Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-12 / 85. szám
Sárga angyalok Utak, járművek, emberek Veszélyek a forgalomban A jó idő beköszöntésével megnőtt a forgalom az utakon. Somogybán 67 ezer gépjármű — amelyből 27 ezer a személygépkocsi — közlekedik. A 69 ezer jogosítvány tulajdonos között nagy gyakorlatú, óvatos vezető éppen úgy van. mint teljesen kezdő. — A jó idő érkezésével együtt megnőtt a vezetők biztonságérzete — összegezte tapasztalatait Lóki Sándor százados, a városi és járási közlekedési alosztály vezetője. — És tapasztaljuk az idegességet, a türelmetlenséget is. Gyakori jelenség például, hogy az autós fékcsikorgatva közelíti meg a gyalogátkelőhelyet vagy »bújik« a gyalogosok közé. Az útkereszteződésben pedig »kikényszeríti« az elsőbbségét. A gyalogosok magatartása is elgondolkodtató. Az év első negyedévében a tavalyi háromról tízre nőtt a hibájukból eredő baleset. Oka az, hogy nem veszik igénybe a kijelölt átkelőhelyet, vagy azt hiszik, hogy abszolút elsőbbségük van ott Márciusban négy olyan baleset volt Kaposváron, amikor álló jármű mögül vagy álló kocsisorból lépett ki a gyalogos. Az autóbuszmegállók előtt — a leszállás ideje alatt — fokozottan figyeljenek a Járművezetők. — A tapasztalatok azt bizonyítják — mondta Nagyréti Károly százados, a megyei közlekedési alosztály vezetője —, hogy gond van a szabályok ismeretével és alkalmazásával. Ehhez hozzájárul még a vezetők egy részének, rutintalansága és a figyelem hiánya Az eredmény: veszély - helyzet. Az egyik ezzel kapcsolatos gond a sebesség helytelen megválasztása. A' baj aikkor kezdődik, amikor a vezető ragaszkodik például a hatvan kilométerhez, holott a forgalmi viszonyok ezt nem teszik lehetővé. A másik gond a szabálytalan előzés. Véleményünk szerint ez már egy helytelen magatartás következménye: a követési távolság be nem tartásából fakad ugyanis az esetek egy részében a »kényszerelőzés«. Vagyis olyan fogalmi helyzet, amikor nem tud mást tenni az autós. Ilyenkor mindik felborul a sorrend: nem a meggyőződés, az irányjelzés és a manőverezés követi egymást, hanem először előzésbe kezd. és csak azután kapcsolja be az irányjelzőt. A legtöbb esetben nem tudja már megállapítani azt, hogy mi történik mögötte. Az előzés másik típushibája, amikor egymás »árnyékában« több kocsi is tartózkodik egyidejűleg a bal oldalon. Azok is, amelyeknek vezetője nem látja be az utat. Sok a szabálytalanul balra kanyarodó jármű. Nem elég csak kitenni az irányjelzőt és behúzódni az út közepére. Figyelni kell arra, hogy — akár szabálytalanul is — nem kezdett-e valaki előzésbe. Sokan rutinból közlekednek, és ebből ered gyakran az elsőbbségi jog meg nem adása. Aranyszabály — vallják a rendőrök —: úgy kell megközelíteni az útkereszteződést, hogy mindig meggyőződhessen a balesetmentes áthaladás lehetőségéről. Tapasztalták azt is, hogy autósok nemcsak a gyalogosokkal, hanem egymással is »erőszakosak«. A nagy forgalmú útkereszteződésekbe akkor is betolakszik az alárendelt útvonalról érkező, ha előre látja, hogy nem tud átmenni, de »bújik«, hogy kierőszakolja az elsőbbséget. Hasonlót tapasztalnak a forgalmi lámpáknál is, amikor sárga jelzésnél, sőt a pirosra váltáskor is tovább hajtanak. Húsvét előtt mindenképpen szólni kell az ittasságról. Az első negyedévben bekövetkezett 107 balesetből huszonháromnál az ittasság is szerepet játszott. És még egy elgondolkodtató adat: három hónap alatt 171 esetben indult büntetőeljárás ittasság miatt. Az adathoz még egy tényt hozzá kell tenni: bírói gyakorlat, hogy ilyen esetben büntetésként a járművezetéstől való eltiltást is kimondják. Új vizsgáztató álBomás épül Kaposváron Tegnap kezdték meg a technológiai berendezések szerelését a KPM Autófelügyelet épülő kaposvári műszaki vizsgáztató állomásán. A vásártéren — várhatóan — még az év első felében átadják az állomást, és megkezdik a járművek kötelező műszaki vizsgáztatását. A járművek minden fontos műszaki jellemzőjéről műszerek segítségével győződhetnek meg. Gyorsabbá, korszerűbbé válik