Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)
1979-07-25 / 172. szám
ítalakul a Tisza madárvilága Bóbita, Bóbita bábbal Egyhangú zúgással szeli a Tisza vizét a kis kutatóhajó. Figyelmem megoszlik a víz és a légtér között. Vigyázni kell a vízből itt-ott előbukkanó »alattomos« uszadékfákra, mert könnyen eltörik a hajócsavart, de azért szemmel tartom a madarakat is.. Egyedül járom a folyót. A fészkelési időszak végén igyekszem áttekinteni az Alsó-Tisza madár- allományát. Felemelő látvány bontakozik ki előttem. A folyó széles, fényes szalagként húzódik a vízig érő zöld erdők között. A felhőtlen égbolt a kánikulában bágyadt kék színű, s minden folyókanyar után változik a csodás, derűs panoráma. Mintha a hajó állna, csak a partol- rialak, erdők tolódnának el kulisszaszerűen. A folyó vizét közelről vizsgálva, sajnos, nem ilyen derűs a kép. A máskor »szőke« Tisza vizének színe — a meglehetősen alacsony vízálláskor — zöldesbe játszik a túlszaporodott, mikroszkopikus kicsiny- ségű növényi szervezetek mil- liárdjaitől. A folyóba került túl sok szerves anyag jelenlétét, a víz minőségének csökkenését jelzik ezek a lebegő moszatok. A vízből kinyúló csonka, csupasz fatörzsön mereven áll egy szép, színes tollú, öreg szürkegém. Kora hajnalban jóllakhatott, s most pihen. E madarak száma erősen megfogyatkozott a Tiszán: hetven- kilométeres utam alatt csak mintegy fél tucatnyit láttam. Régebben 30—40 is elém került ekkora útvonalon. Bakcsó rejtőzik a vízszegélyben fennakadt ágak alatt. Sárgás-fehér, szürkés-fekete tollazata alig üt el a napszítta gallyak kusza szövevényétől. Szürkületi madár: este és hajnalban tevékenykedik. A bakcsónépesség az utóbbi években mintha gyarapodott volna. Kóbor dankasirálycsapatok lebegnek a víz fölött, meg néhány villás farkú küszvágó csér is ott csapong. Üsző hulladékot, kisebb halakat emelnek föl a víz színéről... 'Füsti fecskék cikázva kap- dossák a röpülő rovarokat. Jelenlétük emberi település közelségére utal, hiszen fészküket épületekre építik. Egy-egy gerle röpül át, gyors szárny- csapásokkal a Tisza fölött; az egyik part fűz—nyárasából a másikba váltanak át. A népdalainkban gyakran megénekelt gerle ma már jóformán csak az erdőkben él, a falvakból kiszorította a rendkívül alkalmazkodó balkáni gerle. Ez a hazánkba csak néhány évtizede bevándorolt madár túlszaporodott, s gyakran érzékeny károkat okoz a mező- gazdaságnak. A szentesi híd fölött mintha fekete rongydarabot sodorna a szél: az érdes károgás azonban elárulja, hogy dolmányos varjú kering. Vissza-vissza- száll egy magas nyár csúcsára. Mereven ül ilyenkor, élesen figyelve környezetét. Bizonyára már repülős fiókáit őrzi. Alkalmas part homokpadján kötök ki. A motorzaj után jólesik a csend ... Egyre-másra jelentkeznek az ismerős madárhangok. A füzesben sárgarigó hallatja fáradhatatlanul hangos, dallamos füttyét. Talán már másodköltéshez fogott a rigópár. A bokrosban barátposzáta szól. Kis énekesünk hangja vetekszik a fülemüléével, amely ugyancsak itt él, de inkább csak a szürkületi órákban énekel. A magasból elmosódott, lágy »puty-puty-puty« hangok hallatszanak. Az élénksárga- zöld színű gyurgyalagok száll- dosnak ott. Fészkelő üregüket a