Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-22 / 44. szám

Meghatározó szerep a teke NB lll-baa A teke NB Il-ben már ja­vában folynak az idei küz­delmek, de a sportág harma­dik vonalában még csend van. A mi számunkra egy kissé furcsa a helyzet, mivel a tavalyi NB III-bél egy so­mogyi csapat fölkerült a ma^ gasabb osztályba, s mégis kél együttesünk »búcsúzott«. A K. Fáklya ugyanis — meg­MN K-mérkíizés ZTE—Rákóczi 1:0 (0:0) Kaposvár, Vasas-pálya, 1200 néző. V.:-Hámori. ZTE: Bolemányi — Szíma- csek. Kanász, Mihalecz, Péter — Antoni, Kormos, Rácz — Lukács, Fitos (Simon), Cscp- rcgi. Edző: Palicskó Tibor, Rákóczi: Málics — Deákvá­ri, Mészáros, Petrák, Németh — Bódis (Burcsa), Kanyar, Zentai — Murai, Marcsok (Rékási), Nagy L. Edző: Né­meth Lajos. Napsütéses időben, jó ta­lajú pályán játszották a mér­kőzést. Az első negyedórában előbb Murai, majd a másik térfélen Fitos hagyott ki helyzetet. A félidő legnagyobb gólszerzési lehetősége a 40. percben maradt kihasználat­lanul: Bódis ügyesen futott el a bal szélen, beadását az öt és felesen belül Marcsok sze- * 3 rencséüenül találta el, » a labda a kapu mellé gurult — a csatárral együtt, akinek a combja meg is rándult Fordulás után alig telt el tíz perc, s megszerezte a ve­zetést a ZTE. Az üresen álló Simon 'jó labdát kapott a Rá­kóczi 16-osánál; ügyesen ki­ugrott a védők közül, s mint­egy 8 méterről a hosszú sa­rokba lőtt. 1:0. Ezután támadgatott a Rákó­czi, de csak néhány helyzetet tudott kidolgozni. A változatos, nem túl nagy iramú találkozón a Rákóczi végig enyhe - mezőny Cijlényt harcolt ki, de a szervezetteb­ben és tudatosabban játszó ZTE megérdemelte a győzel­met. Jók: Mihalecz, Antoni, Csepregi, illetve Petrók, Né­meth. Gy. L. Országos asztúlilcnisz-utánpótlásbajnokság Nem szülelett meglepetés A hét végén Miskolcon bo­nyolították le az* országos if­júsági serdülő- és újoncaszta- litenisz-bajnokságot, amelyen Kaposvárt a Rákóczi 8 fiú, a Vasast pedig 7 leány verseny­zője képviselte. Nos, nem szül- letett »országra szóló« somo­gyi siker. Asztaliteniszezőink, altatóban — a »hagyományok­nak« megfelelően — szolid eredményekkel tértek haza. Említésre méltó »erednie-, nyeink«: Az ifjúsági mezőnyben fiú egyéniben (178 induló) Christ 3 győzelem után a későbbi második helyezettől kapott ki — a 16 közé jutásért —„nagy küzdelemben. Párosban Christ és Varga 2 győzelmet szer­zett, de ez csak a tizenhat kö­zé jutáshoz volt elég. Vegyes párosban született a legjobb somogyi eredmény. Christ és Kelemen 4 győzelem után — már a négy közé jutásért — találkozott a tolnai Bolvári, II., Aranyosi duóval; sajnos, őket nem tudta legyőzni. A lá­nyok közül egyedül Főző H. nyert két mérkőzést az egyé­niben, a többiek egy győze­lem után búcsúztak. Párosban az Auguszt, Kő kettős kétszer nyert és a 8 közé kerülésért játszott a Bolvári, Dudás pár ral — sajnos, sikertelenül. Ke­lemen Főző H.-val is a 8 közé jutásért esett ki. A serdülők mezőnyében fiúknál Szabados 3 győzelmet aratott és csak a későbbi nyertes tudta feltartóztatni a 16 közé kerülés során. Leány egyéniben Auguszt 3 győzelem után szenvedett vereséget. ' Az újoncok mezőnyében Né­meth ugyancsak háromszor győzött, s ez a legjobb tizen­hat közé jutáshoz volt elég. Ugyaneddig jutott a fiúk kö­zött Végh is két győzelmével. A Balaton­szentgyörgy II. sz. téglagyárnál egy családos villanyszerelő részére lakás kiadó (41217) Fölveszünk balatoni üdülőnkbe, idényre 1 felszolgálót, 