Somogyi Néplap, 1979. július (35. évfolyam, 152-177. szám)

1979-07-15 / 164. szám

Lottó tájékoztató A telefon központ hangja Telefonálunk, s közben bosszankodunk, ha foglaltai ja'.ez a készülék, vagy a köz­pontos nem veszi fel a kagy­ló:, Mert meg vagyunk győ­ződve, hogy a mi közölni­valónk a legsürgetőbb; amely nem tűr egy percnyi halasz­tást. sem. < Néha ingerültek vagyunk, s — valljuk be — ilyenkor ki­buggyan belőlünk a felgyü­lemlett. bosszúság. Többnyire indokolatlanul. A legtöbb vál­lalat, intézmény alközpontjá­ban is olyan emberek ülnek,1 alak igyekeznek jól ellátni a feTidatukat. Általában nem rajtuk múlik, ha jdőnként. többet-kell várni, egy távol­sági hívásra, vagy városi vo­nalra, mint amennyit türe- ;r-mrriel képesek vagyunk-elvi-! selni. .. Figyelőm és gyakorlat A telefonos kisasszonytól ! kérdeztem meg a 'főpostán, ki a legügyesebb alközpontkezelő ■ Kaposváron. Szinte valameny- ! nyit felsorolták — a második j helyen. Mert elsőnek minden- | ki a GabonaíelVásárló és Fel- t dolgozó Vállalat -központosát említette. — Hogy hívják? — Várjon csak, milyen -né (Csak befejek ern ezt a; monda­tot. A Vakok világába, az or­szágos, szövetség folyóiratába ; írok pppen egy- tudósítást ar­ról. hogy Barcson is megala- > kult a Jielyi szervezet. A papírlapon. egyenes so­rokban, szépen rajzolt, karak­teres betűk. A tollat, forgató, határozott ember kezeírása. Fgy másik iratkötegen ugyan­az a kézírás. Csak abban kü­lönbözik az átlagostól, hogy ezeket hárorn-négy centimé­teres be’űkkel és vastag filc­tollal írták. — Ez a,” közgyűlési beszá­molóm. Ha elég közel tartom a szememhez el tudom ol­vasni. Felberreg a telefon. Figye­lem a kezét. Először a tenye­rével érinti meg a- készüléket, azután ujjúval megkeresi a megfelelöi billentyűt.. Határo­zottan, tévedhetetlen pontos­sággal [dolgozik. , Semmivel sem csinálja lassabban, mint az ép szeműek. Felnőttkorában romlott meg a látása. Be nem vesztette el hitét, talpra állt. Erre a munkahelyre a szö­vetség segítségével került, amelynek akkor , már elnöke volt. Egy sorstársát váltotta fel, aki hazaköltözött a falu­jába. Autóbusszal jár be dol­gozni Igáiból. Kérdezgetik egymást, de j nem tudják kideríteni. — Mi csak úgy ismerjük:! Terikét t . Amikor Horváth Imrénének oi mesélem ezt a kis történe­tei, clneveti magát: — Én is a keresztnevükön szólítom öketj a postánál ez így szokás. Legtöbbjüket a hangjáról felismerem. Azon-' ital feltűnik, ha új lány ke­rül a központba, Nem csqtía: a főpostáva! naponta százszor is \ beszél. Tériké minden adatot ponto­san rögzít, soha nem kever i ssze semmit, min'dig nyugodt a hangja és derűs a kedélye. Azt mondja: figyelem és gya­korlat kérdése csupán. Ezért tartják a legjobbnak. Harmincegy éve alközpont- ke'zelö: és ez az első munka­helye. Pedig teljesen véletle­nük választotta ezt a foglal­kozást. Amikor családi okok miatt munkahely utáh kellett néznie, egy távoli ismerőse itjle ajánlptta be. — Eljöttem, megpróbáltam, /itt maradtam. A munkaidő reggel nyolctól délután fél ötig tart, ebédszü­net nélkül. Illetve itt kell el­költeni a hidegkosztot, mert az nem fordulhat elő, hogy a központos nem jelentkezik be, ha hívják. — Messze van innen ak ét­kezde, biztosan felhoznák az ebédemet, há kérném, de in­kább esténként főzöl^ otthon magamnak. Egymaga ül egy tágas, vi­rágokkal hangulatossá tett helyiségben, c§ak az 'acélszür­ke automalaközpont kattog, duruzsol mögötte. Mqgsincs egyedül. Délutánonként, ha csillapul a íorgaiom, bekuk­kantanak hozzá az irodista lá­nyok. , a főnökök, ha éppen arra járnak és megkérdezik: ~Mi újság, hogy van Tériké?« Megköszöni az érdeklődést egy mosollyal nyugtázza a fi- gyelifiet. Am. ha felberreg a készülék, félbeszakad a be­szélgetés. Nyugodt, tiszta hangján bejelentkezik, s kap­csolja a kért számot. Beszámoló filctollal Ha a Délviép számát tár­csázzuk. *férfinang jelentkezik. Megkérem a hang tulajdono­sát hogy szakítson időt a sze­mélyes találkozásra. _ —\Ma délután nem érek.rá, mert egy sorstársam hozzátar­tozójának a temetésére kell mennem. Én vagyok ugyanis a Vakok és Csökkentlátók So­mogy megyei Szervezetének, elnöke. De holnap délelőtt felkereshet. Az ötemeletes irodaház földszintjén a liftakna mö­gött., egy félreeső kis helyi­ség ajtaján kopogtatók, ötven év körüli, sokdioptriás szem­üveget viselő férfi nyújt ke­zet. — Csík La jo» vagyok. Fog­laljon helyei! Elnézést kérek. — Mióta itt dolgozom, meg­nyugodtam. Ha valaki ideges hangon js.zól a telefoniba. én nyugodtan válaszolok. Ettől a másik is lehiggad. A feszült­ség, az idegesség eltűnt belő­lem, s ez az egész életemre kihat. Végiem a munkámat, mint a többiek.’ jSegítek a sorstársaimon, és engem is segítenek. Naponta érzem az emberek szeretetét. Tíz vonalon kétszáz mellék Kaposvár, kórház. A tele­fonközpont a bejárat mellé, az egykori büfé helyére települt. Az it,t dolgozók munkakörül­ményei nem nevezhetők éppen ideálisnak. Mellékhelyiség nincs. Akinek sürgős a dolog, mehet a legközelebbi osztály­ra, éjszaka még messzebbre. Odafelé futnak, visszafelé sza­ladnak, mert a hívások eköz­ben is egvre gyűlnek, s nincs, aki beüljön addig a készülék mellé. Különösen a nappalosok ér­zik ujjaikban a nyolcórás mű­szak vége felé a fáradtságot. Az intézmény csaknem két­száz telefonkészülékét tíz vá­rosi vonal szolgálja ki. Van ugv, hogy ót hívás is sorako­zik egy-egy vonalon. Ilyenkor nincs mii tenni, rangsorolni kell. A mentők, a baleseti osz­tály feltétlen előnyt élvez; itt gyakran csupán másodpercek­től függ egy élet. A négy központkezelő közül ma Pozsár Istvánná a dél-* utűnői. Jp kedélyű, szókimon­dó fiatalasszony, kérés nélkül is szívesen beszél. — Tíz vonal, tízféle ember. Van, (aki udvarias, kedves, de van aki durva, arrogáns. Ne­künk persze mindig a’ megfe­lelő hangnembe^ szabad vá­I leszólnunk, pedig néha azt sem tudom, hol áll a fejem, annyi a híjás. Ha nem lepünk be azonnal, sokan támadó hangnemben kezdik: -Hol voü. eddig? Aludt talán?! Nehéz fölvenni a kagylót?!« Ilyene­ket kérdeznek. Most magya­rázzam meg nekik? Inkább magamba fojtom a bosszúsá­got, vagy akkor mondok egy reif. át. ha már nem hallhatja. ( De bármennyire fárasztó is., szeretem ezt a munkát. Két I éve vagyok itt szerződéses vi- | szonyban. és lehet, hogy men­nem kell. Azt mondják, ez a munkahely a vakoknak van j fenntartva. Már érdeklődtem a postán, lehet, hogy oda me- gvek központosnak. A férjem mindenesetre örülne, jta itt­hagynám. mert mire haza- ; érek. nincs- kedvem diskurál- ni. Ami igaz. az igaz: itt ala- j posan kibeszélem magam. I Jelez a készülék, érces fér-, fihang kissé körülményesen a nővérszállót kéri. — Adom —' mondja, mi­közben mosoly bujkál a szája i szögi etébén. —. Az első szónál 1 fölismertem a