Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-08 / 158. szám
Az üdülővezető A vasút Zamárdiban levő üdülője a kisebbek közé tartozik. Minden családias, bensőséges hangulatot áraszt, főként most, hogy beborult az idő, fürdésre, napozásra alkalmatlan. A legtöbb vendég a társalgóba húzódik: a gyerekek társasjátékkal szórakoznak, pin'g-pongaznak, a felnőttek sakkoznak, kártyáznak, vicceket mesélnek. Fiatal házaspár — Katona István és felesége — érkezik látogatóba, hogy megnézzék az asszonyka szüleivel ott üdülő nagyobbik gyermeküket. Viktóriát, ök a kisebbikkel Szántódon nyaralnak. — Józsi bácsi, emlékszik még rám? Hároméves ha lehettem, amikor először, ebben a vasutasüdülőben nyaraltam a ‘ Balatonon szüleimmel — mondja a csinos fiatalasszony Bukovics József üdülővezetőnek. — Anikó? A miskolci Gyü- re házaspár kislánya? Ó, hogyne emlékeznék.. ! Hiszen még sokszor itt töltötte a nyár egy részét az édesapjáékkal. Nemcsak régi ismerőseimnek, de szinte családtagnak tekintem már őket... Csak néhány percre zavarjuk meg az unokájával foglalatoskodó Gyüre Lászlót, a miskolci MÁV járműjavító kazántechnikusát — Miért szeret ide járni? — Elsősorban a családias hangulat, a csönd és a jó koszt miatt Sokan vagyunk vasúti dolgozók — kalauzok, fékezők, lakatosok stb. —, akik több mint húsz esztendeje itt ismerkedtünk meg, s azóta rendszeresen ide járunk, itt találkozunk. Nemcsak ő beszél elismeréssel az üdülő családias hangulatáról, a jó és bőséges étkezésről. Hat sűrűn beleírt vendégkönyv »-árulkodik« a beutaltak véleményéről. S negyedszázad alatt, amióta BuEgészségünk nyári veszélyei kovics József és félesége — Marika néni — áll az üdülő élén, a vendégkönyvekben a dicsérő, elismerő bejegyzések százait olvashatjuk, panaszt egyet sem. Az üdülő vezetői, dolgozói azon fáradoznak, hogy a beutaltak valóban jól érezzék magukat. — A nyugodt pihenés mindenkit megillet. Nagyon jól tudom, hogy a vasútnál dolgozni ideget fárasztó, felelősségteljes feladat. Hiszen valamikor én is pályamunkáéként kezdtem a nagykanizsai állomáson — emlékezik Bukovics József a több mint harminc évvel ezelőtti eseményekre. Jó néhány évig krampácsolt, építette a felszabadulást követő években a vasutat, majd előmunkási tanfolyamra került. S mint 1945-ös kommunista, soha nem tétovázott, ha társaiért a munkaföltételek javításáért szót kellett emelnie. Ezért esett rá a választás 1954-ben, az üdülő létrehozásakor, hogy mint vezető gondoskodjon a nyaralni érkező vasutas társairól. Huszonöt esztendő az üdülő élén. A vastag, sűrűn teleírt hat napló mellett kiváló jelvények, a MÁV kiváló dolgozója kitüntetés vall arról, hogy megbízatásának eleget tett. Ez a lelkiismeretesség jellemzi Bukovics Józsefet más területen is. Huszonegy éve munkásőr; a Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozata, több kiváló munkásőr kitüntetés jelzi, hogy a siófoki József Attila egységben becsülettel teljesíti pártmegbízatását. 