Somogyi Néplap, 1979. március (35. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-15 / 62. szám
Németh József kiállítása önarckép M ossiith- és esikoskalapban Ä modorosságot a hétköznapi élei éppúgy elveti, mint a művészet, a magatartás — az alkotás — perifériájára utasítja vissza az ítélet- Németh József festészetében is találkozunk ezzel a jelenséggel, ám az 6 esete rendhagyó: az önarckép Kossuth'kalap- ban, s az önarckép csikóskalapban arra ad magyarázatot, hogy ha szerepjátszás is, belső tartalmát nem vonhatjuk kétségbe. Németh önarcképei — többet is festett — az önvizsgálat megnyilatkozásai, nem választhatók el egyetlen más alkotástól sem. Az önarckép Van Gogh-i makacssággal néz ránk, az arcvonásokat a szemredök gyújtók össze. A tekintet belső viharokat tükröz. A Kossuth- kalapos önarckép — a kihangsúlyozott jellel, a kalappal — tulajdonképpen kettős portré, egyaránt utal Kossuthra és a festőre. Nem törekedett arra, hogy az arc esetleges rokonvonásait »-össze- r ■ 1 ■ mossa«, aki szembenéz velünk, az Németh József, de egyben megidézi Kossuth személyét is. Az egyidejűség — saját élete és Kossuth emléke — jelentkezik ebben a képi kifejezésben. S nyilván ez is volt a festő szándéka. A csikóskalapos önarckép ped'g a pusztai emberrel való azonosulás bemutatása. Ha elejtettük is a pózolás vádját, arra fölhívjuk a figyelmet, hogy magyarázkodásnak tűnik ez az önarcképsorozat mert sokkal kifejezőbben valamennyi Né- meth-műben megtaláljuk azt a jelentést amelyre az előbbi képek közvetlen módon utalnak. Németh József kiállítása a napokban nyílt meg Budapesten, a Képcsarnok Vállalat Csók Galériájában. 1957- től a Tisza-parti Firenzében, Hódmezővásárhelyen él. elkötelezett művésze lett az itt gyökeret vert sajátos alföldi iskolának. Nemcsak ide tartozik, hanem hamarosan vezető egyéniségévé, művészévé is vált Az azonban aligha mondható el róla, hogy e táj, vidék, az itt élő emberek élete termékenyítette meg művészetét, hiszen somogyi földön nevelkedett, s a gyermek- és ifjúi évek kitörölhetetlen nyomokat hagytak benne. Itt találkozott először azzal az életformával, amelyet később az Alföldön is megismerhetett Festői ambícióit is itt dédelgette, Gebauer Ernő mellett freskómunkálatokat végzett, majd a kaposvári képzőművészeti szabadiskola foglalkozásait látogatta. Hincz Gyula fedezte föl tehetségku- t&tó kőrútjának kaposvári állomásán. Fölvették a Képző- művészeti Főiskolára, ahol 1957-ben végzett Munkássága jól ismert a? országiban, szülőföldjén is. Jellemzéséül saját szavait is idézhetjük, olyan pontosan állapította meg művészetének a lényegét: »A parasztokat a történelem folyamán sokféleképpen ábrázolták, többek között nyomorúságos parasztnak, Én a parasztot fenséges emberként kívánom ábrázolni. 2100 fiatalt várnak a szakmunkásképző iskolák A vállalatok tavaly 4020 fiatal beiskolázását kérték a szakmunkásképzőkbe, és 2186- an kezdték meg tanulmányaikat Az 1979—80-as tanévre 3738 szakmunkástanulóra jelentették be igényüket a vállalatok, a Munkaügyi Minisztérium 2100 felvételét engedé- lyczfcc. Az idei tanévben 303 fiatal kezdte meg tanulmányait szakközépiskolában: Tabon a gimnáziumban mezőgazdasági gépészek, a kaposvári gépészeti szakközépiskolában gépi forgácsolók, géplakatosok, könnyűszerkezeti lakatosok, a részére 1264, a tanácsi vállalatok részére pedig 164 embert képeznek. A magánkisii párosok harminckét fiatalt küldhetnek. A megyei tanács munkaügyi osztályán elmondták: a Csepel Művek Egyedi Gépgyára Kaposvári Nehézgépgyárában száz fiatal kezdi meg tanulmányait Kiemelten kezelik a Kaposvári Húskombinát valamint a szolgáltatóipar szakmunkástanuló-igényét is. Az új tanévben az építőipari szakmákban 205-en kezdhetik meg a tanulást Gépi forgácsolónak 176 fiatalt vesznek föl. Lakatosnak és balatonboglári szakközépiskolában szőlő-gyümölcstermelő kertészek, a mezőgazdasági szakközépiskolában pedig szarvasmarha-tenyésztők és állategészségőrök, az élelmi- szeripari szakközépiskolában cukorgyártó szakmunkások kezdték meg tanulmányaikat Az új tanévre ötvennyolc szakmában vesznek föl elsősöket a szakmunkásképző intézetek. A minisztériumi irányítás alá tartozó vállalatok szerszámkészítőnek 120-an Jelentkezhetnek, szerkezeti és karosszérialakatosnak pedig 102-en. Kereskedőtanulónak több mint kétszázan mehetnek, és majdnem ugyanennyi fiatalt fogad a ruházati ipar is. Országosan az általános Iskolából kikerülő fiatalok 49 százaléka tanul tovább szakmunkásképző iskolákban, Somogy megyében 53 százalék ez az arány. Bánszky Pál monográfiájában — 1974-ben jelent meg — még többnyire olyan képek szerepelnek, amelyek erősen stilizáltan, idillikusán mutatják be a paraszti életformát Mostani kiállításán szerepelnek hasonlók, ám több olyat látni, amely alak nélkül is a természet és az ember harmóniáját fejezi ki. A fűzfák, mocsaras tájak, erdei ház, nyírfák és fenyőfák között is ott érezzük a vidék emberi életét és szinte azt várjuk, hogy egy-egy favágó, magányos barangoló kilép a fák közül. Modelljei azonban most is különös jelképeket viselnek, ezek közül kiemelkedik a Lány poncsóban. Az arc elnagyolt festése föl sem tűnik, mert szemünket a viselet vonzza magára. Ezen is a két szarvasforma jelentésére esik a hangsúly. Az Akt franciás dekorativitása is a melléktémának szenteli a mondanivalót a Tisza vidéki hímzésnek, a földre terített piros csíkos szőttesnek. Németh József festészete a poétika» vonások ellenére is erőteljes és fenséges. Horányl Barna Mai magyar ötvösremekek . Európa számos országában, sót a tengeren túl is kereset tek az Állami Pénzverde M- vösm«helyében készült különféle dísztárgyak. A rendkívül munkaigényes zenélő órák, sakk-készletek, kelyhek, hajók valóságos ötvös műremekek. A képen: Sakk-készletet drágakövekkel díszít Szépülsz ky Katalin ötvös. „Gyűlölöm azt a szót: vidék'’ In memóriám Vaszy Viktor A legszebb, Legigazibb mu- asikushaláliai halt meg hétfőn délelőtt. Karmesteri pálcával a kezében, szemben azzal a zenekarral, amelyet évtizedeken át tartó szívós munkával, rá olyannyira jellemző vasszigorral nevelt az ország egyik legkiválóbb eevüttesévé. Éppen — életében ki tudja, hányadszor — magyarországi ősbemutatóra, Verdi: Jeanne d’Arc című operájának színrevitelére készült a szegedi zenekarral és a szintén az ő vezetésével jelentős hírnévre szert tett operatársulattal. Ám elment anélkül, hogy a dél-alföldi nagyváros hálás közönsége — szokása szerint — ismét azt kiáltozhatta volna: brávó, Viktor bácsi! Mert Szegeden mindenki, énekesek és zenekari tagok, kóristák és statiszták, egyetemi hallgatók, a Hág; -étterem és a Gambri- nusz-söröző pincérei is csak így ismerték: Viktor bácsi. Holott korántsem volt afféle kedves bácsika ... Se szeri, se száma a Vaszy Viktor keménységét és kegyetlen szóki mondását bizonyító ’•sztoriknak«. Mégsem lehetett igazán megsértődni szemrehányásaitól, mert az eredmény mindig az ő elképzeléseit igazolta. És szigora mögött — bármilyen furcsa — kírpélet rejlett. Csajkovszkij: A pikk dáma című operájának egyik zenekari próbáján Viktor bácsi — mert a társulat esti előadásra készült — "-parancsba- adta az éppen enyhe légcsőhuruttal küszködő országos hírű tenor is tónak, hogy hagyja ki a próbát, és menjen haza. Néhány perc múlva azonban, vafamelyik földszinti próbateremből, skálázás hangjai szűrődtek ki. A karmester — pálcájával dühöd ten hadonászva — kirohant, s olyan eréllyel szidta meg a kitűnő énekest, hogy az néhájjy órával későlbb élete egyik legnagyszerűbb alakítását nyújtotta. De a hlibáit sem rostéitte elismerni. Tíz éve, Verdi: Álarcosbál című operájának bemutatása előtt mindössze két nappal, tehát szinte az utolsó pillanatban cseréit baritonistát, szomorúan elismerve, hogy eredeti jelöltje »ä szerepet csak üvölteni tudja-. Jellemző volt rá az a történet is, mely A trubadúr színházi főpróbáján esett meg vele. Duna gróf fiatal alakítója, a második felvon ás nevezetes áriáját félbeszakítva, megkérdezte tőile: "-Viktor bácsi, miiven kádenciát énekeljek?« A választ pedig — manapság ezt igen kevés dirigenstől hallanánk — így hangzott: "Olyat, fiam. amely neked a legnagyobb sikert hozza ...« Szorgalma és stílusismerete csak szigorúságával vetekedhetett Ha egy-egy modern A TISZA AJÁNDÉKA F arkas Imre 1939 tavaszán a 78. évét taposta, amikor legidősebb fiát a halálos ágyához rendelte. Tekintetével mindenkit kiparancsolt a földpad- lójú, nádfedeles kunyhóból, és akadozó nyelvvel a következő titkot suttogta: »Fiam! A Kódus-kanyar- ban lakik a Tisza királya... Én már többször láttam, de megfogni nem tudtam! Neked hagyom a posztátomat... a tanyámat és örökségbe hagyom neked a ... a ...« Ezután a feje hátracsuk- lott és meghalt. Ifjabb Farkas Imre is a hatvan felé közeledett már. Még apjánál is öregebbnek látszott. Hatéves kora óta a Tisza volt a munkahelye, az eltartója, az otthona... A rongyos, mezítlábas halászgyerek tüdejét a köd, a vízpára, az örök nyirkosság már fiatalon megtámadta. Ezer ráncba futó múmiaarcából kis, fekete gombszeme bizalmatlanul szurkált a világba. A Tiszát, a vizet — mint a legősibb elemek egyikét — istenként félte és tisztelte, amely ha szegényesen is, néha szeszélyeden is, de ellátta őt magát és a családját. Igazi nagy fogása még sohasem volt. Jussolt területén — a Sajó torkolatának környékén — a pontyok, süllők, kecsegék (néha egy-egy harcsa) kifogásából a' családnak legtöbbször csak a tejre, vajra, gyümölcsre futotta. Mindezek mellett — mint minden ősi halászdinasztia tagja — babonásan hitt abban, hogy egyszer a Tisza majd őt is megajándékozza. Az apja ráhagyott titkán egy kissé meglepődött. Bár az öregebb halászoktól már nemegyszer hallotta, hogy a Kódus-kanyarban egy óriás harcsa tanyázik. Közszájon forgott az is, hogy ez a kapitális példány évente csak egyszer-kétszer bújik elő padmajából. Egyesek még azt is tudni vélték, hogy a nyári kérészrajzásokkor jelenik meg. De olyan halásszal, aki azt állította volna, hogy 6 személyesen látta ezt a halkirályt — az apján kívül — eddig még nem találkozott. Mindezeket végiggondolva, a temetés másnapján posztját legnagyobb fiának átadta, szerszámait a ladikba csomózva tempósan fölevezett a Kódus-kanyarhoz, apja tanyahelyének elfoglalására. A Kódus-kanyarban a Tisza már évtizedek óta igen kegyetlen volt mind a természethez, mind az emberekhez. A folyó nagy fordulójában a nyugati szakadé- kos part környéke ladikkal megközelíthetetlen volt. A rohanó víz a partján elterülő hatalmas őserdőt állandóan dézsmálta, a nyugati partot szaggatta, a fákat a medrébe döntögette, mintegy önmagát szabályozva, önmagát sarkanytúzva vele. A halomra döntött faóriások között a folyó sebe hatalmas örvényeket kavart, a partközeiben meztelen ágcsonkok me- redeztek az ég felé, amelyeken a hordalékok fennakadtak és mesterséges zátonyokat képezlek. A bedőlt faderekak között pedig kucikok, padmalyok formálódtak búvóhelyet biztosítva a Tisza legnagyobb ragadozó halainak. A nagy titok örököse már az első napok tapasztalatai után úgy vélte, hogy ha a Tisza királya a Kódus-kanyarban él, akkor vacka csak itt, a folyó megbolygathatat- l annak tűnő farengetege alatt vagy annak közvetlen környékén lehet. Ezzel a tudattal fogott nagy terve megvalósításához. De hiába volt a szaktudása, hiába volt fanatikus hite és kitartása, A Tisza királya még két év után sem jelentkezett. Minden más ember talán rég feladta volna e kilátástalan küzdelmet, és a Tisza királyának történetét is besorolta volna a többi szájhagyomány közé... ö azonban megszállottan hitt apja utolsó szavaiban, annak igazságában, hitt a kapott örökség megszerezhetőségében, a Tisza jóindulatában ... Már a harmadik nyár első kérészei röpködtek az alkonyaira mindig megszelídülő Tisza fölött, amikor Farkas Imre egy újabb, minden eddiginél nagyobb rohamra határozta el magát a Tisza ajándékának ki érdemlésére, a szerencse megragadására... Délután, napszállta előtt ereszkedett a veszélyes kanyarba. Evezőjét a kötélbilincsbe húzta, bal kezével a csónak mozgását irányította, jobb kezével pedig — a be- idegződött ősi mozdulatokkal — puttyogtatott. Ha kicsor- gott a kanyarból, akkor az ér «{len visszaevezett, tízszer, százszor... Es ez így ismétlődött egészen a Gön- cölszekér megjelenéséig! Ekkor, téstben és lélekben kimerülve a ladik láncát egy kiálló facsonkan átvetve, úgy döntött, hogy pihen néhány órát az újabb nekirugaszkodásig. Hogy meddig pihenhetett. a ladik farában, hogy lehunyta-e közben a szemét avagy sem, ezt nem tudná megmondani. Csak arra riadt fel, hogy látomása van! A folyó kanyarjának nagy ivében, a sodrával szemben egy hosszú, ezüst nyíl úszott egyenletes sebességgel, fodrozó, széttartó szárú »V» betűt húzva maga után. Az ezüst csík a ladikkal egy magasságba érve egy szem pillantás alatt megcsavarodott, és egy bődületes vízcsobba- nás közepette kiemelkedett a habokból. Igen! ö volt, a Tisza királya! Fejét megrázta, belecsípett a karjába: nem álmodta-e az egészet... De nem álmodhatta, mert a ladik még akkor is tehetetlenül hánykolódott a felkavart hullámokon ... Újra elfogta a tett vágy. Reszkető kézzel kotorta elő a ladik ülése alól a vadonatúj kenderzsinórját. Erre halászkötéssel egy 10 centi hosszú, 5 centis nyílású, borotvaélesre köszörült szakállas horgot erősített. A zsinór szabad végét belekötötte az orrtőke karikájába, a többit pedig húzásra-eresztésre a ladik közepére hajtogatta. A horogra egy fii mar ha tüdőt fűzött fel. Miután így elkészült. a vágóhorgát, valamint a kisbaltát a keze ügyébe helyezte, és ellökte a ladikot a fa csonkjától. A kanyar felső vége felé, északnak evezétt. Néhány száz méter után ladikját keresztbe fordította, a horgot a rajta csüngő véres tüdővel óvatosan a vízbe eresztette, kereste a folyó fenekét a puttyogtatás megkezdéséhez. De a horog nem akart feneket érni! Pedig a ladik már- már túljutott a Tisza királyának feltételezett tartózkodási helyén ... Egyszerre megfeszült a zsinór! A horog valamibe beakadt, olyan erővel, hogy a nagy gyakorlattal rendelkező — de most fáradt — halász alig tudta egyensúlyban tartani a ladikot. Mérhetetlen csalódás és keserűség lett úrrá rajta. Pedig az eltelt három év alatt tucatnyi fenékhorog zemórját kellett már elvágnia beakadó* miatt. De éppen ma?... A siker kézzelfogható közelségében...? Megpróbálta — mint már any- nyiszor — a ladikot a be- akadás felé húzni, hátha ellentétes irányba húzva a horgot ki lehetne akasztani. Húzta, húzta, eibálta .. ■ Egyszer csak azt érezte, hogy a zsinór beremeg a kezében, és anélkül, hogy ő tovább erőlködne, a ladik befordul a folyó sodrába, és egyenletes tempóban elindul felfelé... Mint a Pillám, hasított tudatába: *Megfogtam... Megvan az apám öröksége... Az enyém lesz a Tisza királya!» ttt. Saendl Jómét opera magyarországi őrs bemutatójára készült társulatával, reggeltől estig képes volt elemezni, értelmezni, a zenészekbe és az énekesekbe sulykolni az addig szokatlan formanyel- vet. Emberségéről ugyancsak legendák keringtek. Ha kellett, tucaitszámra »verekedte« ki a lakásokat munkatársainak, ily módon is hozzájárulva hazánk legjobb vidéki operatársulatának és szimfonikus zenekarának a létrehozásához. S eszel a »vidéki« együttessel produkált olyan előadásokat, amelyek a főváros zeneszentélyeinek is nem ritkán becsületére váltak volina. Művészi vonzerejét talán semmivel sem lehetne jobban jellemezni, mint azzal a ténnyel, hogy az általa nevelt, de a fővárosba került neves művészek — Moldován Stefánia, Kom- léssy Erzsébet, Simándy József, Réti József és mások — megtiszteltetésnek érezték, ha az 6 vezénylete alatt vendégszerepelhetnek Szegeden. »Utálom azt a szót, hogy vidék« — fakadt ki indulatosan jó egy évtizede egy magánbeszélgetésen, amikor a társulat — azóta világklasszissá vált —- fiaital basszistájának ecsetelte kedves városa szépségeit. Ennek az "ars poeticának« a jegyében rótta rendszeresen Szeged sugárútjait, állt meg a munkásoknak "szurkolni« az új lakótelepek építkezésénél, s e jelszó szellemében újította meg húsz éve a szegedi szabadtéri játékokat. Sajnos, többé nem hallhatja a hétezer hallgató elragadtatott tapsát U A.