1 takarítót, 1 udvarost l Jelentkezés: Csőszerelőipari Vállalat, Budapest XI., Budafoki út 95—97., szociális osztály. (41253) nyerve a bajnokságot — egye­sült a szintén NB III-as K. Közúttal, s így együtt kezdték meg a küzdelmeket a máso­dik vonalban. A bajnokcsapat múlt évi mérlegét már elké­szítettük, most a többi NB III-as együttes szereplését ele­mezzük. VBKIW VASAS A 4. helyen végeztek, — úgy, hogy négy fordulóval a bajnokság vége előtt még esé­lyesek voltak az első helyre. A hajrában azonban nem tudtak erősíteni, s több pontot elhullattak. Így végül 10 pont- J tál maradtak le a győztes Fáklyától. A múlt évben edzésgond­jaik nem voltak, játékosállo­mányuk nagyobb követelmé­nyeket is képes lenne meg­valósítani — egy kicsit na­gyobb odaadással, jobb hozzá­állással. A pályát eléggé el­hanyagolták, jó néhány alka­lommal fűtetlen teremben kel­lett sportolniuk. Régebben még hetente rendeztek tömeg­versenyeket is, ma már nem. Az utánpótlás nevelésével sem törődnek úgy, ahogyan el le­hetne várni, ezért kell gyak­ran idegenből igazolniuk kész játékosokat. Mindezek a gon­dok sejtetik, hogy a sport­egyesületi vezetésnek több fi­gyelmet kellene fordítani a sportágra. A csapat a felsorolt hiá­nyosságok ellenére meghatá­rozó szerepet töltött be a baj­nokságban. A legegyenletesebb teljesítményt Kutor és Pelt- zer nyújtotta, időnként Szigeti is átlagon felül gurított. KAPOSMÉRÖI ÉPÍTŐK Az újonc kaposmérőiek baj­noki álmokkal vágtak neki az NB III-nak. Tavasszal még nem is látszott lehetetlennek az első hely megszerzése, de ősszel meglehetősen vissza­esett a teljesítményük. főt­tek a kisiklások, s így végül »csak" a tj. helyet szerezték meg. Különösen a vidéki sze­replésük volt ágén gyenge, mindössze SZentlőrincen tud­tak nyerni. Náluk ^a csapat ife- le még rutintalan játékos. Két első osztályú minősített ver­senyzőjük, Schleining és Hász jó szereplésével sem tudták kiegyenlíteni a tapasztalatla­nabbak viszonylagos gyengesé­gét Kettőjükön, kívül át­lagon felül szerepelt Kalocsa és Horváth L. (Az utóbbi csak ősszel játszott.) Edzéslehetőségeik nem vol- ( tak a legideálisabbak, heten­te mindössze öt órát gyakorol­hattak. K. KÖZŰT Hetedik helyről sem min­dennap kerül magasabb osz­tályba egy együttes. Nekik — az egyesülés révén — sike­rült. De hogyan érték el a 7. helyet? Ugyanaz a gárda vágott ne­ki a tavalyi küzdelmeknek, amely a korábbi években is együtt volt. A megye legkor­szerűbb pályája az övék, s a lehetőségek javulása ellenére nem végeztek a bajnoki táb­lázat jobb helyén. Kelemen, Tóth és Tamás végig ki­egyensúlyozott teljesítményt nyújtott, a fiatal Horváth Z. .eredményei pedig igen bizta­tóak. A csapat nagy gondot fordít az utánpótlás nevelésére. Két együttest is indítottak a me­gyei bajnokságban, ahol a 7 csapat közül az első és a má­sodik helyet ők szerezték meg. Hétfőnként a tömegsportolók vették birtokukba a négy pá­lyát. SAÉV SC A kaposvári csapatok közül a leggyengébben ők szerepel­tek a bajnokságban. Hét győ­zelmükkel és tizenhárom ve­reségükkel a 9. helyen vé­geztek. Céljuk három hellyel) magasabban volt, de a fiatal játékosokból álló gárda ezt nem tudta elérni. A tapasz­talatlanság miatt változó volt az eredményességük. Biztató sikereket ugyan elkönyvelhet­nek, de nem tudták állandó­sítani tonnájukat. Lacza és Klein a rutinosabbak. Kovács S. és Márfi a fiatalok közül nyújtott átlagosnál jobb tel­jesítményt. Főleg a bajnokság máso­dik felére sikerült »bejátsza­niuk« a Spartacus-pályát, így akkorra már valóban előnyt jelentett, számukra a hazai palya. Gyarmati László Az NB ni délnyugati csoportja­nak végeredménye: 1. IC Fáklya 20 17 3 112-4« 34 2. TAEV SC 20 14 — 6 98-62 28 3. MVTE 20 L2 1 7 84-76 25 4. K. Vasas 20 12 — 8 94-66 24 5. P. Spart, 20 11 — 9 87-73 22 6. Kap-osm. É. 20 10 — 10 81-79 20 7. K. Közút 20 9 1 10 75-85 19 8. Szászvár 20 6 3 11 ei-95 15 9. SAÉV SC 20 7 — 13 73-87 14 10. Szt.