hangját. Mire végigmondta az óhaját, már fet is veszik a kagylót a szál­lón. M Lcndvai Józsefi ' / A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság tájékoztatása szerint a 28. játékhéten ött^- lálatos szelvény nem volt. Négy találatot 76 fogadó ért el, nyereményük egyenként 93 922 forint. Három találatot 6244 fogadó ért el, nyeremé­nyük egyenként 572 forint. A kéttalálatos szelvények szá­ma 160 552 darab, ezekre egyenként 28 forintot fizet­nek. A nyeremények az ille­ték levonása után értendők, a köfeölt adatok tájékoztató jel­legűek. — Űj 'szolgáltatásként a fejöházak és fejöberendezé- sek karbantartását, is elvégzi paftnergazdaságaiban az Ag- rokomplex Tejtermelési Rendszer, összesen öt műsze­res kocsival járják rendsze­resen a nagyüzemeket. — Paraszt Hamlet címmel mutatták be Boglárlellén a Kápolnadombon Ivó Bresan színmüvét pénteken este, Ba- barczy László rendezésében. . A zuhogó eső ellenére is el­játszották a müvet. Hétfőn a kaposszentjakabi romterüle­ten mutatják be' 20 órakor. Eső esetén kedden tartják meg az előadást. — A VIII. Népzenei Talál­kozót augusztus 23—26-ig rendézik meg Kecskeméten. A rangos eseményre több mint 300 népi hangszerest, énekest, együttest hívtak meg az ország minden részéből. Az idén először Romániából és Csehszlovákiából is érkez­nek résztvevők. Ma nyit a csurgói építőtábor . Ma érkezik Csurgóra az a harminc fiatal, akik az első építőtábor lakói lesznek, és önkéntes segítséget nyújta­nak a község fejlődéséhez. Pápa Imre tanácselnök kö­szöntötte őket, s nyújt át mindenkinek egy szép inget — »Építőtábor, Csurgó, 1979« felirattal. A táborozok vala­mennyien az ottani szakmun­kásképző intézet növendékei, s tíz napig parkosítanak, gép­kocsiparkolót építenek. Köz­ben Zalakarosra kirándulnak fürdeni, megtekintik a közeli ; Ágneslakot. őket egy újabb j harminc tagú csoport követi, J a gimnázium és. a Szakmun­kásképző hallgatóiból. JÚLIUS 15 VASÁKN AiJ FJenrik A nap kél 4.Ol-kor — nyugszik 19.38 órakor; a hold kél 23.00 órakor — nyugszik 10.54-kor. A várható időjárás: Felszakadozó, csökkenő 1 felhőzet, majd változóan felhős idő, szórványosan esővel, záporesövcl. Ál­talában mérsékelt napközben elénk, időnként a Dunántúlon erős lökésekkel kísért, északira for­duló szél. A várható legmagasabb nappali hő­mérséklet ma 25 fok körül lesz. A Dalaton vizének hőmérséklete Siófoknál teg- lap 11 órakor 20 fok volt. Roncsból aranyérem Hamarosan aranyérmek készülnek a szerdán lezuhant Skylab-úrállomás maradvá­nyainak felhasználásával. Egy élelmes amerikai üzlet­ember ugyanis ezzel az akció­val szeretne tetemes nyere­ségre szert tenni, és uncián­ként minden hitelesített Sky- lab-roncsért hajlandó egy un­cia aranyat fizetni a szeren­csés megtalálónak. Elképze­lése szerint az aranyérmek darabonként egy század Sky­lab fémet tartalmaznak majd. — Társadalmi munka. A Kaposvári Lakberendező Ipari Szövetkezet szocialista brigádjai az év első felében óvodákat iskolákat patronál­tak szabad idejükben, s rendben tartották a Berzse­nyi utcai gépkocsiparkolót is. Munkájuk értéke megha­ladta a 6b 000 forintot. — Bisztró 3,5 millióért. Ha­táridői előtt készült, el.és már működik a boglárlellei áfész Császtai-üdülőtelepi bisztró­ja. A napi 1000 vendég ki­szolgálására alkalmas egység­ben ételbár is van. fölszerel­ték a legkorszerűbb gépekkel — grillsütőkkel, hűtőpultok­kal, vitrinekkel, ételfőző üs­tökkel és eszközökkel. Az I egységet a gyorsfejleszté6i program keretében építették. I Megnyílt három kemping a gyorfejlesztési program keretében a Balatonnál. Ezekben mintegy 5000 tábo- rozónak kínálnak helyet. Ép­nek ellenére továbbra is gon­dot okoznak a vadkempinge­zők az idegenforgalmi, és a közegészségügyi szerveknek. Különösen a tihanyi félszi­get déli részén, az erdőszéli bokros terepen és a szabad strandon táboroznak nagy­szám bún. Ä hét végére megnyilotlák a Balaton első két, úgyneve­zett háttér kempingjét is: ASzófön és a Balalonszemes- töl. 3 kilométerre levő Bagó- dombon összesen további 3000-1—4000 olyan ' kempinge­zőt fogadhatnak, akik a — telítettség miatt — a parti táborokban már nem kapnak helyet. — A kalapkészitésről nyújt tájékoztatást a Csurgói Cso­konai Művelődési Központ júliusi műsorfüzete. A nagy­község lakosságát rendszere­sen tájékoztatják a helytör­téneti érdekességekről. Most a csurgói Novák-féle kala­posműhely bemutatása revén a kalapkészítéssel ismertetik meg a lakosságot. Witt Lász- lóné munkája alapján. 150 millió alkatrész elkészítéséhez szükséges lapított szala­got állítanak elő ezen a gépen. Korábban hiány volt ebből a szalagból, ezért kellett az új gépet beállítani a kaposvári elektronesőgyárban. A Tolna megyei Hórágy község határában ötezer esz­tendős település maradvá­nyai kerültek elő. A szekszár­di Béri Balogh Ádám , Mú­zeum egy most megrendezett régészeti táborozás keretében budapesti, bátaszéki, szek­szárdi gimnazisták és a fővá­rosi egyetemi hallgatók segít­ségével kezdett hozzá az új- kőkori lengyel kultúra népe egyik, lakóhelyének feltárásá­hoz. Sok kerámiatöredéket, kő­pengét és állatcsontot, vala­mint különféle használati eszközöket találtak az úgyne­vezett Tüzkődombon. i— Német nyelven lát nap- i világot a Corvina Könyvki-' adónál Fekete István Kele című ifjúsági müve. A hétfői ügyeletes: Dán Tibor Telefon: 11-510, este 8-ig. a tolvaj büntetése: z kézíevágás A Koron törvényei alapján egy pakisztáni' bíróság topos miatt a napokban kézlevá­gásra Ítélt egy' tolvajt. Egy másik bíróság korábban egy bankrablás négy részt vevőjét szintén kézlevágásra ítélt de az amplitúdót még nem hajtották végre — fellebbe­zésükre Hal; • tábornok-elnök börtönbüntetésre változtatta az ítéletet. — Súlyos karambol történi a 67-es úton. Jazvinu-puszla közelében. A 37 éves Hellner Tibor budapesti műszaki ve­zető fának rohant személy- gépkocsijával. Utasa. Hellner Karolvné — a gépkocsi veze­tő édesanyja — 70 éves? bu­dapesti lakos a kórház.ban belehalt sérüléséibe. A jár­műben 50 ezer forint anyagi kár keletkezett. A karambol körülményeit műszaki szak­értők vizsgálják, mert a gép­kocsi vezetője a kormány- szerkezet meghibásodásával magyarázza a balesetet. , , Ötezer esztendős település — Fölkészültek, az országos KISZ-értekezlet anyagából a járási-városi KlSZ-bizottsá- gok tagjai, a KISZ megyei apparátusa. A feladatokat tegbap beszélték meg Bala- tonfenyvesert, a KlSZ-tábor- ban. — A kedvezményes kom­bájnvásárlási akció keretében eddig több mint 200- SZK—5- ös gépet értékesítettek az Ag- roker-telepek. Folyamatosan érkeznek az NDK-ból az E— 516 kombájnok is, akadozik viszont a lengyel Bízón—Gi­gant kombájnok szállítása. Folyamatosabb az anyagellátás 75 évvel ezelőtt, 1904. július 15-én halt mc£ — 44 éves korátxan — Anton Cse­hov orosz író, a/ rövid elbe­szélés és a, dráma kiemelkedő mestere. Életműve a nagy orosz realisták hagyományai­nak folytatása volt és Gorkij előfutáraként jelentkezett. Nagyapja jobbágy, apja sze­gény kereskedő volt, ő maga küzdelmes, nyomorúságos gyermek- és ifjúkor után or­vos lett; fiatalon tüdővészben halt meg. Mint író, a polgáro­sodó nemesi Oroszország tár­sadalmának fonákságait és mé­lyülő válságát leplezte le mü­veiben. Az 1880-as évej< közé­pétől kezdve novelláiban gyön­géd művészi eszközökkef ábrá­zolta a kisemberek és az in­telligencia vergődését a vidéki, kisváros műveletlen, korlátolt gondolkodású, sivár társadat* mábah. Sokrétűen, mcgr;\ó erővel elevenítette meg a zsar­nokság lélektipró hatását, a képmutatást, az elmaradott­ságot, a gonoszságot. Rend­kívül változatosan megrajzolt ‘alakjai mind eleven típusok; lelki életüket, cselekedeteiket a legegyszerűbb írói eszközök­kel, természetes és tömör nyelven, világos stílusban elemzi. (A párbaj. Az én éle­tem, A körorvos stb.) Drámái­ban a novellák apró részlet­rajzainál egyetemesebb képet ad a kor orosz társadalmáról. (Sirály, Vanya bácsi, Három nővér, Cscrcsznyéskert.) Hetente 50 ezer utas Érdekesen alakul a Volá i Balaton menti járatainak forgalma. Június hónapban tíz százalékkal kevesebb utast szállítottak, .mint bi­valy, a júliusi forgalom vi­szont emelkedik. Az eddigi számítások szerint 18 száza­lékkal többen vették igénybe a járatokat, mint a mútt esztendőben. Ezt azzal ma­gyarázzák, hogy minden ne­gyedik kocsijuk Keszthelyre is elmegy. Hetenként átlago­san 50 000 utast szállítanak a partmenü járatok. — A húsellátás javításának érdekében hat üzletében ve­zette be a mélyhűtött barom­fi árusítását a boglárlellei fogyasztási szövetkezet. — A lábodi honismereíi szakkör munkájáról számol be a Honismeret mostani . számában Mike Györgyi szakkörvezető tanár. — 216 mázsa nyulat vásá- j rolt föl Csurgó területen az i év első felében a fogyasztási szövetkezet. Az állatokat a nagyközség területén rrlűködő ■ két szakcsoport és az\ egyéni kisállattenyésztők adták át a szövetkezetnek. — A búza cs kukorica komplex növényvédelme lesz a központi témája az idei huszonegyedig Georgikon Napoknak. A háromnapos eseménysorozatra többek kö­zött Svédországból, NDK-ból, Lengyelországból és Jugo­szláviából várnak Keszthe­lyen neves tudósokat és szak­embereket. — Nagyatádon a Magyar Honvédelmi Szövetség városi és járási vezetősége ma kö­zösen rendezi meg a tarta­lékosok honvédelmi verse­nyét, Lövészetben, gránát­dobásban, járörversenyben mérik össze felkészültségüket a járás és a város tartalékos tisztjei, tiszthelyettesei. 13 rendőrség felhívása Darány községben, a Hu­nyadi lakótelepről 1979. július 10-én a délelőtti órákban — eddig ismeretlen körülmé­nyek között — eltűnt egy 18 hónapos jüslä-nL Orsós Tí­mea kastélyosdombói lakou. Szémélyleírása: kb. 00 cm magas, jól táplált. Haja vö­röses szőke, szeme barna, arca kerek, fehér bőrű. Ruházata: Fehér alapon piros virágmintás ing. fehér szinti pantos, bordázott hosz- szú nadrág, barna színű, ma­gasszárú vászoncipő. A rendőrség kéri, aki a kislány eltűnéséről,' vagy tartózkodási helyéről • felvilá­gosítást tud adni. az a So­mogy megyei Rendőr-főkapi- tányiság . Bűnüldözési Osztá­lyának (telefon: 11-300) , vagy a legközelebbi rendőrnek je­lente

Next

/
Oldalképek
Tartalom