Somogyi Néplap, 1979. február (35. évfolyam, 26-49. szám)

1979-02-18 / 41. szám

súlyban marad a dolog. A főnök persze Ilyenkor is Igyekszik a szigorút játszani, egyetlen pohárkával Iszik és gyorsan elköszön azzal, hogy »ne maradjanak sokáig, tud­ják, hogy nem lenne sza­badi« Mindenki roppant ko­molyan bólogat és mint a kisgyerekek, egymásra lici­tálva ígérik, hogy öt perc az egész, mindenkit vár a csa­lád. Ennek ellenére nem rit­ka, hogy még a tv-híradót sem érik el, hogy kapatosán mokban volt a tóján, a pu- dertakaró mögött rémület szaladgált a vonagló arciz­mokban. Felpattant, az ajtó­hoz Indult. Érezte, hogy a tarkóján hideg verejték in­dul el, a gerince árkában fut tovább, míg a ruha jeges bá­dogként nem tapad a hátá­ra. Hallgatózott. Rajtakapta magát, hogy hallucinál: mint­ha a földszintről a főnök ba­ritonján az visszhangzana, hogy -proszit!« Pár pillana­tig az ajtófélfának dőlt. érezte hogy remeg a lába hogyan nyirko- sodik tenyere alatt a fa. Vég re el tudott indulni. Végig- imbolygott i folyosón, egé­szen a lépcső- fordulóig, ott megállt éseny- nen eiorenajoiva ismét hall­gatózni kezdett. »Isten éltes­se, Anna!« — törte át fülé­ben a zúgást egy hang. Már nem kellett előreha­jolnia, a többiek kontráját — »Isten éltesse!« — meg a po­harak finom koccanását, az elmosódva újra meginduló társalgást Is tisztán hallot­ta. Állt mereven, és nem tudott szabadulni a gondo­lattól, hogy Csóti Annának milyen valószínűtlenül szőke a haja, közben meghallotta érdekes, érdes nevetését is, majd megint »Isten éltesse!« a Gál Pista hangján. Megfordult, végigment a folyosón, visszalépett a szo­bájába. A kulcsot ismét rá­fordította. Az íróasztalból elővette a cicomás üveget, maga elé tette. Utána a po­harakat, mindet. Alájuk tál­cát rakott Üjra benyúlt a fiókba, sós süteményt tett a másik tálcára. Kicsit bajló­dott a Queen Anne kinyitá­sával, aztán tiszta kendővel megtörölte az üveg száját. Töltött A hat pohárban ara­nyos-barnán pihent meg az ital, maradt még az üvegben is. Merev mozdulattal felemelte az egyik poharat »Isten éltes­se, Annuska!« — mondta ünnepélyesen. Míg szájához emelte a poharat, orrába mart az alkohol, mintha tűk­kel szurkálták Volna meg belül. Könnybe lábadt a szeme, alig kapott levegőt, megráz- kódott, majdnem elejtette a poharat De már nyúlt az újabbért, és mondta a kö­szöntőt. Lehajtotta a csillogó folyadékot, és már nem fá­zott annyira. A hatodik után még kitöl­tötte, ami az üvegben volt, és botladozó nyelvvel azt mondta: »Isten éltessen, An­na királynő!« Groteszk gran- dezzával meghajolt a cifra üveg előtt és ismét ivott. Ügy érezte, hogy most már bemelegedett a szoba. Ezen csodálkozott, mert a fűtőtes­tet — még tudta — nem kapcsolta be. K ilopakodott a mosdó­ba. Nem lepődött ■meg. hogy a szarka- lábak- még a vastag púder alól 39 előtűnnek, bár reggel azt hitte: a délutáni órák vi­lágítása jobban kedvez majd mimikrijének. Szemébe igye­kezett némi optimizmust erőltetni, de a tükör kegyet­lenül hűen dobta vissza te­kintetét Megigazította reggel frissen berakott haját, picit jobbra, majd meg balra for­dult arra volt kíváncsi, hogy a halványlila lakk hogyan ____ m utat előnyö­sebben? Nem volt elégedett az eredmény­nyel. Előkotor­ta a kis reti- külből a rúzst és