Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1979-04-18 / 89. szám

T Hozzájárulnak az ágazat fejlődéséhez A bizalom ABC-je A somogyi agrárértelmiség társadalmi szervezetéről ■bmogy tíz állami gazdasá­gában 375, a nyolcvankét me­zőgazdasági termelőszövetke­zetben pedig 756 egyetemet, íöiskolát végzett szakember vesz részt a munkák szerve­zésében, irányításában. A Ma­gyar Agrártudományi Egyesü­let az agrárértelmiség társa­dalmi szerve, s a MAE So­mogy megyei Szervezete a megyében élő mezőgazdasági szakembereknek mintegy két­harmadát tömöríti. A hét szakosztály, a Kaposvári Me­zőgazdasági . Főiskolán a tu­dományos munkában részt ve­vőkből és a hallgatókból álló helyi csoport, továbbá a me­gye különböző részén működő agrárklubok programja szoro­san kapcsolódik a megye ágazati fejlesztésének tervei­hez, segíti megvalósulásukat. Az eszközök, amelyekkel ezt a segítést érvényre juttatják: a termelési tapasztalatok, az új technológiák elterjesztése, a bemutatók és előadások, il­letve azok a tapasztalatcse­rék, amelyeknek zömét az egyesület szervezi. Az üzemi szakemberekhez eljuttatott információk, a gyakorlatban eredményesen alkalmazható eljárások átadása végső soron a gazdaságok termelésében kamatozik: a személyeknek nyújtott új ismeretek üzemi méretekben mutatkozó ered­ményjavuláshoz vezethetnek. A MAE Somogy megyei Szervezete a múlt héten tar­tott vezetőségi ülésén össze­gezte eddigi tevékenységét. A nagy múltú szervezet — 19oz-ben alakult — 1970-től tagja a Műszaki és Termé­szettudományi Egyesületek Szövetsége Somogy megyei Szervezetének, s az 1974. évi 565-ről a múlt év végére hét­száz fölé emelkedett a taglét­szám. Ügyüknek számos üze­met megnyertek: az utóbbi öt évben 23-ról 51-re nőtt a pár­tolótag-üzemek száma, s ezek között tíz állami gazdaság és harmincnégy mezőgazdasági termelőszövetkezet található. A tőlük kapott összegek je­lentik a megyei szervezet leg­jelentősebb anyagi forrását a programok sikeres lebonyolí­tásához, de figyelemre méltó az üzemek által nyújtott er­kölcsi és szakmai támogatás is. Érdeklődést tanúsítanak például a különféle rendezvé­nyek iránt, részt vállalnak szervezésükből is. Figyelemre méltó kezdemé­nyezésnek bizonyult — s eb­ben a Somogy megyei szerve­zet a kezdeményezők egyike —, hogy a dél-dunántúli kör­zetben tevékenykedő MAE- szervezetek működjenek együtt közös, egymást kölcsö­nösen érintő témákban. A so­mogyiak különösen jó kapcso­latokat alakítottak ki a Bara­nya és a Tolna megyei test­vérszervezetekkel; évente ösz- szehangolják munkaterveiket, megbeszélik az ágazat előtt álló és a három megyében megoldásra váró feladatokat, ezek sajátos lehetőségeit, és közösen valósítanak meg ren­dezvényeket, kiállításokat a tájjellegnek megfelelő témák­ban. Az agrárértelmiség alkotó képességének jobb kibonta­Új tanácsrendelet Kaposváron Közterületen tilos a szeszfogyasztás Járdasöprés reggel 6 óráig — Szabálysértés és helyszíni bírság A megyeszékhelyen már megjelentek azok a falraga­szok, amelyek közük Kapos­vár lakóival: a városi tanács 1979. február 14-én elfogadta 1/1979. számú, a közterületek tisztántartásáról szóló rende­letét. Önmagában nem elég A rendelet tegnap lépett életbe. Azonban önmagában mit sem ér — ha hiányoznak azok, akik helyeslik, egyetér­tenek vele és segítenek abban, hogy a közösség érdekeit szol­gáló új, vagy a régebbieket módosító pontjai a jövőben következetesen érvényre jus­sanak. Ezért is hívták meg tegnap a városházára a tanács vezetői azokat, akik munká­jukkal, az új rendelet szelle­mének megvalósításával segít­hetnek Kaposvár ' köztisztá- talanságának megváltoztatá­sában. A Hazafias Népfront, a KISZ, a Vöröskereszt képvi­selőin kívül eljöttek az élel­miszer-, az iparcikk-kiskeres­kedelmi és a vendéglátó vál­lalat, a lakásszövetkezetek, az áfész, a közegészségügyi ható­ság, valamint a rendőrség képviselői. Érdeklődéssel hall­gatták dr. Kovács Ferenc ta­nácselnök és dr. Balogh Já~ nos vb-titkár szavait, ők ar­ról szóltak, mit tehetnek a város lakói, dolgozói, hogy e rendelet ne csak papíron lé­tezzen majd, hanem hatása a mindennapi életben is meg­mutatkozzon. Reggelente — munkába me­net — gyakorta bosszanko­dunk, amikor a házfelügyelők vagy tulajdonosok a járdát söpörve arcunkba fötrik a port. Az új rendelet kimond­ja: a munkát reggel 6 órára pormentesen kell elvégezni, és előtte — ez teljesen új dolog lesz Kaposváron — locsolni kell, vagy le kell mosni a járdát. Hasonlóképpen intéz­kedik a rendelet a hó meg a jég letisztításával kapcsolat­ban is. Parkokban, kapuk alatt Több fogalmat is tisztáz a rendelet: mit értünk közterü­leten, kinek és kiknek a fel­adata annak tisztán tartása. A háztartási szemét, az építke­zésekkel járó hulladék gyűj­tése, elszállítása kapcsán meg­határozza az ingatlantulajdo­nosok, a bérlők, a városgaz­dálkodási vállalat és az épí­tésvezetőségek kötelességeit. Ügyszintén az üzletek dolgo­zóinak, vezetőinek a feladatát is a nyitvatartás idején a bol­tok előtt keletiBKŐ szentéi el­távolításával kapcsolatban, valamint feladataikat a záróra után. Részletes, sokoldalú, koráb­ban nem eléggé tisztázott kér­désekre is kitér a tegnap élet­be léptetett rendelet. S bár név szerint nem szerepel — nem szerepelhet! — benne mindenki, feladata mégis van mindenkinek. A jó érzésű emberek több­sége elítélőieg szemlélte azo­kat, akik üzletek előtt állva, a fölre kuporogva, vagy a közeli kapubejáratok alá hú­zódva söröztek, itták a pá­linkát, az üveg borokat. E rendelet most világosan ki­mondja: a város belterületein, utcákon, tereken, üzletek, ital­boltok előtt és környékén, a parkokban stb. továbbá lakó­házakhoz és más épületekhez tartozó közterületnek nem mi­nősülő, de a közterülethez közvetlenül csatlakozó egyéb területeken — kapubejárók, árkádok stb. — szeszes italt fogyasztani tilos. Remélhető-, leg megszűnik a Május 1., a Kanizsai meg a Vörös Hadse­reg utcában is az üzletek előt­ti italozás. S eltűnnek a mú­zeumparkból azok a fiatalok, akik esténként rettegésben tartották az arra járókat. Mindannyiunk érdeke Remélhetőleg! Mert a ren­delet megszövegezése, elfoga­dása csak egy lépést jelent. Valamennyiünk kötelessége ennek érvényt szerezni. Meg­értetni mindekivei: a köztisz~ taság fenntartása a város la­kosságának elsőrendű köz­egészségügyi érdeke. Ezt írja bevezetőben az új tanácsi rendelet is. Jó lenne tapasztalni, hogy Kaposvár lakossága, mindazok, akik a köztisztaságot, környezetük védelmét fontosnak tartják, nem kötelességből cseleksze­nek, hanem azért, mert szív­ügyüknek, közügynek tekintik. Remélhetőleg kevés esetben kell alkalmazni a szeszfo­gyasztás megsértőivel szemben a 10—100 forintos helyszínbír­ságot. S kevesen lesznek azok is, akik csak akkor értik meg és tartják be a köztisztasággal kapcsolatos rendeletét. ha szabálysértési eljárást indíta­nak ellenük. Mert súlyos eset­ben még 3000 forint bírság megfizetésére is kötelezik őket. Sz. I,. koztatására, szélesebb körű hasznosítására részt vesznek pályázati kiírásokban. Az MTESZ megyei szervezetével közösen hiruetnek pályázatot például az ágazatban megva- iósítnató új módszerekre és eljárásokra, a hatékonyság nö­velésének ésszerű megoldá­saira. A MAE-tagok minden évben öt-hat dolgozattal vá­laszolnak a közös felhívásra. Tavaly a Somogy megyei Ta­náccsal és a termelőszövetke­zetek megyei szövetségével együtt adta* ki pályázati fel­hívást a géptársulások szer­vezésére és területi elhelye­zésére, a gépjavítás megyei há.ózatának kialakítására. Ez a kiírás is éiéna visszhangot váltott ki az agrárszakembe­rek körében. A megyei szervezet közre­működik az évente sorra ke­rülő, az állami gazdasági és a ■termelőszövetkezeti üzemi vezetők ismeretgyarapítását szolgáló tovaobképzések ren­dezésében; a társmegyékkel együtt szervezik a Tolnában, ivaranyában és Somogybán egyaránt népszerűvé vált táj­jellegű kiállításokat — a ház­táji és kisegítő gazdaságok eredményeinek, módszereinek a bemutatására, a tapasztala­tok kicserélésére. Évente ötven-hetven rendez­vény szervezője a MAE So­mogy megyei szervezete, illet­ve az agrargazuasági, az ál­latorvosi, az állattenyésztési, a gépesítési, a kertészeti, a nö­vénytermesztési, meg a nö­vényvédelmi és agrokémiai szaKosztaly, illetve a ' mező- gazdasági főiskola helyi cso­portja. Ereumenyesen szolgai­ja a helyi és a kornyéken dol­gozó agrárszakemberek ér­deklődésének kielégítését a nagybajomi és a marcali üze­mi agrárklub. Mindkettő több éves múltra tekinthet vissza. A szervezet gyümölcsöző kapcso.atokat épített ki külföl­di testvérszervezeuekkel, de jövőre itt is tovaooiepnek. A í múlt évben megállapodtak az együttműködésben a ciecha- nowi vajdaság (.Lengyelország) szervezetével, s ezt tervezik a kalinyini területi meg a bje- lovári (Jugoszlávia) vajdasági testvérszervezettel is. Az egye­sületi tagság mozgósításával szeretnék elérni, hogy a so­mogyi mezőgazdasági szakem­berek is eredményesen ve­gyenek részt Az agrárértelmi­ség a szocialista faluért ak­cióban. Erre azért is nagy szükség van, mert Somogybán is, akárcsak az ország többi megyéjében, a falvak értel­miségiéinek jelentős hányadát a mezőgazdasági üzemekben dolgozó szakemberek adják, következésképp hatékonyan formálhatják egy-egy település szellemi, társadalmi és kultu­rális életét, jól szolgálják szo­cialista fejlődését. II. F. Épül a kiszeli lakótelep Nagyatád második lakótelepén dolgozik már a Somogy megyei Állami Építőipari Válla­lat. A nyolcszáz lakásból álló telepen a muhkát, a hatodik ötéves terv végére fejezik be; •a háromszáz lakást készítettek el. S zenvedélyes hangú, de nem csapkodó vagy felháboro­dottan méltatlankodó, inkább keserűen, bi-aimat vesz­tetten panaszkodó levelet hozott a posta. Témáját je­lent« fete lennek ítélhetnék, hiszen Somogy 360 OöO lakója kö­zül mindössze 1400-at izgat. De őket nagyon, és több mint másfél évtized óta. Akkor hangzott el ugyanis az első ígéret, és utána miéig ki tudja, hányszor. Az emberek nem nagyon tudnak belenyugodni, ha az ígéret: ígéret marad. Nem is cso­dálom, ha előbb-utóbb bizalmukat vesztik, összehasonlítá­sokra »vetemednek«, s ilyenkor már nagyon valószínűtlen, hogy tárgyilagosan, igazságosan tudják megítélni önmaguk és a szomszédok helyzetét. A szülőföld, a lakóihely szeretőiéből így támadhat torzsalkodás, ellenszenv mások iránt; így facsa- rodihat ki a legjobb szándék is, amelyet nem valamiféle ál­modozás vagy túlméretezett vágy,» hanem jogos igény táplál. Főként ez utóbb: miatt fogtam tollat, jóllehet nem ke-ülhe- tem el, hogy kissé részletesebben tárjam föl az indítékot, amelyet úgy neveztem: a bizalom ABC-je. És csakugyan ÁBC-ról van szó. Egy üzletről, amelyet 16 éve var — és igen sokat tenne is érte — bomogjszil laaossa- ga. A levélből mezest most, hogy azutan elmondhassam azt ls, amit a vizsgjiöuas során megtudtam, * J isszaem.e teszem lü63-ra, az aknori tanácselnök szavaira, tervezgetésére.' A jö­vőt vázolta. Szép volt, és igaz. Es mi minden megvalósult! Járdák épültek, új ővoaa, nusboit, gyógyszertár! Es bennük rengeteg a társadalmi munka. Szorgalmas emberek élnék ná­lunk.., bzlethálózatunk azonban elavult; tervbe is vették a korszerűsítést, de épp akkor egyesítették a somogyszili áfeszt az igalival. Az új gazda fűt-fát ígért; hogy mennyivel jobb lesz. Az egyesülés mindkét fél számára előnyös. Csakhogy az előnyből 16 évig mit sem élveztünk ... » Ezután a helyzetelemzést olvashattam. Azt, hogy három vegyes- és egy ruházati bolt van a faluban. A házak jórészt magántulajdonban, közülük az egyik százéves vályogépület, áporodott szagú bútorzattal. A másik kettő is szűk, elavult; raktár nincs, a KÖJÁL bármikor bezárathatná. Hetenként két­szer hoznak hentesárut, s akkor »eloszlás« van: ki mennyit kért, annyit rendel a boltvezető, mert nincs hol tárolni az árut. Olajszagú és doho6 az élelmiszer. A falu lakóinak szor­galmához, közösségi cselekvéséhez és jogos igényeihez ké­pest méltatlanok a körülmények. "Az, hogy 1400 embernek naponta friss teje van, az is csak a lap Tisztelt Szerkesztőség rovatának köszönhető«, de hagyjuk ezt, nyilvánvalóan jogos igényük volt. A boltok fokozatosan rosszabb állapotba kerül­tek. »Minden évben ígéretet kaptunk egy kis ABC építésére. Azután minden maradt a régiben.« Most újra azt hallották: semmi sem lesz belőle. A keserűséget ezek szerint csakugyan jogosnak ítélhetném. Az igali áfésznál azonban kiterítették elém a somogyszili új ABC tervdokumentációját, amely 1977 decemberében ké­szült el. Mondták, hogy ez az ABC szerepel az V. ötéves terv­ben. A tanács 150 ezer forintos hozzájárulását már átutalta az. áfésznak; a MÉSZÖV írásos ígéretét is megmutatták: augusztus 31-ig 800 ezer forintot ad e célra. 410 ezer forintos saját alapjuk biztosítva van, és tavaly november 28-án 1 300 000 forintos középlejáratú beruházási hitelt kértek a banktól. Igaz, hogy kivitelező nincs (saját brigádjukkal és a tsz-ével azért meg tudnák építeni). Szeptember 1-én kezdeni akarják a munkát, ha ..., ha megkapják a hitelt. Elismerik, hogy évekig csak ígérgettek, de meet talán lesz belőle vala­mi, ha ... ha a hitel.., M '* mond a bank? Az idei beruházási keretek kimerültek. De a besorolásban a MÉSZÖV hét igénve közül So- moqyszil az előkelő második helyen van. Ha év közben valahol felszabadul pénz, azaz nem tud iák elkölteni, akkor a beruházás bizonyára megvalósulhat... Ha ... leal,ban elmondták: a párttaggyűléseken és a közgyűlése­ken részletesen tájékoztatták erről a szili lakosságot. Ügy lát­szik. még nagyon szakadozottak a tájékoztatás láncszemei. Ámbár elmondhatom: ez utóbbi információk számomra is csak bizalomgerjesztőek, de nem megnyugtatóak. Anélkül mondom ezt, hogy bármiféle számlát próbálnék benyújtaná ... Somogyszil az első ígéret óta társközség lett. *Tudjuk, hogy az összevonásra szükség volt, fejlettebb az államigazga­tás, kell hogy így legyen, be nem szabad úgy végrehajtani, hogy ezután mindenoen hátrányos helyzetbén érezzük ma­gunkat. Olyan emberek élnek itt, akik a népgazdaság asztala­ra csak a háztájiból több mint IS milliót tesznek le. A iss­ünk is mindig nyereséges. Somogyszilban az emberek önként parkosítanak; a nép egy nap alatt 800 fenyőfát ültetett el. Milliós értékű társadalmi munkát végeztek; mindennap más utca lakói jöttek építeni a gyógyszertárt. Még a cigány lakos­ság is hívó szó nélkül kivette a részét a munkából. Bizonyí­totta és bizonyítja mindenki, hogy itt is élnek emberek, akik­nek igényük vún a szebb és jobb életre. Tenni is akarnak ér­te ...« És ezután következik az összehasonlítás. Hogy az apró községén ben, Kazsokon, Büssübein új üzletek épültek. Hogy mindig csak Igáit iejieszük, minuen pénzt oda iektetnek ue. (Megint csak a tájékoztatás. hinaja*, hogy a fürdő körüli épít­ményekről nem tudják: idegenforgalmi érdek, s a központi fejlesztési alapot nem szabad visszautasítaná), »igái lakói' semmit sem tesznek a község érdekében, kényelmesen várják az allami támogatást. Még a virágokat is a tanács veszi meg és ülteti el, mert azt sem hajlandók társadalmi munkában vállalni. A gyógyszertárral szembeni épületet sem bontották le; a tanács Somogy szilt kérte segítségül. Csoda, hogy csak két ember jelentkezeti? Végül a katonák működtek közre. Az igali tsz is csak úgy létezik, hogy a kis Kazsok szorgalmas népe rádolgozik. Több mint tíz éve törpe vízmüvet építettünk Somogyszilban a lakosság hozzájárulásával. Igái akkor még csak gondolt rá, és várta az állami támogatást. Tíz éve han­gosbemondónk van (igaz, most már nem működik, nincs ta­nács). Igáiban még dobolnak! Nálunk 200 emberrel kevesebb él, mint Igalhan: de februárban 112 liter vért adtunk; Igái­ban c\lig tudtak összeszedni 25 litert. Ha nálunk ilyen szorgal­mas. dolgos, önzetlen emberek laknak, akkor talán több tö­rődést is megérdemelnének ...« A mikor az áfész központjában fölsoroltam e »vádakat", elmosolvodtak az emberek, s az összehasonlításra azt mondták: van bennük valami... (Ebbő! másoknak kell levonniuk a következtetést) Engem azonban váltig az izgat, hogy miért kell 16 évig teljesíthetetlen vagy megvalósi- tásra még nem érett ígéretekkel szembeállítani korábban bé­kés és egymást becsülő községek lakosságát? Ez semmikép­pen sem vezet jóra. A hazaszeretet elképzelhetetlen mások lebecsülése aránya szülőföld iránti ragaszkodás és tenniaka- rás nem épülhet a szomszédok lekicsinylésére. És talán sok évtizedes tapasztalat nyomán hozzátételem: mindig feszült­séggóc támad ott. ahol a legkülönbözőbb szervek vagy •’•e.ze- tők netán nem a szükségletek, a jogos idények szerint dönte­nek a fejlesztésről, hanem lakóhelyüket vagy érdeke'tséoi körzetüket juttatták előnyhöz. Hiszen aki többet tesz. annak többet kell kapnia. Többek között azért, hogy mások is többet tegyenek... Ügy gondolom: ez is hozzátartozik a bizalom ÁBC-jéhez. , Jávori Bét*

Next

/
Oldalképek
Tartalom