Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-11 / 8. szám
A tél közepén — túl a januárral együtt beköszöntő hideg napokon — az ember már inkább a napsütést várja, és nem az újabb havazást. A Kaposvári Cukorgyárban januárban azt mondják, hogy fáradtak már a gépek is, a dolgozók is, alig várják a kampány végét. Az ember nemcsak a megfeszített munkába fárad bele: a tél okozta nagyobb megpróbáltatás ugyancsak jelentős tehertétel, összeállításunk azokat az embereket mutatja be, akik havas esőben, csikorgó hidegben sem halaszthatják későbbre a munkát: ki kell menni a szabad ég alá, az utakra. Zokszó nélkül teszik azt, amit vállaltak: nehezebb körülmények között is teljesítik feladatukat, A TÉL KÖZÉPÉN Egymást segítve A lapátos ember Hatalmas csattanással ütközik a két tehervagon, a lökéshullám végigvonul az egész szerelvényen. Az Összekötő kampó pillanatok alatt a helyére kerüli, és a sárga sisakos fiatalember mélyre hajolva bújik ki az ütközők alatt Ha esik, ha fúj, a vonatoknak menniük kell. A- hidegben is gondos munkára van szükség, mert a legkisebb lazaság is fennakadást okozhat a vasút életében. Az egyik legnehezebb munkahely ilyenkor a kocsirendezőké. Hz apró csúszkálást fűi se vesszük” Amikor beszélgettünk, már megenyhült az idő, fénylett az út a téli napsütésben. A gépkocsivezetők felszabadultan tréfálkoztak, sakkoztak az érkezés és indulás közti pihenő idején. A legnehezebb kaposvári járat fagyban a négyes. Tói?* Károly is ezen a vonalon teljesített szolgálatot az ítéletidőben. . — Melyik napok voltak a legnehezebbek? — Az új év első hete. A nagy lejtőn, a Bartók Béla utcában még csak-csak boldogultunk, de a »senki földjén«, a Rózsa utcánál, három kocsi is elakadt. Az út végén pedig nemcsak ilyenkor van baj. 150 méter csak terméskővel van kirakva, az ember sajnálja rávinni a buszt Beszóltunk a városgazdálkodásnak, csak azután jöttek ki. A gépkocsivezető tőlem kérdezte, hogy merre sózzanak. — Milyen Ikarusszal jár? — Egyéves, automata sebességváltós autó. Szeretjük ezekét, jól szolgálnak. De ilyenkor az automata váltó semmit sem ér. Nem is szabad használni, mert ha kipörög a kerék, úgy vált, hogy majdnem szétesik a kocsi. A kézi egyes és kettes sebeséggel megyünk végig. — Jégen hogyan kell vezetni? — Az a fontos, hogy a gumi és a fék jó legyen. Ha nem együtt fognak a kerekek, már visz is a busz az árokba vagy akárhova. Különben egy jól rakott busszal könnyebb menni, mint személyautóval. Elsején holtam haza a saját kocsival a családot, én megcsúsztam, mellettem a buszok úgy mentek el, mintha nyár lenne. Pedig van gyakorlatom, és a kormányt sem kapkodom ide-oda. Tudom, hogy a nyugalom a legfontosabb. — Különösebb esemény? — Nem volt, az apróbb csúszkáláson kívül. De azt már föl sem vesszük. Egyszer késtem. Akkor is azért, mert a sózókocsi elakadt, és nem tudtam továbbmenni. Az utasok ilyenkor nyűgöd tabbak, talán félnek 111 összehúzódnak, nem hangoskodnak, nem zavarják a vezetőt Ez jó. Mi is igyekszünk figyelni rájuk. Tovább maradunk a megállóban, tudjuk, hogy a járda síkos — láttam »korcsolyapályát« —, nehezebb fölszállni. — Milyen segítséget kapnak ilyenkor a vezetők? — A pihenőn van forrd” tea, igaz, az idén kissé késve érkezett Az utak tisztításával jobban is törődhetnének az illetékesek, mert sok bajunk volt még akkor is, amikor már túl voltunk a nagyon rossz időn. Segítségnek mondhatjuk azt is, hogy jó a buszok műszaki állapota. A szerelők