Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)
1979-02-03 / 28. szám
J ÜLI LSI ÓL DECEMBERIG Marcali és a járás sportja Hat sportág, megannyi gond. Így lehetne summázni Marcali és a járás sportéletét. Labdarúgás, asztalitenisz, kézilabda, sakk, röplabda és teke sportágakban folyt szervezett bajnokság tavaly. Egyikben emelkedett, másikban csökkent a létszám az előző évhez viszonyítva. A sportfelügyelőség által készített beszámoló sok gondot vetett föl. Akadozott a bajnoki küzdelmek gépezete. Elégedetten számoltak be viszont a tömegsport fejlődéséről. Szép eredményeket értek el az Edzett Ifjúságért mozgalomban és a szakemberképzésben. Emelni kell a sport szakmai és módszertani munka színvonalát. Elsősorban az egyesületi vezetőségek . tehetnek sokat. két helyet élőre lépő Somogy- szentpállal. A »lentről-« érkezők — Boronka és Gyóta — egyelőre nem tudnak lépést tartani a középmezőnnyel, akárcsak a nemrég még szebb napokat látott Ordacsehi. A bajnokság őszi végeredménye: I. Böhönye 12 11 1 52—13 22 2. B. keresztúr 12 9 — 3 45—20 18 3. S. szcntpál 12 7 3 2 35—22 17 4. Nemesvid 12 7 2 3 34—13 Ih 5. Vitya 12 7 1 4 27—24 15 6. S. zsitfa 12 5 3 4 25—27 12 7. Sávoly 12 4 4 4 24—24 11 8. B. »z.györgy 1! 4 3 5 23—24 11 9. Horvátkút 12 4 3 5 21—23 10 10. Szenyér 12 4 1 7 27—36 9 11. Ordacsehi 12 2 1 9 17—4t 4 12. Boronka 12 2 — 10 16—40 4 13. Gyóta 12 — 3 9 8—45 2 Pusztakovács Törölve Marcali H. 13 9 1 3 36—19 19 SomogyzsiUa, Sávoly, Horvátkút, Ordacsehi és Gyóta csapatától egy- egy büntetőpont levonva. Az ifjúsági bajnokságban a nemesvidi fiatalok példát mutatnak a felnőtteknek: három pont előnnyel állnak a bajnokság élén. Mögöttük szoros üldöző boly alakult ki: Ba- latonszentgyörgy, Vitya, Böhö- nye és Balatonkeresztúr csa- . pata még egyaránt esélyes az * előbbre lépésre. A felnőtteknél a középmezőnyhöz tartozó Horvátkút és Sávoly fiataljai zárták a tabellát. A* ifjúsági bajnokság ósri élcsoportja: A legifjabbak az OSN helyi rendezvényén. LABDARÚGÁS A mostani bajnokságban már csak járási első osztályban folynak a küzdelmek. A korábbi másodosztály négy csapata közül Horvátkutat Boronkát és Gyótát »feljebb sorolták«. A marcali tartalék együttessel együtt tizennégyre szaporodott a létszám. Sajnos, menetközben Pusztakovácsit törölni kellett, Vnivel két vidéki mérkőzésére nem utazott el és otthonában sem. fogadta kellően ellenfeleit. Nem kielégítő a bajnokság színvonala, sem fegyelmi helyzete. Sok volt a sportszerűtlenség és a távolmaradás. Ez utóbbi miatt öt csapattól kellett büntető pontokat levonni. A színvonalat befolyásolja, hogy mindössze öt együttesnél dolgozik edző. Érthető, hogy ezeken a helyeken nemcsak a felnőtt, de az utánpótlás csapatok szakmai munkája sem jó. A bajnokságban Böhönye négypontos előnnyel vezet. Mindössze egyszer szenvedett vereséget. Gólkülönbsége legjobb az egész mezőnyben. Nagy meglepetés volna. ha veszélybekerülne végső elsősége. Az előző bajnokság bronzérmese