Somogyi Néplap, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-06 / 104. szám
flz erdők köszöntése Erdész-vadász szívem minden szeretetével köszöntőm az erdőket, mert megmutatták titokzatosságukat. Ott ahol az emberek érdeklődés nélkül elmentek, én észrevettem és örültem, mert az erdő mindig újat mutat annak, aki figyelmesen szemléli. • Megtaláltam az olvadó hó közül kibújt első hóvirágot. Láttam amint a téli szellő simigatásától megremegett a sárga színű száracska. Dideregve tartotta a hatszirmú fehér virágát, melyből három hosszabb, három rövidebb, egymásra borulva harangot alkot Ez a kis fehér virág a kikelet egyik első hírnöke Örültem, ha az elolvadt hótól nedves talajon felszáradt az avar és száraz bakanccsal végigmehettem az erdőn. Jó volt hallani, amint lépéseim nyomán zizgett a száraz levélszőnyeg. Megsimogattam a kecskefűz kipattant rügyeit a barkós ágak, a bolyhos ezüst pamacsok elfelejtették velem, hogy gyomfának tartjuk. Leszakítottam az első kinyílt pipitért: lepréseltem és naplómba tettem. Levettem a kankalintőről a rám hullott száraz leveleket hogy napfényhez juthasson. Ürömmel láttam néhány nappal később a kinyílott sárga csokrocskákat a déli fekvésű oldalakon. A patakok mentén korán nyílik a mocsári gólyahír, a mogyoró bokrok barkái virágport hintenek ekkor már, s a csendesen permetező langyos tavaszi esők megduzzasztják a fák rügyeit A meleg napfény bimbókat fakaszt az ágakon. Ha virágba borulnak a som és kökénybokrok, hideg, metsző, »böjti szelek« fújnak, de akkor már levelek nőnek egyes fákon és lassan lombos lesz az erdő. Kelemen Lajos Anyánk felé »Anyám, Istenem, sodrott Androméda-küd zöld rétje végén «.aiiouoüi... „ (Ágh István) Arcodon az évszakok. Előtted tanultam meg, hogy mit jelent a hóesés — egy télbe-tévedt táj növényei a köd alól felém sikítanak, úgylehet: némán; — várnom kell a reám hegedt csöndben. Szemed körül végre nyár van, örömmel lennék nyarad kinyíló fája. De megkérgesülök, feszülök csak száraz-feketén az ősz pontos szelétől — még mielőtt gyökereim elérhetnék újra a föld intelmet tartamait. Az ibolya illatos enyhe tavaszi esték 6Űrűn ki-kicsal- tak a fiatai tölgyeseket elválasztó nyiladékokra. A csendesen szemerkélő eső sem riasztott vissza, mert ilyen időben volt igazi nászrepülése a hosszúcsőrű vándoroknak. Ka meghallottam a korrogó, piszegő hangot az izgalomtól majd kiesett a kezemből a fegyver. Egy-egy sikeres lövés után az avarra hullott madár előtt éppen úgy tisztelegtem, mint egy értékes trófcás nagyvadam előtt A madárdal jó kedvre derített György-nap táján gyöngyvirágillattöl volt terhes a levegő. Szívesen felkerestem a gyertyát növesztő fiatal fenyveseket. Mélyeket lélegezve szívtam a fojtó és mégis kellemes fenyő- illatot Törpének éreztem magam egy-egy faóriás mellett Nem akártam hinni szemeimnek, mikor az első félszáz méter magas fát mértem a Duna árterén. Levettem a kalapom a nappal és homály borította — elegyetlen — fenyvesek között. Oszlop vastagságú egyenes törzseik az ókor templomi hangulatát idézték. A gyanta illat a tömjénfüstre emlékeztetett. Az áldozati oltár misztikus lángját láttam a leáldozó napkorongban, ha a fenyves közül néztem a napnyugtát. Szeretem az idős fenyveseket, ahol félelmetesen ünnepies a csend. Láttam magas hegygerincről napkeltét. Gyönyörű volt! Feketefenyőt