Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-03 / 52. szám

ft* MSZMP SOMOCY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 52. szám. Szombat, 1979. március 3. Áprilisban tartják az út törő vezet ők országos konferenciáját az állumi élet képviselőinek széles körű bevonásával, köz­reműködésével készítették el. Az országos konferenciát megelőző alsóbb szintű érte­kezleteken mélyreható vita folyt a szüvetség munkájá­nak továbbfejlesztéséről, a végleges dokumentvmterveze- té'rst megvitatták már csopor­té« tanácsüléseken is. A konferencián egyebek között szó lesz arról, hogy az úttörőszövetség hogyan képvi­selheti jobban a gyermekek érdekeit. A beszámolót követően az országos tanács elfogadta az országos konferencia elé ke­rülő dokumentumok terveze­tét. A Magyar Üttörők Szövet­ségének Országos Tanácsa oénteki ülésén végezetül a Vietnami Szocialista Köztársa­ság budapesti nagykövetségé­re elküldendő táviratot fogal­mazott meg. Éjszakai próbaúton Tanfolyamok a fejlői országok mezőgazdasági szakemberei számára Eredményesen segítik a ma­gyar mezőgazdasági szakem­berek a fejlődő országok ag­rárgazdaságának modernizá­lását — állapította meg pén­teki sajtótájékoztatóján Dieter Félix Reinhard Bommcr, a FAO (az ENSZ Mezőgazdasá­gi és Élelmezésügyi Szerveze­te). főigazgatóhelyettese, aki a MÉM meghívására tartózko­dik hazánkban. A látogatás alkalmával a MÉM vezetőivel három évre szóló megállapo­dást irt alá, mely szerint öt afrikai ország szakemberei tanfolyamokon ismerkedhet­nek a magyar mezőgazdasági üzemek szervezési kérdéseivel. A most megkötött megálla­podás szerint Benin, Tanzá­nia, Nigéria, a Mali Köztársa­ság és Szudán agrárgazdasági szakemberei részesülnek to­vábbképzésben — évente két csoportban, mintegy 30—35- en. Oktatásukról a MÉM, a TOT és a gödöllői agráregye­tem gondoskodik. Tanulmá­nyaik során egyebek mellett a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok kapcsola­tával ismerkedhetnek meg. A részletes tematika össze­állításához a közeljövőben magyar szakemberek utaznak az érintett afrikai országokba^ hogy az igényeket pontosan fölmérhessék. Az első tanfo­lyam résztvevői várhatóan az év második felében érkeznek hazánkba. Terjed a cirokszakáll termelése (Tudósítónktól.) A kaposvári áfész-nak ci- rokseprüüzeme van Szabadi­ban. Évente 200 ezer seprűi gyártanak, amelyet a Somogy —Zala megyei Fűszért vásá­rolt tőlük a lakosság ellátásá­ra. A szabadi üzemben 18—20 dolgozó talál kereseti lehető­séget, hatmillió forint értéket állítanak elő évente, de a termelést lehetne még fokozni. ' Április 0—11-én Kecskemé­ten rendezik meg az úttörő- vezetők hetedik országos kon­ferenciáját: a konferencia elő­készítéséről, a plenum elé ke­rülő dokumentumokról, a be­számolókról, ügyrendi kérdé­sekről döntött pénteki ülésén a Magyar Űttörők Szövetsé­gének Országos Tanácsa. Szűcs Istvánná, a magyar úttörőszö­vetség főtitkára egyebek kö­zött elmondta: a konferencia elé kerülő dokumentumokat sokoldalú, alapos elemzésed, a gyakorló úttörővezetők, a nevelők, a tudományos kuta- tók, a politikai, a társadalmi. Diáktalálkozóra készülnek Nagyatádon (Tudósítónktól.) Minden évben másik intéz­mény rendezi meg az Ady Endre nevét viselő középfokú oktatási intézmények diákjai­nak találkozóját. A múlt év­ben Csengeren került rá sor, s ott döntöttek arról, hogy 1979-ben a nagyatádi Ady Endre Gimnázium és Egész­ségügyi Szakközépiskola lesz a rendezvény házigazdája. A találkozón — amelyen 7—7 ta­nulóval. 2—3 tanárral képvi­seltetik magukat az intézmé­nyek — csengeri, a ráckevei, a sarkadi és az atádi gimná­zium, valamint az egri, az ózdi és a szegedi középiskolai kollégium küldöttei vesznek részt. A március 21-én sorra ke­rülő találkozó ünnepélyes megnyitója után vers- é6 prózamondóversenyre, sport- vetélkedőkre, valamint a KISZ-tagok találkozójára ke­rül sor. Délután a Gábor An­dor Művelődési Központban rendezik meg a megye közép­iskolás-kórusainak a bemuta­tóját. Este a résztvevők meg­tekintik a Népszínház tánc- együttesének a műsorát, más­nap a vendégek somogyi iro­dalmi emlékeket tekintenek meg. Autóbuszos útjuk során fölkeresik Csurgót és Niklát. Délután a szabadtéri szobor­múzeummal ismerkednek, majd üzemlátogatáson vesz­nek részt a cérnagyárban. Ugyanebben az időben ke­rül sor a konzervgyárban a helyi gimnázium növendé­keinek a műsoros irodalmi délutánjára. Megkezdték húszezer kilométeres próbaútjukat a Tátra tí­pusú csehszlovák villamosok, amelyeket a kiöregedett fő­városi villamospark felújítására vásárolt a BKV. Egyelőre csak éjszaka járnak, utasok nélkül. Éjszakai falbontás Átrendezték a szobát — autóval Nem mindennapi baleset történt Kaposváron február 22-én éjszaka. Előzményei egy kicsit korábbra nyúlnak visz- sza: az egész a Mézes Mac­kóban, illetve az Ipar vendég­lőben kezdődött. Az előbbi helyen iszogatott a 18 éves Muth András kaposvári ta­nuló és a 19 éves Bodrogi A seprp gyártásához szük­séges cirokszakállt eddig a? Alföldről kapták — egy cirok- termelő társulástól. A nagy távolság miatt gyakran akado­zott az alapanyagellátás, ezért az áfész vezetői úgy döntöt­tek, hogy elősegítik ennek a növénynek Somogybán és a környező megyékben való ter­melését. Ebből a célból több nagyüzemmel tárgyaltak már. s szeretnék meghonosítani a környék kisgazdaságaiban is. Elsősorban azoknak javasol­ják a seprű alapanyagának előállítását, akik már koráb­ban is foglalkoztak vele. A szegedi törpe fajta termelését javasolják. Szentbalázson. Ka­posváron, Attalában, Látrány- ban, Kaposméröben, Szakoson, T,ászáron és még több más községben vállalkoztak a gaz­dák ennek a növénynek a ter­melésére, 5—600 négyszögölön. Azt szeretnék, ha a termelés­ben részt vevő kisgazdaságok száma tovább nőne. A magot az áfész ingyen adja. Írásban kapják meg a termelés, technológiáját. A szakemberek helyben is adnak Hatvannégy ezer szőlőkaró A höhönycl termelőszövetkezet vásárolt» » bérbaltavári tsz fafeldolgozó üzemében az akácfakarókat, amelyeket a földbe helyezés előtt bitumen és fáradt olaj keverékével tartósítanak. Lajos felvonószerelő. Miután megittak fejenként két fröcs- csdt és két üveg sört, az Iparba mentek, s a 20 éves Papp János szerelő társaságá­ban folytatták az ivást. Ott fejenként körülbelül hat deci bort fogyasztottak. Ezután a Lenin utcában tűnt föl a három fiatalember. Ott parkolt egy jugoszláv rendszámú Fiat. Ezt feltörték,, majd B. a volán mögé ült, és száguldozni kezdtek a város­ban. Gyakorlatlan vezetés, fi­gyelmetlenség — no és az el­fogyasztott tetemes ital — kö­vetkeztében a gépkocsi a Kis- gát utcában egy lakóháznak rohant, kiszakította a falat, s beszáguldott a szobába. A ko­csi eleje alaposan összetört, a kár mintegy 30 ezer forint, A lakóházban tízezer forint kárt okoztak az autósok. A három fiatalembert — akik bár akaratukon kívül ezt a rendkívüli módját válasz­tották, hogy bepillantsanak a lakók hétköznapi életébe — gyorsított eljárással vonta fe­lelősségre a Kaposvári Járás- bíróság dr. Pap Árpád taná­csa. A büntetés kimondottan figyelmeztető, nevelő jellegű, hiszen korábban mindhárman kifogástalan magatartást ta­núsítottak. B. Lajost 7 hónapi — kétévi próbaidőre felfüg­gesztett — szabadságvesztésre és 3300 forint pénzbüntetésre. P. Jánost öthónapi — kétévi próbaidőre fölfüggesztett — szabadságvesztésre és 2500 fo­rint pénzbüntetésre ítélte. M. Andrást pedig próbára bocsá­tott*. "TjijxttU: &ztrkajd:őilg. f Végh Györgyi —■> Kaposvár, Pázmány P. u. 38. szám alatti laJaos — február 9-én megjelenít leveleire az aláb­biakban válaszolunk. A iSomwgy megyei Múzeumok Igazgatóságához tarto­zó valamennyi kiállítóhelynek egységes térképes belépő­jegye van. Az 1979. évi jegysiiUtséglet megrendelését 1978. június 7-én küldtük el a Kartográfiai Vállalatnak, a visszaigazolás a IV. negyedévre szólt. Decemberben ér­tesítést kaptunk, hagy csak januárban tudják szállítani a megrendelt jegyeket. A Somogyi Képtár kivételével minden kiállítóhelynei'c vált még jegykészlete, amikor február 6-án megérkezett az új szállítmány. A Somogyi Képtárban átmenetileg a belépőjegy árá­val azonos értékű katalógust használtunk belépőjegyül; nem a két évvel /ezelőtti kiállítást szándékoztunk propa­gálni vele. Nem vált szándékunk a látogatók számát sem ily módon növelni, más művész katalógusa erre nem is alkalmas. Az, hogy egy kiállítás katalógusából milyen készlet marad a kiállítás zárása után, nem meghatáro­zója a látogatottságnak, mert nem mindem látogató vá­sárol katalógust, és a készlet a kinyomtatott mennyiség­től is függ. Nagyon sole látogatónk — főleg a gyűjtök — örömmel fogadja, sőt ma is vásárolja a több éve ren­dezett kiállítások katalógusait. Amennyiben a kiállító művész ezt az eljárásunkat sérelmesnek találja, tőle elnézést kérünk. Tisztelettel: Szita, (~f.trment gazdasási vezető, Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága, Kaposvár Tisztelt Szerkesztőség! Azt hiszem, nemcsak a nuugam panaszával fordulok Önökhöz. Már többször tapasztaltam, hogy az Omnia /tá­véban — amelyet a Compack Kereskedelmi Csomagoló Vállalat Budapesti Gyára csomagol — kétszer akkora köveit vannak, mint a kávé. Ha az ember kávét darál, nem. ér rá szemenként átválogatni, így csak a darálóban veszi észre, mikor mar kattog, hogy kő van benne. Amit legutóbb találtam, mellékelem. Ha a csomagolok pontosabb munkái, végetmének, sok embert megkímélnének a bosszúságtól. > Tisztelettel: JCafeta ‘X&rní/ia Tab, Kossuth u, 71, JAMíA ionon Aforizmák Csak a leghűségesebb ellenségeid nem hagynak el soha, • • • A minsaonáriusnak si­került helyes hitre téri té­rtié az emberevőket Már nem esznek emberhúst Pénteken. • • « A papírtigris, mely ve­szélyes lehet az emberek­re nézve — a bürokrata. • • * Az automatizálást * hi­vatalokban sikerült e leg­tökéletesebben végrehaj­tani. Ha megfelelő pénz­érmét dobsz az illetékes ügyosztály előadójába, pillanatokon belül kiejti magából a probléma meg­oldását. A héT vicce Az osztályvezető magá­hoz kéreti Kovács kartár­sat, és szemrehányást tesz neki: — Mit jelentsen ez, ké­rem« A felesége az imént telefonált, hogy ön beteg, közben meg itt van az irodában. — Bolond ez az asz- szony!; Holnap kell telefo­nálnia! Késő bánói A feleség így szól » fér­jéhez: — Te Aladár, nagyon érdekes cikket olvastam ma a férfiakról, A szer­ző azt állítja, hogy nősü­lés után a férfiak sokkal okosabbak lesznek. — Igen — feleli Aladár —, de akkor már túl ké­ső... Monológ A férj így meditál új­ságolvasás közben: — A feleségem körül­belül nyolcvan kilós. Ez a fogyókúra amitt itt hir­detnek garantálja, hogy a páciens egyszeri kezelés alatt nyolc kilót fogy. Ha a feleségem tiz évig eljár oda, teljesen elfogy és nem kell válnom. Nopo'eon Az idegorvos rendelő­jébe beállít egy férfi és így mutatkozik be: — Bonaparte Napoleon vagyok. — Foglaljon helyet, fel­ség. Van valami panasza? — Nekem nincs. A fe­leségem miatt jöttem. — Josephine császárnő miatt? — Igen. Képzelje el, mindenkinek úgy mutat­kozik be, mint Pereces Eduárdné. Somogyi Méplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapjau Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztö-li.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. Pl. 31. 1401. Telefon: 11-510, U-51L 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Lalinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31« 7401. Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél« Előfizetési dí.i február 1 -töl egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft, egy évre 360 FL Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom- Iái pari Vállalat kaposvári üzemé­ben. Kaposvár, Május l. u. 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzünk meg é« nem küldünk viasz a tanácsokat a termelőknek. A gyakorlat szerint 100 négy­szögölről egy mázsa termést lehet betakarítani. Ennek ára a minőségtől függően — mag nélkül —■ 800—1600 forint, maggal együtt 400—600 forint. A szövetkezet a mag lehú- I zásához is ad segítséget. A ve- 1 tést április második felében I kell elvégezni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom