Somogyi Néplap, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-13 / 110. szám
Ki kezdeményezze? A brigádok ereje Ahol jó szervezik meg a munkaversenyt, a szocialista brigádok tevékenységét, jód hangolják össze vállalásaikat, a társadalmi akciókat, ott jelentős eredményeket érhetnek el. Erre jó bizonyíték a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság ezer munkást foglalkoztató csurgói gyáregységének tavalyi munkája. — Huszonöt szocialista brigádunk van, közülük a múlt évben tizenegy érdemelte ki az arany-, az ezüst- és a bronzkoszorút. Hárommilliós termelési értéket vállaltak, ezzel szemben 11 milliót, a 900 ezer forintos eredmény- tervvel szemben pedig 2,5 millió forintot teljesítettek. Geleta Ferenc gyáregységvezető elmondta, hogy a szocialista brigádok 1978-ban 4000 óra társadalmi munkát vállaltak, s 6100 órát dolgoztak. A nagyközségi tanács értékelése szerint a gyáregység szocialista brigádjai Csurgó gazdagítása érdekében csak a múlt évben 1,1 millió forint értékű társadalmi munkát végeztek. S hogy miből jöttek össze a tíz- és százezrek, az egymilliót meghaladó társadalmi munka? Lehetetlen felsorolni, csupán néhányat említünk meg: babaház tervezése, felállítása, lakkozása, csiszolása az I. számú iskolánál. Fogasok. fali rácsok, ülőrácsok ide és a III. számú iskolának, az óvodáknak. Játékvonat az I. számú óvodának. Virágtartók az öregek napközi otthonába. Falburkolat készítése, szerelése az úttörd'názbain meg az MHSZ klubjában. Csak az üzemi sportpályánál végzett munka értéke negyedmillió forint! Szívesen végeztek társadalmi munkát az öreglaki nevelőotthonnak. és a zákán.yi kérésnek is eleget tettek: társadalmi munkában rönkökből gerendát, deszkát fűrészeltek. A SEFAG csurgói gyáregysége nemcsak a nagyközségben. hanem a környéken is tekintélyt, hírnevet szerzett magának. Tekintélyt szereztek a szocialista brigádok, melyek a közösségért való tenni akarásban és az üzemben végzett munkával is bizonyították cselekvési egységüket.. Nem véletlen tehát, hogy a tanács, az iskolák, az óvodák és más intézmények a fűrészüzemhez fordulnak, ha asztalosmunkával kapcsolatos segítségre van szükségük. Akkor is a szocialista brigádokat hívják és várják, ha tisztasági nap vagy más olyan megmozdulás van Csurgón. Új mérőautomata A MUNKÁSOK PÁRTTAGGÁ NEVELÉSE A Rákóczi szocialista brigád konstruálta ezt a mérőautomatát a kaposvári FJektroncső- gvárban. A gép a rádiócső minősegét ellenőrzi. Teljesítménye az előző műszerének a kétszerese. A hibát a képernyő mutatja. Próbaüzem az aszfaltkeverő telepen Az útépítők boszorkánykonyhája Kaposfüred mellett épült fel a Kaposvári IJözúti Építő Vállalat új telepe. Tizenhárom hektár területet foglal e! az aszfaltgyár. Van vasútállomása. »szállodája". üzemi, igazgatási és kiszolgáló központja. vannak raktárai .. , Nemsokára »üzletközpont« is nyílik: tervezik egy büfé vagy vegyeskereskedés létesítését. A portásfülke »helyettesíti« a kaput védő rondellát, innen ágaznak szét a telep útjai. A központ nagyobbik épülete a munkásszálló. A nagyterem melletti melegítőkonyhában Frank Károlyné és Bíró Sán- dorné tartott szemlét a patika tisztaságú tűzhelyek, szekrények és mosogatók fölött. — Jó a koszt? — Elmegy, A füredi vendéglőből hozzák. ízletes. Az embeiek úgy hívják: tízórai. Ebédnek adjuk, de annak kevés. Ü tépi tők... A levest tálakban kapják, a másodikért sorbaállnak, ötve- nen naponta. — Szigorúak a követelmények? — A szobákban nem lehet dohányoz.ni, de azért bagóznak. italt tilos behozni, de azért behozzák . .. — Mivel töltik él az idejüket? sal összefonódva nóta szól: »Vááágyom egy nő után ...