Somogyi Néplap, 1979. április (35. évfolyam, 77-100. szám)
1979-04-15 / 88. szám
A „kis kombájnok** őrzői w Ágazat titok nélkül lCmok Ivadéka. Messziről származott ide, a somogyi dombok közé. Juhászdinasztia fiaként született, s a hagyomány Nágocson tovább folytatódott. Kun János, a nágo- csi termelőszövetkezét juhásza büszke gyarapodó nyájára, a nemrégiben érkezett tenyészkosokra, az épülő új akolra, a merész tervekre. Hét évvel ezelőtt felszámolta juhállományát a Hajdúszoboszlói, Állami Gazdaság. A nágocsiak akkor kaptak hírt róla, s hamar megszületett a döntés: 300 tenyészállatot megvásároltak. Az állomány azóta ezerre gyarapodott, és még nincs megállás. — Három év alatt szeretnénk elérni az 1500-at — mondja Fulmer Antal elnök. — Jó állomány volt a hajdú- szoboszlói, gyapjút is. bárányt is bőven adott. A szintet továbbra is tartottuk, sőt a keresztezésekkel a szaporulatot sikerült magasabbra emelni. Ha elkészül a 600 férőhelyes juhhodály, tovább javulnak a körülmények. A legfontosabbnak mégis azt tartom, hogy sikerült jó juhászt találnunk. Ennek az ágazatnak az a titka, hogy az eredmény egy embertől, a juhásztól függ. Ebédidő "van, csend és bélié» napsütés. A juhász rózsa- töveket metsz. A két beosztott — a fia és egy segítő — a közeli domboldalakon legeltet. Az öreg akolban csak az elszállításra váró bárányok meg a nemrég érkezett tenyészkosok vannak. — Megmetszem a rózsát, remélem már nem lesz fagy. A íőállattenyésztőt várom, hamarosan megérkezik. Addig beszélgethetünk. Nézzük a keskeny vályúból abrakoló kosokat. Közben magyarázza a fajták tulajdonságait, hogy mi várható tőlük a gyapjúhozam és az ikerellés terén. Titokról nem esik szó, nem hisz a titokban, bár vannak legendák, a jó juhász mégsem erről ismerszik meg. — Fegyelem kell ehhez a szakmához, mint minden máshoz. Meg az, hogy szeresse az ember az állatot, és ne sajnálja velük tölteni az időt. Itt nincs vasárnap, ünnepnap, legeltetni mindig kell, délelőtt, délután; és nem napi nyolc órából áll a munkaidő. A gazdaság elnöke »kis kombájnoknak-« nevezte a juhokat, mert igénytelenségük közismert. Még télen is találnak táplálékot maguknak a tarlón. De amilyen igénytelenek, olyan érzékenyek is; s ha felfúvódnak a vizes legelőtől, vagy sérülékeny körmük begyullad a nedves talajtól, a juhásznak azonnal közbe kell avatkoznia. — Életforma ez, nem mesterség; ez talán a legnagyobb titok, ebben van az utánpótlás nehézsége is — véli az idősebb Kun János. — A mezőgazdáságban sok minden változott, de a juhászat a régi maradt. Itt is fejlődni kell: Asszonyok karszalaggal Ebédidő — kosoknak tervünk az, hogy olyan nagy állatlétszámot hozzunk létre, amely elbír egy tartalék juhászt, aki felváltja a többieket így jutna mindenkinek szabadnap, ünnepnap. Akkor többéin vállalkoznának rá a fiatalok is. A fia nem juhásznak készült Hivatásos gépkocsivezetői vizsgát tett, de a katonaság után másra határoztad magát Beállt az apja mellé. A legelőn találkoztunk vele. — Szeretem a szakmát, jól érzem itt magam. Azt gondolom, ha valóban javulnak a feltételek, nemcsak én maradok itt, de akad más fiatal is, aki elszánja magát erre. Ifjabb Kun János elvégezte a szakmunkásképzőt. Ez