Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-04 / 154. szám
A kedvezmény mindenkire vonatkozik Paprikaerdő a fólia alatt (Tudósítónktól.) A böhönyei Jäger Lászlóné tavaly próbálkozott először a paprika fólia alatti termelésével — Akkor még csak 80 négyzetméteren termeltük ezt a fontos zöldségfélét — mondta. — Az idén a böhönyei átész hozzásegített bennünket ahhoz, hogy 360 négyzetméterre emeljük a fólia alatti, nagyrészt paprikás terület. A termelési technológiát, tudást szakkönyvekből szereztük. Vagy a férjem — ő a termelőszövetkezet gépkocsivezetője —, vagy én ott ültünk azokon az előadásokon, melyeket a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem kertészeti tanszékének munkatársai tartottak az áfész szervezésében. Dr. Kovács János, az egyetem főmunkatársa személyesen is fölkereste a szorgos családot Hasznos tanácsokat adott. A szakszerű munkának nem is maradt el az eredménye, tavaly 14 ezer forintot lcaptak a 80 négyzetméteren termett paprikáért. Az idén a nagyobb területről több mint harmincezer forintot várnak. Igaz, az idén a paprika ára alacsonyabb, mint a múlt évben volt. — Hogy látják el a kertben a munkát? — Én a háztartásban dolgozom. A férjem sokat segít a reggeli öntözésnél, a kapálásnál és a szedést sem bírnám egyedül. A növényvédelemre átlagosan naponta két órát fordítunk a fólia alatti paprikánál. Most éppen szedés előtt állunk, egy mázsa biztosan lejön róla. Általában hetenként szedjük a termést 1900 tő van a fólia alatt. Nagyon elégedett vagyok azzal a szentesi paprikával, melyet a lengyeltóti áfész-en keresztül Cserháti István öreglaki kertésztől kaptunk. Jágerék a teljes termést a böhönyei áfész-nek adják el, a szövetkezettel ötéves időszakra írtak alá termelési szerződést. Így ugyancsak öt év alatt törlesztik annak a fóliaváznak és borításnak az árát, melyet a szövetkezet szerzett be részükre. Nyáron leszedik a fóliát a vázról, és az ősszel ismét felhúzzák rá. Így elérik, hogy a sarjúpapri- ka is megfelelően kifejlődjék, és esetleg októberben, novemberben is adhatnak még el ebből a kedvelt zöldségből. A fólia alatt most valóságos paprikaerdő van, látványnak is szép. Jágerék után Böhö- nyén Csatár Ferenc MÁV- nyugdíjas termeli a legtöbb paprikát; 200 négyzetméterről a félév végéig 20 ezier forint értékűt adott el. A harmadik j legjobb termelő Kovács János áfész-gépkocsivezető. Segítsenek a nyugdíjasok is A nyár végi és őszi munkacsúcsban 300—350 ezer ember dolgozik majd a szántóföldeken, a kertészetekben és a gyümölcsösökben, mert nem tudnak minden munkát géppel elvégezni. Olyan munka- igényes növények betakarításáról van szó, mint a zöldség, szőlő, gyümölcs, cukorrépa, burgonya és dohány. Nemcsak a belföldi fogyasztói igények kielégítése. hanem az exportfeladataink teljesítéséhez fűződő fontos nép- gazdasági érdek is egyaránt azt követeli, hogy ezeket a kézi munkát igénylő növényeket időben és jó minőségben takarítsák be. Ez vezérelte a Minisztertanácsot, amikor 1977. májusában határozatot hozott az ilyen növények betakarításához a munkaerő biztosításáról. Ennek a minisztertanácsi határozatnak az alapján az őszi mezőgazdasági munkák végrehajtásának előkészületeit a mezőgazdasági üzemek már megkezdték. Valamennyi nagyüzemi gazdaságban számba veszik