Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-03 / 28. szám

Mozgósító őszinteség Szétszedték a gyárat Túljutottunk az ötödik öt­éves terv í'eLidején, és új naptárt nyitottunk: 1979-et írunk. Ilyenkor a párt, a szak- szervezet, az ifjúsági szövet­ségek, ugyanúgy, mint az egyes vállalatok, gyárak, üze­mek, termelőszövetkezetek és egyéb gazdasági intézmények, megvonják az eddig végzett munka mérlegét S ha ezt megtették, számításba veszik a jövő terveit, s e tervek megvalósulásának lehetősé­geit. Ám a jövő feladatainak meghatározásakor a gazdasági munkán túl nem hagyhatják figyelmen kívül az ideológiai, politikai, nevelési feladatokat sem. Mert ez utóbbiaik ugyan­csak erősen befolyásolják nép­gazdaság! helyzetünk, társa­dalmi életünk alakulását Tárjuk fel gondjainkat Számunkra a kérdések kér­dése: hogyan hozzuk be le­maradásunkat hogyan jus­sunk tovább, milyen eszközök­kel segítsük a magunk, egy­ben a közösség munkáját A választ ismerjük: elsősorban igyekezettel, becsületes, tisz­tességes, lelkiismeretes mun­kával Olyannal, amelynek tu­datában nyugodtan fekhetünk le esténként amikor elmond­hatjuk: ma is megtettük, ami rajtunk állt. Ám mindez ön­magában még nem elegendő. Mert beszélnünk is kell mun­kánk nehézségeiről, gondjai­ról, beszélnünk kell arról is, ami rajtunk kívül álló okok miatt nem sikerült, amire az egyén ereje már nem ele­gendő. Arról: mi az, amihez segítségül kell hívnunk a gazdasági vagy a politikai ve­zetést az egész kollektívát. Beszédünk ebben a hely­zetben csak világos, mindenki számára felfogható, őszinte le­het Őszinte «-felfelé«, a veze­tők felé, és őszinte lefelé, a beosztottak felé El kell mon­dani, miben kérünk segítséget és mi az, amit várunk tőlük. Nem frázisokat nagy szava­kat hanem megfogható, a helyhez, az időhöz alkalmaz­kodó konkrétumokat. Akkor is, ha arról szólunk, hogy mi­ben értünk egyet, akkor is, amikor arról, hogy miben kell változtatnunk, milyen eddigi gyakorlatot hagyjunk et és milyen újat vezessünk be. Ám az őszinteséghez hoz­zá tartozik a szigor is. A ko­rábban szerzett érdemek, aa eddigi elismerések, kitünteté­sek sem jelenthetnek kibúvót: a ma feladatait mindenkinek hiánytalanul és hibátlanul kell ellátnia.. A ma követelménye már nem elsősorban a mennyiség, inkább a minőség. Mert sok rossz áru kevesebbet ér. mint kevés jó, és sok rossz termék egész iparágakat ronthat meg. tehet gazdaságtalanná, ex­portképtelenné. Rá kell mutatni a hibákra. Persze nem elkövetőiknek pellengérre állításával, nem kiközösítve őket, hanem őszintén figyelmeztetve. és határozott kiutat mutatva. Népi új minőségi vagy belső ellenőrökre van tehát szüksé­günk, hanem arra, hogy min­denki egyenként is, csoporto­san is, elsősorban saját magát bírálja felül. S azt nézze, mi az ő feladata, azt, mivel tehet többet, mi az, amivel előbbre mozdíthatja a fejlődést. A jót propagálni Ehhez a tudatformáláshoz van elsősorban szükség az' őszinteségre. A változás per­sze csak a helyesen alkalma­zott agitációval érhető el. Olyan agitációval, amely őszinte légkört teremt, s nem­csak kisebb közösségünkön belül, a hozzánk közel állók körében, hanem nagyobb tár­sadalmi méretekben is tovább erősíti az egészséges folyama­tokat A jó légkört nemcsak a gon­dok, a bajok feltárása teremti meg. Mert ugyan hatással van ránk a világpiac, a nyugati világ energiaválsága, de hatás­sal van a több mint 30 éves, szocializmust építő munkánk is. E hatások — úgy véljük — erősebbek, dinamikusabban érvényesülök, mint a negatí­vumok hatásai. Hiszen ma sem visszafejlődésről, nem is stagnálásról beszélünk. ha­Elsö legyen az ász Kártyavágók nem a folyamatos fejlődésünk­be beleszóló, vagy azt csök­kentő tényezőkről. Nem sza­bad elfelejtenünk: napról nap­ra gazdagabbak vagyunk. A jelen gondjaink közel sincse­nek olyanok, mint a 30 évvel korábbiak voltak. Ma nyugodt politikai légkörben végezzük munkánkat, s a nemzetközi légkör, a világban végbeme­nő folyamatok is nekünk kedveznek. Ma nem fenyeget bennünket háború, a békés egymás mellett élés — zava­rai ellenére — tény Európá­ban. Amiről most beszélünk, az, hogy ebben a nyugodt lég­körben használjuk ki vala­mennyi adottságunkat, lehe­tőségünket a gazdaság és a politika terén. A még szebb, még nyugodtabb, jobb jövőért Ennek a fejlődésnek érdeké­ben kell politikai propagan­dát és agitációt kifejtenie minden erre alkalmas és kö­teles szervezetnek az úttörő­szövetségtől a KISZ-en, a szakszervezeteken át a Ma­gyar Szocialista Munkáspárt minden alapszervezetéig. Min­den fórumon meggyőzni az embereket tevékenységük ér­telméről, hasznáról, meggyőz­ni őket arról, hogy csak lelki- ismeretes munkával juthatunk előre, meggyőzni arról, hogy csak így van értelme dolgozni, élni. És ezt is propagálni kell, elmondani őszintén, világosan. A családban is Az egyes embereknek sem, a közösségnek sem csak egy élete van: a munka. Van az otthon, a család, a szabad idő: a pihenés, a szórakozás. És nem lehetünk kétarcúak. Nem élhetünk másképpen a munkahelyen és másképpen otthon. A munkamegosztás, a tervezés, a tervek megvalósí­tásáért való küzdelem otthon, a szabad időben is érvényes. Még ha minőségében más szempontok vezetnek is ben­nünket. Mert ezek sem füg­getlenek a nagy család — a közösség — terveitől, mert ezek is részei az egésznek. Agitáljunk hát otthon is? — micsoda badarság, mondhatják néhányan. Pedig nem az. A gyermekeket neveljük a tisz­tességes munkára, de ne fe­lejtsük: őket is csak őszintesé­günkkel, igazi példamutatással győzhetjük meg. Hogy felvilá­gosult, tisztánlátó, őszinte fel­nőttekké váljanak, olyanokká, akik a maguk örömére és a közösség hasznára végzik majd dolgukat. M. M. Január 21-e óta csöndes a Kaposvári Cukorgyár. A nyolcvanötödik kampány száz­harmincnyolc napja alatt nem­csak az emberek, hanem a gé­pek is kifáradtak. Az eltelt napokban a dolgozók kivették az elmaradt szabadságot, s az­óta kihűltek a berendezések. Megkezdődhetett a karbantar­tás, felújítás. Dr. Tiszaváry Ottó, a gyár főmérnöke mondja: — Második éve már, hogy hálódiagrammos , ütemterv alapján végezzük a karbantar­tást. A munkák ütemezésénél figyelembe vesszük a felújí­tással párhuzamosan folyó ka­pacitásnövelő beruházásokat is. A kar ban tartáshoz szüksé­ges háromszáznegyven ember­ből azonban harminc jelenleg hiányzik. A gyárban félelmetes lát­vány, a rombolás tárul elénk. Falat bontottak, csöveket vág­tak szét, meleg vízsugárral mossák a hatalmas tartályokat, berendezéseket: Orsós József és L6czi Tibor két hete még centrifugakezelő volt. Most vasakat cipelnek. — Jobbon szeretjük, amikor megy a gyár, pedig akkor há­rom műszak van, most pedig kényelmes a munka: héttől délután négyic tart. Olyankor viszont többet keresünk. Mihályi Dezső fiatal még, de dolgozott már az úsztatónál. a vágógépeknél, az utótermék- állornáson. Most a szelepeket bízták rá. — Én is a kampányra szava­zok — neveti el magát, és mu­tatja az okot: a nadrágja szá­rán sötétbarna csíkokban csör­gött végig a sáros cukor. — Amikor cukrot gyártunk, tisz­ták vagyunk, a helyén van minden. Ilyenkor egy kicsit lehangoló a feladatunk, de ezt is meg kell csinálni azért, hogy jövőre ugyanitt a kedvesebb munkát végezhessük. A gyár most barátságtalanul hideg. Vattakabát, meleg puló­ver van mindenkin. Három munkásnő behúzódik egy fű­tött műhelybe. Derekukat a fűtőtestnek támasztják, dör- zsöigetik elgémberedett ujjai- kat. Gelencsér Anna így beszél: — Én centrifugakezelő vol­tam. Ilyenkor valamennyi nőt takarítással bíznak meg. A karbantartás idején csak­nem teljesen szétszedik a gyá­rat, s a következő kampány kezdetéig 72 millió, forintot költenek rá. A .nyersgyárban teljesítménynövelő, a cukor­oldalon pedig szinttartó beru­házás kezdődött. Többek kö­zött öt darab — egyenként száz négyzetméteres — szűrőt építenek be a nyersgyárban, a finomító pedig négy ú.i, nagy teljesítményű centrifugát kap. Ahhoz, hogy ezeket az új be­rendezéseket üzembe állíthas­sák, előbb meg kell erősíteni az épület elöregedett tartó- szerkezetét. tehát kiássák a a vasból készült oszlopokat. Helyettük vasbeton erősítést alkalmaznak. A gyár urebetin- üzeménél pedig egy raktárt építenek. A karbantartással párhuza­mosan folyik a beruházás. Ezek együttes eredménye, hogv a nvolcvanhatodík kam­pány idején az eddigi 2470 ton­nával szemben már 2700 tonna répát tudnak naponta feldol­gozni a Kaposvári Cukorgyár­ban. A napokban kezdődött kar­bantartást augusztus 25-ig ter­vezik befejezni. G. J. Műszaki konferencia a cérnagyárban (Tudósítónktól.) Műszaki konferenciát tar­tottak tegnap a Nagyaitádi Cérnagyárban, mintegy száz résztvevővel. A Pamutfonó- ipari Vállalatot Eitler György vezérigazgató-helyettes és Ja­kab Sándor főmérnök képvi­selte. Kurucz Jánosné szb- titkár megnyitója után Lovkó Imre, az üzem műszaki veze­tője tartott vitaindítóit az 1978. évi gazdasági feladataik teljesítéséről és az idei ten­nivalókról. összességében azt állapíthatta meg, hogy az V. ötéves tervüket időarányosan jelentősen túlteljesítették, s ezzel egyidobén zajlott le az üzem rekonstrukciója is. Az 1979. évi termelési tervben 1600 tonna készáru előállítása szerepelt. Jó minőségű árut kellett termelniük, hiszen je­lentős része — mintegy 1060 tonna — tőkésexportra kerül. A vitaindító után tizenné­gyen kértek szót. Valameny­nyien azokról a tennivalókról szóltak, amelyeket a terv tel­jesítése érdekében kell foga­natosítaniuk. Növelni kell a termelékenységet, javítani a minőséget és csökkenteni a költségeket — ezt fogalmaz­ták meg a hozzászólók. A vezérigazgató-helyettes hozzászólásában köszönetét mondott az üzem dolgozóinak a múlt évi eredményes mun­káért. Az idei feszített terv, a megnövekedett feladatok még nagyobb figyelmet, taka­rékosságot és hatékonyabb munkát, programszerűbb cse­lekvést igényelnek az üzem valamennyi dolgozójától — mondta. A munka- és üzemszerve­zési intézkedéseket megfelelő időben és kellő hatékonyság­gal kell végrehajtani a cér­nagyárban. Arra leérte a je­len levőket, hogy személyes példamutatásukkal segítsék elő a teryek teljesítését. Mind a huszonhatan kártyá­val keresik a kenyerüket, mégis békésen megférnek egy épületben a karádi áfész dol­gozói. Igaz, az »ördög bibliá­ját« nem a játék kedvéért forgatják, sokan nem is is­mernek efféle játékokat, ha­nem az áfész és a fővárosi já­tékkártyagyár kooperációjá­ban darabolják, csomagolják az ívekben érkezett kémény lapocskákat. A gerézdpusztai épületben tavaly 160 ezer tu­cat, azaz »pakli« kártya ké­szült, s ezeket szinte kivétel nélkül külföldre szállítják. A gépeket a budapesti gyár adta, s bár rendkívül szigo­rúak az exportra küldendő kártyák minőségi előírásai, az együttműködés három éve alatt az itt dolgozók mindig a megengedett selejtszázalék alatt maradtak. Az áfész bő­víteni akarja üzemét, mivel külföldön annyira keresett ez a termék, hogy az igényeket alig tudják kielégíteni. Az egy műszakban dolgozó asszonyok a környező közsé­gekből járnak ide, s kellemes, tiszta körülmények között dol­goznak. Egy gond van csupán: nem sikerül megoldani a me­leg ebéd kiszállítását. A fej­lesztéssel párhuzamosan — ígérték — ezt a gondjukat is orvosolják az áfész vezetői, s akkor egy közeli vendéglőből hordja majd a dolgozókat is szállító autó a meleg kosztok Várhatóan már a tavasszal bővítik az üzemet, és ezzel párhuzamosan növelik a telje­sítményt: 200 ezer tucat kár­tyát terveztek. Ez a tavalyi 2 millió 280 ezer forintos bevé­tellel szemben 3 millió forin­tot jelent majd az üzemnek. A pékunokák pékek lesznek Á természeti népek kenye­ret áldoztak, és áldoztak a kenyérnek, a köveken sütött lepénynek. Nagyanyáink ke­resztet karcoltak késsel a ke­nyérre, mielőtt fölszelték. Mindennapi szertartással adott tiszteletet az-ember év­ezredekig a kenyérnek. Éven­te egyszer nemzetiszínű sza­laggal átkötött kenyérrel ta­lálkozunk sok kirakatban, né­hány ünnepségen. Otthon ta­lán már csak a gyerekek tré­fás birkózása tiszteli meg, , amikor a sercliért csatáznak: j Az ember szive fáj, amikor látja, hogy a guberálók mennyit szednek össze a ku­kából. Fáj az ember szíve? — Mi a jó kenyér titka? — Ésszel kell hozzáállni. Semmi más — csattan fői müméreggel a hangjában Kaj­lán Imre bácsi, a kaposvári élelmiszeripari szakmunkás­képző oktatója. Azután a nyo­maték kedvéért, hogy a kö­zöttünk ülő két ifjú ember még jobban megjegyezze, új­ra elmondja: — Normálisan költ hozzáfogni! A fiúk valahogy nem ijed­nek meg a mérges mestertől, de ő sem bírja sokáig, és ei- neveti magát: — Elég öreg vagyok ebben a szakmában, de hogy mi a jó kenyér titka? Még az is befolyásolja a kenyércsiná- lást, hogy kint mínusz két fok van, vagy plusz kettő... — És a tanulók vajon ész­szel állnak hozzá? — Ha nem úgy tennék, mi már megszöktünk volna. Simon Jóska, a kisebbik, nagy szürke szemét még egy kicsit megnagyobbítja és cső«- Gáikcz:x egy sort: — Hat itt nem marad meg. aki csBK úgy eljött. Jó pék csak az lehet, aki szereti a szakmáját meg a kenyeret. — És te szereted? — Igen. Meg a túrós ba­tyut. Azt is mi csináljuk. Olyan szigorú őszinteséggel nyilatkoztatja ki ezt az igaz­ságot, hogy senki sem mer mosolyogni. Punok Lajos ve­zető oktató is csak a szek­rényre nevet egyet, azután visázafordulva sorolja el a kenyérkészités folyamatát, amiből az kerekedik ki, hogy csak háromszázharminchá­rom titka van a jó kenyér­nek. Egy sűrűn ismétlődő mondat még mindig a fü­lemben cseng: »Élő anyaggal dolgozunk. Ezt kell a gyere­kekben is elültetni.« Pauska Zoltán a nagyapját emlegeti: — Este vele mentem ková- szolni. Mindig elvitt Homoki szentgyörgyön. volt pék. Be­mentünk a műhelybe,, elein­te csak bámulhattam ... És beszél tovább. Ha nem lenne a közelünkben a tan­műhely, akkor is érezném a tészta szagát, a lassan piruló kenyér illatát, az idős pék­mester szusszá,násait. Zoltán harmadéves tanuló, nemsoká­ra gyárban dolgozhat. Visszazuhanunk néhány nemzedéket, amikor Kajlán Imre az ő nagyszüleiről kezd mesélni. Arról az időről, ami­kor csak kovásszal csinálták a kenyeret, a teknőbe ragadt tészta kemencén szárított, majd langyos vízzel kikevert maradékával. Egy-két kenye­ret az otthoni kemencében, öt-hat kenyeret a helybéli péknél. A pékunokák úgy látszik pékek lesznek. Tóth Imre, a legfiatalabb oktató csattog: —Azt sem tudják az em­berek, hogy muyen a jó ke­nyér. Ha meleg, akkor jói A kaposvári maszek pékektől is csak azért viszik szerintem, mert meleg. Én dolgoztam az egyiknél régebben, én tu­dom ... Az senkinek sem jut eszébe, hogy a rossz kenyér is meleg volt egyszer. A Május 1. utcáhan van az a bolt, ahol a tanműhely ke­nyerét árulják. Azért jó ez a kenyér, mert a gyerekek sü­tik, és ők- még nem -romlot­tak el, rendesen dolgoznak, így mondogatják sokan, na­ponta legalább tízen elismét- lik a már legendává váló mondatokat. A gyerekek is tudják, hogy miket mondanak róluk, és kihúzzák magukat, ha idegen téved közéjük. — Jó kenyér készül itt — mondom. Bólogatnak, nem szólnak, a szemük azt kérdi: mit lehet erre válaszolni? Jót csinálunk, és kész. — És ha szakmunkások lesznek, rögtön elfelejtik, ho­gyan kell jót csinálni? Most más irányba mozog a fejtek. Nem-nem-nem ... nem. Lassul a ritmus. Egy hang valahonnan. — Ha hagyják a többiek ... — Rögtön bedobják a gye­rekeket a mély vízbe. Hajts, édes fiam, időre; nem baj, ha nem pihen a tészta annyit, csak hajts. — Elmennek a _ végzett ta­nulók kórházi betegtolónak, zöldségesnek, kukaautó-veze- tőnék. Nem értem... Dirmegnek, dörmögnek, mérgelődnek az oktatók. Január végén Kaposváron újra sok panasz volt a gyári kenyérre. Az oktatók, a tanu­lók egybehangzóan állították, többször megerősítették, hogy lehet jó kenyeret készíteni a kenyérgyárban is, a gépekkel is, nem boszorkányság. Sok­kal jobb kenyeret. Tízszer jobbat, százszor jobbat is. Évezredekig naponta tisz­teletet adott az ember a ke­nyérnek. Az is aki készítette, és az is, aki fogyasztotta. Ma naponta sütik a kenye­ret. Luthár Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom