Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-28 / 23. szám

Madáretetők a Bakonyban »*%, A *Ircl természettudományi múzeum biológusszakkörénck huszonöt tagja ötszáz madáretetőt és madárodut helyezett el a parkokban és az erdőkben. A pajtások rendszeresen fel­töltik az etetőket olajos magv akkal, hogy a zord napokon is táplálékhoz jussanak a környék madarai. (MTl-fotó — Rózsás Sándor felv. — KS) Tv-jegyzet Jevgenyij bácsi mesél AZ MSZMP SOMOGY NEGYEI BI ZOTTSÁG A N A K LAPJA XXXV. évfolyam, 23. szám. Vasárnap, 1979. január 28. Kétszázezer palánta, fólia alatt Nemsokára megbeszélik Somogyváron is (Tudósítónktól.) A Lengyeltóti és Vidéke Áfész a körzetében tavaly 40 vagon zöldséget termeltetett. Ennek kisebb részét helyi el­látásra fordították, a többi — a fonyódligeti Zöldért-kiren- deltség közvetítésével — a balatoni ellátást szolgálta. E/ a fő feladatuk az idén is. A szövetkezet körzetében meg­kezdték .már a szerződések kötését. Százötven »törzstermelő'« él itt, rájuk mindig lehet szá­mítani. Velük kötik elsősor ban a szerződéseket is. A he­lyi ellátásra és a Zöldért szá­mára ismét 40 vagon zöldsé get termeltet az afész. Első­sorban zöldbabot, zöldpapri­kát, valamint paradicsomot, ezenkívül nyári és téli ká­posztát, kelkáposztát, ubor­kát, zöldhagymát, cukorbor­sót. » Lengyeltótiban. öreglakon és Buzsákon. már összehív­ták a gazdákat, s megbeszél«- ték velük a »hogyan, tovább a zöldségtermelésben« kérdé­seit. Nemsokára Somogyváron is sor kerül ilyen beszélge­tésre. Ilyenkor természetesen nemcsak a szerzödéskötések- I ről esik'szó: tanácsokat is adnak a zöldségtermelőknek. A szükséges palántát egyén i termelők állítják elő — a szö­vetkezettel kötött szerződés j alapján. És saját szükségle- ! teiken túl a baiatonmáriai. a marcali meg a böhönyei áfész igényeit is kielégítik. A két­százezernél több paprika-, pa­radicsom-, káposzta- és ubor­kapalánta magját részben már elvetették a fűthető fóliahá­zakba. E palánták nagy részé: tápkockákba helyezik. A len gyéltóti körzetben mintegy ötvenen foglalkoznak primőr zöldség termelésével. Tizen- í kétezer négyzetméteren ter­meltek tavaly korai zöldséget fólia alatt, az idén kétezer négyzetméterrel növelik a te rülelet. A napokban hozzák meg Kecskemétről a PVC-fóiiavá- zakat. A boltokba is érkezet: 70 mázsa fóliaboritás, de eb bői már csak tíz mázsa van. Azok a termelők ugyanis, akik szerződést kötöttek az áfész-szal, 40 százalékos ked­vezménnyel kaptak fóliaborí­tást A lengyeltóti áfész a szer­ződéses termeléshez szükséges összes vetőmagot beszerezte — s nemcsak a primőr-, hanem a szabadföldi termeléshez is. A lfáli-, péti és« a kombinált műtrágyák a kijelölt boltok­ban vannak már, éppúgy mint a növényvédő szerek. Némely mű, illetve tévés feldolgozása értelmező, infor­mációkat közlő bevezetőért kiált. így van ez Jevgenyij Svarc A király meztelen című szín­játékának tv-adaptációja ese­tében is. A gyanútlan néző leül a készülék elé, s aztán egy ideig bosszankodik: me­sével »etetik« főműsoridőben? Csak később kezd derengeni, hogy itt másról van szó, no­ha a mese eszközeivel. De még — bár halkan kuncog néha — mindig van benne zavar, hogy »illik-e«, van-e joga nevetéshez. Mondom: hiányzott a rövid, de okos bevezető. Az, amely világos­sá tette volna, hogy egy 1934- ben született színpadi mű té­vés feldolgozását látjuk Vár~ konyi Gábor rendezésében. Olyan darabot, melyet a szer­zője a »mese, mese, meskete« Gogol müvei filmen Három olyan filmet mutat­tak be a közelmúltban a szov­jet mozikban, illetve a televi- zióban, amely Gogol műveiből vagy azok felhasználásával ké­szült. Melnyikov a Házlűzné- zőből írt és forgatott filmet. Üj a feldolgozásban, az, hogy igyekezett minél reálisabban megfesteni Agfaja Tyihonovna életét és karakterizálni a vőle­gényeket. Mesterien mutatja be az adaptáció a pétervári lakásokat, telitalálatosan ábrá­zolja a középosztály életmód­ját, kiáltó banalitásával. Go­gol felfogása alapján ő is fon­tos szerepet tulajdonít a Nyev- szkij sugárútnak: emocionális- eszmei kapocsnak tartja min­den és mindenki között A kri­tikákból az tűnik ki, hogy ígé­retes találkozás ez Gogol és a rendező között A Revizornak több feldol­gozása is van. Mosta Bahnov— Gaidai szerzópár Inkognitóban Pétervárról címmel használta föl az eredeti Gogol-művet. A rendezők nem mondtak le ar­ról, hogy bemutassák a kora­beli Petervárt, a Téli Palotát, és részletes ábrázolását nyújt­sák a Polgármester városának is. a maga szörnyűségeivel együtt. — De elmarad a katar­zis — ezt5 nehezményezik a film bírálói. Számonkérik tőle a humort is, melyet egy »le­leplező realista vígjátéktól« várni lehetett volna. Az orr című Gogol-műből Bikov készített forgatókönyvet és tévéfiimváltozatot. szövevényével burjánoztatott elénk, de amely látnokian festette a korabeli néző elé — parodisztikus formában — s hitleri hatalomátvétel követ­kezményeit Tehát Jevgenyij Svarc-i mű irodalomtörténeti érdekessé­geiről kellett volna szólni. Ée arról az írói útról, amelyet a szovjet szerző műveivel be­járt kezdve épp A király meztelen-nel, folytatva Az árnyékkal és A sárkánnyal. E három darabnak keletkezé­si, szándékbeli összefüggései vannak, s erre elég utalni »születésük« dátumaival. A király meztelen: 1934 — Hit­ler hatalomra jutása után ke­letkezett, Az árnyék: 1940 — a világháború kitörése utáni időszak, A sárkány: 1943 — a leningrádi blokád idején. Ezekből az összefüggésekből már világosabb lett volna, hogy a pénteken este látott »mese« — noha a három mű közül a legkevésbé kvalitásos — bizonyos értelemben pél­dázat allegorikus paródia. Várkonyi Gábor stilizált Wehrmacht-tiszti sapkákkal próbálta tudtunkra adni, mb ről van szó, s volt egy ren­dezői telitalálata is: Kibédy Ervinnel unisono »hivatásos népet", valószínűleg titkos rendőrt játszatott. Sinkó László Királyát maradéktala­nul dicsérhetjük, úgy tetszik, jól értik egymást Várkonyi- val. Erre volt bizonyíték ko­rábban a Raszpuljev nagy napja-beli együttműködés is. L. L. Mai ajánlatunk Szerelmesek A Marcello Mastroianni- filmsorozat legújabb, 19öö-ban készült »Szerelmesek« című alkotását láthatjuk, ezúttal főműsoridőben. A Giuseppe Orlandini rendezte film egy nagyvárosi mérnökről szól aki igen »közkcdvfell« a mun­kahelyén; munkatársai, kollé­gái szeretik a kiegyensúlyo­zott, jó kedélyű Giovannit. Magánéletében már kevésbé szerencsés, egyedül él és ne­veli lányát Eközben betekin­tést kaphatunk egy tipikusan olasz, mozgalmas bérpalota családjainak az életébe is. Megismerkedhetünk gondjaik­kal, bajaikkal, konfliktusaik­kal stb. A film középpontjá­ban egy szerelem álL Giovan­ni mérnök a városi könyv­tárban ismerkedik össze egy magas rangú katonatiszt meg­lehetősen szertelen lányával, Allegrával. A szerelemből há­zasság lesz. (Ma este S órai kezdettel kerül a Tv műsorára.) Kaposvári hchfzcikép — Parancsol egy lámpát, uram? Csak azért, hogy hazata­láljon... (Kiss Ernő rmjza) Átalakítják a Fémmunkást Üdülő a kisgyerekeseknek Felújítják a bogiáriellei | Fémmunkás üdülőt. A SZOT! Del-balatoni Üdülési Igaz­gatósága nyolcmillió forintot költ az épület korszerűsítésé­re, a közösségi helyiségek ki­alakítására. A felújítás befe­jezése után az eddig csak nyáron nyitva tartó üdülő egész évben fogad vendégeket- Kizárólag olyan családok kaphatnak majd ide beutalót, amelyikben az édesanya gyer­mekgondozási szabadságon van. Ügy alakítják át az épü­letet, hogy a háromévesnél fiatalabb csecsemők kényel­mét, jó ellátását szolgálja. A teakonyhákat azért építik be a; hetven személy egyidejű el­helyezésére alkalmas üdülőbe hogy az édesanyák a gyermek kívánságának és életkorának leginkább megfelelő ételt ké­szíthesse eL Az üdülési igazgatóság épí- tőbrigádja az ütemnek megfe­lelően halad a munkával. A felújítás befejezése után a Fémmunkás októberben fo­gadja az első vendégeket Készülődés a Salimára A brnói vásárközpontban február végén az idén is meg­rendezik a Salimát, a nemzet­közi élelmiszerszalont. Ez a szakvásár a KGST-tagorszá- gok egyik jelentős eseménye. A magyar élelmiszeripar ha­gyományos résztvevői között ott lesz az Agrimpex is kü­lönböző magvakkal, a Hunga- rofruct pedig zöldség- és gyümölcskonzervekkel. illetve szárítmányokkal. A Komplex vállalat élelmiszeripari gépe­ket, a Monimpex szeszes ita­lokat, édességet, paprikái meg virágokat visz oda, a Terimpex pedig készételkon- zerveket, tartósított húsárut és tejtermékeket. A kiállítás szervezését a Hungexpo végzi. Célja a ma­gyar élelmiszeripar termeié­nek és fejlődésének igényes bemutatása, az iparág szere­pének demonstrálása a KGST integrációjában. A velömagvak többsége már a boltban van A Vetőmagtermeltető és Ér­tékesítő Vállalat dombóvári területi központja látja el há­rom megye: Baranya, So­mogy, Tolna kistermelőit ve­tőmagvakkal. Az idén az elő­ző éveknél Is nagyobb gond-1 dal készültek az ellátásra kis csomagolású vetőmagvakkal. A dombóvári központ terü­letén hatezázharminchat üz­let — elsősorban áfész-bolt — árusít vetőmagot. 'Ezek két és fél millió tasak zöldség- és százhetvenezer úgynevezett »kis-kiszerelésű" gazdasági ve tőmagot igényeltek. E meny­nyiség háromnegyed részét már a boltokba szállította a vetőmagtermeltető, s az eset­leges — még nem . jelzett — igények kielégítésére is van tartalék. A nagyobb boltokban kor­szerű eljárással készített, dra zsírozott vetőmagvakat árul­nak. A vállalat azért is igyek­szik a háztáji és a kiákerttu lajdonosok igényeit miné! jobban kielégíteni, mert a biztonságos termelés első fel­tétele az államilag ellenőrzött, fémzárolt vetőmaggal való el­látás. Az ivás is hizlal Az Ívás is hizlal. Egy liter letisztult bor kb. 100 gramm alkoholt tartalmaz, egy gramm alkohol pedig 7 kalóriát. Egy liter sörben 40 gramm alko­hol van és 25 gramm cukor, vagyis összesen 380 kalória. Még a Coca-Cola is hizlal. Egy liier Coca-Colában 100 gramm cukor van, tehát 400 kalória. Egy liter gyümölcslé pedig 300 kalóriát tartalmaz. TARM fOROK Találós kérdés — Négyen vannak egy helyiségben és közülük csak az egyik dolgozik. Mi ez? _ *?? — Három tisztviselő és egy ventillátor. Tiltakozás — Nem szégyelled ma­gad — mondja reggel a feleség, amikor belép a konyhába. — Már éhgyo­morra is rumot iszol! — Mi az, hogy éhgyo­morra? — csodálkozik a férj. — Hiszen előtte már megittam két sört! Érdek — Képes lenne arra, hogy csak pénzért nősül­jön? — Nem tudom, klsasz- szony. Attól függ, meny­nyije van. Apai igazságtevés Az apa olvasni szeret­ne, de a gyerekek állan­dóan zavarják őt. — Papa, Jankó azt mondja, hogy neki 32 fo­ga van és nekem pedig csak 28 van! — Akkor osszátok el, csak engem hagyjatok békén! — hangzik a vá­lasz. Riposzt — Szakaszvezető elv­társ ez a kenyér kemény. — Ha Napóleon katonái ezt a kenyeret kapták volna, élvezettel ették volna meg. — Azt elhiszem, akkor még puhább volt. Ráhibázott Az egyik londoni étte­remben egy meglehetősen öreg nyugalmazott tábor­nok üldögél. A pincér bélszint szolgál fel neki. A tábornok sokáig nézi- nézi a pincért* azután megjegyzi: — Idehallgasson, fiam, ügy rémlik, én isimerem magát. Ahá, azt hiszem megvan. Maga ugyebár zászlóvivő volt a devons- hire-i ezredben? — Bocsánat,' Sir, de ... — Igaz, igaz, tévedtem. Maga az afrikai hadjá­rat idején az ezredemben szolgált. Így van? Ha jól emlékszem. — Tévedni méltóztatik, Sir, én... A tábornok a homloká­ra csap. — Megvan, megvan! Maga az. aki az előbb felszolgálta nekem a le­vest! SomgyiNéplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7101. Telefon: 11-510, 11-31L 11-512. Kiadja a Somogy megye! Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401. Telefon: 11-516, 11-510. Felelős kiadó: Dómján Sándor« Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlapkézbesító postahivataloknál és kézbesítőknél« Előfizetési díj február 1-től egy hónapra 30 Ft, negyedévre 90 Ft, egy évre 360 FU Index: 23 96? ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üzemé­ben. Kaposvár, Május 1. u. Ml. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. . Kéziratokat nem őrzünk meg é» nem küldünk vissz«.

Next

/
Oldalképek
Tartalom