Somogyi Néplap, 1979. június (35. évfolyam, 126-151. szám)
1979-06-06 / 130. szám
Mozambik (II.) Bán*/«szses*s©k Az öt éve függetlenné vált Mozambik rendkívül gazdag természeti kincsekben. Ennek csak egyik biztosítéka a moa- tizei kőszénbánya, ahová a munkásokkal ismerkedni érkeztünk. Utunk a négyes aknához vezet, amely egyike azoknak, ahol gyorsan emelkedik az egy bányászra jutó termelés. Meglepetésünkre a művezető portugál: Miguel Correia Sa, aki a függetlenség előtt is itt dolgozott a bányában. Kérdezzük tőle, hogy mégsem menekült el minden portugál innen a függetlenség kikiáltásakor. — De igen — válaszolta, csakhogy ő már vissza is érkezett. üldözésben edződött, öntudatos munkás, aki az elsők között tért haza, hogy segítse hazáját, ahonnan korábban el kellett járnia, hogy maga és családja megélhetését biztosíthassa. Mivel kiváló szakember, igen nagy tapasztalatokkal rendelkezik, visszatérése után a hármas tárna .vezetőjévé nevezték ki. Jelenleg száz bányász dolgozik a keze alatt, s emellett még tanít is a felnőttek iskoláján, ahol a dzsungel széléről és mélyéről előkerült, írni—olvasni, számolni nem tudó emberekből igyekszik jó bányászokat képezni. — A szakmai tudással együtt munkásöntudatot kell beléjük plántálni — mondja Camtengo. — Tudom, hogy ehhez még sok évre van szükség; ezek az emberek nem ismerik a legelemibb munkafegyelmet sem, hiszen soha nem dolgoztak munkásközösségFiatalon kezdte a bányászéletet Portugáliában, majd jobb fizetés reményében érkezett Mozambikba. A függetlenségi harc győzelmekor a portugál tőkések szította pánikhangulatban ő is visszatért családjával Portugáliába. Ott azonban nem kapott munkát. Figyelte a híreket és ér-i . .. . . r , deklődni kezdett: mi a hely-! Weíe/e/l hOtarjaraS zet Mozambikban. A hírek -------------------------------------------------a lapján meggyőződött ' róla, hogy a pánikkeltők hazudtak. Ezért úgy döntött, hogy ő visszatér, körülnéz, dolgozik egy évet, és ha minden rendben lesz. akkbr maga után hozatja a családját is. Még az első év le sem telt, máris aláírt egy öt évre szóló munkaszerződést. I ben. Idő, türelem, kitartás kell, hogy fölnevelhessünk egy munkásgenerációt. Ha ez meg- I lesz, csak akkor kezdhetünk hozzá, hogy kiaknázzuk — sikerrel — azt az óriási természeti kincset, amely itt hever a lábunk alatt. A látogatás végén betekintünk néhány osztályba, ahol a műszakba induló felnőttek tanulnak. A tábla tele van különböző bányarészleteket jelző rajzokkal és számításokkal. A tanító dicsekszik, hogy szépen haladnak tanítványai, akik az órát — a vendégek tiszteletére — forradalmi dallal fejezik be. Számukra ismeretlen magyar bányászköszöntéssel üdvözlöm őket: Szerencse föl! Szerencsét, sikert a tanulásban, a bánya termelésének föllendítésében, és% sok sikert a népi hatalom megszilárdításában ! Kovács István KGST-ülés Budapesten Kedden a Gellért-szállóban megkezdődött a KGST sta- i tisztikai állandó bizottságának j 33. ülése, amelyen a delegá- • ciókat a tagországok központi statisztikai hivatalainak elnökei vezetik. A kormány nevében Marjai József miniszterelnök-helyettes köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy a bizottság i munkája a mindenkori köve- i telményekkel lépést tart. A tagországok statisztikai szervezetei között szoros együttműködés jött létre, egységes statisztikai módszereket dolgoztak ki, ezzel összehasonlíthatóvá tették a statisztikai adatokat. ami fontos feltétele az együttműködés adatszerű megalapozásának és nyomon követésének egyaránt. így jöttek létre azok a módszerek, amelyek segítségével közösen figyelemmel kísérhetik a komplex program végrehajtásán-’ menetét, a nemzetközi gyártásszakosítás és kooperáció i alakulását. — Ez minden szónál világosabb válasz azokra a hazugságokra, amelyek miatt több százezer portugállal én is pánikszerűen elmenekültem Mozambikból — mondja Miguel Correira Sa. — Már írtam is több barátomnak, aki munka nélkül van Portugáliában, hogy ne hallgasson a hazug szóra, az első repülővel induljon vissza: itt várja őket a munka. Miguel korábban egyszerű, de nagy szakértelmű bányász volt. Most előléptették, mert igen kevés még a jó szakember. Különösen olyan, aki irányítani is tud, és képes összefogni több tucatnyi bányász munkáját. A harmas tárnánál különleges éieiúltai rendelkező mozambiki bányász a tárnave- zelö. A szénpor nélkül is szén- fekete bőrű John Camtemgo még negyvenéves sincs, de mar 2(1 éve bányász. Ebből négy évet dolgozott a szomszédos Dél-afrikai Köztársaságban és 14 évet Rhodésiá- ban. — Mindkét helyen aranybányában, ahol sokkal nehezebb a munka, mint a szénbányában — magyarázta. Valósaggal rabszolgamódra kellett dolgozniuk: sok volt a munka, kegyetlen a bánásmód és kevés a fizetés. Ha a felszínre jöttek a bánya mélyéből, akkor sem virult ki az cletük, mert ki voltak téve a fajüldöző politika embertelen szigorának. Csoportosan kellett visszatérniük a számukra fenntartott gettók mocskába, ahonnan reggel ismét csoportosan tértek a bányába. Elégedetlenkedni, ’politizálni ti- 1 ; volt. A fehér tulajdonosok törvényeinek megszegőit »példásan« megbüntették. Egyike volt annak a százezernyi mozambiki vendég- munkásnak, aki Dél-Afriká- ua és Rhodésiába szerződött el, és ott dolgozott. A családjuk Mozambikban élt, s havonként vagy kéthavonként hazalátogathattak. Az ilyen vendégmunkások száma, akik Dél-Afrikában dolgoznak, még mindig 50—60 ezerre tehető. Ez kényszerhelyzet, hiszen a munkáskezekre Mozambikban is szükség lenne, de nincs elegendő munkaalkalom még számukra. A vendégmunkások tábora egyébként jelenleg előnyös Mozam- biknak is, mert a hazaküldött pénz értékes devizaforrást jelent az ország számára. Camtengo, aki a tilalom ellenére is politizált Dél-Afrikában és Rhodésiában, élénk ' igyelemmel és rokonszenvvel kísérte a mozambiki eseményeket. Mikor az ország függetlenné vált, elhatározta, hogy visszatér és segíteni fog a független népi állam megerősítésében. Társai azt mondják róla, hogy Camtengo nagyon is szerény ember. Valójában egy osztályharcban, faj* Tótújfalui aggodalmak Az idei tavaszon minden eddiginél nagyobb akarással és bizakodással kezdték a munkát a tótújfalui tsz-ben. Az emberek érezték, hogy a tavaly megteremtett egyensúly után. az idei év végre nyereséges gazdálkodás lehetőségét kínálja. Lehetőséget arra, hogy eloszlassák a gazdasággal szemben még meglévő külső és belső előítéleteket. A reményeket. A reményeiket táplálta az is, hogy a május eleji határszemlék majd minden növénynél rekordtermést ígértek. Azután a mind baljósabhá váló kék ég alatt kezdtek szertefoszlani a remények. Mentjük, amit lehet Kókadt paprikapalánták és sárgába hajló gabonák közt kavar fullasztó port az autó. Megállunk. Tolnai József elnök kitép néhány szál búzát, s mutatja az elhalt gyökereket. — Ezen már az eső sem segítene. Vannak persze táblák, amelyek ha ma csapadékot kapnának, még jórészt beváltanák május eleji ígéretüket — Es ha nem kapnak? Azt ] hiszem, ez most a »bizonyítás évében« nemcsak anyagi kárt okoz .,. — Arra gondol, hogy lennének akik az időjárás szeszélyét is az embereknek rónáik föl, akik ait mondanák »na, ugye«? . (Fél órával később ugyanerre a1 kérdésre így válaszolt Kovácsevics Vince traktoros x. »Mi, akik hét tavászi' vásárnapon is munkáltuk a talajt és vetettünk, akik láttuk a május eleji határ képét, mi tudjuk, hogy az idén nerp az embereken múlik.) A gazdaságban ezer hektáron meszeztek a tavasziak alá; a kívülállók véleménye szerint is mintaszerű volt a ta- lajművelés. Időben és jó minőségben vetettek. És most? — Mentjük, amit lehet — így az elnök. — Ez a gabonatábla például csák azért tartja még magát, mert a héten kapott lombtrágyát. Három helyen öntöztünk is. A cukorrépánál, ahol még bízunk a tervezett 3íS0 mázsás eredményben. A kertészetben, ahol a kiültetett palánták napokat sem tudnak törni. A lehetőségekhez képest a legelőket is öntözzük. Az ö.ntözőbrigádokka] két helyen is találkoztunk. Traktorosok, gépszerelők csaptak föl szivattyúméi temek, öntözővezeték-szerelőnek. Egyiküktől megkérdeztem, hogyan számolják el majd nekik a traktorteljesítményben ki nem fejezhető, verejtékes napokat. »Nem tudjuk, de most nem is ez a fontos« — hangzott a válasz, Laikócsa határában délben az egyik »mezei mentőcsoport« kényszerpihenőt tartott. Lövényi József szerelő füstölgött. — Ez már a második csőtörésünk ma. Nem csoda. az egyik vontató kicsit előremegy a második hátrébb marad, és kész a baj. Ezt csak úgy lehet csinálni, ha az emberek fegyelmezettek, ha egymás mozdulatából is értenek .., Fél órával később már a helyszínen volt a hibátlan csőszakasz. Két kilométerrel arrébb a »drávai brigád« egyik tagja mondta: — Holnap talán a borsóhoz megyünk. Legszívesebben mindenütt ott lennénk. Másfél óránként telepítjük a 200 méteres »kígyót«, amelynek nyomán újra szemet gyönyörködtető a vetemény. Fűárverés A Dobrovómezőn izgatott csoporttal találkoztunk. »Megy a fűárverés« — kaptam a felvilágosítást. — Aki többet ígér, az kaszálhatja le a rét egy-egy darabját Persze a tsz-nek nem a befolyó pénz a fő haszna, hanem hogy rend lesz a mezőn. Gulinya, Fenék, Zacajev- na ... Egymás után kerülnek j földbe a számozott karók, kezdődhet a licit. — A tavalyinál kétszer többet kínálnak egy-egy területért — mondja a »kikiáltó«, Jankovich István mezőőr. — Hiába nagy a szárazság, az állatoknak pedig muszáj enni adni. Volt terület, amely háromezer forintért kelt el. — Ér egyáltalán annyit a rajta levő fű? — És ha nem, akkor mit csináljunk? — kérdezett visz- sza az egyik licitáló, Tar József tsz-tag. Mindenképpen kell a jó takarmány, eső meg nincs. — Maga melyik darabot szeretné? — Azt a sarkot. Meg Is szerzem mindenáron. ötezer forintot is rászánok. — Miért pont azt? — Nézze csak milyen sok lóhere vari benne. Ez itt csupa zetornyom meg gaz. Rá se licitálok, hiszen 20—25 literes tehenek elé ezt nem tehetem. Hat tehenet tartok. Az egyik vadászkalapos férfi másként vélekedett a leszólt földsávról. — Én belementem, és láttam, hogy csak itt, a széle gazos. Aki nem járt benne, ötszázat se kínál érte, és akkor az enyém lesz... Zápor negyed kettőkor Az elrjök számítása szerint a pillanatnyi várható .kiesés mintegy .hárommillió. ha csak... Záport kívánva búcsúztunk. A vendéglátóktól ránk ragadt aggodalommal szemléltük a senyvedő kukoricát. És akkor csoda történt. Tízforintnyi nagyságú, víz- csöpp vágódott a szélvédőnek. Egy hónap után az első! Aztán egy másik. Tótújfalu után kél kilomé- terrer már ömlött az eső. Lehúztuk az ablakot, és> be- szívtuk a nedves föld már- már elfeledett szagát. A szembejövő terepjáróban mosolygó emberek ültek. Kasfélyosdombó községben mindenki kiszaladt az utcára, mint sem törődve a