Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-07 / 157. szám
Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap 1979. június 27-i számában Szigetvári György igazgató tollából megjelent, a Bárdibükki Állami Gazdaság központi épületének felújításával kapcsolatos észrevételre a következőket válaszolom. A kastély felújításának megtervezését a gazdaság a . Somogy megyei Agrober Vállalat elődjétől, a Mezőbertöl 1974 januárjában rendelte meg. A munkát a Mezőber a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskolának adta át tervezésre. A tervek elkészültével a gazdaság megkérte a felújítási engedélyt a Kaposmérői Községi Tanácstól, mint elsőfokú építési hatóságtól, melyet 458 1976. sz. alatt 1976. április 29-én meg is kapott. Az engedély birtokában szerződést kötött a Kaposmérői Építőipari Ktsz-szel, mely a kastély felújitási munkáit a tervben rögzítettek szerint meg is kezdte, s a munka jelenleg is folyik. Szigetvári György levelében a Bárdibükki Állami Gazdaságot bírálja, hogy a' kastélyt dilettáns módon, nem a jellegének megfelelően újítja fel. Mint jeleztem, a kastély felújítási terveit a Pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola készítette. Az építészet nekem nem szakterületem, ezért Szigetvári György igazgatóval nem kívánok vitatkozni. Ezt a vitát feltétlen a fenti intézmény illetékeseivel kell lefolytatnia. Egy megjegyzésem azonban volna. Nem tudom, hogy az elkövetkező időszak építész generációja hogyan fogja megoldani feladatait, ha a kapott megbízatásokat, mint pl. a bárdibükki kastély felújításának terveit ilyen dilettáns módon készíti el. Tisztelettel: Kiss János Bárdibükki Állami Gazdaság Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap 1979. június 14-i számában Kovács Gyuláné, Fonyód, Ady Endre utca 45. szám alatti lakos panaszára válaszolva az alábbiakat közlöm: A lakóházuk mellett üzemelő élelmiszerüzletnek fontos feladata van a környéken lakók ellátásában. A hűtést biztosító kompresszor üzemeltetésére szükség van, mert anélkül a romlandó árukat nem lehet megfelelő hőfokon tartani. 'A zaj csökkentése érdekében a Voszk javító részlegénél megrendeltük a hangszigetelő felszerelését. Bízunk abban, hogy e munka elvégzése után a kompresszor üzemelése nem zavarja a közelben lakók nyugalmát. Tisztelettel: XXXV. évfolyam, 157. szám. Szombat, 1979. július 7. IG-vezetök Csurgón Elmélet, gyakorlat, munka Csordás György \g. elnökhelyettes Balatonmáriai A fesz A megye Ifjú Gárda egységeinek, jelenlegi és leendő parancsnokai egy hetet töltenek Csurgón, s fölkészülnek az idei és a jövő évi feladatokra. Az 52 fiatal nemcsak a testület céljaival, feladataival ismerkedik meg, hanem a néphadsereg és a többi fegyveres testület tevékenységével is. Elméleti előadások, módszertani foglalkozások, filmvetítések szerepeltek az egyhetes programban. A fegyveres testületek életéről tartott előadásokkal a megyei rendőrkapitányság. a Hadkiegészítő és Területvédelmi Parancsnokság, a megyei polgári védelmi törzsparancsnokság, és néphadseregünk tisztjei sok ismerettel gyarapították a fiatalok felkészültségét. Hasznos volt a laktanyalátogatás, az IG-vezetők élenjáró és kiváló katonafiatalokkal találkoztak. A tanulás, a feladatosra való felkészülés mellett arra is szakítottak időt, hogy viszonozzák a vendéglátók szívességét: vállalták, hogy részt vesznek a nagyközség gazdagítása, szépítése érdekében indított társadalmi munkában s ezért ők is csatlakoztak az Egy napot Csurgóért akcióhoz. A nagyközség központjában a Széchenyi téren szorgoskodtak — ott készült fölvételünk — ástak, parkosítottak, virágot és fűmagot ültettek, fel- szórták gyöngykaviccsal az utakat. Puskás Béla, az Ifjú Gárda megyei parancsnokhelyettese így foglalta össze az egyhetes tanfolyam eredményeit: — A fiatalok a feladatok mellett egymást is megismerték, tapasztalatokat, módszereket szereztek munkájukhoz. Valamennyien nagy figyelemmel hallgatták az előadásokat. Még egy