezer tonna zöldségei és 218 ezer tonna gyümölcsöt vesznek át idén a konzerv- j gyárak a termelő üzemektől. A konzervipar 10,4 százalék­kal kívánja növelni terme­lését. A többlet jórészt ex­portra kerül, de a belföldi forgalomban is mintegy 13 százalékos növekedéssel szá­molnak. — Gazdag ének—zene programmal fogadja Baranya nyári látogatóit, akik számá­ra különleges élményt nyújt. Kamarajellegű énekkarok és zenekarok ugyanis a sa­játos koncerttermek egész sorát fedezték fel az utóbbi időben. Mind az öt baranyai I vár »megnyitotta kapuit« a ' muzsika előtt. — Felemel ik a büntetés összegét a Volán Tröszt és vállalati menetrendszerű helyközi autóbuszközleke­désben — az árhatóság jóvá­hagyásával — július 1-től. Ezentúl az utazási igazol­vány nélkül, illetve az ér­vénytelen igazolvánnyal utaz­ni szándékozók a mostani 25 forint helyett 10ü forint pót- díja: fizetnek. 35 évvel ezelőtt lm. július l-én született, és négy éve 1975. augusztusában halt meg Kisfaludi Strobl Zsigmond kétszeres Kossuth- íJijas szobrászművész, a Ma­gyar Népköztársaság Kiváló Művésze, szobrászatunk ki­emelkedő képviselője. A szobrászati mesteriskolán Strobl Alajos növendéke volt. Itthoni tanulmányait Becsben és Párizsban egészítette ki. Az első világháború utáni évek­től a legtöbbet foglalkoztatott, legnagyobb sikereket elérő magyar szobrász, akinek mű­vészetét eleven és hatásos em­berábrázolás, mértéktartóan pszichologizáló törekvés, moz­galmas, dekoratív kompozíció és lormaképzés jellemzi. Sok­oldalú, igen tevékeny művész volt; arcképek és akttanubná- nyok, kisplasztikák és emlék­művek egyaránt nagy számban sorakoznak szobrainak terje­delmes jegyzékében. Csaknem 50 alkotása díszíti hazai köz­tereinket. I,elismertebb mü­vei: Íjász, Felszabadulási em­lékmű a budapesti Kossulh- emlékmü főalakja, a millenctt- mi emlékmű Kossuth- és Rá- kóczi-szobra. Munkásságából különösen nagy sikerű portréi emelked­nek ki, melyek a két világhá­ború közti magyar szobrászat legjobb alkotásai közé tartoz­nak. (Iványi Grünwald Bélá­ról. Petőfiről. G. B. Shaw-ró! készített portréi stb.) Művei hazai és külföldi közgyűjtemé­nyekben egyaránt szép szám­mal találhatók. — Születésének 95- évfor­dulója alkalmából koszorú­zás! ünnepség volt szomba­ton Kisfaludi Stróbl Zsig­mond Kossuth-díjas szobrász, kiváló művész sírjánál a Me­ző Imre úti temetőben. A Magyar Képző- és Iparművé­szek Szövetsége nevében Szabó István, a választmány tagja és Rutkai Ferenc ügy­vezető titkár, a Magyar Nemzeti Galéria képviseleté­ben Csap Erzsébet osztályve­zető helyezett el koszorút. — Felborult segédmotor kerékpárjával Kaposvár to- ponári városrészében Nagy József 35 éves bádogos, ka­posvári lakos. Könnyebb sé­rüléseket szenvedett. A bal­eset körülményeit vizsgálják. — Balatoni vitorlázókról készített műsort a Magyar Rádiónak Anderlik Ágnes, Szithyai Jenő és László György. A sok zenével, anek­dotával is dúsított riport jú­lius 9-én, a Petőfi adón ke­rül műsorba. — SOy e/.er födémbélcstes- tet, a tavalyinál 150 ezer da­rabbal többet készít idén a Balatonmáriai Fogyasztási Szövetkezet keresztúri ce­mentüzeme. — A balatoni üdülési csúcs idején a szokásosnál három és félszer több tejet és tej­terméket szállít a boltokba a megyei tejipari vállalat. A déli part ellátása idén köz­vetlenül a 15 vagonos bala- tonszárszói hűtőtárolóból tör­ténik. Tizenöt saját gépko­csijuk mellett, ha a szükség ú.gy kívánja, budapesti te­jeskocsik is segítik a szállí­tást. Haszelc stégek a strandokon .7 ... — Jézusmáriám! Egy jürdőzőt Jogiam.'