Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-24 / 171. szám

Hol kell igényelni házastárs és gyermek utáni jövedelempótlékot? Megszaporodtak az ügyfe­lek tegnaptól a megyei társa­dalombiztosítási igazgatósá­gon. Az érdeklődők pontos, gyors felvilágosítására meg­erősítették az ügyfélfogadást; személyesen, telefonon vagy levélben azonnal válaszolnak a nyugdíjak, a családi pót­lék és egyéb ellátások kiegé­szítésére vonatkozó kérdések­re. Az igazgatóságon elmond­ták: a legtöbb ügyfél aziránt érdeklődik, hogy a házastár­si pótlékban nem részesülő házastárs (éléttárs) után, ho­gyan kaphatja meg a havi 180 forint jövedelempótlékot. Az a nyugdíjas, aki házas­társi pótlékban részesült, a házastársi pótlékon felül, kü­lön havi 180 forint jövede­lempótlékot kap a házastársi pótlékra jogosult házastársa' (élettársa) után. A házastársi i pótlékra jogosult nyugdíjasok tehát a nyugdíjukhoz 180 fo­rint jövedelempótlékot és még az eltartott házastársak után is havi 180 forint jöve­delempótlékot kapnak, össze­sen tehát 360 forintot. Ezek­nek a nyugdíjasoknak a pót­lékok kifizétésát nem kell külön kérni, azt a nyugdíjfo­lyósító szervek hivatalból megteszik. A pótlékokat augusztus el­ső napjaiban soronkívül fize­tik ki, a posta útján. Más a helyzet annál a nyug­díjasnál, aki eddig azért nem kaphatott házastársi pótlékot, mert saját ellátása a havi .2000 forintot meghaladta. Ezért külön kell igényelni a jövedelempótlékot az eltartott házastárs (élettárs) után, ha ) 55. (tsz-nyugdíjas esetén 56.) I életévét betöltötte, vagy rok­Öt helyen árulnak majd zöldséget Igáiban Hosszú éveken át az igali áfész láttá el Igalfürdő ven­dégeit zöldséggel, gyümölcs­csel. Az ellátás nem volt hi­bátlan: sok panasz hangzott el miatta. A megyei tanács javaslatára az idén megváltozott a hely­zet a Zöldért kaposvári kiren­deltsége pavilont nyitott a füidő területén, ezenkívül két kiskereskedő kapott engedélyt a zöldség-gyümölcs árusításá­ra. Javítani fog az ellátáson, hegy r.z élelmiszer-kiskereske­delmi vállalat szintén épít itt üzletet, várhatóan egy bet múlva adják át a forgcJom- nak, és ennek is lesz zöldség­es gyümölcsrészlege. Július 20-án látogattam a fürdőbe; az érdekelt, hogy változott-e az ellátás ezekből a cikkekből. A Zöldért pavi­lonjában paprikát, paradicso­mot, kajszi és őszibarackot, valamint dinnyét találtam. A két magánkereskedő közül az egyikkel beszélgettem. Mindketten andocsiak. Főleg hajnalban érkeznek meg a friss árukkal; a fürdő bejára­tával szemben rakják ki. en­nek többsége első osztályú. Zöldségből és gyümölcsből egyaránt volt vál uszték, igaz, hogy az áraik magasabbak voltak, mint az áfész vagy a zöldért üzletében. A fürdőn levő szövetkezeti élelmiszer-háztartási coli­nak ugyancsak van zöldség­es gyümölcsrészlege. Ketten dolgoznak ott, s a hétvégeken van segítőtársuk is. Július hó­napban elérik a félmillió fo­rintos forgalmat. Ebből a zöldség-gyümölcs 70 ezer fo­rinttal részesedik. Árvái Já­nos boltvezető elmondta: az áru egy részét a szövetkezeit felvásárlóitól szállítják ide. Van, amikor tömegében étke­zik az áru, az is előfordul viszont, hogy egyes cikkek hiányoznak. Ezért az'án rend­szeresen rendelnek és vesz­nek árut a Zöldérttől is. A boltvezető engedélyt kapott, hogy őstermelőktől közvetle­nül is felvásárolhat zöldséget# gyümölcsöt. A fürdő környé­kén sok