1958-tól a zamárdi tanács tagjaként sokat fáradozik az üdülőhely fejlesztése érdekében. Lapozgatjuk a vendégkönyveket: Laczó Pál feleségével Békéscsabáról, ifjú Juhász István és felesége Komáromból, az Orbán házaspár Felső- zsolcáról, Truczkóék Debrecenből töltöttek itt felejthetetlen napokat, s írtak be kedves sorokat a nagyszerű vendéglátás elismeréseként. E naplók, s az, hogy a visz- szatérő vendégek mindenkor szeretettel köszöntik, arra ösztönzik Bukovics Józsefet, hogy feleségével, az üdülő többi dolgozójával együtt mindent megtegyen a beutaltak zavartalan, nyugodt pihenéséért Szalai László Mostanában egyre gyakrabban gondolt arra az időre, amikor még iskolába járt. Nem volt olyan régen, hogy ne emlékezne pontosan mindenre. A srácokra, a pálcalá- bű lányokra, akik szünetekben összesúgtak, aztán vihogva a legképtelenebb játékokba kezdtek. A srácok között azért akadt, akivel lehetett egy-egy jó dolgot csinálni. Például leszerelni az ajtóról a kilincset krétaport szórni a katedrán álló székre, vagy verekedni. Ezért érdemes volt iskolába járni. A tanulás nem érdekelte. Hiába próbálták apránként I belétöltögetni a tudományt. Minden ilyen kísérlet sikertelen maradt. Alig várta, hogy hazaérjen, ledobhassa holmiját, aztán irány az utca és a tér. Az volt az igazi élet. Este, ' amikor hazakeveredett, előfordult, hogy az apja alaposan megverte. Nem a csavargások miatt, azzal nem sokat törődött. Csak mert éppen »bekapott« az öreg és akkor olyan hangulata volt. Néha olyan hurkák volta a hátán meg a fenekén, hogy csak hason fekve tudott szundikálni egy kicsit. A csavargások miatt nem bántották. Egyszer a srácokkal csináltak egy kis balhét, a rendőrség elvitte azokat, őt meg hazaszállították. Mondták az anyjának, hogy jobban vigyázzanak rá. Az anyja megígérte, de nem ért rá törődni vele. Amikor maguk maradtak, csak annyit mondott: látod mit csináltál? Aztán ment minden a maga útján. Most már a vérében van a csavargás, nem tud leszokni róla. Pedig megpróbál rendesen dolgozni. Az is előfordult, hogy a főnöke azt mondta: — Látod, öreg ez férfimunka volt. Aztán újra azt kereste, hogyan könnyíthetne a dolgán. Ha tudta, hogy valamit rá akarnak bízni, elkódorgott a gyárban, és csak a munkaidő végére került elő. Igaz, akkor volt mit hallgatnia, de mégis megúszta a nehezét. Ilyenkor meg amikor' jó az idő, igazán képtelenség bent ügyködni, összekapja hát a holmiját, és irány a nagyvilág. Ami most a Balaton. Nyüzsögnek az emberek, egymást érik a jobbnál jobb kocsik, és ott a rengeteg csinos nő. Szép számmal akadnak hozzá hasonlók is, akikkel össze lehet verődni pár napra. A múltkor éppen be akart vackolni éjszakára, lent a parton egy szép bozótos helyen. Hangokat, mocorgást hallott. Nézi, hát két lány meg egy srác. Betársult negyediknek. Az egyik lány hazúlról szökött. Úgy jött, ahogy volt, minden holmi nélkül. A másik, a sráccal együtt rutinos csavargó. De ennek ez volt az első kiruccanása. Tudta, hogy rövidesen úgy is elkapják, azért megpróbálta pár napig kihúzni. A háromnak alig volt egy ötvenese. Ö azonban pénz nélkül soha nem indul el. Most három százasa volt, meg Úgy nézett ki a dolog, hogy talál majd néhány órás alkalmi munkát, így fenntarthatja magát. Másnap az egész bandának ő hozott reggelit, aztán elváltak egymástól. Később még egyszer találkozott a sráccal, a lányokat elvitték haza. Volt így már ő is. Előfordult, hogy háromszor elkapták, és negyedszer újra megszökött. Egyszerűen úgy érzi, hogy el kell jönnie, és ilyenkor nem tud parancsolni magának. Sajnos az is megesik, hogy lop. Nem nagy dolgokat, de ha a strandon meglát valamit, nem tud ellenállni. Egyszer nem a rendőrök kapták el, hanem az egyik villa tulajdonos, akinek az udvarában paradicsomot akart szedni. A férfi nem a rendőrséget hívta, hanem a szomszédokat. Hát