ültettünk a kopár helyoldalakra, ahol a napfény szinte perzselte a követ. A föld mostohán adott ide életerőt, mégis megkapaszkodtam a kis csemeték és néhány év múlva erdő borította a sziklákat Láttam a futóhomokon akadály nélkül száguldó szelet ahol boróka és királydinnye uralkodott Szívós munkával erdőt telepítettünk és ma már embermagasságú fenyves áll útjába a szélnek. Szép látványt nyújtanak! a fehér nyírfák a lucfeny- vesek között. Kegyetlen harc színhelye ez. Az értéktelenebb nyírfa túlnövi a fenyőt mert igénytelenebb. Jártam az erdőt borús napokon is. Egy dörrenés után úgy megöntözött a nyári zápor, hogy száraz ruha sem maradt rajtam. Ki is mentem az erdő széléről; szemem láttára csapott a villám abba a fába, melynek sűrű lombja alá akartam állni. Cafatokra tépte ingemet véresre verte vállamat a diónagyságú jégeső, mikor hazafeié tartottam.. Fájt a seb sokáig, t Szenvedésemért kárpótolt az erdő; meghintette vargányával a tölgyesek alját Kocsival hordhattuk a finom gombát haza és annyit szárítottunk, hogy évekig fogyaszthattuk. Ültem a nagy folyam pártján ott, ahol a balatoni csatorna vizét elnyeli. Láttam a leáldozó nap tükörképét a folyóban. Ott hintázott az aranyszínű szőnyeg a csendesen hömpölygő vizen, ahol tengerré szélesedik. Fenr.sé- ges nyugalommal folyt magas partjai között az erdők övezte folyam. Néhány nappal később, éjfél tájt kopogtak a halászok: menekül jeli, körülfogta a víz a házat, melyben ideiglenesen laktam. Milyen kísérteties hangja volt a víznek azon az éjszakán. A lépcsőről szálltam a csónakba alig hagytuk el a kerítést, összeomlott a göröndre épített erdészház. Szörnyű látványt nyújtott az erdő az árvíz után; a kitermelt fát elsodorta, elpusztult a vadállomány jelentős része. Szenvedés volt hosszú ideig az erdőben; rothadtbűz, szúnyog mindenütt. Megváltás volt utána a dombvidéki erdő kellemes levegője, bár a nyár kellős közepén itt is meleg volt. A kedvező időjárás hatására bő termést adtak a málnatövek; sok volt a szamóca és a gomba. Érett a makk is... Számlálgattam a napokat; nem messze az idő és megszólalnak. Szeptember elején elhangzott a magyar erdők egyik legszebb nagyvadjának, a gímszarvas hímjének nászda- la, a szarvasbőgés. Láttam a szarvasbikákat egymásnak rontani. Csattogtak a kemény csontkoronák; megmerevített lábaikkal addig tolták egymást, míg az egyik meg nem rogyott; feladta a harcot, elmenekült Nem üldözte az erősebb. Elnyújtott bőgőssel adta hírül győzelmét és odasétált az elhódított háremhez. Elfogadták a tehenek; végigszagolta őket és elvonultak a tragédia színhelyéről. Az első dérlepte reggelt, ha napsütés követte, hullani kezdtek a falevelek, de ekkor már potyogott a. makk is. Aztán egymást követték a ködös napok és ezer színű ruhát öltött az erdő. Amikor a fagy állandó lett, lehullott az erdő lombja. Októberben borult, esős napok következtek. Az átázott levélszőnyegen hangtalanul járhatott a vadász. Csattant a lövés; az elcsöppent vér jelt adott a vad utolsó útjáról, melynek végén mozdulatlan volt már. Andre Maurois HAZATÉRÉS Ha ez az elbeszélés egy bizonyos férfi tudomására jutna, akkor, remélem, tudja mit kell tennie.., A történet 1945-ben egy vonaton kezdődött, mely hadifoglyokkal robogott a francia föld felé. Fáradtak, de boldogok voltak a vonat utasai. Végre viszontláthatják