.'. (Kiss Ernő karikatúrája) Helvenkedö katona Plautus kétrészes játékát láthatják az érdeklődők jú­lius 19-töl hazánk legjelen­tősebb római kori ásatásának színhelyén, a táci Gorsium- ban, ahol a székesfehérvári István király Múzeum az idén is megrendezi a hagyo­mányos nyári játékokat. A hajdani római városka fóru­mán az idén kilenc alkalom­mal mutatják be az antik komédiát, Bohák György ren­dezésében. A főbb szerepek­ben Balázs Pétert, Gyabron- ka Józsefet, Márton Andrást. Gere Zoltánt, Hűvösvölgyi Ildikót és Voith Ágit láthat­ják a nézők. Mérlegképes könyveiét alkajnazunk számviteli munkakörben siófoki munkahelyei.. Dunántúli Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási V állal at számviteli osztály. Siófok, Tanácsház u. 7. (176209) — A nyitás óta 6 millió forint forgalmat ért el az iparcikk-kiskereskedelmi vál­lalat harminc balatoni idényboltja. Ez 300 ezer fo­rinttal több a múlt, év ha­sonló időszakánál. — Nagy sikerrel szerepelt a debreceni Maróthy-kórus a hágai nemzetközi fesztiválon. A résztvevő 32 együttes kö­zül elnyerték a hollandiai nemzetközi fesztivál első dí­ját. A 70 tagú együttest Czö- vek Lajos karnagy vezényel­te. A debreceni kórus a fesz­tivál után még négy alka­lommal lép a közönség elé. — A Tiszába fulladt Sza­bolcs megyében, Denk köz­ség határában fürdés közben Bodnár Károly, 34 éves vil­lanyszerelő, mándoki, Gulyás Zoltán, 29 éves villanyszere­lő mándoki, és Pólyán Béla 28 éves villanyszerelő, tor­nyos pálcái lakos. A rendőr­ség az ügyben megkezdte a vizsgálatot Fémvázas import turista háti­zsák 1410 Ft helyett most 800 Ft­ért kapható a kaposvári sport- szerboltban, amíg a készlet tart. <418241 — Oktatási és íovábbkép zési intézetet létesített a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság Velencén.. Az inté­zet a mai nappal kezdi meg működését. — A kaposvári áfész most tartott igazgatósági ülésén ünnepélyes eseményre is sor került. Itt nyújtották át a fogyasztási szövetkezet Fák­lya szocialista brigádjának az Országos Béketanács El­nöksége által adományozott Emléklapot a békemozga­lomban kifejtett tevékenysé­gük elismeréséül. — Elfogták a Kék fényben körözött Farkas Ferencet. A Kék fény legutóbbi számá­ban súlyos bűncselekmények elkövetése miatt körözött Farkas Ferencet a rendőrség elfogta, és őrizetbe vétele mellett ügyében megkezdte a vizsgálatot. — Kaposvári Nyár 79. Július 2-án, 20 órakor a Budapesti Madrigálkórus koncertje a szentjakabi romterületen, rossz idő esetén a Dorottya Szálló nagytermében. Jegyek a ren- dezvényirodában és a helyszínen válthatók. <41(231

Next

/
Oldalképek
Tartalom