amit ő akkor kapott, az egy lónak is sok lenne. Csoda, hogy ép bőrrel megúszta. Még szerencse, hogy az apja annak idején hozzászoktatta. Amikor beviszik a rendőrségre, mindig megfordul a fejében : megérte ? Bzt szokták kérdezni tőle. Ilyenkor ő maga sem érti, miért csinálta ezt az egészet. Fogadkozni viszont, hogy többé nem fordul elő, nem szokott. Ismeri magát annyira, hogy úgysem tudja megállni. Akkor meg minek hazudjon. Legalább ilyenkor legyen tisztességes az ember. Amikor még haverokkal járt, sokkal több baj volt. Ha együtt voltak, sok őrültség jutott az eszükbe, és min;dig megcsinálták, amit akartak. Aztán jöttek a bajok. Így jobb. Most olyan, mint a magányos bölény. Kerülő utakon, lehetőleg úgy, hogy senkivel ne találkozzon, igyekszik a cél felé. Van. úgy, hogy eléri, van .úgy, hogy nem. Ez- zel számolni kell. Persze volt igazán szép hete is. Egyszer találkozott egy lánnyal, aki a szülei villájában nyaralt, és a szülők csak egy hét múlva jöttek le. Azt a hetet kettesben, töltötték. Semmire nem volt gondja, ágyban aludt és asztalnál reggelizett, tejet, kolbászt meg vajat. És micsoda ebédeket hoztak össze. Ez volt az első eset, amikor sajnálta, hogv elmúlt a hét, s búsan vágott neki az utcáknak. Szívesen maradt volna még. Amikor utána lent a parton találkozott a lánnyal, gyorsan elsze- lelt. Pedig az jött volna hozzá, de mi értelme az ilyennek? ö más, nem illik bele a környezetbe, úgy kirí onnan, mint a fenyő az alföldi táj fái közül. A lánynak szintén jobb volt így. Persze most már a csavargás sem olyan, mint régen. Talán ráunt egy kicsit, ki tudja. Mindenesetre hiányzik belőle a régi izgalom, nincs olyan romantikája. Jó volna abbahagyni az egészet, s valami tisztességes dolog után nézni. Csak fél, hogy nem sikerül. Hiszen próbálta már, de mindig közbejött valami. Igaz, akkor talán még kevesebb ’ volt a tapasztalata, kisebb az akaratereje. Szóval most újra meg lehetne próbálni. Talán jobb lenne. Ki tudja? Végül senkinek semmiről nem kell beszámolnia, és a kudarc miatt is csak saját maga előtt kell szégyenkeznie. Még magának sem ígér semmit. Egyszerűen megpróbálja, szép csendesen, s ha sikerül, hát jó, ha nem, akkor megy minden ugyanígy tovább. Dán Tibor Magányos böSénfr Pihenés, elővigyázatosság Y helytelen élelmezésügyi,1 környezetvédelmi magatartás különböző megbetegedésekkel járhat, halmozódás esetén járványok kialakulásához vezethet. Köztudott, hogy az ételfertőzések, ételmérgezések terjedésének legnagyobb segítője a tisztaság elhanyagolása, állott vagy szennyezett ételek fogyasztása, a legyek elleni védekezés hiánya, hogy csak a fontosabbakat említsük. Ezeken túlmenően érdemes néhány más fontos tényezőt is szem előtt tartani. Ne cipeljünk magunkkal, és ne tartalékoljunk — főleg megfelelő hűtési lehetőség hiányában — könnyen romló »hazai élelmiszereket«! Ne vásároljunk hűtés nélkül tárolt krémtöltelékes cukrászkészítményeket! Savanykásnak érzett tejet, kakaót ne fogyasz- szunk! Mozgó fagylaltárustól tejes fagylaltkészítményt lehetőleg ne vásároljunk, csak gvümölcsfagylaltot. A véres hurkát, májas hurkát, disznósajtot, kenőmájast óvatosan fogyasszuk. Ameny- nyiben ízre vagy színre kellemetlen hatást keltenek, semmisítsük meg. Efésznapos kirándulásainkra csak tartósított húskészít- *| ményeket, bontatlan konzerv- féleségeket vigyünk magunkkal. Vigyázzunk, hogy csak megbízható helyekről vigyünk i /óvizet. Étkezések előtt gondosan mossunk kezet. Agyonhasznált, szennyes törülközőt ne használjunk! Helyetti inkább vegyük igénybe a kézszárítót, vagy ha nincs ilyen, várjuk ki azt az egy-két percet, amíg kezünk megszárad. Igen célszerű a papírzsebkendő használata is. A szétdobált, elszórt ételmaradékok nemcsak környezetszennyezők, hanem a legyek tenyészőhelyévé válhatnak, akárcsak a vadkempingezések után a szabadban hátrahagyott széklet. A legyek terjeszthetik a kórokozókat. Ha gyomor- vagy bélrendszeri panaszokat észlelünk, ne titkoljuk el; jelezzük azonnal az üdültetés, a tábor vezetőjénél. Feltétlenül mielőbb jelentkezzünk orvosnál, mivel az öngyógyítás egész családunk, közvetlen környezetünk, de-más üdülőtársaink egészségét is veszélyeztetheti. Nagyon fontos, hogy hasmenés esetén — még ha igen enyhének érezzük is — fürdőt ne látogassunk: a dizentéria és a salmonella fertőzések fürdővízben is terjedhetnek; több esetben járványokat okozott már a fertőzött termálvíz, strandfürdők, uszodák vize. Ha az alapvető tisztasági rendszabályokat betartjuk, ezt másoknál is Szorgalmazzuk, megfelelő környezetben és körülmények között felfrissülhet szervezetünk az egész évi munka után. Mindezek a tanácsok a nyaraló, pihenő családoknak, a kikapcsolódni vágyó dolgozóknak szólnak elsősorban. A vendéglátóipari és élelmiszerkereskedelmi szakembereknek azonban folyamatos feladatuk, hogy rendszeresen tudatosítsák a vendégek és munkatársaik körében. 35. rész. A gépezet megindult. A fő- illetékesnek azonnal telefonáltak. Délután hívták fel. otthon, így Eleonóra nem tudhatott róla, hogy miről folyt a szó. A főilletékes fél éjszaka nem aludt. Az ablaknál áll— j dogált. Nézte az utca forgal- ‘ mát és töprengett. Hajnali kettőkor felhívta a pénzügyi osztály vezetőjét, röviden konzultált vele, majd nyugodni tért. Álma szép volt és derűs. Még mosolygott is. Eleonórát áthelyezték. Az áthelyezéssel egyidőben a főilletékes felszólította. hogy küldje be Schmützöt, még mielőtt a hivatalos idézést megkapja ... — Idézést mondott — mesélte Eleonóra — idézést. — Megkérdezem — döntötte el Elek. és másnap csakugyan telefonált barátjának. Zord pofával állított be a tangentor fogadószobáiába. Mindenki kérdőn nézett rá, de Elek nem szólt egy szót sem senkihez. Csak Schmütznek mondott annyit: — Te barom. Schmütz vállat vont. — Legfeljebb abbahagyjuk — mondta. — Ebbe bízhatsz — nyugtatta meg Elek —. és arról se feledkezzél meg. hogy tarts magadnál egy kiló egéreledelt. A hosszú, magányos délutánokon, amit csak hű cimboráiddal, a prices alól kibújkáló egerekkel tudsz megosztani, jól jön. Schmütz ideges lett. — Mi van? — Meglátod. Meglátta. Másnap idézést kapott, szerdai napon kézbesítették, hogy pénteken jelenjen meg a pénzügyi osztály vezetőjénél. Csütörtökön beállított a főilletékeshez. Egy idegen, pa- szulykóró nő ült Eleonóra helyén. Pillantása olyan volt, mint a sarki fény. Schmütz rezignáltan roskadt a borjú- box fotelba, és várt. Aztán kinyílt az ajtó, megjelent egy férfiú, s bámulatos gyorsasággal hagyta el a helyiséget. — Nem, nem, nem szeretem ... Csak jöjjön nyugodtan, bármikor... A legjobbakat ... Áááá, itt a mi kedves, kedves Schmütz barátunk. Csak tessék, tessék, már vártam. Schmütz bement. A főilleté- kes csupa mosoly volt. Beleszólt a diktafonba. — Eleonóra kérem — Schmütz felkapta a fejét — konyakot