Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-31 / 76. szám

röUz.bú£ 'S-zzrkejLziöilg.! 'ApáH Gyula, Bafflán'leUe, Erzsébet u. 51. sz. alatti lakos és 6 lakótársai fetbruár 21-án magtalant, és az Er­zsébet utoa álkupolával foglalkozó észms vételére az óidb­ól választ adom. A nagyközség gázét látásának biztosítása énleikében a csöjeksbetesi munkákat már több éve megkezdtük. Ennek köszönhető, hogy a lakosság nagy része ma már ezt az olcsó és korszerű efmrrgiát veiarli igénybe. Az időállóság uiőokébetn -költségvetési üzennünk — mitét kivitelező — új, műanyag csöves technikát dolgozott ki és alkalmaz, buinék előnye au időállóság, hátránya viszont, hogy csalt uUönyas höméyséjslou halanuk közölt dolgozható be. A hőmérséklet gyors és huzamos csökkenése miatt maradt az Erzsébet utcai nuiutkxuanök is nyitottan, felhasználat- tanul. Az útszakaszt MID. jáiuus 15-ig rendbe hozzák, Addig is kérjük az utca lakóénak, megértését es partjogő Mutogatását. A BSZV kihelyezett télije a környékem levő élelrrú- szerbciUfk államdo j ették egál végzi. A U**rpet csak az említett kmüikus szakaszon karesMül lehet megközeu- lani, és a javítóműhely miatt scan lelhetett a telefpeti mos helyre . költözőetvu. Tárgyalásaink alap jots a BSKV hoz- zajatnuí.a károk megszüli Uftes oi asz ezt az eredeti állapot l t sszxial látásához, _ Tisztelettel: árán Iá (Jártat „jjg vb-titkár BOfilárleiie Isi agyközségi Közös Tanács Tiszáéit Szerkemzüöség 1 Nagy lsávármé, Kaposvár, 4S-as ifjúság útja 72. sz­álait* lakos jamtásr 29-én meg jelöni panaszara válaszol­va közöljük, hogy a hiányzó bukóablakszarnyat pótolituK. A késői intézkedésért ezúton kérünk elnézést a pana­szostól. , i . , „ , TUetelettel: oktrÁL diófát építésvezető Somogy megyed Állami Építőipait Vállalat Pályázat tiszthelyettesi iskolai jelentkezésre XXXV. évfolyam, 76. szám. Szombat, 1979. március 31. Új hajózási szabályzat a Balatonon Vasárnap indulnak az átkelő járatok Felemelték a jegy árát — Több kedvezmény A Honvédelmi Minisztérium jelentkezésre hívja fel a dol­gozó nép fegyveres szolgálata ..ánt érdeklődő, és azt hiva­tásuknak választó fiatalokat, akik a Magyar Néphadsereg tiszthelyettesei kívánnak len­ni. A Jelentkezés feltételei: magyar állampolgárság, bün- ;,>,len és feddhetetlen elő­dei, erkölcsi, politikai meg­bízhatóság, a hivatásos szol- . hatra való egészségi és fizi­kai alkalmasság, általános is- ;alai végzettség, nőtlen csalá­di állapot, betöltött 17. élet­év, de 23 évnél nem idősebb Üstkor. Példamutató üzlet A böhönyei önkiszolgáló élelmiszerbolt eladótere 50 . égyzetméter, a raktár is ki­i.,i, ettől függetlenül az üz­letben példamutató rend és ; ísztaság fogadja a vásárló­kat. A múlt évben 9,8 millió forint értékű áru talált itl gazdára, ami egymillió forint­tal több, mint az előző évi, és 200 ezer forinttal magasabb mint a terv. 1966 óta vezeti ezt a boltot Horváth János, aki egyben az itt megalakult Kossuth brigád vezetője is. A Fűszert kaposvári bala- tonboglári és dombóvári fiók­jától kapnak árut. A kenyér helyből érkezik. A tejet és tejterméket jelenleg Kapos­várról kapják. A húskombinát nem tud elég töltelékárut szállítani. Ezen úgy segítenek, hogy a Halatonfenyvesi Álla­mi Gazdaságtól is vásárolnak füstölt húst és