Balatonkeresztúr áll a második helyenv közvetlen a nyomában a fél év alatt Befejeződött a bajnokság. Az 1977. évi hét csapattal szemben legutóbb tizenegy együttes szerepelt. A bajnokságot azonban csak a fél mezőny játszotta végig, öt csapattól kellett több büntetőpontot levonni, mert — hibájukból — mérkőzések maradtak el. Az őszi idényben több gond volt. A bajnoki cím elnyeréséért az első három helyezett végig szinté egyforma eséllyel küzdött Mesztegnyő- nek a véghajrában sikerült felülkerekednie. Csapatuk ezzel feljutott a megyei bajnokságba. Kéthely az egyetlen együttes, amely pont nélkül »úszta meg« a bajnokságot Az asztalitenisz bajnokság végeredménye: 1. Meaztegny* 20 18 2 147-33 3* 2. Boronka 2# 17 3 1 29-51 34 3. Vése I. 20 15 5 121-57 *0 4. S.-zsitfa 20 13 7 117-63 24 5. Szőcsény 20 10 10 97-83 20 6. Nikla 20 11 9 104-86 19 7. Gyóta I. 20 7 13 70-110 14 8. Vése II. 20 8 12 87-93 13 9. Tapsony 20 6 14 57-123 8 10. Gyóta II. 20 3 17 43-137 6 11. Kéthely 20 2 18 16-164 0 Somogyzsitfától 2, Niki ától és Vése II.-tői 3, Tapsonytól és Két- helytől 4-4 büntető pont levonva. KÉZILABDA Egyetlen sportága, amelyben női bajnoksás is folyik. Hat együttes alkotja a mezőnyt. Kéthely három pont előnnyel veretlenül végzett az élen, de jól szerepeltek a mesz- tegnyőiek is. Meglepetés, hogy Lengyeltóti és Somo'O’vár csak két-két pontot tudott 1. Nemesvid 8 7 1 — 23-9 13 gyűjteni. 2. B.-szcntR.vörgy 9 5 2 2 41-18 12 A női bajnokság vegeredmenye: 3. Vitya 9 5 1 2 23-12 12 1. Kéthely 10 9 1 — 125—47 19 4. Böhönye 9 5 1 3 27-18 11 2. Mesztegnyő 10 7 2 1 122—52 Ifi 5. Balaton3. Nemesvid 10 5 1 4 92—54 11 keresztúr 8 5 — 3 27-19 10 4. B. fenyves 10 5 — 5 56—81 10 5. Lengyeltóti 10 1 9 47—121 2 ASZTALITENISZ 6. Somogyvár 10 1 — 9 65—152 2 Sportműsor SZOMBAT Teke NB II: K. Spartacus—Dombóvári Spartacus. Közút pálya, 16 ó. Kosárlabda Sió Kupa, Siófok Perczel Mór Gimnázium tornaterme, 11 ó. Résztvevő csapatok: Dunaújvárosi laiadás SK, K. Tanítóképző Főiskola, K. Gazdász, Székesfehérvári Geodéziai Főiskola, Fúzió, Siófoki Spartacus. Tenisz Somogy Kupa. Boglárlellei tornacsarnok, 12 ó. Labdarúgás NB-s Kupa: Videoton—Rákóczi (Szőke), Székesfehérvár 14 ó. Tanács és Jubileumi Kupa: Lengyeltóti—Latinca SE (Szabó), 14 Ó. VASÁRNAP Kosárlabda Sió Kupa. Siófok, Percz-el Mór Gimnázium, 8 ó. Kézilabda Terem Kupa. Tas'zári tornacsarnok. 8 ó. Röplabda Kovács Rezső Kupá. Kaposvár, Tanítóképző Főiskola. 8.20 órától. Női mérkőzések : KASI—Tanítóképző, Somogysárd—Kaposgcp Vörös Lobogó, Ady Gimnázium— KAST Somogy.sárd—Tanítóképző. Táncsics Gimnázium—Ady Gimnázium, Táncsics Gimnázium— K. V. Izzó ifi, K. V. Izzó ifi— Munkácsy Gimnázium. Tenisz Somogy Kupa. Boglárlellei tornacsarnok. 8 ó. labdarúgás Nemze tközi m érk 5zés • S om bi erczki Bytom—Rákóczi. Kapo-svár, .1 ákóczi pálya. 