Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-22 / 68. szám

GTASUKLENTCS M|il ii kin mal tudatjuk, hogy merített férjem, édesapám, nagy­apánk, dédapánk. GAL JANOS életének SS. évében rövid szenve­dés után elhunyt. Temetése a toa­posújlalci temetőben március 24- én, szombaton 11 órakor lesz. A gyászoló család 031932) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik édesanyánk, anyósunk, nagyanyánk és déd­anyánk. SZIGETHY JÓZSEFNE temetésén részt vettek és fájdal­munkat részvétükkel, virágaikkal, enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Köszönetét m Ondiunk mindazok­nak, akik drága férjem, édes­apánk, VIBOVECZ PÁL temetésén részt vettek és fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Hálás szívvel mondok köszöne­tét rokonoknak, barátoknak, is­merősöknek, akik szeretett fér- Jem, BUNNI FERENC temetésén részt vettek és együtt­érzésüket kifejezték. Gyászoló fe­lesége. sas Ezúton mondok köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ba­rátoknak, ismerősöknek, volt munkatársaknak, az U ni verzál KSZ vezetőségének és tagjainak, akik felejthetetlen férjemet, HACSEK JÁNOST utolsó útjára elkísérték, együtt­érzésükkel fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége. • • • Meleg hálával mondunk köszö­netét mindazoknak, akik DR. TAKÁCS IMRE főorvos temetésén Tab on f. hó 17-én részt vettek és részvétükkel a család fájdalmát enyhítették- Külön meg­köszönjük fáradságukat azon ked­ves férfiaknak, akik koporsóját sírjáig vállukra vették és ezzel odaadásukat még jobban kifejez­ték, jóeső érzéssel köszönjük á kollégák nevében mondott búcsú­zó szavakat. A gyászoló család. • • • Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halot­tunk, ID. BEIMHAMMER LAJOS temetésén részvétükkel fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. • • • Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik felejthetetlen férjem, édesapám, apósom és nagyapám, talos jözsef temetésén részt vettek és virá­gaikkal fájdalmunkat , enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik drága halot­tunk, LAY DEZSŐ ref. lelkipásztor búcsúztatásán megjelentek és fáj­dalmunkat szexe te tűk kel enyhítet­ték. A gyászoló család Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak, akik felejthe­tetlen édesanyánk, ÖZV. HORNYÄK KAROLYNÉ temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal fájdalmun­kat enyhíteni igyekeztek. Gyászo­ló leánya, ve je, fiai, menyei, uno­kái, dédunokái. • • • Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak» szomszédoknak, ismerősöknek, akik felejthetetlen feleségem, édesanyánk, anyósunk, nagy­anyánk SIPOS andrasné temetésén részt vettek. A gyá­szoló család. • • • Ezúton mondunk hálás köszö­netét a párt- és tanácsi szervek­nek: a ta.bi általános iskola tali­ves tüleiének, a volt kartársaknak, elvtársaknak, barátoknak, a ked­ves ismerősöknek, a lakótársak­nak, akik drága halottunk, JUHÁSZ KAROLY temetésén részt vettek, koszorúik­kal. virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család IEB52SH Udvari különálló — kétszobás kertes — ház, áprilisi beköltöz- hetőséggel eladó. Ka­posvár, 'Sallai u. 19. 