Somogyi Néplap, 1979. május (35. évfolyam, 101-125. szám)
1979-05-04 / 102. szám
Körzeti orvosok országos kongresszusa Siófokon A Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete Siófokon tartja III. országos kongresszusát. A Siófok étteremben dr. Tóth Károly, a MAOTE elnöke mondott megnyitót. — A Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesülete immár harmadszor rendezi meg országos kongresszusát — mondta —; azok a témák, amelyek itt széles körű megvitatásra kerülnek, hasonlóan az előző két kongresszushoz, a gyakorlati orvoslás olyan területéről származnak, amelyeknek gyökerei a régmúltba nyúlnak vissza. A kongresszuson nemcsak az egyesület tagjai vesznek részt, hanem mindazok, akik fölismerték ennek a szakmának a fontosságát, és épp ezért érdeklődnek iránta. — Nincs olyan szakmája a medicinának, akármilyen kis területre specializált is, amelynek ne lenne érintkező felülete az általános orvos- tannal — mondotta dr. Tóth Károly, a MAOTE elnöke, majd kifejtette: a körzeti orvos tulajdonképpen tagja egy szervezetten együttműködő csoportnak az .egészségügyi ellátás gyógyító-megelőző hálózatában. De míg a »-team« többi tagja általában csak epizódszerepet tölt be a betegek gyógyításában, addig az általános orvos kapcsolata folyamatos, velük jóformán a születéstől a halálig tart. Nemcsak a betegek, hanem az egészséges emberek sorsa is a körzeti orvosok kezében van, hiszen a körzet egészségügyének ő a felelős gazdája. Munkájában különös fontosságot kap a megelőzés. | A Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének harmadik kongresszusát üdvözölte dr. Hutás Imre miniszterhelyettes. Kifejtette, hogy eddig a betegellátás kórházközpontú volt. A körzeti orvosok feladata a jövőben jelentősen növekedik, emellett- olyan kiemelt intézmények létrehozása szükséges^, amelyekben a speciális ellátást magas színvonalon oldják meg. A miniszterhelyettes röviden méltatta az egyesület létrejöttének a fontosságát, majd bejelentette, hogy országos módszertani/ intézet kezdi meg működését nemso- kára Pécsen, ahol a körzeti orvosok tudományos továbbképzésére az eddigieknél nagyobb hangsúlyt kívánnak helyezni. A megnyitó után négy előadás hangzott el. Az általános orvoslás mai helyzetéről és jövőjéről, az orvostudomány haladásáról; a megelőzés szerepéről és aá általános orvosképzés hazai tapasztalatairól, lehetőségeiről. Mától május 6-ig szekcióülésekkel folytatódik a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületének harmadik országos kongresszusa. Az Európa-szállóban szakmai kiállításit is rendeztek a Chinoin Gyógyszer- és Vegyészeti Termékek Gyára, az EGYT Gyógyszerészeti Gyár, a Kőbányai Gyógyszeráru- gyár, a Ciha—Geigy, a Magyar Hűtőipari Vállalat, a Reanal Finomvegyszergyár és a Ciech—Polfa Tudományos Tájékoztató Iroda termékei bői, illetve anyagából, H. B. Jutalomút az NDK-ba Szakmatörténetitől jeles Műemlékek ■ az idegenforgalom szolgálatában A felújított Balaton-part! népi műemlékek közül számosat az idegenforgalom szolgálatába állítanak. A műemlékértékű szántódpusztai cselédtelepülés 30 épülete közül három már ez év júniusától üyen célokat szolgák Az egyikben endrédi csipkéket állítanak ki, a másik XIX. századi balatoni kisgrafikák tárlatának ad otthont, a harmadikban pedig csárda nyílik. A Helikonra többen is kap- i tak meghívást a munkájukért, i amely helyettük is vallott a legjobb pályaművek kiállításán. Köztük volt a barcsi 523. sz. szakmunkásképző három Végzős diákjának dolgozata, amely az országos diáknapok keretében rendezett szakma- történeti pályázaton kapott kiváló minősítést. A készítők díja két hetes, üdülés az NDK-ban. Az asztalos szakma történetét dolgozták föl, végigkísérve a fa felhasználásának módjait az emberiség történelmében. Érdekes képekkel tették szemléletessé az igényes dolgozatot: az utolsó oldalak a barcsi tövéi asztalosműhelyének munkáját mutatják be az alakulástól. Kun Béla, Gadanecz Sándor és Gida Béla értékes, alapos kutatást végzett. A jutalomútra azonban csak ketten mehetnek, Gadanecz Sándornak meg kell elégednie az élménybeszámolóval, s mint a fiúk ígérték, az ajándék sem marad el. Kun Béla az elért eredmény miatt mintha még mindig hitetlenkedne. — Még soha nem csináltam ilyen munkát, csak úgy próbaként álltunk neki. A tavalyi harmadévesek készítettek akkor egy dolgozatot, de nem értek el vele minősítést Ezt mi elolvastak, átdolgoztuk, bővítettük; a jobb részeket föl tudtuk használni ez azért könnyítést jelentett. Az én feladatom a fotók elkészítése volt különböző könyvekből kerestük ki a képillusztrációnak valót. Ebben a tanárunk nagyon sokat segített, az egész munkát ő irányította. A felkészülés alatt szerettem meg Lugosi Armand könyveit Gida Bélának és társának az adatok gyűjtése, a jegyzetelés jutott — A barcsi tövál asztalosműhelyének történetét is feldolgoztuk; az ottani igazgatót faggattuk ki az emlékeiről. Amikor összeállt az egész, arra is vigyáznunk kellett, hogy nehogy kimaradjon valami. — Mik a terveik a szakvizsga után? 'V. — Levelezőn szeretnénk elvégezni a szakközépiskolát, és érettségiznénk is. Olyan helyen szeretnénk dolgozni, ahol láthatom a kész munkadarabot. Az idei gyakorlatunk, sajnos, nem ilyen volt. Én egy asztalos iparos szomszédunknál szerettem meg a szakmát, ott tudtam, hogy ajtót, ablakot készítünk — mondja Kun Béla. — Persze most jobban izgat az NDK- beli utazás. Egyelőre csak annyit tudunk róla, hogy július hatodikén indulunk és hasonló nyertesekkel leszünk együtt. Kilencvenötén megyünk egy ifjúsági üdülőbe. Érthető a két fiú izgalma, hiszen szép jutalmat kaptak. A barcsi szakmunkások nem először bizonyítottak. A mostani pályázatra négy dolgozat készült, s ebből kettőt értékeltek. A másik munka készítői a vegyész szakmából készültek, a Kemikál múltját kutatták. A dicséret mellé ötszáz forintot kaptak. Mikon megkérdeztem a fiúkat, mi lesz a sorsa a Helikonon bemutatott füzeteknek, azt felelték: remélik, hogy ezzel segítséget adnak az őket követő pályázóknak. I. É. HÉTVÉGI TÁJOLÓ Kiállítások Képünkkel — Ungvári Károly Rá II című, Heyerdal papír uszha jójára és útjára emlékeztető festményével \ — a somogyi képzőművészek tavaszi tárlatára hívjuk föl a figyelmet. A Somogyi Képtárban tekinthető meg. Mint kiállítási beszámolónkban írtuk: »Vállalkozások, kiérlelt eredmények, új jelentkezők bemutatkozásának a vegyüle- téből született a somogyi képző- és iparművészek közös tárlata, mely bepillantást nyújt a műtermekben folyó munkára, és felhívja a figyelmet a friss, tartós értékekre... A tavaszi tártat sajátos képletéhez tartozik az is, hogy fölfigyel az amatőrmozgalomra ...« Hétfőig még látható a Népi műemlékek rekonstrukciója Somogybán és Baranyában című kiállítás is, amelyet a kaposvári Palmiro Togliatti Metódokén kerül sor, amikor a Szabad Ifjúság moziban a Periszkóp a , f jordok között című szovjet filmet vetítik délelőtt 10-fcor. Ugyanaznap 18 órakor a kertbarátok klubjának tagsága gyűlik össze a Móricz Zsigmond művelődési házban, ahol dr. Bakonyi Károly, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetem professzora a cserszegi szőlőnemesítési kísérletekről tart előadást; ez is KIUMK-rendezvésny. A kaposvári Csdky Gergely Színházban ma 14 órakor Ránki—Romihányi Muzsikus Péter című gyermekoperája kerül színre Kengyel Pál rendezésében. Nagy Anikóval és Csákányi Eszterrel a fő- ! szerepben. Vezényel; Hevesi András. És most lássuk a moziműsort! A szokásosnál is izgalmasabb kalandokat ígér a gyei Könwtárban rendezett a Somogy megyei és a Baranya megyei Tanács műemléki és múzeumi albizottsága, a So- mogyterv és a Pécsi Tervező- , vállalat. Ma pedig a fonyódi iskola művészetcsopórt kiállítását nyitja meg dr. Balassa