Somogyi Néplap, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)

1979-05-10 / 107. szám

GYÁSZJELENTÉS Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesapánk EMBERSICS IMRE 77 éves korában, hosszú szenve­dés után elhunyt. Temetése május 11-én, pénteken fél 12 órakor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család * * * Fájdalomtól megtört szívvel tu­datom a rokonokkal. komákkal, jó barátokkal és ismerősükkel, hegy szeretett férjem, TÓTH SÁNDOR hentes és mészáros hosszú betegség után — 69 éves korában — május 9-én elhunyt. Temetése 1979. május 11-én 14 órakor lesz a hetesi temetőben. Emléke örökké él a szívünkben. Bánatos felesége és kiterjedt ro­konsága. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Hálás köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak és ismerősöknek, akik szeretett fér­jem BIRCZ JÓZSEF temetésién részt vettek, virágaik­kal és koszorúikkal fáAJaknunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és a rokonság (152936) * • • Hálásan köszönjük mindazok­nak, akik drága hozzátartozónk SZABÓ GYULA hamvainak búcsúztatásán részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal és őszinte részvétükkel gyászun­kat enyhítették. A gyászoló család * * * Köszönetét mondok mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek az Április 4. köz lakóinak, akik Nszeretett férjem, ORBÁN LŐRINC temetésén fájdalmamat részvé­tükkel, koszorúikkal, virágaikkal enyhítették. Orbán Lőrincné (4365) • * * Hálás szívvel mondunk- köszö­netét a rokonoknak, szomszédok­nak, ismerősöknek, barátoknak és mindazoknak, . akik ENGL JANOS — szeretett férj, édesapa, após, nagyapa, rokon — temetésén részt vettek, virágaikkal és részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. v Gyászoló felesége, leánya, ve je. unokái, dédunokája Boglárlellén, Tuli­pán utca 16. alatt 287 négyszögöles telek el­adó. Érdeklődni; Lendval Elemér, Len­gyeltóti, Rákóczi út 6L ____________(ls?jW7) B alaiouszeinesen £ Minisztertanács üdü­lője mellett 156 n-öies közművesített, beke­rített telek sürgőser. eladó. Érdeklődni 11- 1.26-os telefonon 9-tői 13-ig, 15-től 18 óráig. ___________________(4299-'!) B alatonmária fürdőn állomástól 15 perc. feltöltött vízparti te­lek eladó. Érdeklőd­ni : Bedő Csaba, Sió­fok, Tanácsház u. 24 III. em. 33. (42997) Siófoktól 8 km-rc Ságváron kertes csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: Mogyorósi György, Siófok. Ta­nács-ház u. 4. VI. em. 22. munkanapokon 17 óra_ után. _________(52843) 2 szobás, 2 konyhás családi ház eladó 40C n-öl telekkel. Boglár­le lie, Táncsics u. 2. ______________ S ioiokon 2 szobás kertes családi ház 2G3 n-öles telken eladó. Megtekinthető va­sárnap, Madách u. 7. sz. al^tt. (4*vwv) Keszthelyen a Ba­laton.-parton kétszin­tes családi ház be­költözhetően. fizetési kedvezménnyel eladó. Móriczné, Keszthely. Móra F. u. 5. ___________________(167710) M arcaliban családi ház melléképületekkel eladó. Kovács József U. 47. (52C57) Kétszintes központi fűtéses családi ház garázzsal, eladó. Ka­posvár, Pázmány1“ Pé- ter U. 67. (152952) Kaposvár Töröcskér. 