Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-13 / 60. szám

Aranyérmes autóbusz Mindig .büszkeséggel fedezi fel az ember külföldön járva a magyar Ikarus autóbuszo­kat, akár a Krím félsziget üdülőhelyein vagy Irkutszk- ban és Novoszúbirszkben akár a Közel-Keleten, Tehe­ránban, akár Kubában vagy az afrikai országokban. Az utóbbi 20 évben a köz­úti járműgyártás iparunk leg­erőteljesebben fejlődő ágazata lett. Mivel az autóbusz ná­lunk is és külföldön is számos más vállalat által gyártott fődarabból, alkatrészből és különféle szerelvényekből ►•áll össze«, tehát a járműgyártás­nak több száz szakma és üzem termel és szállít, a vég­termék átfogó képet ad az or­szág gépipari fejlettségéről és technológiai színvonaláról. A járműgyártó iparnak kiváló minőségű acélra, nagy telje­sítményű motorokra, korszerű elektromos- és más berende­zésekre van szüksége. Ezért nem alaptalan a közgazdászok álláspontja: egv ország fejlett­ségi szintjét kézzelfoghatóan a járműgyárak kapuin kigör­dülő késztermék mutatja be. Az Ikarus gyár 1947-ben kezdte el az autóbuszgyártást, akkoriban naponta egy ké­szült el. Csak az 1948-as álla­mosítás utón kerülhetett sor arra az összpontosításra, me­lyet a közúti köziekedé« gyors fejlődése sürgetett. 1962-ben alakult ki a közúti jármű- gyártás fejlesztési koncepciója. Ebben az is közrejátszott, hogy a KGST a nagy befoga­dóképességű autóbuszok gyár­tását hazánkra ruházta. 1969- től kormányprogram lett a közúti járműgyártás fejleszté­se, ami gépiparunk szerkezeti átalakításának döntő tényező­jévé vált Az Ikarus-gyár je­lentősen kibővült, vidéki tele­pei jöttek létre, hazai és kül­földi üzemekkel kooperációra lépett. Miután világszerte előtérbe került a tömegközlekedés kor­szerűsítése, járműiparunk szá­molhat azzal, hogy tovább nő az érdeklődés a magyar autó­buszok iránt a nemzetközi piacon. Nyilvánvalóan azon­ban csak állandóan javuló minőséggel maradhat a gyár terméke versenyképes. Képünkön: Az Ikarus 256 típusú luxuskivitelű, légkondi­cionált autóbusz a plovdivi vásáron. A magyar autóbusz itt is elnyerte a vásár ai'any- érmét A rendeleteket nem tartják be Lángokban állt az erdő Szerencsére ritkán kell pusztító tűzvészekről beszá­molnunk, annál gyakoribb, hogy kisebb tűzesetekről adunk hírt. Ezeket elolvasás után azonban rögtön elfelejti az ember, mondván, jelenték­telen apróságok. Ha a károk értékét nézzük, akkor általá­ban így van. Kifejezhető c a mindannyiunkat ért kár pénz­ben, amikor elpusztul egy- egy erdőrész, vagy amikor a fejlődésnek indult facsemeték, amelyek pár év múlva már árnyékot adnának, áldozatul esnek a tűznek? Elpusztul a természet egy darabkája, és az eredeti állapot visszaállítá­sa nagy befektetést, nagy munkát igényei Tavasszal sok erdő-, avartüz pusztít. Hogy miért? A legtöbb bajt'a felelőtlen avarégetők okozzák. A mező- gazdasági üzemek vezetői pontosan ismerik az előíráso­kat, azt, hogy milyen módon szabad hozzáfogni a gally- és avarégetéshez. Legalábbis ismerniük kell, hiszen a tűz­oltóságtól pontosan megkapták az előírásokat tartalmazó át­iratot. Ennek ellenére alig van eset,- hogy szabályosan járnának el. Nem veszik ko­molyan a dolgot, csak akkor kapkodnak a fejükhöz, ha baj történt. Az ilyen tűzrakást, égetést minden esetben be kellene jelenteni a tűzoltóságnak. Er­ről azonban mindenki megfe­ledkezik. Így gyakran előfor­dul, hogy valahol gazt éget­nek — persze nincs a kör­nyéken senki, aki a tüzet vi­gyázza —, és az arra járók riasztják a tűzoltókat. Sokat száguld a kocsi fölöslegesen. Az idén már hét olyan ki­sebb erdőtűz keletkezett — gondatlanságból, szabálysze­gésből —, amelynél forintban kifejezett kár nincs. Leg­alábbis egyelőre. Ki tudja azonban megmondani, hogy kihajtanak-e a megpezselődött csemeték? Máskor tetemes kár keletkezett. Nemrég a Kutasi Állami Gazdaság területén gallyat égettek, a tűz átterjedt a tsz fenyveserdejére és_ 3 hektáron leégett az erdő. En­nek értéke százezer forint volt, ám a gondatlanság ennél jóval nagyobb kárt okozott. Ugyanilyen eset történt a pusztakovácsi tsz fenyvesében, ott 2 hektárnyi fiatal erdő lett a tűz martaléka. Nagyon veszélyes a moz­donyszikra, attól könnyen lángra lobban a vasút melletti terület, azután a tűz átterjed az erdőre. Ebben az esetben is a megelőző intézkedések lennének a fontosak, például az, hogy felügyelet mellett fölégetik a vasút melletti te­rületeket, megelőzve ezzel a véletlen tüzet Mindehhez nagyobb felelős­ségérzet szükséges. Nemcsak akkor kell szaladgálni fűhöz- fához, ha már megtörtént a baj, hanem mindent el kell követni a megelőzés érdeké­ben. Sokkal többről van ugyanis szó, mint néhány fo­rintról: a környezetünkről. D. X. Csiky Gergely Színház 1-4 óra­kor: MUZSIKUS PETEK. H-ber­iet. Kaposvár, Vörös Csillag du. 3 órakor: FORRADALMI IFJÚSÁ­GI NAPOK: A 39-ES DANDAR, du. 5 és este 7 órakor: ZSARU 1 (14). Szabad Ifjúság: de. 10., du. 4 órakor: 2x2 NÉHA ÖT, du. 6 órakor: A BÚN TÖRTÉNETE I- II. (16). Dallos Ida mozi du. 6 ói'akor: POKOLI TORONY I—II. (14). Szabad Ifjúság: de. 10., du. BADlTS MEG A GONOSZTÓL (16). Nagyatád du. 4 és este fél 8 órakor: SZOT KÉREK I—II. (14). Marcali: MIMINO. Barcs: VADEMBER (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. Reklám. 12.35: Törvénykönyv. 12.51: Csínom Palkó. 14.40: Arc­képek a Szovjetunió népeinek irodalmából. 15.00: Hírek. 15.10: Telemann: Szvit, két kürtre. 15.20: Nyitnikék. 15.50: Hallgatóink fi­gyelmébe. 1-6.00: Útközben, 16.05: A Hét c. antológiáról. 16.15: Nem­zetiségi népzene. 16.38: Anda Gé­za zongorázik Chopin-ke ring őket. 17.00: Hírek. 17.07: Fiatalok stú­diója. 17.32: Vujicsics Tihamér: Kurucok emlékezete. 17.45: A Szabó család. 18.15: Hol volt. hol nem volt... 18.25: Mai könyv­ajánlatunk. 18.28: Hallgatóink fi­gyelmébe. 18.30: Esti magazin. 19.15: Magyari Imre népi zene­kara játszik. 19.40: Gazdasági mi­ni fórum. 20.10: Leontyne Price — a Carmen címszerepében. 21.01: »■Az isten nem játszik kocka­játékot.« 21.31: Brahms: G-dúr szonáta. 22.00: Hírek. 22.15: Sport­hírek. 22.20: Tiz perc külpolitika. 22.30: A hamburgi Monteverdi Kórus énekel, Alessandro. Scár- latti madrigáljaiból. 22.50: Medi­táció. 23.00: Verdi: Aida. 23.20: Mozart: D-dúr szerenád. 24.00: Hírek. 0.10: Dunajevszkij filmda- laiból. 0.25: Himnusz- 0.30; Víz-, jelzőszolgálat. A Nap kél 6.IH — nyugszik 17.4« órakor. MÁRCIUS A HoId kÉ1 “ nyugszik 5.52 órakor. KEDD Krisztián A várható időjárás: Túlnyomóan borult lelő; szórványosan kisebb eső, ziporesö. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, kedden 9—14 fok között alakul. A távolabbi kilátások (péntekig): változékony idő, sokleié lesz cső. A hőmérséklet emelkedik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 0 és plusz 5* fok között lesz. Megyénkben járt a belkereskedelmi államtitkár Somogybán járt tegnap s a megye párt- és tanácsi veze­tőivel tárgyalt dr. Juhár Zoltán belikereskedelmi ál­lamtitkár. Délután a Bala­tonnál a szántóetpusztai épít­kezések és a kemping gyors- fejlesztési programjának ál­lasáról tájékozódott. — Küldöttség érkezett Bu­dapestre tegnap dr. Franti- sek Ondrich miniszternek, Csehszlovákia központi né­pi ellenőrzési bizottsága el­nökének vezetésével. A ma­gyar népi ellenőrzés munká­ját tanulmányozza — A pécsi grafikai mű­hely anyagából nyílik kiállí­tás csütörtökön délután Ka­posváron a megyei könyv­tárban: 19 grafikus mintegy 60 müvét mutatják be. — Elhunyt Vaszy Viktor kiváló művész, a szegedi Nemzeti1 Színház és a szege­di szimfonikus zenekar nyu­galmazott zeneigazgatója — hétfőn délelőtt — a szegedi Kisszínházban, próba köz­ben. 76 éves volt. — Négymillió hektár erdői pusztítanak el évente a föl­dön— jelentette az ENSZ egészségügyi szervezete. Ha az erdőirtás ebben az ütem­ben folytatódik, az ezredfor­dulóra fölbomlik bolygónk biológiai egyensúlya — A magyar—osztrák víz­ügyi albizottság ülése tegnap kezdődött Szombathelyen. ■*- Küldöttgyűlést tartott vasárnap Nagyatádon a több mint hétezer tagot számláló nagyatádi áfósz. Alsecz János igazgatósági elnök számolt be a múlt évi tevékenységéről, A 14 felszólaló között volt dr. Kiss József, a Mészöv el­nöke és Hamvas János, a vá­rosi pártbizottság első titká­ra A küldöttgyűlés megha­tározta idei társadalmi és gazdasági feladatait — 62 millió forint volt a nagyatádi Komfort Ipari Szövetkezet tavalyi termelé­sének értéke. Ebbő] az épí­tőipari részleg a legtöbbel: 24 millió forinttal részese­dik. — Filmet készít Maria Callasról Franco Zeffirelli, a világhírű olasz rendező. A görög énekesnő szerepét hon- fitárs% Irene Papas alakítja. — Hont Ferenc Kossuth- dijas színházi rendező, esz­téta/ az irodalomtudományok kandidátusa, a Magyar Szín­házi Intézet nyugalmazott igazgatója vasárnap, életé­nek 72. évében elhunyt. — Egy nyolchónapos kis­lány vált hétfőn, a 77. halá­los áldozatává annak a jár­ványos légzőszervi vírusfer­tőzésnek, amely az utóbbi hónapokban Nápolyt és kör­nyékét sújtja. Orvosszakértők szerint a járványt olyan ví­rus okozza, amely különösen az egy évnél fiatalabb és nem kielégítő higiéniai körülmé­nyek között élő gyermekek számára lehet végzetes. 8.00: Idősebbek Is elkezdhe­tik. 8.05:—12.35: Iskolatévé. 14.25— 16.25: Iskolatévé. 16.30: Hírek. 16.35; Tánczene — Tommy Dorsey dalaiból. 17.00: Óvodások műsora. 17.30—18.35: Mlrtdenki iskolája. 18.40: Bolgár magazin. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezd­hetik. 19.30: Tv-hfradó. 20.00: Az Onedin család. 20.50: Megkérdez­zük a minisztert. 21.45: Művésze­ti magazin. 22.45; Tv-iiíradó 3. Budapest 2. 20.01; Hazám. Thüringia. 20.30; Az alma. 20.35: Bunkócska. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20: Autó-motor­sport. 21.40: Reklám. 21.45—22.50: A marseille-i íiu. Olasz tévéíilzn- sorozat. Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Üttöróhirado. 18.15: Olvas­mány. 18.45: Népi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Stop! 21.00: A Magas-Sierra. Amerikai film. Osztrák tv 9.30: Angol nyelvlecke haladók­nak. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Bot­rány a követségen. Filmkomédia. 17.25: Gyermekműsor. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Állatok világa. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Rizikó. 21.10: Panoráma. 22.00: Mükorcsolya-vb. 23.05: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25—7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek, műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. 8.27: Életed a kezedben van... 8.57: Kürthy Éva. Béres Ferenc. TTrbán Katalin és Bojtor Imre énekel. 9.41: Műsorajánlat. 9.44: Zenés képeskönyv. 10.00: Hírek. 10.05: MR 10—14. 10.35: Zenekari muzsika. 11.40: Engedjétek hoz­zám jönni a szavakat. 12.00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: PETŐFI RÁDIÓ 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenes műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Fúvószene táneritmusban. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.33: Zenedélelőtt. 12.23: Látószög. 12.33: Melódiakoktél. 13.25: Bélyeggyűjtőknek. 13.30: Éneklő ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig . . . 18.00: Tip-top , parádé. 18.33: Beszélni nehéz. 18.45: Kül­földről érkezett. . . 19.03: Két Johann Strauss-nyitány. 19.20: A ►•Gyorsuló idő« soroltat legújabb köteteiről. 19.30: Csak fiatalok­nak! 20.33: Pénelopé férje. 21.0«: Reklám. 21.03: Daloló, muzsikáló tájak. 21.43: Vitatkoztam a bur- zsujokkal. 22.13: Al Di Meola együttese játszik. 23.00: Hírek. 23.15: Nóták. 23.30: Vlncze Ottó szerzeményeiből. 24.00: Hírek. 0.10* Idegen nyelvű vízjelzö&zolgálat. S. MŰSOR 8.00: Hírek, műsorismertetés. 8.06: Bécsi klasszikus kamaraze­ne. 9.00: Iskolarádió. 9.30; Cj lemezeinkbőL 10.30; Dzsesszfelvé- telekbőL H.0«: Hírek. 11.05: Vá­laszolunk hallgatóinknak. 11.20: Masszenet operáiból. 12.00: Zene­kari muzsika. 14.13: >*Mlndenki- hez!« 14.33: Kórósainkat ajánljuk. 15.00: Az Iskolarádió matematikai szakköre. 15.30: Operarészletek. 10.40: Mi a véleményed? 17.00: Bach-müvek. 18.04: Jelena Ob- razeova ária és dalestje. 19.00: Hírek. 19.05: Iskolarádió. 19.35: Operarészletek. 20.10: Petőfi a hí­don. 20.31: Dzsessxfelvétcleinkből. 21.00: A Magyar Rádió és Tele­vízió szimfonikus zenekarának hangversenye. 23.20: A Magyar Rádió elektronikus zenei stúdiójá­nak felvételeiből. 23.30—23.45: Hí­rek, időjárás. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kíván­ságok. 17.30: Régi falu. új em­berek. 17.43: Bogyiszlói táncok. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. 19.00; Német nyel­vű műsor. A mai ügyeletes: Lengyel András Telefon: 11-510, este 8-ig. GYASZJELENTES Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj. édesapa, FEHÉR LÁSZLÓ március 9-én — 49 éves korában — hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése 1978. március 16-án dél­után fél 3 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. Gyászolják: felesége, fia. és ro­konai. ... Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy felejt­hetetlen feleségein, édesanyánk, anyósunk, nagymamánk. NAGY LASZLONE Czár Margit 1979. március 5-én, türelemmel vi­selt szenvedés után elhunyt. Te­metése március 14-én 15 órakor lesz a baiatonboglári temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk azokkal, akik szerették és Ismerték, hogy szeretett lányom feleségem, édes­anyánk, nagymamánk, özv. NÉMETH JOZSEFNE Mihály Vilma hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése március 15-én 13.30 óra­kor lesz Kaposváron, a Keleti te­metőben. A gyászoló család. — 74 ezer porcelán szige­telő ez évi szállítására ka­pott megrendelést az NDK- ból a pécsi gyár. Jövőre az ideinek több mint a másfél- szeresére fogad el megrende­lést. — Útnak indították Kubá­ba az első szállítmány Kali- nyinban készült tankönyvet. Testvérvárosunk nyomda­ipari kombinátja a környe- zeüsinereli és a nyelvtan­könyvet nyomtatta ki spa­nyol nyelven — a szigetor­szág iskolásainak. — Leonard Gers he A pil­langók szabadok című víg- játékat mutatta be Siófokon a Madách Színház szomba­ton este nagy sikerrel. — A tanyavilág életét fel­dolgozó televíziós dokumen- tumfiim-sorozat utolsó, tize­dik szalagja is elkészült Áp­rilis 7-én láthatják a nézők az első epizódot. Emberek a tanyákon címmel. — Joao Tito de Morais, a portugál hírügynökség az ANOP igazgató tanácsának elnöke az MTI meghívására március 8—11. között Ma­gyarországon tartózkodóik 130 énei ezelőtt, 1849. március 13-án született cs 1927 augusztusában halt meg Paióczy Antal építész- és szakíró, neves városrendező. Már középiskolás diák korá­ban kitűnt kiváló rajzkészsé- gével^ építészeti érdeklődésé­vel. A budapesti Műegyete­men végzett, ahol 1871-tol né­hány évig az akkori mű- és középítészeti tanszéken volt tanársegéd. Néhány évig Ste- indl Imre mellett dolgozott, mint építésvezető. Hosszú év­tizedeken át — 1879-től egé­szen 1911-ig az Iparrajzisko- lában tanított. Sok-sok pályá­zaton szerepelt eredménye­sen, de különösen városren­dezéssel foglalkozott. Több ki­tűnő városrendezési megoldás őrzi emlékét — egyebek kö­zött — Nyíregyházán és Sop­ronban. A fővárosban a Szabadság tér, a lágymányosi állandó vásártelep, a Tabán rendezé­se, a villamosok lánchídi alul­járója tartoznak főbb tervei közé. Több jelentős elméleti munkát is megjelentetett. — Ma este ismét Jelentke­zik a »Megkérdezzük a mi- nisztert című sorozat: ezút­tal Ábrahám Kálmán építés­ügyi és városfejlesztési mi­niszterhez látogatnak a tv munkatársai. A 20.50_kor kezdődő programba ezúttal i.i bekapcsolódhatnak a né- nézők: az adás napján dél­előtt 10 órától a műsor be­fejezéséig a 180-544-es tele­fonon kérdezhetnek. — Cj fröccsöntő gépeket vásárolt a lengyeltóti tsz melléküzemágának. A más­fél millió forintos két auto­mata berendezéssel számot­tevően csökkentették a nehéz fizikai munkát. — Miklós Imre államtit­kár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke részvéttáv­iratot küldött Giuseppe Cap- rio címzetes érsek vatikáni államtitkár-helyettesnek Jean VIllőt bíboros, államtitkár elhunyta alkalmából. . — Jönnek a gólyák — ez a tavasz közeledtének újabb jele. Az idén az első gólya­pár a soproni járás déli ré­szén ütött tanyát; épp a zsi- rai szociális otthon tetején! — Folkpódium címmel mű­sort ad holnap este 18 óra 30 perckor a KISZ Központi Művészegyüttese a nagyatádi Gábor Andor Művelődési Központiban. — Üsző jégtábláról men­tettek ki egy gyereket len­gyel matrózok. A tengeri mentőszolgálatnak jelentet­ték, hogy a gdanski öböl je­gén egy kisfiút vettek észre a partról. Azonnal elindult egy mentőhajó, és a 13 éves kisfiút, aki már több mint száz méterre sodródott a jég­táblán, .sikerült partra hoz­niuk. — A népszerű Gúnya együt­tes szerepelt vasárnap este a Dél-balatoni Kulturális Köz­pont színháztermében. Köz­reműködött Ihász Gábor és a Glória együttes. — Irányíthatatlanná vált, olajjal feltöltött tankhajó zá'- tonyra futott hétfőn az afri­kai kontinens déli részén fekvő Aguihas-fok közvetlen közelében. A 162 ezer tonnás Rafidain nevű iraki tankha­jó a Perzsa-öbölből Francia- országba tartott, amikor haj­tóműve meghibásodott. A fokvárosi kikötői hatóságok riadókészültséget rendeltek el a környező partok mentén és intézkedéseket tettek, hogy kimentsék a megfeneklett tankhajót, amelyet az el­süllyedés veszélye fenyeget. — Értesítjük a bérléttulajdo- rosnkat, hogy a Latinra film­színházban március 15-én. csü­törtökön az Ifjúsági fUmklub du. 6 órakor kezdődik. Somogv megyei Moziüzemi Vállalat. — Értesítjük a lakosságot és a közületeket, hogy március 15-én Babócsán országos állat- és kirakodóvásár lesz. (41274) — A Somogy Aruház mai ajánlata: újdonság a bakfisok­nak, poliészter szabadidő- ruha! Most kaphatók 565 Ft-ért a di- vatáru-oaztályon. (41365)

Next

/
Oldalképek
Tartalom