Somogyi Néplap, 1979. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1979-01-23 / 18. szám

Ara; 80 fillér Tizenöt ezer pohár tej MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXV. évfolyam 18. szám 1979. január 23., kedd Az aiatollah bejelentette hazatérését Teheránba Rátámadiak Khomeini híveire Gáspár Sándor Szófiába utazóit Pilóták éhségsztrájkja a légitámaszpontokon — Lemondott a régenstanács elnöke Khomeini ajaloil&h, az iráni vallási ellenzék vezetője — munkatársainak bejelentése szerint — pénteken tér vissza Teheránba, tizenöt évi száműzetés után. A sah-cllenes erők nyilvánvaló ellentétét mutatja e bír hatása: az utcára vonuló tüntetők között összetűzések robbantak ki. Közben lemondott a régenstanács elnöke és 20 parlamenti képviselő. A megfigyelők szerint gyengül Baktiar kormányának hely­zete. Khomeini ajatollah, az irá­ni vallási ellenzék vezetője — munkatársainak bejelentése szerint — pénteken tér vissza 15 évi száműzetése után Te­heránba. Az ellenzéki vezető utazásának hírét a francia te­levízió is megerősítette. Előző­leg az adásban nyilatkozott Baktiar iráni miniszterelnök is, kijelentve: Khomeini bár­mikor szabadon visszatérhei hazájába, arra azonban ne számítson, hogy a kormány rá ruházza hatalmát... A nyugati megfigyelők sze­rint Khomeini korábban is előre jelzett döntését meggyor­sították azok a — Teheránból érkezett — jelentések, melyek szerint rekordszámú tömeg tüntetett Iránban a sah ál­tal kinevezett régenstanács működése ellen és követelte a síita vezető mielőbbi vissza­térését. Lemondott tisztségéről Sző­jed Dzsalal Eddin Tehrani, az iráni régenstanács elnöke, akit Sapur Baktiar kormányfő Pá­rizsba küldött, hogy tárgyal­jon Khomeini ajatollah-vaL Lemondó nyilatkozatát Teh­rani egy közvetítővel eljuttat­ta Khomeinihez is. Az AFP hírügynökségnek adott nyilatkozatában Tehrani közölte, hogy a legutóbbi tün­tetések ereje láttán döntött a lemondás mellett. »Megpróbáltam a sah eluta­zása után elősegíteni a rend fenntartását, s mivel ez lehe­tetlennek bizonyult, benyúj­tom lemondásomat — jelen­tette ki. Azt is fejtegette, hogy párizsi útjára nem Baktiar megbízásából, hanem szemé­lyes megfontolások miatt vál­lalkozott. A hírügynökségek szerint esetleg már ma létre­jöhet Tehrani és Khomeini első találkozója. Az iráni el­lenzék vezetője mindeddig el­zárkózott a “törvénytelen*' ré­genstanács elnökével való tár­gyalástól Tehrani — állítólag — »magánemberként*« szeret­ne találkozni Khomeinivei, bár egyes jelentések szerint nem lehetetlen, hogy a politi­kus épp lemondása révén akar eleget tenni Baktiartol kapott megbízatásának. Teheráni források szerint lemondott az iráni kormányzó régenstanács két tagja is. Mohammed Varaszteh volt miniszter és Ali Abadi, a leg­felsőbb bíróság volt elnöke döntésének okai nem ismere­tesek. A hírt később cáfol­ták. Megtartják a közvélemény békefórumát Este hivatalosan bejelentet­ték, hogy leköszönt tisztségé­ről az iráni'parlament 20 kép­viselője. Jóllehet az alsóház szóvivője az okokat nem kö­zölte, a .sajtóforrások szerintja törvényhozók Khomeini aja­tollah, a párizsi száműzetés­ben élő vallási vezető felhívá­sának tettek eleget'. A teheráni rádió jelentése szerint újabb 162 politikai fog" lyot bocsátottak szabadon. Irán börtöneiben politikai okokból — állítólag — már csak nyolc