az egyik leggyakoribb beszédtéma. Ha a környező gazdaságok -összeállnak-, akkor elegendő jelentkező volna egy juhászképző tanfolyam indítására, vélekedtek a szövetkezet vezetői. — Olyan szakma ez, mint a többi — hangsúlyozta az idősebb juhász. — Egy másik gazdaságban megbíztak, képezzek magam mellé szakmunkást. El is látta a dolgát, de olykor szeretett lazítani. Sokat bajlódtunk vele, míg megtanulta, hogy ezt a mesterséget is odaadással, fegyelemmel kell végezni. Most olyan nyája van annak a gazdaságnak, hogy öröm nézni. Az új juhász megáll a lábán. A gazdaság távlati fejlesztési tervében két ágazat szerepel. A szarvasmarha-tenyésztés és a juhászat. A vezetők biztosítékot látnak a juhászokban, a juhászok pedig úgy érzik, a szép állományt lehet és érdemes tovább gyarapítani. B. A. öt YÍdám asszony 01 körülöttem, mellettük bizony nehéz szóhoz jutni. Mert ahol öt nő összejön, ott a férfiak legtöbbször csak hallgatnak. Azért időnként sikerül egy- egy kérdést föltenni, ám a kérdésekre nincs is nagy szükség. Mondják, amit gondolnak, amúgy: ami szívemen a számon alapon, ök öten az első megyei női önkéntes rendőri csoport tagjai. Kasza József- né, a csoport vezetője az Egyesült Izzóban dolgozik, ketten, Fekete Cyuláné és Tóth Lajosné a húskobinát- nál, Hegedűs Istvánná és Nagy Zoltánná pedig a Pannónia Vendéglátó Vállalatnál van állásban. A női önkéntes rendőri csoport alig több mint egy hónapja, március 2-án alakult. Azóta szenvedélyesen, nagy lelkesedéssel végzik a rájuk bízott feladatokat. Hogyan kerültek éppen ők öten a csoportba? — Félig családi, félig baráti alapon —»mondják. — A csoportvezető szólt az unoka, húgának, az a barátnőjének 1 és így tovább. — Tudták mit vállalnak? Félmosoly, fejcsóválás a válasz. — Inkább csak sejtettük. Az az igazság, hogy tetszett a dolog. Izgalmasnak, érdekesnek találtuk. Most már pontosan tudjuk, mit várnak tőlünk. — És ez nem tartott vissza senkit? — Egyáltalán nem. Sőt... Az ötletet, hogy segítsék a rendőrség munkáját, a tv-fil- mek adták az asszonyoknak. — Szeretjük a jó krimiket — mondja Kaszáné. — És aki krimit néz, az láthatja, hogy a nők milyen sokat segítenek a rendőröknek. Ne vegye sértésnek az erősebb nem: a nők figyelmesebbek, mint a férfiak, a legapróbb dolgokat is észreveszik. — A szolgálatban emberekkel kell bánni, gyakran részegekkel, garázdákkal... — A nők jobban értenek a férfiak nyelvén — mondják egymás szavába vágva. — A legdurvább férfiban is marad valami csekély udvariasság egy nővel szemben. Nem ragadtatja el magát annyira. Egy nő szavára jobban hallgat, és szép szóval sok mindent el lehet érni, sok nagyhangú embert le lehet csendesíteni. Mi valamennyien olyan munkahelyen dolgozunk, ahol naponta( sok embert ismerünk meg. mindenféle típushoz tartozót, így aztán nagy meglepetések nem érhetnek bennüket. — Amikor megalakult a csoport — veszi át a szót a csoportvezető —, a rendőrségen megkérdezték tőlem, mit csinálnék, ha elém állna egy garázda, nyitott bicskával? Rábeszélném, hogy csukja be. És ha nem sikerül? Miért ne sikerülne, válaszoltam. Én soha nem féltem. Lehet, hogy ez baj, és nem jó tulajdonság, de akkor is így van. Be merek menni a legfüstösebb kocsmába is. — No és a család? Otthon mit szóltak ehhez? Az otthoni vélemények megoszlottak. Volt akinek a férje csak mosolygott. Ketten először be sem merték vallani, mit vállaltak. Később persze megmondták, és a férjük nem nagyon lelkesedett az ötletért. Aztán »ha neked jo, hát csináld« alapon a férj- jek is belenyugodtak. Van vállalat, ahol.sokkal kevesebb segítséget, megértést kaptak az asszonyok, mint otthon. Pedig hát ők szabad idejükben látják el a szolgálatot. Szabadnapon, vasárnap, esetleg éjszaka. — Voltak már éjszaka szolgálatban ? — Igen — válaszolják. — Egyik este már elaludtunk — meséli egyikük —, amikor szólt a fiam: anya, megjött érted, a rendőrség. Ha vállaltad, akkor menj. Mentem. Gépkocsikat ellenőriztünk. — A férjék ilyenkor vállalják az otthoni munkát, ellátják a gyerekeket? — Mi mást tehetnek. Mi itt vagyunk szolgálatban, ők otthon. Ne csak mindig mi várjunk rájuk, várjanak ők is. Az asszonyok egyik feladata a diszkók ellenőrzése. a fiatalkorú bűnözés megelőzése. — Nemrég kiderült, hogy néhányan szeszt visznek be a klubokba, »becsípnek«. botrányt okoznak. Szeretnénk megelőzni az ilyen eseteket, csakhogy ebben kevesen segítenek nekünk. Az asszonyok feladata a bűncselekmények megelőzése, az ifjúságvédelem. Vannak gyermekeik, és tudják, hogyan lehet a kamaszokkal szót érteni. De az, hogy' nők húzzák a karjukra az önkéntes rendőri karszalagot, még szokal lan. — Az emberek nehezen értik meg, miért csináljuk, mi szükség van a mi munkánkra. Ilyen még nem volt a megyében, így hát, mint minden újtól, ettől is idegenkednek. Azt mondják, nem nőnek való, mi csak maradjunk otthon a család mellett. Pedig itt is tehetünk annyit, mint a férfiak. Az otthoniak már beletörődtek, hogy az asszonyok időnként szolgálatba indulnak, ám a közvélemény még nem fogadta el egészen, hogy női önkéntes rendőrök is vannak. Igaz, még kevesen találkozhattak velük az utakon, a szórakozóhelyeken. Így érthető, hogy ha betoppannak valahová, furcsán néznek. De »minden csoda három napig tart«, és előbb-utóbb az emberek elfogadják majd őket. Különösen akkor, ha bebizonyítják: jól végzik a feladatukat. Szeretnék jól csinálni. Dán Tibor Tanulmányút után Egy éve építik Kaposváron a sonka konzerv üzemet. Próbaműszakját szeptemberre tervezik. Azok közül, akik ott dolgoznak majd, negyven- ketten jártak az NSZK legkorszerűbb húsfeldolgozó üzemeiben: tanulmányozták a munkát. Hét ember május végén indul útnak. A Hága testvérek közül József vágóhídvezető, Jenő pedig lakatos. Édesapjuk húsipari szakmunkás volt, s szakoktatóként ment nyugdíjba a Kaposvári Húskombinátból. A testvérek készülnek a húsvéti beszélgetésre; édesapjuk mindenre kíváncsi, ami közös munkahelyükkel kapcsolatos. — Bőven lesz mit mesélni.. . — mondja Hága József. — Az NSZK legmodernebb vágóhídját láttam: olyan gépeket. amelyekkel magas termelékenységet lehet elérni. Sok új gépet először nálunk alkalmaznak majd. Ilyen lesz például a bőrfejtő és a bölcsős íorrázógép, velük gusztusosabb árut tudunk előállítani. Turbéki Sándor elektronikai műszerész két hetet egy belga cégnél töltött, főleg a Gerencsér Miklós | \FERDEház \ A fémdíszművesből viszont rémült teknősbéka lett. Gyorsan behúzta nyakát a sallan- gos kabátba. — Hogy értsem ezt, kérném tisztelettel? ... — Ügy, hogy porhanyósra verem, mielőtt vesegörcsöt kapnék a maga példátlan szemtelenségétől! — Nana, kedves Dezső. Ez a táska mindjárt lecsillapítja. Mert ha nincs ellene kifogása, megvenném az egész házat. Majdnem ájulásba hanyatlott Paula, úgy kérdezte: — Nem tréfál, Félix úr?!... Erre a fohászod, csodálattal teli kérdésre határozott főszereplővé lépett elő a szomszéd. Szilárd mozdulattal emelte maga elé a narancs- vörös irattáskát. — Szó sincs tréfáról, drága Paulácska. Hoztam némi előleget. Most elintézném a foglalót, megszövegeznénk az adásvételi szerződést, és eltanakodnánk a végleges lebonyolítás részleteiről. Ami engem illet, rendelkezem a család felhatalmazásával. A legnagyobb derűlátással bizakodom, hogy önök is készek a végső igenre. Dezső kitin tüskéi szelíden elsimultak. Isteni jóindulattal, becéző szeretettel lapo- gatta nagy mancsát a bizsus sallangokkal díszített hátához. — Félix úr, ünnepélyesen biztosítom, hogy <a vesegörcs veszélye többé nem fenyeget. — Szövetséget jelentő nyilatkozata után az erkélyre ment, kifürkészni az utcán strázsá- ló Rózsit és Zoltánt. Amikor meglátta őket a jázminbokrok rései között, hanyag jóked- vűséggel lekiáltott hozzájuk: — Gyertek föl! Pajzsra kell emelni az új házigazdát! XXXI. Burján Péter torkát a fel- indultság és a csömör szorongatta. Amikor a keserűség a szájáig emelkedett, forró görcs rázta meg. Megvető tekintettel fogadta az erkélyről visszatérő fiát. — Undorító. Emberhúst nem akartok a lakomához? Dezső ügyet se vetett rá. Helyette Edit könyörgött az öregnek: — Édesapám... Bíznia kell bennünk... Az apa már annak sem látta értelmét, hogy legyintsen. Ha megvetést nem is érzett mérnöklánya iránt, de kiábrándultságot igen. Már csak félig volt józan az eszére támadó fejleményektől. A tiszta öntudat ott vergődött a részegítő kínjai alatt. De ezt a tiszta öntudatot még sikerült felcibálnia a mélyből. Nem is érvnek, hanem nyomorúsága bizonyítékának szánta szavait: — Holnaptól egy másik Burján Pétert fognak ismerni az emberek. Egy olyan Burján Pétert, aki szemétre dobta az egész múltját. Olyan múltat, ami ma még ér valamit, de holnap a guberálók is odébb rúgják. Ezt akr^iátok? Harácsolok apjává szégyen! teni? Magából kikelve lármázott Paula: — Már megint ezek a lehetetlen frázisok! Riadtan fogta fel a bizsus, hogy az üzlet kútba eshet, ha megint kirobban a veszekedés. Paula pörölését ellensúlyozva, egyedül ő próbálta méltányolni a nyugdíjas kőműves véleményét. — Én kérem mindig a legnagyobb tisztelettel hallgatom Burján bácsit... Átnézett rajta az öreg. Valami azt súgta neki, hogy Edit nincs oly végletesen az ő felfogása ellen. Hozzá beszélt, szikrányi reményébe kapaszkod va: — Legalább te érts meg. Tudnod kell, érezned kell, hogy nem hazudhatunk magunknak a pillanatnyi érdekeink szerint!... Edit megkeményedett. Bármennyire sajnálta az apját, érzelmeit határozottan háttérbe szorította. — Édesapám képtelenül szigorú mércét kötelez magára. Ilyesféle mércét már rég nem követelnek meg egymástól az emberek. Különben sem felelős édesapám a mi állítólagos harácsolá- sunkért. Amit cselekszünk, azért mi vagyunk a felelősek Csakis mi, a felnőtt gyermekei. Maga meg ezt értse meg. Szépen kérem... Először rúgta mellbe a nyugdíjas kőművest a teljes bizonyosság, hogy csatáját végképp elvesztette. Félixet kikergethette volna, de mire megy vele? Tusájában csakis az számított, hogy a családja győzte le. A sérthetetlen hitében megbántott ember vádoló panaszával pö- rölte igazát: — De hiszen én neveltelek benneteket! A múltam szerint neveltelek!... Ebben a városban mindenki úgy néz rátok, hogy Burján Péter gyerekei vagytok. Ma még rátok nézhetnek. Senki meg nem bot- ránkozhat. De holnap is Burján Péter gyermekei maradtok! És én mit mondjak holnaptól?! Mondjam azt, hogy semmi közünk egymáshoz, hogy csak az anyakönyvi adatok szerint vagytok a gyermekeim?! Gond nélkül nyitott a szobába Zoltán. Olyan apróságokra, hogy előreengedte volna a feleségét, vagy hogy komolyan vegye apja kétségbeesését, egyáltalán nem figyelt. Menet közben intette le az öreget. — Felelnék, papa. de most fontosabb dolgunk van. Félix úr. maga következik. Mindent úgy, ahogy megbeszéltük. (Folytatjuk) légkompresszorokat, a konzervdoboz- és ládamoso gépeket meg a vákuumszivattyúkat tanulmányozta. — Sok lesz a pneumatika az üzemben — magyaráz. — Érthető, ha főleg ezeken akadt meg a szemem, de sok ésszerű ötlet is megragadott. Bizonyos tevékenységsor nálunk négy külön helyiségben, náluk egy teremben történik. Okosabban, az energiával takarékosabban gazdálkodnak. Várdai Tibor technológus: — Szerintem a nyugatnémet munkások fizikailag nem dolgoznak többet, mint mi, csak ésszerűbben szervezik tevékenységüket. Mindent a kezük ügyébe adnak, s a legfontosabb, hogy ’ól előkészítik a munkájukat Sok kis gép, iutószalag segít nekik. — A raktárakban nincs »ka- cat«, amelyet »megvesszük most, mert két hét múlva nem lehet kapni« — felkiáltással felhalmoznak. Ha valami súlyosabb tárgyat meg kell emelni, akkor nem öten cipelik, hanem daruznak. Mind a négyen megegyeznek abban, hogy a munkások mindenhol ledolgozzak a nyolc órát. Igaz, tíz órát töltenek a munkahelyükön, de kétórán- ként tizenöt perces pihenőt tartanak, és félórás ebédszünet jár nekik. — A pihenőhelyiségek kulturáltak. Egyikük felkacag: — Egy darabig rabnak éreztem magam. mert csíkos, színes munkaruhát kaptam. Nekünk ez is szokatlan volt, de a szabása jól szolgálja a funkcióját. Nagy tisztaság van, pedig nem alkalmaznak annyi takarítót mint mi. csak kevesebb a szennyezés. Bármerre jártam, ott virított a tábla: »Tisztábban, szebben!« Ehhez tartják is magukat. Valamennyi ükét megragadta, hogy az üzemekben az emberi kéz érintése nélkül készültek a húsáruk, és követendő módszernek ítélik, hogy a munka egyhangúságát »kivédik« a munkaműveletek váltogatásával. — Milyenek voltak a munkások ? — Mindent megmutattak, még vadonatúj gépet is szétszedtek nekünk, hogv megértsük a működését. Sok görög. török és jugoszláv vendégmunkással találkoztunk. Rendesek voltak, de barátság nem alakult ki. Tapasztalataikat így összegezik: — Bizonyos, hogy az űi technológiával, az új génekkel a mi munkásaink is tudnak majd úgy dolgozni, mint akikkel találkoztunk. G. I. Apa és fia
