Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-13 / 36. szám

BÁLI SZÉPEK — SZÉPEK SZÉPE

Prágai utcák és éjszakák

Egon Erwin Kisch riportjairól

Szellemi «tetőnk egyik

»slágertémája-« mostanában az Osztrák-Magyar Monarchia tudományos és művészeti öröksége, ezen belül a prágai német zsidóságnak, ennek a három, hagyomány- és érzésvilág határmezsgyéjén meghúzódó közösségnek a sorsa A százezres Vltava-parti városnegyedben születtek — jórészt itt is alkottak — a modem magányéraet olyan zseniális, bár világnézeti szempontból nem alaptalanul vitatott megfogalmazói, mint Franz Kafka vagy Rainer Maria Rilke, a »hontalan világpolgár-«, s Franz Werfel, -az élete végére vallási tébolyba menekült nagy regényíró; három zseni, aki tanácstalanul lebegett a cseh környezet, a német amyamyelv és a zsidó tradíciók között, ezért különös érzékenységgel foghatta fel kora egész tragikumát. Egyoldalú következtetésre jutnánk azonban, ha nem vennénk fiigyélemibe, hogy ennek a gettónak a légköre nem csupán az elidegenedés érzését felerősítő katalizátorként hatott Ment itt látta meg a napvilágot s itt kezdte pályáját Egon Erwin Kisch, a ragyogó riporter, akinek életműve feltétlenül árnyaltabbá teszi a prágai osztrák zsidó szellemiségről alkotott képünket Ezért illik bele monarch iakuta fásainkba a Prágiai utcák és éjszakák címmel — a Gondolat Kiadó gondozáséban — a napokban megjelent kötet, amely a »száguldó riporter« prágai termésének javát tartalmazza, Tandori Dezső szellemes magyarításában.

Kisch életszemléletét — ellentétben például Kafkáéval — nem a kishivatalnoki sors, az emberre elháríthatatlan teherként nehezedő bürokrácia határozta meg, hanem az újságíró változatos létezésmódja. A Bohemia című baloldali lan ifjú munkatársa, a külvárosi sikátorok, becsületrongáló kiskocsmák, kétes hírű lebu- jok rendőrőrsök, öröm- és bűntamyák inkognitóban csellengő-szimatoló vendége ugyan szintén észrevette és megörökítette a negatív irányú társadalmi folyamatokat, derűje és világnézeti magabiztossága azonban olyan bájjal »vonja be« valamennyi sorát, olyan kedves iróniát kölcsönöz még a legtragikusabb hangvételű rinortoknak is, amelyet a kései pályatárs és tanítvány csak csodálhat és irigyelhet. Az apró aljasságokon felülemelkedő megértéssel szemléli egy kerti söröző sarokasztalánál azt az ifjú lányt, aki — bizonyára nagyravágyásból — lelkiismeretlenül »ejti« becsületes szakmunkáslovagját egy nyalka K. u. K.-hadfi kedvéért. Jóízűen mosolyog annak a nyomozónak a botlásán, aki tolvajt akart fogni — s végül a saját ügyvédbarátját felszarvazó fiatalembert csípte f 'Eön. Elhiszi a rendődőrszo- bán feltételesen szabadon bocsátott »zsebesek« becsület- fogadalmát, nosztalgikus megemlékezést ír a nyugdíjba vonuló agg detektívfőnökről, a prágai al- és félvilág rettegett »öreg Lederer«-jéről, s humorérzéke akkor sem mond csődöt, amikor önmagának a városházáról való kiebrudal- tatásáról ír riportot. Szánalommal és bizalommal »veszi a lapot«: a festőmodell-kurtizán, Bottic-Elli kedves hazugságainak, a szegénységet feledtető »pótilékmeséinék« hallatán, megdöbbentő emberi sorsokat pécéz ki a nyomorúságos házasságközvetítő irodában és a talált tárgyak hivatalában. S különös módon csaknem minden témáját „éjszaka »csípi fői«, akkor, amikor mindenkiről lehull a kötelező álarc, s a szerepjátszók egyszeriben esendő, szánandó emberkékké vedlenek át.

Kisch itt egyelőre csupán sajnálatot érez az élet perifériájára szorult »riportalanyai« iránt. Elekor még nem indult el arra a világ körüli száguldására«, amely később tudatos marxistává, a kisemmizettek szenvedélyes szószólójóvá érlelte. Ösztönös leleplezéseit a századelőn, a négy »prágai« riportkötet időszakában olykor még a »boldog békeidők« rezignált hangulata tompította valamelyest, ám a Prágai utcák és éjszakák című válogatás — hasonlóan a korábban megjelent, Szenzáció, szenzáció! című riportkötethez — így is remek olvasmány, nagyszerű bizonyíték arra, hogyan válhat az újságcikk irodalmi értékké.

Reméljük, a Gondolat

Kiadó vállalkozik majd a folytatásra, Kdsch igazán »nagy« riportjainak, a belga bányavidéken összegyűjtött megrendítő dokumentumainak, a magyarul jórészt hozzáférhetetlen Leszállás Ausztráliában-ciklusnak, a A titokzatos Kína című — nálunk szintén csak töredékekben olvasható — sorozatának teljes kiadására. Kisch riportjainak tömörsége és szépsége, a fordító Tandori Dezső találékonysága és Gyulai Liviusz illusztrációinak fanyar szellemessége — úgy gondoljuk — a példányszámmal kapcsolatos óvatosfcodást is fölöslegessé tenné.

I» A.

Korszerűsítették a könyvtárat

A Nagykörös! Konzervgyárban hétfőn megnyílt a korszerűsített üzemi könyvtár. Felújításához a Szakszervezetek Országos Tanácsától 100 ezer forint támogatást kapott a vállalat. A helyi vezetők a gyermekek nemzetközi éve alkalmából elhatározták, hogy a korszerűsítéssel egyidőben külön könyvtárat alakítanak ki a konzervgyári munkások és alkalmazottak gyermekei, valamint a szünidőben náluk dolgozó fiúk és lányok számára. Az új gyermekkönyvtár 50 négyzetméter alapterületű és több mint kétezer kötet olvasnivaló várja a polcokon az ifjú könyvbarátokat.

Vidám gyermek farsang

nemzetiségi együttesek szórakoztatták a bálozó kaposváriakat. Sváb menüt, ízletes disznótorost szolgáltak föl.

Kólóra táncoltak a Park vendéglőben; a Dráva délszláv együttes táncosai és zenekara hamar megtanította a vendégeket a sajátos táncra. Az ételek csípősek voltak, Foglyos János mesterszakács scsevab- csicsával, raznyica vegyes tállal kedveskedett a vendégeknek. Éjfélkor gőzölgő szerb babgulyást tálaltak. A Park vendéglőben a háromszáz vendég között több vidéki is volt, Mohács és Szigetvár környékiek, de még Kecskemétről is érkeztek. Mivel az itteni árak kevésbé »csípősek«, »csak« ötvenötezer forint bevételre tettek szert.

Akik jól mulattak szombaton a bálokon, vasárnap pihentek; a gyerekek viszont délelőtt a Killián György Ifjúsági és Üttörő Művelődési Központban szórakoztak. Bábelőadást tartott a Pacsirta és a Feketerigó együttes, s nagy sikere volt az aprók táncházának. Pribojszky Mátyás ci- teraművész működött közre. Délután maszkabálba igyekeztek az általános iskolások. A Kisfaludy utcai általános iskola irodalmi színpada is készült a gyermekfarsangra, a művelődési központban mutatta be műsorát A maszkák szépségversenye után filmet vetítettek, s itt is bállal ért véget a szórakozás.

H B.

