Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-03 / 1. szám

A kétarcú Rákóczi Húsz mérkőzés, megannyi tanulság XIV. téli úttörő-olimpia Nincs somogyi a dobogón Szombathelyen rendezték meg a XIV. téli úttörő-olim­pia asztalitenisz országos döntőjét. Mindhárom korcso­portban 24 pajtás állt az asz­talokhoz^ hogy megvívjon a helyezésekért. A legeredmé­nyesebben Budapest I. gárdá­ja szerepelt. Ez is mutatja, hogy a jobb felkészülést biz­tosító főváros mennyivel jár a vidék előtt. Rajtuk kívül csak Békés és Tolna megye tudott 2, illetve 1 aranyér­met szerezni. A találkozók színvonala mérsékeltebb volt, mint az előző években. A legtöbb te­hetséges fiatal a II. korcso­portos fiúk között volt, itt somogyi pajtás is ért el he- lyezést Megyénket három fiú és három lány képviselte. Az I. korcsoportos lányoknál a za- márdi Rezi Irén már az első fordulóban kiesett, s egy ta­lálkozó után a vigaszágon is búcsúzni kényszerült Szoba- • dós Péter (Kaposvár, Bartók Általános Iskola) viszont jó játékkal az 5. helyen végzett az »A« kategóriások között. »B« kategóriában Turcsik Katalin (Kaposvár, Hámán K. Ált Isk.) ellenfél nélkül jutott túl az első fordulón, de a legjobb hat közé nem sike­rült beverekednie magát. A múlt évben a II. korcsoport­ban győztes vízvári Rengel József most, a magasabb kor­csoportban a 4. lett. A döntő szettben 10:5-ös vezetés után szenvedett vereséget A II. korcsoportosok küz­delmében Németh Krisztina (Kaposvár, Krénusz Alt. Isk.) hasonlóan leány csapattársai­hoz, az első fordulóban ki­esett s a vigaszágon sem si­került »vigasztalódnia.»- Végit Attila (Kaposvár, Berzsenyi Ált. Isk.) viszont az erős mezőnyben várakozáson felü­li teljesítménnyel hatodik lett. A csapatverseny sem hozott sikert a somogyi pajtások­nak. Már az előcsatározások során 4:2 arányban alulma­radtak Veszprém és Budapest II. együttese ellen, így helye­zést nem értek el. Ha a bajnokság megkezdé­se előtt azt mondták volna a legvérmesebb Rákóczi-szurko- lók egyikének, hogy csapata — másodmagával az egész NB Il-es mezőnyben — húsz mér­kőzésből mindössze kétszer szenved vereséget és szeptem­ber 10-től idényzárásig veret­len lesz, bizonyára örömteli a válasz: igen, ezt várjuk a fiúktól. És ha ennek a szur­kolónak ugyanakkor azt mondjuk, hogy kedvencei mindössze egyszer nyernek majd idegenben, és három pont hátránnyal a harmadik helyen várják a tavaszi foly­tatást, már aligha lelkesedett volna az illető. Igen, ez a ket­tősség kísérte végig a Rákóczi egész őszi szereplését. Az előzmények ismertek. Csaknem másfél csapatra va­ló játékos távozott a sportkör­től, és egy csaknem teljesen átszervezett együttes igyeke­zett valóra váltani a reménye­két. A hátvédsor az egyedüli, amely nem sínyletette meg az Bódis időnként már bizonyí­tott. átigazolási időszakot. A kö­zépső és az első sor átszer­vezése bizony nehéz feladat elé állította a szakvezetést. Az igazság az, hogy sok gondol- kodnivaló nem akadt. A vá­laszték a felére csökkent, és a sérüléseket is beszámítva, bizony nemegyszer kényszer- megoldásokhoz kellett folya­modnia Németh Lajos vezető edzőnek, akivel együtt érté­keltük a húsz mérkőzés ta­nulságait. A csapat szereplését kétféle kell bontani: hazaira és ide­genbelire. Kaposváron tíz mérkőzésből a Rákóczi nyol­cat megnyert és kettőt dön­tetlenül fejezett be. 18 pontot szerzett, gólkülönbsége 19:3. Kilencvenszázalékos teljesít­mény — igazán elismerésre méltó. Idegenben merőben más a helyzet. Ugyancsak tíz találkozón egy győzelem, hét döntetlen és két vereség szü­letett — így mindössze kilenc pontot szerzett a csapat 10:ll-es, negatív a gólkülönb­ség. Ez a szereplés 45 száza­lékos. Felmerül a kérdés: ho­gyan tud ugyanaz az együttes ilyen »kettős« játékot nyújta­ni? Erre az egész idény alatt kerestük a feleletet. Az eredmények böngészése közben egyéb érdekességek is kiderülnek, amelyek csak bő­vítik az ellentmondások kö­rét. A Rákóczi a táblázat első tíz helyezettjétől összesen 14 pontot vett el, ugyanakkor a tabella második felében he­lyet foglalóktól csak tizenhár­mat. A négy utolsó helyen ál­ló csapat közül hármat nem tudott legyőzni — tőlük egy- gyel kevesebb pontot szerzett (ötöt), mint az első négy he­lyezettől (természetesen a Rá­kóczi helyett az ötödik Bábol­nát soroltuk ide). Általában az volt a vélemény, hogy el­sősorban vérszegény csatár­sorának »köszönheti« ezt a Rákóczi. A vezető edző azon­ban nem ilyen egyértelműen nyilatkozott. Véleményét számadatokkal igyekezett alá­támasztani. A támadók ide­genben mindössze három mér­kőzésen nem rúgtak gólt ugyanakkor a védelem csak két találkozót úszott meg gól nélkül vidéken. Tehát •— mint mondta —, nem lehet min­dent a csatárok nyakába varr­ni. A hátsó sorok játékát is biztosabbá kell tenni. Ter­mészetesen sok kívánni valót hagy maga után a támadó­sor teljesítménye is. Gólké­pessége, ha a csapat kimoz­dul Kaposvárról — a felére csökken. Ezzel együtt nem a védelem és nem a csatár­sor, hanem a védő- és táma­dójáték szervezettebbé tétele az elsődleges feladat. Miben látja az edző a hi­bák okait? Számára is érthetetlen az önbizalom hiánya A Rákóczi­nak — mint volt NB I-es csa­patnak — mindenütt megvan a tekintélye. Ez érződik az ellenfelek választott harcmo­dorából is. Ezt mégsem tudja kihasználni a csapat. A kez­deményezés helyett inkább biztonságra törekszik, az egyik pont megszerzésére, me­lyet többnyire az ellenfél is — épp a fentiek miatt — ele­gendőnek tart. Németh Lajos szerint hét olyan idegenbeli mérkőzésük volt, amely közül kissé több odaadással, odafi­gyeléssel bármelyiket meg le­hetett volna nyerni. De más Sporthírek Különös sakkverseny feje- . ödött be az újesztendő első i apján. »Telex-viadalt ren- < eztek, ami azt jelentette, logy a lépéseket a résztvevő országok között telex-gépek segítségével adták, illetve vet­ték. Hogy a mérkőzések ne nyúljanak túlságosan hosszú­ra, a. függőjátszmákat nem folytatták, s azokat nemzet­közi zsűri ítélte annak a ver­senyzőnek a javára, aki a folytatásnak több reménnyel indulhatott volna. A telex- sakkverseny döntőjét a Szov­Totó A Sportfogadási és Lottó­igazgatóság közleménye sze­rint a totó december 30-1, 52. fogadási hetére 1 527 631 szel­vény érkezett , be. 13-(-l talá­lat nem volt. 13 találatot egy fogadó ért el, nyereménye 890 914 forint. A 12 találato- sokra 16 970, a 11-esekre 856, a 10-esekre 138 forintot fizet­nek. jetunió és az NDK játszotta, győzött a szovjet csapat 5:3 arányban. Január 2-a már munkanap volt a sportban is. Az év első hírei: Krizsán József, az MLSZ főtitkára elmondotta, hogy a hét végén nyilvánosságra ke­rül az 1978/79. labdarúgó idény tavaszi fordulójának sorsolása. Annyi máris bizo­nyos, hogy a február 28-ra tervezett rajt március 3-ra tolódik ki. Február 21-én és 28-án MNK mérkőzések lesz­nek a 32-be jutásért. Az évi első utazások közé tartozik a Volán szovjetunióbeli ven- dégszerepLése, a közlekedési csapat teremtornán szerepel Moszkvában. Befejezte petőfibányai ed­zőtáborozását a 32 főből álló UEFA A- és B-keret. Napi két edzésen vettek részt a fiatalok. Az együttes tavaszi nagy feladataira, köztük a Szovjetunió (március 15, Tas­kent) készült. 