húskészít­ményt., de ez hetenként csak egyszer érkezik. Emiatt ezek­ből a cikkekből hiány van. Nyolcfajta üdítőt tart a bolt. A Kossuth brigád 1966 óta minden évben elnyerte a szocialista brigád cím vala­milyen fokozatát Az utóbbi öt évben a szövetkezet kivá­ló brigádja kitüntetést vehet­ték át a termelési tanácskozá­sokon. Igyekeznek csinosítani az üzletet A boltot két éve munkaszüneti napon tapétáz­ták ki. Az üzlet előtt parko­sítottak. Hiányuk soha nem volt, va­lamennyien szakképzettek. Az üzletben öt tanuló érett kereskedővé. A kirakatokat maguk rendezik. 1979-ben 10,5 millió forint értékű áru eladasa a felada­A pályázóik jelentkezési la­pot a megyei hadkiegészítési és területvédelmi parancsnok­ságtól, a szakmunkástanulók az iskola igazgatójától, a sor­katonák a parancsnokaiktól kapnak. A pályázóik májusban fel­vételi vizsgán vesznek részt. A hallgatók teljes ellátás­ban, illetményben, a második félévtől kezdődően — gz el­ért tanulmányi eredmények­től függően — tanulmányi pótlékban részesülnek. A ta­nulmányhoz szükséges köny­veket, segédeszközt az iskola parancsnoksága térítésmen­tesen adja, s gondoskodik a hallgatók kulturális és sport­igényeinek kielégítéséről is. A tiszthelyettesi iskolák ta­nulmányi ideje két év. A ta­nulmányaikat eredményesen befejező hallgatók hivatásos állományba kerülnek, tiszt- helyettesi rendfokozatot kap­nak, és a katonai szakkép­zettség mellett polgári szak­munkás-képesítést vagy szak­mai gyakorlatot szereznek. A pályázati határidő 1979. ánrilis 20. A kompok után vasárnap­tól a személyhajók Is szállít­ják már az utasokat a Bala­tonon. Május elsejéig két út­vonalon — Siófok—Balaton- füred—Tihany, valamint Fo­nyód és Badacsony közöt! közlekednek az átkelő járatok. Az első hajókat a szokások­nak megfelelően Füreden is. Badacsonyban is ünnepélyesen fogadják. A most érvényes menetrend szerint naponta háromszor teszik meg’ az utat az átkelő járatok a két part között. Május elsején újabb útvonalakon kötik össze az átkelő járatok a két partot: akkor indul meg a hajóforga­lom Tihanyrév és Balaton- földvár, valamint Boglár és Révfülöp között. A megnövekedett önköltség miatt ez évtől változik a jegy ára a balatoni hajókon! Április elsejétől a 0—20 kilo­méter közötti díjövezetben át­lagosan 20 százalékkad eme­lik. Ugyanilyen mértékben növekszik a kompokon a sze- ménygépkocsik és az utasok szállítási költsége. Május 15-ig azonban valamennyi hajójá­raton 50 százalékos díjkedvez­ménnyel utazhatunk. Az ősz­szel ugyancsak bevezetik ^zt a kedvezményt. Újdonság az is, hogy az iskolások, az úttö­rők, a KlSZ-esek, a termé­szetjáró, valamint a sportszö­vetségek tagjai — ha csopor­tosan utaznak — az eddigi 33 százalékos kedvezmény he­lyett 50 százalékos utazási kedvezményt kapnak. A ha­jók- utasainak balesetbiztosí­tásával kapcsolatos költsé­geket ezentúl a hajózás vi­seli: ezért a jegyre nem ra­gasztanak biztosítási bélyeget. A balatoni forgalom megin­dulásával kapcsolatos tájé­koztatóin azt is elmondták, hogy — a nemzetközni szer­ződésekben vállalt kötelezett­ségnek megfelelő — új ha­józási szabályzat lép életbe a Balatonon. Ennek előírásaiból vizsgát tettek a hajósok. Az utasokat a komp hasz­nálatával kapcsolatos új sza­bály érdekli. Ez kimondja, hogy gépjárművel csak uta­sok nélkül lehet felhajtani a kompra, és a beállás után a vezetőnek is el kell hagynia a kocsit. A személyzet ügyel ennek a szabálynak a betar­tására. és amíg az utasok bent ülnek nem engedik, fel- * I Kilencedszer rendezik meg a József Attila versmondótá­bort és -versenyt a Balaton déli partján. A csoportfog­lalkozások színhelye a boglá­rt Vikár Béla művelődési ház lesz Huszonkilenc versmon­dót várnak Baranyából, So- mogyból és Zalából. A tábor ápriiis ötödikén délbén nyí­lik, és kilencedikén tizenegy órakor zár. Vezetője Kárpáti Ildikó, a megyei művelődési központ főelőadója. A programiban a képzést szolgáló csoportfoglalkozáso­kon kívül jövő pénteken amatőrszínpadi bemutató, vasárnap vers-prózamondó verseny is szerepel. Ennek előzsűrizésére szombaton ke­rül majd sor. Április nyolca­dikén, vasárnap 14 órakor a Teljes erővel megkezdődik az M 1—M 7 autópálya kö­zös szakaszán a jobb pálya korszerűsítése. Emiatt április 2-től két hónapra az érintett — Osztapenko emlékmű, Tö­rökbálint közötti — szakaszt lezárják, a forgalmat mind­két .irányban a baloldali pá­lyára terelik. Az építési munkák célja a közös szakasz bővítésén kí­vül az M 1-es autópálya Tö­rökbálint—Biaíorbágy közöt­ti új ágának csatlakoztatása a I törökbálinti csomóponthoz. Ez szolgálja majd a több sza­kaszban, folyamatosan ki­épülő, Törökbálint—Tatabá­nya közötti M 1-es szakasz végleges kapcsolatát az autó­pályával. Az építés összefügg I a fővárosi bevezető szakasz szélesítésével, az Oztapenkc emlékmű — Nagyszőlős utca közötti rész 2x4 sávra való kibővítésével. amely már 1 ugvancsak megkezdődött. hajtani a kocsit a kompra. Az ezzel kapcsolatos tudnivaló­kat egyébként a ■ jegyekhez mellékelt röplapokon az uta­sok tudomására hozzák. A hajósok azt is kérik, hogy a kompról való lehajtás után — a torlódás elkerülése vé­gett — ne közvetlenül a ki­kötő előtt álljanak meg az utasokért az autók. résztvevők Balatonszárszón megkoszorúzzák József Attila szobrát; és elmennek az em­lékmúzeumba. Este 19 órakor rendezik meg a vers- és pró­zamondóverseny nyilvános döntőjét. A szakmai tanács­kozásra és a verseny értéke­lésére kilencedikén fel tíz­kor kerül sor. A csoportfoglalkozásokat Merő Béla, a zalaegerszegi Reflex Színpad vezetője, Szó­da Sándor, a tatabányai KOMÉP színpadának rende­zője és Vájná Pál, a Somogy megyei Tanács művelődés- ügyi osztályának főelőadója vezeti. Az ötnapos továbbkép­zést és versenyt a megyei ta­nács, a megyei művelődési központ, a boglárlellei közös tanács, illetve a Vikár Béla művelődési ház rendezi. A KPM az építéshez szűk séges íorgalomeltereles idejére kéri a gépjárművezetőik megér­tő türelmét, s azt, hogy figyel­mesen vezessenek, a kihelye­zett forgalamszabáilyozó jelzé­sek utasításait tartsák be. • « * Az ÁFOR közli, hogy a for­galom elterelése miatt a bal pálya melletti budaörsi ben- zinUútját már 31-től bezár­ják. A jobb oldali benzinkút nyitva marad, de hozzá az autópályáról lehajtani, illetve oda visszatérni nem lehet, megközelítésére csak Budaörs felől van mód. Ezért felhív­ják a gépjárművezetők fi­gyelmet, hogy az autópályára hajtas előtt Budapesten a Boldizsár utcában, az, M 1-es autóúton Tatabánya térségé­ben és az M ti -es autópályán, Velencén vehetnek föl