Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-09 / 6. szám

VENDÉGJÁTÉK Anyegin ébresztése Jurij Trifonov: Á másik élet Egy vadász halála »HSatä túlságosan földhöz­ragadtak, nem tudnak szár­nyalni, elvesznek a minden­napok apró-cseprő gondjában- bajában« — nyilatkozta Jurij Trifonovról a világhírű költő pályatárs, Jevgenyij Jevtusen­ko. Nyilván nem sejtette, hogy véleménye nyomán az utóbbi évek leghevesebb és legtermékenyebb irodalmi vi­tája bontakozik majd ki ha­zája napilapjaiban és irodal­mi sajtójában, sót a polémia a határokon is átcsap. Trifonov művei ugyanis az egész világ könyvpiacának "■slágereivé« váltak. Jellemző, hogy az értelmiség útkeresé­sével foglalkozó kisregényei — A csere, a Válságban, a Hosszú búcsúzás — nálunk szintén több kiadásban jelen­tek meg, a terrorizmus törté­nelmi okait kereső — lapunk­ban is Ismertetett — grandió­zus regénye, a Türelmetlenség pedig napok alatt elfogyott üzleteinkből. Az igazi "-olaj a tűzre« mégis a Ház a rakpar­ton című kisregénye volt. A rejtélyes moszkvai luxusépü­letnek irodalmi ábrázolása vitathatatlanul a szovjet pró­za klasszikusai közé emelte az alkotói másodvirágzását elő Trifonovot, s egyik legújabb írása, a Magvető Kiadó gon­dozásában most megjelent A másik élet című regénye csaK megerősíti ezt A helyét Igaz, a konfliktus társadal­mi eredete itt korántsem lát­szik olyan egyértelműnek, mint a rakparti ház históriájá­ban. A szerző ismét a nagyvá­rosi értelmiség életmódját és életérzéseit választotta témá­jául, ám gondolatainak el­mondásához most nem egy al­kotói válság, egy »zűrös« la­káscsere vagy egy — sok-sok apró aljassággal elért — szí-1 nészi karrier szolgál ürügyül, hanem egy biztatóan indult szerelem, egy kátyúba jutott házasság és egy furcsa halál­eset története. A főszereplő tudományos munkatársnő, Olga Vasziljev- na személyében mintha Ler­montov, Turgenyev és Tolsz­toj »fehér ruhás lányai« éled­nének újjá, a lelkiismeret és a felelősség angyalai, akik érzelmi nemességükkel és ki­tartásukkal képesek ellensú­lyozni az imádott férfit fe­nyegető társadalmi hatásokat. Azaz: csak szeretnék ellensú­lyozni. Mert a regény másik főhősét, Olga férjét, a tehet­séges és becsületes történészt ugyanabból a fából faragták, amelyből fölöslegesség-tudat- tól gyötört klasszikus elődeit, Anyegint és Pecsorint, Ru- gyint és Lavreckijt, Beltovot és Bazarovok Hiába kutatja a cári titkosrendőrség történe­tét, hiába tesz szert értékes fölfedezésekre, ha ezzel egy­idejűleg nem képes elfogadni azokat a társadalmi normatí­vákat. amelyek a teljes érvé­nyesüléshez szükségesek. És végül Trifonov ugyanazt a végkifejletet választja, ame­lyet Turgenyev eszelt ki az Apák és fiúk nihilistájának, Bazarovnak. Nem tud tovább mit kezdeni fölöslegessé vált hősével, ezért halállal — ko­rán jött szívrohammal — gá­tolja meg az értelmetlen kal- lódást Olga egyedül marad nehezen nevelhető leányával, és éppen úgy a »másik éle­tet«, a felejtést és a beburko­lózást választja, mint a Ház a rakparton Glebovja és Gan- •csuk professzora, vagy a nagy író csaknem valamennyi hőse. Feledni szeretné a tűszúráso­kat és ármánykodásokat, a férje érvényesülését megaka-1 Kubai kulturális napok Magyarországon dályozó intézeti »umbuldákat« és magát az elhalt élettárs személyes gyöngeségét, állha- tatlanságát. A mű gyaníthatóan Trifo­nov önvizsgálata is egyben, ám a legparányibb lelki rez­dülésekbe való érzékenység, a pszichikai folyamatok hihetet­lenül precíz és hiteles ábrá­zolása és mindenekelőtt a gaz­dagon felvázolt társadalmi háttér lehetővé teszi, hogy tartalmát általánosan érvé­nyesnek tekintsük. Mi mást tehetnénk — például — azzal a csodálatosan »eltalálj« félig meddig tudathasadásos festő­művész figurával, aki nosztal­gikusan emlékezik vissza pá­rizsi tanulóéveire, elragadta­tással elemzi Picasso: Guer­nica című képét, ő maga azonban hagyományos stílus­ban festeget, nehogy a for­malizmus megbocsáthatatlan bűnébe essék? Vagy azzal a kutatóintézeti igazgatóhelyet­tessel, aki franciaországi ta­nulmányutat és számos más juttatást ajánl fel beosztott­jának a felkutatott dokumen­tumok átadásáért? De — sze­rencsére — általánosítható a regény egyetlen »pozitív« fér­fihőse is, Vlad, a céltudatosan és becsületesen törekvő orvos, Olga első szerelme. Érezhe­tően ő itt az egyetlen férfi­alak, akivel szerzője teljes rokonszenvet vállal. Egyik, de egyetlen elfogadható »ellen­pontja« ő a jó szándékú és te­hetséges, de túlérzékeny és gyenge akaratú főhősnek, a »mégtanulni nem érdemes dolgok« elsajátításának Don Quijote módjára nekiveselke­dő történésznek. Az utóbbi évek szovjet iro­dalmának egyik legtökélete­sebb remekművét Szabó Má­ria fordításában olvashatjuk. Trifonov óriási szókészletet felhasználó, finomságokkal, stílusárnyalatokkal megtűz­delt nyelvezete nyilván sok gondot okozott, ám az átülte­tés ennek ellenére zamatos, gördülékeny, a nehéz belső monológok »magyarítása« is igen lendületes^. Kár, hogy az élvezetet olykor egy-egy oro­szos mondatszerkezet kevés­sé gondos és döcögő »tükör- fordítása« zavarja. U. A. A Hemingway-Tejtély, aza.z egy Nobel-díjas »sikeríró« ön­kezű halála a témája Rolf Hochhuth nyugatnémet szerző monodrámájának, melyet a Madách Színház vendégjáté­kaként láttunk a Csiky Ger­gely Színházban. Hochhuth eddigi színpadi művei (A helytartó, Katonák, Gerillák, hüszisztvaté cs a NATO) a dokumentaritás jegyeben születtek, annak a felismerés­nek bizonyságaként, hogy ko­runk színházának »morális intézménnyé« kell válnia. En­nek égisze alatt íródott a He- mingway-dráma is, melyben a szerző a művész felelősségé­nek problémáját elemzi, az ál­talánosítás igényével. A monodrámák jelentős ré­sze — úgy érzem — szinte egyes szám első személyben írott novella vagy kisregény. Epikus, nélkülözi a szikrázó dialógusokat, hiszen nincs ki­vel vitatkozniuk a hősöknek. Csak ritkán sikerül olyan, a nézőt mindvégig feszültségben tartó egyszemélyes drámát al­kotni, amilyen Gogol Egy őrült naplójának színpadi vál­tozata. Hochhuth monodrámá­ja sem vetekedhet az említet­tel, és ennek több oka van. Az első pillanattól világos a néző előtt, hogy a hős az ön- gyilkosság felé halad, s egy­fajta életleltárt készít. Nincs meg a nézőben a kifejlet iránti természetes kíváncsi­ság. A szerző nem engedi ját­szani a színészt; noha beren­dezett szobában látjuk, nincs jelentőségük a berendezés tárgyainak a játék szempont­jából. S ez a színész »halála«. Mivel egy bizonyos személyről van szó, a nézőnek irodalom- történészi ismeretekkel fölvér­tezve kellene színházba érkez­nie, hiszen annyi szó esik a darabban a hemingway-i mű­vekről, sokszor csak utalás szinten. Másrészt viszont el kellene fogadnia a hochhuth-i indoklási rendszernek — az öngyilkosságot magyarázandó — olyan momentumait is, me­lyek ismereteink szerint nem voltak jellemzők Hemingway- re. Gondolok itt önmarcango- lására, hogy nem írta meg a megkínzott ellenállókat, Rom­mel csapdáját stb. Nem is er­re vállalkozott! Viszont ami­re vállalkozott, az valóban le­het konfiiktusalap: sikerült-e beteljesítenie? Ezért a mono­dráma legjobb részei éppen azok, melyekben a »vadász« Kecfden a Kubai Nemzeti Táncegyüttes, a Santiago kó­rus és más művészek Erkel Színház-beli gálaműsorával kezdődik meg a kubai kultu­rális napok eseménysorozata. Ezt követően — Budapesten és a vidéki városokban — 18 naponát több mint 250 kubai művész, csaknem 30 előadása Az Illetékes Hivatalban délelőtt 11 óra körül, a reg­geli kávézás vége felé az egyik ifjú munkatárs fölve­tette: — Majd lenne magyar No­bel-díjas, ha mi adnánk ki a Nobel-díjat. Egy rakás No- bel-díjasunk lehetne ... — De nem adhatjuk ki — szögezte le a legöregebb kol­lega. — A Nobel-dijazás már foglalt. — Hát akkor másképpen kellene nevezni; mondjuk Tóbei Ignác-díjnak. Meghallotta ezt a magas­röptű eszmecserét Kiskapus Károly osztályvezető, s azon­nal rohant az ötlettel, mint sajátjával, a magasabb fóru­mon idegeskedő patrónusá- hoz, Törő Tihamér főigazga­tóhoz. — Adjunk ki Nobel-díjat — esett be az ajtón. — Illet­ve, ha Nobel-díjat nem le­het, akkor Tóber Ignác-díjat. — Marha vagy. Annak nincs semmi értelme — mondta Törő. Kiskapus már bevallotta volna, hogy mégsem az övé az ötlet, szerencséjére azon­ban a főigazgató megelőzte. —- Lehetne viszont Hóbel- díj. Az már hasonlít a No­belhez — merengett el Törő Tihamér főigazgató. — Ügy van — bólogatott fürgén Kiskapus Károly. — De nem szabad a Hobelt hosszú 6-val írni — gondol­kodott hangosan a főigazga­tó. — Nobel és Hobel... Még össze is lehet keverni — Felállt, * ahogy csak pocakja engedte, sétálni kezdett. — Te, komám, még jobb ötle­tem támadt. Ne Hobel, ha­ad Ízelítőt a magyar közön­ségnek Kuba művészeti és kulturális életéből. A kubai forradalom győzelmének 20. évfordulója alkalmából meg­rendezésre kerülő műsort kép­ző- és népművészeti, könyv- és hanglemezkiállítások, vala­mint filmbemutatók teszik színesebbé, gazdagabbá. Mobel-díj nem Mobel-díj legyen. Még azt is hihetik, hogy a gép­írónő rosszul gépelte, s va­lójában Nobel-díjról van szó. S lehetne Hivatalnok Mobel- díj. A Hivatalnok Mobel-dí- jas Törő Tihamér. Hm, nem rossz. Minden rendben. Azonnal keress egy Mobel Alfrédot, aki megalapítja a Mobel-díjat — adta ki az utasítást. Megindult a gépezet. Lakó­nyilvántartó könyvekben, rendőrségi nyilvántartókban stb.-ben kutattak az élő Mo­bel Alfréd után. Nagysokára találtak is egy Mohéit, aki viszont Albert volt és utó- kalkulátor a Határidők és Felelősök Gyárában. — Magát Mobel Alfrédnak hívják — mondta neki Kis­kapus Károly, amikor kutya­futtában bevitték hozzá. — Mobel Albert a becsü­letes nevem — jelentette ki önérzetesen Mobel Albert. — Az nem számít. Még ma kérvényezi, és holnaptól hivatalosan is Alfréd lesz. Holnapután pedig tesz egy nyilatkozatot, majd mi meg­szövegezzük, amelyben beje­lenti, hogy létrehozta a Mo­bel -dijat... — Jó — bólintott rá Mo­bel Albert. — De mit hoz ez a konyhára? — Rangot, dicsőséget, hír­nevet ... — Az kevés a megélhetés­hez. Tiszteletdijra gondoltam., — Hát, aki elnyeri a Mo­bel-díjat, az kap, mondjuk, egymillió magyar koronát, il­letve forintot. — Na, menjen már. Még én fizessek? Én mit kapok, arra vagyok kíváncsi. — Maga is jól jár. Kap egy Mobel-díjat, a pénzzel együtt természetesen. — Oké. De honnét lesz a díjra az alap? — Azt majd mi elrendez­zük. Nobel Alfréd kémikus és gyáros volt. Megnéztem a lexikonban. Nos, hogy maga is hasonlítson hozzá, kap egy műanyagkészítő kisipari en­gedélyt. A felesége benzin­kutas lesz, a fia gebines ital­boltvezető, a lánya meg nyit­hat a Belvárosban egy ma­szek divatszalont, a nagyma­ma pedig tiszteletbeli fizető- pincér lesz valamelyik osz­tályon felüli szórakozóhelyen teljes részesedéssel. Higgye el, hogy ezekből a bevételek­ből több Mobel-díjra is futja. Minden simán ment. Más­nap módosították Mobel Al­bert nevét Mobel Alfrédra. Harmadnap pedig a lapok, a rádió és a tévé (az utóbbi az esti krimit is megszakít­va) bejelentették, hogy Mo­bel Alfréd magyar kémikus és műanyaggyártó kisiparos létrehozta a Mobel-díjat. Arról nem szólt a híradás, hogy a magyar Mobel-díjat a svéd Nobel-díjtöl eltérően nem a Tudományos Akadé mia, a Karolina Intézet vagy az országgyűlés illetékes bi­zottsága ítéli oda, hanem ma­ga az alapító, Így ugyani* kevesebben beszélhetnek bele — döntött az Illetékes Hiva­tal főigazgatója. Az első Mobel-díj kiadását Törő Tihamér főigazgató szü­letésnapjára időzítették, azzal a szigorúan bizalmas kité­tellel, hogy Törő Tihamér fő­igazgató kapja meg. A pénz valamivel előbb összegyűlt, s már ott volt Mobel Alfréd fenntartásos betétkönyvében. Az adott napra nagy ün­nepséget készítettek elő az Illetékes Hivatalban. Megje­lent ott egy csomó fontos személyiség, a tévé, a rádió, a sajtó számos képviselője, és még náluk is több Mobel- díj várományos. Mobel Alfréd bevonult kis és hirtelen meggazdagodott családjával. Felállt a pó­diumra. Aztán beszélni kez­dett: — Tisztelt megrendelők, autós urak, illetve ügyfelek, kedves vásárlók és vendégek! Én, Mobel Alfréd, a Mobel- díj alapítója, hosszas fontol­gatás, méricskélés, számolga­tás után úgy döntöttem, hogy a Mobel-díjat... Pisszenésnyi zaj sem hal­latszott. Tudták ugyan, de a játék kedvéért nagy kíván­csiságot színlelve várták i bejelentést. — ... a Mobel-díjat nem adom ki! — Mi?! — ugrott fel Kis­kapus Károly. — Hogy-hogy?! — böm­bölt közbe Törő Tihamér. Mások is fölugrottak, zúg­tak, néhányan pedig őszinte kárörömmel kuncogtak. Szenté Pál I mérlegre teszi munkásságát az alkotói impotencia stádiuma1 ban. Az öngyilkosság ok-oko- zaiti rendszere összetevőinek (nagy része emellett szinte csak »körítés«. Az apai, nagy­apai örökség, azaz az önkezű halál, a majdnem nevetséges FBI-fóbia, írói irigység stb. Nem tudni mennyire igaz az a hochhuth-i »lelemény«, mely Hemingway halálát azzal igyekszik magyarázni, hogy az író felismerte: leg­fontosabb feladata lett volna politikailag elköteleznie ma­gát. A Kuba melletti kiálláá. ugyanis egyfajta állásfoglalás volt, ez tagadhatatlan! Bessenyei Ferenc játszotta Hemin.gway-t, s ez természe­tes: alkata, arca — kevés sminkkel, maszkkal — szinte alteregójává teszi, óriás! volt a felelőssége: csaknem két órán át egyszál magában fenn­tartani a nézői érdeklődést. S ami nem sikerült partnerek­kel a Széchenyi kaposvári elő­adásán, az sikerült egymásá­ban Hochhuth művével. Gesz­tusai, gyönyörű orgánuma fi- gveimet követeltek, helyen­ként hitelesíteni tudták azt is, ami fikció értékű a darabban. Elhittük neki ezt a Heming- way-t, noha "realitásérzetünk olykor-olykor tiltakozott elle­ne. Tulajdonképpen ez az ér­deme Szirtes Tamás szinte észrevétlen rendezői munká­jának is. Talán csak a na­gyon direkt zenei effektusok alkalmazása miatt lázadozha­tunk valamelyest. fi. L. Kórházrekonstrukció Marcaliban Nagy teljesítményű hőközpont. Kastélynak épült, a rekonst­rukció során a jövő igénye szerint újul meg a marcali kórház épülete. 1972-ben el­sőként az energiarendszert hozták létre; az már nemcsak a kórházat, hanem a rendelő- intézetet is képes ellátni. A későbbiekben felépült az új étterem, a konyha, majd ki­alakították a karbantartáshoz nélkülözhetetlen műhelyeket Üj létesítmény a kórház terü­letén a kórbonctan. A régi épület is megfiatalodott az egyes kórházi részlegeket kor­szerűsítették, a betegszobák zsúfoltságát csökkentették. A rendelőintézet avatásakor képet készítettünk a laborató­riumban, hogy megörökítve a régit, összehasonlítási lehető­séget teremtsünk az újjal. Alaposan megváltozott kép fogadott bennünket a napok­ban. A zsúfolt laboratórium kényelmes, modern munka­hellyé változott Sokkal több műszerrel dolgoznak, mintegy négyszázezer forintért vásá­roltak laboratóriumi berende­zéseket. Ilyen például a ma­gyar Radelkis Elektrokémiai Műszergyártó Ipari Szövetke­zet biológiai mikroanalizátora. A belgyógyászaton csökken­tették a kórtermek zsúfoltsá­gát, kulturáltabb lett a beteg­ellátás. Korszerű EKG-labcra- tóriumot alakítottak ki a fel­szabadult területen. Számol­tak a rendelőintézeti egység megteremtésének a szükséges­ségével. A marcali kórház rekonstrukciójának a további programja is elkészült. Ebben egy hatvanágyas sebészeti pa­vilon megépítése, műtők, in­tenzív osztály létrehozása sze­repel. Tervezik, hogy körzeti orvosirendelőket :: építenek, korszerűsítik: a tü’dőgondozó- hálózatof. Űj műszerek.

Next

/
Oldalképek
Tartalom