Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-06 / 54. szám

6YASZJELENTI8 Értesítjük mindazokat, akttc Is­merték és szerették, hogy HACSEK IVAN % —mvnrrt i n utáni temetése Wl. ' március 7-én du. fél 2 órakor lesz Kaposváron, a Keleti teme­tőben, A gyászold család. f • • Mfijr fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj, édesapa, nagyapa, SZŰCS JÓZSEF molnár 1979. március 4-én, türelemmel vi­selt, hosszas betegség után el­hunyt. Temetése március 7-én délután 1 órakor lesz a vései te­metőben. A gyászoló család KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk minden Ismerősnek akik édesanyánkat, MOLNÁR ISTVANNÉT utolsó útjára elkísérték. Gyászoló gyermekei. • • • Hálás «szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonok­nak. ismerősöknek, szomszédok­nak, akik KOVÁCS JÓZSEF temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A Kovács család. • • * Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, szomszé­doknak. ismerősöknek és a Ka­posvári tápkeverőüzem dolgozói­nak, hogy drága halottunk, NEMES JÓZSEF temetésén részt vettek virágaik­kal és koszorúikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • * Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik szeretett halottunk, Özv. VAJDA JÓZSEFNfi temetésén részt vettek és fájdal­munkban osztoztak. A gyászoló család. • • * Hálás szívvel mondok köszöne­tét a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, akik férjem, DIMOVICS PÉTER temetésén részt vettek. Koszo­rúikkal. virágaikkal, részvétük­kel, táviratukkal fájdalmunk­ban osztoztak. Külön köszönete- met fejezem ki a Zselic Áruház rövidáru osztályvezetőinek dol­gozóinak. A 43-as Ifjúság u. 13. sz. ház lakóinak, a volt szomszé­doknak, a Kanizsai út 12. sz. ház lakóinak. A társadalmi temetés rendezőinek és részvevőinek. Bánatos felesége, gyermekei, unokái, dédunokái. kert, öntözési lehető­séggel, fizetési köny- nyítéssel. Kaposvár, Nyugativá«** u. 32. sz. Ugyanitt • m-ee ■ la gerendák eladók. ___________________(151366) M arcaliban, a Sző­lőhegyen 340 n-öl szőlő és 000 n-öl gyü­mölcsös. épülettel, fölszereléssel eladó. Érdeklődni: Kiss, Marcali, Sziklai S. u. 3. L em. 3. (41207) 223" as Warszawa személygépkocsi le­járt műszaki vizsgá,- val, vagy alkatrész­ként eladó 4 db 15x 640-es teljesen új, 5 db 15x165-ös radiál- gumi eladó. Nagy­berki, Újváros u. 5. sz. (151320) Kétszázötven vagy ezeregyszáz wattos egyfázisú villanymo­tort vennék. Értesítés esetén érte megyek. Szabó József, So- mogyszob, Domb út 5. (151302) IR rendszámú, mű­szaki vizsgázott Zsi­guli 1200-as eladó. Gelencsér. Somogy- sárd, Árpád u. 23. __________________(lói314) 4 07-es Moszkvics felújított motorral, 1981-ig érvényes mű­szaki vizsgával, el­adó. Kaposvár Bras- SO u. 44.________(IS 1333) C R-es Wartburg el­adó. Érdeklődni: Ka­posvár, Honvéd u. 43. Kovács, 5 óra után. _____________________(3754) Wartburghoz 2 db új, dönthető ülés, el­adó. Érdeklődni: Ka­posvár, Jutái ut 14. alatt._____________(151351) E ladó nagykerekű l(W0-es Wartburg, ka­rambolozott, rend­szám nélkül, pótal­katrészekkel és szer­számokkal. Érdek­lődni : Kaposvár. Ka­nizsai u. 11. Horváth, délután 4—5 óra kö­zött;______________(151365) P 10-es oldalkocsis motorkerékpár be­tegség miau eladó. Nyári István, Kapos­vár, Kanizsai u. 22. fezt. 2.__________(151377) J ó állapotban lévő CY-os Wartburg de Luxe eladó. Marcali, Park u. 8. III. em. 9.. Hosszú. (3785) lem! Kerekek újra- fűaéfi, abroncs javí­tás, központosítás. Utánvétellel is. Varga Lajos, Nagykanizsa, Dózsa Gy. u. 98. ____________________(3750) Piros, NDK, mély gyermekkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Ka­posvár. Bélre u. 71. VI. em. 4. (151343) Egyéves üsző eladó.. Kiskorpád., Kossuth U. 9. (151336) Eladó kijáró 9 hó­napos vemhes üsző. Zselickislak. Petőfi Sándor u. 23. (151341) Malacok Kaposvár. 17. eladók. S allst u. (151336) Választási bikabor­jú eladó. Tóth Gyu- láné, Tooonár, Tooo- nári út ff7. (151330) 8 hónapos vemhes üsző eladó. Zseückis- lak. Kossuth u. 60. (3764) Irhabundák tisztí­tását, festését. iuh- nappa bőrkabátok mindenféle színbe festését és mindenféle bőrök kikészítését vállalom. Szabó Lász­ló szűcsmester; Ka­posvár, Ady E. u. 1. (3757) Egy pár aranyfácán eladó. Kövesd! So- mogysárd. Felszaba­dulás út 13. sz. (151363) Jó minőségű, 15 mázsa parlag-széna el­adó. Szentgáloskér, Kossuth L. u. 31. (1513*7) ama Egy szoba-konyhás. kamrás ház sürgősen eladó. Kaposvár, Né­meth István fasor 46. sárdi.______________(3716) K aposváron olcsón eladó 15-00 négyszögöl szántóföld, közmű­vesített, műűt mel­lett, egyben vagy há­rom részben. min­denre alkalmas. Er­ei ekl ődni: Ke le-tiv á.nf a U. 48.___________(151234) E gyszoba konyhás ház 600 n-öl terület­tel eladó. Mesztegnyő, Béke u. 2. ______(5*2531) S iófok-Kilitiben a Ságvári E. u 8. sz. alatti 300 n-öl iker­ház építésére is al­kalmas. közművesí­tett telek eladó. Ér­deklődni a fenti cí­men.______________(42744) K aposváron az Ív an la hegyen 400 n- öl szőlő es gyümöl­csös eladó. Érdeklőd­ni: Kaposvár, Május 1. u. 80. Sípos. ____________________(3729) E ladó Hévízen két­szintes központi fű­tésé«, hétszobás csa­ládi ház. »Üdülőnek alkalmas«* jeligére a székesfehérvári hir- detőbe.___________(138254) K aposfőn, Petőfi út 12. számú ház el­adó. Érdeklődni: egész nap. (151299) Vennék Kaposvá­ron nagy méretű, összkomfortos há­zat. Ajánlatokat: Készpénz« jeligére, i 151328. számra a hir­detőbe kérek. _________________(151328) B alatonm árián 180 n-öl közművesített üdülőtelek eladó. Cím: Gál Ferenc, 8660 Zala vagy Sió­fok. ll-314-es telefon. __________________(42750) Siófokon 78 n-öl tel­ken 2 szoba összkom­fortos családi ház el­adó. Eiaealodm: Sió­fok, Vasvári p. u. 2a. ___________________(4277 7) S ioíokou y«w n-ui kertészkedésre al­kalmas terület zárt­kertben kisebb lak­ható epü leltei eladó. Víz, villany van. Ér­deklődni : Siófok, Wesselényi u. 44. _______ (42779) E iaüo Barcson egy 3 és félszoba hallos, garazsos, kétszintes központi fűtéses csa­ládi ház ikerházban. Érdeklődni 17 órától Barcs, Nádor Albert, Vörösmarty u. I. ___________________(52533) B alatonlellén eladó 280 n-öl üdülőtelek, centrum közelében. Érdeklődni: Witz­mann, Rákúczi út UK).