Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-11 / 8. szám
Segítenek a brigádok Legyen elegendő fényerő! Idegben nyelvek az iskolában Októberben a Magyar Elektrotechnikai Egyesület ülésén hallotta Kocsis József, a Somogy megyei Állami Építő- iDari Vállalat fiatal technológusa, a fiatal műszakiak és közgazdászok tanácsának vezetője, hogy Somogybán a belső terek világításának javításáért nem sokat tettek a szakemberek. A KÖJÁL-tói fénymérőt kapott, és ezzel eddig száztíz iskoláiban végzett méréseket Tapasztalata az. hogy az iskolák kilencven százalékában nem megfelelő a világítás. Az előírt fényerősség legalább 300 lux, de Kocsis Józssef mért hét lux fényerősséget is. Egyébként két égő gyertya -27 lux fényt ad. A Kaposvári Városi Tanács művelődésügyi osztálya nagy örömmel fogadta Kocsis József jelentkezését A megyéi tanácson kissé meg is lepődtek azon, hogy társadalmi munkában ilyen feadatot vállat — Először szerződéskötésre akartak rábeszélni — mondja a fiatal technológus. — Nem hitték el: csupán szakmaszeretetből csinálom. A tapasztalatok után, amelyek bizonyítják: kevés a fény az iskolákban, meg kell találni a megoldást is. Ez fjedig költséges, hiszen egy osztályterem megfelelő világítása hét-nyolcezer forintba kerül akkor, is, ha nem kell falat bontani Sok helyen viszont elavultak már a vezetékek, vagy nem a szabvány szerint készültek. Ez az oka például annak, hogy nem tudnak használni több szemléltető eszközt mert e?ék állandóan kivágják a biztosítékot — A tanácsok segítségével háromszáz iskolának küldtem kérdőívet. Arra voltam kíváncsi hogy mikor épült az iskola. A válaszból ugyanis következtetni lehet arra, hogy megfelelnek-e a vezetékek a szabványnak. Tudakoltam a fogyasztás mennyiségét és azt, hogy milyen időközönként, kik végzik a karbantartást. Kiderült, hogy ebben is nagy szerepet vállalnak a szocialista brigádok. Van olyan iskola, amelyet négy-öt üzem támogat Csupán az iskolák 20— 25 százaléka nem kap segítséget a brigádoktól. Irigylésre méltó például, ahogyan a Kaposvári Húskombinát gondoskodig a Vörös Hadsereg úti iskoláról. Pillanatnyilag a kaposvári Petőfi iskolában a legmegnyugtatóbb a helyzet Pedig ezt nem is olyan régen a szakszervezet munkavédelmi felügyelője be akarta záratni azért, mert életveszélyes volt az elektromos vezeték. Két vállalat szocialista brigádjai megpróbáltak segíteni. Kocsis József elkészítette a terveket s később anyagbeszerzőként, műszaki ellenőrként segítette tovább a munkát. Ma büszkén említi a sikert: a Petőfi iskola gyerekeinek nem romlik a látása, itt jó a világítás. — Ki volt a kivitelező? — Két kisiparos villanyszerelő. — Mennyibe került? —A vezetékek korszerűsítésével együtt 350 ezer forint. Tekintélyes összeg. Nyilvánvaló, hogy nehéz ennyi pénzt előteremteni. A megoldásra azonban éppen a kérdőívek alapján kínálkozik lehetőség, hiszen ezekből kitűnt, milyen segítőkészek az üzemek, állami gazdaságok, mezőgazdasági termelőszövetkezetek ki- sebb-nagyobb közösséged. Egyelőre Kocsis József a fölméréseket végzi. Ezek egyik célja, hogy ahol a közeljövőben felújítják az iskolát, már megfelelő világítást szereljenek föl. A másik, hogy á szocialista brigádok segítsége valóban segítség legyen. — Áprilisra minden iskola valamennyi osztályában elvégezzük a szükséges méréseket. Az adatokat a tanácsok, a KÖJÁL, a Szaikszervezetek Megyei Tanácsának illetékesei kapják meg. Sürgősségi sorrendben — társadalmi munkában — megcsinálom a terveket is. Tudom, nehéz lesz elérni, hogy minden tanteremben legyen jó világítás. A fehérváriak példája biztató. Náluk már a kisdiákok negyven százaléka jó fény mellett tanul. A TANÉRT-en keresztül a korábbinál könnyebben lehet beszerezni lámpatesteket A szakszerű és gazdaságos kivitelezésre pedig a kisiparosok szövetségét célszerű megkeresni Kocsis Józsefnek pályamunkáját a lakások világításáról díjjal jutalmazták. Most az iskolák világítása foglalkoztatja. Később az óvodákban, a bölcsődékben kutatja majd: hogyan óvhatnánk a következő generáció szeme világát Gombos Jolán Itthon is megnőtt az érdeklődés az' idegen nyelvek tanulása iránt A nemzetközi gazdasági és politikai kapcsolatok fejlődése, a mindinkább világjelenséggé váló turizmus, és még sok más tényező azt mutatja, hogy nem felszínes, gyorsan múló divatról van szó, hanem hosszú távú társadalmi igényről. Az idegen nyelvek tanításának ■■ jelentősége annál nagyobb, minél elszigeteltebb egy nyelv. A társadalmi szükségletek oldaláról nézve hazánkban nem kielégítő az idegen nyelveken beszélők számaránya, emiatt nagy a feszültség a növekvő igények, s ezek kielégítésének mértéke és színvonala között Mi lehet ennek az oka? Vajon csupán az, hogy nehéz idegen nyelveket oktatni olyan országban, ahol az anyányelv rendszere távol esik az okta- tatott nyelvekétől? Aligha fogadhatjuk el ezt a magyarázatot Mások a középiskolát tekintik a bajok fő forrásának, mivel nagyon kevés olyan fiatalt bocsát szárnyra, aki egy idegen nyelvet is elsajátított a négy esztendő alatt. Kétségtelen, hogy nem megnyugtató az iskolai nyelvoktatás színvonala, de a mostani helyzetért nemcsak az iskola felelős, hanem mindannyian azok vagyunk. A közömbös szülők, a lusta gyerekek; mindegyikünk, ha azt várjuk, hogy az iskola csodát tegyen: órarendi keretben -tanítson meg beszélni oroszul — netán németül vagy angolul is — olyan fiatalokat, akik ennek érdekében vajmi keveset tesznek. Ezzel persze nem kívánjuk csökkenteni az iskola szerepét, felelősségét, mert az idegen nyelvek tanítása elsősorban közoktatási feladat De hát az iskola a maga lehetőségeivel nem tud »készterméket«, azaz idegen nyelven jól beszélő szakembereket szállítani a társadalomnak. Miként a többi tantárgy esetében, az idegen nyelvek tanításában is az alapok lerakása tartozik az általános és a középiskola feladatkörébe — a legfontosabb szaktárgyi jártasságok és készségek kifejlesztese. A társadalmi követelményeknek megfelelő idegennyelvtudással rendelkező szakemberek képzése a felsőoktatási intézményekre vár. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az alsó és a középfokú iskolákban folyó nyelvtanítás ne szorulna megújításra. Vessünk egy pillantást a mai helyzetre! Az általános iskolák felső tagozatán mindenütt tanítják az orosz nyelvet — heti három órában. Mennyiségi szempontból ez óriási eredmény, még akkor is, ha a gyerekek nyelvismerete — a legjobbak kivételével — egyelőre nem éri el az iskolán kívül is használható tudásszintet Hadd emlékeztessünk rá, hogy a felszabadulás előtt egy-egy évjáratnak csak öt százaléka tanulhatott idegen nyelvet. Ma az arány a 10—14 éveseknél tulajdonképpen száz százalék, de a középiskolás korúaknái is meghaladja az ötven százalékot. Középiskoláink közül a legintenzívebb nyelvtanítás a gimnáziumban folyik, ahol az oroszon kívül még egy másik nyelvet is tanulhatnak a diákok. A szakközépiskolák 80 százalékában viszont csak egy idegen nyelvet tanítanak, az oroszt heti két órában, a szakmunkásképző intézetekben pedig a vendéglátóipari és a kereskedelmi jellegűek lei vételével nincsen nyelvtanítás. Egyik napról a másikra nem lehet feloldani a társadalmi igények és a nyelvoktatás jelenlegi helyzete közötti feszültséget Gyökeres változásra csak az évszázad utolsó évtizedében kerül majd sor. Addigra minden bizonnyal sikerül megteremtenünk a nélkülözhetetlen mennyiségi feltételeket: több nyelvtanárt munkába állítani, az iskolai osztályokat két csoportra bontani a nyelvi órákon. Az 1986-ig terjedő időszakban elsősorban a minőségi tényezőket — a tanítási módszereket a nyelvtanárok pedagógiai és szakmai kultúráját, az oktatástechnikai eszközöket, a tanulási kedvet — kell fejleszteni. A nyelvtanulás eredményessége sok feltétel kedvező együttállásától függ. Kitűnő tanárokra, kis létszámú csoportokra feltétlenül szükség van. Azt se hagyjuk számításon kívül, hogy nemcsak az iskolai tanórákon lehet Idegen nyelvet tanulni, hanem a tanítási órán kívül iskolai szakkörökben, nyelvi szaktáborokban, a művelődési házak szakkörein és tanfolyamain is. Biztosan előbbre jutunk, ha ezeket a »belső tartalékokat« az eddiginél jobban kihasználjuk. P. K. I Jercy Edíösy Mister Maci&reeE€ • üzletel FORDÍTOTTA BÁBA MIHÁlY Néhány hónappal később az indiai, aki csaknem csodával határos módon menekült meg a halál karmai közül, megtalálta megmentőjét. Meleg szavakkal mondott köszönetét Henry apjának, élete megmentéséért. Biztosította, hogy minden vagyona a fiatal amerikai tiszt rendelkezésére áll, aki nem félt kockáztatni életét, hogy segítségére siessen az ismeretlen embernek. Az indiai emlékül' az idősebb MacAreck úrnak adta a zöldköves gyűrűt, természetesen egyszerű üvegkővel. Hiszen szegény indiainak mi lehetett volna még más vagyona? A megmentett katona biztosította, hogy a gyűrűnek különleges tulajdonsága van, titokzatos erővel rendelkező talizmán, tulajdonosának anyagi sikerei lesznek, szerencsés lesz a szerelemben, és megvédi minden veszedelem ellen. Az amerikai tiszt megköszönte az ajándékot, és mert nem akarta megsérteni íz indiait, a gyűrűt az ujjára húzta. Somma mellett történt ez. Nehány. nappal később az eddigi nyugalmas szakaszion rettenetes harc kezdődött. Senior MacAreck hadosztályából alig kétszáz ember maradt, s ebből mindössze hét. aki nem sebesült meg. Közöttük volta zöldköves gyűrű tulajdonosa is. Ami még érdekesebb: ettől kezdve mindig siker kísérte a talizmán tulajdonosát. Még az 1929-es nagy tőzsdei katasztrófa idején is. Senior MacAreck egy centet sem vesztett. Különös sugallatra, három nappal a nagy válság előtt eladta az összes részvényét, és kivette pénzét a bankból. Maga sem tudta, hogy miért tette ezt akkor. Nem lehet tehát csodálkozni azon, hogy amikor az egyetlen gyerekét a második világháborúban behívták katonának, apja az ujjára húzta a zöldköves gyűrűt. A talizmán segített a fiának is. A legkisebb sebesülés nélkül megjárta a frontokat, számos kitüntetést kapott, pedig nagyon nehéz szolgálatban volt: a Málta-szigetén állomásozó egyik hadihajó parancsnoka voll-r A szerelemben Is szerencsét hoz önnek ez a talizmán? — kérdezte az egyik hölgy. 'Mister MacAreck elmosolyodott: — Nagyon bátortalan vagyok és félek a hölgyektől, így hát nem volt alkalmam kipróbálni a talizmán erejét. A hölgyek nevették. Nem egyikőjük hajlandó lett volna kigyógyítani bátortalanságából a csinos gentlemant. Némelyikük talán el is határozta, hogy ldgyógyítja. A hosz- szú hajókirándulás alatt biztosan terem arra alkalom. Az általános beszélgetés az ékszer körül folyt. A hölgyek dicsekedtek ékszereikkel. Az urak a gyémánt világpiaci áráról és a világ leghíresebb köveinek történetéről beszélgettek. A laikusok azt hiszik, hogy minden gyémánt színtelen. Szó sincs róla! Ezeknek a köveknek különböző árnyalatuk van. A legolcsóbb a sárga. A legnépszerűbb az egyszerű fehér. De'a kékesfehér már drágább a színtelennél. Ezt követik a drágábbak, a világoskékek, a rózsaszínűek és a zöldek. AZ ilyen színű gyémántok nagyon ritkák és nagyon drágáik. Egy kis rózsaszínű briliáns, amely alig háromkarátos, sokkal drágább, mint a tízszer nagyobb sárga óriás. Legdrágábbak a zöld briliánsok. Ezeknek szinte áruk sincs. Ritkaságok. Legutóbb egy nyakéket díszítő, alig két és fél karátos zöld briliánsért Du Pont asz- szony 115 ezer dollárt fizetett. — Talán ez szántén zöld briliáns — kiáltott fel Polnik asszony. — Mutassa meg, kérem. — Ugyan kérem, egyszerű üveg. Az indiai biztosan Kairóban vette a bazárban. De kérem, örömmel megmutatom önnek, asszonyom. — MacAreck úr levette ujjáról a gyűrűt, és átnyújtotta a fegyverkereskedő feleségének. A gyűrű körbejárt az asztal mellett ülők kezén. Az elég nagy, zöld kő. széles, ma már nem divatos ékszer volt Súlya több mint négy karát Vörös aranykeretbe volt foglalva. Az egész gyűrűt beborította a furcsa hieroglifa, az ábrák között még lótusz is volt Kétségtelenül nagyon eredeti munka. Legtovább Dufay úr nézegette érdeklődéssel a művészi aranymunkát. A társaságban egyedül ő volt briliánsszakértő, csak 6 tudta, hogy mennyit ér. Hiszen a gyémánt az ő üzlete. Dufay úr így hát a szakértő szemével nézegette az átadott ékszert. Kipróbálta a fényjátékát, majd azt vizsgálta, hogyan van keretbe foglalva a kő. A »gyökér« aránylag elég hosszú volt, és nagyobb veszteség nélkül lehetett az ékszert átköszörülni, új formát adni neki. Mindezt röptében értékelte Dufay úr, de nem szólt A gyűrűt visszaadta tulajdonosának. Az hanyagul ujjára húzta és felnevetett: — Végül kénytelen leszek lemezre venni az ékszer történetét Mindenki erről a kőről faggat. Már legalább há- romszázszor meséltem el a történetet Ugyan, mit beszélek? Legalább ezerszer. Ügy hozzászoktam ehhez a gyűrűhöz, hogy végül magam is hinni kezdtem titokzatos erejében. Ilyen ostoba vagyok. — Nem mutatta ön soha, egyetlen ékszerésznek sem? — kérdezte Dufay úr. (Folytatjuk) Jégvilág (Gyertyás László felvételei)