1 Agfaivi meggyógyult, játszott, megsérült... is hozzájárult a döntetlenek­hez: elsősorban a taktikai fo­gyatékosság. Az együttes szín­ié az egész idényben kereste a legjobb tizenegyét, így sajá­tos stílusa, megfelelően be­gyakorolt, az igényeknek meg­felelő taktikája nem alakul­hatott ki. Csak néhány példa: Boross, akitől a támadójáték feljavulását várták, éppen a rajtra sérült meg, hosszú időn keresztül kellett nélkülözni. Marcsok operációja után ép­pen formába lendült, amikor megsérült, és idény végéig nem játszhatott. Ágfalvi ha­sonló cipőben járt. Az ő tel­jesítményére is kihatott térd­operációja, és amikor lassan magára talált, újra megsérült. De így történt Gáspárral és Zentaival is. Kulcsemberekről lévén szó, bizony ez nem mel­lékes körülmény. Az ősszel nagyon megfo­gyatkoztak a csapat hívei a lelátókon. Igaz, az itthoni eredményesség ezt nem indo­kolta, viszont a mutatott já­ték annál inkább. Több olyan Németh Lajos szellemes és élvezetes játék­ra vágyik a nézősereg, mint amilyen az Olajbányász elleni nyitány vagy a Bábolna elle­ni gólszüret volt. Bizony nem egy keserves győzelem után távoztak elégedetlenül a ha­zai pályáról a szurkolók. Érdemes egy pillantást vet­ni a házi góllövőlistára, az is sokat elárul. A sort a több­nyire söprögetőt játszó Gulyás vezeti nyolc góllal. Igaz, ötót tizenegyesből lőtt, de ezek többségét is ő harcolta ki. A csapatkapitányról elmond­hatjuk, hogy halványabb kez­dés után nagyon feljavult, és valóban vezéregyéniség volt. Duschák követi a rangsorban, aki hatszor volt eredményes, és többnyire csereként jutott szóhoz. Eddigi teljesítménye alapján nem tudott gyökeret verni a támadósorban. Mar­csok ps Kanyar 4—4 gólt Jött, Czabula kétszer, Gáspár, Deákvári, Murai, Boross és Csorba egyszer1 egyszer talált a kapuba. Az edző röviden így jelle­mezte azokat, akik a legtöbb­ször szerepeltek. A két kapu- védő, Horváth és Málics, el­fogadhatót nyújtott, nem raj­tuk múlott a még jobb ered­mény. Deákvári idény köz­ben érkezett, és meglepő ha­mar beilleszkedett. Egyik biz­tos pontja volt a Rákóczinak. Petrók játéka hullámzott, de a kritikus találkozókon jó teljesítményt nyújtott. Németh ismét bebizonyította, hogy le­het rá számítani. Csorba sé­rülése után a középpályán nem volt képes a balhátvéd poszton nyújtott játékát meg­ismételni. Gáspárt sérülése is akadályozta, hogy új környe­zetében hamar beilleszkedjen, a végére feljavult. Kanyar gyengébb kezdés után az idény utolsó harmadában már a tőle elvártat adta. Zentai sokat bajlódott sérüléssel — ennek is tudható, hogy még nem a régi. Bódis több posz­ton kényszerült játszani, és ez zavarta az egyenletesebb szint nyújtásában. Czabulának akadt egy-egy jó mérkőzése, őt elsősorban pszichikailag keif jobban felkészíteni. Mu­rai rapszodikus játékában bi­zonyára szerepet játszott az az ingázás, melyet az ifjúsági válogatott és a Rákóczi között végzett. Mit várhatunk a tavasztól? Egy idény tanulságai alap­ján már reálisabban lehet megítélni a jövőt. Négy csa­patnak van csaknem egyenlő esélye a feljutásra. A Rákó­czi közülük kettőhöz utazik. Döntő lehet a rangadók ered­ménye. De ez még nem min­den. Elsősorban az idegenbeli mérlegen kell sokat javítani. Azt senki sem vitatja, hogy a legtapasztaltabb játékos­anyaggal a Rákóczi rendelke­zik, és ez is döntő lehet a még kiélezettebb tavaszi folytatás­ban. Németi Lajos szerint fi­zikailag és pszichikailag egy­aránt előbbre kell lépni. Egyénileg Is jobban éreznie kell a felelősséget mindenki­nek. A csapat kényszerítse rá akaratát ellenfelére: ezt csak fegyelmezettebb és tudato­sabb játékkal érheti el. Mind­ennek az alapja — mint az edző hangsúlyozta — a még keményebb edzésmunka. Ha mindez megvalósul, akkor nincs akadálya, hogy egy év múlva ismét NB I-esként ér­tékeljük a Rákóczi féléves szereplését Jutási Róbert JANUÁR A Nap kel 1.32, nyugszik U.M Arakor. A Hold kel 10.23, nyugszik 22.12 Arakul 3 SZERDA Genovéva A várható időjárás: Változóan felhős ég, főként keleten és délen elszórtan gyenge havazással, majd újabb felhő- siklós és többfelé havazás, JErős északi szél. A várható legmagasabb nappali hőmérséfcS«* szerdán mínusz 9 —mínusz 14 fok között. Távolab­bi kilátások péntek reggelig: túlnyomóan borult, szeles iúö, a hideg eleinte fokozódik, majd a« időszak végén k*s*>é mérséklődik. Jelentős hava­zásra nem számíthatunk. 60 évvel ezelőtt, 1919. január 5-án a Ganz Vil­lamossági Rt. és a Ganz Da­nubius Vagongyár munkásai elmozdították a régi igazga­tóságot ; helyébe új vezetősé­get állítottak, s ezekben már helyet kaptak a munkásság képviselői is. Az őszirózsás forradalommal 1918 végén el­kezdődött erjedés egyik jelen­tős állomása volt ez az ese­mény, melynek hatása termé­szetesen hamar tűi sugárzott az érintett üzemek falain. A Ganz Villamossági Művek ek­kor már nagy múltú, nemzet­közileg is tekintélyes üzem volt, több ezer munkással. A századfordulót követően a Oanz-gyár életében is döntő szerephez jutott a banktőke: a Magyar Általános Hitelbank vezetői rövid idő elteltével be­szüntették a kísérletezésekhez, új gyártmányokhoz szüksé­ges pénzösszegek folyósítását, s a nagy feltalálók egymás után hagyták el a vállalatot. A villamosgyár 1913-ben Ganz- féle Villamossági Rt. elneve­zéssel különvált a konszerntől, s a külföldi tőke átmenetileg benyomult irányításába. isii­ben a Taylor-rendszer beveze­tésére irányuló próbálkozások a tiltakozó munkabeszünteté­sek egész sorát váltották ki. Az 1919 január eleji sikeres munkásmegmozdulás reagálás volt azokra a különböző mun­kásellenes intézkedésekre is, amelyekkel az egész háború során gyötörték a nagyüzem "ozóft. Elhunyt Konfty Kanna Hosszas szenvedés után 86. életévében, szombaton el­hunyt Honthy Hanna, a ma­gyar színházművészet nagy alakja, az operettműfaj nem­zetközi hírű primadonnája. Művészetét páratlan népsze­rűség övezte. A Kossuth-dij, a Kiváló művész cím és a Magyar Névköztársaság Zász­lórendje kitüntetés — ez utóbbit 85. születésnapján, tavaly februárban vette ái — voltak hivatalos elismeré­sei alkotóművészi életének. — A BALATONBA FA­GYOTT több száz vízimadár Fonyód és Fenyves között tegnapra virradóra. A vihar után 40—50 méter szélesség­ben befagyott tó jege tele van madártetemekkel. — 954 BUÉK. — Decem­ber ha.rmincadika és január elseje között a kaposvári posta 954, újévi jókívánságot tartalmazó táviratot továb­bított. Kétszáznegyven ha tót küldtek az ország különböző részeiből Kaposvárra. — Gázszünet volt újév napján délután Kaoosvár területén. A várost ellátó hat atimoszférás vezeték egyik I elzáró szerelvénye eltörött. A nagy hidegben, ideiglenes megoldással gyorsan javítot­ták ki a hibát a KÖGÁZ szakemberei. A végleges ja­vítással enyhébb időt vár­nak. — Tenyészkanokat nevel az idei évtől kezdve a magyar- atádi termelőszövetkezet ser­téstelepe. A kahyb-kanok nevelése mintegy egymillió forint többletbevételt hoz a gazdaságnak, jelentősebb be­ruházás nélküL — Határidő előtt öt hó­nappal befejezték Kőröshe­gyen a házakban a vízveze­tékek bekötését. Ilyen mó­don 424 család jutott egész­séges ivóvízhez a községben. — KUBAI SZERZŐK TOL­LÁBÓL az elmúlt két évti­zedben 31 könyvet adtak ki Magyarországon, 205 ezret meghaladó peldányszámban. Gépkccsiátvételi sorszLiitOn Trabant Ilye. Lim.(Bp) Trabant Lim. (Győr) Trabant Lim. (Bp) Trabant Lim. Spec. (Bp) Trabant Lim. Spec. (Gy) Trabant Combi (Bp) Trabant Combi (Győr) Wartburg de Luxe (Bp) Wartburg Lim. (Bp) Wartburg de Luxe tolótetős (Bp) Wartburg Lim. toló­tetős (Bp) Wartburg Tourist (Bp) Skoda 105 S. (Bp) Skoda 105 S. (Győr) Skoda 103 S. (Debrecen) Skoda 120 L. (Győr) Skoda 120 L. (Bp) Skoda 120 L. (Debrecen) Lada 1200 (Debrecen) Lada 1200 (B'idrpcsí) Lada 1300 (Budapest) Lada 1300 (Debrecen) Lada 1500 (Budapest) Lada Combi (Budapest) Polski Fiat 126 (Bp) Dacia (Budapest) Polski Fiat 1300 (Győr) Zapororscc (Budapest) Moszkvics 2104 (Budapest) 1200 Lada 1600 (Budapest) 2515 Lada 1600 (Debrecen) 834 A mai Geryelctcs: Lendvai József Telefon: 11-510, este 8-ig. Megkéselt egy lányt és öngyilkos lelt p Súlyos bűncselekmény tör­tént újév hajnalán Alsóbogá- ton. A 28 éves Gebri György, az állami gazdaság tehené­szeti telepének műszakveze- töje több késszúrással meg­ölte a telep portását, a 16 éves alsóboga li Baranyai Magdolnát. A gyilkosság után a férfi öngyilkosságot követett el: szíven szúrta ma­gát. Az ügyben tart a rend­őrségi vizsgálat. — Mintegy 16—17 000 köb­méter fát és fagyártmányt, 4—5 millió erdei facsemetét forgalmazott tavaly a Ter­melőszövetkezetek Értékesí­tő, Beszerző és Szolgáltató Közös Vállalkozásának me­gyei központja. Nyolc év alatt megháromszorozódott a vállalkozásnál a forgalom. — 52 újítást nyújtottak be 1978-ban a Pamulíonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyárá­ban. Felét fogadták el, a be­lőlük származó megtakarítás 1 millió 340 ezer forint. — 60 mázsa túrót gyártot­tak tegnap az új kaposvári tejüzemben. A folyamatos túrógyártást a hét végén kezdik, amikor már alufóliá­ba is csomagolják. — Tűz ütött ki a belfasti tv helyiségeiben vasárnap este. Rendőrségi források sze­rint a tüzet az épületben el­helyezett gyúj tóbomóák okoz­ták. — Társasjátékot 14 iskola tanulói kaptak a megyében azért, mert jól szerepeltek a Vöröskereszt pályázatán, amelyet a fogászati- hónap alkalmából írtak ki. A teg­nap megtartott sorsolásoni 583 pályázó közül húzták ki a nyerteseket. — ÖS1 TEMETŐT boly­gattak meg az árokásó gé­pek a Tolna megyei Sió­agár d határában. A szek­szárdi múzeum régésze hét avar és egy római sír marad­ványait gyűjtötte össze. — A* Autóközlekedési Tan­intézet megyei Iskolája értesíti t. ügyfeleit, hogy marcali ki- rendeltségének üj elme: Széche­nyi u. 20. szám. ügyfélfogadás mindennap 14—16 óráig, hétfő, szombat kivételével. <15®226) 7608 7090 15 245 22 951 15 541 3937 1063 14 081 11 270 4075 2546 3949 2001 291 529 1785 4095 1623 49 538 97 695 11 033 6253 18 994 12 800 14 603 11 730 13 768 27 872

Next

/
Oldalképek
Tartalom