Tibor, a Somogy megyei Tanács elnökhelyettese a marcali képtárba!!, 17 ófákőr. Az eseményen közreműködik a kaposvári Barokk együttes is. Szintén mai program a Kil- lián György Ifjúsági és Üttö- rő-művéLődési Központban a órakor kezdődő előadása: fiatal utazók klubjának 18 Tőldy Kont kanadai útiél- mény-beszáimolót tart. Egyébként a művelődési intézmény, következő rendezvényére heA jenkypolitika kiirtotta az Egyesült Államok őslakosságát, az indiánokat; számuk ma alig haladja meg a félmilliót. Az indián lakosságot erőszakkal rezervátumokba űzték, ahol nincs munkaalkalom, hiányzik az elemi egészségügyi ellátás, a tuberkulózis aránya háromszorosa az országos átlagnak, s így az Egyesült Államok indián lakosságának átalag életkora 40 év. A mexikói származású amerikaiak keresete csak fele az amerikaiakénak. A gyermekhalandóság viszont a kétszerese. Az .Amerikában élő 2 millió Puerto Rico-i a legszegényebb amerikainál is nyomorultabb. A New Yorkban élő egymillió Puerto Rico-i csaknem kivétel nélkül a nyomorgettókban él. Ennél is kíméletlenebb az őslakosság üldözése, kisemmi- zettsége a nemzetközi imperializmus erői által fenntartott Dél-Afrikában. A nem fehér lakosságnak semmiféle joga és szabadsága nincs. A néger lakosság tíz százalékának van csak munkája. Jövedelmük a fehéreknek huszonegyed része. A négerek nem járnak iskolába. Az embertelenségig zsúfolt négerkerüle- tekfoen és -falvakban egy viskóra 14 lakos jut. A Délafrikai Köztársaság börtöneiben félmillió néger rab sínylődik. Mindennaposak a börtönökben a verések, a kínzások, a gyilkosságok. Az országban a fekete lakosság elkeseredésének és fölháborodásának elfojtására egymást érik a megfélemlítő vérfürdők, mészárlások és sortüzek. A rezsim hadserege által végrehajtott sowetói vérengzésnek több mint ezer áldozata volt. Az iparilag fejlett tőkésor- szágok kormányai miközben szavakban elítélik a dél-afrikai rezsimet, a gyakorlatban egymással versengenek a fegyverszállításokban, a hadianyag- és katonaiszakem- ber-igények kielégítésében. A világ legnagyobb tőkés monopóliumai Dél-Afrikában 1600 vállalatot, kirendeltséget tartanaik fenn. Anglia dél-afrikai beruházásai meghaladják három, az Amerikai Egyesült Államoké a kétmilliárd dollárt. Korunk kapitalizmusa létrehozta a népvándorlás új formáját: a munkanélküli török, olasz, spanyol, portugál milliók hazájuktól több ezer kilométer távolságra levő munka-, kenyérkeresését. Hazánkban a nemzetközi főútvonalak mentén levő városok és falvak lakói láthatják az ócska autóikon hazájukba vagy vissza, a nyugateurópai fűtőházakba, építőáll- ványokra, szemeteskocsikra, mosogatókamrákba — munkahelyeikre — tartó görög és török vendégmunkásokat. (Micsoda ügyesen manipulált kifejezés: vendégmunkás. A török, a görög vagy az olasz minden az NSZK-ban vagy Svájcban, csak nem vendég ) Számuk az iparilag fejlett tő - ( késállamokban meghaladja s 12 milliót. Valamennyien másodrendű emberek. Családjukkal együtt kegyetlen diszkrimináció sújtja őket. A lakásért például 40 százalékkal többet kérnek tőlük, mint a helybeliektől. Ezért van az, hogy százezerszámra élnek ócska barakkokban, gettókban, bádogviskókban, tömegszállásokon, pincékben garázsokban. Gyetekeik 55 százaléka nem jár iskolába. Nincs baleset- és nyugdíjbiztosításuk, tisztázatlanok a jogaik. Verekedések, gyilkosságok, betegségek tizedelik soraikat. A kapitalizmus létezése óta mindent elkövetett a tőkés és a munkás érdekazonosságának bebizonyítására, a munkásság harcának lefegyverzésére, a polgárrá válás, a középosztályokba való felemelkedés ígéreteinek elihitetésére. De semmit sem ért el. Mint ahogy egyszer s mindenkorra eredménytelenek, hatástalanok a kommunizmusról szóló hazugságok, a szocialista népekre szórt rágalmak is. Az angol, az amerikai, az olasz, a nyugatnémet és a francia munkás egyre határozottabban teszi föl kormányának a kérdést: mi szükség van más népek rágalmazására? Népeink élete, országunk rendje, nyugalma önmagáért beszél. Joggal kérdezi az angol munkás: mi szükség van a szocialista népek elleni felforgató, bomlasztó tevékenységre? Mi szükség van az adófizetők pénzén fenntartott heti 980 órában, 16 nyelven hazudozó Szabadság és Szabad Európa Rádióra? Mi szükség volt arra, hogy a »független« angol sajtó számára a brit külügyminisztériumban a szovjetellenes propaganda alapjául szolgáló hamisítványokat gyártsanak? Mi szükség van arra, hogy a tókés- országokban tárt karok- | kai fogadja- |j nak minden renegátat, züllött hazaárulót; sajtót, hata’mas nyilvánosságot adjanak közönséges szélhámosoknak? Mi szükség van arra, hogy az Egyesült Államokban évente egymilliárd dollárt költsenek kommunista ellenes intézkedésekre és vizsgálatokra? Felvetik a munkások a kérdést: miből pénzelik az Egyesült Államok 200 kommunistaellenes kutatóintézetét, miből él az NSZK hasonló száz intézete? Sorozatunk a nyugati munkásság mai sztrájtaharcainak néhány legjellegzetesebb okát, indítékát foglalta össze. A mind élesebb formákat öltő. hatalmas munkás töm egeket átfogó, az alkalmazottak és az értelmiség nagy részét is magával ragadó sztrájkok az iparilag fejlett tőfcésországok nyugtalan belső viszonyainak fontos kifejezői. A burgsoá sajtó egy időben, mindent elkövetett a sztrájkküzdelmek jelentőségének, hatásának lekicsinylésére: elszigetelt, periférikus jellegük bizonyítására. Az amerikai bányaszak Az NSZK-ban élő vendégmunkások gyermekei egyenlő elbánást követelnek. (A táblákon: »Mi lesz belőlünk?«, »Nem lehetek egészen görög, nem lehetek egészen német.« a nyugatnémet fémipari munkások, az angol szolgáltatási munkások hatalmas sztrájkja az egész világnak megmutatta a munkásság erejét, egységét és elszánt föllépését. A huszadik század utolsó negyedében, a kapitalizmus ál- | talános válságának mélyülése, a szocializmus világrendszerré válása közepette számottevően megváltoztak a sztrájkharc fonnál, jellemzői-. De alapvető vonásuk — a munkásság tömeges és tüdatos részvétele — változatlan. összeállítoti-a: Ágoston László (Folytatjuk.) Vörös, Csillag moziban vetített Kaszkadőrök című színes, szinkronizált amerikai alkotás, Mark L. Lester filmje. Nemcsak a kaszkadőrök lélegzetelállító mutatványaival ismerkedhetünk, hanem egy gyilkosságsoirozat leleplezésével is kétszereződik izgalmunk. Lester bemutatja a dublőrök technikai tudását, profi szakértelmét, egyben középpontba állítja a csoport érzelmi összetartozását, egymásrautaltságát. Ugyanitt vasárnapi matinén a gyerekeknek a Fekete István-regény- bő' készült A koppányi aga testamentuma című magyar filmet vetítik. A Szabad Ifjúság a két korai előadáson az Apacsok című, sok vihart megért NDK-kala,ndfilmet játssza r új korosztályok ismerkedhetnek a széria e tagjával. Este egy kemény, kedvetlenül őszinte olasz film kerül műsorra, a San Bafoila egy napja, amely művészi eszközökkel a fasizmus* újraéledésére hívja föl a figyelmet. Magyar filmet találunk a Rákóczi mozi programjában: A császár parancsára című alkotást, amely a Marti- novics-összeesküvósibői merítette témáját Rovatunk zártakor érkezett a friss hír Boglárlelléröl: vasárnap délelőtt 11 órakor nyílik az idei első kápolnatárlat Tröszt Tibor, a Somogy megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetőhelyettese mond beszédet, majd Frank János művészettörténész, kritikus ajánlja a műveiket. A megnyitón közreműködik Béres Ferenc Liszt-díjas énekes, Béres János furulya- és Szállási Beatrix cimbalomművész. A kék kápolnában Széky Piroska grafikusművész és Gádor Magda szobrász állít ki, míg a szoborparkban Nagy Sándor művei láthatók. Aznap este 18 órakor Béres Ferenc, Béres János és; Szöllősi Beatrix Dalolj velünk! címmel népdalestet tart a szölőskislaki művelődési otthonban. j