« Az építés vezetőségen kávéillat és cigarettafüst, beszéd- foszlányok. Szabó József fő- épitésvezető egyszerűen berendezett szobájában csikk halom van a hamutartóban, egy megbeszélés »hordaléka«. Kérdezni nem nagyon kell, a »főnök« napra, órára kész; — A tévét megjavítjuk, nem gond. Tudjuk, hogy mi foglalkoztatja az embereket. Remélem ők is tudják, hogy I minket mi foglalkoztat. | — Itt munkások laknak ; majd minden szobában. — Négyágyas szobákban j Szépek az öltözők is. Minder j megváltozott a régi, rossz szo- i ciális létesítmények után Csak ilyen is maradjon. I A fő-építésvezető büszkér I néz a színes vonalakkal meg- ! írt megyetérképre. Több min 1 egymillió tonna aszfalt var rárajzolva, Kaposvártól hét- I venöt kilométerre található í j legtávolabbi pont. Az új asz- faltgyár három műszakkal folyamatos üzemben pár é\ alatt »átírja« a térképet. Nagy számokról beszélünk Nehéz munka az útépítés még papíron is nehéz. A régi — húskombinát me! letti — telepen óránként öt ven tonna fekete masszát esi' nált a gép. Az új NDK-be masina a Kétszeresét tudja. P helyén nemrég még pusztasáí volt. Pandúr Imre művezető < még félkész laboratórium kör nyékéről kgrült elő: — Most már könnyű < munka. A labort, a mérleg házat és a még hátralevő néhány épületet hamar összepa koljuk. Télen volt a keméni műszak. Január tizenötödikéi alapoztuk a gépek helyét Csak fóliasátorban tudtul megcsinálni. Mindent segédmunkások készítettek, egyetlen kőműves sem látta a; egészet. Az emberek az épí tés közben a szakmát is meg tanulták. így volt olcsóbb, < saját brigádunkkal. A keverőberendezést — i nagy »turmixgépet« — ké oldalról több méter magai dombok fogják közre: a vasúti töltés, valamint a közű- zalék és kavicsdepók. Csonka Attila főgépész áll« vezérlőpult melleit: — Itt csak a mutatókat kel nézni. Lehetne ugyan kézzé is irányítani a szerkezetet, d( ötven-hatvan gombot egyszerre nyomogatni egy kissé nehéz. Minden automatizált Már most, a próbaüzem alati csodáljuk a boszorkánykonyhánkat. Az építőket kertészek követik. A telep minden szabat négyzetméterén fű, virág, fa zöldell majd. Húsz méter széles erdősá- vot telepítenek körbe. Előírás a környezetvédelem miatt örülnek neki az építők, sokÍ szor nehezítette meg munkájukat az erős szél. lAithár Péter — Van itt elfoglaltság, most például ez — nevet babai János, és meglóbálja a nyeleha- gyott söprűt, kalapál, szögei, megnézi müvét lehet takarítani. Nagybajomban lakik, hétfőtől csütörtökig, péntekig dolgozik, hetei a szálláson, azután két-három napra otthagyja a kitűzőszerszámokat. Várja az otthona. Három gyereke már családos, egy lanya még otthon van. Feleségével belenyugodtak ebbe a hétvégi házasságba. — A többiek ? — Olyanformán, mint én. Mindenki egy »nagy sakkhúzásról« álmodik. Beköltözni Kaposvárra. Vajon miért? Amikor az útépítők amúgy is mindig távol vannak. Válasz nélkül maradó kérdés. Még megnézhetem a vaksi képernyőjű tévét, este is ugyanolyan marad, mert rossz. A szobákban egy-két könyv hever. — Azt is meg lehet unni — válaszol fölfedezésemre egy halk, dörmögő hang. — A szállás itt jó. korszerű. Csak minden messze van — keseregnek. Remélhetőleg majd közel hozzák — gondolom, de már nem beszélgetünk, hallgatjuk, ahogy a fürdőből vízcsobo-gásfigyehnet: idegenforgalmunkban egyelőre nagy és feltáratlan tartalékok vannak — kihasználatlanul. Kevés a szállás, és minőségük nem megfelelő, de egyéb idegenforgalmi szolgáltatásaink színvonala sem üti meg a mértéket. Ezért az évről évre hazánkba látogató turista gyakran indul tovább 2—3 napos tartózkodás után olyan ország üdülőközpontjába, ahol a pénzéért több látnivalót, jobb szolgá'tatást kap. S, hogy nem tartunk előbbre, annak oka az idegenforgalom értékelésének bizonytalanságában is rejlett. Ezért volt jó a héten a siófoki pártaktíva: pontosan meghatározták e fontos népgazdasági ág helyét, szerepét. Siófokon is szó volt a nyári balatoni kulturális programokról. Ebben rengeteg történt az elmúlt években — a káoolnatárlatok. a köröshe- gvi hangversenyek igazi ese- ménvekké nőttek —, számos művész lépett föl, színvonalas darabokat is láthattunk. De így utólag visszatekintve úgv látszik: mindez mégsem volt elég. Nagy a tó, és a partjára érkező turisták igényeit kielégíteni nem könnyű. Mindez sok tanulságot rejt idegenforgalmi és tanácsi szakembereknek és laikusoknak egyaránt. Csupor Tibor Ilyenkor májusban egy dá- I tumra emlékezik a világ: a I győzelem napjára. A háború után 34 évvel a héten megyénkben is több helyen tartottak nagygyűlést május 9- én. E nap jelentősége nem kopott meg, sőt szerves része lett annak a küzdelemnek, mely a béke megőrzéséért napjainkban is folyik. Ezt hangsúlyozták a villamossági svárban tartott békenagygyűlés felszólalói is. A nyugodt alkotómunkának valóban nélkülözhetetlen föltétele a béke. De ehhez természetesen más is kell. Például korszerű ismeretek, s e7.ek alkalmazásának föltételei. Ehhez < kíván segítséget adni a héten megnyílt somogyi műszaki és közgazdasági hónap. A megye műszaki ér- I telmisége megtalálta helyét a 1 gyárakban, üzemekben. Vajon j a jó munkavégzés minden feltételét. megteremtették? Éné- | nyesülhet-c megfelelően a sok jó elképzelés, terv?, ötlet, van-e igazi tere, útja a gondolatoknak? Ha választ nem is adnak a hónap rendezvényei, sokat segíthetnek. Több előadás hangzik el, ankétokon, kerékasztaloknál vitáznak szakmai-vállalati do'- gokrók Korábbi tapasztalatok alapján tudjuk, mennyit érnek ezek a rendezvények. A vita, a vélemények sz^mbe^i- «ése letisztítja, kikristáiyositja az álláspontokat. A döntések nem az itteni előadások közben születnek, de a vállalatot érintő elhatározások itt kezdődhetnek. Nem egy nagyobb vállalati stratégiai elképzelés, fejlesztési célkitűzés fogant meg a műszaki és köz- gazdasági hónap rendezvényein. Szorosan ide tartozik a hél egy másik eseménye is: a nagyatádi TIT-klub felavatása. Az atádi létesítmény szántén az ismeretszerzés új lehetőségeit tágíthatja. A színvonalas technikai eszközök, az elektromos gépek mind a gvors, és mégis alapos ismeretszerzés nélkülözhetetlen segítői. Széles körű természet- és társadalomtudományi ismeretekre mindig is szükség volt, de ma talán minden korábbinál jobban. Ebben segíthet az űj atádi TIT-klub. Mind több a jele. hogy közeledik az idegenforgalmi idenynyitó. A héten két esemény is utalt erre: Siófokon pár taklí vau lése n foglalkoztak az idegenforgalom