előadás van vissza: Szokács József, az IG országos parancsnoka beszél a jövő feladatairól, s ma egésznapos harci túrával, játékos vetélkedővel ér véget a tanfolyam. Mai tv-ajánlatunk Nyáridő Körkapcsolás, helyszíni közvetítés a Várból, a Római parti kempingből, a szántódi révről és a tv stúdiójából. Az adás témája a kimeríthetetle- rül gazdag idegenforgalom. Hazánkba ma már több mint pegyed millió külföldi látogat el évente. Minden valószínűség szerint ez a szám az idén tovább bővül. A műsor készítői abból a ’ gyakorlati szempontból teszik fel a kérdést, mi mindent kell tenni azért, hogy a hozzánk látogató idegenek jól érezzék magukat hazánkban. (KS) Az Ibusz bővíti az utazási lehetőségeket Kitüntetések KISZ-fiataloknak A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok három, hosszú ideje tartó KISZ-védnöksége — az országos környezetfásítási, a Tisza—II. vízlépcső és öntözőrendszerei, valamint a húsprogram — múlt évi eredményeit értékelték tegnap a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztériumban. Az ünnepségen a kiemelkedő munkát \égző ifjúsági kollektívák és az egyéni teljesítményükkel kitűnt fiúk, lányok átvették a MÉM-nek és az OHV-nak a KISZ KB-val közösen adományozott kitüntetéseit. Húsz esztendős múltra tekint vissza az országos kör- nyezetfásítási védnökség: az ifik sokat tesznek azért, hogy szebb, üdébb legyen lakóhelyük, munkahelyük környéke. Részt vállalnak erdeink gyarapításából is — mondotta az ünnepségen Korács Imre mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszterhelyettes. Majd hangsúlyozta, hogy legalább ilyen fontos zöldterületeink védelme, ápolása, hiszen a íavagyon egyben olyan energiaforrás is, amellyel tikosán kell gazdálkodnunk. A húsprogram valóra váltásában a minisztérium továbbra is számit az új iránt fogékony dolgozó ifjúságra. Vincze József, az Országos Vízügyi Hivatal elnökhelyettese elismeréssel szólt a Tisza 11. vízlépcsőnek és öntözőrendszereinek építésében részt vevő fiatalok munkájáról. A beruházások második és harmadik ütemének megvalósításában a IpSZ-védnökség ereje olyan többletet adhat, amely az építkezés gondjainak elhárításában, a tervek. az építési munkák pontos összehangolásában pótolhatatlan. A MÉM és a KISZ először adományozott Kiváló védnök- ségi munkáért vándorzászlót a feladatok teljesítésében élenjáró közösségeknek. A kitüntetetteket Pásztor Gabriella, a KISZ Központi Bizottságának titkára köszöntötte. (MTI) Kivesző mesterség Megjelent az lbu»z 1979 őszi—téli és 1980 tavaszi utazási ajánlatait tartalmazó programfüzete. Az utazási programokról, a közeli jövő terveiről pénteken tájékoztatták a sajtó munkatársait. Mint mondották: az idegenforgalomból adódó múlt évi bevételek kedvező alakulása i lehetővé tette, hogy már az idén tovább bővítsék a magyar közönség utazási lehetőségeit. Az elő- és utószezon jobb kihasználására hegyvidéki és tengerparti üdülések egyaránt szerepelnek az ajánlatban. A Szófia melletti Vitosa- hegység, a Tátra, a jugoszláv Alpok, a Kárpátok tájain számtalan lehetőséget nyújtanak egyhetes üdülésre 1 550 forinttól 4 900 forintig terjedő áron. A körutazások, városlátogatások között ajánlják a Bécs- —Salzburg, a Porecs—Velence, a Róma, London utakat. (Ez utóbbit például 4 ezer forintért.) Bővültek a belföldi ajánlatok Í6. Egyebek mellett az ország északi hegyvidékein, például Szilvásváradon, Szarvaskőn, Jósvafőn, illetve a népszerű gyógyhelyeken, köztük Zalakarosan, Hajdúszoboszlón, Hévizén, Bükfürdőn és más szép hazai tájakon is lehet az Ibusz szervezésében pihenni. Bejelentették: hétfőn Hajdúszoboszlón nyitnak úi fiókot, ezenkívül itt is je- jelentkezhetnek az érdeklődök az új egyéni, illetve tár- • sasutazásokra. Virágot az ablakokba! Szónoklat Sok ablakban és erkélyen látható virág Kaposváron, de még mindig a csupasz épületek vannak többségben. Sokszor szóba került már a nép- fronliórumokon is, hogy te- gyüknk valamit az új városrészek «-magaslati« virágosítá- sáért. Sokkal derűsebbek lehetnének így az új lakótelepek, töleievenedne a régi kaposvári virágszeretet is. Azt hiszem, hogy a miskolciak megelőztek bennünket a kivitelezésben. A Tiszta, virágos Miskolcért mozgalom keretén belül megszervezték az erkélyláda-akciót. Az új épületek lakói elmentek a ládájukkal. s kaptak ingyen virágföldet és virágot a kertészeti vállalattól. Tömegével álltak sorban az emberek, s néhány óra alatt kiosztotta! egy gépkocsira való virágpalántát. Követni lehetne ezt a példát Kaposváron is. S talán érdemes volna megfontolni a már egyszer elhangzott javaslatot is: valamelyik szövetkezet készítsen olcsó, könnyen fölszerelhető virágtartókat az ablakokba, az erkélyekre! L. G. Csillagok vonzásában Kaposváron, a Füredi uirában (álluk » patkolókovácsot munkában. (Király Béla felvételé) A bolidok (hullócsillagok) megfigyelésére kidolgozott szovjet tudományos program végrehajtásában részt vesznek immár a kisinyovi, iskolások is. A tanulók valamennyien a moldáviai »Vjitorul« (Jövő) tudományos társaság tagjai. Az együttműködést az ogyesz- szai csillagvizsgáló tudósai kezdeményeztek, akik égi bolid-kainerát küldtek a gyerekeknek. A kamerát különleges talpazatra helyeztek és a felső- tagozatos tanulók most felváltva végzik vele a megfigyeléseket. Az adatokat a Szovjetunió Tudományos Akadémiája Meteorok Megfigyelésével es Tanulmányozásával Foglalkozó Bizottságához továbbítják. Alexander Blake, a regényíró és kiadó, a Nemzeti Művészeti Klub disz- ebédjén felszólaló négy szónok egyike volt. Nagy csodálkozásra, elsőnek ő kapott szót. Felemelkedett helyéről, és kimérten csak ennyit mondott: — Eszembe jut egy sírfelirat, amelyet egy Rhode Island-i temetőben olvastam. Így hangzik: »Vártam erre — de nem ilyen hamar.« Ismerős Egy fiatalember állást akart vállalni. — Neve? — Byron. — És a teljes neve? — George Gordon Byron. A tisztviselő kissé csodálkozva pillant a fiatalemberre. — Tudja, a maga neve valahogy ismerősnek tűnik. .. — Ez egyáltalán nem meglepő — von vállat a fiatalember — az önök cégénél három rokonom dolgozik! Sorozás Brown a sorozóbizott ság előtt álL — Alkalmas! — közli az orvos. — A következőt! — De engedelmet kérek — mondja Brown, — hiszen én rosszul látok! — Nekünk más a véleményünk — jelenti ki az egyik orvos. — Ma reggel például alkalmasnak nyilvánítottam egy gyakorlatilag vak embert! — Teremtő isten! — kiált fel Brown. — És ez a vak bevonul a ' hadseregbe? — Sajnos nem. A kollegáim nem engedték. A dolog úgy állt, hogy a vezető kutyája lúdtalpas! Feladat — Mi a legfontosabb a feltaláló számára? — Hogy listát készítsen azokról a dolgokról, amelyeket már feltaláltak. Felelet — Mi az ökölvívás? — Olyan sport, tanár úr kérem, amelyben annak az anyagnak a szilárdságát vizsgálják, amiből az ember készült. Hadgyakorlat A francia kisváros polgármesterénél megjelenik egy ezredes. — Monsieur, mint tudja, hadgyakorlatot tartunk. és szeretném megkérdezni öntől, hány katonát lehetne elszállásolni éi szak ára a polgármesteri hivatalban? — Nem tudom, ezredes úr. nappal azonban 30 tisztviselő alszik ott! Sameßsi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztői JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.s Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné» Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. Pt. 3L 1401. Telefon: 11-310, II-51L 11-512. Kiadta a Somogy megye! Lankiartú Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándoi u. 2. Postacím: Kaposvár. Pt. 3L 1401. Telefon: 11-516, 11-511». Felelős kiadó: Hornján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítd postahivataloknál és kézbesítőknél« Előfizetést dl! február 1-t«l egy hónapra 30 Ft. negyedévre SO Ft, egv évre 360 Ft Index: 25 961 ISSN 0133—0600 Készölt a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári tizemében. Kaposvár, Május l. u. 16L Felelős vezető: Farkas Béla igazgalő. Kéziratokat nem őrziink meg é« nem küldünk vitai*.