rtyaralótula.idoncs termel saját szükségletre ilyen árut, s akad fölösleg, ezt fölkínálják eladásra. Sipos Ferenccel, az áfész kereskedelmi osztályvezető­jével beszélgettem a zö'dseg- és a gyümölcsellátas gondjai­ról. — Az az igazság, hogy az ellátással mi sem vagyunk megelégedve, örülünk annak, hogy a Zöldért-pavilon és a magánkiskereskedők belépé­sével az ellátás gondja nem­csak a mienk. Tovább javít a helyzeten az élelmiszer-kis­kereskedelmi vállalat boltja, s talán az elmúlt évek ellátá­si gondjai is hozzájárultak, hogy a kocsival érkező fürdő­vendégek, akiknek van nyara­lójuk. a lakóhelvükről hozzák magukkal a szükséges zöldsé­get, gyümölcsöt. A korábbi egy helyett hamarosan öt he­lyen árusítanak majd zöldsé­get és gyümölcsöt Igal-fürdőn. Ez lényeges javulást jelent. i kant és nyugellátása, baleseti nyugellátása,, keresete, «jöve­delme a havi 1290 forintot nem haladja meg. A pótlék igénylésére a pos­tai kézbesítők, az augusztus első napjaiban való soronkí- vüli kiutalások alkalmával, igénybejelentésre is szolgáló tájékoztató nyomtatványokat adnak át a nyugdíjasoknak. E nyomtatványt pontosan ki­töltve kell a nyugdíjfolyósító szervnek visszaküldeni. A fo­lyósító szervek postai címe a tájékoztatón megtalálható. A nyomtatvány kiállításá­ban segítséget adnak a mun­kahelyi nyugdíjelőkészítők és az igazgatóság dolgozói is. Fontos tudnivaló, hogy kése­delmes igénylés esetén hat hónapra visszamenőleg (leg­följebb 1979. július 1-től) fo­lyósítható a házastárs után járó jövedelempótlék. Az egy gyermekes, illetőleg családi pótlékra nem jogosító gyermekekről (pl. harmadéves szakmunkástanuló, árvaellá­tásban részesülő gyermek stb.) gondoskodó családok anyagi helyzetük javítására 1979. július 1-től havi 130 fo­rint jövedelempótlékban ré­szesülnek. A jövedelempótlék csak 16 évesnél fiatalabb, vagy 16 évesnél idősebb, de 19 éves­nél fiatalabb és középfokú is­kolai tanulmányokat folytató gyermek utón jár. A jövede­lempótlék csak arra a hónap­ra jár, amelyben a dolgozó a családi pótlékra jogosultság megállapításához szükséges idővel (pl. munkaviszonyban állóknál 21 napi biztosítási idő és legalább napi 4 órai mun­kavégzés) rendelkezik. E fel­tételek esetén sem jár jöve­delempótlék a térítés nélküli intézetben, nevelőotthonban, csecsemő- vagy gyermekott­honban elhelyezett gyermek után. Az állami gondozásba vett gyermek, illetve áld mun­kavégzés alapján munkabér- kiegészítésre jogosult, szintén nem kaphat jövedelempótlé­kot. A havi 130 forint jövede­lempótlékot külön kell kérni, míg a fölemelt családi pótlé­kot nem. Az igényt annál a munka­helyi kifizetőhelynél, társada­lombiztosítási szervnél Ítéli jelezni, amelynél a családi pótlék iránti igényt is be kel­lene jelenteni. Az igénybejelentéshez mindazok az okmányok (pl. születési anyakönyvi kivonat, igazolások (pl. iskolalátogatá­si), nyilatkozatok (pl. eltar­tási) szükségesek, mint a csa­ládi pótlékhoz. S. Gy. Gyorsvasút a föld alatt A föld alatti munkák jelentős részét a víztelenítés teszi ki. 1975-ben felvonultak a ne­héz munkagépek és megkezd­ték a főváros észak—déli met­róvonal Könyves Kálmán kör­út—Kőbánya, Kispest vasút­állomás közti 4,5 km hosszú szakaszának építését. Azóta ■ 40—50 vállalat dolgozói — át­lagosan 1000 munkás 3 mű­szakban — építik a metrót, amely a jövő év első felében már a Deák tértől Kőbánya— Kispestig szállítja az uiasokat. — A legtöbb gondot az o'-.ózta — mondta dr. Várszegi Gyula, a nagy munkát koordi­náló Metrober vállalat igaz­gatója —, hogy az Üllői úton csak a villamosforgalom fenn­tartása mellett dolgozhattunk. Mivel a metró eze'n a szaka­szán nem mélyen a föld alatt, hanem az úttest felbontásával úgynevezett kéregvasútként épül; a villamos vágányait a munkától függően mindúnta- lan az út egyik oldaláról a másikra kellett áthelyezni. Befejeződött az útburkolat alatt húzódó kábelek, csator­nák, víz- és gázvezetékek át­helyezése is. A munkák nagy­ságára jellemző: 250 ezer köb­méter földet mozgattunk meg. 120 ezer köbméter betont épí­tettünk be és 12 ezer tonna vas- és acélszerkezetet hasz­náltunk föl ennek a metrósza­kasznak megépítéséhez. A munkák háromnegyed része már elkészült. Az új vonalszakasznak öt állomása lesz. A Könyves Kál­mán körúti megállóhoz egy csarnokaluljáró és közúti fe­lüljáró csatlakozik. Ez utóbbit már átadták a forgalomnak. Az Ecseri úti és Pöttyös utcai megállóhoz az Üllői út alatt átvezető aluljárón keresztül juthat majd az utas. A Budapest környéki tele­pülésekről, Monor, Üllő, Ceg­léd irányából a fővárosba ér­kező Volán munkásjáratok végállomása a Népligetnél, a Könyves Kálmán körúti met­róállomás közvetlen szomszéd­ságában lesz. Az új metróvonal építésénél a távoli jövőt is tervbe vet­ték: a Határ úti állomásnál egy elágazást is beépítettek, ahonnan az ezredforduló táján a vonalat a Ferhegyi repülő­térig meghoszabbítják. A hatalmas beruházást egy korszerű járműtelep egészíti ki, ahol a metró szerelvényeit javítani fogják — ott végzik majd az összes mozgólépcső főjavítását is. B. 1.1 A nap 4.11 órakor kél és lS..9-kor nyugszik. JÜLIUS A hold 4-M-kor kél, és l).30-kor nyugszik. 24 KEDD Kinga A várható időjárás: Különösen az ország déli és nyugati részén át­menetileg erős íelhösödés és elszórtan átfutó zá­porok. Délen és nyugaton tartós esó ts előfor­dulhat. Gyakran élénk északi, északnyugati szél. a várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma estig 18—i.3 fok között. A Balaton vize tegnap 11 órakor Siófoknál a1 fok volt. — Ketten nyertek ezer- forintos harmadik díjat a Népszabadság A gyerme­kekért elnevezésű pályázatán a megyéből. Fekete József, a balatonberényi nevelőotthon igazgatóhelyettesének Sanyi bácsi című pályamunkáját, Kiss József nyugalmazott ku- tasi iskolaigazgatónak, aki most Pécsen él, így kezdő­dött nálunk a tanítás című írását díjazták. — Károlyi Amy költőnek, műfordítónak, ifjúsági írónak az Elnöki Tanács eredményes munkája elismeréséül a Munka Érdemrend arany fo­kozata kitüntetést adomá­nyozta. A kitüntetést Tóth Dezső kulturális miniszter­helyettes hétfőn adta át. — Környezet- és természet­védelmi kiállítás nyílik szom­baton Bogláriellén, a bogiári pártszékház épületében. A Hazafias Népfront tablói a víz, a levegő, az élővilág, a környezet védelmének orszá­gos helyzetét, Tóth Ferenc fotói pedig a megyei tenni­valókat mutatják be. Rekordforgalom Fennállásának kilencedik éve alatt a Sió Áruház szom­baton érte el a legmagasabb forgalmat: a vásárlók össze­sen 2 millió forint értékű kü­lönböző cikket vettek meg. Különösen nagy volt a for­galom az ABC osztályon, ahol a bevétel egyetlen nap elérte az 1 millió. 150 ezer forintot. — Magyar elbeszélések címmel a moszkvai Ifjú Gár­da Könyvkiadó kortársírók novelláiból válogatást jelen­tetett meg A magyar irodalom könyvtára sorozatában. A gyűjteményes kötetben Mes­terházi Lajos, Berkesi And­rás, Illés Sándor és Zsoldos Péter egy-egy kalandműfajú alkotása kapott helyet. Szökött fegyveres katonát fogott el a rendőrség Dobai Károly 23 éves sor­katona alakulatától fegyver­rel megszökött. Vasárnap Budapesten a XV. kerületben a szolgálatot teljesítő rendőr, Ágoston János rendőr-fő­törzsőrmester személyazonos­ságának igazolására szólította fel a szökésben lévő katonát, ő azonban pisztollyal megse­besítette. A rendőrt súlyos, nem életveszélyes sérüléssé! kórházba szállították. Dobai Károlyt a katonai ügyészség előzetes letartóztatásba he­lyezte, s megindította ellene az eljárást. — Amatőr csillagász tábo­rozás kezdődött hétfőn Szi­getközben, Győrzámoly ha­tárában, a mosoni-Duna partján. A tábort a Győri Rába Vagon- és Gépgyár csillagász klubja szervezte. Egy héten át magyar és szlo­vák amatőr csillagászok vé­geznek megfigyeléseket a tá­borban, a 80 milliméter át­mérőjű hordozható távcsővel. A mai ügyeletes: Bencsik András Telefon: 11-510, este 8-ig. — A somogyi röntgenna­pokat hatodszor rendezik meg az idén Siófokon. A szeptember 27-e és 29-e kö­zötti időszakban továbbkép­ző előadások, kerekasztal konferenciák lesznek. A ven­dégek hangversenyt hallgat­nak meg a kőröshegyi temp­lomban. — 890 ezer csomag EVŐ ételízesítőt vásárolt Jugoszlá­viában a Somogy—Zala me­gyei Füszért. Cserébe szárí­tott zellert, sárgarépát. és zöldséget adott érte. — A hortobágyi hidi vásárt augusztus 18—19—20-án tart­ják az idén. Mindhárom na­pon lovasversenyeket, csikós­bemutatókat tartanak a má- tai lovaspályán. A hortobágyi csárda előtt felállított sátrak­ban népművészeti tárgyakat, köztük pásztorok készítette ostorokat árusítanak. A hidi vásár napjaiban tartják meg a hortobágyi vízi színpadon a kelet-magyarországi népi- tánc-csoportok találkozóját is. A háromnapos rendezvényre 30—35 ezer vendéget várnak. — Fejlesztésre 3,6 milliót fordít az idén a Tab és Vidé­ke Áfész. Az év első felében csak a fizikai munkát köny- nyítő berendezésekre mintegy 550 ezer forintot fordítottak. A közelmúltban hazánkban szerepelt a »Balettantológia« nevű spanyol táncegyüttes. Képünk a budai Parkszínpa­don bemutatott műsorukon készült. Balesetek A felsőzsolcai MÁV állo­más területén Nemes Ferenc j 33 éves segédmunkás mező- | keresztesi, lakost egy áthala- j dó tehervonat elütötte. Ne- | mes a jielyszínen meghalt. , Nemes figyelmetlenül, a sí- J nek között kölzekedett. A j Kiskőrösi Állami Gazdaság bócsai üzemében Kakukk Ist­ván 48 éves mezőgazdasági munkás, bócsai lakos, aknába esett és vízbefulladt. Halálos áramütést szenve­dett izsáki lakásán Biliczki András 30 éves tsz-tag egy betonkeverőgép üzemeltetése j közben. Biliczki a gépet sza­bálytalanul földeletlen duga- szoló aljzathoz csatlakoztatta és nedves kézzel megfogta. Mándokon egy betonbetétes kerítés tetejére játszás köz­ben felmászott Kovács László hatéves mándoki kisgyermek. A kerítés kidőlt és a gyereket maga alá temette. A kisfiú olyan súlyos sérülést szenve- j dett, hogy az orvoshoz szállí­tás közben meghalt. I 275 évvel ezelőtt, 1704. Július 24-én hajt meg — 75 éves korában —; Gyön­gyösi István, a XVH. század egyik legnagyobb elbeszélő költője, kora nemességének népszerű poétája. Módos kö­zépnemes gyermekeként kö­zépfokú és főiskolai tanulmá­nyait Eperjesen, illetve Sáros­patakon végezte, az utolsó években — 1650 és 1652 között — a nagy pedagógus, Come- nius vezetése alatt. Jogi is­meretekre ügyvédkedő apja mellett tett szert. Késeb b Wesselényi Ferenc nádor szol­gálatába lépett, s urát 1663— 64 telén elkísérte a stubn.vai hévizekhez; ott készült első nyomtatásban megjelent mü­ve, a Murányi Venus. Gyöngyösi témái Jórészt a?, alkalmi költészet körében mo­zogtak, s poétasága főként az antik és humanista költészet közhelyeinek ügyes utánzásá­ban rejlik. Kiváló szépségű- ek azonban elbeszélő költe­ményeinek lírai részletei, pél­dául Wesselényi sóvárgása Mária után (Murányi Venns), élettel teljesek írásai. A ma­gyar stílusnak, a költői dik- ciónak igazi művésze volt. Vers technikái a kitűnő: a ma­gyaros 12-es kezelésében Arany is sokat tanult tőle. — Magyarországon először a homokszentgyörgyi tsz épülő bordásmajori sertéste­lepén alkalmazzák a dán Funki cég takarmányozási technológiáját. A gazdaság a 20 milliós rekonstrukció ered­ményeként 1980-tól mintegy 6500 hízót értékesít majd. Tartalékosok megyei versenye Szombaton rendezte meg az MHSZ a tartalékosok hon­védelmi versenyének megyei döntőjét Ezen a járások, a városok csapatai két korcso­portban vettek részt. Kiemel­kedően szerepeltek a marcali csapatok, mindkét korcso­portban megszerezték az el­sőséget. Az első korcsoport­ban második Barcs, harma­dik Kaposvár csapata lett. A második korcsoportban Ka­posvár csapata második, harmadik pedig Nagyatád lett A két győztes marcali csapat utazik augusztusban Csongrádra az országos dön­tőre. — Nyolc európai országba jutnak el az ormánsági Csányoszró községben mű­ködő szőnyegkészítő üzem termékei. A falusi háziipar hagyományainak továbbfej­lesztésével készülő szőnyegek felét Svédország vásárolja meg, a többit Dániába, Hol­landiába, Belgiumba, a Né­met Szövetségi Köztársaság­ba, Franciaországba, Svájcba és . Olaszországba szállítja az Artex külkereskedelmi válla­lat. Vadkan a Balatonban Jókora riadalmat okozott a hajnali balatoni horgászok között a napokban egy más­fél mázsa körüli vaddisznó. A remetekán az északi par­ton megriadhatott és a déli parton akart békésebb terü­letet keresni. A mélyvízben horgászoktól megriadt, visz- szakanyarodott. Később a délelőtti órákban visszatért és Balatonszárszó—Balaton- öszöd között, az ifjúsági tábor melléjt a kerteken, a vasúti síneken és a forgalmas 7-es úton keresztül eltűnt a be­rekben. — Tömlőfcszmérőkct gyár­tanak a Ladákhoz az MMG Automatika Művek szekszár­di mérőműszergyárában. Eb­ből a termékükből százöt­venezret szállítanak a Szov­jetunióba. — Közönségdíjak átadásá­val ért véget vasárnap a 7. Pécsi Ipari Vásár. A közön­ség díját kapta a Dél-dunán­túli Tüzép és a Baranya— Tolna megyei Tégla- és Cse­répipari Vállalat közös kiállí­tása. A vásáron több milliós üzletet kötöttek, a látogatók száma 80 000 volt. — Értesítjük a Dózsa Gvörgy utca, Szántó Imre utca. Szántó Imre köz. Tó*h Lajos utca. Tóth Lajos köz és a Rákóczi tér gázfogyasztóit, hogy 1979.- júli­us 25-én, szerdán, 13—15 órá^’g* vezeték rákötése miatt gázszü­netet tartunk. KÖGAZ Kanos- vári Üzeme. (160539) — Értesítjük a lakosságot és r közületeket, hogy július 26-án Csokonyavisontán országos ál­lat- és kirakodóvásár lesz. (maii

Next

/
Oldalképek
Tartalom