Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1979-01-26 / 21. szám
XXXV. évfolyam 21. szám Ara; 80 fillér 1979. január 26., péntek Több ezres tüntetés az iráni fővárosban Khomeini elhalasztotta utazását Baktiar lezáratta az összes repülőteret Teheránban tegnap mintegy húszezren tüntettek a parlament épülete előtt — részben az ország alkotmányának betartását, részben szabadságot és az iszlám törvények bevezetését követelve. A sah-cl lenes csoportok összetűztek a monarchia híveivel. A nagy erővel fölvonult rendőrség könnygázzaj oszlatta szét a verekedőket. Az iráni kormány minden erejével igyekezett megakadályozni, hogy Khomeini ajatol- lah ellenzéki vezető pénteken hazatérhessen 14 éve tartó külföldi száműzetéséből. A te- heráni katonai kormányzó három napra lezáratta a főváros és az ország összes repülőterét. Baktiar miniszterelnök levélben kérte föl a Fran- | eíaországban élő síita főpa- | Budapestre érkezett az NDK kulturális minisztere pót: halassza el három héttel utazását. Cserébe — nyugati sajtójelentések szerint — állítólag kilátásba helyezte, hogy az ország jövendő ál lamformájáról — választásokat tartanak, meg nem jelölt időpontban. Az ajatollah legújabb terveiről ellentmondó jelentések érkeztek. Az AP teheráni kor- mányforrásokra hivatkozva állítja, hogy Khomeini elfogadta Baktiar kormányfő kompromisszumos javaslatát. A Reuter párizsi irodájának az ajatollah munkatársaitól szerdán éjjel nyert értesülései szerint azonban a főpap tervei változatlanok: csütörtökön a késő esti órákban kíséretével együtt az Air France kü- löngépének fedélzetére lépett. Ha a teheráni repülőtér nem fogadná a gépet, az ellenzéki vezető — munkatársai szerint — más iráni városokban kísérli meg a leszállást. A teheráni repülőtér lezárását a főváros katonai kormányzója a repülésirányítók sztrájkjával, valamint azzal indokolta, hogy több nyugati légitársaság nem üzemelteti rendszeresen iráni légijáratait. Ennek a magyarázatnak ellentmond az AP teheráni hí(Folyta tás a 2. oldalon) Marjai József Berlinbe utazott Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, a magyar—NDK gazdasági és műszaki tudományos együttműködési bizottság magyar tagozatának elnöke csütörtökön Berlinbe utazott. Bizottságokat választott a Barcsi Városi Tanács Második ülését tartotta — megalakulása óta — a Barcsi Városi Tanács. A testület már tavaly megválasztotta az ügyrendi és számvizsgáló bizottságot. A tanács működését megalapozó további bizottságokat tegnap délután választották meg Barcson. Mostantól városfejlesztési és tervgazdasági, gazdasági és ellátási, művelődésügyi, egészségügyi és szociális, igazgatási és jogi bizottság tevékenykedik a városban. Hamarosan intézkedéseket tesznek a bizottságok működési i el tételeinek megteremtésére Ülést tartott a Minisztertanács Uj hőerőmű epul Éj hőerőművel gazdagodik hamarosan az e*yfk legnagyobb lengyel ipari központ, Lodz. A képen: Szerelik az 50 megawattos lurbógenerátort. (Fotó: CAF—MTI—KS) Pozsgay Imre kulturális miniszter meghívására csütörtökön hazánkba érkezett Hans- Joachim Hoff maiin, az NDK kulturális minisztere. Fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Pozsgay Imre és Gerhard Reinert, az NDK nagykövete. A két miniszter tárgyalásokat folytat országaik kulturális fejlődésének kérdéseiről, kulturális kapcsolataink helyzetéről, együttműködésünk fejlesztésének további lehetőségeiről. Jelentés a beruházások hálósáéi előírásainak leiül vizsgálatáról A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Marjai