személyt tartanak fogva. Valamennyiüket gyil­kosság elkövetésével vádolják. Khomeioú ajatollah terve­zett hazautazásának közeled­tével gyöngült Sapur Baktiar iráni miniszterelnök kormá­nyának helyzete. A sah által ki nevezett kormányfő vasár­napi rádió és televíziós nyi­latkozatában mégis kijelentet­te, hogy »mindenképpen« hi­vatalában marad... A mi­niszterelnök — a kormányhoz közelálló körök szerint — ösz- szehívta a nemzetbiztonsági tanácsot, s tagjaival (a bel­ügyminiszterre], a fegyveres erők vezetőivel és az állam- rendőrség főnökével) megvi­tatta a vallási vezető hazaér­kezésével kapcsolatos teendő­ket. Baktiar a parlamenti képvi­selőkkel is tárgyalt, miközben munkatársai igyekeznek meg­győzni a régenstanács két le­mondott tagját, hogy változ­tassák meg döntésüket. Kho­meini lemondásra felszólító felhívásának eddig 20 képvi­selő tett eleget, de a 268 ta­gú képviselőház 188 törvény­hozója egyelőre még Baktiar oldalán álL (Vasárnap is azt ígérték, hogy helyükön ma-' radnak.) (Folytatás a 2. oldalon) Gáspár Sándomalc, a SZOT főtitkárának vezetésével hét­főn szaíkszerveaeti küldöttség utazott Szófiába a bolgár 1 szakszervezetek központi ta- ' nácsa meghívására. A búcsúz­tatásnál a Keleti-pályaudva­ron ott volt Vladimir Videnov, a Bolgár Népköztársaság bu­dapesti nagykövete. (MTI) Tájékoztató a népfront tevékenységéről Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára hétfőn a . HNF OT székházában baráti j találkozón tájékoztatta a szó- 1 cialista országok Budapesten akkreditált nagyköveteit, il­letve rnisszióvezetőit a Haza­fias Népfront VI. kongresszu­sa óta végzett munkáról és a következő időszak legfonto­sabb feladatairól. (MTI) A napokban kezdték meg az új kaposvári tejüzemben a po­haras iskolatcj és kakaó töltését. A megye iskoláiban na­ponta tizenöt ezer pohár tejet és kakaót szállítanak. Lengyel népgazdasági terv Gazdasági struktúraátalakítás Az idei lengyel népgazda­sági terv egyik döntő fontos­ságú célja a mintegy két év­vel ezelőtt elkezdett gazdasági struktúraátalakítás manőve­rének erőteljes elmélyítése. Ez az átalakítás vé~sősoron a tár­sadalmi szükségletek maga­sabb szinten való kielégítését célozza, amelyet közvetlenül kifejez az élelmiszergazdaság, a fogyasztási cikkek gyártásá­nak és a lakásépítésnek a ki­emelt területté nyilvánítása. Közvetve ugyanezt a célt szolgálja az exportcikkek ter­melésének fokozása is, hiszen mint több szakértő hangsú­lyozta: az import fehntartásá- t nak vagy növelésének egyet­len lehetséges módja az ex­port fokozása. Ezeket a terveket világosa.-) tükrözi az idei terv, amely az ipari össztermelés 4,9 szá­zalékos fokozásán belül az exportcikkek gyártását 9,6, a fogyasztási cikkekét 7,7 szá­zalékkal kívánja emelni. Ugyanakkor 9,7 százalékra csökkentik a beruházási javak termelését és csökkentik a beruházások összegét általá­ban. Ami a beruházásokat illeti: az általános csökkentés ellené­re a beruházásokra a múlt évinél a lakásépítés mintegy 5, az egészségügy 15, az élel­miszergazdaság 2 százalékkal kap többet. Az élelmiszerellátás javítá­sát a hosszú távú népélelme­zési program keretében — mint fentebb utaltunk rá — központi fontosságú kérdés­nek tartja az ország vezetése. Az idei terv szerint a mező- gazdaságnak 4—5 százalékkal kell növelnie termelését. Ez a múlt évinél 10 százalékkal több élelmiszert jelent a fo­gyasztók számára. Peking fokozza felforgató tevékenységét A Patriot című indiai láp jelentése szerint Kína fokozza széles körű felforgató tevé­kenységét Indiával és más ázsiai államokkal szemben. A kínai titkosszolgálatok olyan tervet, dolgoztak ki, amelynek eredményeként »folyosót« lé­tesítenének Dél- és Déikelet- Azsiában, hogy azután ezt ki­indulópontként használják föl a térség államainak belügvei- be való beavatkozáshoz,. Ter­veket elsősorban a célálla­mokban élő kínai származású személyekre alapozzák. Az indiai lap élesen elítéli Kína veszélyes mesterkedé­seit, hangsúlyozva, hogy Pe­king szavakban az Indiához fűződő kapcsolatok normalizá­lására törekszik, a gyakorlat­ban azonban nemcsak válto­zatlanul megszállva tart in­diai terü'eteket, hanem nagy arányú fölforgató tevékenysé­get is folytat India ellen. Közlemény a nemzetközi bizottság brüsszeli tanácskozásáról Vasárnap befejeződött Az Európai Biztonság és Együtt­működés Nemzetközi Bizott­ságának Brüsszelben megtar­tott háromnapos konferenciá­ja. A tanácskozásról közle­ményt adtak ki. Az üléssza­kon információ hangzott el a belgrádi találkozó folytatásá­ról és az 1980-ban Madridban tartandó tanácskozás előké­szítéséről. Az ülésszak résztvevői ag­godalommal vették tudomá­sul, hogy az enyhülés folya­mata és bizonyos nemzetközi tárgyalások lassultak é§ hogy a katonai jellegű konfrontá­ciók, bizonytalan helyzetek veszélyes kockázatokkal jár­nak. A bizottság foglalkozott a hadiiparnak békeiparrá tör­ténő átállításával kapcsolatos kérdésekkel is. Megvitatták a helsinki zá­róokmány aláíróinak gazda­sági és kulturális együttmű­ködését érintő problémákat nem hagyva figyelmen kívül a fejlődő országok iránti szo­lidaritásból fakadó kötelezett­séget A bizottság elhatározta, hogy munkacsoportot alakít az emberi jogok tiszteletben tartása kérdéseinek tanulmá­nyozására — az ENSZ ezzel kapcsolatos dokumentumai­nak és a helsinki záróokmány ajánlásainak alapján. Az ülésszak több résztve­vője hangoztatta, hogy a köz­vélemény, amelyet gyakran helytelenül tájékoztatnak, nem közömbös a fenti prob­lémák ír,-int és nagymérték­ben mozgósítható a fegyver­kezés és a katonai költségve­tések csökkentését célzó küz­delemre. A nemzetközi bizott­ság ezért elhatározta: előké­szíti a közvélemény képvise­lőinek fórumát, amelyet a ka­tonai enyhülés európai vo­natkozásainak és a leszerelés problémáinak szentelnek. A fórumot az ENSZ által meg­hirdetett leszerelési hét al­kalmával, 1979 októberének végén rendezik meg. Magyar—csehszlovák vízügyi tárgyalások Kqzös érdekű Duna-szakasz szabályozásáról, a partrende­zésekről, a gázlókotrásokról, az ipari rendeltetésű kavics bányászatáról, a hajóútkitű­zés aktuális kérdéseiről ta­nácskoznak azokon a magyar —csehszlovák vízügyi tárgya­lásokon, amelyek hétfőn kez­dődtek Győrben, az észak­dunántúli vízügyi igazgatóság székházában. A két ország vízügyi szer­vei évek óta összehangolt ter­vek alapján szabályozzák a közös Duna-szakaszt, elsősor­ban a Szigetköznél és a Csal­lóköznél, a jelenleg legnehe­zebben hajózható részeken. Rendezik a Duna-ágakat, partvédelmi és folyamszabá­lyozási műveket építenek. A munkák közvetve az árvízvé­delmet is szolgálják, de a legfontosabb céljuk az, hogy alacsony vízállás esetén is megfelelő vízmélység marad­jon a hajószható mederszaka­szokban. A tárgyalások során elké­szítik az 1978. évi munkák zárszámadását és meghatároz­zák az idei programot. Meg­beszélik a hajóút-ki tűzéssel kapcsolálos közös teendőket is. ítéletidő az Egyesült Államokban Jeges vízben úszva menekültek.. Gromlko Rómában Az olasz kormány meghívá­sára hétfőn délután Komába érkezett Andre j Gromiko szovjet külügyminiszter. A szovjet diplomácia vezetőjét Róma Ciampino-repülőterén Forla.ru külügyminiszter fo­gadta. A szovjet—olasz hivatalos i tárgyalások ma, kedden kez­dődnek a Farnesina-palotá- ba.n, az olasz külügyminiszté­rium épületében. Gromikót ma fogadja Bettini köztársa­sági elnök, csütörtökön pedig Andreotti kormányfő. (MTil Heves esőzések, havazás és viharos szél pusztított a hét­végén az Egyesült Államok keleti részén. A rendkívüli időjárás következtében meg­áradtak a folyók, egész vá­rosrészeket öntött el az ár, és sokan életüket vesztették az ítéletidő okozta balesetekben. Első jelenések szerint leg­alább hatan meghaltak és sokan hajlék nélkül marad­tak ... A keleti partvidék városaiban a víz alá került területek lakosai a jeges hi­deg vízben úszva kerestek száraz menedéket. Queensből kétszáz embert kellett kilelepíteni. Hartford- ban méteres víz árasztotta el az utcákat, New Yorkban jár­hatatlanná váltak a közutak, és egy időre megbénult a közlekedés: órákig vesztegel­tek a vonatok és a metró szerelvényei. Virginia szövetségi állam­ban 65 ezer ember maradt áramszolgáltatás nélkül, mivel a villanyvezetékek a zúzmara súlyától elszakadtak. Dél- Carolinában orkánerőseégű szél rongálta meg a vezeté­keket és okozott áramszüne­tet Vermontban és New Hampshire-ben sem vigaszta­ló a közállapot: a tomboló vi­har, a jeges utak szinte le­hetetlenné tették a közúti közlekedést Izraeli támadás Nabatieh ellen Heves harcok robbantak ki Az izraeli haderő tavaly márciusi behatolása óta a leg­hevesebb harcok dúltak va­sárnap Dél-Libanonban egy­részt Izrael és a vele szövet­séges jobboldali keresztény milíciák, másrészt a palesztin és libanoni baloldali erők kö­zött. Az összecsapások nem sokkal azután robbantak ki, hogy az ENSZ-ben elítélték Izraelt a világszervezet dél­libanoni békefenntartó erői­vel (Unifil) kapcsolatos ma­gatartása miatt. (Ezeknek az erőknek a megbízatását a na­pokban hosszabbították meg.) A jelentések beszámolnak arról, hogy az izraeli tüzérség vasárnap lőtte Nabatieh dél- libanoni várost. A támadás­nak 14 áldozata volt. Izraeli támadás érte Aishijeh várost is. A tűz alá vett területekről a lakosság tömegesen mene­kül... A Palesztinái Felszabadít-ási Szervezet bejrúti főparancs­nokságának vasárnapi közle­ménye szerint a szervezet egyik dél-libanoni rakétaegy­sége — az izraeli támadások - ra válaszul — »ellenséges cél - pontokat semmisített meg« Izrael területén. Ugyancsak bejelentették, hogy a Litani folyó északi partján fölrob­bantottak egy »ellenséges harckocsit«, amely egy palesz­tin állást akart megközelíteni. Begin izraeli miniszterel­nök a kormány vasárnapi ülé­sért újabb izraeli támadásokat helyezett kilátásba a Libanon­ban állomásozó palesztin erők ellen. Az egyiptomi és a szudá i parlamentnek a szudáni t - városban vasárnap tartott együttes ülése nyilatkozatban ítélte el a Libanon elleni leg­újabb izraeli támadásokat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom