Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-16 / 63. szám

^ÜLLzbtli cSz£jdzesz.tő$íg.! Söllei István és társai február 16-án megjelent ész­revételével Itapcsolatban az alábbiakat válaszolom. Kaposváron a Gyár utca bejáratainál a járművek forgalmát, illetve a ki• és behajtást semmiféle tiltó táb­la vagy KRESZ-jelzés rutin szabályozza, ezért ott min­den járművei közlekedni Üthet, Nem valószínű azonban, hagy tilalmam ellenére ott a KPM Közúti Igazgatóság gépjármüvei közlekednének, mert a kiépített Zöldfa ut­cán, illetve a Mező Imre utcán, azonos távolságon, jobb feltételeik mellett érhetik el telephelyükéi. Javaslom, hogy az utca lakóinak megbízottja keresse fel a'városi tanács építési és közlekedési osztályát, és kezdeményezze az utca forgalmi rendjének felülvizsgála­tát. Az ezen az eljáráson hozott ti(öntés alapján helyez­tesse ki a szükségesnek ítélt KRESZ-táblákat addig is, míg az utca kiépítése meg nem valósul. Tisztelettel: rSziln l'Pthr a KPM Köz-úti Igaz# at óságának igazgatója, Kaposvár Tisztelt Szerkesztőség! A lap február 24-i számában közölt Hátulról előre, a Kanizsán című cikkben foglalt panaszt megvizsgáltat­tam. Megállapítottam, hogy a viszonylag kedvező külső hőmérséklet ellenére sem volt a vonat fűtése megfelelő. Ugyanakkor a kocsik műszaki állapota sem volt kielé­gítő.. A mulasztók felelősségre vonására intézkedtem. A kellemetlen utazásért utasainktól elnézést kérünk. A cikk megjelenését követően elrendeltem a Kanizsa expressz kísérését, a fűtés, a világítás és a műszaki álla­pot felülvizsgálatát. A három napig tartó ellenőrzés — kisebb világítási és műszaki hibáktól elteltintve — rend­el' ones ség at nem állapított meg, a vonatok fűtése jó volt. Ismerve a korábbi ellenőrzések tapasztalatait és a panaszok tartalmát, túlzottnak tartom a cikk utolsó be­kezdésének általánosító következtetéseit. Tisztelettel: fBcueh. JLájdltf. o*itályvea&to, MÁV va£útiga’/.gatá&ágA, P*rm mm.m AZ MSZMP SOMOGV MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam, 63. sván. Péntek, 1979. március 16. Poszter- és tapétaböngészde Háromszáz Lilaruhás no érkezik Kaposvíírra Jóllehet a tapéta nem ki­mondottam szezoncikk — min­den évszakban sokan vásárol­ják —, a jó idő beköszönté- vel mégis észrevehetően meg­nőtt iránta a kereslet. Kapos­vár legforgalmasabb papír­boltjában, a Május 1. utcai Íródeákban mintegy negyven­féle különböző mintázatúból válogathat a vásárló — megle­hetősen. mostoha körülmények között. Az érdeklődőket ugyanis az elfüggönyzött rak­tártérbe vezetik, ahol a pol­Tévésorozatok — Onedinék után Angyal ismét visszatér Négy újabb Tarzan-film is szerepel a programban Kedd esténként ugyan még az On ed in csalad történetével ismerkedhetnek a nézők — júliusig —, a tévé filmfőosz- tályán azonban már gondos­kodtak az -utódról- is. illőbb a híres Shaw-regény adaptá­ciója, Az orvos dilemmája kerül képernyőre (a tervek szerint három részben), ezzel párhuzamosain bemutatják a C' lusteau-sorozat legújabb nogv folytatását. Augusztus­uk ismét hosszabb lélegzetű program vár a tévézőidre; Uab- rouska -Éjjelek és nappalok« című családregényének epi­zódjait követhetik nyomon, 12 holen át az érdeklődők. A kosztümös, romantikus CM lokményű lengyel sorozat Lengyelország cári korszakát mutatja be. Még az idén megelevenítik a képernyőn -j Gyökerek cí­mű amerikai sorozatot: A na^v sikerű alkotás drámai epizódjai az Afrikából az Egyesült Államokba hurcolt rabszolgák egyikének • vi­szontagságos életútját kísérik nyomon. . A Washington zárt ajtók mögött című amerikai soro­zat péntek és vasárnap es­ténként — hat alkalommal — jelentkezik majd. A krimiiz- galmú film készítői a Water- gate-történelet dolgozták föl. Ezenkívül -igazi- krimit is ígér a tévé; új főszereplővel visszatér az Angyal — ezút­tal mint az angol elhárítás hivatásos munkatáisa. Folytatódnak a szombat éj­szakai előadások is: a közel­jövőben Jean Gabin művé­szetét élvezhetik a nézők és Sutksin-sorozat vetítését is tervezik Négy újabb Tarzan-film is szerepel az előzetes program­bon. Árvízkárok helyreállítása Tokajban megkezdték a Ti­sza minden eddiginél maga­sabb, 830 centiméteres tetőzé­se nyomán keletkezett árvíz­károk helyreállítását. A Tisza és a Bodrog összefolyásánál levő településen több mint tíz napig áztatta a két folyó a védműveket. A mélyebben fekvő részeken száznegyven ház károsodott: négy össze­dőlt. Az Állami Biztosító befe­jezte a károk fölmérését. A nagyközségi tanács — más szervezetekkel együtt — több mint százezer forint gyorsse­gélyt utalt ki a kárt szenve­detteknek. Országos és megyei pályázat a történetkutatóknak A Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Munkásmozgal­mi Múzeum új és legújabb kori történeti pályázati rend­szerével összhangban 1979-re is pályázatot hirdetett a Ha­zafias Népfront, a SZOT, a KISZ, az Országos? Szövetke­zeti Tanács, a Magyar Tör­ténelmi Társulat és a Népmű­velési Intézet. A Magyar Ta­nácsköztársaság, az államosí­tás története kiemelt téma­ként szerepel a pályázati fel­hívásban. Az egyéni és cso­portos jelentkezés mellett a fiatalok részvételére is szá­mítanak. A KISZ a legjobb Kiraboltak egy öregembert A héten beszámoltunk róla, hogy két fiatalembernek rab­lás miatt kellett a bíróság elé all™a. Ezt a súlyos bűncse­lekményt követték azok a fiatalok is. akiknek ügyét tegnapelőtt tárgyalta a járás- bíróság. Orsós Jósséf mind- ősze 17 éves, a testvére. Irén pedig csupán 16. Egyikük sem dolgozott, csavaroglak, s úgy éltek, ahogy ilyen körülmé­nyek között lehetett. Józsefet már egyszer felelősségre von­tak lopás miatt: akkor 3 hó­napi — próbaidőre felfüggesz­tett — szabadságvesztésre ítél­ték. Ugyanabban az ügyben Irén is »szerepelt«, — akkor pi'óbára bocsátották. Aztán ki­raboltak egy öregembert. A kárvaUott 75 éves volt, s a fiatal ji jól ismeFték. Néha adott pár forintot a lánynak, hogy az mutogassa magát ne­ki. Amikor a rablás történt, akkor is ez volt a helyzet. Négyszáz forintot találtak az »áldozatnál«, s ennek egy ré­szét később elmulatták. Az ügyben a Kaposvári Já­rásbíróság dr. Pap Árpád ta­nácsa hirdetett ítéletet. Rablás bűntette miatt Orsós Józsefet egyévi — a fiatalkorúak bor­tönében letöltendő — szabad­ságvesztésre ítélte, s a fiúnak le kell töltenie a korábban ki­szabott büntetését is. Irént javítóintézeti nevelésre ítélték. három — ifjúmunkások álltai készített — pályaművet 5—5 ezer forint különdíjjai jutal­mazza. A nemzetiségi nyelven írott dolgozatokat a Kulturá­lis Minisztérium külön is ju­talmazza. A megyei újkortörténeti pá­lyázat része az országosnak. A részvétel feltételei is meg- e-veznek. Az országos pályá­zat kiemelt témái mellett a megyeire visszaemlékezése­ket, a kiemelkedő személyisé­gek életútjának bemutatását a városi társadalmi oszitályok és rétegek életmódjának ala­kulását végigkísérő dolgozato­kat, a mezőgazdasági mun­kásság szokásait megörökítő és iskolatörténeti pályamun­kákat is várják. Beküldési határidő: 1979. augusztus 31. Cím: Somogy megyei Múzeu­mok Igazgatósára. 