közeli meredek partfalba vágták. Hófehér kiskócsag érkezett a homokpartra. Tőlem alig tíz méterre, közvetlenül a vízszegélyen sétál. Furcsán rakja hosszú gémlábait. Fejével, hosszú nyakával minden lépésnél bókol. Szél ellen halad: félti tollazatát a felborzoló- dástól, a töréstől. A vizet figyeli. Időnként villámgyors csőrmozdulattal kap ki egy kis halat... A kiskócsagok — e ritka szép madarak — száma az utolsó évtizedben örvendetesen gyarapodott. Ez a természetvédelmi intézkedéseknek köszönhető. A saséri és labo- dári gémtelepek szigorú védelmének hatása mutatkozik meg népességük növekedésében. Éles »ciíp-ciíp« riasztó hangját hallatva, kis madár röpül felém közvetlenül a víz fölött: jégmadár. Nem messze tőlem eltűnik a vízre hajló parti bokrosban. Nemsokára, klsujjnyi hallal a szájában, nagy ívben tart a túlsó oldal meredek partja felé. Földbe vájt fészkelőürege ott van valahol a Körös-torkolat közelében. Nyolc-tíz percenként jelenik meg itt mellettem. Ä sekély vízben sok a szerves törmelék és az ivadék halak rajokban táplálkoznak rajta. Ezért halászik ott ez a madár. Kék-zöld-barna tollruhája fémesen csillan a napfényben. Repülő drágakőnek is nevezik. Fészkét ez is, mint a gyurgyalag, a part löszös-agyagos falaiba vájja. A folyószabályozás, partvédelem, duzzasztás következtében az Alsó-Tiszán egyre kevesebb költőhelyet talál. Kár mindkét egzotikus külsejű madárfajért! Eltűnésükkel színtelenebb, szegényebb lesz tájunk állatvilága. Hullámzó repüléssel barázdabillegető érkezik a homokos partra. Élénken billegeti hosz- szú farkát, amint meg-megira- modva fogdossa a rovarokat. Mártélynál és Szeged fölött élénk élet folyik a Tisza meder partifecske telpein. Több ezer madár röpköd a partfalban készített költőüregek előtt. Ingajáratban hordják fiókáiknak a rovartáplálékot, rengeteg szúnyogot, legyet és más lágy szárnyú rovart pusztítva tevékenységükkel. Ma még elég sok a parti- fecske-kolónia. A Tisza vízszintjének megemelésével, illetve a hajózáshoz szükséges magasabb vízszint tartásával — amelyet a törökbecsei vízlépcső üzemelésével, illetve a csongrádi duzzasztó megépítésével érnek majd el — a legtöbb partifecsketelep megszűnik. A ragadozómadarak nagy fokú hiányára jellemző, hogy csak egy fajjal, a barna kánya egyetlen példányával találkoztam meglehetős hosszú utam alatt. Ügy látszik (természetesen számításba véve a többi, itt, nem említett mintegy 80, a Tisza hullámterében élő madárfajt is), hogy a parti erdők madárvilágát erélyes természetvédelmi intézkedésekkel, és a madarak igényeit is bizonyos mértékig tekintetbe vevő erdőkezelési módszerekkel a mai szinten fenn lehet tartani. A Tisza-mederben táplálkozó, különösen a meredek partfalakban fészkelő madárfajokat, a Tisza csatornázása miatt nagy és közeli veszély fenyegeti. E fajokat csak a vízügyi, a környezet- és , ter- míszetvédelmi hatóságok és az ornitológusok együttes, tervszerű munkájával lehetne itt megtartani. Dr. Marián Miklós A pécsi Bóbita Bábegyüttes nagy sikert aratott kaposvári vendégjátékán hétfőn este a Dorottya-szálló nagytermében. Talán nem érdektelen. emlékeztetni rá, hogy a Kós Lajos vezetésével működő csoport az 1965-ös Ki mit tud ? televíziós vetélkedőn tűnt föl kézpantomimmaL amely akkoriban különlegességnek számított. Tulajdonképpen most is ezt vártuk az együttestől, ők azonban összetettebb, de az avantgarde bábművészet eredményeit fölhasználó produkciókat hoztak. Az első játékukban clow- nok jelennek meg, e bohócok hús—vér emberek, akik bábuk segítségével a megszülető életlehetőségeit játsszák el. Azt, hogy milyen életszakaszokon megy át az ember. Muszorgszkij közismert Egy kiállítás képei című ciklikus zongorakompozíciőjához szabad asszociációs jelenetsort tervezett Kós Lajos, aki az együttes rendezője is. Az eredeti zeneműhöz — Richter játssza a felvételen — kissé erőitetettnek éreztem a fölépített történetet. Születik egy gyerek játszik és játszanak vele. Zseninek tanítják. Erotikus képzelgései vannak, majd katona lesz. ölő gép, koncentrációs tábor őre. A zenemű és a cselekmény kétfelé húz ... A műsor harmadik részében azonban, ahol Emerson— Lake—Palmer popzenei feldolgozásában halljuk viszont Muszorgszkij dallamait: elfogadjuk a zeneműtől elszakadó asszociatív képeket, laza szerkesztésű, de célirányosan komponált látványsorokat. Itt érezzük azt a fajta lebegést, amelyet az első harmadban nem: csapong a fantázia. Látomásos és látványos rész ez, legföljebb apróbb kifogásaitok lehetnek: mint az, hogy ha lángoló repülőgépet látunk, akkor az atomrobbanás utáni felhő sem lehet »-szimpla« rajz. Vagyis: a több dimenziós ábrázolás igényességét nem követheti a síkábrázolás igénytelensége. A műsor középső részében megrázó epizódot láttunk a Kalevalából: Lamminkejnen történetét. A megvalósítás érzékeltetni tudta az eposz stílusát, hangulatát. A három produkcióban a legváltozatosabb bábtechnikákat élvezhettük, remek együttes játékkal megvalósítva. A szentjakabi estéki egyik legemlékezetesebb rendezvénye volt ez a terembe szorult vendégjáték. S tegyük hozzá: talán szerencsésebb is volt nem szabad téren előadni. L. U Az újságíró világai Ruffy Péter riportkötetéről 13. \A házat, ahova Árankáék megérkeztek, láthatóan a tavasszal meszelték. A faoszlopos kis tornácon borsószalma száradt. Nagy, fehér kutya vigyázott az udvarra, láncon, de most aludt. Mikor a tornácajtót megnyikorgatták. fölébredt, s csendesen bámulta őket. Egy kicsikét mozdult is, bár inkább csak úgy jelentkezésképpen, A kislány rászólt: — Aludj csak! — És aludt tovább. Ez a kicsi Aranka töprengés nélkül tette, amit egy háziasszonynak tennie kell. Először is vizet öntött a lavórba. — Jó állott — mondta, és odakoppintotta a kis fekete szappandarabot is a székhez. Hozott ki a szobából tiszta törülközőt. Azután hozott a kamarából egy kis rongypokrócot dobott rat. — Csinálok rántpttát, jó? Serpenyőbe szalonnát vágott, s csak azután gyújtott be szalmacsóvával. Gallyat szürkéit be közé; aztán megforgatta a szalonnát. Ütött rá három tojást, megkavarta; amikor levette, jól megpaprikázta. Bevitte a tisztaszobába. A szoba sarkában a kanapéra egy kis rongypokrócbot dobott arra ültette a vendéget. Már hozta is kiskosárban a kenyeret. Meg kést, villát. — Nahát — állt meg akkor az asztal előtt —. fogyassza egészséggel! Én addig ágyat vetek. A fiatalasszony nem ellenkezett, hogy. nem fekszik le fényes nappal. Tudta jól, hogy őneki most le kell feküdnie. Eddig csak szótlanul nézte a kislányt, ahogy tesz-vesz. Most meg ugyanolyan szótlanul engedelmeskedett neki. Hát igen, először is megmosakszik: Levetette a blúzát. Egy kis vízzel megpacskolta- hűsítette a. karját, vállát. Aztán feszülő, duzzadt keblét nyugtatgatta benedvesített ujjai óvatos kis mozgatásával. Míg a törülközővel lassan felitatgatta bőréről a vizet, érezte, hogy egyszerre milyen éhes lett. Be is ült rögtön az asztal mögé a kanapéra, és egykettőre mind megette a három tojásból sütött szalonnás rántottá t. A kislány megvetette az ágyat. Közben egyszer még egy köcsög aludttejet is ódatett az asztalra. Hát ez esett a legjobban, ez az aludttej. — Jó hideg — figyelmeztette a gazdasszony, hogy azért csak óvatosan. — Igen — bólintott. — Óvatosan eszem. Mikor aztán az aludttejes- köcsögnek is az aljára ért, a kicsi Aranka még az udvar végébe is elirányította a meszelt budihoz. Fogta addig a kutya láncát: valahogy meg ne ijessze. ...___ Visszaérkezvén megkérdezte, hogy ne segítsen-e levetkőzni, lefeküdni. — Nem, nem, magam is elboldogulok. De előbb a lábam, még azt is megmosnám. — Az ám — egy kicsit zavarral bólintott, mert úgy érezte, ez is neki kellett volna hogy előbb eszébe jusson. Volt még egy kis gallyparázs, gyorsan enyhített rajta egy fél lavór vizet. Bizony, ez is ráfért, az alapos lábmosás. Végre odáig jutott, hogy fogta a szatyrot, s kivehette belőle a hálóingét. De gondolt egyet, s kiszedte a többi holmit is: megmutatta a kislánynak. — Megnézed, Aranka? Látod: ez itt a pólya, ez meg a kis rékli, meg a pelenkák. — Ó — csücsörítette a száját a kislány. Ingadozott, hozzá merjen-e nyúlni. Végül nem mert. — Nem elég tiszta' a kezem. És már tartotta is a szatyrot, hogy gyorsan tegye csak vissza bele. Visszacsomagolt hát mindent, s odatette a szatyrot a keze ügyébe, az ágy lábához. Hanem ez aztán igazán nagyon jólesett: megmosakodva, tiszta lábbal ágyba bújni. Alig is érzett tartózkodást az idegen ágjytól; elnyúlt, nagyot sóhajtva, a hűvös vásznak között. És most már várta is. hogy jöjjenek megint a fájások. Tudta, hogy ezután már majd sűrűsödnek. De egyelőre nem jött semmi fájás. Csak a megpi heh és csendes öröme szivárgott széjjel a tagjaiban. — Aludjon! — mondta neki a kislány, s már az ajtó- j hoz is lábujjhegyen ment. Betette, és nagy csend lett. — (Folytatjuk.) Hány módja van annak, hogy az újságíró maradandó értéköt alkosson? A sajtó történetéből és a mindennapi tapasztalatból két ilyen »alapmódot« ismerünk. Az egyik: a zsurnaliszta nem tervez »nagy művet«, ám munkájával napról napra igyekszik erőteljesen hatni a közvéleményre, s az évek, évtizedek során egyetlen eredőbe összegyűlő hatás grandiózus irodalmi alkotásokkal is fölérhet. A másik mód: a sok, sok tapasztalat »leülepítése« és összegyúrása regénnyé, drámává, szociográfiává. Létezik azonban egy harmadik, »kombinált« módszer is. A hírlapíró már úgy válogatja témáit, úgy »épít«, hogy cikkei szerves szellemi egységgé forrjanak össze, úgy »jár ‘ körül« egy- egy nagy témakört, hogy később minden részterületet tudományos pontossággal és irodalmi színvonalon dolgozhasson föl, egyszersmind az újságolvasónak is rendszeresen ismétlődő