üzem­anyagot éjjel-«lappal. Mérgeskígyó a dolgozószobában Janisch Miklós tudományos kutató, az Allaforvostudomá- n.vi Egyetem munkatársa, dolgozószobájában ínérgeskígyó- kat gondoz. A négyhetenkénli »méregfejc.s« anyagát gyó­gyászati célra használják. A képen: Janisch Miklós texasi csörgőkígyója. Kétszeres teljesítmény A rekonstrukció során kicserélik a régi gépeket a Rákos- palotai Bőr- és Műanyag feldolgozó Vállalat marcali gyár­egységében. Az új gépek termelékenysége kétszerese a ré­giekének. A nyugatnémet Adler-cég szállítja a modern gépeket. Versmondótábor Boglárlellcn Hétfőtől forgalomelterelés az M1 és M 7 autópálya közös szakaszán Import humor Párbeszéd a házaspár között. Férj: — Templomba mész, drágám? Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, csak azért mész oda, hogy az űj bundát muto­gasd. Feleség: — Tévedsz, drágám, nagyon tévedsz. Te nyil­ván kispolgárnak tartasz engem. Én azért megyek, hogy mindenkinek meg­mutassam: milyen bőkezű ember a férjem! • • • Egy hölgy elmegy a se­bészhez és arra kéri, hajt­son végre rajta »valami­lyen« műtétet. — Hogy »valamilyent«? — csodálkozik a sebész. — Tudja, doktor úr, amikor látogatóba megyek a barátaimhoz, sohasem tudok részt venni a be­szélgetésben, mert nekem még semmilyen műtétem sem volt, és nincs miről beszélnem;... — Gaston, te mindig azzal dicsekedtél, hogy makkegészséges vagy, és tegnap láttam, hogy az orvos megtapintótta a pul­zusodat. — Csupán azért tette, mert az cn pulzusom alap­ján akarta ellenőrizni, hogy helyesen jár-e az órája. * * * — Az ember bármit mond egy férfinak — pa­naszkodik férjének azasz- szony — az egyik fűién bemegy, a másikon kijön! — Igazad van, szivecs­kém — helyesel a férj — viszont a nőnél mádként van: minden szó mindkét fülén bemegy — és a szá­ján jön ki! — Mama, annyira t- raszt ez a Jack! — p- naszkodik anyjának i fiatal lány. — Kevesebbet fuss utí na, kislányom . . . * * * — Hiszen ez képtele' ár: öt.ven cent egy to jósért ?! — ön azonban elfelej ti, kedves asszonyom hogy a tyúknak hám napig kell dolgoznia ezer a tojáson! • • * A fiatalember nagy iz­galommal várja a házas­ság napját. Apja hiába próbálja rábeszélni, hogy maradjon nyugodt. — Te könnyen beszélsz, papa — felel a fiú — hi­szen te a mamát vetted el, nem pedig egy idegen nőt! Az MSZMP Somogy megvr Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JAVOKI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paal LásztO Szerkesztőség: Kano«vár. Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. Pl. 31. «401. Tel«“*n: 11-510. 11-111 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiad Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándo u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf., 3L 74i»l. Telefon: 11-516. 11-51». Felelős kiadó: Oomtán Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesltA iiosf»hivataloknál es kézbesítőknél Előfizetési dt.j február 1 - töl egy hónapra 30 Ft. negyedévre 90 Ft. egv évre 360 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom* laipari Vállalat kaposvári üzemé" ben. Kaposvár. Május 1. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazeatő. Kéziratokat nem őrzürtk meg ét nem küldünk viasza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom