Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-25 / 71. szám
A magyar tudomány arcképcsarnokából Czigány György PÁVÁN E Bőrén át benső nap fénye világít Sárgabarackos kert ballag utána Lepke föld mentén, mákos mosolyánál , Látni a fákat Déli nap s éjfél egymáson cikázik Robban az árnyék, régészéit szórja Nyárf atorony-sor árnyai madárként Érte repülnek Mielőtt kővé válik remegése Mozdulatában tündérek mulatnak Mennyei kényszer délelgeti táncét F énytremolóval A KÖR X végtelen világos Öeszefoej*, a tökéletesség jelképe; nem korláttalan, bezár, de úgy, hogy szabadon cselekedhet«»; Szirmai Endre ebben a zárt világban szárnyalhatok, és kiteljesíthetem magam, mert itt minden éppen elkezdődött, amikor látszólag vége van. Új könyvekről röviden Siegfried Lenz a mai nyugat-németországi próza egyik kiemelkedő egyénisége mindig meglepetést okoz olvasóinak. A Németóra című regényével a helyes német önismeret értékelésére adott példát. Az Európa zsebkönyvek sorozatban Einstein Hamburgnál átkel az Elbán címmel látott napvilágot új kötete, az utóbbi évek legsikerültebb novellaterméséből. Lenz szereti a választott írói helyzet, téma több- szempontú megközelítését, a választás módjainak sokszor abszurd művészi kiélezését. A lehetségest fogalmazza meg az író — meghagyva az olvasónak a választást, melyik eseményfonalat vagy magatartást tartja elfogadhatónak. A kötetnek van egy magyar tárgyú — jobban mondva Magyarországon játszódó elbeszélése is: A Balaton hullámai. Lenz nyilván magyarországi nyaralásának emlékei köré fűz egy történetet, az emberi tapintat s utánzó készség és hajlam örökké visszatérő alapmotívumát rajzolva meg. B ogdán úr, a vízimolnár egy hétig agonizált Az első napokban mindenki nagyon figyelmes volt hozzá. Figyeltek, és próbálták kitalálni kívánságait Kérdezgették is. hogy mit akar. Vizet? Ételt? Fáj valamije? Ágy tál kell? Álmában esett le az ágyról. Megbénult, csak a jobb keze és a hallása maradt ép. Csak feküdt magatehetet- lenül. És talán érezte, talán tudta és elhitte már, ez most nem olyan, mint a korábbi bénulások voltak, amelyekből kigyógyult. Ez meglepetésszerűen és gyorsan végez vele. Fülhallgatóval hallgatta Sokol rádióját. Ha valami kívánsága volt, ép, jobb kezével átváltott fülhallgatóról hangszóróra, teljes hangerőre csavarta a rádiót és erőtlenül mutogatott. A harmadik napon már ötpercenként hangosította föl a rádiót. Nehéz volt kitalálni, mit akarhat. Türelmetlen lett; az elmúlt éjszaka semmit sem aludt, a hangológombot csavargatta. A nővér ráijesztett, hogy elveszi a rádiót, ha nem nyugszik el. Az öreg erre elsírta magát. A betegek fáradtak volt- tak, kimerültek. Úgy tettek, mintha aludnának, és elengedték fülük mellett a követelőző nyöszörgéseket. De mindig volt valaki, aki felugrott az ágyról, mert már nem bírta, vagy lelkifurdalása volt.' Attól lehetett tartani, egyszer valaki megüti. De nem ütötték meg kézzel, csak szavakkal: . Mit akar már megint, vén nyavalyás. Inna? , Zabálna? Klozeto’lna? Vagy mi az istent akar? Az öreg, amikor először szóltak hozzá durván megsértődött. Másodszorra megszeppent és elbőgte magát. Félelem és könyörgés volt a szemében meg a nyögéseiben, aztán meg csak végtelen nagy árvaság és bocsánatkérés és alázat.. Ám hiába lett alázatos, azért követelőző maradt és kibírhatatlan. A többi meg még kegyetlenebb lett: és utálták egymást, de már utálták magukat is ezért a kegyetlenségért. Végtelen nagy hálát éreztek az iránt, aki elsőnek adta meg magát, és foglalkozni kezdett az öreggel. A Sokol bömbölt: két idegen állomás egyvelege feleselt Az öreg eszméletlen volt, nem fogta a rádiót. Valaki — később senki sem emlékezett rá, ki volt az —, a tábori vaságy szélére tett te. Feküdtek hanyatt, várták, hogy az öreg magához térjen. Vártak, és tudták, hogy valaki nagyon nagy bűnt követett el. Tudták, hogy ezt az embert nagyon meg kellene vetniük, de tudták azt is, hogy már bárki megtette "olna ugyanezt Titkos és Herezeg Árpád Halálunk óráján bűnös elégedettséget érzett mindegyik. Később az, aki odatette a rádiót arra goúdolt: Talán nem is én voltam! — másvalaki meg azt gondoka: Lehet, hogy én voltam? — Ezért mondták később azt hogy ..nem tudni, ki volt, mert éppen aludtak, és amikor föiébredtek, látták, hogy ott van, és rögtön tudták, hogy eí kellene venni onnan. És valaki elindult hogy elvegye; ekkor mozdult meg az öreg is, és az üvöltő Sokol leesett koppant egyet a kőpadlón, és elhallgatott. A fülhallgató az öreg fülében maradt, zsinórja meg, mint egy köldökzsinór, lógott ösz- szekötötte a néma embert a néma rádióval. Mindenki tudta, hogy ez a köldökzsinór nem köldökzsinór többé, de mindannyian rettegtek, hogy hátha mégis. Senki sem mert megbizonyosodni erről, ezért a rádió sokáig ott maradt a kövön. Az emberekben az időmúlásával múlott a bűntudat is, meg az elégedettség is, ám egyre nagyobb -lett bennük az idegesség és a nyugtalanság. Mégsem mertek a rádióhoz nyúlni, a nővérnek kellett fölvennie, jó egy óra múlva. — Nincs magúié között műszerész? — kérdezte a nővér. Volt közöttünk egy, aki bár nem volt műszerész, azt mondta: ért a rádiókhoz, és szíves örömest megcsinálja. Hadd legyen meg az öregnek az utolsó öröme.,. Amíg ez az ember a rádióval babrált, a többiek kisompolyogtak a szobából, sorba álltak a vizelde előtt. Jó sokáig tartott, amíg elvégezték a dolgukat. Miután elvégezték, és az is megpróbálta elvégezni, akinek nem kellett, megvárták egymást és néhány zavart szót váltottak. — Szegény öreg, már nem húzza sokáig, úgy látszik — mondták. Visszamentek a kórterembe. Az ember éppen a bőr- táiskát csatolta vissza a rádióra, és azt mondta: — Ennek most már kampec. Az öreg molnár visszanyerte az eszméletét, és a betegek odamentek hozzá: megpróbálták kitalálni, mit akar. — Mit kivan, Bogdán úr? — Hozzunk valamit? — Gyógyszert? — Hívjuk a nővért? Vagy az orvost? Az öreg nem felelt, nem is jelzett; már a jobb keze is béna volt A betegek csak álltak, nem néztek egymásra, hallgatták az öreg zihálását Amikor nagyon elviselhetetlen volt ott állni, kimentek. De egyvalaki ott maradt; és később másvalaki bement, odaállt az ágy mellé, szótlanul. Senkinek se kellett sokáig ott állnia; amikor úgy érezte, hogy már nem bírja tovább, mindig bement valaki és fölváltotta. Másnap hajnalban, amikor föleszmélt, az öreg arca egészen kisimult. Mintha egész életében nem dolgozott volna semmit, egyáltalán: soha senkinek a malmában nem járt volna. A szeme tiszta volt és nyugodt, amilyen akkor sem, amikor még ép ésszel mesélte csodálatos történeteit' gazdaasszonyáról, a szép molnárnéról és a bug- ris malomgazdáról. — Talán nem is fog meghalni! — röppentek ki a szavak valaki szájából. Aztán másvalakiéből, hogy: — Talán csak haladék, talán az öregnek is jobb volna, ha nem szenvedne már tovább. .. Többet nem szólt senki: nem volt ellenvéleménye, hozzáfűznivalója senkinek. Nem erősítették meg. hogy így gondolják; bizony, bizony. Feküdtek nyitott szemmel, s bámulták a mennyezetet. Az a néhány szó meg ott lebegett a fejük fölött meny- nyezet alatt, és csak a reggelihez szólító kolomp csalta le őket onnan. Fura szavak voltak: kisuhantak a résnyire nyitott ajtón, végiglibegtek a hosszú folyosón, bekopogtak a betegszobák ajtaján, leszálltak az alagsori étkezdébe és ott lebegtek a lámpatestek csőingái között: talán, talán... — Bogdán úr! Hall engem? — szólította az öreget az orvos a délelőtti viziten. A fönővér elhúzta a kezét az arca előtt. — Nem lát. nem hall — mondta. — Ha elveszti az eszméletét, már nem tér többé magához — mondta az orvo6. — A szokásosat azért, ugye.., — rebegte a főnővér. — Igen a szokásosat azért... — mondta az orvos. D él körül valaki, akinek volt egy zsebrádiója, bekapcsolta, és az öreg éjjeliszekrényére tette. A rádió szólt, másnap reggelig. Igaz, nagyon csöndesen, hogy ne zavarjon senkit. Éjfél után, amikor a magyar adó elhallgatott, valaki ráállt a luxemburgi állomásra. .. A hajnali váltás előtt bejött a nővér. Pár másodpercig tartotta az öreg csuklóját, s elment, és visszajött az ügyeletes orvossal. Kis idő múlva jött két férfi ápoló, fölnyalábolták néhai Bogdán Pál vízimolnárt, és elvitték. Aki tegnap a rádiót adta, visszavette, és elzárta a táskájába. Csak neki volt rádiója. A szobában három napig nem hallgattak zenét Révén MHMvgár raja* Tamássy 1st vár. akadémikus Amikor 1924-ben, Bácskában, Kulán géplakatos édesapja házában világra jött, nemigen sejtették volna, hogy valaha az agrártudományok, ezen belül is a kertészet egyik legnagyobb hazai szak- tekintélye válik Tamássy' Istvánból. Hiszen a később a Csepel Autógyárban dolgozó munkás apától, de mástól sem a családból, aligha kaphatott ilyen irányú hatást. A pályaválasztást egyszerű ok motiválta: szakmát adó középiskolába kellett mennie, szerette a természetet, így lett a munkásfiúból a budapesti kertészeti középiskola tanulója. Majd a Kertészeti Főiskolára került telepvezetőnek, s ottani patrónusa, Mohácsi Mátyás vette rá a továbbtanulásra. 1943-ban kezdett a Kertészeti Főiskolán, és 1947-ben végzett az Agráregyetem Kertészeti és Szőlészeti Karán. (Csak a név változott, a képzés nem.) Egyéves ösztöndíjjal ■Bulgáriában tanulmányozta az ottani, nem csekély kertészeti eredményeket, majd a Földművelésügyi Minisztériumba került Egyetemi adjunktusként jelentkezett 1950—53 között a szovjetunióbeli as- pirantűrára. Micsurinszkban Jakovlev akadémikus. Micsurin tanítványa volt a témavezetője. 1953-ban szerezte meg a kandidátusi fokozatot. -Kertészeti növények fagy- és télállóságának fokozása különböző nemesítési módszerekkel- című értekezésével. Ennek -alanyai« a szőlő és a kajszibarack voltak (máig is ezek a kedvenc növényei). 1953-ban került docensként az egyetem növényörökléstani és nemesítési tanszékére, amelyet 1954 óta vezet Az ötvenes években volt • Minisztertanács tanácsadója, minisztériumi főosztályvezető. 1958-tól eqyetemi tanár, 1961-től csak az egyetemen dolgozik. 1958-ban védte meg a tudományok doktora címért készített disszertációját, amelynek témája azonos volt a kandidátusi értekezésével, csak a növények kőre bővült: zöldségnövényekkel, őszibarackkal, mandulával. 1973-ban választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává, székfoglalójában a két előző értekezésben megkezdett témát vitte végig. A kertészeti növénynemesítés olyan új módszereivel foglalkozott, amelyek tél- és fagyállóság, azaz a klimatikus rezisztencia mellett a patológiai rezisztenciát, a betegségekkel szembeni ellenállókénesgéget taglalták. (E témakörbe tartozik a pesztieid maradványok kiszűrése is a növény- termesztésből.) 1976-tól az MTA elnökségi tagja, 1977-től az agrártudományokkal foglalkozó akadémiai osztály elnöke is. az idei közgyűlésen pedig az egyik legfontosabb előadást éppen 6 tartotta. Munkásságát a Munka Érdemrend mellett a nemesítési eredményekért, kapott tüdőmé nvos emlékérmek és plakettek sokasága, a moszkvai Tvimirjszev Akadémia tiszteletbeli doktori tisztsége is elismerte. Az Agrártudományi Közlemények főszerkesztőié. a KGST mezőgazdasági folvó’rat-ának. a Nemzetközi Mezőgazdasági Szemlének magyar felelős szerkesztője is. Mivel foglalkozik mostanában? A MÉM egyik kutatási főirányát irányítja, melynek címe: »A kertészeti növények genetikája és új nemesítési módszerek kidolgozása«. Mit jelent ez, a hétköznapok nyelvén? Például a heterózis-nemesítés kertészeti vonatkozásaival foglalkoznak. azaz vonalakat, fajtákat kernztexnak évről évre, hogy az utód valamilyen voS natkozósban felülmúlja »szüleit«. Ennek elméletét kutatják, közben »mellesleg« új sárga- és görögdinnye, csemegekukorica és paradicsom fajták születtek. Másik érdekes kutatási területe a mutációs genetikai és nemesítési vizsgálatok. Két úton nyernek mutációs változatokat: fizikai behatásokkal (neu erőn, kooalt, röntgensugárzással), amelyhez a Országos Atomenergia Ügynökség segítségével Sziget- csépen épített kobalt-sugár- kert segít, ebben élő növényeket is sugároznak. A gének és kromoszómák sugárzás okozta örökletes változásai jórészt negatívak, a tu- tudomány feladata ezek közül a kevés számú hasznos örökletes változást kiszűrni. Jellemző e munka nehézségi fokára: 1958 óta működik a sugárkert, első eredményei azonban csak két éve születtek. Kajszibaracknál pl. olyan változat született, amely nem fagy el, és az elmúlt három évben teljes termést hozott. Ez talán növeli a kajszi telepítési kedvet, mert biztosabbá teszi a termesztését. E munka tanulsága — mondja nevetve a professzor —, hogy a kutató ne legyen türelmetlen. Már maga is kételkedni kezdett az egészben, amikor 15—17 év után sikerült eredményt elérni. A másik út: kémiai muta- gének, azaz nagy biológiai aktivitású vegyületek alkalmazása. A vegyszereket a Szovjet Tudományos Akadémia Kémiai-Fizikai Intézetétől kapják. Az i regszemcse! takarmánykutatókkal közösen új ipari és takarmány- növények, • budatétényi kertészeti kutatóban egynyári virágok születnék e módon. A sárgadinnyénél például 18 nappal előbb érő fajtát állítottak e módon elő. Tamássy professzor máafN kutatást terű Vote a távoli hibridizáció, azaz távoli rokonfajokkal való keresztezés, egyes tulajdonságok, például a fagyátlóság növelése érdekében. A szilva és a kökény keresztezéséből például a kökény szárazságtűrését öröklő, Bugacon, a futóhomokon is megélő űj fajta lett. A gyümölcs nagysága változatlan; csak némileg savanykásabb — de örökölte a kökény betegség-ellen állóképességét is.' A szőlőnél az amuri vadszőlővel próbálkoznak, amelynek vesszeje, rügyé mínusz 50 fokot is elbír. Igaz, a vad- szőlő szuperérzékeny a pe-' roeoszpórára, de ezt éppen ellenkezőjére lehet fordítani,' mert a megtámadás helyein azonnal beszárad, így a gomba nem tud terjedni. Ez á munka még Micsurinszkban kezdődött, a rezisztenciát már elérték, azt is, hogy a termésnek nincs direkttermö »rókaíze«. Visszakeresztezés- sel pedig a szőlöhibrid szemnagyságát is megoldották,' két fajtát már abból is elismertek, most már annak a ho" zama is kitűnő, 2—3-szorosa az eddigieknek, és az eddigi 10—12 helyett elég két alkalommal peronoszpóra ellen permetezni. Az őszibarackot kínai vad őszibarackkal keresztezték. A hibrid virága még mínusz 7 foknál sem fagy el, a levéltetű nem tudja megtámadni! — Ennyi munka mellett magánéletre, hobbyra marad-e ideje? — Legfeljebb olvasásra —• nevet a professzor. — Kertet otthon nem művelek, hiszen kísérleti terület az egész ország, főleg az állami gazdaságok. No, meg büszke vagyok három fiamra, bár sajnos, nem követnek a pályán, Moszkvában tanulnak mindhárman, a legnagyobb diplomatának, a másik kettő új-. ságírónak készül. bU I Pihenés. (Etekfy Jenő akvarelljeiből.)