700 négyszögöl építés: kötelezettség nélküli házhely, gyümölcsös pincével megosztva is eladó. Dr. David Bp., Széna tér 7. II/l. Tel. 369-623. (8247) UL-es Lada I2i00-a^ eladó. Kaposfő, Kus- SUth L. U. 23. (1523tŐ) Fonyódon négyszo- óás, összkomfortos la­kóház eladó. Érdek- ődnd: Horovitz La­jos, Bartók Béla út. L4. Tel.: 104. (4392) Eladó 3 szobás csa­ládi ház 600 n-öl te- ekkel. Teleu- meg­osztva is. A ,telek ;> a lato n f e n y v esir e /agy bélatelepire vag^ elleire is cserélhető. Érdeklődni: Fonyód. Kupa vezér u. 2i. (52318) Kutason az Ady u. >6. számú ház két nektár telekkel meg­osztva is eladó. Ér­lek! ődni : Nagy, Ku- sas, Ady u. 18. (41576) Másfél szobás ház­rész kerttel, bővítés, lohe tőség gél eladó Pfeiffer Gyula, Ka­posvár, Szigetvári u 31. Érdeklődni dél­után 14-től. (152fi95) Kap o ss zen tj akabon 113 négyszögöl zári kert eladó. Víz, vil­lany van. Érdeklődni: Kaposvár, Kinizsi lt. 38. ép. III. em. 11. 19 órától.________(I5?»ai) Z aí a karó s legsze int helyén. 270 négyszög­öl telek eladó. Für­dőtör 300 méter, víz villany van. Érdek­lődni : Nagykanizsa. Vörös Hadsereg u. 10 14—19 óra , között Csenné, __________(1.52010) K étszobás házrész beköltözhetően el­adó. Kaposvár. Hegy- alja utca 5. (Donner) Érdeklődni: 3 alatt. (152911) Négyszobás kertes családi ház (garázs, műhely, melléképü­letek) azonnal elfog­lalható am eladó. Ka­posvár, Nyár u. 106, Érdeklődni: Petőfi u 60. Pintér, 17 órától. (1 Kaposfüredi szőlő­hegyen 1000 négyszög- öles telek, megosztva is eladó. Érdeklődni Kaposfüred. Kapos- für^di út 136. fl'-yv-'?) Kaposvárhoz közel 12 km-re, Somogy- aszaló, AntaLmajor Dózsa Gy. u. 85. sz. alatti családi ház. 80C négyszögölön fekvő, gazdálkodásra is al­kalmas, tele gyümöl­csössel, kerttel vasút­állomáshoz közel, el­adó. (152930) Csokonyavisontán víkendház sürgősein eladó. Érdeklődni ugyanott. Gáspár Jó­zsef fürdögondn oknál. ___________________(152929) Nagy méretű két­szintes családi hás garázzsal, eladó. Ka­posvár, Liszt Ferenc u. 35/a. Légrádi. Meg­tekinthető 17 óra után. ___________________(152968) Családi ház eladó Zimány, Dózsa Gy. u- 4. sz. alatt. Érdek­lődni egész nap le­het. (152949) SiiUutl ÍhAJ-íuj, JU\ fisz. feljavított alia pótban, családi okú . miatt, minden elfo­gadható áron eladó Érdeklődni: 17 óra után. Kapusvár. Kel­tesz u. 61. (KV-k 3) I.vi-es fisz. szeiíit^ - gépkocsi P Fiat 13:uo- as eladó. Érdeklődni: Mosdós, Petőfi u. 23. este 17 óra után lehet ______________Ó^n::;) j loO cm3-es iviZ el­adó. Kaposvár, Vörös Hadsereg u. 16. Ér­deklődni egész nap. ___________________(1Ö29C3) ZC-s írsz. Wartburg eladó. Bárdudvarnok, Virág u. 2. (IS«*}»?«) 11 - us öjvooai if0--_£ fehér, friss műszaki vizsgával, jó állapot­ban eladó. Kurucz Somogysámson, Fő u 237._______________(H533K3) K 70-es lüOu-a* Volkswagen ZC-s, el­ső műszaki vizsgával, igényesnek sürgősen eladó. Kaposvár, Hon­véd u. 7. IV. em. 2. __________________(152922) 1 300-as P. Fiat al- alkatrészemként eladó. Kocsis, Kaposvár. Szántó L u. 11/2. 