megázás* sal. A gőzölgő járdán az emberek ünnepelték az esőt. Bíró Ferenc Gyorsfejlesztés a gyorsaság mindig rokonszenves volt a számomra. Autóból’ és gyorsvonatból, repülőgép fedélzetéről és szárnyashajóról elég sokszor átadhattam magam a száguxlás örömének. Figyeltem a „kerítésnek látszó” sürgönyoszlopokat, az elsuhanó fákat, az alattam libegő bárányfelhőik között eltörpülő, térképnek látszó tájakat, s a víz tükrét felborzoló, napfény-kristály ózta hullámokat. Szeretem a gyorsaságot. Becsülöm a munkában éppúgy, mint a gondolkodásban a helyzetfelismerésben és a döntésben. Megvallom, kicsit már meg06zült a hajam, amikor rájöttem, hogy a túlzott száguldozás miatt néha — szándékom ellenére — egysíkúvá lesz a látvány; közömbössé sínylődnek a fák, a tájak, s könnyen előfordulhat, hogy az ember nem veszi észre a legfontosabbat. A tanulság — azt hiszem — nagyon egyszerű: ahogy korosodik az ember, s az új társadalom is egyre több évet hagy maga után, úgy elöbb-utóbb rádöbben: a kissé lefékezett, mérsékeltebi} szaladás hasznosabb és célravezetőbb. De azért ne felejtsünk el örülni a gyorsaságnak. Mint ahogy örülnünk kell a gyorsfejlesztésnek is, amelyet időnként bizonyos kényszerpályára kerülve hajtunk végre, ezernyi gonddal és bajlódással fűszerezetten. Nos, e nagyon is egyértelmű bevezetés után a balatoni idegenforgalom gyorsfejiesztési programjáról akarok beszélni. Többször is hallhattak, olvashattak róla, jóllehet programjaink közül talán ez a legfiatalabb, és — természeténél fogva — a leggyorsabban megvalósuló. (Azaz mégis csak van létjogosultsága a gyorsaságnak!) Kényszerpályáról beszéltein. A tavalyi főszezonban ugyanis minden korábbi rekord megdőlt. A Balaton déli partjára látogatók száma tíz százalékkal, a szállást igénylőké harminc százalékkal haladta meg a tervezettet Végülis nem érhetett meglepetés bennünket: a szálláshelyek, a vendéglátóipar, az üzlethálózat nem tudták követni a forgalom hallatlan növekedései. Feszültség keletkezett. Pedig — és nem árt ezt is megjegyezni — az elmúlt nyolc év alatt 59,6 százalékkal nőtt például a szálláshelyek száma. A tavalyi forgalom és helyhiány miatt azonban újra elterjedtek a ,,vadkempingek”, a legelemibb higiéniai követelményeket is nélkülözve. Fokozódott a zsúfoltság, a sorbán- állás, a panasz. De hiszen ezeket rögtön érzékelték és értékeltek az illetékesek. Kétségtelen, hogy a parton élők sohasem fogják visszakívánni a tavalyi nyarat. A megye vezetői és testületéi nem tétováztak. A helyzet- elemzés után tárgyalás tárgyalást követett, s az erőfeszítés — a vitathatatlan kényszerpályán — megértésre talált Mindenekelőtt a belkereskedelmi miniszter, de az országos és a megyei szervek részéről is. Meg kellett alkotni a balatoni idegenforgalom gyorsfejlesztési programját, amely ugyan nem oldhat fel minden feszültséget, de a legizgalmasabbakra okvetlenül gyógyír. A program keretében 122 millió forint „állt össze”, s ha ide számítom a korábban megkezdett, s az idén elkészülő létesítményeket is, akkor 1979-ben 156,2 millió forint felhasználásával próbálunk kulturáltabb vendégfogadást teremteni a déli Balaton-parton. G yorsfejlesztés. Tessék meggondolni, mi mindennel jár együtt a sietség! Nincs terület. Tölteni kell. De még nincs is birtokban. Terv sem készült. És az építőipari teljesítőképességgel oly szegényesen megáldott Somogy megyében mire lehet számítani? A döntés 1978. november 9-én született. Az állami buksza azonban csak január 1-én nyílt meg. Addig szerződésekről szó sem lehetett. És amit rz évad elejére-küzepére vállaltak az érdekelt szervek, az .más körülmények között három év alatt sem épülne meg. (Mégis van létjogosultsága a gyorsfejlesztésnek?) Akkor sem árt agyunkba vésni, amikor majd arra gondolunk: mi minden késik, vagy divatos kifejezéssel élve: elhúzódik” miatta. Azaz: a gyorsfejlesztés mindig teremthet újabb feszültségeket. Tények, öt új kempingben 6500 helyet, a korábban megkezdett táborokéval együtt 8650-et teremtünk, összesen 16 önkiszolgáló élelmiszerbolt és bisztró várható a program keretében, s ebből 12 a szezon, alatt elkészül. A terv három, úgynevezett „konzerv-bisztró” építését írja elő; július 15-re, 31-reés augusztus 15-re várhatók. Huszonöt WC-konténert gyártott a Kaposvári Univerzál Ktsz, június 15-re az utolsó is beköthető. Nem is folytatom tovább. Az idő szorít, s hogy eredeti határidőre, az évad megkezdésére nem készülhetett ei minden, azon igazán nem lehet csodálkozni. A gyorsfejlesztés nemcsak az érdeklődés, hanem az ellenőrzés állandó pergőtüzében is áll. Nem túlzás azt mondani, hogy, a kijelölt helyeken „harci helyzet” vain. S a nagy csatákban sohasem marad el a segítség. Voltaképpen azon sajnálkozik, az ember, hogy megyei és országos szervek, szervezetek niiért nem tudnak hosszabb távú programok esetében is ilyen harmonikusan együtt munkálkodni, mint most. Tanulság, örüljünk a lehetőségek jelenlegi kiaknázásának. Fontos témáiról van szó. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy legutóbb a megyei párt-vb is napirendre tűzte, értékelte az eredményeket, és fokozott ütemet, gyorsítást ajánlott. Nem véletlenül. Az idénykezdésre semmiképp sem valósulhattak meg a létesítmények, de nagy többségük június közepére — végére üzemelni fog. Mindez a tanácsok, az áfész-ek, a tanácsi építőipari vállalat, a ktsz-ek és más szervezetek erőfeszítéseinek köszönhető. A hadihelyzetről1’ egyébként — hogy friss legyen a tájékoztatás hétfőn reggel még újra meggyőződtem. A megyei tanács kereskedelmi osztályán, napra kész adatokkal, fontos megállapításokkal fogadtak. Az jutott az eszembe: miért nem tudjuk a hosszabb távú programokat is ilyen szigorúan, szorosan a markunkban tartani? (Lehet, hogy mégis létjogosultsága van a gyorsfejlesz- tésmek?) A program döntő része tehát még a nyáron megvalósul. Igaz, nagyrészt más építkezések elhúzódása árán. De vállalni kellett! Nem tehettünk mást. A tavalyi állapotok még egyszer nem alakulhatnak ki a Balaton partján. A gyorsfejlesztésnek tehát létjogosultsága volt. Kényszerpályára kerültünk. De gondoljuk meg: Csakugyan ez a fejlesztés útja? A párt-vb ülésén, a megyei tanácson és másutt is határozottan megfogalmazták: nincs a Balatonnak hosszú távú, előrelátó fejlesztési koncepciója? S ha most — reméljük, utoljára — „kitalpaltuk” és elfogadtuk is az efajta gyorsfejlesztést, erről az útról végképp le kell térni. Emlékszem, hogy az 1904-es „invázió” utáni évben és 1972—73-ban is gyorsfejlcsztésrc kényszerültünk. Pedig a mi társadalmunkat tervszerűség jellemzi. Akkor pedig el kell kerülnünk a nagy-nagy sietséget, néha kapkodást előidéző — az őszinte örömünkre eredményekhez vezető — hajszát. S zeretem a gyorsaságot — ezt vallottam a jegyzet elején. Hozzátettem, hogy nemcsak az utazásiban, hanem a munkában, a gondolkodásban, a helyzetfelismerésben és a döntésben is. Mit mentsünk át a gyorsfejlesztésből? A fentieken kívül a módszereket, a tökéleteshez közelítő irányítást, a fokozott ellenőrzést, a különböző szervek és szervezetek, a megyei és a főhatóságok felhőmentes, megértő és gyors eredményeket hozó együttműködését. Gyorsfejlesztés nélkül. Jávori Bcla