a vizsgáztatás: a tervek szerint 30 százalékkal nő majd a jelenlegi kapacitás. A technológiai Rendszerhez vezető utakat úgy alakították ki, hogy ne lehessen »sietni«, tolakodni. Nemcsak a műszerek kapnak helyet az új műszaki állomáson, hanem a KPM Autófelügyelet is ide költözik az Ad-' Endre utcai öreg épületből. A járművek vizsgáztatásával kapcsolatos adminisztráció egyébként az ügyfelek figyelmetlenségéből adódóan jelentősen megnőtt. Sokaknak elkerülte a figyelmét, hogy egy éve megváltoztak a vizsgadíjak, és a személygépkocsiért csak 90 forintot adnak fel postán. Az új vizsgadíj masán tulajdonban lévő személygépkocsik esetében 150 forint. A motorkerékpárok vizsgadija 70 forint. A jó idő beköszöntővel egyre több személyautó jelenik meg az utakon, mind több család indul a hétvégeken egy kiadós túrára. Az útpadkán egyre gyakrabban látni felnyitott motorháztető előtt bajlódó, tanácstalan tekintetű autósokat, akiik műszaki ismereteik híján már csak valamilyen isteni beavatkozásban bíznak. És a segítség megérkezik — »sárga angyal« képében. A Magyar Autóklub Somogy megyei Szervezete több mint négyezer tagjának nyújt kedvezményes szolgáltatást, de természetesen nem hagyják cserben a többi bajba jutott autóst sem. Kora tavasztól késő őszig hétvégi ügyeletet tartanak a megye legfontosabb útjain, öt — villogó lámpával fölszerelt — sárga Trabant áll készenlétben, hogy szükség esetén a helyszínire siessen. Boglárlellén, Balatonföldváron, ' Siófokon, Mennyén és Böhönyén állomásoznak, s innen indulnak időnként őrjáratra. A »támaszpontjukon« telefonon hívhatók. «- Szakképzett szerelők, gyakorlott autóvezetők másodállásban adják a hétvégi ügyeletét — mondja Somogyi János, a kaposvári műszaki segélyszolgálat vezetője. — Tapasztalatból tudják, melyek a leggyakrabban előforduló hibák, s aszerint állítják össze a készletüket A legtöbben valamilyen dugulás, gyújtáshiba vagy ékszíjszakadás miatt robbannak le. I Tavaly 815 elakadt autóson segítettek a klub szerelői, de ezek csak a »bejegyzett« javítások. Nagyon sokszor elég ey-etien szakszerű mozdulat, és a csökönyös motor máris vidáman duruzsol. Az ilyen eseteket viszont nem jegyzi senki. — Milyen a jó autós szerelőszemmel? — Aki nemcsak három- évenként, a kötelező műszaki vizsga előtt hozza be a kocsi ját, hanem rendszeresen ellenőrizteti. A gondoskodás az autónak is, a gazdájának is megtérül. Mi kötelező és mi tilos? — A tapasztalatok szerint javult-e vagy romlott a személygépkocsik állapota? — kérdeztük Czeglédi Sándortól, a megyei autófelügyelet helyettes vezetőjétől és Nagy Tibor műszaki csoportvezetőtől. — Minden biztonsági berendezés — fék, kormány, világítás — jobb, mint néhány éve volt. A műszaki vizsgákon e hibák miatt kaptak alkalmatlan minősítést a kocsik. Az utóbbi időben viszont csökkent a forgalomban való részvételre alkalmatlannak minősített kocsik száma. Ez abból adódik, hogy nőtt a javítóipar műszerezettsége. Fékezőmérőket, futómű-, lengéscsillapító vizsgáló műszereket vettek. A másik örvendetes jelenség, hogy a ma- gánkisi,párosoknál vizsgára felkészített gépkocsikon is egyre kevesebb a szakszerűtlen javítás. Sok egyéb mellett ebben közrejátszott az is, hogy a KIOSZ továbbképzést tartott részükre, és ezeken a vizsgakövetelményeket is megismertették velük. — Mit kell magával vinnie annak, aki ma útra kel? — Mindenekelőtt elakadást jelző háromszöget, izzókész- letet, szabványos mentőfelszerelést. A biztonsági övön kívül két tükörnek kell lenni az autón — közülük az egyiknek a bal oldalon —, a két hátsó kerék mögött pedig sárfogó guminak. A gumiköpennyel kapcsolatos előírás az, hogy mind a négy keréken azonos abroncsszerkezetű — tehát négy diagonal vagy radiál — és tengelyenként azonos műszaki jellemzői ű gumi legyen. — A pótkeréken? — A kocsinak nem kötelező felszerelési tárgya a pótkerék. Éppen ezért a vizsgán nem is nézzük, hogy megvan-e vagy nem. Nem kötelező, de olyan, mint a vontatókötél: jó, ha van. Mindenesetre egy pótkerék a csomagtartóban nagyobb biztonságot