többet törődnek velük. Az igazi megoldáshoz áz is kellene, hogy blokkolásgátlós fékrendszereket építsenek az autókba. Akkor nem fordulna elő — mint a tizenkettes vonalon dolgozó kollégák mondták —, hogy úgy korcsolyázunk be a megállóba. Csakhogy ma még a műszaki vizsgán sem mehet át egy blokkolás nélküli kocsi. Ha nem húz csíkot elzavarják. Furcsa dolog ez. — Melyik tél volt a legnehezebb? ' — Huszonegy éve vagyok a vállalatnál, 13 éve vezetek. Jó tíz éve két és fél méteres hófalak közt hoztam be a buszt Kaposvárra Somogysárdról. Az ottaniak kérdezték: el mer indulni? Mondom: el hát. Nyugalom, türelem kell csak. Amióta vezetek, még koccanásom sem volt. A műszak végére idegileg kifárad az ember. Sokat kell télen pihenni, ez a titka a dolognak. — A nehéz napokban való helytállást megköszönik önöknek? — Ilyenkor senki. Az év végi értékeléskor talán megemlítik .., 3 Somogyi Néplap Munkájúkat figyelem a kaposvári vasútállomáson. Egyikük a tolató szerelvény utolsó kocsijának lépcsőjén kapaszkodik, és zászlójával jeleket ad a mozdonyvezetőnek, A másik éppen á fékkel bajlódik, társa pedig a vezetéket kapcsolja össze. Pillanatnyi megállásuk sincs, alig végeztek az előzővel, máris itt a következő vagon. Arcukat pirosra csípte a hideg, vastag vasutaskabátjukban nehézkesen mozognak. Óvatosak, körültekintők, egy elhibázott mozdulat itt végzetes lehet. Tislér Dezső reggel hétkor lépett szolgálatba. Sok munka összejött mára: a reggelijét sem tudta nyugodtan elfogyasztani a melegedőben, ahova felváltva térnek be egy röpke negyedórára • A tizenkét órás műszak alatt ugyancsak jól jön egy kis pihenő és egy pohár forró tea. — A hidegben síkosak a sínek, könnyebben csúszik a lábbeli — gyújt rá egy cigarettára. — Egymást segítve, egymásra vigyázva dolgozunk ilyenkor. A lehullott répát azonnal fölvesszük, összegyűjtjük, és visszadobáljuk a vagonba, mert ebből is adódhat baleset. — Melyik műszák a legne- I hezebb ? — Az éjszakai. Akkor még több a munkánk, mert a hajnalban induló szerelvényeket éjjel kell összeállítani, eiLőkészítehi az indulásra. Ráadásul hidegebb van, és a sötétség miatt még nagyobb figyelemre van szükség. Ilyerlkor fontos igazán az összeszokottság a mozdonyvezető és a kocsi- rendezők között Mi régóta együtt dolgozunk, ,ritkán adódik ebből gondunk. — Csak a teával védekeznek a hideg ellen? Van, aki úgy tartja, a pálinka jobban melegít... — Erről sző sem lehet Az életével játszik, aki ittasan jön a munkahelyére. — Meg sem próbálják? — Gyakran tartanak ellenőrzést a főnökeink: akinél el- színeződik a szonda, azonnal hazak ül dik. — Ebben a hidegben kinek a munkáját irigyli a legjobban? — Nem vagyok irigy természetű, de a váltókezelőkkel most szívesen cserélnék. ök állandóan fűtött helyiségben dolgoznak. Amit az építő vállal A SAÉV titkárságán állították, hogy a havas eső ellenére folyik a leendő Domus Áruház vázának összeszerelése. Hitetlenkedve tartottam arrafelé: ám való igaz: a daru körül találtam az embereket Amíg én a csúszós járdán bizonytalankodtam, addig ők az öt-hat méter magasban, harminc centis gerendán jártak, oldották el a kötelet A brigád vezetője Balogh István ács. Rábólint a műve- vető szavaira, hogy bizony az lenne jó, ha az építkezés fölé ki lehetne húzni egy óriási sátrat —• De hát ez vicc — mondja. — Én például a »civil» ruhámra fölhúzok még egy pulóvert, a munkaruhát, és kibírom. — Védőruhát nem kapnak? — Dehogynem, az eső ellen például köpenyt De az hosz- szú, merev, nem lehet abban dolgozni. Főleg nem a magasban.. Aki az építőiparba jön, annak ilyesmivel számolnia kell. — Ilyen időben — ahogy mondani, szokták — a kutyát sem veri.k ki. — Persze, csakhogy ha egyszer eljön értem Pusztakovácsiba a vállalat autóbusza, behoz hatvanöt kilométernyi távolságról, akkor én nem fogok az öltözőben csücsülni. Ráadásul nekem két lányom •van otthon, meg feleségem. Ücsörgéssel pedig nem lehet pénzt keresni. Meg aztán itt az az értékes daru. Az sem állhat tétlenül. A beteg brigádvezető utódjaként fél éve vezeti az öttagú kis közösséget. Valamennyien marcali környéki falvakban laknak. Nem szakadt el a hagyományos ácsmunkától. Másodállása van: szombat-vasárnaponként sok tetőt megépít. — Persze, ebből is ki lehet esni. Tavasztól őszig építik a családi házakat, s amikor tavasszal újból nekiállok, egy- egy bonyolultabb tervnél igencsak tömőim kell a fejemet, hogyan is?... — Mivel védekeznek a hideg ellen? — Állandóan kapunk forró teát, helyünkbe hozzák a meleg ételt is. — Alkohol? — Ilyen veszélyes, nehéz munkánál szó se lehet róla, nem akarunk mi > nyomorékok lenni! — csattan föl. — Amikor jön a tél, az állandóan szabadban dolgozó ember fokozatosan hozzáedződik az időjáráshoz. Meg aztán arról van szó, hogy aki vállalta, az bírja! Délután fél ötkor már sötétedik. A répahegyeket ilyenkor reflektorok világítják meg. A cukorgyártól távolabb magányos ember egyenletes, nyugodt mozdulatokkal lapátol. Fölizzó cigarettaparazsa az arcára is juttat egy kis fényt Fekete keretes szemüveg, vörös szakáll, hosszú haj. A feje búbján hetyke kalap. Kesztyű nélkül markolja a vasvilla nyelét A pulóver fölött mindössze egy ujjatlan pufajkát visel. A bakancsban csupán egy bokazoknit hord. — Van több, melegebb munkaruhám, de nem kell mindent fölvenni. Különben is megszoktam már a hideget. Még csak náthás sem vagyok soha. Nem kell több meleg holmi. Látja, a szakállam és a hosszú hajam milyen jól helyettesíti a sálat? Magyar József huszonhat éves fiatalember. Tíz éve réparakodó. — Elég nehéz munka, de ki lehet bírni. Tudja, sokan voltunk testvérek, az általános iskola elvégzése után én nem gondolhattam továbbtanulásra. Pénz kellett minél gyorsabban. A pénzhiányból azóta se fogytam ki: korán nősültem, egymás után jött a két gyerek, és lakás .., februárra talán már az is meglesz. A haverom dolgozott itt, meg a későbbi apósom, ök hívtak Közben persze próbálkoztam a tanulással, de ilyen nehéz fizikai munka mellett nem megy. Viszont igaz, ami igaz, ennyit sehol máshol nem keresnék. Műszakpótlékkal’ együtt a kampány alatt 7800 forintot visz haza. Nyáron, amikor az urebetinüzemhen zsákol vagy a mészkőrakodásnál segédkezik, ennek csak a felét kapja. Beszélgetés közben már bokázom, lehelgetem a toliamat is, mert ilyen hidegben felmondja a szolgálatot, ő meg csak támaszkodik a vasvilla nyelére. Asszonyok jönnek, kannában forró teát kínálnak, de Magyar József csak szódát iszik, mégpedig két-három litert műszakonként • — Otthon persze ilyenkor az asszony masszívabb kajákat főz, és melegebb alsóneműt készít ki. Jólesik, amikor megkérdezi: nagyon hideg volt nagyon fáztál? A tíz év alatt most a legkomiszabb... Ha jól emlékszem, 1971-ben volt hasonlóan kemény idekinn, de akkor csak tizenöt fok mínusszal birkóztunk. Most meg huszonhármat is mértünk. Legjobban a szemüvegem zavar. Ha nagyon hideg van, le kell tennem, mart bepárásodik, kellemetlen. Segít a Kossuth. Egy műszakban két dobozzal is elszívok, Aztán kétszer-háromszor bemegyek a melegedőnkbe. És.., ilyen hidegben indulás előtt otthon megiszom egy kupica pálinkát Anélkül nem lehet kibírni. Persze többet nem lehet nemcsak amiatt, mert munkahelyi fegyelem is van, hanem mert vannak itt gépek, vigyázni kell velük, körülöttük. Sajnos, volt már olyan társam, akit eltanácsoltak, hogy finoman fejezzem ki magam, mert »túlságosan védekezett a hideg ellen«. Amikor hazamegyek. megiszom a fröccsömet — Melyik műszak a legnehezebb? — Nem az éjszakai. Én inkább éjszaka szeretek dolgozni. Tudom, hogy mi a feladatom, egy műszak alatt 281 mázsát kell kiraknom. Ennyivel nyugodtan végzek, de engem ne maceráljanak. Azért kedvelem az éjszakai műszakot mert akkor nem nyüzsög körülöttünk annyi főnök... Ebben a kemény télben könnyítésül az udvari munkásokat időnként beosztják a répaszeletüzembe: hadd melegedjenek át tagjaik. Amikor erre terelem a szót, Magyar József leint: — Hagyja. Akkor inkább a hideg. Ott álarcban, védőcsuklyában, kesztyűben kell dolgozni. Jobban szeretek a szabad ég alatt lenni. Azt mondják, jövőre megszűnik a lapátolás, mert ott hátul még egy úsztatót építenek. Teljesen gépesítik a rakodást. Van rakodógépre szóló jogosítványom. Lehet, hogy jövőre már gépen talál. Amikor Horváth István traktorossal Taszár határában találkoztunk, már sütött a nap és »mindössze« mínusz 6 fok volt. Reggel, mikor az MTZ fülkéjébe beszállt, épp csak szürkült, és a gépeket vastagon lepte a dér. — Eddig még minden reggel sikerült elindítanom a motort Ma először hiába próbálkoztam. Hétkor még olyan hideg volt, hogy az ember keze odaragadt a kilincshez. Valakinek azért mindig sikerült jobb belátásra bírnia a gépét Ez aztán kivontatja a többit Ma reggel az enyémmel együtt hét masina szorult rá a »házi mentőszolgálatra«. — Néhány perce még jó néhány »halott« traktort láttam a műhely udvarán. Mit csinálnak ezeknek a vezetői? . — Van, aki a műhelyben dolgozik, de többen éppen szabadságon vannak. Hatan üdülnék most közülünk Hajdúszoboszlón. — Maga miért nem? — A feleségem most nem tudott volna jönni, egyedül meg nem akartam. Azonkívül annyi feladat akad otthon a ff Hidegindítás” ház körül, takarékoskodóm a szabadnapokkal. — A rövid műbőr kabátja nem látszik túl melegnek... — A fülkében nem fázom. Sok télen át vezettem fülke I nélküli traktort. Azok voltak a hideg napok. 1952 óta trak- rozom. • — Nem kínozza a reuma? — Talán egy sincs köztünk, régi traktorosok közt, aki ne volna reumás. Ez még néhány éve is afféle szükségszerű velejárója volt a traktorosmesterségnek. — Eszerint mégiscsak jót tenne a hajd úszoboszlói meleg víz. — Most nem lehet...' — Ezeken a reggeleken otthon induláskor alighanem részvétteli pillantások kisérik. — A fiam Tabon tanul, a szakmunkásképzőben. Nemegyszer traktorozott már, ő pontosan tudja, milyen egy gépudvar így januárban. Mezőgazdasági gépszerelőnek készül, de az is lehet, hogy ő is traktorra kerül. Szerencsére a téli traktorozás már nemosak dermedt ujjakat, jégként lecsapódó leheletet, lilára fa- gj'ott füleket jelent, mint az én fiatalkoromban. Mire ő munkába áll, talán már elvétve sem lesz gép, amelyben ne lenne fűtés. — Ma mi a feladata? — Fát fuvarozok. Tavasztól őszig a gépeknek ezer más fe’adatúk van, így az ' efféle 'ízű”"" ásókat most kel] elvé- l'zni. Egy perccel később felzűgott a motor. A piros masina nekilódult, fezembeszállva a csípős széllel \