a rendelkezésre álló munkaerőt, az állandó dolgozókon kívül figyelembe véve a családtagokat a nyugdíjas dolgozóikat, s a falvakban élő, a munkában részt venni kívánó ipari nyugdíjasokat is. Érdemes ezeket még egyszer gondosan átnézni, s a valós helyzethez igazítani. Eninek során nagyobb figyelmet kell fordítani a mindenütt meglevő értékes tartalékokra, a nyugdíjasokra. Rájuk, a mezőgazdasági munka, sok fogását, módszereit jól ismerő, kipróbált emberekre most is szükség van. Munkába állításukat megkönnyíti, hogy változatlanul érvényben van a már idézett minisztertanácsi határozatnak az a rendelkezése, amely szerint a nyugdíjasoknak a kézimunka-igényes növények betakarítási munkáiban való részvétele a jogszabályban megállapított foglalkoztatási keretébe nem számít bé. Nem árt arról sem többet beszélni az érdekeltekkel, a nyugdíjasokkal. hogy ez mit jelent számukra. Arról van szó, hogy július 15-től november 15-ig a zöldség, a burgonya, a szőlő, a gyümölcs, a dohány és a cukorrépa betakarításában nyugdíjuk korlátozása nélkül végezhetnek fizikai munkát. Ezeknek a munkáknak időtartama a törvényes évi 840 — meghatározott munkakörökben évi 1260 — órás foglalkoztatási keretbe nem számít be. A kedvezmény minden nyugdíjasra egyaránt vonatkozik. A nyugdíjasokat foglalkoztató üzemek (állami gazdaságok, termelőszövetkezetek és szakszövekezetek) illetékesei bizonnyal tudják feladatukat: a nyugdíjas nyilvántartó lapjára a SZOT Társadalombiztosítási Igazgatóság 2—172/1977. közleményszámát kell feljegyezni. Külön engedélyt nem kell kérni, munkák legfontosabb szerepA sikeres nyári és őszi munkák legfontosabb szereplője az ember. Vegyék a fáradtságot termelőszövetkezeteink, állami gazdaságaink vezetői, keressék föl megbecsült nyugdíjasaikat, de a községben élő más — jó munkás hírében álló — nyugdíjasokat is. Ismertessék velük a munkát, a kereseti lehetőségeket, s főleg azt, hogy számítanak rájuk, szükség^ van rájuk. Fél évszázad gátőrségben Á Dráva félelmetes örvényeket kavarva rohan. A Vízvár alatti gátőrháznál aránylag keskeny a folyó, az ide tartozó sziget nem. látszik megköze- líthetetlennek, ennek ellenére még a legjobb úszónak sem ajánlatos, hogy megkísérelje az át- jutást. — A mélység 15—20 méteres is lehet... A sodrás — nem szólva az örvényekről — ropant erős. Lejjeb megkezdték a folyó szabályozását, ez a rész itt hamarosan holtággá válik. A folyó, s különösen a Dráva, olyan, mint egy makrancos csikó. Szeszélyes, eszes, attól függően, hogyan bánnak vele, miként gondozzák. Mert, ha törődnek vele, akkor megszelídül ... Plecskó Mihály egész élete, sorsa elválaszthatatlan volt es lesz a jövőben is a Drávától. — Vízváron születtem, szinte a folyó partján. Apám, nagyapám, két bátyám gátőrök voltak, én alig több, mint tízévesen kezdtem el a Dráva szolgálatát. Munkámat mindig annak tartottam: szolgálni, gondozni a folyót. S noha negyvennégy évi munka tán most nyugdíjba mentem, a víztől azért nem szakadok cl. Lejárok horgászgatni, se- ; ítek tapasztalataimmal az tódaimnak. Elsősorban a ráva szeretetére nevelem két... Miska bácsi rajong a természetért, a jó levegőért. A csöndes vízparton üldögél, nézi a folyót, s neki ez mindenéi többet jelent. Szereti és félti a Drávát, mert azt lát- a, hogy az értékes