ad, mint az integető kéz a hátsó szélvédőn. Az is jó, ha egy kézi tűzoltókészülék van a kocsiban. — Mi az, amit nem szabad fölszerelni ? — Nem szabad a jármű belsejében használni a lila fényt. Kifogásoljuk a hátfalra, a szélvédőre és a rendszámtábla környékére ragasztott matricákat is. Általános szabály, hogy a szélvédőre feliratot, ábrát elhelyezni tilos, kivétel az, amit a jogszabály előír. Nem lehet tehát kilátást zavaró, színes csíkokat tenni az első szélvédő felső részére. Ezek egyébként azért is veszélyesek, mert megváltoztatják a lámpák színét. A színes szélvédő üveg azonban más: néhány kocsi típust ilyennel hoznak forgalomba. Ezek használatát nem lehet kifogásolni, hiszen az üveg olyan minőségű, amely nem változtatja meg a külső fényforrások, az előttünk haladó kocsik lámpáinak és a jelzőlámpáknak a színét. Sokan lelakkozzák az első szélvédő mögött a műszerfal műbőr bevonatát. Ezt azért tiltjuk meg, mert a fényes lakkfelület visszatükröződik, és zavarja a vezetőt, akárcsak a visszapillantó tükörre akasztott labda, baba, cipő és egyéb mütyür. Azoknál a gépkocsiknál, amelyeknek négy fényszórójuk van — Lada 1500. Polski Fiat stb. — tilos mind a négy lámpát tompított fénnyel üzemeltetni. Az úgynevezett sportkormány, a forgatott felni és a hangos dob használatát szigorúan tiltja a rendelkezés. Az előbbi kettőt forgalombiztonsági okok miatt, az utóbbit pedig a magas zajszint miatt. — Felsorolni is sok, hogy mit nem szabad a kocsira tenni. — Pedig egyszerű: olyan alkatrészt, részegységet, amelyik nem szerepel a típusbizonyítványban, nem szabad fölszerelni a járműre. 270 millió a biztonságért Széles Pétertől, a Közúti Igazgatóság igazgatójától kérdeztük: milyenek a somogyi utak? — A tél nem ártott annyit, mint amennyi rongálásra számítottunk — válaszolta. — A hibák kijavítását már február elején megkezdtük. Ekkor indult a munka a keverőtelepeinken. Ebben az esztendőben több mint 270 millió forintot költ a KPM Somogy útjaira. A legtöbb pénzbe, mintegy 190 millió forintba a korszerűsítés kerül. Ebből fejezik be május 30-ig a 7-es úton, Za- márdi és Szántód között az út négy sávra szélesítését. A munkákra 29 millió forintot szántak. A nyaralási szezon kezdete előtt elkészül a szá'n- tódi csomópont lámparendszere is. Kaposváron a 61-es északi tehermentesítő út épi- tését folytatják. Erre 19.3 millió forintot költenek. A kisgáti földhíd 9,1, a Honvéd utcai gyalogos aluljáró pedig 8 millió forintba kerül. 18 millió forintért kisebb korszerűsítéseket végeznek, például a Kaposvár—Szántód közötti úton a kapolyi emelkedőn, aztán az igali emelkedőn, valamint Kereki térségében. Október 30-án fejezik be az előzetes tervek szerint a Ko- csola és Igái közötti összekötő utat. Ez lehetővé teszi, hogy a Tolna megyeiek köny- nyebben megközelítsék a népszerű fürdőt, s a két megye között javuljon a közlekedés. Lad és Középrigóc között ötven autóbuszmegálló épül. A közlekedéspolitikai alap- v ból 40 millió forintos támogatással két, úgynevezett vasútpótló út építését kezdte meg a Közútépítő Vállalat: Lad és Középrigóc között — ahol több mint ötven autó- buszmegállót is kialakítanak — és a Gölle—Inámpuszta— Cserepespuszta szakaszon. Kaposfő és Kadarkút között az aszfaltburkolatot erősítik meg. Mesztegnyő és Marcali között új aszfaltot kap az idén a 68-as út. 80 millió forintba kerül az utak lenn tartása, az útjelzőtáblák felállítása, az átjelzések fölfestése, a padka karbantartása, az árkok tisztítása. 10—12 millió forint annak a munkának az értéke, melyet a tanácsok és más intézmények megbízásából útfenntartásként elvégeznek. Ezek közé tartozik egyebek között az útcsatlakozások kialakítása is. A közlekedés biztonságát szolgálja Kaposváron a Virág és a Hársfa utca kereszteződésében az a lámparendszer, amelyet május 1-re adnak át. A megyeszékhelyen ebben az évben több forgalmi jelző" lámpát nem terveznek. 1980- ban viszont, amikor már készen lesz a 61-es út, a Mező Imre, a Honvéd és a Füredi út keresztezódeseben építenek majd jelzőlámpákat.