családjukat, hazájukat. Legtöbbjük emlékezetében az asszony arca tükröződött. Az egyik szakasz sarkában nagydarab, szikár férfi ült. Szenvedélyes arckifejezése és villogó szeme inkább spanyolnak, mint franciának mutatta. Renaud Leymarie- nek hívták, és a Périgord megyei Chardeuil-ből származott. I w.; I Amint Chardeuü polgármestere a hivatalos jelentést megkapta, miszerint Renaud Leymarie augusztus 20-án érkezik, elhatározta, hogy maga viszi az örömhírt Renaud feleségének. Az asszonyt a kertben találta, munka közben. — Mindenki szereti itt, madame, és én örülök, hogy elsőként közölhetem az örömhírt férje hazatéréséről. Gondolom, kedves fogadtatást készít elő... — Igen, polgármester úr, Renaudnak szép fogadtatást csinálok. Húszadikát mondott? Mit gondol, milyen időpontban lesz itt? — Dél körül legkorábban. — Elhiheti, polgármester úr, szépen fogom fogadni. Kösznöm a látogatást. Húszadikán Heléijg Leymarie kora reggel felkelt. Le sem hunyta szemét egész éjjel. Előző nap az egész házat kitakarította. Felsikálta a kő- padlót, csillogóra fényezte a parkettát, kimosta a függönyöket. »Milyen ruhát vegyek? — tűnődött. — Amit Renaud legjobban kedvelt, a kék-fehér mintásat.« Amint felpróbálta, bánatosan állapította meg, hogy derékban túl bő. Egy sötét ruhát vett fel, és színes gallérral, széles övvel csinosította. Délután fodrászhoz ment. Éjszaka neccet viselt, hogy a következő reggel & haja ne legyen zilálta __ Mie lőtt a reggelit elkészítette, arra gondolt, amit a férje szeretett. Szerencsére friss tojása volt. Szokta is mondogatni a férfi, hogy az omlettet senki nála jobban nem csinálja. Leymarie szerette a marhahúst és a sültburgonyát. Marhahúst nem lehetett kapni. Tegnapelőtt levágott egy csirkét. Csokoládédesszertet is tett az asztalra, mert azt nagyon kedvelte a férje. Az asszony vidám volt és izgatott. Asztalt terített. A piros fehér kockás térítőt, amit az új házban, az első étkezéskor használtak, a rózsaszínű tányérokat a tájképekkel, egy üveg jó bort, és mindenekelőtt néhány szál virágot. »Mindig szerette a virágokat, és mondogatta, hogy szebben rendezem, mint bárki más.« Egy bokrétát csinált a trikolór színeiből: fehér margarétából. égővörös pipacsokból, kék búzavirágból. Mindent előkészített, hogy már csak főzni kelljen, ha hazajött. A faluba ment. Mielőtt elindult. biciklijéhez támaszkodva betekintett a szobába. »Igen, jól néz ki minden. Renaud meglepődik Á koponyára dátum került, s az élményt beírtuk a vadásznaplóba. Láttam az erdész után ballagó favágókat; hamarosan fejsze csattogott és felsírt a fűrész a vágásra érett állományokban. Hangos reccse- néssel dőlt a földre egy-egy évszázados faóriás. Értéké- I nek megfelelően feldarabol- | ták. aztán elszállították; épü- | leífa, bútor vagy tűzifa lett 1 belőle. Az öreg fák helyét, a vágásterületet bevetették makkal, vagy apró facsemetéket ültettek, hogy majd utódaink is termelhessenek hatalmas fákat:. Ilyen ez a körforgás. amióta erdőgazdálkodás folyik. Legyen az silány alföldi homokon .nőtt akácos, dombvidéki cseres, hegyvidéki bükkös, ártéri füzes, nyáras, nyugat-dunántúli fenyves vagy a Dráva menti őstölgyes, mindegy hol nőtt, a varázsa egyforma. Számomra legalábbis az. Ha a munkában elfáradt embert, fojtogatja a nyomott levegő, szívesen sétál a park- j| ban, ahol ugyan hallható g még a város zaja, de a fák, I bokrok, virágok együttes va- fi rázsa felfrissíti hamarosan. 1 A park egy kis 'erdő, ahol | gereblyézik az utakat, pado- | kát tesznek le. de itt már le- | hét hallani madárcsicsergést. B gálám bbúgást, s máris közel kerültünk az erdőhöz. A szaporodó pihenő- és parkerdők azért létesültek, hogy felüdülhessünk és pihenhessünk. A fák éltető oxigént termelnek, javítják az egyre inkább szennyezett levegőt, ezért szeressük a fákat, szeressük az erdőket. Láttam a minden pompájától megfosztott erdőt amikor a szél tépte, cibálta a lombtalan fákat. Sajnáltam őket, mert ők is éltek és az élőlényenket szenvedni látni szomorú. Aztán jött a tél és hó hullott az erdőre. Milyen szép is a fehérbe öltözött erdő. Vattaruhát aggattak magukra a lombtalan fák. kitömött fehér párnát a fenyők és egy enyhe napon olvadni kezdett a hó, aztán megfagyott újra. Jégpáncél lett a hó tetején, sok-sok vércsapás követte a vadnyomokat ... Láttam zsákokkal bekö- 1 tött lábú lovak vontatta szánkót végigcsúszni az erdőn Takarmányt vittek a vad számára; ledobtak egy-egy kéve szénát, az etetőkbe kukoricát szórtak, mert a természetes takarmányt nem tudták kikaparni a hó alól... Aztán meleg szél fújt ismét; olvadni kezdett a hó. Találtam egy kinyílt hóvirágot, újra eljött a kikelet. Köszöntőm az erdőket. Tóth Ferenc majd, és el lesz ragadtatva, hogy házát és feleségét ily változatlanul találja.« Leymaríék háza a falu végén állt. Odébb a többi háztól. Egy órával az asszony távozása után a szomszéd- asszony vette észre, amint a katona a kertbe surrant. Egy pillanatra megállt napfénytől káprázva, örömtől ittasul- tan. Aztán kiáltott; — Heléne! Ijedten lépett a csendben B közelébb. Ekkor látta meg az ablakon keresztül a terített asztalt, a virágokat, a bort. Mintha halálosan megsebesült volna, a falhoz tántoro- dott. — Ó, istenem, gondolhattam, hogy nincs egyedül! Mikor Heléne nem sokkal később hazaérkezett, a szomszédasszony átkiáltott hozzá: — Láttam Renaudját! Lefelé rohant az utcán. Utána kiáltottam, de nem akart visszajönni. — Elrohant? Hová? Heléne a polgármester házához szaladt, de az nem tudott semmiről. Heléne egész nap az asztalnál ült, amelyen a virágok már meghervadtak. Elmúlt egy nap, eltelt egy hét, egy hónap. A tragikus nap óta sok év tovaszállt. És az asszony semmit sem hallott férjéről. Fordította: Ketotzár Gábor 1945 Révész Napsugár sorozata »><-•*<->v* ;p*í£. , y'fttt»'«*. Pátkai Tivadar Szerelem országa téged kerestelek már a játszóterek libikókái között is matrózblúzos bálok teleizzadt tenyerű táncocskáíba vittelek jósoltalak magamnak álmoskönyvek lapjaiból fűtetlen mozik nyikorgó ülésein gubbasztottam veled hányszor teveled a lépcsöházak fordulóiban suta katona levelek gyöngy betűivel írtalak tele és jaj! jártam én a várótermek álmosai olcsó szerelmek árusai közt leszólítottalak gyárkapukon kiröppenő fecske-lányok seregéből érted ácsorogtam villámok idején it érted az ereszek ijedt fészkei alatt téged kerestelek csak tégedet a cipó arcú falvak esti harangszavával melyet messzire visz a szél elvisz oly messzire * nem várlak már hold-hallgatással szomorú esőkkel sem zengő havazással madaraimat a mezőkre mind elküldtem hogy dalolják NEM VOLT HIÁBA NEM az órák mutatóinak ollózása hogy egyetlen térképem lettél amelyen eltalálok a legutolsó állomásra