élvezetet szerezzen. Ilyen író Ruffy Péter. a Magyar Nemzet főmunka- társa, az ifjabb kollégák nemzedékeinek példaképe és tanítómestere, akinek a napokban jelent meg immár harmadik gyűjteményes kötete a Szépirodalmi kiadó gondozásában, Illyés Gyula szép bevezetőjével. Melyek hát Ruffy világai? Mi az a — minden művészi tevékenységben szükségszerű — »vezérmotívum«, gondolati fonal, amely a riportok, esz- szék, publicisztikai írások során végighúzódik? Mindenekelőtt a szülőföld iránti rajon- I gás, a hazafiságtudat ápolásának óhajtása. Igaz, a címválasztás — Világaim — és a ciklikus elrendezés azt is sugallhatná: a szerző egymástól elszigetelt, egymástól független témaköröket dolgozott föl, ám még a külföldi úti riportokból is ki csendül: minden Ruffy-gondolatmenet végén az otthoni táj képe bontakozik ki. Amikor Szibéria fenyveseit, hagyományait nézi, Erdély vadromantikus meredélyei jelennek meg előtte, s a bratsz- ki tó partján sétálgatva a Balatonra gondol. Ha a francia szellemi »elnyomás« ellen, az önálló nyelvhasználatért küzdő madagaszkáriakat szólaltat meg. rögvest a magyar nyelv ápolásáért végzett tevékenysége jut eszfnkbe; s vele együtt szomorodunk el, amikor kitudódik: Tananarive lakosai szinte semmit; Sem tudnak Malgas egykori nagy jótevőjéről, a felvidéki Benyovszky Móricról. A járt utakat, az eget-föl- det rengető slágertémákat messze elkerüli. Költői alkatához jobban illenek az ösvények, amelyek kultúránk rejtett értékeihez, magányba burkolódzott személyiségeihez vezetnek. Dsida Jenőhöz, Transszilvánia érzékeny poétájához, Kós Károlyhoz, Kolozsvár idős polihisztorához, Nagy Kálmánhoz, a Kalevala ifjan elhunyt fordítójához, Kelemen Lajoshoz, a nehéz sorsú levéltároshoz, Szabó T. Attilához, a fáradhatatlan nyelvtudóshoz és a többi nagy erdélyihez. E nekrológokból és | szükségszerűen nekrológhang- vételú riportokból állt össze a kötet talán legszebb, legmeg- hatóbb ciklusa, amelyet csu' pán a Tamási Áronnal készített interjú tesz némelyest változatosabbá. Természetesen nem minden téma követeli meg a rezignált tónust, és Ruffynak a keményebb hangütés tehetsége is megadatott. Tárgyilagosan, de félreérthetetlen érvekkel védi meg Csinszka emlékét egy irodalomtörténész »tudományosan megalapozott« vádjaitól, s meghökkentő felkészültséggel . igyekszik tisztázni azt a szerepet, amelyet a nevezetes körképfestő Feszty Árpád játszott művészeti életünkben a századfordulón. A fölfedezés ösztöne hajtja Csibe-Árvácska fiának lakására, hogy Móricz regényének cselekményét a valósággal összehasonlítsa. Se vége, se hossza az ilyen fölfedezőutaknak a szerző életében. De bárhová került is — Pannonhalmára, hogy Anonymus életével kapcsolatban egy bejelentést megvizsgáljon, a szlovákiai Vágsellyére, hogy a hajdanvolt népi egyetemről gyűjtsön anyagot, vagy Mátradérecské- ré, hogy a hazatért amerikás magyarokkal folytatott beszélgetésben bizonyítsa hazafiúi érzelmeit — minduntalan egy cél vezérli: a magyarság önfelismerésének és önmegismerésének serkentése. Csodálatos, nemes életprogram ez: olvasóknak és Ifjabb »szakmabelieknek« egyaránt meg kell hajolnia előtte, bármilyen kérdéskör foglalkoztatja is őket. Ti. A. Molnár Zoltán A vereség