halállomány megmentése érdekében : em tesznek meg mindent, • mit csak lehet. Most feldolgozza a Dráva történetét, s a barcsi múzeum számára elkészíti a halászok különböző eszközeit. édesapja mellett, majd a munkával töltött 44 évet is összeszámoljuk. Miska bácsival az örvénylő, szeszélyes vizet figyeljük. Közben nemcsak az életét idézi, hanem arról is vall, mit jelent számára egy- egy költő alkotása. Ady. Petőfi, József Attila a Dunáról, a Tiszáról írt szép sorai, meg a »Volga-anyácskáról«, a Donról és a többi folyóról írt költemények. Szívesen olvasna hasonlót a Dráváról is. Két fia nem gátőrként folytatja az ő munkáját. A katonai szolgálatot teljesítő nagyobbik gyerek, Miska a barcsi vízügyi szakközépiskola tanára, a kisebbik, István Pécsen a vízügyi igazgatóság technikusa. A folyó, a víz sze- retetét édesapjuktól örökölték, ezért választották ezt a hivatást .,. Szalai László Negyvennégy esztendő. Gátőrként, vízparti segédmunkásként kezdte, és építésvezetőként ment nyugdíjba. Gyakran töltött éjszakákat, ünnepeket a folyó partján, s leste aggodalommal az egyre áradó, majd kiöntő Drávát, mentette az embereket, az értékeket Drávaszabolcstól Örtilosig. S nemcsak itt. Amikor a Duna kiöntött, Plecskó Mihályt is hívták, hogy tudását, tapasztalatait hasznosítsa az árvízvédelemben. Az 1955—56- os téli jeges árnál sok társával együtt ő is a hátán cipelte a homokzsákokat heteken át, pihenés nélkül küzdött. Neki is köszönhető, hogy Mohács megmenekült az ártól. Akkor tüntették ki az Árvíz- védelmi Emlékéremmel, a Szocialista Munkáért Érdeméremmel. A Vízügy kiváló dolgozója kitüntetésnek is birtokosa. Kedves emlékei között őrzi azt a szép plakettet, melyet a vízügytől kapott 40 évi hűséges szolgálatáért. A tanácstól a Vízvár, Heresznye és más községek gazdagítása érdekében végzett társadalmi munkájáért kapott plakettet. A vize'ári parkerdőben az egyik öreg tölgy derekán tábla örökíti meg azoknak a nevét, akik sokat fáradoztak a szép kirándulóhelyért, az úttörőtáborért. A táblán az ő neve is ott van. Fél évszázadig volt gátőr- séfiben, ha a gyermekfejjel, Minden piacon eladható Az Egyesüli Izzó Budapesti Fényforrásgyára készíti a keresett, minden piacon eladható halogénlámpákat. Ezek a hagyományos lámpákhoz képest — ugyanolyan teljesítmény mellett — 15—20 százalékkal több fényt adnak. Az élettartamuk a hagyományos lámpák kétszerese, és nagy előnyük, hogy állandóan egyenletes fényt biztosítanak. A terJ mékek mintegy kilencven százaléka exportra készül, fő felhasználási területük a gépjárműipar, a fotó- és filmipar, de használják még speciális általános világító eszközként, mint pl. sportlétesítmények világítására. Vonzó étlap G yanítom, hogy szokatlan »olvasmány« lesz e hasábokon egy közönséges (vagy nem is annyira közönséges) étlap méltatása. Mégis vállalkozom rá, mert ha a mondatok böngészésé közben netán arra gondolna az olvasó, hogy másról és máshol is jó volna előre tudni, mire számíthat az ember, bizonyára értékeli majd törekvéseimet. Előfordulhat, hogy később egy nem, vagy alig létező »társadalmi étlap« igényével lép fel, amely megvallom, nem utolsó kívánság. Most azonban a vendéglátóiparról akarok beszélni, és nem is általában. Azt hiszem, erről a területről volna a legnehezebb jót vagy rosszat általánosítani. De ne bántsuk őket, elvégre a nevükben hordozzák (néha csak ott!), hogy minduntalan vendégül látnak minket; iparszerűen dolgoznak, azaz — a nagyobb és szervezettebb testvér példája nyomán — botlásaikért sem érheti szó a hazuk elejét. Ironikus megjegyzések helyett azonban inkább a lényegre térek. Voltam egy eseményen. Bármilyen tartalmas es látványos volt, középpontjában — kimondatlanul — a vendéglátóipar állt. Hát hogyne, hiszen éhes és szomjas volt a vendég. Alighogy leültem az asztalhoz, egy rokonszenvesen szerény, ámbár színes fotókkal is ékített étlapot nyomtak a kezembe. Képzeljék: nem volt ráirva, hogy Étlap. Ez a korszerűség első jele. A mélybarna borítólapon csak ennyi állt: »Ménescsárda. Szántódpuszta«. És néhány ló, amelyből ugyan nem kívántam enni, de szívesen néztem őket a távoli kéklö hegyek között. Kinyitottam a mappát: 19 sokszorosított oldal. Ez igen! Itt van miből választani — gondoltam magamban, s nem rendeltem, amíg végig nem böngésztem az étlap minden sorát. Érdemes volt. Nemcsak a választék ragadott meg. hanem a hangnem is. Életemben most olvastam először ilyen megkapó sorokat egy étlap szövegének bevezetőjeként: »Üdvözöljük kedves vendégünket, és köszönjük megtisztelő látogatását. Felhívjuk szíves figyelmét arra, hogy étlapunk csupán tájékoztatást nyújt választékunkból. Ha különleges kívánsága volna — az elkészítés vagy a tálalás módjával, az étel ízesítésével kapcsolatban —, kérjük, hogy közölje velünk. Kívánságát o legmesszebbmenőkig igyekszünk teljesíteni. Jó étvágyat kíván az étterem vezetősége.« Elolvastam, és szinte repülni tudtam volna a boldogságtól. (Hát még, ha a Balatontól délre is találkoznék hasonlóval!) Az idézett mondatok egyébként magyarul, németül. angolul és olaszul olvashatók. Az orosz nyelvű köszöntés nyilvánvalóan csak azért maradt el, mert nem fért volna rá az első oldalra. A belső oldalakon ugyanis már ötnyelvű az étlap. Tehát, ha valaki a szláv nyelvterületről érkezik, akkor is — és kérdezősködés nélkül — megtudhatja, hogy mit, mennyiért és milyen lulalasban kaphat a Ménescsárdában. Szégyellem megvallani, de évtizedek óta gyakran zavarba jövök az éttermekben. Egyszerűen nem tudom, mi az, ami 34,40-be kerül. Rendszerint fogalmam sincs arról, hogy mit rendelek, pedig igyekszem elkerülni a »jóasszony« vagy más »módra« elkészített, bizonyára jobb sorsra érdemes ételeket. A Ménescsárdában azonban nem jöhet zavarba az ember, legalábbis, ha magyar vagy német ajkú. Az orosz, az angol, a francia, az olasz (s a többi) kérdezősködhet, de a magyarnak, a németnek nincs oka rá. Ö fantázianevek mellett ugyanis — két nyelven — olvasható, hogy mi az, amire kedve szottyant a vendégnek. Például. Ha azt látom: »Számadó Juhászáé leves« (amiből csak a leves a világos), akkor hozzáolvashatom azt is, hogy »Tejfölös, kapros birkagulyás, csipetkével. Vagy. Ki gondolná például a »Pusztasaláta« elnevezésből, hogy az »Trappista és ementáli sajt. téli szalámi, zöldpaprika és uborka, mustáros dresszinggel leöntve«. (Ámbár a »dresz- szing« még kissé gyanús.) Megtudhatja a kedves vendég, hogy a Rác ponty nem más, mint -pontyszeletek tejfölös, szalonnás, lecsós burgonyával, cserépedényben sütve; ka- kastaréllyal díszítve«. Vagy hogy mást ne mondjak: a »Nemzetasszony saláta« címszó nem valamiféle salátává aprított, éltesebb honleányt kínál, hanem burgonya- és zellersalátát. amelyet ecetes paprikával kevernek össze, és tejszínhabbal tálalnak. Nem folytatom, hiszen eddig is megállapíthatták; az «•ételmagyarázat« igencsak belopta magát a szívembe. Hát még a választék! ötvenkét étel és saláta, öt kávé- és teakülönlegesség és 50 ital közül választhat a vendég. És mindenről kiderül, hogy micsoda! A zsákbamacska tehát megszűnt. Rajzokkal illusztrálják például, hogy bográcsban, cserépedényben szolgálják-e föl az ételt, vagy netán bugylibicskát is adnak hozzá... Végül egy !. moly, bennem mégis derűt keltő mondat akadt a szemembe, amely mindenképpen kiváló üzleti érzékre vall: »Ha elégedett volt, kérjük, mondja el ismerőseinek is; ha nem, akkor közölje velünk«. Megszerettem ezt az étlapot, mert korszerű, szellemes és udvarias. Szeretném, ha nemcsak a Ménescsárdában és nemcsak a vendéglátóhelyeken alkalmaznának ilyen sokatmondó »étlapot«. Időnként ugyanis nem ártana tudni, hogy miből készül a cipő talpa; hány oktános a 92-es benzin; mi van a télikabát bélése mögött, és miért nincs az üzletben az, ami a kirakatban van — és nemcsak a kereskedelemben ... Onnan ugyanis ezernyi példát sorolhatnék, de aligha van a társadalmi és közéletnek olyan területe, ahol ne tenne jót velünk egy gondosan kimunkált »étlap«. Ha mást nem, legalább sejtetné, hogy gazdasági és közéletünk minden pólusát a tervszerűség hatja át! És akkor tudná az ember, hogy mire számítson. Felírhatnák például az étlapra mindazt a beruházást, amire pénz is van, és akkor nem lennének kételyeink. Felírhatnák, hogy ezután először utakat jelölnek ki, s csak ezután adják el (újabban: adják bérbe) a balatoni telkeket, és nem fordítva. Megtudhatná a halandó, hogy ha a közkedvelt és látogatott üdülőhelyen 3000, akkor az enyhén szólva kissé elhanyagolt, nyugati Ba- laton-vidéken miért 20 000 a vizműtársulati hozzájárulás? De »étlapot« nyomhatnánk az értekezlet részvevőinek a kezébe is, mert a meghívók csak a napirendekről tudósítanak. De hogy mire lehet ott számítani? Szóval nem vagyunk elég tájékozottak. Az »étlapon« ügyes rajzokkal kellene feltüntetni, hogy milyen információhoz milyen csomagolásban juthat az ember? Elvégre az újságpapírtól a szta- niolig igen széles a skála. De egy ilyen »közösségi étlap« egy csapásra megszüntethetné például az »eszi, nem eszi, nem kap mást« gyakorlatát. És megtudhatnánk belőle azt is, hogy ha többet, becsületesebben dolgozunk, akkor többet kell keresnünk, mint a »kevésbé rátermetteknek«. (S akkor a »konyhafőnök« sem merné megtenni, hogy ne adjon többet!). Kimutathatná ez az »étlap«, hogy mennyiért tobzódhat a bürokrácia, az úrhatnámság, a látványos rendezvények, évfordulók, jubileumok és konferenciák sora. És kiknek kifizetődő? Hadd tudjuk, hogy mire számíthatunk : azaz miért számíthatunk arra, amire számítunk ... D e kérem, hogy mindezt csak valamiféle könnyed, nyári csevegésnek tekintsék, amelynek egyetlen célja van: ki-ki gondolkozzék azon, hogy milyen társadalmi »étlapot« állítana össze, s hogyan »készítené el«, illetve föl önmagát a társadalmi igényeknek megfelelően. Listámon sok száz példa van. De a világért sem fosztanám meg Önöket a felfedezés örömétől... Jávori Bél#