kent belő­le a szájára. ----­P árszor beha­rapta felső ajkát hogy a rúzs egyenletesen oszoljon el rajta, amikor meghallotta, hogy nyílik a mosdó ajtaja. Mint a rajtakapott gyerek, kiosont Mária mellett a fo­lyosóra, közben mormogott valamit és nem nézett feL Zavara bosszúsággá válto­zott amiért ez a fiatal frus­ka meglátta, hogy ő ... A szobájába érve gyorsan végignézett magán. A ruha, amely takarta a térdét — még divatos is most — fe­lül picit kacér kivágással ké­szült a színt hosszas fontol­gatás után választotta. Ész­revette, hogy — bár meleg van — karja lúdbőrözik, et­től egészében megborzongott Abbahagyta a mustrát író­asztalához ment Kifülelt < folyosóra, s mivel nem hal­lott lépteket gyorsan kinyi­totta az alsó fiókot. Az üveg mesterséges ódonsággal ké­szült, a nyugati csomoglási rafinéria minden fogása rajt volt Queen Anne — betűzte ki sokadszor a feliratot és megsimogatta a drága folya­dékot tartalmazó butéliát. Tegnap, amikor bemerész­kedett az önkiszolgálóba, még nem tudta, hogy mit fog venni, csak azt, hogy most valami értékes kell. Olyan, amire sokáig emlékeznek majd, olyan, amelyet fölem­legetnek egy-egy újabb név­napon is. »Emlékeztek, ami­kor az Annuska...?« — hal­lotta, miközben a gondolák között lökdösték, taszigálták. Mindenki tudta, hogy mit akar vásárolni, csak ő sze- roncsétlenkedett köztük. , Készült erre az atkalomra, mint valamikor egy szívdo­bogtató randevúra. Mint amikor Lacival... H ajnali ötre húzta az órát, mert bejelentke­zett Pirinél, a haját is rendbe akarta hozatni mára. Óvatosan, precízen csomagolta ki a kristálypo­harakat, mindet egyenként átvizsgálta, nem poros-e, pe­dig tudta, hogy naponta tö- rölgeti őket. A fodrásznál tűrte a tortúrát is, amivel a mosás, a lakk, a berakás járt; érezte, hogy a púder alatt az izzadás hogyan üt ki a bőrén és egyre gyakrabban nézett lopva az órájára: csak el ne késsek, éppen ma! Az üveg hűvös maradt, a poharak kicsomagolva vártak sorukra az íróasztalfiókban. Becsukta az ajtót, ráfordítot­ta a kulcsot. Még az ebéd­szünetben székeket csempé­szett át Bor'osné szobájából, azokat akarta most úgy el­rendezni, hogy ha jönnek, mindenkit le tudjon ültetni, körbe tudjon kínálni. Nem bánta, hogy Borosné szabad­ságon van, legalább megme­nekül a szúrós nyelvétől, at­tól, ahogyan — bár az ő névnapja van — Borosné szeretne lenni a központ. Mire végzett a székek el­rendezésével, jól eltelt az idő. Kicsit kifújta magát, ismét, most csak úgy tükör nélkül, a hajához nyúlt, a keze ma­gától folytatta a mozdulatot a ruhán. Fél négy lesz öt perc múlva, mindjárt jönnek. Még elpakolnak a fiókjuk­ban, rendet tesznek az asz­talukon, zárnak, aztán jön­nek. Ügy, ahogyan ő is szok­ta, amikor meghívják. Az a szokás, hogy körbejár az év folyamán a névnapozás, min­dig az ünnepelt vendégel és az esztendő végére mindenki ad is, meg kap is; egyen­távoznak és a lépcsőházban egy-egy magyar nóta is fel- hagzik. L egalábbis így meséli Mária, a leinek tetsze­nek az ilyen összejö-. vetelek. Nagyon férjhez akar menni szegényke, pedig ha tudná, hogy nem kell az­zal sietni. Hiába meséli ne­ki saját példáját Lacival, Mária csak bólogat illemtu- dóan, de látni rajta, hogy unja már az egészet, és úgy öltözik, úgy festi magát, mint.., Hát igen, mint ő most. Csakhogy 6 nem akar már semmi ilyent. Névnapja van és ezt emlékezetessé akarja tenni a kollégáknak is, meg saját magának is. Most ő is itt lesz, amíg a többiek, most nem rohan el hat óra körül azzal, hogy »ne haragudjatok, sürgős dolgom van!«, miközben tudja, hogy az égvilágon semmit sem kell csinálnia és hogy egész este arra fog gondolni: vajón meddig ma­radtak, vajon miről beszél­tek, vajon Mária kire vetet­te ki megint a hálóját... Az órájára nézett Minden pillanatban itt lehetnek, már fél négy múlt tíz perccel. Vajon ki jön először? Reg­gel, amikor sorra járta őket a főnök azt mondta, lehet hogy egy kiegit késni fog. Bartalos a bérelszámolásból kimentette magát, szülés előtt van a felesége, Gál Pista a gyerekét látogatja, így mondta, ma van »látha­tása« és kesernyésen mosoly­gott. A többiek ígérték, biz­tosra mondták. Szerencséje van, ma semmilyen értekez­let nem volt, mindenki idő­ben végezhetett Ült az asztalnál, és fázni kezdett Fölállt, hogy kifülel a folyosóra. Akkor vette ész­re, hogy az ajtó zárva ma­radt amikor a székeket ren­dezgette. Gyorsan elfordította a kulcsot, és arra gondolt: még biztosan nem járt itt egyik sem, az nem lehet, ak­kor meghallottam volna. Egy óra múlva még min­dig ott ült és már vacogott, annyira fázott. Ajkát harap- dálta, a rúzs már csak nyo­Cigányok. Tibol László metszete. (A dél-d unántúli amatőrtárlat anyagából.) Rares János Jobbított világért Mellemben munkástenyémyi szív dobog. Belefértek mind, ti búsúlók, s boldogok. Falakat építek, házat rakok nektek, s nézem arcotok mikor tűzben égtek, Hogy mikor lesz ajtó; ablak, kulcs a házhoz, telik-e bútorra a háló­szobához. Te jobbított világért küzdő kedvem, kérlek, soha se hagyj magamra engem! Együtt szebb, s könnyebb előbbre­lépni; — ne hagyd kezemből a zászlót kitépni. Föld 5. Péter GALAMBOK Ha a galambok betegek lesz­nek, akkor vigyázni kell rá­juk. És nincs ám mindes csa­ládban nagymama, vagy szakképzett munkanélküli, aki otthon tudna maradni a ga­lambbal így azután valame­lyik felnőtt dolgozónak kell kiesnie a termelésből, hogy ápolhassa a megfázott ga­lambot — A kórházi ágyakról be­széljen! — követelték többen. Hideg téli nap volt A te­remben négy kályha ontot­ta a meleget, de így is csak szobahőmérséklet volt — Itt nem egyszerűen a galambok ügyéről van szó — állt fel Golyós Csapágyáé, körzeti galambmegbízott. Bejelentését élénk moraj kísérte. A tanácskozás már ki tud­ja, mióta tartott, a résztve­vők legtöbbjének időközben lejárt a személyi igazolványa, egy véletlen betévedt ti zen­kétéves úttörő pedig kinőtte a cipőjét. — Mert a látszat néha csal — tette még hozzá Golyósné. — A Deákné vásznáról most nem is beszélve.,. — A legfontosabb a ter­mékszerkezet korszerűsítése — szögezte le Ács Kapocsné. Újabban gyakran hallotta ezt a kifejezést. Mint sokan mások, ő sem tudta, mit je­lent pontosan, de valami ho­mályos balsejtelem azt súgta neki, hogy egy kifejezést, ha már úgyis ki van találva, használni kell. — A termékszerkezet nem zárja ki a galambokat — súgta búgó hangján a ga­lambmegbízott. — A külkereskedelmi egyensúly javítását sem sza­badna figyelmen kívül hagy­ni’ — mondta Ács Kapocsné, és elégedetten hátradőlt a székén. A körülötte ülők föl­segítették. — Az üzem- és