Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-01 / 126. szám
Tisztelt Szerkesztőség! 1978 decemberében megkezdte munkájút az új Mező Imre úti tejüzem. Munkahelyünket a 8 Y és a 8 M jellő, autóbuszokkal tudjuk megközelíteni. A buszok indulási ideje hétfőtől péntekig alkalmazkodik a műszakkezdéshez, illetve befejezéséhez. Az üzemben nyáron három műszakban dolgozunk, szombaton és vasárnap sincs munkaszünet. Kértük a Volán illetékeseit, hogy szabad szombaton és vasárnap is biztosítsanak a műszakok kezdéséhez és befejezéséhez olyan járatot, ami érinti a Mező Imre úti ipartelepet, ígérték, hogy kérésünket egy hónapon belül rendezik, mivel a budapesti számítóközpont bevonásával dolgozzák ki egy-egy járat' beindulásának tervét. Sajnos, közlekedési gondunk megoldatlan, mivel vasárnaponként a 8-as jelzésű autóbusz csak óránként közlekedik, üzemünktől kb. 600 méterre van a megállója, s a műszak befejezése után egy órát kell várni az autóbusz indulásáig. Ez a probléma műszakonként mintegy ötven személyt érint. Kérjük a Volán megértő segítségét. Tisztelettel: a Komarov szocialista brigád nevében: Kurják Györgyné , brigádvezető Tisztelt Szerkesztőség! A Somogyi Néplap 1979. ;elent J.-né Szirmai Mária válaszolok. Az Iszák utcának csak a szán kötelező a szervezett sz fizetése is. A levélíró tehát, ellenére nem tudtuk a házi rendszeresen elszállítani, mi köteles az 1978. évre járó 84 de a szemétszállítást sem kö Az ügyben illetékes dóig koztatást nem adhatott, a kö lás valószínűleg félreértés ro Az említett 4—.5 szomsz lasi dijat fizetni, de szemét! május 24-i számában meg- levele, erre az alábbiakban Hét utcáig terjedő szaka- emétgyűjtés, igy a szemétdij tekintettel arra, hogy kérése szemetet — egyedül tőle — v' eddig sem fizetett, nem forint hátralékot kifizetni, vetelheti. ozónk ezzel ellentétes tájé- telező díjfizetésre való utalt a panaszos részi""', id sem köteles szzv éiszállí- zállitást sem igényelhetnek. Tisztelettel: Farkas László igazgató K a pos v á ri Városgazdálkodási t'nPnUU Mától versenyeznek az úttörők Megkezdődött az ifjúgárdisták szemléje Barcson Tizedik alkalommal rendezte meg a megyei KlSZ-bizott- ság. az Ifjú Gárda megyei parancsnoksága, a KHBZ barcsi városi bizottsága a megyei if- júgárdaszemlét. A minden évben nagy ver- .senyt hozó szemlét tegnap délután nyitották meg, Barcs főterén, a program ma reggel a rajok versenyével folytatódik. A fiatalok lövészetben, fegyveres váltófutásban, úszásban mérik össze a tudásukat és az erejüket. A szemle nagyon nemes eseménye a Dráva-parti városért végzett társadalmimunka-délután. Ma este megkezdődik a megyei úttörőgárda-szamle is. amelyet a Magyar Üttörök Szövetségének megyei, valamint Barcs városi elnöksége rendez. Szombaton az ifjúgárdisták harci túrára indulnak a barcsi parkerdőben, a pajtások pedig akadályversenyen vesznek részt. A megyei ifjúgárda-, valamint úttörögárdaszemle utolsó eseménye vasárnap a szakaszok alaki és menet dal versenye. Az eredményeket vasárnap délben hirdetik ki. Több mint 2100 földrengés A titográdi szeizmológiai intézet műszerei az április 15-i katasztrófa óta szerda Néhány pad is kellene Gyakorta látom, hogy Kaposváron, a Vörös Csillag filmszínház előtt az autóbuszra váró idősebb emberek, sőt a kisgyermeküket tartó anyák Is az ott levő poros virágtartók szélére ülnek. S ez tapasztalható esetenként a mozielöadások kezdetére váróknál is. Előfordult, hogy egy idősebb nő rosszul lett a melegtől, s pad híján kénytelenek voltak a földre ültetni ... Korábban a hatalmas'' fák alatt volt néhány pad is, és azokon sokan üldögéltek, a buszra vagy a mozira várna. padokat azonban eltávolították. inert gépkocsiparkolókai alakítottak ki. Tudom, ezek is kellenek. Szükség van azonban néhány padra is! A virágtartók mellett lehetne őket elhelyezni, s mindjárt kényelmesebb volna a várakozás — akár az autóbuszra, akár pedig a film vetítésének megkezdésére. Sz. U estig több mint 2100 földrengést jeleztek a montenegrói (Crna Gora) tengenmelléken, a Kotori-öböl melletti középponttal. Ezek közül a Mercal- li-skálán kettő 8 fokosnál erősebb (április 15-én és május 24-én) három hétfokos, tizenhárom 6—6,5 fokos, harminc 5—6 fokos, a többi annál gyengébb volt. Szerdán este 20 óra 46 perckor egy újabb 6-os erejű rengést is észleltek. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOmÄCÄHAK LAPJA XXXV. évfolyam, 126. szám. Péntek, 1979. június 1. Tanulmányúton Togliattiban A kék borítású oklevélben ez áll: .. igazoljuk, hogy Szabó László, a VÁZ típusú, szovjet gyártmányú gépkocsik szerkezetét, műszaki karbantartását és javítását ismertető elméleti és gyakorlati tanfolyamot elvégezte.« A pecsét cirillbetűs. Az aláírások is azok. A tanfolyam — amelyen részt vett Szabó László, a megyei pártbizottság garázsának szerelője is — a Volga menti autóvárosban, Togliattiban volt. A Lada gépkocsikon történt szerkezeti változtatások és a szereléshez használt új célszerszámok kezelését ismertették meg a tanfolyam résztvevőivel, s megmutattak nekik mindent, amit a gyárról érdemes — és illik — tudni. Délután két órakor a magyar szerelőket odaállították a szalag mellé, a végére este öt órakor értek. Közben látták, hogyan készül a Lada gépkocsi — átlói kezdve, hogy a targonca beviszi a karosszériához való lemezt a csarnokba, egészen addig a pillanatig. J amikor kigördül az autó a ! szalagról. Ez egyébként sűrűn j — mindössze félpercenként — ismétlődő jelenség. Az idén nyolcmilliót terveztek (Tudósítónktól.) öt éve vezeti a bal a ton szár- szói Konzumszöv balatonföld- vári mezőgazdasági szaküzletét Horváth Ferenc. A múlt évben 7 millió forint érték talált itt gazdára: ez a forgalom 28 százalékkal volt több a tervezettnél. Az idén e szaküzlet feladata 8 millió forint értékű áru eladása. A tavasz jól indult: 600 mázsa műtrágyát adtak el, és egymillió forint értékű növényvédő szert. Tíz olasz gyártmányú kerti kapa is elkelt. A lakosság kérésére a boltvezető sok vízvezeték-szerelési anyagot hozatott; május végéig több mint 4,5 millió forint értéket adott el. Jelenleg azonban hiányzik a magyar gyártmányú és az importból származó háti motoros permetező, az FV 3-as terménydaráló. Három alkalommal ismerték el a boltvezető jó munkáját kiválódolgozó-oklevéllel és -jelvénnyel, ezenkívül több más kitüntetést is kapott. — A szalagnál sok a fiatal és a nő. Ügyes kezű emberek készítik a fürge autókat. A fogásokat . figyeltük, azt, hogyan nyúlnak az alkatrészekhez. A mérnököktől 1 pedig műszaki kérdésekre kértünk választ, ök mondták el, hogy a vákuumos előgyújtás-szabá- lyossó fölszerelésével a fogyasztás további csökkentését akarják elérni. Ezt a célt. szolgálja a módosítás a karburátoron is. Az olajszivárgás megakadályozására új szime- ringgyürű beszereléséről tárgyalnak. Az új motortípusoknál a vezérmű meghajtására a lánc helyett bordás ékszíjat fognak fölszerelni. A motor zaját csökkentik ezzel. Kísérleteznek a bolygódugattyús Vanker-motorral is, és újdonság lesz, hogy a generátorban helyezik el a feszültségszabá- lyozó-i andszert. — Igaz a hír, hogy befejezik az 1200-as Ladák gyártását? — A kérdést mi is föltettük. Azt a feleletet kaptuk, hogv szó van róla, de nagy az igény e kocsitípus iránt. A szerelőszalag munkája után megmutatták nekünk a gyár autószervizét is. Híre — érthető okokból — sok száz' kilométerre eljutott Togliattiból, és találkoztunk olyan autóssal, aki kétezer kilométert utazott azért, hogy ott javíttathassa meg a kocsit... A legfeltűnőbb a műszerezettség volt és a munkaszervezés. Minden beérkező kocsit műszerek tesztelnek, és az így megállapított hibajegyzék alapján kezdik meg a szerelést. Abban a műhelyben nekünk is adtak szerszámot: egy difíerenciálmű műszeres beállítását csináltuk meg, s a szerelők . -figyelték minden mozdulatunkat. — A legnagyobb meglepetés? — Szeretek vadászni. Vendéglátóink összehoztak az ottani vadászokkal... Dr. K. I. Gyermek a sportban fotópályázat Szekszárd felszabadulásának 35. évfordulóján, 1979. november 30-án a Tolna megyei Rendőr-főkapitányság klubjában Gyermek a sportban címmel fotókiállítás nyílik — a napokban meghirdetett pályázat anyagából. Az úttörőházak fotoszakkörei. Baranya, Somogy és Tolna középiskolái, iparitanuló-intózetei vehetnék részt a nemzetközi gyermekév kiemelkedő szekszárdi rendezvényén. A pályázóktól legföljebb három, 18x24 cm-es fekete—fehér gyermeksporttémájú fotót várnak. Nevezni október 10-ig lehet. A jeligés pályázatot Szekszárdra, a Mártírok tere '23. szám alá. a Szekszárdi Dózsa SE címére kell küldeni. A kiállított képekből 1980. január 10-én az újonnan átadott tamási úttörőházban is rendeznek kiállítást. Rajzok és könyvek a könyvtárban Közös kiállítás nyílt tegnap délután Kaposváron a Palmi- ro Togliatti Megyei Könyvtárban: a kaposvári Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai és rajzszakkörösei mutatkoznak be rajzaikkal, a könyvtár pedig Móra Ferenc könyveit állította ki, illetve az íróról szóló írásokkal ismerteti meg az érdeklődőket. Az ünnepélyes megnyitón Móra írásaiból is hangzott cl néhány részlet. Bántotta az utasokat Megütötte a jeivvizsgálót, aztán távozott Három dologért kellett felelnie a Kaposvári Járásbíróságon a 23 éves, taszári Kerekes Tibornak: két rendbeli lopás, valamint hivatalos személy elleni erőszak miatt vonták felelősségre. Az utóbbival összefüggésben garázdaságot is elkövetett. Az első eset tavaly augusztus 17-én történt. Kerekes — akinek egyébként nincs állandó foglalkozása — Kaposváron járt, s miután lekéste a Taszár felé ' induló vonatot, más közlekedési eszköz után nézett: a Dimitrov közben levő egyik épület, lépcsőházábó’ kerékpárt lopott. Ám nem jutott vele messzire: a rendőrség ugyanis igazoltatta, minden kiderült, s a kerékpárt lefoglalták. , A tolvaj néhány nap múlva a Kaposvár—Dombóvár között közlekedő személyvonaton lépett akcióba. Űtitársnőjének a táskájából ellopott egy pénztárcát. 70 forinttal és a benne levő személyi igazolvánnyal. Taszáron leugrott a vonatról, s menekülni próbált, ám a lonást a lány észrevette. két fiatalember pedig Kerekes után eredt. Amikor elkapták, Kerekes mindent tagadott, de a lopott holmit megtalálták nála. Ez év február 19-én ittasan szállt föl a kaposvát'—dombóvári személyvonatra. Az egyik fülkében hazafelé tartó munkáslányok utaztak. Oda nyitott be Kerekes, és egyiküket — minden ok nélkül — bokán rúgta. Amikor a másik lány kérdőre vonta: se szó. se beszéd, arcul ütötte, majd újabb rúgás után kiment a fülkéből. A lányok szóltak a jegyvizs,gólónak, s ő kérte a személyi igazolványát, miután azonban nem mutatta meg, Taszáron bementek a forgalmi irodába. Kerekes ott sem volt »finomabb“: kétszer mell bevágta a jegy vizsgál ót, kitört egy ablakot, aztán a telefont földhöz csapta, s mint aki jól végezte dolgát, távozott ... Az ügvben a Kaposvári Járásbíróság dr. Űjkéri Csaba tanácsa hirdetett ítéletet: Kerekes büntetése 7 hónapi — börtönben letöltendő — szabadságvesztés. Az ügyésznek az esetleges fellebbezése bejelentésére 3 nap gondolkodási ideje van. Helytelen elhatározás Az 54 éves ausztráliai Bazley-nek, aki 1975-ben a börtönből megszökött és azóta az ország 10 elsősorban körözött bűnözője között szeiepel, a szökés nem hozott szerencsét. A bűnöző, aki azóta rejtőzik, egy közjegyzői közleményből értesült arról. hogy egy nagyobb összeget örökölt. Jogos örökségét azonban nem tudja felvenni, mert a rendőrség azonnal elfogná. Ha nem szökött volna meg, akikor már törvényesen szabadlábra helyezték volna és pénzéhez is hozzájuthatna. Túlórapénz A francia Countantes- ban egy nő, mivel állandóan túlóráznia kellett, fizetésemelést kért. A tényállást a következőképpen részletezte: "Csupán négyórás munkára alkalmaztak és ennek megfelelően kaptam fizetést is. Az embereknek azonban ez időn túl is vannak "szükségléteik“. — Az illető asszony a város egyik nyilvános illemhelyének őre, A feledékeny olvasó Gaio d’ Aurelia New York-i lakos házában a rendőrség 7000 olyan könyvet talált, amelyek közkönyvtárak tulajdonai, voltak. A "gyűjtő« kölcsönvette a könyveket, és; "elfelejtette« visszavinni őket. Önjáró gépkocsi Egy chicagói egészen különleges módszerrel kísérelte meg gépkocsiját egy hóakadályból kiszabadítani. A sebesség- váltót hátramenetbe kapcsolta, a gázpedált egy fadarabbal leszorította és kiszállt, hogy a kocsit megtolja. Ez utóbbi meg is mozdult és 30 km-es sebességgel elkezdett körözni. A vezető tehetetlenül szemlélte a szokatlan "körforgást«. Végül 20 perc után az időközben segítségül hívott rendőrség egyik gépkocsiját feláldozta ütközőként. A gépkocsivezetőt "figyelmetlen közlekedés“ címén megbírságolták. Zenekritika — kalapáccsal Egy montreali szórakozóhelyen újszerű zenegépet szereltek fel. Ha egy verdóg elviselhetetlennek tart egy bizonyos számot, akkor 5 dollárt kell a gépbe dobnia, ezáltal működésbe hoz egy automatikus kalapácsot, amelyik a .bírált lemezt darabokra zúzza. Smoggi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510, 11-51L 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár; Pf. 31. “401. Telefon: 11-516, 11-510, Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a hirlapkézbesitó postahivataloknál és kézbesítőknél« Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 30 Ft. negyedéve# 90 Ft. egy évre 360 FL Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzünk meg á# nem küldünk; vissza.