-lőrinc 20 6 — 14 59-101 12 11. Szakcs 20 3 1 16 53-107 7 Sakk OB II Hazai vereség . A képen balról a kaposváriak : váth, Schmideg. dr. Máthé, dr. Illés, Hor­Nem sikerült hazai környe­zetben sem nyernie az újonc K. H. Vasutas együttesének, amely . immár K. Közlekedési S- néven szerepel az országos bajnokság második vonalá­ban. A nyugati csoport máso­dik fordulójában a Ganz Vil­lany látogatott Somogyba két mester és három mesterjelölt versenyzővel. A kaposváriak csapatából kivált Monostorit és Vodics/kát, valamint a tá­vollevő Csíkit az együttes nem tudta pótolni, így a ta­valyi bajnokság keleti cso­portjának negyedik helyezett­je 8,5—5,5 arányban legyőzte a közlekedésieket. Eredmények (az elöl levőik a hazaiak): dr. Máthé—Bakos 0,5—0,5; dr. Illés—Hudi 0—1; Horváth—Merényi 1:0, Závo- da—Perényi 0,5—0,5; Schmi­deg—Molnár 0,5—0,5; Erdélyi Seregély 0—1; Jene:—Vörös 0:1, dr. Frank’—Sámuel 0,5— 0,5; Zanaty—Dolányi —5; dr. Sípos—Németh 0—1, Háhn— Hűvé 0—1; Kiss—Steinhamer 1—0; Tallós—Hórányi 0,5—0,5; Szulímán—Fazekas 1:0. A K. Közlekedési SE.nek a második forduló után 9, pontja van. jj-február A Nap kél 6.39 — nyugszik 17.17 órakor A Hold kél 2.59 — nyugszik 12.29 órakor 22 CSÜTÖRTÖK A várható időjárás: Kevés felhő, csapadék nélküL Elein to gyenge légmozgás, majd megélénkülő délkeleti—déli szél. Hajnalban néhány helyen ködre számítha­tunk. Gerzson A várható legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütörtökön 0 és plusz 5 fok között lesz. Katolikus papi' békegyüiés Békegyűlést rendezett a katolikus papok Somogy me­gyei békeoizottsága tegnap délelőtt Kaposváron, a varos: tanács nagytermében. Dr. Várkonyi Imre c. prépost, az Actio Catholika országos igazgatója előadást tartott a IX. békekongresszusról. A békegyűlésen részt vett és felszólalt dr. Paskal László veszprémi püspök, Vendrö György zalaegerszegi apát­plébános, az Országos Beke- tanács katolikus papi bizott­ságának képviselő leoan, Var- ga Károly megyei népfront­titkár és Horváth István megyei egyházügyi titkár. — Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tag­ja, a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának főtitkára szerdán a népfront budapesti székhazában tájékoztatta a Budapestre akkreditált kül­földi tudósítókat a népfront VI. kongresszusa óta végzett tevékenységről, és válaszolt a tudósítók kérdéseire. — Elhunyt dr. Szénási Gé­za rendkívüli és meghatal­mazott nagykövet, a Magyar Népköztársaság volt legfőbb ügyésze. Temetéséről később intézkednek. — A szülőfalu, Kaposmérő vasárnap délután irodalmi rendezvénnyel köszönti az öt­venéves Fodor András Jó­zsef Attila-díjas költőt. Fo­dor András hétfőn rendhagyó irodalomórán vesz részt a kaposvári Táncsics gimná­ziumban, majd a megyei könyvtárban köszöntik szer­zői esten. 115 évvel ezelőtt, 1(64. február 22-én született és 46 éves korában, 1910-ben halt meg JUL.ES RLNARD francia regény- és drámaíró. Félénk természete, szegényes életkö­rülményei meghatározták in­dulását. A naturalista iskolá­nak a híve, s a Goncourt testvérek tanítványaként egyik alapitója volt az im­presszionista írókat tömörítő Mercure de France című fo­lyóiratnak. Alkotói rélkitűzé- so, hogy írásaiban találja meg a legkifejezőbb, legtömörebb, legpontosabb kifejezést. Koráb­ban „eplgrammatikus natura­listádnak, s a naturalizmus klasszikusának is nevezték. Humorista volt, de humorát gyakran kegyetlen szókimondás jellemezte. Emellett azonban sajnálta és titokban szerette is az átlagembert, akinek tragi­kumában az a tragédia, hogy élete kicsinyes, komikumba fúló. Leghíresebb regénye A smokk volt, amelyet Kosztolá­nyi Dezső fordított magyarra. Szívesen fordított müveiből Illyés Gyula is. Fő munkája a Napló, amely tömör aforizmák, élesen rajzolt portrék rangos gyűjteménye. — Hat részből álló előadás- sorozat kezdődött tegnap Sió­fokon a kulturális központ­ban a szülök számára. Ai óvodás és iskolás gyermekek nevelési problémáiról tarta­nak nekik előadásokat peda­gógusok és pszichológusok. — Az idén 9900 új buda­pesti lakás átadását tervezi a 43. sz. építőipari vállalat. — Csaknem 350 ezer fo­rint termelési értéket állított elő tavaly a barcsi Vörös Csillag Tsz egy-egy dolgozó­ja. Az egy főre jutó termelé­si érték az utóbbi három év­ben mintegy 30 ezer forint­tal emelkedett a szovetkezet- bep. — 19-én vizsgáztak ered­ményesen a TIT által rende­zett fűtőtanfolyamon. A na­pokban újra indult két tanfo­lyamon 43 vállalat dolgozói vesznek részt. — 'Előadást tartott film­vetítéssel Kaposvár múltjá­ról, jelenéről és jövőjéről a Zrínyi ált. iskolában a kör­zet lakóinak Szigetvári György, a megyei tervező­vállalat igazgatója, az iskola közművelődési programja ke­retében. — Rajzkiállítás nyílt a csurgói művelődési házban a nemzetközi gyermekév al­kalmából. Rendezésében részt vettek a helyi I. számú álta­lános iskola tanulói. — Felújítják Fonyódon — még az idén — a Szent Ist­ván utca 650 méteres szaka­szát. E munkára kilencmillió forintot költ a tanács. — Boglárlellén műsoros rendezvényt tartott tegnap a Vöröskereszt-a i apszer vezet. Az általános iskola irodalmi színpada és a Lelle Tánc- együttes mutatta be műsorát. A mai ügyeletes: Combos Jolán Telefon: 11-510, este 8-ig. — A fiatalok egyik ked­velt együttese, a Skorpió ad koncertet ma este Siófokon, a Dél-balatoni Kulturális Központban. — Nagy sikerrel szerepelt kedden a Fonómunkás Kis- színpad Lengyeltótiban, a Mezőgép szocialistabrigád- vezetőinek továbbképző tan­folyamán Az első tanító cí­mű művel, majd a tagok — közkívánatra — versműsort »rögtönöztek«. — Ismét tragédiát okozott a tüzelőberendezés szabály­talan használata: Pilisboros- jenőn a 73 éves Mester Sán- dorné nyugdíjas széntüzelésű kályhába gázolajat öntött: ez belobbant, s a szerencsétlen asszony ruházata lángra ka­pott. Mesterné belehalt égési sérüléseibe. — Csaknem öt hónapig éj­jel-nappal, gyakran vasár­napi műszakokban is szárí­tották Szegeden a környék Hres fűszerpaprikáját. A nagy munkát most fejezték be. — Ismét kapható cseh gyárt­mányú férfi sárcipő (kalucsni) 113 Ft-ért a Somogy Áruházban és a Kaposvár, Kossuth téri ci- pőszaküzletben. (41268) — A TIT Siófoki Szervezete 8 hetes napi 4 órás német intenzív állami nyelvvizsga előkészítő tanfolyamot szervez. Jelentkezni személyesen 1979. február 28-ig lehet Siófokon, a TIT-székház- ban. A tanfolyam március 5-én indul. (151232) Ez a lehetőség is kimaradt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom