Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
1 K ocsiban ültünk apámmal, s Malinestibe igyekeztünk, keresztezi i leinkhez. Májusi vagy júniusi reggel volt. Kiértünk az erdőből és a víz partjához közeledtünk. Egy öreg erdő, s — olvadás idején — haragos víz választott el Malmostól. Nem messze az úttól. a harmatos réten, néhány piros virágot pillantottunk meg. Apám megállította a kocsit — Bazsarózsa, Menj, szedj belőle! Odarohantam, szedtem. Életemben először láttam bazsarózsát Azóta idestova harminc esztendő telt el, de ennek a találkozásnak pillanata és az álmatag, piros virágok képe elevenen él bennem, örökre belevésődött lelkem tükrébe. A malinesti lankáin szedett bazsarózsákra mindig úgy emlékszem vissza, mintha néhány perce egy másik világba, a menyország kapujába röpítettek volna, ahol nincs fájdalom és bánat, nincs öregség és halát Maga a menyország valójában amott kezdődött a vízparton túl, miután fölkapaszkodtunk arra a magas dombra, amelynek oldalán ott fehérlett — csillogó ablakokkal — keresztszüleink háza. A menyország ennek a háznak a küszöbén térült föL Amikor anyám meg Floarea né- ném a jó Isten meny országáról meséltek, ahol az angyalok meg a szentek lakoznak, ezt a menyországot épp olyannak képzeltem, mint keresztszüleink otthona. Hiszen már az ajtóban fűszeres virágillat áradt felénk, s kanári- meg fülemüledal fogadott A futó növények kusza összevisszaságából kalitkák kandikáltak ki a falon; a kanárik szárnyukkal verdes- te, s csipogtak, a fülemülék daloltak, a drót búrája alatt kényeskedő papagáj pedig úgy gügyögött mint egy gyermek. Mindig Jó sok idpbe tellett míg fölocsudtam Miután érkezéskor megkínáltak a szokásos édességgel és a felnőttek figyelme másfelé terelődött, bátyámmal fölfedező útra indultunk. A mi menyországunk öthat szobából állott. Voltak ott gazdagon bútorozott puha kerevetek, otthon szőtt szőnyegek, tükrök, és a falakon meg az asztalokon mindenféle kincs. Emlékszem a török szobára, ahol heverők voltak, s közöttük alacsony asztalka. Az egyik szobában kardok és karabélyok függtek a faliszőnyegen. Egy másikban a zongora állt, az asztalkákon piperetárgyak: ollók, késecskék, kis kefék, kristálydugóval lezárt üvegek. Itt — nem tudom, mi lehetett az oka — •Száz éve, 1879. április Ifi-árt született Gala Galaction író, a román irodalom klasszikusa. Elbeszéléseinek válogatott gyűjteménye magyarul ..Hogyan lett Musztafa eíendiből Mgcaire barát” címmel jelent meg . az Európa Kiadónál. Ebből közöljük ezt az elbeszélést. Mohács! Regős Ferenc: Virágos ág mindig leeresztett függöny fogadott; ennek a rejtélyes szobának varászos vonzereje álmaimban is követett Ott volt azután a kerek kerti pavilon, amelyhez üvegfolyosó vezetett; ez uralta a domboldalra kinyúló, elragadó kertet. A pavilonból két lépcsősor vezetett — egymással szemben a kertbe. Itt, a pavilonban étkeztek nyáron keresztszüleink, s mindig sok vendég ülte körül az asztalt. Mi magunk is gyakran voltunk a vendégek között. Gala Galaction* Bazsarózsák A mi menyországunk tehát a házból, a pavilonból és a kertből állott, s elmondhatom, hogy még ezeken túl, a személyzeti szobákig, istállókig, sőt az ólakig terjedt. Mindez azonban nem lett volna elég. A menyországból nem hiányozhattak az angyalok. Keresztszülei nknek nem volt gyermekük, de nagyon gyakran fordultak meg náluk rokonok és jó barátok leánygyermekei. Katalin, Klára, Mimi... emlékeimben együtt sorakoztak föl édestestvéreinkkel, a kristálytiszta reggelen szedett ba- zsarészákkaL M i maradt meg ezeknek az egykori leánypajtásoknak emlékében rólam és bátyámról — ha egyáltalán emlékeznek reánk —, nem tudom, és valószínűleg sohasem fogom megtudni. Jómagam, kit végzetem ar- ítélt, hogy emlékekből és képekből éljek, a gyerekkori emlékek örökös napkeltéjében, mindörökké pirospozsgás és csintalan kislánynak látom őket. Azt hiszem, nem mindig voltam kellemes pajtás. Ügy nagyon homályosan emlékszem, hogy egyszer bánatot okoztam és panaszra adtam okot Sokkal világosabban emlékszem csendes időtöltéseink egyik napjára. Mi, gyerekek a pavilonból lementünk a kertbe, és csoportokba oszolva játszani kezdtünk. Katalin, jómagam és még néhányan elhatároztuk, hogy házat, jobban mondva földkunyhót építünk. Nagyon jó építész voltam. Otthon az udvarban láttam, hog|y ásták ki és építették a földkunyhót a béresek, és ugyanúgy csináltam én is. Mindenekelőtt négyszöget rajzoltam zsebkésemmel a földbe vagy a fűbe, majd megfelelő mélység- gig, eltávolítottam a négyszög négy oldala körül a földet. Eligazítottam a gádort; két favillát szúrtam le, ágaik közé gerendát húztam, és gaiy- lyakat tűzdeltem föléje. A gallyakra azután gyeptéglákat raktam — már amennyire téglának lehet nevezni a pázsitból zsebkéssel kifaragott földdarabkákat —, s kész volt a földkunyhó. volt McRnestben töltött napjaim egyik legszebbike é* — úgy rémlik — egyik« az utolsóknak ia, Amikor egy vagy két hét múltán visszatértünk Malinestibe, a földkunyhót lesüppedve, a fölötte levő füvet és virágokat elszáradva találtuk, Katalin pedig hazautazott a szüleihez. És akkor, életemben először, támadt bennem bánat a napok múlása miatt. Keresztapánk hirtelen és fiatalon halt meg, s a Mali- nestbe vezető út kitörlődött útjaim sorából Egyetlenegyszer jutottam még el arra, a félútig. Az erdőn innen, a Negru folyón hidat vertek. Meleg délután volt, s nem tudom miért, de úgy tetszett előttem, mintha diófálevele- ken rostálnák át a hőséget. Az emberek cölöpökkel híd- oszlopokat vertek le a vízbe. Keresztanyánk gyászruhában, ’ szomorúan, egyedül ügyelt föl az emberekre. De amilyen tevékeny természetű volt, nem állta tétlenül; közben fekete horgoláson dolgozott. Nagyobbacska lettem, egyedül kezdtem járkálni és derék pajtásaimmal, a parasztgyerekekkel többször indultam földerítő útra, keresztül- kasul járva a vén erdőt, amely szigorú sorompóként zárta el szülőfalum látóhatárát. Az erdő túlsó széléig, Ma- linestig azonban egyszer sem hatoltam el. Számomra Ma- linesti keresztapámmal együtt süllyedt le a sírba; vele tűnt el a magas tölgyfák közt vezető, virágokkal telitűzdelt út. a rét, és a folyópart, a gazdag udvar és ház. De mindig magam előtt láttam, különösen ilyenkor, tavasszal van előttem, amikor a bazsarózsa virágzik. Ahogyan a gyermekkor évei, eseményei és alakjai egyre jobban távolodnak tőlem, úgy váltak jelképessé számomra ezek a virágok és törékeny, békés lényükben szemem és szívem az örökre eltűnt múltat öleli magához. Olyanok ezek a virágok, mint pufók, pirospozsgás, szunnyadó gyermekek. Öben- nük Katalin, Klára, Mimi. .. Ugyanazok a harminc év előtti gyermekek, mert a bazsarózsa minden évben ugyanolyan korúnak születik újra — az emlékek pedig a halhatatlanság birodalmából valók. Hincz Gyula 75 éves Táblaképet test, rajzol, üvegablakot készít, mozaikot, faliszőnyeget alkot, díszletet, gobelint tervez, illusztrál, épületekre sgrafittot rak, szobrot formáz. Igazi reneszánsz művész, mondhatnánk e sokoldalúság láttán. De Hincz Gyula ízig-vérig korunk, a XX. század művésze. A felszabadulás után bontakozott ki teljességében Hincz művészete. Hinczé, aki mindig aktív, a társadalmipolitikai élet minden rezdülésére érzékeny, s aki műveiben mindenre oly gyorsan reagál, ö maga minderről igy vélekedik: ■— A felszabadulással új platform teremtődött, s az elkötelezettség fogalma is kibővült. Ügy, hogy az elkötelezettség nemcsak politikai, hanem az új társadalmi rendszer minden irányú fejlődését magába olvasztó. Azokra a teendőkre való felfigyelést is tartalmazza, amelyek előkészítik a szocialista életmód kialakítását, az emberek jobb körülmények közé jutását. Ilyen értelemben a művészet — termelő erő, amely az emberek tudatát változtatja meg a jobb. a szebb lét elérésére serkent. Ezért emeli föl szavát mindig, ha az emberiség békéje forog veszélyben Afrika sorozata az algíri háború elleni tiltakozás — barátságban, békében ábrázolja a színesbőrű népeket. Béke sorozata a háború ellen agitál. Táblaképet festett a chilei tragédia napjaiban. S azt a Vietnamot álmodja vissza napjainkban, amelyet húsz évvel ezelőtt távol-keleti útja során megismert. Kézfogás című műve Első sikereit, mint illusztrátor 1935-ben aratta. A hatvanas évektől sűrűsödnek a legkülönbözőbb feladatokat magas szinten megoldó Hincz illusztrációk. Darvas József, József Attila, Illés Béla, Juhász Ferenc, Váci Mihály, Devecseri Gábor műveinek díszítése mellett több, nagy A natole France kedves művében, a "Thais— ban, N-ikiász, a bölcs ezeket a mélyértelmű szavakat mondja a kurtizánnak: — Ég veled, 'Thais; hiába felejtesz majd el, mert én megőrzőm emlékedet! Ugyanezt érzem én is. Ma linesti udvarában ma talán bogáncs nő, a ház kincsei és nagysága füstté foszlottak, pajtásaimnak lehet hogy gyermekeik vannak és unokát várnak, az erdő fáit kiirtották, és a folyó is megváltoztathatta azóta medrét. És mégis! i.. ím harminc esztendő múltán, valahol a láthatatlanságban és testet- lehségben, emlékeztemben — oly elevenen és világosan, mintha tegnap lett volna: ott élt a drága múlt képe, s egy illattalan virágban elém Katalin meg a többiek cső- ' varázsolja soha nem válto- dálattal néztek rám ... Ez zó illatát, és örök alakiát. Tandori Dezső Vers egy rigó haláláról Kassák Lajosnak Mondod: a halottak nőm tartanak velünk közösséget, hiába marasztaljuk őket, s vannak, akik utánuk fordulnak hulló könnyeikkel, s vannak, akik terített asztalhoz ülnek. Mi olykor még csontot is hajítunk a bokrok tövébe, a rigók lerúgják, a verebek, a többiek; a csontok is eltűnnek általában. Most egy reggel a rigó barátunkat, aki legutóbb is olyan hosszasan lapult a bokor alján, holtan találtuk, fejjel lefelé lógott a gallyak közt, át volt harapva. A torka, vagy a háta; és tollak hulltak a bokor köré. Kutyára tippeltünk, a macska elvitte volna; és elképzelhető, hogy a kutya a csontra ment oda, és így az évszak betelt a mar fáradó madáron. Érdekes, hogy egy verebet, akit bezúzott fejjel találtunk holtan a Várkert Kioszk nevű megszűnt kertvendéglőben, Bristol Citynek neveztük el, és persze, el is temettük; megfigyeltem, hogy a Bristol City addig sosem tapasztalt remek sorozatot produkált az angol labdarúgóbajnokság első ligájában — pontosan az esemény után. Egy másik verebet Norwich Citynek neveztem, a harmadik nyomán (az egy zöldike volt, csak mi hittük verébnek, s egy állatkerti ápoló cinkének) megfogadtam, hogy madarat többé nem adok Intézményes Helyre. De a magánhelyek se jobbak az Intézményes Helyeknél; olyan rigó- és verébelengedésekröl tudok, hogy hajmeresztő. Az emberelengedéseken meg fölháborodunk, de Kassák biztos azt mondaná, hogy itt nem lehet alapvető különbség, a madarakkal csak meg merünk csinálni mindenfélét; nos, ezekbe a kérdésekbe nem bocsátkozom. Tény, hogy másnap, halott rigó barátunk bokránál, új etető tűnt fel: ahogy nyolc óra tájt odaértem, legalább tíz rigó lakmározott különféle ízes falatokon. Tehát mégis hadd zárjam Veled, Kassák — hadd zárjam önnel, Mester —: „Ünnepeljétek meg ... távozásom óráját fehérre terített asztal mellett zsíros húsokkal és elringató nehéz borokkal”. Ahogy a havas etetésből hazatértem, ki is nyitottunk hát egy üveg ilyen-meg-olyant; hanem a zsírosat nem szerettem SOHA. sikerű gyermekkönyv is dicséri mesterünk sokoldalúságát. Mint művészetpedagógus is jelentős egyéniség: tanított az iparművészeti iskolán, a képzőművészeti főiskolán, s néhány évig az iparművészeti főiskola igazgatója volt. Egyetértésével és eszmei irányításával alakult meg a ze- begényi Szőmyi István Szabadiskola. Hetvenöt évesen is tevékeny. Most a Semmelweis . Orvostudományi Egyetem üvegablakait készíti. Művészetének sokoldalúsága és mélysége, humanizmusa, őszinte elkötelezettsége tiszteletet ébresztő. A 75 éves Hincz Gyula fiatalos, ma is megújulásra kész művész. Tor mai László ISM. Szántó Péter Popfesztivál Ramónában Az olvasó bizonyára értesült már róla, hogy Engel- mayer Elektra az idén Ramónában járt. A rajongói által Elekromnak, vagy egyszerűen Kétszázhúsznak becézett, könnyűzenei berkekben és csalitosokban oly jól ismert Elektra rövid interjúi- adott lapunknak. — Egy hétfői napon pity- mal latkor érkeztem Ramónába, repülőn. Kellemes utunk volt, nem dobált a szél, gyorsan röpültünk, és a gépmadár lágyan csicseregve landolt. A fesztivál részt tevőinek szálláshelye egy ki- szuperált óceánjárón volt, hangulatos kajütökben, lányoknak kupéban. Délután a vidék csodás faunájával és flórájával ismerkedtünk — az utóbbival zongorakísérőm, a vén kujon. Igazán mondom; rengeteg állat volt a környéken, már a mi érkezésünk előtt is. Én például egyszer alig bírtam elmenekülni egy sötét folyosón a vasmacska elől. De volt. ezen kívül facsiga, kacsacsőrű emlős, kacsacsőrű emlőtlen — ez a him —, kacsacsörtelen nagymellű, antilop, lacilop, egyáltalán: mindenki lopott, csak én nem. — Ügy tudjuk, a művésznő ezúttal komponistaként tetszett szerepelni ... — Igen, felkérésre alkottam meg kamarazenekari fő- művemet. az I. Üsd-vágd nem apád szimfonettát zseb- fésükre, egészségügyi papírra, és — sok hétköznapi gond után — egy rosszul hangolt zongorára. Köchel- jegyzékszám; 1526. augusztus 29. Sajnos, menedzserem a kialkudott támogatás negyedét - megvonta tőlem, igy a művet az utolsó pillanatban kellett négynegyedesről háromnegyedesre • alakítanom, amivel sokat veszített eredeti, patetikus fényéből. — Ha néhány szót szólna gálaruhájáról, hisz tudjuk, hogy ezzel mindig nagy sikert szók aratni. ■. — A műsor este hatkor kezdődött, én természetesen elkéstem, mert sehol se kaptam szmokingét, pedig megmondták, hogy ez kötelező a pulóver alá. Végül vettem egy kockást, igaz, hogy nem szmok, de ingnek ing. Hogy egyik szavamat a másikba ne ölt sem ... — Ah, a művésznő varrni is tud? — Szóval bementem a kottatárba, hogy magamra ölt- sem a ruhát, de valamelyik gaz riválisom bezárt, s nem tudtam kimenni az ajtón, mert nem találtam a violin- kulcsot A basszuskulcs meg nem fért a zárba. — Milyen sikere volt a szimfonettának? — , A második részt kizárólag főművem töltötte ki- Szerénytelenség nélkül mondhatom, hatalmas siker volt. E sikerben része volt a másodfésűs briliáns technikájának. i — Ugyebár ön nyerte a födijat? — Ugyebár. Bevallom őszintén; számítottam is rá, hogy enyém lesz a födi)-, mégis meghatódtam. A zsűri elnökétől forró csókot kaptam, a feleségétől meleg kézfogást, a lányuktól langyos mosolyt. Így adták át a fődijat, amely Frankenstein fiának portréja volt. Sajnos, nem tudom megmutatni, mert elajándékoztam ... Igen, elajándékoztam, mivel mikor hazajöttem, anyukánk összecsapta a kezét, és ujjongva felsikoltott: na végre csináltattál magadról egy jó fényképetl — Ezt a filmet már adták a tévében, Gyula! • — Mikor? — Kilencszázhetvenhat március elején. Emlékszel? — Nem. — Lino Ventura negyed tízkor megcsókolta Jeanne-t, te pedig engem.., Emlékszel ? — Nem. — Pedig biztos, hogy ismétlés. Aztán azt suttogtad a fülembe, hogy jó nő ez a Paula, de én jobb vagyok. Emlékszel ? — Nem ... — És szerelmet vallottal! — Mikor?! — Amikor megjelent a musztáng, és Foster elővette a pisztolyát. — Aztán mi történt? ■ — Eloltottuk a villanyt... — És Foster? — Arra már nem emlékszem. Emlékszel? — Igen. Agyonlőtte To- mot. — Közben olyan szépeket mondtál! Emlékszel? — Már kezd rémleni. Kapcsolj át a kettes műsorra! Ott mi megy? — Ez is ismétlés. Johnny Mathias Párizsban. Mi meg vikenden. Milyen szép volt!... Emlékszel? — Nem. Ezt még nem adták. — Dehogynem! Az új há- lóing volt rajtam, amit két eve vettél. — És? — És! Tudtam, hogy emlékezni fogsz!!! — Igen. Utána jött az unalmas angol film. azzal a csúnya vénlány Mrs. Gart- home-nal a főszerepben. •— Igen, jól emlékszel. Ma is ezt ismétlik. És amikor Mrs. Garthorne, akkor te . . 1 — Ne folytasd! Nagyon unom már ezeket az esti ismétléseket !