14 ó. Tanács és Jubileumi Kupa, A r-érikőzések 13 órakor kezdődnek. Karád—Tab (Aumann). Boglárlellei MEDOSZ—Boglárlellei Spartacus (Paz&urek). Csurgó—Barcs (Rubecz), Kadarkút—Nagyatad (Laczkovics). A férfiaknál a véseiek kivételével minden csapat a várakozásnak megfelelően szerepelt. Ezt a bajnokságot a siófoki járással közösen rendezték. A mezőnyből kiemelkedtek a kéthelyiek; szakmai munkájuk és sportszerű magatartásuk példaként állhat valamennyi sportág képviselő; előtt A három Balalon-parti csapat az egymást követő helyeket foglalja el a táblázaton. Nemesvid bár szolid eredményt mutathat fel, színvonalas kuparendezésért minden elismerést megérdemel. A férfi bajnokság végeredménye: 1. Kéthely 12 9 2 1 240—173 20 2. B. szemet 12 9 — 3 271—195 18 3. Zamárdi 12 7 1 4 239—281 15 4. B. Idle 12 7 — 5 237—195 14 5. Somogyvár 12 4 1 7 203—222 8 6. Nemesvid 12 4 — 8 172—217 8 7. Vése Törölve Somogyvár csapatától egy büntetőpont levonva. SAKK A korábbi év öt csapatával szemben most tíz játszotta végig a bajnoki évet. Itt sem beszélhetünk »sima« bajnokságról. A biztató tavasz után ősszel több mérkőzés elmaradt és a lejátszottakat sem a kitűzött időpontban rendezték. Fonyód megvédte elsőségét — 60 ponttal végzett az élen. Ezzel csapatunk jogot szerzett a megyei bajnokságban való szereplésre. Dicséretet érdemel az élcsoport többi tagja is: a Marcali VSE. a Latinca, a Lengyeltóti és Gyóta sakkcsapata. ‘ A sakk csapat csb végeredménye: 1. Fonyód 60 pont, 2. Marcali I. 56, 3. Latinca 50,5, 4. Böhönye 46, 5. Gyóta I. 32, 6. Tapsony 28,5, 7. Lengyeltóti 28,5, 8. Marcali II. 22, 9. Gyóta II. 16,5. 10. Táska 13,5. TEKE Emelkedett a létszám. A korábbi hat helyett tavaly nyolc csapat küzdött két négyes csoportban. Igaz, hogy mindössze négy községet képviseltek, mert valamennyi résztvevő két-két csapatot indított. Csak félfordulós bajnokságra került sor, mert az őszi kezdést későre tűzték ki, így ezeket a fordulókat nem tudták lebonyolítani. Az A csoportban Sávoly I., a B csoportban öreglak I. csapata végzett az első helyen. A végieredmények A csoport: 1. Sávoly I. 6 pont, 2. Somogyzsi'tfa I. 4, 3. Somogyzsitfa II. 2, 4. Sávoly II. 0. B csoport: 1. öreglak I. 6, 2. öreglak II. 4, 3. Ordacsehi I. 2, 4. Ordacsehi II. Ü. RÖPLABDA Akár a korábbi években, ezúttal sem sikerült járási bajnokságot szervezni e jobb sorsra érdemes sportágban. A városi sportfelügyelőség próbálkozásai eddig hiábavalónak bizonyultak. Pedig a sportágnak szép hagyományai vannak a járás területén. Egykor Böhönyén, Somogy- szentpálon, Niklán, Somogy- sámsonban. Pusztakovácsiban, Somogy f a jszon pezsgő röplabda élet folyt. Közülük most egyik település sem tud csapatot kiállítani. A szövetségnek ezúttal is meg kellett elégedni egy városi bajnoksággal, amelyen öt csapat indult. A Latinca nyerte az idén a bajnokságot a múlt évi győztes Tűzoltók ezúttal a másodikak lettek. A bajnokság végeredménye: 1. Latinra A 8 8 ------- 24— 4 16 2. Tűzoltók 8 6 — 2 20-10 14 3. Sajtüzem 8 4—4 18-12 12 4. Latinca B 8 2 — 6 6-22 10 5. Gyóta 8 8 4-24 8 J. R. A Kaposvári Húskombinát újonnan épülő sonkakonzervüzeméhez felveszünk 18-45 év közötti 'férfi és női dolgozókat akiket húsipari szakmunkára, vagy betanított munkára átképezünk. Várjuk a Somogy megyében lakó, húsipari szakma iránt érdeklődő dolgozók, fiatalok jelentkezését. Csoportos jelentkezés esetén buszjáratot biztosítunk. V . Jelentkezés — személyesen vagy írásban — a húskombinát munkaügyi osztályán, ahol bővebb felvilágosítást adnak. Cím: Kaposvári Húskombinát, Vörös Hadsereg u. 67—69. (150742) FEBRUÁR A Nap m 7.09 — nyugszik lt.ll órakor. A Hold kél 1O.J0 — nyugszik — órakor. 3 A várható időjárás: SZOMBAT Balázs Általában erősen felhős idő, több helyen esővel záporcsöveL Az erős déli szél fokozatosan északnyugatira forduL A legmagasabb nappaJi hőmérséklet ma északnyugaton 5, délkeleten 10 fok körül alakul. fl lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint a Budapesten megtartott 5. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 27, 60, 62, 66, 82 — A Munkácsy gimnázium kamarakorusa eneitel vasárnap délelőtt tizenegy órakor a Somogyi Képtárban Dorogi István vezetésevei. Zongorán kísér Kardos Kálmán. — 1000 személyes gyorskiszolgáló éttermet épít a helyi aíész a nagy idegenforgalmú Keszthely közeikezte- tésenek és az üdülóvendégek ellátásának javítására A kétszintes étterem építését az elmúlt naposban kezdték meg és megnyitására az 1980-as idegenforgalmi idényben kerül sor. — Tudósklub ’79 címmel tudománypolitikái vitamusor- sorozat kezdődik a televízióban február 14-én. A havonta egyszer jelentkező kerékasztal beszélgetésbe a nezók is bekapcsolódhatnak. — Bontogatják szirmaikat a hóvirágok a szegedi kiskerteknek az időjárás viszontagságaitól védett szögleteiben. A kikelet korai hírnökeit eddig hótakaró védte a kemény fagyoktól, most viszont az olvadás segíti növekedésüket. — Debrecenben gyógykezelik azt a réti sast, amelyet a Szaboics-Szatmár megyei Barabás község kőbányájában december elejen sérülten találtak a bányászok. A debreceni kisállat-kórházba megállapították, hogy a védett madár bal lábát söréttel sebezték meg, és egyik szárnyán is szilankos törések, vannak.' — A gépkocsinycremény- betétkönyvek idei első sorsolását február 28-án és március 1-én Budapesten rendes zi meg az Országot Takarék- pénztár. A húzáson az 1978. október 31-ig váltott és'a január 31-én még forgalomban volt betétkönyvek vesznek részt. A kétnapos sorsoláson mintegy 965 nyereményautó jut a szerencsés betétkönyvtulajdonosoknak. — Áramszünet. Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületelt, hogy 1979. február 5-én és 6-án 7-től 16 óráig Kaposváron, a Jutái úton, a Kanizsai utcától a Fonyód utcáig és a belőle nyílé mellékutcákban, s Ságvári utcában, a Jutái utcában, a Martinovics utca közötti szakaszon és az abból nyiló mellékutcákban áramszünet lesz. (150610) A mai ügyeletes: Izményi Éva Telefon: 11-510, este 6-ig. 170 évvei ezelőtt, 1*09. február 3-án született és ls47 novemberében halt meg Félik Bariholdy-Mendelssohn, a kiváló német zeneszerző és karmester, a klasszicista romantika mestere. Már gyermekkorában zenét tanúit a nagy műveltségű, humanista családban, amely hogy keresztény ágát a zsidó hitben maradottaktól megkülönböztesse, a Bartholdy nevet vette föl. A zeneszerzésben is korán tanujelét adta tehetségének; már 1830-ban zenét komponált. Zongoradarabjain leginkább Hummel hatása érződik, korai vonósnégyeseinek hegedüszólamait pedig bravúros technikai igény jeUemzi. Zeneszerzői fejlődésére az irodalom meUett Bach müvei, a Bűvös vadász 1821. évi berlini előadása, egy (Svájcban töltött szünidő, s főleg a családi ház vasárnapi házi hangversenyei voltak nagy hatással; ezeken legfrisebb kamara- vagy zenekari szerzeményeit is élő előadásban hallhatta. A klasz- szikusan tökéletes formamű- vészeinek, a kifejezés technikai biztonságának már 15—16 éves korában birtokában volt, s meglepően korán talált rá egyéni hangjára is. Fletmuve a romantikus és klasszikus igény sajátos ötvözete. — Képes Géza költőnek, műfordítónak 70. születésnapja alkalmából, eredményes munkássága elismeréséül a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta a Magyar Nép- köztársaság Elnöki Tanácsa. A kitüntetést Tóth Dezső kulturális miniszterhelyettes pénteken adta át. — 6,2 milliárd ember él majd földünkön az évszázad végén. Várható, hogy a XXI. század végére bolygónk lakossága a jelenleginek csaknem háromszorosa, mintegy 11,5 milliárd fő lesz. — A veszettség terjedésének megelőzésére mérgezett csalétekkel irtják Tolna megyében a szőrmés és a szárnyas dúvadakat; főleg a rókákat, a kóbor ebeket, valamint a szarkákat, varjakat és szajkókat. A mezőgazdasági területeken és erdőszéleken foszfortartalmú szerre! mérgezett ipari tepertő és marhavér keveréket helyeznek ki a vadásztársaságok. — Hatalmas áradás pusztíthat a világon pár évszázad múlva a déli-sarki jégmezők olvadása következtében. Víz a,-i kerülhet Hollandia és Florida egy része, valamint több tengerparti nagyváros és település — állapítja meg a Nature című tekintélyes angol tudományos folyóirat. — Az Autóközlekedési Tanintézet személygépkocsi-vezetői tanfolyamot indít Kaposváron. Jelentkezni lehet: Kaposvár, Berzsenyi u. 2. sz. aJatt, 1979. február 20-ig. — COOPTOURIST-IUREK. Opatija 5 na p,autóbusszal, 1979. május 24—28-ig. Részvételi díj: 19öő Ft -f- úti evél. Opatija 5 nap, autóbusszal, 197J. június 27-től július l-ig. Részvételi díj: 2570 Ft 4- útlevél. Leningárd— Moszkva (8 nap). Repülőgéppel, 1979. április 30—május 7. Részvételi díj; 4310 Ft. Bulgária- Törökország—Jugoszlávia 8 nap, autóbusszal, 1979. szeptember 3—10. Részvételi díj: kb. 5430 Ft -f- útlevél. Üdülés a Jugoszláv tengerparton. Hvár szigetén, Stari Gradban, 14 nap, személygépkocsival, 1979. július 25—augusztus 7. Részvételi díj,: 6510 Ft + útlevél. Cseh—lengyel körút, 6 nap. autóbusszal, kirándulás Krakkóból és Zakopá- néból Auschwitzba és a Guba- lovkára. Ellátás teljes panzió, 1979. május 1—6. Részvételi díj: 3470 Ft. (41178)