ideológiai- politikai kérdéseivel, Bogiár- lellén pedig két kiállítás nyílt a kápoinatárlatok közönségének. Idegenforgalmunkat már évtizedes tapasztalatok alapján tudjuk értékelni, ezért is szaporodnak egyre jobban az e kérdéssel foglalkozó elemző munkák. Mi csak arra hívnánk föl a,, S enki előtt sem titok, hogy pártunk, mint a munkásosztály forradalmi élcsapata, nagy figyelmet fordít utánpótlásának biztosítására, egészséges, töretlen fejlődésére. Elvi-poli Ilkái jelentőséget tulajdonít annak, hogy a párttagság társadalmi összetétele tükrözze társadalmunk osztály- és ré- tegmegoszlásat. A párt soraiba lépő új párttagok között megfelelő arányban ott találjuk a munkások, parasztok, értelmiségiek, alkalmazottak legjobbjait. Pártunk XI. kongresszusának határozata elvi iránymu- tatást adott, amikor megfogalmazta, hogy »a párt a dolgozóknak, elsősorban a munkásoknak a legjobbjait veszi fel tagjai sorába, azokat, akik meggyőződéses hívei szocialista társadalmunknak, élen járnak a munkában, a szocializmus elvei szerint élnék«. Közismert a munkások szocializmust építő társadalmunkban elfoglalt helye és szerepe. Éppen ezért helyes következtetésként fogható fel, hogy az ország életében vezető szerepet betöltő MSZMP mun- kásbázisának fejlesztése össztársadalmi érdeket is kifejez. Központi Bizottságunk Titkársága a közelmúltban áttekintette a munkások pártba való felvételének Borsod megyei tapasztalatait. Elismeréssel állapította meg, hogy a megyében eredményesen oldják meg a munkások tagfelvételével kapcsolatos eszmei, politikai nevelő munka feladataik A Borsod megyei pártszervezetek és pártszervek eredményes munkájának az alapja, fő forrása a tudatosságban, a kongresszusi határozatok végrehajtásának következetességében, a munkások párttaggá nevelésének helyes módszereiben és nem utolsósorban a pártellenőrző munka megfelelő színvonalában rejlik. A tapasztalatok összegezése során a megyei pártbizottság természetesen nem feledkezett rr.eg arról sem, hogy számba vegye a munka g engeségeit, azokat az egyes helyeken és esetenként előforduló fogyatékosságokat, amelyek nehezítik a munkások körében folytatott eszmei-politikai nevelő munkát. Mindezek alapján elmondható, hogy a Borsod megyei tapasztalatok túlnőnek a megye határain, a következtetések, tanulságok országos hasznosítást érdemelnek. Fontos következtetés, hogy a műnk fisok pártba való felvételének feltételei politikailag általában kedvezőek. Ezt meghatározza a párt vezető szerepének érvényesülése, tömegkapcsolatainak állandó erősödése. A munkások anyagi, szociális körülményei fokozatosan javulnak. Politikai és szakmai műveltségük emelkedik, közéleti szereplésük, aktivitásuk erősödik. Jellemző példa erre, hogy Borsod megyében a párttestületek tagjainak 40 százaléka, a szakszervezeti bizottsági tagok 56 százaléka. a tanácstagok több mint fele múnkás. A megyében a munkások tagfelvételének fő bázisai a nagyüzemek. Közismert Borsod megye jellege. Adottságai révén tehát még külörjös figyelmet is érdemel az, hogy a jelentés számú nagyüzemben — színié kivétel néliíül — a munkások pártba való felvételére nagy figyelmet fordítanak, ez a munka kiegyensúlyozott, folyamatos és tudatos. Az MSZMP szervezeti szabályzata egységes elvek alapján nyugvó követelményeket állít a pártba belépni szándékozó dolgozók elé. Nem képzelhető tehát el,- hogy elvi-politikai engedményekre kerüljön sor helytelen szemlélet folytán a munkások tekintetében. A Borsod megyében dolgozó pártszervezetek és pártszervek mindezt jól tudják, figyelmet fordítanak a párttaggal szemben támasztott követelmények elvszerü betartására. Éppen ezért — jelentőségénél fogva — a figyelem középpontjába került a kiválasztó, a párttagá nevelő munka. Az aiapszervezeti vezetőségek a kiválasztást felelősségteljesen, sokirányú ismeret birtokában végzik. Bevonják ebbe a szakszervezetben dolgozó kommunistákat. Megfogalmazódik az az igény is, nogy a KISZ-szervezőlek javítsák a munkásfiatalok körében végzett eszmei-politikai nevelő munkájukat. szervezettségüket, párttagá nevelő tevékenységüket. A KISZ ilyen irányú munkájával kapcsolatosan egyértelmű követelmény a pártszervezetek számára. hogy jobban törődjenek ifjúsági szervezeteik támogatásával. többet foglalkozzanak közvetlenül is a fiatalokkal, a párttagságra érdemes munkásfiatalok közeledésének elősegítésével. A munkások felvételének Borsod megyei tapasztalatai közül az egyik leglényegesebb tanulság, hogy a munkások, különösen a munkásfiatalok körében továbbra is aktív, a pártszervezetek részéről kezdeményező tagfelvételi munka folyjék. Félreérthetetlenül arról van szó tehát, hogy a pártszervezetek nem helyezkedhetnek a várakozás álláspontjára, arra, hogy csak azokkal a munkásokkal foglalkozzanak, akik maguk kezdeményezik a pártba való felvételüket. A z eddig vázolt tapasztalatokon, tanulságokon túl a tagfelvételi munka elvi-politikai szempontjait figyelembe véve van még egy fontos kérdés, amelynek érvényességére a Borsod megyei tapasztalatok figyelmünket ismételten felhívják. Nevezetesen annak az elvnek és gyakorlatnak egyöntetű felfogására, hogy nem l^het szembeállítani a munkások megfelelő arányú felvételét a szellemi dolgozók ugyancsak megfelelő arányú felvételével. Ez nem pártstatisztikai magyarázgalá- sok kérdése, ez elvi kérdés Pártunkban — éppen növekvő társadalmi szerepénél fogva is — helyük van az értelmiség legjobbjainak és az alkalmazottaknak. Az üzemekben nem szabad megfeledkezni a párthoz közeledő, a köz- ügyekben feladatot vállaló, a párt politikája mellett nyíltan kiálló értemiségről. Hajnal Ferenc az MSZMP KB alosztályvezetője Szezon előtt új üzleteket adnak át (Tudósítónktól.) Körültekintően készül a ba- latonmáriai áfész 70 kiskereskedelmi és vendéglátó üzlete az idegenforgalmi szezonra. Közülük 12 kiskereskedelmi, és 20 vendéglátó üzlet idényjellegű. Háziasszonyok, nyugdíjasok, diákok találnak ott kereseti lehetőséget a nyáron. A szövetkezet 800 ezer forintot fordít tatarozásra, Ba- latonmárián a Csatorna-parton levő élelmiszer-háztartás boltot önkiszolgálóvá alakítják át. Májusban helyezik üzembe a balatoníenyvesi új Vigadó éttermet, amelynek alapteruiete 517 'négyzetméter. Ez az üzlet 4.4 millió forintba kerül. A BalaU>n-parti gyorsfejlesztési program keretén belül épül Balatonma- ria-alsón egy élelmiszerbolt 1,5 millió forintért. Balaton- fenyves-alsón vendéglátó üzlet készül előregyártott elemekből 1,8 millió forintért Mindkét üzlet átadását a főszezonra tervezik. Alsóbélate- lepen a Kölcsey utcában egy 151 négyzetméter alapterületű élelmiszerbolt építését a napokban kezdik meg, azonban csak a második félévben adják át. Az üzlet tervezett értéke 1,5 millió forint