József, a Miniszter- tanács elnökhelyettese beszámolt a KGST Végrehajtó Bizottságának 88. üléséről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a jelentést. MegPolitikni tájék oztatds a munkahelyeken ülést tartott tegnap a Szak- szervezetek Megyei Tanácsának elnöksége. A testület megvitatta a politikai tájékoztató munka tapasztalatait Megállapították: lényegesen javult a felsőbb vezető testületek infoi-mációátadása (az alsóbb szintű mozgalmi szervekhez), s megfelelőnek mondható a politikai tájékoztató munka hatékonysága. A szak- szervezeti tagság munkahelyi tájékoztatása főként az üzemi demokrácia érvényesülése révén és a bizalmiak megnövekedett jog- és hatáskörére vonatkozó határozatok végrehajtása során fejlődött. Figyelmeztető jelzéseket is hallottunk. Kifogásolták, hogy a nagyvállalatok, trösztök somogyi gyáregységei és telephelyei későn jutnak hozzá a munkájukhoz nélkülözhetetlen határozatokhoz, irányelveiéhez. A Táncsics Kiadótól nem érkeznek meg időben a politikai oktatáshoz szükséges kiadványok. Az SZMT elnöksége előírta, hogy az információs felelősök január végén kezdődő tanfolyamán a politikai tájékoztatás helyzete is szerepeljen az oktatási tematikában. Erről a témáról ankétot is rendeznek. Módszerbeni segítséget várnak, a Latinca művelődési központtól és az SZMT központi könyvtárától is. A szakszervezeti mozgalomról szóló filmek beszerzése és forgalmazása például jól szolgálná a célt, de ez csak egyik formája a szakszervezeti tagság széles körű tájékoztatásának. Háromheti munka után Hazatérnek a jégtörők A Duna vajdasági szakaszán végzett, majdnem háromheti megfeszített munka után a négy magyar jégtörő csütörtökön visszaindult Magyarországra. A hajók parancsnokait. és legénységét Bezdában ünnepélyesen búcsúztattak. A jugoszláv szövetségi, továbbá a horvátországi és vajdasági vízgazdálkodási szervek és szervezetek hivatalos jelentést tettek közzé; ez hangoztatja, hogy a négy magyar és két jugoszláv jégtörő az utóbbi 18 nap alatt a Dunának a magyar—jugoszláv határtól Vukovárig terjedő szakaszán hatalmas munkát végzett: sikerrel biztosította a föltorlódott jégtáblák és dugók szétzúzását, majd levonulását. A magyar és jugoszláv viz- gazdalkodasi együttműködési megállapodás alapján a magyar jégtörők szükség esetén újra visszatérnek a Duna jugoszláviai szakaszára, jelenleg azonban a Dunán alig van jég, a Dráva pedig jégmentes. bízta a nemzetközi gazdasági kapcsolatok bizottságát, hogy tegye meg a szükséges intézkedéseket az ülésen elfogadott ajánlásokból adódó feladatok végrehajtására. A kormány elfogadta az építésügyi és városfejlesztési miniszter jelentését a beruházások területén meglevő hatósági előírások felülvizsgálatának eredményéről. Fölhívta az érdekelt minisztereket és az országos hatáskörű szervek vezetőit, hogy a felülvizsgálati munka eredményeit hasznosítva tegyék meg az előírások egyszerűsítése érdekében szükséges intézkedéseket. Az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal elnökének javaslata alapján a Minisztertanács határozatot hozott az emberi környezet védelmével kapcsolatos tevékenységek irányításáról, s módosította a levegő tisztaságának védelméről szóló 1973. évi rendeletét. A Minisztertanács ezután egyéb ügyeket tárgyalt. (MTI) Tízmillió tonna szovjet kőolaj Szerződést írtak alá tegnap Budapesten H úszón ötmi 111 á rd forint értékű szovjet kőolaj és olajtermékvásárlásról, illetve szállításról írt alá szerződést csütörtökön Budapesten Russay István, a