7400 Ka­nosvár, Rippl-Rónai tér. 1. T' :ékoztatás: Kaposvár, La­ti rca emlékmúzeum. cok közti szűk helyen vevő és eladó alig-alig fér el. — Nemsokára kulturáltab­bak lesznek a körülmények — mondja Fejes István üz­letvezető. — A raktár egyik felében tíz négyzetméter alap- területű böngészdét alakítunk ki, ahol a mostaninál ké­nyelmesebben válogathatnak a vevők. Nem nagy hely, de enyhít a gondunkon, hiszen így lehetővé válik a teljes készlet bemutatása; csaknem 120 féle tapéta és 30—40 fajta poszter. Rövidesen nekilátunk az átalakításnak, s egy hónap múlva elkészül. Az utóbbi években ugrás­szerűen megnőtt az érdeklő­dés a neves festők alkotásait ábrázoló poszterek iránt. A másolatok kedvelői leginkább Munkácsy és Csontvárv ké­peit vásárolják, a jelenlegi -sláger- azonban kétségtele­nül Szinyei Merse Pál fest­ménye. a Lilaruhás nő. Eb­ből 300 darabot kellett még rendelni (hamarosan megér­kezik a boltba. Borsos áruk ellenére is ke­resettek a majdnem 4 négy­zetméteres »gigán tposzterek«. Kiadójuk, a Képzőművészeti Alap, most érdekes piacku­tatással próbálkozik a megyé­ben. A Bubó doktor és film­beli »kollégáit« ábrázoló kén kicsinyített másolatát elküldi a gyermekintézmények veze­tőinek, s ha ők úgy vélik, hogy a kedves állatfigurák el­nyerik az óvodások tetszését, rendelhetnek belőle a szoba falára. Beethoven-ősbemutató a megyei könyvtárban Különlegesen érdekes kamara­zenei estre került sor szerdán este Kaposváron, a Palmiro Togliatti Megyei Könyvtár előadótermében. Medveczky András vadészkürt — Egly Tibor zongora- és Lenért Gusztáv mandol i.nm ű vész adott koncertet Bach és Beethoven műveiből a kapos­vári hanglemezklub tagjai­nak. A három kitűnő szólista e»v nem min öennami cseme­gét is tartogatott az érdeklő­dőknek. Egly Tibor és Ké­nért Gusztáv egy nemcsak Magyarországon, de világ­szerte is ismeretlen Beetho- ven-azonátát játszott el, amelynek kéziratát csak né­hány hete találták meg a ze­neszerző egykori bécsi laká­sának kályhaiyukjában. A partitúra másolatát Lénárt Gusztáv mamdolinművész né­hány napja hozta magával a Német Szövetségi Köztársa­ságból, s az ő szorgalmának eredménye lehetett az izgal­mas mű magyarországi — és világ — ősbemutatója. Ez a bemutató egyébként valószí­nűleg a zenetudósokat is újabb kutatás-okra serkenti majd, hiszen eddig senki sem tudott arról, hogy Beethoven — vagy a múlt század első felének bármely más kompo­nistája — mandolinra, és ál­talában pengetés hangszerek­re írt volna kompozíciókat Ktiposvári (nets) fizető parkoló & — Inkább bevUzem az áruházba... (Kik Ernő karikatúrája) Segítségakisgazdaságoknak (Tudósítónktól.) A nagyatádi áfész már az elmúlt években is jelentős se­gítséget nyújtott a háztáji gaz­daságok fejlesztéséhez, ez egy­aránt szolgálta a tagság és a lakosság fogyasztói érdekeit. 1978-ban 20U ezer forint érté­kű vetőmagot, hatezer facse­metét és szőlőoltványt juttat­tak a tagoknak. A zöldségter­melő szakcsoportok részére 14 ezer lápkockás palántát bizto­sítottak. Növelték a fóliás te­rületet: ehhez 100 ezer forint előleget folyósítottak a kister­melőknek. A szövetkezet mezőgazdasági szakboltja szélesítette a vá­lasztékot, s egy év alatt öt és fél millió forintot forgalma­zott. A nyúltenyésztő. a mé­hész és a galambtenyésztő szakcsoportok számára te­nyészállatokat, takarmányt és méhészcukrot biztosítottak kedvezményes áron. Nagy gondot fordítottak a kisterme­lők ismereteinek a bővítésére is. Több helyi előadást, ta­pasztalatcserét szerveztek a járási székhelyen és a többi községben. Idei terveik alapján bővítik a kistermelőknek szánt jutta­tások körét: szakelőadásokra, bemutatókkal egybekötött ta­pasztalatcserékre is sor kerül, elsősorban a tamrendszeres uborka, a primőr áruk terme­lése, valamint a nyúltenyész- tés korszerűsítése, "fejlesztése érdekében. Biztosítják a ter­meléshez szükséges fölszerelé­seket. az alap- , és szaporító­anyagokat, vetőmagokat, mű­trágyát és a károkozók elleni 1 védekezéshez a vegyszereket. TARKA Történetek Einsteinről Einstein, egyik legismer­tebb népszerűsítő műve a »Hogyan lett a fizika nagyhatalom?«, amely magyar fordításban is megjelent. A könyv ame­rikai kiadását követően felhívta őt telefonon a New York Times c. napi­lap egyik munkatársa, és kérte: mondjon néhány szót a könyvről. Einstein ezt válaszolta: — Amit a könyvről mondhatok, az benne van a könyvben. • • • v\ fia egyszer megkér­dezte tőle: — Mond, papa! Miért lettél Olyan híres ember? — Tudod, fiam,- ez a véletlen műve. Mert gon­dold csak meg: ha egy vak bogár egy gömb fe­lületén mászkál, nem fog­ja észrevenni, hogy az ál­tala megtett út görbült. ,Én azonban oly szeren­csés voltam, hogy észre­vettem. Vígosztalás — Ez már hihetetlen! Megint elvesztetted a kesztyűdet! — kiabál Ko- liesko úr a feleségére. — Ne idegeskedj, csak az egyiket vesztettem el... Rokonság Villeroy hercegtől, XV. Lajos (1710—1774) hely­tartójától megkérdezték, kit neveznek ki pénzügy­in ifi iszterré. »Fogalmam sincs, hogy ki lesz az új pénzügymi­niszter« — válaszolta —, de bárki legyen’ is, bizal­mas barátja, vagyok és távoli rokona.« Téves fogadtatás A »líbiai olajminisztert« a diplomáciai protokoll előírásai szerint fogadta norvég hivatali kollégája Oslóba érkezése alkalmá­val. Csupán a kocsiban, ahova a vendéget ültet­ték, derült ki a tévedés. Nem a várt miniszter ér­kezett meg, hanem egy arab bankár. A líbiai mi­niszter a következő repü­lőgéppel érkezett meg. Gyorsított eljárás Mivel az aktahegy szó- szer int ellepte, egy augs- burgi igazságügyi tisztvi­selő 100 büntetési aktát és 2700 ügyiratot félrerakott, hogy megsemmisítse. Ez­által számos visszaeső, akinek próbaidejét ér­vénytelenítették, büntet­len maradt. Rajtakapták a tisztviselőt, amint egy cso­mó ügyiratot a toalettben le akart öblíteni. Bíróság elé állították. Sonsagp! Néplap Az MSZMP Somogy megye» Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI LiLJLA Főszerkesztő-h.: Paal László Szerkesztőség: Kaposvár. Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár. PL 31. 7401. Telefon: 11-510. 11-51L 11-512. Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 3L. 7401. Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Terjeszti a Magyar Posta. , Előfizethető a hirlapkezbesilő ■postahivataloknál es kézbesítőknél* Előfizetést díj tebruár l-től egy hónapra 30 Ft. negyedévi© 00 Ft, egy évre 360 FL Index: 25 967 ISSN 0133—060§ Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üzemé­ben. Kaposvár. Május i. u. lül. Felelős vezető: Farkas Bels^ igazgató. Kéziratokat nem örzünk meg é* nem küF-^ink- vissza.

Next

/
Oldalképek
Tartalom