408-as Moszkvics a-1 katrós zeniként eladó. Tóth, Kaposvár, Má­jus 1. u. 75. sz. Kaposváron, két­szobás kertes szövet­kezeti lakás eladó, készpénz és OTP-át- vállalással. Ajánla- takat: 152963. számra a hirdetőbe kérek. (1I5799Ä) Méhészet eladó. Pa­talom, Kossuth—L. u. 3L ________________(152.957) K étszobás, össz­komfortos gázfűtéses szövetkezeti laká* (garázzsal) azonna; beköltözéssel eladó Kaposvár, Marx Ká roly köz 1. ép. III em. 3. (152920' 120 000 Ft készpénz­zel, lakásmegoldási keresek. Ajánlatokat 152964. számra a hir­detőbe kérek. (152904) Vízvezeték, központ: fűtés szerelést válla­lóiunk, anyagga azuri naira. Lev eleke t »-Minőség-« jeligére t keszthelyi hirdetőbe. <invs*i : JMauo egv axiif használl variálhat- babakocsi, (mély -r sportkocsi). Gyurkó Nagybajom, Fő u 47 á. (152921) Liaüo *2 do u.i hai- masablak, jutányos áron. Érdeklődni: Fo­nyód, Fő u. 23. Bog­dán. ___________\>) K ertes családi háza­mat mely áll 2 szo­ba összkomfort + szu- terén, garázs, olaj- automata központi fű­tés, elcserélném más­fél szobás szövetkezeti vagy OTP-s lakásra. II. emeletig. Tárgyal­ni és megtekinteni: Kaposvár, Szegfű u. IS. (1-52857) Nagy áfádon 2 szo­bás IV. emeleti lakás OTP-átvállal ássál el­adó. Érdeklődni 511-es telefonon 9-től 14 órá­ig. __________(41692) Másfél szobás szö­vetkezeti lakás eladó Kaposvár, 46-as ifjú­ság útja 10. I. lplíáz I. em. 1. Megtekint­hető egész nap. (4359) 5>Uigoav.n tiduo x úb 3 éves, 1 db 11 éves fejőstehén és egy két­éves tenyészüsző tbc- mentes állományból. Érdeklődni Somogy- vári, Szabás, Fő u 118. ________________(4152 ­N émetül besze.-. asszonyt keresünk ó nyár egv részére idős hölgy mellé A po lónők élőn y ben Ajánlatokat: 1Í52940 számra a kaposvári hirdetőbe._______(152946) B alatonszépiak al­són »Rózsalugas-«' vendéglőmbe főzni tu­dó személyt, mosoga­tót és háztartási al­kalmazottakat felve­ssek. _____________(152941) A ulóülésre szerel­hető, többféleképpen variál ható, sport gyermekkocsi eladó. Kaposvár, Kandó K. U. 1/a. ___________(152963) P anorámás NDK mély gyermekkocsi, autóülésen is szállít­ható, igényesnek el­adó. Kaposvár, Kan­dó K. u. 1/a. Tele­fon: 13-931. (152962) Kérem a segédmo­torost, aki f. hó 7-én 16 órakor a Kertész utcában felvett egy sárga bukósisakot. juttassa vissza tulaj­donosának. Király. Kaposvár. Kertész u. 36. __________________(4402) H artnasszarnyú re- dőmyiokos ablak (használt) olcsón fel­adó. Kaposvár, Kan­dó K. u. 1/a. (152965) Három db egyeves üszőborjú, egy db 3 éves, kilenchónapos vemhes tehén és 1 db választási b ikabor j ú eladó. Somogyjá-d, Hu­nyadi u. 12. sz. alatt. (162955) ! Negyvenegy éves nőtlen, mezőgazda­ságban dolgozó falus: fiatalember, társaság hiányában, házasság céljából megismer­kedne korban hdzzá- illő, olyan komoly nővel, -aki kis szép­séghibát el tud nézni. Lakás, kocsi van. Egy gyermek nem aka­dály. Leveleket: »Ta­lán még nem késő 102914.« jeligére a hir­dető*'*». (tW4) Házasság célj áből megismerkednék 50-es, magas, becsületes, anyagiakkal rendel­kező szakmunkás fér­fival. Leveleket: »Fényképes választ«* jeligére. 152919. szám­ra a hirdetőbe kérek. (152919) i A Balatoni Vízügyi Kirendeltség fölvesz négy líf*életévet betöltött, úszni tudó férfit Italos BioBhakSrbc,­változó munkahelyre, a Balatonon végzendő munkákra. Jelentkezni lehet: Balatoni Vízügyi Kirendeltség, 8600 Siófok, Somogyi Béla u. 6., munkaügy, Telefón: 11-100 (42993)- Műszaki vezetői állás betöltésé­re, felsőfokú textilruhaipari ké­pesítéssel és 5 éves vezetői gya­korlattal, vagy középfokú textil- konfekcióipari képesítéssel és 10 éves vezetői gyakorlattal rendel­kező dolgozót azonnali belépéssel alkalmazunk. Szociális Foglalkoz­tató, Kaposvár, Berzsenyi u. 31 (150026) Vennék jó állapotú 2 személyes heverő! Ajánlatokat: 152960. számra a hirdetőbe. (152960) Marabu 4. típus, komplett kazán szét­szedve sürgősen el­adó. Kaposvár, Pe­tőfi tér 1. »LADY* Ruházati Szövetkezet. _____________(152952) 5 00-as szalag! u rész eladói. Kaposvár, Szi­getvári u. 172. (152954) A látrányi Alkotmány Mg. Termelőszövetkezet eladásra fölkínál 4 db 3 éves és 4 db i éves heréit csikót. Ar: megegyezés szerint. (41556) Felvételre keresünk siófoki ki­rendeltségünkhöz gépkocsivezetőt, sírásókat. Jelentkezés: Temetkezé­si kirendeltségvezetőnél, Siófok. (152944) A Villány-mecsekaljaá Borgazda­sági Kombinát balatonboglári pincészete egy raktárost keres felvételre. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Jelentkezés: Balaton- boglár, Szabadság u. 17. (152348) A lengyeltóti Somogy Népe Mg. Tsz felvételre keres egy műszaki vezetőt felsőfokú végzettséggel, 2-3 éves gyakorlattal, valamint elekt­ronikus vezérlésű automata fröccsöntőgépek szerelésében jár­tas elektroműszerészt 5 éves szak­mai gyakorlattal. Jelentkezés sze­mélyesen, vagy írásban a terme­lőszövetkezet elnökénéL (41597) POLIETILÉN SZÉLESFÓLIA 4,2 8,5 12 16 m széles változatban készül. Fóliasátorként, talajtakaróként történő alkalmazása elősegíti a korai zöldség és gyümölcstermesztést. — vízálló, — vegyszerálló, — kiváló fényáteresztő a TVK Kereskedelmi Iroda minden érdeklődőnek rendelkezésére áll. 1052 Budapest, Pilvax köz 2—4. Telefon: 174-444, 174-275, telex: 22-4199. Beszerezhető a szaküzlctekbcn és a TVK mintaboltokban. TFfcall WÍ3ÜS7S KaomlsiMft LENINVÁROS Kaposvári Közúti Építő Vállalat III. Főépítésvezetősége E. sz.: 390-05737 14. ’ számú / bélyegzője elveszett A bélyegző érvénytelen. Cöiixy Gergely Színház 19 óra­kor: BÍBOR SZIGET. Kiss’ Ma- nyi-bérlet. 15 és 10 óraikor: AU­GUSZTUSI VASÁRNAP. Sopron­ban. Kaposvár Vörös Csillag du. E órakor: A FRISS- SZÉNA BÓDÍ- TÖ ILLATA (14), este 7 órakor: A TROMBITÁS (16). Szabad if­júság du. 4 órakor: HINTÓN- JÁRÓ SZERELEM, du. 6 és est€ 8 órakor: MÉREGGEL (14). Dal- los Ida mozi du. G órakor: 8t HUSZAR I—II. Nagyatád du. E órakor: DÉRYNÉ, este fél 8 óra­kor: A HÍD TÜL MESSZE VAN I—II. Barcs: KILENCEDIK EME­LET. FILMBARÁTOK KÖRE: TO- DO MODO (16). Siófok este 7 óra­kor: 2001—ÜRODÜSSZEIA I—II. Marcali: LOLKA ÉS BOLKA A FÖLD KÖRÜL. Bálát onf öldvár (fedett kertmozi) este 7 órakor: BLÖFF. TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.30: Idősebbek is elkezdhe­tik... 8.35—12.4.5: Iskolatévé. 14.43— 16.10: • Iskoláiévá. 16.15: Hírek 16.20: Zsebtévé. 16.50: Reklám. 10.53: Telesport. 18.35: Tavasz a földeken.. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is el­kezdhetik . . . 19.30: Tv-híradó 20.00: Jogi esetek. 20.40: Szávitri. az a-spzonyi hűség dicsérete. Té- védrama. 21.45: ökölvívó Európa- bajnokság. Közben: Kb. 22.25: Tv- híradó 3. Budapest 2. 18.40: Francia n y elvtanf ol yarn 10.35: Osztályfőnöki óra. 19.30 Tv-híradó. 20.00: Grieg: a-mol: zongoraverseny. 20.35: Mágia ’77. 21.20: Tv-híradó 2. 21.40: Reklám. 21.45—22.30: Lidércfény. Angol té­véfilm. Jugoszláv tv 15.55: Labdarúgás: Crvena Zvez- da—Velez. 17.10: Magyar nyelvű tv-rtapló. 17.45: Mérleg a ponto: Osztrák tv 10.00: Iskolatelevízió. 10.30: Mo­zart'. 17.00: Kicsinyek műsora, I. /.25: ÁllatLexikon. 17.55: Jó éj­szakát, gyerekek! 18.00: Tv-kony- ha. 18.30: Mi. 18.54: Divatbemu­tató. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tannhäuser. Ope­ra, 23.10: Hírek. Sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.50: Jó reggelt! 8.00: Hí­reit. 8.06: Műsorismertetés. 8.20: . A mai nap kulturális program­jából. 8.2i: Siágermüzenni. 9.17: Műsora járnia t. 9.20: Irodalmi év­fordulónaptár, 9.44: Zemevár. 10.00: Hírek, lb.itó: Dominó. 10.35: Ver­bunkosom:, nóták. H.io: Madrigá­lok. 11.30: Senki kevesebbel?! II. 46: Változatok sötét hurrá. 12.0b: Déli krónika. 12.20: KJ nyer* ma? 12.30: Reklám. 12.35: Zene es megrendelés. 12.50: Ze­nemúzeum. 14.12: Népek meséi. 14.41: A nemzetközi munkásmoz­galom dalaiból. 15.00: Hírek. 15.10: Marilyn Horne operaáriákat éne-^ kel. 15.28: Csiribiri. 15.50: Hall­gatóink figyelmébe! 16.00: Útköz­ben. 16.05: Nagy László: Adok nektek arany vesszőt. lü.lö: A St. Martin-in the-Fields Kamarazene- kar két Mozart-divertirnentót ját­szik. 16.39: olvastam valahol. . . 17.00: Hírek. 17.07: Brahms: Négy komoly ének. 17.25: Duó. 10.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Han­ga lóinik figyelmébe! 18.30: Esti magazin. 19.13: Jess Thomas a Lohengrin címszerepében. 19.50: Látogatóban a prágai Chorea Bohémre a együttesnél. 20.40: A gyorsuló idő nyomában. 21.00: A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekaránál! hangverse­nye. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthí­rek. 22.20: Kína 39 éve. 22.30 • Sárai Tibor műveiből. 22.56: Bo- ross Lajos népi zenekara játszik. 23.15: Csajkovszkij: a-moll trió. 24.00: Hírek. 0.10: Ihász Gábor táncdalaiból. 0.25: Himnusz. 0.30; Víz j elzőszol gálát. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenes műsora. 8.00: Hírem 8.06: A Londoni Szimfonikus Ze­nekar könnyűzenei lei vételeiből. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30; méréshez. 18.15: Művelődési adás. Hírek. 8.33: Napközben. 10.30: Hí­19.15: A konyha nagy mesterei­nek- kis titkai. 20.00: Ünnepi gyűlés a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége 60. évfordulója alkal­mából. 