kérünk. Erre inni kell — fordult Schmütz felé —, erre a szép találkozásra. Aztán látva Schmütz értet- len arcát, hozzátette: — Ez is Eleonóra. Eleonóra kettő. Nem olyan dekoratív, viszont a levelezésemet is gondosan áttanulmányozza. Na, de térjünk a lényegre. Schmütz füle előremeredt — A lényeg, ifjú barátom — folytatta a főilletékes fenn- költen — az, hogy maximálisan elégedettek vagyunk a szolgáltatásukkal. Maximálisan. Bizony, bizony. Gyanakodva nézett. •— örvendek — mondta Schmütz —, de akkor miért kaptam idézést? — Jaaaa? Apróság az egész, Schmütz barátom. Tulajdonképpen az én gyarlóságom az oka mindennek. Aprócska tévedésemnek köszönheti az egészet, hamar túl is leszek rajta, bizony. Meg kell követnem önt kedves Schmütz, meg a nagydarab komáját is, aztán valamennyi alkalmazottjukat, az egész gyárat Tévedtem, de azt hiszem, tévedésemnek semmi komolyabb következménye nem várható. Egy kevés kis szünetet tartott. Eleonóra II. közben belejtett és odatette eléjük a konyakos üveget Schmütz nem nyúlt semmihez. — Életem legszebb pillanata lenne — fogta kezébe a poharat —, amikor önt és mél- tóságos cimboráit összesen hatszáznegyvenhárom év fegyházra ítélnék. De azt hiszem — mondta elgondolkodva —, nem lesz sittrevonás. Mást találtam ki tévedésem korrigálására. Biztosan megért, és számítok a hálájára. Nekem is szóltak. Higgye el —baráti, bensőséges volt most a hangja —, higgye el. hogy nekem is fáit, de beláttatták velem tévedésemet. Schmütz ádámcsutkája előremeredt. — Dehát miféle tévedésről van szó — tárta szét vékony karjait —, és egyáltalán... — Mondom, abban tévedtem, kedves Schmütz, hogy az önök szolgáltató tevékenysége nem tartozik a lakossági ellátások körébe. Egészen más. Luxusszolgáltatás, és mint ilyen, nem adómentes egy percig sem. Hanem éppenséggel luxusadó kivetését vonja maga után. Bizony, kedves Schmütz — bólogatott szomorúan —. az az érzésem, hogy el kell adni az ócskásnak ezt a szép kockás öltönyét. De még annyira sem lesz elegáns, mint amikor először láttam. Mit is mondtam akkor? Hogy egy ocsmány ember, de én kedvelem az ocsmány embereket. Akkor most igazán megért, amikor kéjmámort lát a képemen. Kíváncsi vagyok, hogyan vészelik át a krízist. Nagyon kíváncsi. Istenbizony. Schmütz maga elé meredt — Hol buktunk meg? A főilletékes jóságosán nézett? — Nem kéne megmondanom — elhallgatott egy picit —, de annyit elárulhatok, hogy nem lett volna szabad azokat a folyóiratokat egy becsületes munkásember kezébe juttatni. Maga kis disznócska... És hatalmasan felnyerített. Csak úgy rázta a nevetés. Schmütz másnap bement a pénzügyesekhez. Egy óra múlva távozott, papírosokkal a kezében. Fakó volt a tekintete, egyenesen Elekhez ment. — Mindent elvisznek mondta halkan. — Mindent. Életem főművét. De nem is ez a baj. Dezsőék pénzét nem szabad bántanunk. Mindenki intakt, egyedül én fürödtem meg. Az engedély az én nevemre szól, nekem kell hát adóznom. És ezek a csirkefogók pontosan tudtak mindent. Hogy mikor és mennyi, hogy mennyi van a takarékban, és úgy dolgozták ki az adókulcsot, hogy az én pénzem kevés is. A tiedre is szükség van, maradéktalanul. Eleonórára nem számíthatok, hiszen a bevételről valószínűleg tőle kapták az információt. De a kettőnk pénze épp hogy elég lesz. Elek hosszasan nézett a teljesen elszürkült egérre. — És ha nem adom? — Akkor megyek a sittre. (Folytatjuk.) V Kampis Péter ’
