Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-24 / 70. szám
Budapest Gyenes András fogadta a Palesztinái Nemzeti Tanács elnökét Gyenes András, az MSZMP Központi Bizottságának titkára, pénteken a KB székhazában fogadta Khaled Al-Fahu* mot, a Palesztinái Nemzeti Tanács elnökét, aki az Országos Béketanács meghívására tartózkodik hazánkban. A szívélyes, baráti légkörű megbeszélésen véleményt cseréltek időszerű nemzetközi kérdésekről, áttekintették a magyar és a Palesztinái arab nép kapcsolatainak alakulását. Elítélték ' a közel-keleti rendezést akadályozó különutas alkudozásokat, s hangsúlyozták az arab és más haladó erők szolidaritása és együttműködése elmélyítésének szükségességét az imperialista és reakciós törekvésekkel szemben. Kérdőjelek „az ezer tő országáéban Bár a hivatalos megerősítés még késik, már a világsajtó rendelkezésére colnak a vasárnapi finn országos választások eredményei. A kis lélekszámú országnak nem egészen négymillió szavazásra jogosult polgára van, ezeknek valamivel több mint nyolcvan százaléka jelent meg az urnák előtt, hogy leadja poklát és ezzel a hagyományos négy esztendőre meghatározza az ország politikai arculatát. A dolog azért ennél valamivel bonyolultabb. Mivel Finnország belpolitikai porondján a nyugat-európai mo- dellektöl eltérően nincs látványos polarizálódás, nem a kétparti szisztéma a jellemző, hanem inkább a sok csoportosulás és párt, még az eredmények ismerete nem elég a kabinet összetételének megjövendöléséhez. Hiába ismeri a kétszáztagú nemzetgyűlésben a mandátumok megoszlása, »az ezer tó országú--ban számos pártpolitikai meggondolástól, személyi és egyéb körülménytől függ, milyen csoportok kikkel szövetkeznek, milyen feltételek alapján. Politikai következtetésekre persze azért alkalmat adnak a választások és ezek a haladó erők számára nem örvendetesek. A finn porond szinte valamennyi pártja legutóbbihoz képest szavazatokat vesztett, egyetlen figyelemreméltó kivétellel: a konzervatív erők fellegvára, a Nemzeti Koalíció Párt a korábbi harmincöttel szemben negyvenhat mandátumot szerzett. Tizenegy mandátumos nyereség a finn körülmények között nagyon komoly előretörésnek tekinthető. Jogos •> kérdés, mi lehet e jelenség oka. Az eredmény mögött s következő motívumokat sejthetjük: 1. A világszerte — Finnországban is — súlyosbodó gazdasági gondokért a jobboldali propaganda a felelősséget a kormányzatban részt vett baloldali pártokra hárította. 2. Több szélsőjobboldali csoportocska felmorzsolódott és voksait a Nemzeti Koalíciópárt kapta meg. 3. A jobboldal ugyancsak a maga javára tudta fordítani külpolitikai síkon az enyhülési folyamat viszonylagos megtorpanását. Mint a helyzet jó ismerői hangsúlyozzák: bár a jobbra tolódás ténye kétségtelen, drámai változásokra valószínűleg | nem kell számítani Tűzsxűnet Szanandadzsbon Khomeini újabb üzenete Egységre és nyugalomra szólított fel Khomeini ajatollah, az Iráni forradalom vezetője pénteken ismét üzenetet intézett Kurdisztán lakosságához. A teheráni rádióban elhangzott közleményben a főpap — akár csak az, elmúlt napokban többször — »nyugalomra« szólította föl a kordokat, és hangoztatta: ami Kurdisztán- ban történt, »Irán ellenségeinek provokációja«. Az iráni rádió közlése szerint a szembenálló felek betartják a tűzszünetet, s megindult annak a megállapodásnak a végrehajtása, amelyben egy nappal korábban állapodott meg Taleghani ajatollah és az iráni kormány több képviselője a tartomány vallási és törzsi vezetőivel. Eszerint a fegyveres kurdok többnyire elvonultak az. általuk ostromolt katonai helyőrségek elől, s ennek fejében megkezdődött a katonák által fogva tartott bajtársaik szabadon bocsátása. Teleghani ajatollah pénteken folytatta megbeszéléseit, majd fölkereste az szanandadzsi kórházat, ahol a legtöbb sebesült fekszik. Ezt követően a főpap a kórház épülete előtt nagygyűlésen vett részt, s ismét beszédet tartott Beszédében Taleghani »az iráni forradalom érdekében« egységre és nyugalomra szólított fel. A főpap meghallgatta a kurdok követeléseit is. amelyek — mint hivatalos iráni forrásból közölték — ez alkalommal túlmentek a tartományi kereteken. A kurdok képviselői panaszkodtak ugyanis a cenzúra miatt, amelyet néhány hét óta a rádió és a televízió műsorában léptettek életbe. Ennek a cenzúrának tudható be, hogy változatlanul nincsenek műsorok a nemzeti kisebbségek számára. A kurdok arra kérték Taleghanit, hogy járjon közbe a kormánynál a cenzúra megszüntetése érdekében. Tárgyalások Washingtonban Izrael „biztosítékot” kér Az Egyesült Államok és Izrael Washingtonban magas szintű tárgyalásokat kezdett olyan megállapodásról, amely amerikai diplomáciai és politikai támogatást biztosít Izraelnek — arra az esetre. ha Egyiptom megsértené a kötendő különbéke-szerződést vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsában föllépnének a külön- alku ellen. A tárgyalásokra Mose Dajan izraeli külügyminiszter csütörtökön Washingtonba érkezett, s két órán át tárgyalt amerikai kollégájával, Cyrus Vance külügyminiszterrel az amerikai politikai biztosítékokról. A megbeszéléseket pénteken folytatták. Az izraeli külügyminiszter a sajtó képviselőinek kijelentette, hogy Izrael nem katonai vagy védelmi egyezményt akar kötni Washingtonnal; hanem olyan politikai biztosítékokat akar kérni, amelyek garantálják a különalkuban foglaltak megvalósulását Az amerikai külügyminisztérium szóvivője korábban már közölte: ezt a megállapodást levél formájában csatolják az egyiptomi—izraeli különbéke-szerződéshez, s ez nem igényli majd az amerikai törvényhozás jóváhagyását. Egy másik ilyen levélben Washington arról biztosítja majd Izraelt, hogy amennyiben olajszállítási tilalmat rendelnének el ellene, az. Egyesült Államok fedezi olajszükségletét A Kurdisztán eseményei a jelek szerint más okból is túlmennek a tartomány határain. Az említett hivatalos forrás szerint pénteken nagyszabású demonstráció volt az ország Pakisztánnal határos tartományában, Beludzsisz- tánban is. Zahedanban, a tartomány fővárosában több ezer személy békésen tüntetett a kurdok melletü Űjabb megmozdulást tartott, ezúttal Ahwazban, az iszlám köztársasági párt. A városban tartott nagygyűlésen több mint ' 10 ezer személy vett részt az iszlám köztársaságot éltetve. * • • A TASZSZ szemleírója írja: — Az iráni nép döntő csapást mért az imperializmus és a reakció állásaira Iránban, és megdöntötte a sah önkényuralmi rendszerét. Az iráni forradalom ellenségei azonban mindént elkövetnek, hogy visszafordítsák az .események menetét. Mint ahogy az ilyen esetekben történni szokott, a reakció és az imperializmus titkos szolgálatai saját felforgató tevékenységüket a másoknak tulajdonított »beavatkozás« hangoztatásával szeretnék leplezni. A Szovjetunió, úgymond, érdekelt Irán »fel- darabolásában« — ilyen és ehhez hasonló provokációs híresztelések terjesztésével akarnak bizalmatlanságot kelteni, nehézségeket támasztani a Szovjetunió és szomszédaink I kapcsolataiban. — A Szovjetunió álláspontja az iráni forradalommal kapcsolatban világos: nem engedhető meg semmiféle külföldi beavatkozás az iráni nép belüg vei be. A szovjet nép azt kívánja a baráti iráni népnek, hogy eredményesen vigye véghez sahellenes antiimperialista forradalmát és minél előbb oldja meg a sah rendszerétől örökölt súlyos politikai, társadalmi, gazdasági és más jellegű gondokat. ígéretes kezdet Ausztria „Főpróba” májusra A tavasz első vasárnapján, március 25-én kerül sor Ausztriában a májusi parlamenti választások -főpróbájára-“. Salzburg tartományban és Alsó-Ausztriában tartományi, Kari nitiá ban és Salzburg városban pedig helyhatósági választásokat tartanak. Mindezek közül a legnagyobb érdeklődés az alsó-ausztriai erőpróbát előzi meg. Alsó-Ausztriában vasárnap valamivel több mint egymillió választójogosult járul az urnákhoz. A kérdés most úgy vetődik föl, hogy sikerül-e megdönrteniük a szocialistáknak a néppárt alsó-ausztriai vezető pozícióját A Bild-Zeitung szerint Genscher távozni akar.. A szenzációs, de nem túl megbízható értesüléseiről ismert nyugatnémet Bild-Zei- tunk pénteki számában azt állítja, hogy Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter az év közepém — egészségi állapotára való tekintettel — lemond tisztségéről A lap szerint Genscher visszalép el- kancellári posztjáról is, és csak a Szabad Demokrata Pari elnöki tisztét tartja meg... A Bild-Zeitung »biztosnak minősített forrásból« szerzett információja szerint a külügyminiszteri posztot Lambsdorff gazdaságügyi miniszter, az ő helyét pedig Hans-Gün- ter Hoppe, az FDP parlamenti képviselőcsoportjának helyettes vezetője venné át. Mind a bonni külügyminisztérium, mind az FDP elnöksége cáfolta az értesülést. A Nyugat-Berlint megszálló három nagyhatalom katonai parancsnoksága a városban tapasztalható újnáci jelensé- I gek miatt rendeletileg betilOlcsóinál is olcsói: Puplin férfipizsama 203,— Ft Karton bakfisotthonka 90,— Ft Női pamut pulóver rövid ujjú 77,— Ft Szintetikus bébigarbó 78,— Ft Kerek abrosz 41,20 Ft Érdemes fölkeresni a Kaposvár. Nosrlopy G. utcai Olcsó Aruk Boltját, ahol mindig kedvezményes áron vásárolhat! (41412) totta, hogy a szélsőjobboldali NPD április 16-ig — a szervezet által meghirdetett időpontig — pártértekezletet vagy gyűlést tartson a városban. Eredménnyel járt a nyugat-berliniek széles körű tiltakozó akciója is. Általános fölháborodást keltett ugyanis, | hogy néhány héttel ezelőtt »Cafe Vaterland-« néven nyíltan második világháborús náci katonai hagyományokai ápoló lokál nyílt a városban; rövid idő alatt a náci csoportok első számú találkozóhelye s egyben újfasiszta atrocitások kiindulópontja lett. A közhangulat hatására a lokál tulajdonosai kénytelenek voltak bejelenteni: a »C-.fe Vaterland« bezárja kapuit. Nemsokára egy éve lesz, hogy az áprilisi forradalom elsöpörte Mohamed Daud reakciós, népellenes rendszerét, amely csupán annyiban különbözött a korábbi feudális monarchiától, hogy köz- társasági cégérrel álcázta despotizmusát. A győzelmes fegyveres felkelés eredményeként hatalomra jutott az ország első népi kormánya, s kikiáltották az Afganisztáni Demokratikus Köztársaságot. A vezető erő A forradalom vezető ereje az 1965-ben alakult Népi Demokratikus Párt; programjában olyan társadalom fölépítését hirdette meg, ahol mindenki munkája szerint részesedik a megtermelt javakból, s ahol egyszer s mindenkorra Véget vetnek a kizsákmányolásnak. A vállalkozás nagysága és nehézsége akkor válik érthetővé, ha tudjuk, hogy Afganisztán a világ legszegényebb, legelmaradottabb országai közé tartozik. A 17 milliós afgán népet a .szó szoros értelmében. a legsötétebb feudalizmus világából kell átvezetni a huszadik század, a szocializmus világába. A mezőgazdasági tulajdonviszonyok önmagukért beszélnek. A 14 millió hektárnyi művelésre alkalmas területből csupán 3,3 millió hektárt hasznosítottak. A földterület fele a lakosság öt százalékát kitevő nagybirtokosok tulajdonában van, s ugyancsak ők rendelkeznek a gazdálkodáshoz nélkülözhetetlen vízzel, vetőmaggal, földművelési eszközökkel. A paraszti népesség 36 százaléka földnélküli, 45 százaléka pedig törpebirtokos. Két-három millió afgán máig is nomád pásztorkodásból éL Mindebből logikusan következik, hogy a forradalom tUő és legfontosabb feladatának a feudális viszonyok felszámolását, a lakosság 80 szaalékát kitevő parasztság felszabadítását tekintik. A .egeifő rendeletek egyike eltörölte azokat az adósságokat, amelyek révén az uzsorások és a nagybirtokosok jobbágyi függőségben tarthatták az agrárproletárok és a kisbirtokosok millióit Ez az intézkedés 11,5 millió parasztot érintett; sokan közülük így nyerték vissza elzálogosított földjüket A mező- gazdasági bank az újonnan alakult falusi szövetkezetek útján anyagilag is támogatja a jobb gazdálkodási feltételek megteremtését Ezek a lépések kedvező politikai légkört teremtettek a régóta esedékes, sokszor megígért és mindannyiszor elszabotált földreform végrehajtásához. A szükséges előkészületek után január elsején fogtak hozzá a feudális nagybirtokok felosztásához Az első hullámban 40 ezer család kapott földet; rövidesen további 200 ezer nincstelen család veheti birtokba törvényes jussát. A földreform érthető módon heves ellenállásba ütközik a feudális urak részéről, s ráadásul az elmaradott, megfélem' lített parasztok is vonakodnak a történelmi Igazságszolgáltatás elfogadásától. A Népi Demokratikus Párt aktivistái országszerte sokezer parasztbizottságot szerveztek a földművelésből élő tömegek érdekvédelmére. Nyilvánvaló ugyanis hogy az alapvető változásokat hordoA Kaposvári Közúti Építő Vállalat 8. SZAMÜ I. Főépítésvezetősége E. sz.: 390—05737. bélyegzője elveszett A bélyegző érvénytelen! (41392) zó agrár-reform elképzelhetetlen a parasztság cseleit vő támogatása, közvetlen részvétele nélkül. Hosszú távú iparosítás A forradalom első évfordulója lényegében egybeesik az afgán ötéves terv kezdetével. A gazdaságpolitikai célok közül kiemelkedik az állami szektor megszilárdítása, bővítése. Az új kormányzás hatékonyságát jelzi, hogy jelentékenyen nőtt a szén, a kőolaj és a földgáz kitermelése. A szakemberek most dolgozzák ki a hosszú távú iparosítás terveit. Az ipari termelés eddig csupán 6—7 százalékkal részesedett a nemzeti jövedelemből. A gyári munkások száma nem haladta meg a 40 ezret, míg a kis- és kézműipar 200 ezer főt foglalkoztatott. Egymillió munkanélküli külföldön, főként a szomszédos Iránban keresett megélhetést Az új kormány szociális és kulturális intézkedései nem találtak, nem találhattak egyöntetű helyeslésre, hiszen a női egyenjogúság kimondása, a gyermekkorban kötött házasságok és a többnejűség tilalma a régen túlhaladott vallási hagyományokkal került összeütközésbe Ezt a reakciós beállítottságú vallási vezetők és a földesurak egyaránt igyekeznek kihasználni. Hasonlóképpen helyi zavargások forrása lett hogy a 90 százalékos analfabétizmus ellen indított országos kampányt a nőkre is kiterjesztették. Ugyanakkor kedvező visszhangra talált a kötelező és ingyenes oktatás bevezetése, az, hogy rendkívül rövid idő alatt több száz új iskolát építettek és a tankönyvek százezreit osztották szét Életszínvonal-emelés A népi demokratikus kormányzat nagy erőfeszítéseket tesz az életviszonyok javítására. Bevezették az árellenőrzést, kordába szorították a feketepiacot és leszállították az élelmiszerek, közszükségleti cikkek árát Üj munka- alkalmakat teremtettek, csökkentették a munkaidőt, és felemelték az alacsony keresetű dolgozók bérét A kezdeti sikerek feltételeihez tartozott az államapparátus, a közigazgatás meg- tisztogatása, átszervezése, a hatalom bázisának soha nem látott kiszélesítése. A pártós állami irányítás megszilárdítása azonban nem merült ki a régi rendszer híveinek eltávolításában. A forradalom irányát, módszereit érintő viták a forradalom vezető erőin belül is erőpróbához, összecsapásokhoz, s következésképpen leváltásokhoz, félreállításokhoz vezettek. A nézeteltérések részben onnan erednek, hogy a Népi Demokratikus Párt két irányzat, két csoport egyesüléséből jött létre. Nem vitás, hogy a forradalmi erők egysége ma létkérdés Afganisztán számára, miként az is, hogy az illegalitásból nemrég kiemelkedett élcsapatpárt mielőbb befolyásos tömegpárttá szerveződjék. Az új párttagokat elsősorban a munkásság, a szegényparasztság és a haladó értelmiség soraiból toroboz- zák. A külföldről is támogatott reakciós erők mozgolódása, provokációi — mint például a ka buli amerikai nagykövet elrablása és meggyilkolása — éberségre intik Nur Mohamed Taraki kormányát. Míg a mélyen vallásos dolgozó tömegek üdvözölték a forradalmi átalakulást, a régi rendszerrel és az imperializmussal összefonódott mohamedán vezetők, nacionalista törzsi elemek az ellenforradalmi törekvések élére álltak. Csaknem egy évvel a forradalom győzelme után kiélezett harc folyik Afganisztán jövőjéért B. S. A lakosság követelésére Bezárt a „Cafe Vaterland”