munkaszervezésről nem is beszélve... Gyakran látni azokat a bizonyos hirdetéseket az új­ságokban és hetilapokban. A biztosító társaságok fizetik- őket s a hirdetések azoknak az állampolgároknak lelkiis­meretére hatnak, akik majd alkalomadtán esküdtekként teljesítenek szolgálatot. A hirdetés lényege: valahány­szor egy baleset nyomán megítéljük a panaszosnak a kártérítést, saját magunknak ártunk vele. Végül is nem a biztosító társaság fog szen­vedni — magyarázzák ne­künk, hanem a nagyközön­ség, mert amikor mi a pana­szos mellett döntünk, a tár­saságoknak nincs más válasz­tásuk, mint hogy fölemeljék a havi tarifát. Nem tudom, önök hogy vannak vele, de engem mind­ez meggyőzött. Elképzeltem, hogy egy súlyos gondaHan­ságból történt baleseti tár­gyalás esküdtszékében fog­lalóié helyet. Már valameny- nyi tanút meghallgattuk, és most az esküdtek szobájában gyűltünk össze ítélethozatal­ra. Az esküdtszék elnöke így szólt: — Nos, ez igazán szimpla eset. A teherautósoför szinte fölnyársalta a személyautót; megölt egy apát és egy anyát, Art Buchwald KÁRTÉRÍTÉS Ács Kapocsné mereven a teremre szögezte tekintetét majd szoknyája ráncaiból elővette az adu ászt. — Egyszerű az egész, azért nem tudják követni az elv­társak. Arról van szó, hogy amúgy is kevés a kórházi ágy, ha most még néhány galamb is megbetegszik, ők is növelik a feszültséget. En­nek pedig az Elektromos Műveken kívül senki sem örülne. Egy kicsit eltértek már a tárgytól — a tizenkétéves út­törő nagykorú lett közben —, de ez senkinek sem tűnt föL Végül Fésűs Fonóné vette magához a kezdeményezést — Ügy tűnik, a galambok felbocsátása most nem ak­tuális — mondta. — Ha eny- nyi galamb megfázik, az ugyanannyi dolgozó kiesését jelenti a termelésből. Sőt, talán még többét is, hiszen esetleges komplikációk esetén egy galambot akár két fel­nőttnek is ápolnia kell. — Akkor ne bocsássuk fel a galambokat — szólalt meg Eredetiné, aki időközben nagymama lett. — Azt nem lehet — mond­„ , . , _ i ta Mérlegné. — Szimbólum­— De hiszen pontosan erre ^ x kcll. valók a biztosító társasagok I — torkolt le az egyik esküdt, j _____ — Ok azok, akiknek a koc­kázatot vállalniuk kell. A biztosítási szakma nagy sze­rencsejáték, s nekik az a dolguk, hogy fizessenek, ha veszítenek. — Pontosan ez a magatar­tás emeli föl a biztosítási ta­rifákat országszerte. Vala­hányszor egy ügy a bíróság elé kerül, ezt mondjuk: »Hadd fizesse rá a biztosító az ingét, gatyáját«. Miért nem lehetünk mi az első es­küdtszék, amely kimondja: »Ami sok, az sok. Nem ju­talmazunk embereket a má­sok hanyagságáért!«... Még mindig nem értik? Hatal­munkban áll megállapítani mindörökre a biztosítási tari­fák szüntelen emelkedését. — Maga mit szívott mosta­náig, hogy ilyen kótyagosakat beszél? — A galambokról volt sző, arról, hogy néhány ezer ga­lambot szimbólumként a le­vegőbe engedünk — mondta Fésűs Fonóné, és az órájára nézett. Most vett hozzá új szíjat a Keletinél, és egy ki­csit dörzsölte a csuklóját — Nem tudom, miért térünk el folyton a- tárgytól? — Szokatlanul hideg idő várható — állt föl Eredeti Farmemé galambmeteoroló­gus. — Na látja — mondta Go­lyós Csapágyné. — Arra nem gondolnak, hogy a galambok megfázhatnak a hideg téli időben? Esetleg tüdőgyulla­dást kapnak? Ki viseli akkor a gondjukat? Zsebkendőt vett elő, s könnyeit törölgette. — Csatlakozom az előttem szólóhoz — mondta Ács Ka­pocsné. — Az előbb már be­széltem a termékszerkezetről és a külkereskedelmi egyen­súlyról. De a munkafegye­lemmel összefüggésben any- nyit még hozzátennék, hogy egy kórházi ágy nagyon sok­ba kerül. — Ennek mi köze az egész­hez? — kérdezte Mérleg Hiányné, aki saját megbízói ­jaként vett részt a tanács­kozáson. — Tudtam, hogy nem fog­ják érteni — mondta Ács Kapocsné, és sejelmesen mo­solygott Ö már majdnem értette, amit mondott. — akik után négy árva ma­radt. A tanúbizonyságokból kiderült, hogy a teherautó fékjei hibásak voltak, a vál­lalatnál ezt tudták, s mégis útra küldték a kocsit. ■. Mennyi kártérítést ítélünk meg a gyerekeknek? — Várjanak — kiáltottam közbe. — Ennél több is fo­rog kockán. Mi lesz a szállít­mányozási vállalat biztosítói­val? Mi történik velük, ha jelentékeny összeget ítélünk a gyermekeknek? — Ki ketl majd fizetniük — válaszolta az egyik esküdt. — De az végülis a mi zse­bünkből fog kikerülni: a magukéból és az enyémből. — Mi az ördögről beszél? — Nem olvassák a hirde­téseket? — folytattam. — valahányszor egy esküdtszék nagyobb összeget szavaz meg egy baleset áldozatának, vé­gülis nekünk, a nagyközön­ségnek kell fizetünk érte. A biztosító társaság nem sa­ját jókedvéből folytatja az üzletet. — Hót akkor miért? — érdeklődött egy másik es­küdt. — Azért, hogy szolgálják a nagyközönséget. Havi díjat szednek valamennyiünktől, hogy védjék életünket, és tulajdonunkat. Hogy nem kell nagyobb kártérítést fizet­niük, addig felhőkarcolókat építhetnek, beruházhatnak a tőzsdén, ingatlankölcsönöket bocsáthatnak ki, és támogat­hatják a televízió legjobb programjait. De ha cl kell kezdeniük a kifizetést, a biz­tosi tottaiknak járó összeget, akkor súlyos pénzügyi nehéz­ségek közé kerülnek, és ne­künk, biztosítottaknak kell őket segélyeznünk... — Ezzel azt alcarja monda­ni, hogy ne szavazzunk meg semmilyen összeget a kárval­lottaknak, mert a biztosító társaság veszélybe kerül? — Én csak azt mondtam, hogy mindent alaposan meg kell gondolnunk. Miért bün­tessük meg a szegény kis'Tjiz- tosító társaságot, amely ha elveszti a pert, minket fog megbüntetni. — Jól ven, jól ran — fe­leltem majdnem kiabálva. — Beleegyezem, akármilyen kártérítést szavaznak is meg az árváknak. De ha a bizto­sító társaságnak cl kell adnia a tisztviselői számára fenn­tartott golfpályát, az a ma­guk lelkiismeretén szárad ... Fordította. ZiUU Judit Megint esteledett. Egy kö­zeli épületből a tévé-torna hangjait hozta a hideg szél. Fésűs Fonóné az órájára né­zett, és szomorúan állapította meg, hogy lejárt a garan­ciális javítás határideje. Ek­kor Ács Kapoesnénak men- tőotlete támadt. — Azt javaslom, hogy szimbólumként küldjünk ki ötszáz úttörőt és háromszáz kisdobost, álljanak ők sorfa­lat. — És ha megfáznak ? — kérdezte a mindig okvetet- lenkedő Golyós Csapágyné. — Nem fáznak meg — zárta le a vitát Fésüsné. — Az igazi úttörő és kisdobos nem fázik meg. mert van rajta nyakkendő. Vagy ha mégis, mire katona lesz, meg­gyógyul. Ez a galambokra nem érvényes, mert a galamb nem lesz katona. A békega­lamb pedig különösen nem. Ebben azután mindenki egyetértett. Hódi T. József Queen Anne

Next

/
Oldalképek
Tartalom