Eddigi tud ósításainkban a látottakról azon nyomban beszámol tűnik olvasóinknak, nem így a vidám farsang szombati késő estéjéről, elsősorban is a Dorottya-Sizálló nevezetes báljáról A BM Táncegyüttes látványos palotása után az együttes hölgyei, deli férfiúi vitték táncba a hálózó kapo- siakat Az uszályos ruhakölte- mények nyomban megsokszorozódtak, suhogva reppentek a megcsillanó bokák körük A hartgulatot talán azzal is jellemezhetem, hogy itt csaknem megfel edkeztek. szépség ki - rálynőt választani. Hat bál hat szépe közül Hódosi Ibolya, a Dési Huber utcai óvoda fiatal óvónője nyerte el a kaposvári farsangi napok szépségkirálynői koronáját, a cimmel együttjáró jutalmakat A Docottya-bál mintegy ötszáz vendége reggelig mulatott, s a bevétel kétszázhúszezer forint volt. A Kapós- szállóban is öitszáz vendéget fogadtak, kétszázötvennyolcezer forint volt a bevétel- A mikicsi és a szuloki német

Palotás és a hercegi udvartartás.

H

árman ültünk a fülkében, s akaratlanul is hallgattam a másik kettőt Nem tudtam róluk semmit, akkor az út elején még azt se, hogy ugyanoda tartanak. Az egyik, erősen benne a férfikorban, pocakot eresztett és fújtatott a melegtől. Képeslapot böngészett, de mintha nem látta volna, mi van benne. A másik, valamivel fiatalabb, az ülés peremén kucorgott, és bozontos üstökét meg-megrázva, lendülettel

magyarázott. Egyforma tarka inget viseltek, mellettük egy- egy Népszabadság, meg a padlón két kólásüveg. Ameny- nyire a beszédjükből megítélhettem, szomszédok, barátok vagy munkatársak lehettek. A bozontos kissé lejjebb vette a hangot, s úgy folytatta:

— Kíváncsi vagyok, hogyan, meddig csinálhatja még piszkos üzelmeit a kis arcátlan. Elnök! Kinyílik a bicska a zsebben/ Ennyi disznóság miatt a tagság már rég menesztette volna, de valami nagy kutya áll mögötte. Ügy látszik, nálunk csakugyan mindent szabad egyeseknek.

A fújtatós még mindig az újsággal babrálva, kissé re- zignáltan reagált:

— Hányszor mondtam, ne izgasd magad. Hagyd a francba. Te különben lemaradtál egy egész köteg brosúrával. Nem veszed észre, hogy ebben a puszi-puszi szocializmusban mennyire utálják a kényes kérdések feszegetőit? Csend és nyugalom — ez most az igény mindenütt, a problémákat meg egye a fene, majd csak megoldódnak valahogy.

Lám, súgtam magamnak, így zajlik a köznapi politika. Aztán — mert cseppet sem ütköztek meg a kérdésemen, hogy szabad-e szólanom — kifejtettem a magam nézetét Példák garmadáját hoztam föl

igaz a hibák tudatos elkendőzése, s a passzív békességóhajtás is inkább látszat, elszórt jelenség. Nemcsak fórumokat teremtettünk az emberekben rejtőző véleménykincs kiaknázására, hanem biztatunk is minden jó szándékú honpolgárt a közéleti tevékenységre. Fogalmam sincs ugyan, miféle elnök miatt füstölögnek, de az igaz, senki sem tagadhatja, hogy a párt nem tűri el az erkölcstelenséget, a pöífeszkedő úrhat- námságot, , s a küldetéséről megfeledkezett vezetőtől — lehet bármekkora szakálla — rövid úton megvonja a bizalmat

— Jó szöveg — reagált kis

szünet után a pocakos. — De újságot, ezt azt, mi is olvasunk. Ami a párt nagykönyvében szerepel, ahhoz csak tapsolni tudunk. A kommunista elvek szépek, mit mondjak, szinte ragyognak. Akik azonban f'élreviszik az éneket, itt élnek közöttünk, s bosz- szantják vagy keserítik a környezetüket. Hisz’ éppen ott a bökkenő, hogy gyakran nem rövid úton állítják félre azokat, akiknek szikrányi becsületük sincs már az emberek szemében. S próbálja csak meg valaki forszírozni az ügyet, egy-kettőre rádörögnek, hogy támadja a vezetőséget Pedig hát akinek van egy gyűszűnyi esze, az tudja, semmilyen közösség nem boldogul vezető nélkül.

Vakargattam a fejem, mintha így okosabbat tudtam volna mondani. Próbáltam érzékeltetni, mennyi melléfogás, balítélet származhat pusztán abból az egyszerű tényből, hogy a káderpolitikát is esendő, tehát korántsem hiba nélküli emberek hajtják végre. Gyakran az egységes értelakkor még nem beszéltünk az

esetleges személyes elfogultságról, továbbá arról, hogy egyesek a párt tekintélyét is más-más módon akarják oltalmazni. Hiába bizonygatják például százan, hogy a párt iránti bizalom csak szilárdul a korrupt és hatalmaskodó vezetők eltávolítása révén, ha mások, legalább annyian az ellenkezőjét vallják. Ez utóbvettem észre, hogy hői körülöttem a levegő, elforognak tőlem a hajdan lelkes pártfogók. Pedig a munkámat megnézhették, s azt is tudják, hogy csak a jó szándék vezet.

Amaz letette a Képes Újságot a könyöklőre, és sóhajtva neki fohászkodott:

— Hát éppen ott toltad el, hogy nem fogtad be a szád. Világos, mint a nap, azért vitCsend és csönd?

biak azt erősíthetik: takargatni kell a szennyesünket, ne mondhassanak a pártra semmi rosszat. Mintha az ezerszemű nép nem tudna, látna mindent. Az effajta vélemény egyébként ellentétes a párt álláspontjával, amely szerint nics semmi titkolni valónk a munkásosztály előtt, tehát nyíltan, kendőzés nélkül kell beszélnünk nemcsak a serkentő, önbizalmat gyarapító sikerekről, hanem a kerékkötő melléfogásokról is.

Nem szóltak közbe, nézték mereven a suhanó tájat. Mintha azt latolgatták volna, ugyan ki lehet ez a szapora beszédű prédikátor? Hanem a pad szélén tanyázó útitárs mintha másfelé figyelt volna, folytatta a magáét:

— Engem azért emeltek ki a műhelyből annak idején, mert brigádgyülésen, termelési értekezleten jó meglátásaim voltaic, s rámutattam a hülyeségekre. Gk fogalmaztak így. Rázogatták a kezem, hogy ez az, ilyen elvtársakra van szükség, s biztattak, csak így tovább, bátran. Mondtam is hangfogó nélkül, amit akartam, pláne, mikor mellébe- széltek az elnökségben. De

azt | elfárad -».,bók^iáabaiy;,aztárt|^elikeak.gfesall«_iniat-apat-^

tek föl az osztályra, hogy maradj csendben. S most nem értik, persze, hogy nem értik, mi a bajod, mi a fészkes nyavalyát akarsz tulajdonképpen, miért zavarod még most is a köreiket. Tudhatnád, vakulj, magyar...

Gúnyoros volt a hangja, érződött belőle az ugrató szándék. Túlságosan nem izgatta, hogy háborog a társa, alighanem ezt a beszélgetést is félvállról vette. Olyan típusnak látszott, aki tud egyet-mást a környezetéről, de végeredményben jó neki úgy, ahogy van. Mintha ő maga is inkább híve lett volna a csendes kényelemnek, mint a dolgok jobbításának. Kedvem lett volna odamondani, hogy nincs igaza, hogy nem fogadható el sem kissé cinikus magatartása, sem a »hagyd a fenébe« nézete. Mégis a társához fordultam inkább.

— Magam is azt Vallom, nem szabad, nem lehet szó nélkül végigülni mindenféle tanácskozást. A pártegység, amely a határozatok fegyelmezett végrehajtását jelenti, nem azonos a véleménynélkü- liséggeL Ízléstelen és visszatetsző, amikor valakinek örökké mozog a feje, úgy bizonygatja az előadó szavait, szinte

meg a folyosón fitymálgatja, sületlenségnek minősíti az elhangzottakat. De nincs Önnél valamiféle félreértés? A kritika nem valamiféle előírás, amelyet naponta erőltetni kell. Pia én lennék annak az elnöknek a helyében, valószínűleg nekem is rosszul esne, ha minduntalan csak a gyarlóságaimat meg a téves intézkedéseimet emlegetnék. A beleszólás korántsem csak kriti- zálás, hanem kisebb-n agy ob b adalék is egy-egy előterjesztéshez, hogy aztán a határozat minél tökéietesebb és jobban végrehajtható legyen.

— Nézze — szólt közbe —, ha nagy a csend, én ki tudnék ugrani az ablakon. Nekem Ady a példaképem: Lobogj föl láznak ifjú serege...

— Megértem ezt az érzést Ady a -süketek« kedvéért egyszer magyarázatot fűzött a Jó Csönd-herceg előtt című verséhez: jaj nekem, írta, ha-egy- szer, amíg élek, elhallgatnék, engedném, hogy a Halálnál borzasztóbb csönd rámfeküdjön. A ma emberének sem szabad olyan álláspontra helyezkednie, hogy most már sínen vagyunk, siklik magától a vonatunk. Vigyáznunk kell nekünk is, nehogy elnémuljunk, és erőt vegyen rajtunk valamiféle »úgyis mindegy« fásultság, mert akkor végünk. Egyelőre annyi bajunk van a tunyaság és a butaság, az önzés és a mások iránti rosszindulat miatt, hogy nem érünk rá a pipázó szemlélődésre. Sok kemény csatát kell még vívni ahhoz, hogy elérjük, ha nem is a Kánaánt, de legalább azt, hogy a munkából élők, a munkát becsülő emberek szívesen szorítsák meg egymás kezét. Az én véleményem szerint azonban más a csend és más a csönd. A csend, amely

valamely gőgös hatalmasság asztalra csapása nyomán ketanni készülő húr, peng, mint

a hideg acél és ideges légkört támaszt. Ezzel szemben a csönd jótékony hatású, pihentet, kellemes közérzetet táplál, azt a tudatot, hogy rendben mennek a dolgok. A csönd feloldja az áldatlan, sok-sok hibát okozó feszültséget. Ám a mi forradalmas életünkben a hosszadalmas csönd sem lehet teremtő-al- kotó állapot. Ezt az irgalmatlan sok munkát, amely ránk szakadt, tehetetlen öreges nyugalommal elvégezni.

— Tőlem — mondta a fiatalabb —, úgy érzem, távol áll minden akadékoskodás. De nálunk annyian vannak, akik csak lapítanak, s engem bök- dösnek oldalba, hogy szóljak helyettük. Hát érdemes? Csakugyan, van valami értelme?

— »Aki türelmetlen, az még nem eretnek!« — ’ vallja a kortárs költő, s versében arra biztatja a külvárosok lakóit, a bérüket háromszor is megszámláló munkásokat, hogy ébresszék föl azt, aki a munkazajban is édesen szundikál. A problémátlan önelégültség senkinek nem használ.

z állóvíz hamar elposványosodik, bűzleni kezd, s a -tiszta levegőhöz szokottak nem sokáig bírják. Friss áramlattal kell tehát a vizet megmozgatni, még akkor is, ha a kellemetlen szaghoz szokottak berzenkednek. Egészséges közéletünk nem sorvadhat el csupán azért, mert egyesek már tartós és zavartalan csöndre áhítoznak.

Leszálláskor azzal váltunk el az állomáson, hogy nem ártana folytatni az eszmecserét.

F. Nagy István

A farsang szépe: Hódos! Ibolya.