21.20: Fekete napok. Tv- dráma. A Somogy megyei Élelmiszer, Háztartási, Vegyiára Kiskereskedelmi Vállalat pályázatot 1979. évben a nyári idényben üzemelő egy és több személyes 528. sz. bolt, FonyódUget. Kápolna bér, 532. sz. bolt, Siófok, Petőfi sétány, 542. sz. bolt, Siófok, Munkásőr u., 536. sz. bolt, Balatonszabadi, vasútállomás, i 438. sz. bolt, Balatonszemes, Szabadság u. 15. I szabad kasszás kiskereskedelmi bolt vezetői munkakörének betöltésére Jelentkezhetnek személyesen vagy írásban mindazok akik kereskedelmi szakképesí­téssel és hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Ugyanezen egységekbe szakképzett és szakképzetlen eladókat veszünk fel a balatoni nyári szezom/a. Nyitva tartás ideje, az üzlet forgalma és létszáma a Somogy megyei Élelmiszer, Ház­tartási, Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat, Kaposvár, Május 1. u. 57. szám alatt, a munkaügyi osztályon megtekinthető. A pályázatot írásban az önéletrajz mellékelésével, és a munkahely megjelölésével kérjük a vállalat munkaügyi osztályára megküldeni. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges! (41594) rek. H0.33: Zenedelelótt. 1L30: Csak fiataloknak! 12.30: Hírek 12.33: A népművészét mestereinek felvételeiből. 12.55: Kapcsolás a miskolci stúdióba. 13.25: Ifjúsági könyvespolc. 18.30: Takács Jenő; Táncok és dalok. 13.45: ldőjarás- és vízállásjelentés. 14.00: Szóra­koztató antikvárium. 16.00: Nép­dalok. 16.28: Műsorismertetés. 16.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Zener tükör. lö.Oü: Disputa. 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. 19.55: Slágerlista. 20.30: Hírek. 20.33: Harmincéves a rádióope­rett. 22.00: A tegnap slágereiből. 23 00: Hírek. 23.15: Leo Fall ope­rettjeiből. 24.00: Hírek. 0.10: Ide­gein nyelvű vízjelzőszolgálat. 3. MŰSOR 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismerte­tés. 8.08: Hoffmann meséi. 9.00: Isko-Larádió. 9.30: XX. századi szerző]*- műveiből. 11.00: Hírek. 11.05: A Quarneri-vonósnégyes játszik. 12.33: Dzsesszíelv ételeink­ből. 13.00: Hűek. 13.06: Műsoris­mertetés. 13.07: Romantikus ope­rákból. 14.00: »Költő is vagyok, meg proletár«. 14.56: Lórin Maa- zel vezényel. 16.00: Zenei lexikon. 16.20: Muzsikáló fiatalok. 16.50: ötórai tea. 17.55: Hírek. 13.00: A Magyar Rádió és Televízió ének­kara Schütz olasz madrigáljaiból énekel. 21.10: A dzsessz történe­téből. 21.50: Kilátó. 22.35: Az al­vajáró. 23.30—23.415: Hírek. Idő­járás. / PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.06: Hanglemez- barátok között. 17.25: A köcsög 17.30: A R. A. B. dzsesszegyüttes új felvételeiből. 17.40: Helyesen magyarul. 17.45: Sztevanovity Zo­rán és_ va Bee Gees együttes le­mezeiből. 18.00: Dél-dunántúli hír­adó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00: Német nyelvű műsor. Ballagási ajándékozási gondjain segítőnek a Somogy megyei Iparcikk-Kiskereskedelmi Vállalat szaküzletei és a Somogy Áruház Divatos ruházati cikkek, korszerű iparcikkek gazdag választékával várjuk kedves vevőinket! (

Next

/
Oldalképek
Tartalom