Mineralimpex vezérigazgatója és Nyikolaj Markov, a Szojuaevteexpori külkereskedelmi egyesülés vezérigazgató-helyettese. Az aláírásnál jelen volt Viktor Ocseretyin, a Szovjetunió budapesti kereskedelmi képviselője is. A Mineralimpexnél az MTI munkatársának elmondták, hogy a most aláírt szerződés alapján a Szovjetunió az idén mintegy tízmillió tonna kőolajat és olajterméket szállít Magyarországra. Ebből a kőolaj 8,1 millió tonna, vagyis 400 ezer tonnával több a tavalyinál, s ez a jelentős meny/izénhét ezer-hétszáz ionná keksz A Magyar Édesipar győri keksz- és ostyagyára az idén több száz millió forint értékű terméket állít elő. E vállalatnál készül hazánkban a legtöbb úgynevezett »-lisztes áru«; az idén 12 700 tonnát adnak a kereskedelemnek. IMTI-Iotó — Matusz Károly íelv. — KS) nyiség a Barátság vezetéken érkezik a Szovjetunióból. Kőolajtermékekből csaknem 1,8 mülió tonnát vásároltunk erre az évre: 250 ezer tonnával többet a tavalyinál. Az 1,8 millió tonnából mintegy 850 ezer Ionná a gázolaj, amely az 1977-ben üzembe helyezett magyar— szovjet olajtermék-vezetéken érkezik. A háztartási tüzelő- ólajlkéait, illetve dízelüzem- anyagként fölhasználható gázolajon kívül a Szovjetunió számottevő mennyiségű olajbenzint, szuperbenzint, fűtőolajat és egyéb termékeket is exportál hazánkba. Ily módon a Tiszai Vegyi Kombinát olefinüzeme az idén 430 ezer tonna szovjet vegyipari alapbenzinhez jut, 90 ezer tonna szovjet szuperbenzint a benzinkutaknál közvetlenül hoznak forgalomba, 195 ezer tonna szovjet repülőgép üzemanyaggal üzemeltetik a MALÉV gépeit. A hőerőművek 170 ezer tonna szovjet fűtőolajat használhatnak fel tüzelőanyagként. Ezenkívül számottevő mennyiségű repülőbenzin jut a repülőgépes növényvédő állomásoknak, de érkezik a Szovjetunióból világító petróleum és többféle kenőanyag is. Mint a Mineralimpexnél rámulatnak, most mérhető le valójában a közösen épített magyar—szovjet csővezetékek nagy jelentősége. Az idei szovjet olajszállítmányok továbbítását a csővezetékek nélkül gyakorlatilag nem lehetne lebonyolítani, hiszen ehhez mintegy negyedmillió vasúti tartálykocsit kellene megmozgatni. Az idei szerződés a két ország közötti hosszú lejáratú megállapodásokon és az 1979. évi magyar—szovjet árucsereforgalmi jegyzőkönyvön alapszik, ez tette lehetővé a Szovjetunióból származó olajbehozatal növelését. A most aláírt szerződéssel a hazánkban felhasznált cseppfolyós szén- hidrogéneknek mintegy 75 százalékát az idén a Szovjetunió biztosítja számunkra. A zavartalan energiaellátásunkhoz jelentősen hozzájárult, hogy a bányászok csaknem félmiLlió tonna szénnel. 50 ezer tonna kőolajjal és 400 millió köbméter földgázzal tetézték meg múlt évi tervüket — állapította meg Kapolyi László nehézipari miniszter-helyettes, a bányászszakszervezet központi vezetőségének csütörtöki ülésén. A kimerülő széntelepek pótlására bányánként átlagosan 10 százalékkal kell növelni a termelést a nagyobb termelékenységű, gépesített fejtések koncentrálásával, A szénhidrogén-bányászatban a hatékony másodlagos és harmad- lagos művelési eljárások ki- terjesztését key szorgalmazni. A termelékenység növelését teszi szükségessé az is. hogy a korábbinál másfél százalékkal kevesebb munkaerővel kell kielégíteni az ország növekvő szükségletét a hazai energiahordozóikból. Szénbányászaink már tavaly is szabad napjaik egy részének feláldozásával, terven felüli szénnel járultak hozzá az ellátáshoz; hasonló erőfeszítéseket tesz szükségessé az idén is az igények kielégítéec. idei feladatai