15 órától. (151801) Kaposváron, Szent László ut 58. szaiTui családi ház garazz.sál, kerttel, eladó. Érdek­lődni: Léva köz 2. IV. cm. Puskás, mun­kanapokon du. 5 órá­tól, vasárnap egész nap. (151003) Attala, Dózsa Gy. út 10. szám alatti — három szobás kertes — családi ház eladó. Ér­deklődni a helyszí­nen. (151782) 400 n-öles telek — Sá gvár on — építési kötelezettséggel eladó. Mocsári, Budapest. IV. Bán Tibor u. 16. 1043. (8-97) Somogy szó bon az Arany János u. 21. szármi háromszobas családi ház 400 n-öl telekkel eladó. (41361) Nagyatádon, az Ady Endre u. 39. sz. alat­ti 3 szobás, 2 kony- hás családi ház mel­léképületekkel, 600 n- öl földdel eladó. Nagyatád központjá­ban egy szoba kony- hás cserét beszámí­tok. Érdekődni ugyan­ott vagy Nagyatád. Kossuth u. 9 a. II. ern. 4. Takács, 17 óra után. (3803) Nagyatádon, Gyár u. 56. sz. alatti egy­szobás, konyha s, — spejzos — családi ház 173 négyszögöl telek­kel eladó. Érdeklőd­ni: Petőfi u. 4. sz­álait. ’ (151668) Háromszobás, gázos, központi fűtéses, kü­lönálló családi ház­rész eladó. Kaposvár, Bem u, 44. Füzér. (3015) Kaposméröbeu, a Kossuth Lajos u. 97 számú 3 szobás csa­ládi ház eladó. (3914) Eladó Bala tollú j la­kon 330 n-öl telek. Érdeklődni: Benc Jó­zsef, Kéthely, Kos­suth u. 22. (41367) •s Árpád u. 27. sz. alatt kis családi ház eladó. Érdeklődni egész nap. (3MS) Kaposvárod« a Ke* let-lvánía u. 42. szá­mú ház nagy telek­kel és gazdasági épü­letekkel eladó. Érdek­lődni egész nap. _________________(151731) K ertes családi ház eladó. Kaposvár, Szem István u. 52. ____________________(3932) T oponár, Mikes Ke­lemen u. 11. számú haromszobás összkom­fortos új családi ház melléképülettel — 1500 n-öl terület szőlő, gyümölcsfákkal én szántóval eladó. Busz­megálló 3 perc. _________________(ISI 770) K aposvár, Rózsa u. 31. sz. házzal szem­ben 130 n-öl kert el­adó. Érdeklődni: Sig- rai u. 10. (151757) Kaposvár, Ivania- hegyen 400 n-öl ter­mő gyümölcsös, meg­osztva is eladó. Ér­deklődni: 14-334 tele- fonszámon 15—17 óra között. (151742) Egyszeri?* osszácom- fortos családi ház el­adó. Kaposvár, Ke let- Ivánfa u. 26/a. _________________(151748) F onyódon« állomás­hoz közel. Garant u. 11. szám alatti csalá­di ház, azonnal be­költözhető, áron alul, minden elfogadható árért sürgősen eladó. Esetleg fizetési köny- nyítés megbeszélhe­tő. Érdeklődni: szom­baton és vasárnap a helyszínen, özv. V in­terné. (33907) A szentjakabi vár­hegyen, a törökha­gyáshoz közel. 5 percnyire a buszmeg­állótól »00 n-öl szán­tó és szőlő megoszt­va is eladó. Cím: Kovács Lajos, Kapos­vár, Vörös Hadsereg u. 150. (151760) Nagyatádon, a Sza­badkai út 17. sz. alat­ti ház eladó. Érdek­lődni ugyanott. (3936) Eladó Baiatonsza- badiban, a Fő úton hazhelv 1 szoba, pin­ce, hazai szőlővel. Buszvaró 3 perc. Sió­fok 10 perc. Horvát- ne, Kossuth u. 2. ____________________(42363) B aiatonf öld váron befejezés előtt álló kétszintes villa eladó. Érdeklődő levelevet: -Tavasz« jeligére a kiadóba. (41385' Másfél szobás, össz­komfortos házrész, garázzsal eladó. Ka­posvár, Sörház utca 13. ________________(151823) E ladó Balatonién y- ves-aLsón 158 négy­szögöl üdülőtelek — partközeiben. irány­ár 100 üöO Ft. Cím: Busi Sándor, 1139 Bu­dapest, XIII. Thäl­mann u. 41 a. (3807) Fonyódon, vasútál­lomáshoz 10 percnyi­re, 160 n-öl teleu 43 m^-es íaházzal, ol­csón eladó. További építési lehetőségek. Érdeklődni lehet: Ko­vács László, Kapos­vár, 48-as ifjúság u. 37. VII/2. (Béke-Fü­redi ABC mellett.) _________________(151759) A kácfa u. (t sz. alatt beépíthető köz­művesített 200 n-öl szőlő sürgősen eladó. Érdeklődni: Balaton máris, postahivatal. Bírónő (3904; TS 250-es MZ eladó. Megtekinthető 17 óra után, Kaposvár, Marx K, U. 13.________(151804) G AZ 66-es PK most múszakizott sürgősen eladó. Érdeklődni: minden nap Kereki. Petőfi S. u. 94/a. Hor­váth.______________(42fc*U) F ehér UB-s Zsiguli 1200-as eladó. Forga­lomból kivont Zapo- rozsecet veszek. Tóth Lajos, Nagyatád, Me­zőu.93.________(151775) I R es Wartburg de Luxe 1981-ig érvé­nyes műszaki vizs­gával eladó. ÉrdeK- lodni: Kaposvár, Má­jus 1. u. 80. Szávai. 16 óra után. (151766) Tizennégy éves — 1200-as Volkswagen alkatrésznek eladó. Kaposvár, Kisfaludy U, 95. ___________(151786) 1 200 as Zsiguli, — IL-es írsz. 1980 de­cemberig vizsgázott, eladó. Nagybajom, Kossuth u. 105. sz. ___________(151763) Skoda S-100-as gép­kocsi megkímélt álla­potban, friss műsza­kival eladó. Érdek­lődni : Nagyatád, Zrínyi u. 56. Telefon: 231. Tátrai,________(3939) Skoda MB 1000-es egyben va<gy alkatré­szenként és Moszk­vics alkatrészenként eladó. Marcali, Tán­csics U. 53. (52606) Wartburg de Luxe eladó. Kovács, Ka­posvár, Honvéd u. 43. L cm. 17 óra után lehet érdeklődni. CU-8 Skoda 1000 MB Jó állapotban eladó. Érdeklődni: Szabadi, Kossuth u. 10. alatt. UO-s Trabant — 601-es Combi — nagy­javított motorral, el­adó. B allay, Kadar­kút, általános iskola. Trabant 901-es, 3 évnél idősebb, friss műszakival eladó. Ka­darkút, általános is­kola. (151835) IT-s 1200-as Volks­wagen műszaki vizs­ga előtt, olcsón el­adó. Balatonié lie. Pi­pacs-sor 25. (151836) Skoda 1000 MB jó állapotban, 1980 má­jusig érvényes mű­szaki vizsgával eladó. Ugyanott két db Polski Fiat első sár­védő és egy homlok­lemez valamint hasz­nált alkatrészek is el­adók. Tab, Arany J. u. 4. (52618) adó. Ordacsehi, Dózsa Gy. U. 24 _______(92619) 2 éves 350 MZ TS eladó. Kaposvár, Zal­ka M. a. mc. Kapi­tány. (3953) Kétszobás, gázos, szövetkezeti Lakás 360 OüO Ft-ért OTP- kölcsön nélkül eladó Kaposváron, a Petőfi Sándor utcában. Ér­deklődni : Karg au­tóműszaki szak üzlet, Kaposvár, Tanácsház u. 10. ______________(4002) L akamegoldást ke­resek 100 coo Ft kész­pénzzel Kaposváron. Leveleket -Cserealap van- jeligére, a ki­adóba;______________(3910) Kaposváron két és félszobás, összkom­fortos erkélyes la­kásomat elcserélném szövetkezeti másfél- szobásra, megegye­zéssel, Igényesnek. Kocsit beszámítok. Érdeklődni: 16-tói 19 óráig. Kaposvár, 4>8-as ifjúság útja 66. IV. em. 1. _____________(3977) K aposvári kertes — OTP-s társasházban lévő kétszoba össz­komfortos lakáso­mat háromszobás csa­ládi házra cserélném. Ajánlatokat: 151730. számra a hirdetőbe. __________________(151730) K aposváron 350 000 Ft készpénzzel -f OTP átvállalással nem la­kótelepi lakást ven­nék. Ajánlatokat — 12-600 telefonszámra 17 óra után kérek. (151771) Balatonlellén tár­sas üdülőben 1 szoba összkomfortos be­rendezett lakrész el­adó. -Vízparti-« jeligé­re a pécsi Sallai ut­cai hirdetőbe. (33609) Elcserélném szegedi kétszobás összkom­fortos, tanácsi laká­somat kaposvári két és félszobás vagy há­romszobásra. Cím: Szigeti Tibor, Szeged, Budapesti krt. 15. (41384) Eladó kaposhomoki szőlőhegyen 400 négy­szögöl, részben szőlő- gyümölcsös, szántó. Fölszereléssel (kád, hordók, prés) külön l is. Érdeklődni: Ka­posvár, 48-as ifjúság u. 72. fszt. 3. 3 óra után. _____________(151778) M osdós, Vörös Had­sereg út 6. szám alat­ti 940 négyszögölön fekvő, 1952-ben épült kétszobás, komfortos ház, minden elfogad­ható áron sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen, illetve Ka’ posvár, Marx K. u. 3. sz, alatt. (151791) Barcson, az Ápri­lis 4. u. 4. sz. alatti kétszintes, különbe- járatú 2 szoba hallos, gázfűtéses házrész beköltözhetően el­adó. Érdeklődni: Cso- kony aviso nta, Xan- tUS U. 233. (52632) UF-es Wartburg sze­mélygépkocsi sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni: mindennap 17 órától. Erdős Sándor. Kadarkút Fő u. 56. Torinói Fiat 128-as eladó. Megtekinthető minden nap istvándi, Kossuth u. 37. Renault-10 személy- gépkocsihoz félten­gelyek. kardáncsuk­lók. hátsó futómű, se­bességmérő eladó. Ka­posvár, Arany J. u. 78/A. 3958) Két és félszobás. — összkomfortos, gáz­fűtéses, belvárosi tár­sasházrész eladó kész­pénz + OTP-átválla- lássaL Érdeklődni le­het: Becker Adám, Bonyhád, Fáy András U. 36. 7150. (151812) Állás .'; || Fiatal magas- és mélyépítő üzemmér­nök házaspár állást keres Kaposváron. — Lakásmegoldás szük­séges. Válaszokat: —-Sürgős- jeligére, 151768. számra a hir­detőbe kérünk. (151788) Gépműhelyvezető megfelelő gyakorlat­tal és végzettséggel állást változtatna. — »Lakás szükséges« jeligére leveleket a kiadóba. (3006) NDK gyártmányú sátortetős sport gyer­mekkocsi eladó. Hoff­man, Kaposvár, S ág­vári E. u. L (151806) Kilenc választási malac eladó. Juta, Szabadság u. 50. Far­kas. (151807) Zöldtányér os, pad­kás cserépkályha el­adó. Ugyanott Sziesz­ta fűtőberendezés pa­lackkal. Érdeklődni: 17 óra után, Nagy­atád, Arany J. u. 16. (151793) Eladó egv Holstein- fríz 9 hónapos vem­hes üsző F/l. Berzen- oe, Kossuth u. 8. (151810) Piros mély babako­csi cseréiliető felső­résszel, bébikomp. etetőszék, hempergő és gyermekágy betét­tel eladó. Érdeklődni: minden nap 17 óra után. Tihanyi, Kaposr vár, Béke u. 61. IH/3. (151790) Egy három hónapos negatív üsző-borjú el­adó. Vajda József, Mezőcso k o ny a. Fő u. 20. (151781) Horganyzott kerítés- drót megrendelhető. (Kapható minden szombaton a nagyatá­di piacon.) Házhoz szállítás díjtalan. — Ungváry István, gép­lakatos mester. 7838 Vajszló, Kossuth L. u. 6. (338.77) Eladó 4 éves 8 hó­napos vemhes kijáró tehén. Nagybajom, Mező ti. 65. György. (3918) Kijáró 5 éves, bor- Jas tehén sürgősen el­adó, negatív környe­zetből. Kaposkeresz- túr, Petőfi u. 22. (3911) Ipari képesítéssel — könyvelésben nagy gyakorlattal (kontí­rozó) — rendelkező nő állást változatain a. esetleg adminisztrá­cióban is. '►Kereske­delemben is gyakor­lott« jeligére. 151792. számra ajánlatokat a hirdetőbe. (1517-92) Nagy méretű, bontott tégla eladó. Kapos­vár, Virág u. 20. (3901) Háromlángos ma­gyar gáztűzhely re- duktorral. pótpalack­kal eladó. Kaposvár, Roma-hegyi utca 3. Megtekinthető csak vasárnap. (151736) 2—3 éves ezüstfe­nyő-csemeték, nö­vény egészségügyileg hivatalosan kivizsgál­va kaphatók: Szinyé- ri Péter, Zákány, Sza­badság U. 155. (151773) Idős, beteg néni mellé gondozót kere­sek. Ajánlatokat — 151745. számra a hir­detőbe. (151745) Méhészethez NB- kaptárak és felszere­lés eladó. Tobier Já­nos, Kapos-homok, — szeszfőzde mellett. (33004) Akácmag 200 Ft-os áron, valamint ko­csánytalan tölgy 54 kg és égermag, meg­egyezéssel eladó. 7831 Feliérd, Vasút u. 1. (151753) 10 db Nagyboconádi fekvő kaptár jó álla­potban, olcsón eladó. T ászár, Széchenyi u. 78. (3954) Dolgozókat alkalmaznak Ü&F Boglárlellén 2 szo­ba előszobáé családi ház 252 n-öl telken beköltözhetően eladó. Üsző. u. 36. Benzin­kútnál ____________(52624) K aposváron, a Kis­fal udv u. 66. számú 3 szobás központi fű­téses, kiskertes csa­ládi ház készpénzfi­zetéssel eladó. Érdek­lődni. minden nap 15 óra nt*n. __________ L engyeltótiban. az Ady u. 1. számú 3 szoba hallos családi ház garázzsal eladó. Szabados._________(52620) S omogy vámoson, a Rózsa u .16. sz. alat­ti másfél szobás ház — konyha, kamra, elő­szoba — 666 n-öl te­lekkel, elfogadható árért sürgősen ela^ó. <3954») Egy villamos üzemmérnököt, l villamosipari technikust, 2 vil­lanyszerelőt és 2 férfi segédmun­kást keres felvételre kaposvári ipari vállalat. Jelentkezni a Ka­posvár, Latinca Sándor utca 5/b. sz. alatti épületben lehet. (151628) Konyhai kisegítőket alkalmaz­na napköziotthonos konyhájában az I. sz. Általános Iskola, Bog­iári el le, Árpád u. 5. Jelentkezés személyesen az iskola igazgató­jánál. (52636) A SZÖVOSZ boglár leilei üdülő- A Somogy-Zala megyei Tégla-fjébe fölveszünk 2 felszolgálót, és Csérépipari Vállalat a Kapos­vár, Szigetvári utcai műhelyébe egy motorszerelőt fölvesz. Jelent­kezni lehet a helyszínen, az üzemvezetőnél. (41381)--------------------------------------------------------------­k ét konyhai dolgozót, egy cuk­rászt, 2 takarítónőt, 2 portást. Je-1 lentkezni lehet: SZÖVOSZ Üdü­lő, BogLárielle, Jókai u. 45—49. (52629) Nagyatádon uj 3 szobás. összkomfor­tos családi ház eladó. Érdeklődni Nagyatád. Vasút utca 2. (41391) Lakberendező Ipari Szövetkezet, Kaposvár felvesz gyakorlattal rendelkező gyors- es gépírót Jelentkezés a szö\etkczct elnökénél. (Iá1723) Tíz hónapos üsző­borjú eladó. Sárközi József, Gamás. Fő u. T&. (41386) Eladó 3 éves, 5 hó­napos vemhes kijáró tehén. Zselicklslak, Kossuth U. 40. (3946) Matematika korre­petálást vállalok. — Ajánlatokat: 151824 számra a hirdetőbe ké­rek. (151824) Üj fagerenda kb 2 m3, VB-gerenda, VB- áthidalók eladók. Megtekinthető: Ka­posvár, Pacsirta u. 26. Érdeklődni: Ná- dasdi Istvánná. Ka­posvár, Május 1. u. 3. Somogy megyei Iparcikk Klub, de. 1;2 12—15-ig. (151825) Jótállásos Munkácsy Color tv-t cserélnék hasonló értékű gép­kocsira. megegyezés­sel. Ajánlatokat: — 151831. számra a hir­detőbe. (151831) Rétiszéna és hegyl- szcna eladó. Érdek­lődni reggel és este. Kaposfő, Petőfi u. 6. (151811) Használt ajtók, ab­lakok eladók. Kapos­vár, Egyenesl út 3Q. (3969) üdülők, társasnya­ralók, magánosok! Élősövény létesítést vállalok, rózsatövek, thuják 1,5 m-től 2 méterig. ezüstfenyők 1 m éteren felüliek kaphatók. Egyszám­lára is fizethető. Do- bák, Boglárlelle, Kos­suth' u. 73. Telefon: 674. (52626) Jó állapotban levő Werhona orgona el­adó. Major István. Boglárlelle, Deák F. U. 6. (5(2627) Üj Hévíz PB-gáz- boyler eladó. Boglár­lelle, Sallai u. 33. (52628) Bőrkab átalakítás ja­vítás, GÁcsi bőrsza­bónál, BogLárlellén, — Aradi u. 3. (52623) Női férfi fodrászt felveszek boglárlel- lei üzletembe szezon­ra, Jó munkaerő je­lentkezzen. özv. Kop- pányiné. Arany János u. 35. (52621) Két friss b or j as te­hén borjúkkal együtt eladó. Ordacsehi, Pe­tőfi U. 46. (52622) Nyúlhá2ak olcsón, betegség miatt, el­adók 15 db anya és 60 db növendék ré­szére. Modem megol­dás. Szabó József, Tab, Arany J. u. 27. __________________(52617) N yolchetes előneveli sekszánlirtk jérce el­adó, 160—200 db. Kar posfő, Kossuth L. u. 191._________________(3955) G erendák, szarufák, hármas redőnyös ab­lakok, fürdőszobaab­lakok, WC-kaigyló tölgy parketta, vas­ajtó bontásból eladó. Kaposvár. Arany Já- nos u. 78 7a.______(3950) N DK mély gyer­mekkocsi eladó. Ka­posvár, Vörösmarty u. l/a. (3966) Matematikából és fizikából érettségire, egyetemi felvételre előkészítést vállalok. Érdeklődni lehet: Ka­posvár, Május 1. u. Virágüzletben, (a Ru­hagyárral szemben.) Egyéves NDK mély gyermekkocsi eladó Te’efon: Kaposvár. 11-802. (151847) Giordani gyermek sportkocsi (piros) el­adó. Kaposvár, József utca 39. Érdeklődni: 17 óra után. (3804) Házasság céljából megismerkednék ko­moly, intelligens, ma­gas, barna férfival, aki minden káros szenvedélytől mentes és gyermektelen. Nekem saját házam van, egyedül élek, ka­posváriak előnyben 66—70 éves korig. Le­veleket : »Kalandorok kíméljenek« jeligére, 151772 számra a hir­detőbe. (151772) Mozgássérült fiatal­ember rendezett anya­giakkal megismer­kedne 20—30 év kö­zötti komoly nővel házasság céljából. Le­veleket : »Bizalom* jeligére, 151760. szám­ra a hirdetőbe. (151766) éves egyedül élő nyugdíjas megismer­kedne házasság céljá­ból egyedül élő asz- sz omn y aL leveleket: »♦őszinte-« jeligére. 151756. számra a hir­detőbe kér. (151756) 34 éves, 176 fim magas, barna, építész fiatalember megismer­kedne házasság céljá­ból csinos. kedves leánnyal vagy elvált asszonnyal. Lakás van. Leveleket: »Ba­laton« jeligére a sió­foki hirdetőbe. (42865) Elvált férfi egy kis­gyermekkel keresi an­nak a becsületes leánynak, vagy elváit asszonynak az isme­retségét, 30 éves kor­ig, aki vidéki házába szívesen eljönne, gyermekének anyja tudna lenni. Anyagiak nem érdekelnek. Egy "vermek nem aka­dály. Leveleket: 3967. számra a kiadóba. (3967) BŰTÖK Kombinált szekrény, rekamlé, fotelek, szé­kek, asztalok, heve- rők, szekrények, mo­sógép stb. költözkö­dés miatt eladók. Ka­posvár, Dózsa Gy. iL 11. Gy őrvári, (151823) Sötét — kombinált szekrény, könyvszek­rény, gömbölyű asz­tal jó állapotban el­adó. Kaposvár, 46-as ifjúság útja 13. Vo- nyó. (3668) GÉP ÉS SZERSZÁM Eladó két tűágy as Naumann kötőgép új állapotban. Nagyba­jom, Mező u. 15 Szabó Gyuláné. Kis kerti traktor ekékkel, rotációs ka­pával, eladó. Nagy­atád, Ságvári E. u. 7, Bokor. (151774) MAI ntüsor, Csiky Gergely Színház 13.30 órakor: ESKÜVŐ. Ady-bérlet. 19 órakor: ESKÜVŐ. Munká.csy-bér- let, Kaposvár Vörös Csillag du. 5 órakor: LOLKA ES BOLKA A FÖLD KÖRÜL, este 7 órakor: CSILLAG A MÁGLí’AN. FORRA­DALMI IFJÚSÁGI NAPOK. Sza­bad Ifjúság du. 4 órakor: EGY kezdő varázsló viszontag­ságai, du. 6 és este 8 órakor: VADEMBER (14). Latinca film­színház este 7 órakor: FILM­KLUB. üalios Ida mozi du. 6 Órakor: EGY ROMANTIKUS AN­GOL Nö (14). Siófok este 7 óra­kor: RAFFERTY ES A LÁNYOK (14). Nagyatád: AZ ÉN TENGER TESTVÉREM, este fel 8 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: CSEN­DES ELET (14). Marcali: SZEN­VEDÉLY (14). Barcs: BUEK (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 7.50: Műsorismertetés. 8.00: Tv- torna. 8.05; Iskolatéve. 14.55: Ls- koiatévé. 16.23: Műsorismertetés. , 16.25: Hírek. 16.30: Tempó ’78. 17.15: A nyelv vilaga, 17.50: Tele­sport. 18.15: Reklám. 18.20: Falu­járás. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Tv-toma. 19.30: Tv- híradó. 20.00: Az On ed in család. 20.50: Biszmillah. . . kb. 21.40: Né­zőpont. kb. 22.40: Tv-hiradó 3. 2. műsor 18.38: Műsorismertetés. 18.40: Frenyó Professzor műsora. 19.00: Francia nyelv. 19.15: Orosz nyelv. 19.30: Tv-híradó. 20.00: »Nem tör­nek át!. . .« 20.35: A stralsundi tengeri múzeum. 20.50: Tv-híradó 2. 21.10: Pavlinka. Jugoszláv tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: A világítótorony. 18.15: Tu­domány, 18.45: Homokóra — ve­télkedő. 19.15: Rajzfilm. 20.06: Külpolitikai műsor. 20.50: Több mint játék.: drámasorozat. 21.45: Akciók. Osztrák tv 9.30: Francia nyelvlecke kezdők­nek. 10.00: iskolatévé. 10.30: Ob- lio. 17.25: Aliatlexikon. 17.55: Es­ti mese. 18.00: Tv-konyha. 18.30; Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv-híradó, kultúra, sporthírek. 20.00: Anneliese Rothenbergea show műsora sok közreműködő­vel. 21.30: Sporthírek. 21.50: Ho­tel a Duke streeten. 22.40: Hírek. KOSSUTH RADIO 4 25—7.39: Jó reggelt! 8.00: Hí­' rek, műsorismertetés. 8.20: A mai nap kulturális programjából. ;5.27: Népdalok. 9.00: Vonósnégye­sek. 9.44: Brummadzag, a zene- bohóc. 10 00: Hírek. 10.05: Tu­dod-e? 10.35: A Londoni Filhar­monikus Zenekar felvételeiből. 11.25: Közelkép. 11.40: Jegyzetek. 12 00: Déli krónika. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35; Könyv­szemle. tt.43: Műsorajánlat. 12.47; Zenemúzeum. 14.30: Mindenki könyvtára, 15.00: Hírek. 15.10: Nemzetiség és népzene. 15.30: Csiribiri. 16.00: Útközben. 16.05: Igor herceg. Részletek. 17.00: Hí­rek- 17.07: Népszerű dallamok Ránk! György feldolgozásában. 17.17: A kamarazene kedvelőinek. 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.25: Hallgatóink figyelmébe! 18.30: Es­ti magazin. 19.15: Népdalok. 19.40: Az MRT szimfonikus zenekarának hangversenye. 21.35: Giuditta. Részietek. 22.00: Hírek. 22.15: Je­lentés a Honvéd Kupa nemzetkö­zi jökölvivótornaróL 22.25: Világ­történelem dióhéjban. 22.35: Or­feusz. Részletek. 23.30: Madrigá­lok. 24.00: Hírek. 0.25: Himnusz. V íz j elzöszolgáiat. PETŐFI RADIO 4.25—7.59: A Petőfi rádió reg­geli zenés műsora. 8.00: Híre*. 8.05: Fuvósműmek. 8.20: Irán a vi­har után. 8.30: Hírek. 8.33: örök­zöld dallamok. 9.40: »►Hová lett a kályhacső?« 10.00: Zenedélelou. 11.30: Csak fiataloknak! 12.30: Hírek. 12.33: Mezők, falvak éne­ke. 12.55: Kapcsolás a szolnoki stúdióba. 13.25: Gyermekek köny­vespolca. 13.30: Tavaszlesen. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Kettőtől fél ötig... 14.35: A rá­dió dalszínháza. 16.30: Hírek. 16.33: Útközben. 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 18.30: Hírek. 18.33: Hétvégi panoráma. 10.55: Sláger­lista. 20.30: Hírek. 20.33: Mit játsszunk? 22.00: Verbunkosok, nóták. 23.00: Hírek. 23.15: Gonda János szerzeményeiből. 24.00: Hí­rek. 0.10: idegen nyelvű vízjel­zószolgálat, 3. MŰSOR 8.00: Hírek, műsorismertetés. 3.08: Olasz barokk versenyművek. 3.00: iskolarádi. 9.30: Népszerű olasz áriák. 9.50: Ünnepi vacsora után. 11.00: Hírek. 11.05: Kórusok, hangszerszólók. 11.43: A londoni Siníonietta együttes Kurt Weill- hangversenye. 13.00: Hírek. 13.05: Műsorismertetés. 13.07: Szonáta- felvételek. 13.49: Penderecki: . v louduni ördögök. Három fel v on - sós opera. Közben: 15.00—15.21: Írók és irodalom a Magyar Ta­nácsköztársaságban. 16.06: Zenei lexikon, 16.20: Képek a régi zene világából. 16.50: ötórai tea. 17.52: A Wiener Sängerknaben és a bo­csi Concentus Musicus Kamaraze­nekar tagjainak Isaac-ielvételei- bőL 18.15: Zenélő nagyvilág. 19.00: Hírek. 19.05: Pillantás a jövő is­kolájába. 19.35: Mindenféle embe­rek. 20.35: Jenufa. Részletek. 21.20: Dzsesszf el vételeinkből. 21.45: Ar­turo Benedettl Michel&ngeli két Beethoven-szonátát zongorázik. 22.45: Századunk zenéjéből. 23.00: Hírek. PÉCSI RADIO 17.00: Hírek. 17 05: Muzsikával faluról falura. 17.25: Népszerű tu­domány. 17.35: Nóták. 17.45: Vi­gyázz, jön a jaguár. Karcolat. 17.50: David Cassidy és a Loko­motív GT lemezeiből. 18.00: Dél- dunántúll híradó. 18.15: Zenés percek. 18.30: Szerb-horvát műsor. 19 00: Német nyelvű műsor. 10.30: Műsorzárás,

Next

/
Oldalképek
Tartalom