________ (41267) B odrog, Petőfi u. 47. sz. alatt 2 szoba, konyhából álló ház, nagy gazdasági épü­lete Kkei, 1600 négy­szögöl területtel el­adó. Méhészeknek és intenzív állattartók­nak előnyös. ____________ (151355) S omodorban 165. számú ház nagy kert- tel eladó._______(151361) J ákóban, a Kössük L. u. 88. sz. alatt 565 n-öl házhely mellék- epülettel eladó. Állo­máshoz 10 perc. Ér­deklődni a helyszí­nen. (3747) Kaposváron külön- bejáratú. gázos fél házrész 200 n-öl kert­tel eladó. Érdeklődni lehet minden nap 17 óra után a helyszí­nen Németh István fasor 63. (3740) Balatonszemes, Sem­melweis u. 109. alatti oarti, közművesített ikertelek fele, anyag­gal, építési engedély­ivel. eladó. Érdeklőd­ni : Szécsy, Hátrány. Kakócai u. 33 1T. 1101331) Kaposváron, a 48-as Ifjúság u. 18. számú 3 és tel szobás, kom­fortos ház, beköltöz­hetően eladó. Érdek­lődni a helyszínen, hétköznap délután 3—6 - ig.______ (151354) Z selicszentpál. Pe­tőfi u. 18. sz. alatt kb. 800 négyszögöl te­rület — fele szántó, fele szőlő — eladp. Hétvégi teleknek al­kalmas. Érdeklődni egesz nap. Zomi. __________________(151345) N égyszáz négy­szögöl, 6 éves, lugas­rendszerű szőlő fele­részben betelepítve, présházzal, pincével és teijes fölszerelés­sel eladó. Cím: Zsombok, Somogy- aszaló, Kossuth Lajos u. 14. sz. (151344) Kaposváron, Mező u. 9. szám alatt, csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni egész nap. (151375) Kaposváron, La­borfalvi R. u. 3. alatt házhely eladó. Ér­deklődni egész nap: Honvéd utca 28. II. lph. I. 3. ajtó. Hor­váth^_____________(151383) K aposvár, Csalo­gány utca 27. alati családi ház, 1070 négyszögöl telken, gyümölcsös. szőlő­vel, beköltözhetően eladó. 4151379) Siófokon két és félszobás öröklakás társasházban eladó. Érdeklődni 11-503-as siófoki telefonon. __________________(42776) E ladó egy három­szobás, összkomfor­tos. erkély evs lakás, OTP-átvállalással. Ka­posvár, Kinizsi lkt. 30. II 9. Érdeklődni: 5 Után.__________(131330) O TP átvállalással 2 szoba komfortos lakás eladó. Szűcs, Barcs, Munkásőr u. 3. (52539) Harminc mázsa parlag széna eladó. K a posszerd a hely, Kossuth Lajos u. 58. (151352) Kerítésdrót min­den mennyiségben és több méretben meg­rendelhető. Házhoz­szállítás díjtalan. Cím: Szilevica Imre- né. 7964 Csany oszró, Kossuth L. út 82. (151388) 16 éves tehén 3 hó­napos üszőbori úval eladó. 6638 Boglárlel- ie. Zrínyi M u. 7. (52534) könyves, o&áHeássző- rű néraetviaala kan­kutya eladó. Kapos­vár Dóssá Gy. u. 86. mm) _ _ _ sima s zőlővessző eladó. 2 Ft darabonként. Utánvétellel is szállí­tok. Molnár János. Sávoly, Petőfi u. 12. 8732 (151371) Egy db 8 és félhó­napos hasas üsző el­adó. Kaposkeresztúr, Petőfi u. »8. (151376) Két darab négyhó­napos bikaborjú el­adó Gálosfa, Kossuth L. u. 18. sz. (151370) Sae6 HE. aaotoabdteg eladó. Siófok Sorház a. 35. fecfc. *. ___________(42748) S H ÁZASSÁG Somogybán szeret­nék élni. Férjhez mennék becsületes, családszerető, jóér­zésű, komoly, nőtlen férfihoz. Nagyon rendes, szolid csinos. 31 éves, 170 cm ma­gas, diplomás lány vagyok. Leveleket »►Tavaszi szél«* jeligére a kiadóba. (3742) 162 cm magas, bar­na, 27 éves. komoly gondolkodású, füg­getlen leány keresi hasonló korú, intelli­gens fiatalember is­meretségét házasság céljából. Leveleket ‘►Dinamikus«* jeligére a kiadóba. (3761) Megismerkednék há­zasság céljából intel­ligens, magas, barna, káros szenvedélytől mentes férfival. 60—70 évesig, nyugdíjassal, akinek háza van és gyermektelen, én is az vagyok. házam van. Leveleket: 151362. számra a hirdetőbe. (151362) Konyhabútor el­adó. Kaposvár, Di­mitrov u. 146. (151307) Fokér, stil hálószo­babútor eladó. Ga- máe, Széchényi u. 7. (151309) Veezek: stíl ebédlőt, szalongarnitúrát. an­tik szekrényt, pianl- nót, zongorát. író­asztalt, könyvszek­rényt, különleges zsebórát, régi órát. porcelán dísztárgya­kat (hibásat is), régi szőnyeget, tajték pi­pákat. Leveleket a szegedi Sajtóházba -Privát 82«. jeligére kérem. (41230) Hat db párnázott keményfa ezék, in­tarziás vitrin eladó. Kaposvár. Bajcsy- Zs. u. 11. I. em. 2. ajtó. (151356) Neobarokk intar­ziás ebédlőszekrény sürgősen eladó. Fize­tési könnyítéssel. Ér­deklődni : Kapos­vár, Bartók B. u. 23. / (151369) Bútorozott szoba két férfi vagy házaspár részére kiadó. Kapos­vár, Dimitrov u. 146. (151306) Belvárosban búto­rozott szoba fürdő­szoba használattal egy férfi részére kiadó. Telefon: Kaposvár 11-738. _____________(3765) Üres szoba, konyha március 15-től kiadó. Érdeklődő leveleket: 151374. számra a hir­detőbe kérem külde­ni. (151374) A Zamárdi Köraégi Kőrös Tanács V. B. a Szőlőhegyi utcában lévő alábbi beépítetlen lakótelkek tanácsi értékesítését elrendelte 1. Zamárdi 569 hrsz-ú, 588 n-öl területű, eladási ár: 294 000 Ft. 2. Zamárdi 567 hrsz-ú, 591 n-öl területű, eladási ár: 295 500 Ft. A tanácsszékház hirdetőtábláján 1979.,április 16-ig hirdetmény függ, s ott egyben részletes tájékoztatást is adnak. (41272) 6,50 Stihl motorfű­rész eladó. Kaposfü- red, Vörös Október u. 30. Érdeklődni 17 óra után. (3749) 10100-as kötőgép eladó. Marcali, Szi­getvári u. 114. (151340) Egy 250 literes be­tonkeverő eladó. Horváth, Segesd, Kossuth a. ff. (3775) Kaposvári kétszo­bás összkomfortos, szövetkezeti, gázos, földszinti lakásomat elcserélném siófoki­ra. Leveleket: «-Sür­gős« jeligére. 151370. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (151370) A Kaposvári Vas-Műszaki Szolgállatóipari Szövetkezet fölvesz 2 érintésvédelmi-mérő szakmunkást Jelentkezés a személyzeti vezetőnél, Áchim A. u. 12—16. (151277) Fiatal házaspár el­helyezkedne hivatá­sos vadász- és me­zőőri vizsgával, több éves gyakorlattal, vadőrnek vagy mező" őrnek. Ajánlatokat: 151310. számra a hir­detőbe kérünk. (151310) Azonnali belépéssel 2 mezőgaz­dasági gépszerelő szakmunkást al­kalmaz a kaposfői Kossuth Me­zőgazdasági Termelőszövetkezet. '(151315) Felvételre keresünk 6 órás munkakörbe női munkaerőt. Rö­viköt Nagykereskedelmi Vállalat lerakata, Kaposvár, Jutái út. (151335) Balatomnáriafürdő és Vidéke Afcsz pályázatot hirdet idényjellegűd működő Balaton-parti kiskereskedelmi egységek vezetői és vezetöhelyettesi munkaköreinek betöltésére: 26. sz. Tcjbolt, Balatonmária (boltvezető) 29. sz. Élelmiszer pavilon, Balatonbcrény, (boltvezető és helyettes) 87. sz. Élelmiszer pavilon, Fonyódliget, (boltvezető) 89. sz. Élelmiszer pavilon, Fonyódliget, (boltvezető és helyettes) Jelentkezés az Afész személyzeti vezetőjénél írásban, Ralatonmáriafürdő, Keszeg u. 16. A munkakörök betöltéséhez tiszta erköcsi bizonyítvány, valamint működési bizonyítvány szükséges. (41236) MAI . műsor Csiky Gergely Színház: 19 óra­kor: ESKÜVŐ. Nagykanizsán. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 3 órakor: FORRADALMI IFJÜSA GI NAPOK: MÉRFÖLDKÖVEK, du. 5 órakor: HULOT ŰR KÖZ LEKEDIK, feste 7 órakor: A MA­LA JI TIGRIS (SANDOKAN). Sza' bad Ifjúság: de. 10 du. 4 óra­kor: A KÜLÖNÖS ÜGYNÖK, du 6 órakor és este 8 órakor: SZÖK- TETÉS (16). Dallos Ida mozi: du. 6 órakor: FANTOZZI (14). Sió­fok: du. 5 órakor: ÁRAMÜTÉS (14), este 7 órakor: FILMBARÁ­TOK KÖRE: EGY KÜLÖNLEGES NAP (14). Nagyatád: du. 5 és este fél 8 órakor: SAN BABILA EGY NAPJA (18) Marcali: A CSIPKE VERÖNO. Barcs: DETEK- TtT KÉT TŰZ KÖZÖTT (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 9.39: Idősebbek Is elkezdhetik... 16.2«: Hírek. 16.35: Mikrobák és emberek. 17.30: Mindenki iskolá­ja. 18.00: Reklám. 18.05: Kicsik és nagyok. 18.35: Sivatag és víz. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezdhetik... 19.30: Tv-híradó. 20.00: Az One- din család. 20.50: Filmszem. 21.40: Az igazi baloldal. 22.35: Tv-hír­adó, 3. Budapest 8. 20.00: Mendelssohn hangverseny. NSZK komolyzenei film. 21.00: Tv-híradó. 2. 21.20: Sakk—matt. 21.40: Reklám. 21.45: Casanova if­júkora . . . Magyarul beszélő olasz film. Jugoszláv tv 17.10: Magyar nye'vű tv-napló. 17.45: A törpéknek fogalmuk sincs. 18.15: Irodalom. 18.45: Né­pi muzsika. 19.15: Rajzfilm. 20.00: A fejletlenek fejlődése — belpo­litika. 21.00: A megkövült erdő. Amerikai film. Rendeljen kerítés- drótot! Minden mé­retben. helyszínre szállítás díjtalan. U ng.v á ri J ózeef gé p - Lakatos, .Vajszló, Szé­chenyi U. 31. _________________(33388«) H organyzott kerí­tésdrót megrendelhe­tő. (Kapható minden szombaton a Nagyr atádi piacon.) Ház­hoz szállítás díjtalan. Ungváry István gép­lakatos mester. 7638 Vájsz ló Kossuth L. il. fi.______________(338-57) G áztűzhely felsze­reléssel, költözködés miatt, igényesnek el­adó. Swab József, Kaposvár, János u. 17.________________(151319) G áztűzhely tarto­zékokkal eladó. Sza- lay, Kaposvár. Béke u. 71. III. em. 4. (151300) Egy db 6.50-es »G«* vb. gerenda áron alul eladó. Gábor József ács, Bárdudvarnok __________________(1513Q5) Garázs kiadó. Sió­fok, Sorház u. 35.. fezt. h ... . H*747) BÚTORVÁSÁRLÓK FIC VELEM! A Siófoki Bútorboltban március 5-31-e között 15 000,— Ft értékhatár felett vásárolt bútort 40 kra-es körzeten belül díjmentesen házhoz szállítjuk. Áffész Bútorbolt Siófok, Fö u. 142. (41308) Osztrák tv 9.30: Angol nyelvlecke haladók- naK. 10.oo: Isjvoiatev'e. lu.30: Ka- rciuna Anna. i<.25: Kicsinyek ui^ivvAia. i rf.au: Jó ejszaxat, gye­rekek. lö.iAj: Az auatoK vuaga. iu.3u: Mi. 19.00: Osztrák kepek. lj.ühj : Tv-huadu. 2o.6u: Rejt vény- sarok. 20.uu; Riportfilm. 21.40: ípnigennia Tauruuan. 22.25; Hí­rek. jápöiuhnek. KOSSUTH RADIO 4.25: Jo reggelt! 8.08: Hírek, a.üo: Mugorja*u-crtetés. 8.26: a mai nap kuuuraut» programjaoói. 8.27; «a ha azt mondom. . . meg- wgysztr ? ».ui: A kouiusdiak. 9.4s: a harcias kisegér, iu.mjj Hűek. 10.65: Am 16—14. 16.30: Nepóai­Kórusok. 16.o4: Pergoiesd: Az ux- n a inam szolgáló. 11.49: Maróé menti ének. 12.08; Deli krónika. *2.36: Törvénykönyv. 12.58: Kap­csoljuk a Magyar Nemzeti Galé­riát. 13.50: iNoiacsokor. 14.40: Né- aany eöyszeru szó. 15.10; Nem­zetiség es uepzene. 15.29: Nyitm- kek. — Kisiskolások műsora. 16.05: László Margit Lehar-ope­reuaalokat enekel. 16.38; Men­delssohn' kamarazenéjéből. 17.67: Mozgásterek. 17.32: Angern Ephri- Kian együttese Gesualüo-madri­gálokat enekel. 17.45; A Szabó csaiad. 18.15; Hol volt, hol nem volt... 18.38; Esti krónika. 19.15; Népzenei Hangos Újság. 19.59: Haitaroeszéigetés. 20.2y; A zene­irodalom remekműveiből. 21.38: Uj operaieinezeinkbői. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Deki La­katos Sándor népi zenekara ját­szik. 22.58: Meditáció a művé­szetek sorsarói. 23.00: Századunk kamarazenéjéből. ü.10: Abraham Uai operettjeiből. PETŐFI RADIO 4.25—7.58: A Petőfi rádió reggeli zenés műsora. 8.00: Hírek. 8.05: szovjet indulók. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.33: Társalgó. 10.23: Zenedélelőtt. 10.25: Látószög. 12.33: Melódiákoktól. 13.26: Ének­lő Ifjúság. 14.00: Kettőtől hatig... 14.00: Operaslágerek. 15.20: Könyvről könyvért. 15.30: Talál­kozások a stúdióban. 16.33: Csúcsforgalom. 18.08: Tip-top pa­rádé. 18.33: Mészáros Tivadar népi zenekara játszik. 18.51: Üj lemezeinkből. 18.20: Tudósok a forradalomban. 19.30: Csak fiata­loknak ! 20.33: Pénelopé férje. 21.03: Örökzöld dallamok. 21.59: Halló, Berlin! Halló. Budapest! 23.15: New York szépe. 23.30: Bródy Tamás szerzeményeiből. 3. MŰSOR 8.08: Bellini operáiból. 9.00: Ia- kolarádió. 9.30: Szimfonikus ze­ne. 11.05: Válaszolunk hallgatóink­nak. 11.20: Üj Beethoven-leme- zeinkből. 11.58: XIX. századi ope­rákból. 13.07: Ismeretlen Liszt- zongoraművek nyomában 13.51: A Magyar Tanácsköztársaság publicisztikája. 14.11: Dzsesszfel- vételeinkből. 14.35: Zenekari mu­zsika. 16.07: Jean-Pierre Rámpái fuvolázik. 16.24: Labirintus. 16.39: Harminc perc alatt a Föld kö­rül. 17.09: Üj operalemezinkből. 19.05: Iskolarádió. 19.35: A Rad­nóti Miklós előadóművész-feszti­vál. 22.15: A King’s Singers együttes madrigálfelvételeiből. 22.37: Napjaink zenéje. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17.05: Zenés kíván­ságok. 17.30: A szigetvári kon­zervgyár és -hátországa«*. 17.45: Régi pécsi operasikerek. 18.00: Dél-dunántúli híradó. 18.15: Ze­nés percek. 18.30: Szerb, horvát nj'elvű műsor. 19.00: Németnyel­vű műsor. •• -w:.ü

Next

/
Oldalképek
Tartalom